Lainey Reese: Asztal három főre /2013/

Van egy olyan sanda gyanúm, hogy lesz még olyan alkalom e világi létem során, amikor kész leszek kijelenteni azt, hogy Sara Fawkes, és Raine Miller gyenge kispályás kezdők, már ami az erotikus romantikus irodalom meggyalázását illeti. Én balga ütődött barom, meg voltam győződve arról, hogy eme két írónő könyvnek is alig-alig nevezhető valamije sikeresen megfeneklésig taszította ezt a kategóriát. Voltam olyan merész kiindulni abból a feltételezésből, hogy a Meztelenül, és az Amit csak Ő akar c. könyvek stílustalan, történettelen, felszínes - és még lehetne sorolni - mivoltjából adódóan, ezek a könyvek bőven csak a "véletlenül besikeredett" eseményskálán mozognak. Hogy volt valamelyik külföldi neves kiadónál egy pályakezdő lektor, aki a szakmai alkalmatlanságát a szenvedélyével igyekezett pótolni  - mind átvitt, mind szó szerinti értelemben. És bár egy tanult, szakmájában képzett valakiről van szó, mégsem volt képes az objektivitásra, és egy csöppet magával ragadta a hév. Aztán mi, bárgyú közönség ennek végeredményeképpen megvásárolhattuk, olvashattuk, majd jót derülve, vagy éppen zokogva kikritizálhattuk eme remekeket. Igyekeztem ezeket a bukásokat esetiként kezelni, nem általánosítani... Lainey Reese jelen könyve azonban már nem az első, hanem sajnos a sokadik negatív tapasztalat, és így azt kell lassan leszűrnöm konklúzióként, hogy az erotikus irodalomban kialakulóban lévő, kiadott könyvek tekintetében a nagyobb halmazt képző séma becses elnevezése nem más, mint az igénytelenség...

"Riley Ramirez tudta, az egész élete megváltozik, amikor New Yorkba költözik. Arra azonban nem számított, hogy már a városban töltött első éjszakáján bekövetkezik. Első látásra őrjítő vonzalmat érez egy éjszakai klub tulajdonosa, Kincade Marshall iránt, ami a másik fél részéről is azonnali viszonzásra talál. Amikor rájön, hogy a férfi, aki ízig-vérig dom, teljes megadást vár el tőle, még akkor is, ha arról van szó, hogy behódoljon a legjobb barátjának, Trevor Weelingtonnak, készségesen, sőt buzgón veti bele magát a szexuális kalandozásba.

Cade és Trevor a barátságuk kezdete óta megosztottak mindent, beleértve a nőket is. Most viszont egyetlen Riley-val töltött éjszaka elegendő, és rájönnek, ő álmaik hölgye. Teljes érzéki fegyvertárukat bevetik, hogy meggyőzzék, többről van szó holmi alkalmi kalandnál.

Alighogy Cade és Trevor Riley-ra irányítja a figyelmét, valaki a tudtukon kívül támadást intéz a törékeny kapcsolat ellen, és mire rájönnek, már majdnem késő. Az illető célja Riley halála. A barátok, akik az igazi megtartásáért harcoltak, hirtelen kénytelenek a nő életéért küzdeni."

Kiadó: Ulpius

Oldalszám: 300

Ára: 3499 Ft

Elszúrtam az előző kritikáimat, vagy az ingerküszöböm - már ami a totális idegbajt illeti - túl alacsony. Ha Fawkes és Miller esetében azt írtam, hogy felszínesek, és úgy en bloc pocsékok, akkor jelen könyvünkre nincs olyan mérvű negatív jelző, ami ráillene. Igen le lehetne írni róla, hogy igénytelen, borzalmas, leginkább blőd marhaság az egész, de mivel voltam olyan idióta hogy ezt már leírtam az elődeire is, így most kérem szépen, meg vagyok lőve. Egész nap azon agyaltam, hogyan, milyen módon, milyen nyakatekert formában tudnám átadni, mindazt a tömény, emberi emésztésre teljesen alkalmatlan, nulla információt, és értelmet tartalmazó élményt, amit ez a könyv számomra nyújtott, és nem jutottam egyről a kettőre. És most itt vagyok... fogalmam sincs mi lesz a mostani kritikámmal, de hogy ki kell dühöngenem magamból a felgyülemlett feszültséget, az is biztos. 

Mielőtt belerobognánk az én kedvenc, spéci, belőlem idegrohamokat kiváltó szavak együttesének a felsorakoztatásába - merthogy ebben a könyvben nem mondatok vannak, hanem csak egymásra hajigált szavak -, azért volna egy-két keresetlen kijelentésem a "műről". Aki a kezébe veszi, az készüljön fel arra, hogy az érzékletesség teljes hiányába fog ütközni, ami meglehetősen lehangoló, mivel elvileg pont egy olyan könyvről volna szó, amihez pont az érzékletesség, és érzékiség kellene hogy alapul szolgáljon. De nem. Írónőnk bepróbálkozott a lehetetlennel, és tőmondatokra szorítkozva tálalta számunkra ez elképzeléseit. Mindezt tette ráadásul úgy, hogy az esetek többségében még az is nehezen elképzelhető, melyik szereplőnek, melyik testrésze éppen hol, mit csinál. Volt olyan rész, ahol az aktus leírásából, alig csak a lényeget, a behatolás mindent felemésztő pillanatát felejtette ki. Az egyik mondatban még az előjáték ködös mezsgyéjén tyúklépésben tapogatózva, teljes bizonytalanságban bandukolunk, aztán pedig a férfiúk egyike már kifelé húzza valamelyik lyukból - ez sem volt teljesen letisztázott - a legnemesebbik részét. Őszintén megmondom, fogalmam sincs hányadik szexjelenet volt ez a könyvben - merthogy más sincs a könyvben csak szexjelenetek -, az biztos, hogy valahol a könyv második felében lelhető fel. És erre is csak azért emlékszem mert kénytelen voltam háromszor is átolvasni ezt az egy jelenetet, ahhoz hogy egyszer értelmezni tudjam. Mire leesett a tantusz, hogy hogyan is fekszik hősnőnk, és hogy Trevor szája éppen hol van, és hogy Cade acélkeménységű vesszeje mégis merre bökdös, addigra sikeresen leizzadtam, és az agyam pépessé vált a kínlódástól. 

Abba már bele sem merek menni nagyon, hogy a sztori úgy ahogy van egy eszetlen baromság. Csak erről képes volnék oldalakon keresztül regélni...Adott egy kisvárosi lány, aki felköltözik a gonosz nagyvárosba, ahol egy jóindulatú taxis - némi verbális figyelmeztetés kíséretében - elviszi egy olyan zárt klubba, ahol híres-neves emberek élik ki hétköznapi perverziójukat. A klub persze álcából olyan, mint minden más klub, ahová - ahogy ez a realitás tág talaján minden áldott nap elő is fordul - minden fennakadás nélkül beengednek, egy középosztálybeli, kisvárosból szabadult ártatlan kis virágszálat. Mert ez a kis vidéki árvácska annyira romlatlan, hogy a gardróbszekrények paramétereit csípőből leelőző kidobóembert azonnal meg is hatja. És persze emiatt ez a smasszer ahelyett hogy üvöltve elkotródásra kényszerítené a hölgyeményt, óvva annak harmatos, és alig használt kelyhét, betessékeli a szórakozóhelyre, ahol IQ bajnok hősnőnk rögtön abba boxba ül le diétás kólát szopogatni, amit üzekedésre tartanak fenn. És még csak le sem esik neki a helyzet! Majd megjelenik aktuális klubtulaj Adoniszunk, és már jön is a biztonsági szavas mizéria, meg a kamatyolás... És mindez az első 30 oldalon belül! Hah...Tételezzük fel hogy nem akadtam fenn a biztonsági szót körülölelő kötelező körön - amúgy de, fennakadtam ismét, újra, és még mindig -, és tételezzük fel hogy nem akartam az alkaromat harapdálni kínomban - nemcsak hogy akartam, de meg is tettem, mert a másik alternatíva a sikítás lett volna, és nem szerettem volna ha a szomszédok rám hívják a rohammentőt... Tételezzük fel továbbá azt is, hogy az analizálás kényszeres agyam sem füstölt el a sok általános iskolai éveimet idéző rövid mondatok, és szókapcsolatok miatt... Röviden tételezzük fel azt, hogy eddig a pontig még nem kaptam idegbajt... Szóval, akkor vajon minek is sikerült mégis visszavonhatatlanul kifektetnie? A biztonsági szónak öregem... "Spenót". Na ne, de most igazán, de komolyan, de tényleg...? Asszociációkban is jó vagyok, így nekem azonnal eszembe jutott Pepeye, majd éles váltásban rögtön az anyám összevont szemöldöke, ahogy kiselőadást tart nekem az ésszerű táplálkozásról. Két olyan dolog, amihez elengedhetetlenül szükségem van, ha el akarok merülni egy paráználkodásról szóló könyvben... De lépjünk tovább. Hölgyikénk megadja magát ellenállhatatlan, mind deréktáj alatt, mind személyiségileg kemény hősünknek, aki miután jól végezte dolgát, ősemberesen magával ragadja már elejtett prédáját, elvonszolja magával férfiasan naturalisztikus barlangjába, ahol újból érvényesíti akaratát, majd még egyszer. Hölgyikénk orgazmuskómába esik. Ezt kihasználva hősünk szól a legjobb barátjának - másik hősünknek (más egy élet alatt nem találkozik egy ilyen alfa hímmel, ennek a kis ártatlanságnak pedig rögtön kettő is jut... aztaaaa), és már jöhet is a szendvics, ahogy a lukon ki, illetve jelen esetünkben inkább befér.

Abba már bele sem akartam gondolni józan parasztival, hogy mennyire ferde a realitás talaján egy ilyen helyzet. Hipotetikus alapon elmész egy totálisan vadidegen pasival, miután engeded hogy egy asztalon meghágjon. Rendben, elfogadjuk, van ilyen. Majd elalszol a pasi ágyában és arra ébredsz, hogy egy teljesen ismeretlen férfi is ott van az ágyban, és egy röpke bemutatkozás után már a torkodon van az úriember vaskos vesszeje, aztán meg jól meg is bökdös. Te pedig mindvégig csak azon álmélkodsz hogy de jó is ez így! És hogy milyen biztonságban is vagy, mert ahogy hozzád érnek az milyen megnyugtató. ÖSZTÖNÖSEN érzed, hogy itt vigyázni fognak rád. HÁT PERSZE! Megint csak hipotetikusan...Felébredek arra hogy egy vadidegen férfi áll felettem, és az alig pár órával ezelőtt megismert kamatypartnerem pedig azt susmutolja a fülembe, hogy "nézd már ez itt a haverom! Na kedves, tedd szét neki is, mert ezzel fogadsz el bennünket!". Hát biz' Isten, én ebben a helyzetben ÖSZTÖNÖSEN úgy tökön rúgnám a szeretőmet, akármilyen alfa hím is... Ha pedig kedves barátja odalógatná botor módon a férfiasságát a szám elé... Hát magára vessen, ha kórházi kezelés, és szopránkarrier lesz a vége. Nem hiszem el, hogy ennek az írónőnek nem merült fel abban az enyhén ködös agyában, hogy a nagyvilág, odakint - írónőnk realitáselméletétől rohadtul messze -, tele van beteg, megbízhatatlan, és olykor akár még veszélyes emberekkel is. Lehet hogy én vagyok túl paranoiás, de amikor egyéjszakás futó románcot és szórakozást keresve vigadtam egykoron, nálam annak is megvoltak a szabályai. Amik közül az első: mindig legyen egy barát/ismerős, aki tudja merre kóborolsz! Ha baj van legyen kinek szólni, illetve ha sokáig nem hallatnál magadról, akkor legyen aki tudja merre kell keresni! Józan ítélőképességű ember nem megy fel ismeretlen emberek lakására, csak úgy heccből. Vagy ha meg is teszi, akkor azt elővigyázatosan teszi.

És ha ennyi nem volna elég...

Az ominózus, végtelen ciklusú erotikai jellemzővel bíró hármas, egy éjszaka után úgy is marad. Mert egy éjszaka alatt nyilvánvalóvá válik, hogy hölgyikénk a tökéletes, a non plus ultra... Főhősnőnk pedig ráébred, hogy mindennemű élettel kapcsolatos hiányérzetére orvosság két túlméretezett farok. Mély... Feneketlenül mély.

Aztán itt volt némi képszakadás nálam (valahol 50 és 200 oldal közt), merthogy a sok kufircon kívül nem történik semmi. Sokkot viszont így is sikerült kapnom. Amikor pár bejegyzéssel korábban, azt említettem, hogy az egyik ilyen tartományban leledző könyvből kimaradt az orrba, és fülbe dugás, akkor még nem gondoltam, hogy lesz olyan alkalom amikor ezeket a szóösszetételeket gúny nélkül is használnom kell majd. Újabb mérföldkő jelen könyvünk, mivel itt (pontosan a 116. oldalon) Cade az ujjával belekotor a nő orrába. Nem bír ellenállni a késztetésnek. Hát, mit tudom én... Voltam én is már nemegyszer érzelmileg motivált egy pasi iránt, de soha ebben a büdös életben nem éreztem kényszert arra hogy az orrába kotorásszak. De sebaj, én nyitott maradok, elfogadom ezt is: orrturkálási fétis. Végül is, amíg nem nyalogatni akarják egymás szaglószervéből a trutyit, addig határesetként belefér...Mondjuk azért vicces elképzelni, ahogy az aktuális, még alig ismert "páromat" azzal ébresztgetem - alsó fertályi masszázs helyett -, hogy benyomom a mutatóujjamat a második ujjpercemig az orrába...

A következő kisebb döbbenet a 196. oldalon ért utol, amikor Trevor magasan stílusosan így fogalmazott: "Ry? Szeretnél most elélvezni? He, bébi?" - HE... Ezt, ebben a formában, drága, jó középiskolai irodalom tanárnőm, az imádott piros tollával, legalább tucatszor aláhúzva, és felkiáltó-jelezve, akkora karóval dobta volna vissza, ami nem fért volna el a naplóban. Nem mellesleg bőszen egyet is értettem volna vele. A "HE" kifejezést - mint amúgy teljesen értelmezhetetlen, és elfogadhatatlan megszólítási vagy kötőszó formát - alkalmazó tömeget nevezem én TAHÓ-nak. És ezzel bele is lendültünk másik kedvenc témakörömbe: a fogalmazási hiányosságokba. A SZAKSZAVAK (mint pina, fasz, baszás), természetesen itt is megkerülhetetlenek voltak. Amin jót derültem: az anális szexnél eddig igyekeztek az írók kíméletesen fogalmazni, mint pl.: ánuszrózsa, gyűrött, redős, erősen szorító, sosem használt nyílás...na ennek ennél a könyvnél vége. Megjelenik helyettük a kevésbé fantáziadús, de annál nyersebb, és egyenesebb kifejezés, a "segglyuk". És ami még a halálom volt, az aktus közben a két pasi a csaj feje fölött, lába közt, vagy éppen átlósan kibeszéli, hogy a nő melyik nyílása mennyire édes, szűk, szorító, esetenként instrukciókat cserélnek, és néha kurjongató tizenévesek értelmi szintjén oda-odaszólongatnak egymásnak, hogy "ezt nézd már!". Érett...

Aztán, csak hogy kellően széles legyen a repertoár, kiderül hogy van ezeknek a bikáknak még egy haverjuk, Brice, aki tevékenyen ugyan sosem vesz részt a fiúk játékaiban, de szereti azt kukkolni. Így a végén gyorsan lezavarunk még egy 3+1-et is.

A könyv zárása pedig...maradjunk annyiban hogy páratlan. Egy enyhén pszichopata hajlamokat mutató nő, aki a pasik megszállottja megkísérli legyilkolászni hősnőnket. Előkap egy mini nyílpuskát és lelövi, Brice-al együtt. Alig két oldallal később pedig két áldozatunk minden egészségi probléma nélkül cseverészik, merthogy a fegyver feltételezhetően nem egy nyílpuska hanem egy altatópisztoly volt. Kár hogy ezt az olvasónak kell kibogarásznia, mivel egyértelműen ez is idióta módon van megfogalmazva. Majd miután elülnek a felhevült ingerek, mindenki mindenkinek szerelmet vall. A nő szülei egyenesen repesnek az örömtől, hogy a lányukat egyszerre ketten is kielégítik, a férfiak szüleinek semmi ellenvetésük - mert ugyan mindkettő gazdag famíliából származik, amiknek van némi renoméja, még sincs egy bugris rokon sem aki szeretné ezt megvédeni... hát persze -, és még az utódlás kérdése is letárgyalásra kerül...

Ezek után nekem már csak egyetlen kérdésem volna: ez az írónő normális? Vagy célirányosabban: honnan a fenéből szabadult ez a csaj? Ez komolyan azt vette célkitűzésbe, hogy a szerelem égisze alatt megkísérli morálisan elfogadtatni a többférjűséget? Könyörgöm a szerelem egy kisajátító érzelem, amibe még az is nehezen fér bele a közvélemény idilli megítélése alapján, hogy olykor, a határokat feszegetve, beengedjenek a párok egy harmadik felet is az intim szférába. Nem állítom, hogy a könyvben megjelenő felállás, plusz az érzelmi elkötelezettség soha nem jöhet így létre... Annyit mondok csupán, hogy marha ritka ha kialakul, és még ritkábban marad tartós. Ezt Maya Banks egyszer már előtte, ehhez képest sokkal józanabb formában. Ott be kellett volna fejezni, mert ez a könyv... nincsenek rá szavak mennyire borzalmas.

nyílpuska - ha ezzel lőnek mellkason, az bizony BAJ

Értékelés: 0 pont

Tovább

Tiffany Reisz: A szirén /2013/

Ez a könyv egy igazi hullámvasút volt számomra. Szeretem ha egy könyv képes érzelmeket generálni bennem, ha hat rám - végül is ez lenne minden könyv rendeltetése, nem igaz? Az hogy manapság a boltokba kerülő ponyvák tizede ha képes erre... nos, az nem a legkedvezőbb statisztika. Így minden olyan irományt ami kimozdít a hétköznapok zsibbadtságából megbecsülök. Dédelgetem őket, elzárom őket a lelkem egy olyan szintjére, ami ezeket a képletes ékköveket gyűjti, és vissza-visszakanyarodok hozzájuk, amikor szükségét érzem. A könyv utolsó oldaláig nem voltam tisztában azzal milyen kritikát is fogok róla írni. Az első száz oldal után meg voltam győződve arról, hogy a véleményem pozitív lesz, és könnyed. A háromszázadik oldalnál ott tartottam, hogy megint elővehetem majd a vicces vénámat és pocskondiázhatok majd kedvemre, olyan kifejezőeszközöket használva, mint a ripacs, a polgárpukkasztó, vagy totális idiotizmus. És most a könyv végén, döbbenten, elszorult torokkal, és mellkassal, azon morfondírozom, hogy vajon mit is érzek. Szomorú vagyok. Dühös. Sajnálok valakit vagy valamit - szánalmam tárgya nehezen behatárolható. Konkrétan sírhatnékom van, ami egyenesen rémisztő, figyelembe véve mennyire nem kenyerem az egerek itatása. Tiffany Reisz vitathatatlanul egy zseni. Provokatív - nem a szexjeleneteiben, hanem szereplői érzelmi világában, és a történések megcsavarásában -, szellemes, és habár a könyv felénél meg voltam győződve arról, hogy halványlila fogalma sincs miről is ír, kiderült hogy ez a feltételezés abszolúte nem állja meg a helyét. Vitathatatlanul manipulatív az írónő, ha arról van szó, hogyan kell az olvasót szépen fokozatosan beterelni egy olyan érzelmi kutyulékba, amiből még a tapasztaltabbak sem képesek egykönnyen kivándorolni.

"Nora Sutherlin erotikus regényeiről híres és hírhedt és van egy titka, amelyet túl sokan tudnak ahhoz, hogy ne kerüljön napvilágra.
Nora legújabb kézirata más, mint az eddigiek: komolyabb, mélyebb, személyesebb és Nora biztos benne, hogy meghozza számára az áttörést.
De vajon lehet-e együtt dolgozni a kimért, karót nyelt angol szerkesztővel, Zachary Eastonnal? Hiszen ő mondja ki az utolsó szót, de maximalizmusa felháborítja Norát. Zach-et Nora szabados életmódja kergeti az őrületbe és a tény, hogy egyre inkább vonzódik ehhez a nyílt, mégis titokzatos nőhöz.
Nora azt hitte, mindent tud arról, milyen, amikor az ember a saját határait feszegeti. De abban a világban, ahol a szenvedély maga a fájdalom, soha semmi sem ilyen egyszerű.
Ki lehet az a férfi, aki öt év távlatából is irányítani képes a nő minden gondolatát? És egyáltalán: ki is Nora Sutherlin valójában? Képes lesz-e valaha önmagának megválaszolni ezt a kérdést?"

Kiadó: Egmont

Oldalak száma: 486

Ára: 3999 Ft

Tiffany Reisz

Szadizmus. A nagy kedvenc, amire most egy egész könyvpiac épül. Tudjuk, ismerjük. De amit már kevésbé tudunk az az, hogy ennek a domináns világnak is vannak árnyalatai. Mint ahogy már az előzményekben kifejeztem az alávetettség inkább lelki megtörést, mint fizikai bántalmazást jelent, és jelen könyvünk ezen a téren pipásnak is mondható. A hősnő Nora, egy alávetettből előlépett domina, aki tizeniksz éven keresztül volt egy szadista férfi játékszere. Nagyon fiatalon került a tapasztalt domináns hím kezei közé... és hát, kedves olvasóm, példaértékű a könyvnek azon üzenete, hogy mit is jelent megtörni valakit. Norának leginkább semmi önbecsülése nincs. Rémisztő a szemszögén keresztül nézni a világot. Az Ő valóságában az a természetes, ha vagy Ő ver valakit, vagy őt verik. A fájdalomban találja meg a feloldozást, és mindenek felett imádja azt a férfit, aki bántja. Aki veri. De aki, nem okoz kárt. Ellentmondásos, mi? Merthogy ennek az egész hajcihőnek az volna az értelme, hogy ugyan fizikailag, és lelkileg/érzelmileg is alárendelt az egyik fél, és hogy lehet ütni-vágni a másikat vakulásig, érzelmileg nem szabad kárt tenni egymásban. Na igen. Csak a baj ott kezdődik, hogy Nora azt nem veszi észre hogy imádottja, azalatt az egy-két évtized alatt míg "támogatta", sikeresen megfosztotta mindentől. A nő 15 évesen találkozik az amúgy katolikus papként dolgozó férfival, majd 20 éves amikor kapcsolatuk kiteljesedik. És ugyan a könyv egész idő alatt azt próbálja belesulykolni az olvasóba, hogy Norának eleve hajlama volt az efféle bánásmódra, a globális egészet figyelembe véve, ez egy oltári baromság. És ezért lehet majd a folytatás izgalmas kis játszótér. Mert miért is nem lehet Nora eredendően elfuserált? Először is, nem stimmel a kora. Szemben azzal hogy a nő váltig állítja hogy neki szüksége volt Sorenre, és hogy ennyire brutális módon volt rá szüksége, mindössze 15 éves amikor a férfi elkezdi tágítani a tudatát. Ez nem tudattágítás, hanem kiképzés. Egy teljesen tiszta, előítéletektől mentes, még alig használt elme célirányos terelése. Norának esélye sincs eldönteni szeretne-e a normalitáshoz kapcsolódni, mert Soren idő előtt elkezdi lökdösni az ellenkező irányba. Majd a saját terepén tartja hosszú évekig. Mire Nora észbe kap, és lelép, addigra megtörtént már a pusztítás, és a helyzet megszilárdult. Nora ezt ismeri, ezt tartja természetesnek, és kitűnően funkcionál is benne. És akkor belép a képbe Wesley, a 19 éves srác, az ártatlanság zászlaját lebegtetve, az Együttérzés nevezetű paripán, és összekuszálja a dolgokat. Majd megjelenik Zach is, a szerkesztő, aki a tipikus középmezőny, és nős. Nora pedig mint a pingponglabda vergődik hármójuk közt. Soren az ismert út, a megrögzöttség, ha úgy tetszik a pavlovi reflex. Zach a korban és gondolkodásmódban is közel álló, karót nyeltsége mellett mégis rugalmas átlag, akiben van potenciál, de aki érezhetően nem lesz szerves része Nora valóságának. Ő képviseli a játékot, amivel gondolatban könnyen lehet azonosulni, de aminek az elrendelt szerepe nem más, mint a kontraszt. Nem tesz egyebet, mint érzékelteti mennyire is áll távol Nora világa a normalitástól. Soren pedig a teljes, és totális káosz, Wesley ellenpólusa, ami azonban még mindig biztonságosabb, mint fiatalos párja, mivel már ismert. Nora tragédiája pedig abban rejlik, hogy fél, és emiatt gyáva, képtelennek tartja magát a szokványosra, mert soha nem is próbálkozott vele - mert nem ez lett belenevelve -, és vak, mert fel sem merül benne, hogy ebben az egész cécóban Ő is lehet éppúgy áldozat. Az elve világos, hogy Nora sosem lesz képes már a normalitás szerint működni, mert a vérévé vált ez a létforma, de még annak a lehetőségét is eltaszítja magától, hogy megpróbáljon valami hétköznapi felé lépni. Annak ellenére, hogy szíve ezt diktálná, a programozása ennek az ellenkezőjét követeli. A könyv zsenialitása pedig abban rejlik, hogy ez az egész nem csúcsosodik ki csak a történet végére. Tulajdonképpen a mondanivaló a régi: képes lesz-e Nora a sorozat záró kötetére átlépni saját magán? Az első kötet befejezése alapján a dolog meglehetősen kétesélyes. De ha addig élek is el fogom olvasni a folytatást, mert megöl a kíváncsiság. Egyrészt nem bánnám ha belefulladna a végkifejlet a szokásos klisébe, mert Wesley személyisége szerelemre termett, és Noráé is. Másrészt ha az volna a végső konklúzió, hogy van akit nem lehet, és van aki nem akarja hogy megmentsék...nos az is bravúros befejezés volna, bár szívfájdító.

A könyv abból a szempontból is remek, hogy újraértelmezi az emberi gyarlóságot, illetve erkölcsösséget. Olyan kérdésekbe beleszalad, ami sokak számára felháborító lehet. Egy szadista katolikus pap? Lássuk be, nem álszenteskedik kedves írónőnk egy pillanatig sem. Sőt még van annyira merész, hogy megpróbálja legyömöszölni azt is a torkukon, hogy ez rendjén is van így, és hogy ennek a káosznak is megvan a maga morális rendszere. Én még mindig a "ne ítélj, hogy ne ítéltess!" rendszerben hiszek, így eszem ágában sincs belemenni ennek a kétélű pengének az elemzésébe. Maradjunk annyiban, hogy merész.

Az írónő másutt sem finomkodik sokat. Ennek a szado-mazo világnak a legharsányabb rétegét kapja el. A kirakati részt. Azt ami a legtöbb embernek eszébe jut, amikor erről a valóságról hall. Latex, bőrcuccok, csettintésre térdelés, orgiák, szolgacsere, megalázás, "nyald meg a csizmám!"... persze ilyen is van. Ezt nevezem én ripacsnak. Olyan ez mint a homoszexuálisok esetében. Ott is van olyan, akiről meg nem mondanád hogy az, mivel sem az öltözéke, sem a viselkedése nem utal erre. Nem affektál, nem bújik női rucikba... és aztán ott vannak a kiplakátolós típusok, akiknek már az első mondatából, vagy csupán a megjelenésükből leszűrhető melyik pályán is játszik. Én személy szerint a csendes pszichopatákra bukom. A harsányság, ripacskodás nem az én világom. Túl teátrálisnak tartom, túl hangosnak, és mindig az az érzésem, hogy aki ennyire kifelé vetít annak komoly mondanivalója és bizonyítanivalója van leginkább saját maga számára. A belső megerősítés kifelé vetülő eszköze. Ezen okból kifolyólag marha nehezen tudtam azonosulni ezzel a világgal a történetben is. De a könyv szempontjából kellett ez ide. Ezzel lett hangsúlyosabb, ezáltal vált felkiáltójelessé, és jobban értelmezhetővé a cselekmény, így elfogadtam.

A megfogalmazás igényes, a fricskák remekbe szabottak, és eltekintve néhány kisebb dialógushibától, nem található kivetnivaló benne. A fülszöveg félrevezető, mert ha valaki elolvassa, azt fogja gondolni, hogy egy hétköznapi szerelmi gabalyodással áll szemben, ezért a könyv kimenetele nem fogja megelégedettséggel eltölteni.

Zárógondolatom pedig... a könyv utolsó része megrendítő, és akiben van egy csepp emberség, azt meg fogja viselni. Minden porcikám vágyja a boldog befejezést, annak ellenére hogy hősnőnk személyisége a kezdetekben nem nyűgözött le. A végére megláttam én is benne azt a fajta sérülékenységet, amiről igyekszik nem tudomást venni. Most először érzem úgy, hogyha választanom kellene a befejezések tekintetében a megszokott romantikus klisé, és az eredetiség közt, én bizony a klisét választanám.

Értékelés: 8 pont 

Tovább

Laura Reese: A gyönyör sötét oldala /2013/

Ha van valami aminek képtelen vagyok ellenállni az a pszicho-thriller műfaja. Van egy olyan problémás oldalam, ami megértésre szomjazik. Emellett pedig van egy igen fejlett empátiás készségem, ami lehetővé teszi, hogy képes legyek átérezni mások helyzetét. Véleményem szerint minden ember cselekedetei megérthetők, ha megértjük a motivációit. Persze az hogy megértem mit, miért csinál valaki, az nem jelenti azt hogy egyet is értek vele. Egyszerűen csak arról van szó, hogy néha úgy tekintek bizonyos emberekre a környezetemben, vagy akár a tömegekre, mint egy petri csészés tanulmányra. Nem szép dolog, tisztában vagyok én ezzel, de ez egy olyan gondolataimat uraló szenvedély, ami már nagyon fiatalon kialakult bennem. Ez segít lavírozni az emberek közt, és ez az ami jó emberismerővé tesz. És ennek köszönhetem a toleranciámat, rugalmasságomat is. Persze ez a figyelés, a várható reakciók megállapítása, az ahhoz való alkalmazkodás, az együttérzés, vagy éppen ellenérzés, teljesen hétköznapi formában mutatkozik meg nálam az életemben. Szeretek érdekes emberekkel ismerkedni, szeretem az önálló gondolatokat, illetve a határozott személyiségeket, mert ők adnak kihívást (jobbára ilyen emberekkel is veszem körbe magam). Nem zaklatok senkit, nem kérdőjelezem meg senki döntéseit, és nem ítélkezem mások felett. De ez a "felmérési" szakasz elkerülhetetlen nálam. Ezzel fektetem le az illető irányában alkalmazható szabályaimat, ezzel célzom be mennyire lehetek egyenes, őszinte az illetővel, és ezzel tapasztalom kinél mely témák érzékenyek, ha tetszik kőbe vésettek, és melyek azok, amik kommunikációra alkalmasak. Nem szeretem manipulálni az embereket, azt meg végképp nem szeretem ha engem manipulálnak. Így mire a folyamat végére érek, és sikeresen besaccolom kivel is állok szemben, nem értem el egyebet, mint azt, hogy tudom mit várhatok az illetőtől. És alkalmazkodom ehhez. Védelmi mechanizmusnak sem utolsó ha az ember lánya ennyire odafigyel, de számomra nem ez a lényeg. Hanem az hogy lássam igazam volt-e. Hogy az illető tényleg úgy reagál-e egy adott helyzetre ahogy én várom, vagy esetleg képes meglepni. Kiszámítható-e az illető, vagy a döntéseit figyelembe véve hektikus? Minél kevésbé skatulyázható be az illető, nekem annál nagyobb élvezet figyelni. Ezzel nem azt állítom, hogy a kevésbé komplex emberek nem lehetnek jó barátaim, mert ez ostobaság. Ez csupán annyit jelent, hogy van egy megmagyarázhatatlan vonzalmam a kissé szélsőségesebb személyiségek felé. Hogy ez a szélsőségesség barátommá tesz-e valakit vagy sem, az rettentő sok mindenen múlik, még ezen felül. A barátaimat, mint szerintem mindenki más is, érzelmi alapon szoktam megválogatni, függetlenül attól, hogy most mennyire bonyolult a gondolkodásuk. De a figyelmemet kétségkívül a bonyolult típus szokta korábban felkelteni. Ebből adódóan meglehetősen sok olyan életrajzi könyvet olvastam, amik a történelemben szereplő, kétes megítélésű személyekkel foglalkoznak. Napóleon, Richelieu, I. Erzsébet angol királynő, Mária Terézia - 16 gyermeket szült, ami előtt emelem a kalapom -, Nagy Sándor, Néró, Augustus, Einstein (hat éves koráig nem szólalt meg, hogy most ez valamilyen betegségnek tudható-e be (feltételezik itt-ott hogy Asperger szindrómás volt), vagy a gondolatai voltak túl bonyolultak a korához képest, ez örök rejtély marad) - és még tudnám sorolni a végtelenségig. Ezek az emberek függetlenül attól hogy most milyen háborúkat robbantottak ki, vagy hány embert mészároltak le, lenyűgöztek a gondolkodásmódjukkal. Személyiségük, motivációik leginkább csak a találgatás tárgyát képezik, és nekem mindig jelent legalább 1-2 óra elfoglaltságot azon morfondírozni, hogy Napóleon magassága és származásából adódó komplexusai mennyiben járultak hozzá ahhoz, hogy azzá vált aki. Persze ez most egy nagyon elnagyolt gondolatfoszlány volt. A történelmi személyiségek boncolgatásán felül, másik nagy kedvenc témaköröm - és ez már meredekebb - a sorozatgyilkosok. Hajlamosak vagyunk azt feltételezni hogy ez a réteg a jelenünk szüleménye, pedig nem. De most kapnak egyre nagyobb odafigyelést, mert most már képesek vagyunk megvizsgálni a genetikai adottságaikat, bele tudunk kotorni az agyukba így is- úgy is, és a sok pszichológiai és orvosi megfigyelésnek köszönhetően, most már valamivel bővebb rálátást kapunk a működésükre. De az örök kérdést még mindig nem sikerült megválaszolni: a gonosszá válás vajon döntéseinktől függő opció, vagy eleve elrendeltetett fogantatásunk pillanatában? Mi hat jobban a személyiségünkre, a származásunk, vagy az életünket meghatározó események, amikkel kénytelen kelletlen szembe kell néznünk? Ezt az egészet csak azért fejtettem ki ennyire bőven, hogy megértsd kedves olvasó, miért is olyan testhezálló játszótér nekem a lélektani thriller műfaj.

"A gonosz nem feketében jár, és nem áraszt rosszindulatú kipárolgást vagy fényeket, épp olyan, mint a szomszéd. Michael is ott tanít még a Kaliforniai Egyetem davisi tanszékén. Gyakran látom fiatal és idősebb nők társaságában, ahogy beszélget velük, ők meg nevetgélnek, összemosolyognak. Ártalmatlannak tűnik, senki nem is feltételezné, hogy ölni képes. Mégis, amióta a húgom naplóját elolvastam, látom, hogy rossz ember, akinek se lelke, se erkölcsei. Megölte Frannyt, szánt szándékkal, előre eltervezve pusztította el őt, és cseppnyi lelkifurdalást sem érez. A húgomat megkötözték és megkínozták, a Yolo megyei halottkém mégse tudta meghatározni a halál okát. A mai napig rejtély."

Kiadó: Magnólia

Oldalak száma: 448

Kiadás éve: 2013

Ára: 2980 Ft

Amikor ilyen jellegű könyvet veszek a kezembe, akkor két alapvető dolgot szoktam megfigyelni:

1, mennyire részletes, árnyékolt a jellemábrázolás - mert ez bizony nagyon fontos, ha nincs kellően részletesen kiépítve, ha nem ismerjük meg a motivációkat, akkor bukik a sztori;

2, az író felkészültsége - mennyire van képben arról, amiről ír.

Ha ez a két jellemző pipálható, és teljesül, akkor ott egy jó thrillerről beszélhetünk. És jelen könyvünk mindkét jellemzőt sikeresen megugorja.

Az utóbbi időben a romantikus erotikus irományoknak köszönhetően, némi bepillantást nyert a nagyérdemű a szélsőségesebb szexuális szokásokba. Én több alkalommal kifejtettem már, hogy ez nem probléma, mert van ilyen, és több alkalommal hangot adtam annak is, hogy ez a dominancia/alárendeltség dolog a legtöbb ilyen jellegű könyvben meglehetősen butított formában, amolyan szép rózsaszín felhőbe burkolva jelentkezik. Merthogy a szerelem, és a bizalom szentesítik a történéseket, és inkább a lágyabb, játékosabb formát részesítik a szerzők előnyben. Ennek oka leginkább abban keresendő szerintem, hogy a közönség befogadóképessége, toleranciája, szimpátiája ennyit képes elviselni gyomorforgás, és hüledezés nélkül. Érthető okokból, mert azt el kell ismerni, hogy az sokkal kellemesebb elképzelés, hogy a domináns pasi dominanciája némi kikötözés, és popsiveregetés mellett véget is ér. Az erotikus-romantikus könyveknek szóló, helyenként negatív kritikáim, pedig zömében annak voltak köszönhetők, hogy aggódtam. Nagyon sok nő van a világon, aki a szexuális életét a megszokott kereteken belül éli meg. Ezt ismeri, olyan szeretőkkel nyitott kapcsolatot, akiknek nem volt igényük ettől többre. A nők a férfiakkal szemben sokkal jobban motiváltak érzelmileg, kevésbé logikusak - ez nem sértés, csak ténymegállapítás - sokkal jobban hagyatkoznak az érzelmi ösztöneikre, mint az ellenkező nem. És mivel emocionálisan figyelik a körülöttük zajló eseményeket, így sokkal instabilabbak is érzelmileg - főleg a tinikorosztály. Tételezzük fel, hogy egy ilyen korú, vagy egy kicsit érzékenyebb lelkületű nő elolvassa valamelyik romantikus-erotikus irományt, és kedvet kap a szexuális tabukhoz. És itt kell kérem szépen megállni. Átgondolni, mit is akarunk, mielőtt még fejest ugranánk valamibe amire nem vagyunk felkészülve. Akinek a párja - akiben hangsúlyozottan megbízik - kapható az ilyen játékokra, az próbálgassa a szárnyait nyugodtan. De az senkinek eszébe se jusson felelőtlenül, hogy kerít a piacon egy ilyen beállítottságú férfit, és csak úgy tudatlanul belerohan ebbe az egészbe. Az élet nem egy romantikus könyv, és a domináns férfi típus sem feltétlenül a kíméletességéről híres. Ezen a területen nem árt némi óvatosság, önismeret, megfigyelés, fokozatosság. És nem kevés érzelmi, szexuális intelligencia. Aki mégis azon gondolkozna, hogy fejest ugrik egy ilyesmibe, annak előtte ajánlanám ezt a könyvet elolvasásra. Ha James és társai a rózsaszín ködfelhős "dominanciát" jelenítik meg, akkor ez a könyv a kontraszt hozzá. A teljes és totális szélsőségesség, ami megmutatja, mit történik akkor, ha a szerelmet és a bizalmat kimínuszoljuk, és semmilyen tabut nem tekintünk tabunak. Aki tudni szeretné mit jelent szadistának lenni, az ne James szürkéit olvassa el, hanem ezt a könyvet, és aki képet óhajt alkotni a perverzióról, az is ezt a könyvet részesítse előnyben. Annyira kíváncsi lennék, hogy ezen könyv elolvasása után, hányan éreznének még kedvet ahhoz, hogy kipróbálják milyen is a teljes kiszolgáltatottság, a visszavonhatatlan alárendeltség. Persze ez a könyv a témakör másik véglete, ha úgy tetszik, a negatív pólus, ahol már erősen megkérdőjelezhető mennyire is egészséges az ilyen. Nem azt állítom, hogy minden domináns pasi, ilyen szinten domináns, hanem csupán annyit, hogy ilyen is van, és sosem tudható előre, hogy melyikbe is akadunk bele a nagy kutakodás közben. Ami remekül lett kivitelezve a történetben az a manipuláció.

Párszor már kifejtettem azt is, hogy a testi kontroll mellet a dominanciában a lelki kontroll is nagy szerepet játszik (nagyobbat), és a cél mindig a megtörés. Ebből egyenesen következik, hogy a domináns pasi manipulatív fajta. Figyel a részletekre, kipuhatolja mik az érzékeny területek, és azokra dolgozik rá. A jó manipuláció pedig olyan, hogy a végén már képtelen vagy eldönteni, hogy te akarod azt, ami történni fog, vagy a másik. Kiszolgáltatottá válsz. Személyiséged alapjait kérdőjelezed meg, és mivel nyakig vagy süllyedve az egészben, így nincs megfelelő objektív rálátásod sem arra hogy józanul megítéld a helyzetet. Irányítottá válsz. Milyen szép is ez, ugye? És ne legyünk naivak, ne higgyük, hogy csak a gyengébb személyiségek eshetnek ebbe a csapdába. Bármilyen erős jellemed is van, ha megtalálja valaki azokat a pontokat amivel képes irányítani, motiválni, akkor már te is nyakig süllyedhetsz ebben a játékban. Ráadásul úgy, hogy lehet észre sem veszed. Az olyanokba pedig már bele sem megyek, hogy megalázás, lealacsonyítás, emberi mivoltod teljes megkérdőjelezése. Aki szeretne ebbe egy kis bepillantást nyerni, az olvassa el a könyvet, mert szépen realisztikusan odateszi az ember elé az egész kis csomagot, méghozzá olyan formában, hogy az ember agya úgy pattog az elfogadás, és tolerancia illetve a teljes csőd, és a megütközés közt, mint a pingponglabda. És akkor el is jutottunk másik nagy kedvenc élményemhez az ilyen jellegű könyveknél. Az írói manipulációhoz. Imádom amikor képtelen vagyok eldönteni, hogy én leszek okosabb és kikövetkeztetem ki a gyilkos mielőtt még letenném a könyvet, vagy az író lesz eszesebb, mert teker olyat a történet menetén, amire nem számítok. Ez a hullámvasút valamilyen megmagyarázhatatlanul perverz kielégülést szokott okozni nekem - persze csak plátói értelemben. Akkor szoktam a legjobban szórakozni, amikor a könyv vége felé kiderül, hogy amit a saját okosságomnak véltem, az egy jól megszerkesztett folyamat, út volt. Hogy a gondolataim, a következtetéseim egyike sem volt a sajátom, hogy szépen eltereltek arra amerre kellett, és én úgy benyaltam a kötelező köröket, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. És így kapok a nyakamba egy váratlan fordulatot, és a csodálkozás élményét, hogy meg tudtak vezetni. Kedves írónőnknek, hogy egyem azt a csepp szívét, ezt is sikerült elérnie, amiért én egyenesen imádom. Ha valamit nem bírok az a klisé, és jelen szerzőnk ezt elegánsan meg is kerülte. Nem a történet fondorlatosságával, hanem a jellemtorzulások, a szimplán emberi reakciók életszerű bemutatásával. Olyan gyönyörűen építkezik, hogy a végén azt is eléri, hogy az ember az elfogadás felé kezdjen hajlani, annak ellenére, hogy tudja, amit olvas, az marhára nem egykönnyen megemészthető. Hogy csókolnám meg azt a manipulatív kis kobakját...

Szereplői egytől egyig torzultak. Mindegyiknek megvan a maga a keresztje, a feldolgozásra váró lelki kínja, és ezek a kínok nem apró-cseprő kis problémák. És ha már motivációk... a megszokottakkal szemben itt nem a lelki nyomor, és nem a fájdalom a fő sarkalatos pont, nem a saját sebeink nyalogatása, és a mások által nekünk okozott fájdalom - röviden nem a tehetetlenség - mozgatja a szálakat, hanem a bűntudat. Ó igen. Végre! Mert ugyan gondoljuk már végig, hogy melyiket nehezebb feldolgozni: ha ártatlanságunk ellen valaki elkövet valamit (mai ugyan fáj, persze, hogyne fájna), vagy az ha mi követünk el valami olyasmit, amivel tartós kárt okozunk egy szeretett személynek. Az elsőről nem tehetünk, csupán elszenvedjük, de a második a mi felelősségünk, és ha a Sors még meg is viccel bennünket, és elmarja tőlünk azt a személyt, akit akarva/akaratlanul bántottunk, akkor nincs feloldozás sem. Remek. Innentől az ember egy lényegi része lelki önmarcangolós mókuskerékbe keveredik saját magával, és megjelenik a vezeklési kényszer. Az önbüntetés.

A történetbe azért nem megyek bele részletesen, mert eszem ágában sincs spolilerezni, még csak egy keveset sem. Ez a könyv akkor jó, ha elkezdjük az elején olvasni, és nincs információnk arról mi is fog történni. Ha csak egy fordulat kitudódik előre, akkor már fuccs az élménynek. Összetömörítve: a könyv bekerült nálam a kedvencek közé, mert reális, részletes, hiteles. Ezzel párhuzamosan nyers is, a legkisebb mértékben sem finomkodó, és úgy rúgja fel a jóizlés szabályait, ahogy kötelező. Csak olyan embereknek ajánlom, akiknek erős idegrendszere, és gyomra van, mert ugyan én nem vagyok az a nagyon meghökkenésre alkalmas fajta, de még nekem is volt, hogy átkúszott az agyamon egy halvány "te jó Isten!".

Értékelés: 9 pont

Tovább

Julie Kenner: Forró rabság /2013/

Akkor megkísérlem a lehetetlen: összeszedni valami értelmeset abból a katyvaszból, amit jelen írónőnknek sikerült összehoznia. Érzem nehéz meló lesz ez, de hát azt mondják a bölcsek hogy az ezer mérföldes út is egyetlen lépéssel kezdődik, és hát mivel az én szócsövem olyan fajta hogy csak egyszer kell megnyitni, és áramlani kezd belőle a lényegi információ - csak az, mint tudjuk - így könnyűszerrel levonható: magas hegy, nem magas hegy, akkor is megmászom ha belegebedek! - megint kezdek túl költői lenni.

Na szóval, akkor a célirány az előre...

"Egy férfi, aki mások szenvedélyével játszik.
Egy nő, aki belemegy a játékba, de nagy árat kér érte.
Damien Stark sportolóból lett milliárdos, akinek nem sokan mernek nemet mondani.
Nikki Fairchild az egyetlen nő, aki felkorbácsolja a szenvedélyét.
Milyen titkokat rejteget Niki, az egykori szépségkirálynő?
És milyen démonok üldözök Starkot?
Ki bírja tovább ezt a kíméletlen játékot?"

Kiadó: Athenaeum

Kiadás éve: 2013

Oldalak száma: 398

Ára: 3490 Ft

Julie Kenner

Az alapok változatlanok: pasi, aki szeret játszadozni, enyhén szériahibás csajszi, szerződés - mert az most már szükségszerű, ha valaki kamatyolni akar -, mély lelki traumák - hogy mehessen a licit, szereplőink közül melyik van jobban elfuserálva -, pénz és elit társaság minden mennyiségben, és persze mindenki szép, vonzó, erotikus, stb., stb...

Először leírnám azt ami tetszett. Volt ilyen, hihetetlen, de TÉNYLEG volt! Kedves főhősnőnk helyenkénti reakciói - nem, nem a szexben - kifejezetten imponálóak voltak. Némi párhuzamot véltem felfedezni a saját lendületem, és hölgyeményünk karaktere közt - gyorsan vág az esze, és nem rest nyersen elküldeni Damient a bús fenébe, ha fel van idegesítve, és ez jó! Mert emberek vagyunk, és olykor dühösek, indulatosak, és ha nálam is szakad a cérna, akkor olykor bizony elmulasztom rátenni a lakatot a számra. És Nikki hasonló...Reprezentatív példa:

Szituáció: Nikki meg van győződve arról, hogy Damiennek köszönheti hogy kirúgták a munkahelyéről... mert a pasi irányításmániás, meg minden...Elég annyi, hogy hölgyikénk dúlva fúlva rohanja le a férfiút annak irodájában.

"- Ezt a csodálatos meglepetést! - mondja míg keresztülvág a szobán hosszú lépéseivel. Olyan szuper, olyan kurvára ártatlannak látszik, hogy ismét a láva forróságával csap ki belőlem a düh, amely már lanyhulóban volt. - Hogy rohadnál meg! - ordítom, és keményen pofon vágom, egyformán meghökkentve őt és magamat."

Na igen kérem, ezt így kell csinálni. De megnéztem volna élőben! De voltak, még sziporkái a lánykának, amik tisztességesnek nevezhetők. Az agyi kacifántjaiban is jól éreztem magam olykor-olykor...

"... Abban a percben tudom, hogy ha most azt mondaná, rázzam le a barátomat, és maradjak bent vele, megtenném. Dögöljön meg, és dögöljek meg én is, de itt maradnék Damien Starkkal."

Hogy nyers? Nem kétséges, de mivel én is hasonlóan szoktam magamban morgolódni, így a szimpátiámat elnyerte. De milyen szép is lett volna az élet, ha a többi jellemző is klappolt volna. De nem. Azt leszámítva, hogy Nikkinek néha vannak meglepően őszinte pillanatai, itt véget is ér a hősnőnk, és a saját személyiségem közti hasonlóság. Amit tudni kell: Nikki egy olyan szépségkirálynő volt, akit az anyja belekényszerített a szakmába kislány korában. Megszabta miket vehet fel, mennyit aludhat, miket ehet...és hősnőnk a felhalmozódott feszültséget kompenzálandó vagdosni kezdte magát. Combjait, csípőjét. Nem butaság, hogy egy olyan ember, aki nem ura a saját életének belemenekül egy ilyen kényszercselekvésbe. Van ilyen az életben is, meglehetősen komoly probléma, és nem is olyan egyszerűen orvosolható - ez is kap tőlem egy pipát, mivel más, mert eltérő... itt végre nem az erőszak a téma (hittem én hülye, de erről majd később). A lényeg, Nikki személyisége erős startot mutatott, ráadásul hőseink nem fekszenek össze csak valahol a 250. oldal magasságában - ergo nincs elsietve a "játék" -, és én már kezdtem elkönyvelni a tényt, hogy talán egy újabb gyöngyszemre leltem. Aztán ezek az ügyefogyottak elhálják, amit el kell, és olyan ívű zuhanás történik, amitől kedvem lett volna apró cafatokra tépni a könyvet.

A problémák:

1, A SZERZŐDÉS - Damien eltökéli, hogy kell neki egy akt Nikkiről, ezzel nem is lenne probléma. A probléma ott kulminál, hogy mindezért 1 millió dollárt ajánl a lánynak, azzal a kikötéssel hogy a festmény elkészülésének ideje alatt Nikki minden fellelhető értelemben az övé lesz. Hogy mi is ezzel a bajom? Azon túl persze, hogy teljesen felesleges volt ez ide...Először is: nálam a pénz, és az észbontó szex nem összeegyeztethető fogalmak (vagy megkapja ingyen tőlem az érintett másik fél, vagy nem kapja meg... lennének, akik erre azt mondanák hogy pocsék az üzleti érzékem, de ez van). Másodszor pedig: könyörgöm, most már csak akkor lehet kufircolni, ha ezt egy ügyvéd is ellenjegyzi?!

2, DOMINANCIA KONTRA VEHEMENCIA - tök jó, hogy minden hiperszuper vonzó pasi olyan formában domináns (NEM DOMINÁNS), az ilyen könyvekben, hogy csak és kizárólag egy cél vezérli: gyönyört adni a kiválasztott kedvesnek. Most már fix, hogy ezen írónők egyikének sincs halvány lila fogalma sem arról, miről is szólna ez az egész. A kontroll, az irányítás nem arról szól, hogy rád parancsolnak: élvezz most! Az egész cécó, az oda vezető útról szól, és az hogy megsimogatnak egy jégkockával, meg kapsz egy mellbimbócsipeszt...nos attól még nem fog a cél a teljesülni. A megadás könnyebbik része a fizikai rész. Ha valaki domináns az a lelki részre fog összpontosítani, amíg nem marad már tiszta gondolata az embernek, és az fogja mámorral eltölteni, ha látja, hogy már tényleg nem bírja a másik fél. Némi könyörgés, hogy ugyan érints már meg, és a mi hős domináns lovagunk már ugrik is? Na persze...Ez szex. Játékos ugyan, és kacérkodó is, de akkor is csak egyszerű szex. Ha odaforraszt az ágyrácshoz, akkor is csak egyszerű szex marad...

3, BIZTONSÁGI SZÓ - véleményem már kifejtve Millernél, azóta nem változott az álláspontom. Röviden: baromság az egész, de úgy néz ki olyan lesz ez is, mint a "szerződés". Ha megjelenik az ember lányának az életében egy multimilliárdos pasi, és mer vetni rád egy pillantást, akkor rögtön célszerű lerohanni a biztonsági szavaddal, és az orra alá dugni egy szerződést, ha akarja, ha nem.

4, PARANCSRA ÉLVEZÉS - egy újabb sarkalatos pont, mi megkerülhetetlen. Nem a parancsba adás tényével van bajom, mert az ilyen jellegű szexnél, ez biza előfordul. Szerény személyemnek, egyetlen problémája ezzel az egésszel, hogy kezdek irigykedni. Hősnőink kivétel nélkül már csak a pasi szemének ködös csillogásától is majd' elélveznek, és ha már az ujjaik is képbe lépnek, a teljes lezajlási idő a starttól a megkönnyebbülésig 30 másodperc, és maximum három perc között mozog. Ja igen, és ebben a könyvben sem illatozik nőiességünk édes kelyhe, hanem egyszerűen csak szaglik. Részemről a nemi testtájaknak meghatározó, vagy jellegzetes illatuk van (amennyiben karba vannak tartva). Ha szaglanak, akkor már régen rossz...

5, ERŐSZAK - na ezt figyeljétek (abszolút mélyrepülés a könyvben):

"Olyan sok minden jut eszembe, ami most támpontnak tűnik. Az arca amikor elmesélte, hogy abba akarta hagyni a teniszezést, de az apja nem hagyta. A hallgatása, amikor a szemétláda új edzőjéről beszélt, és én megkérdeztem, hogy a versenyzés ölte-e ki a teniszből az örömöt. Evelyn célozgatása a szőnyeg alá söpört titkokra. És hogy örökké ő akar irányítani. Az üzletben. A kapcsolataiban. Az ágyban. Természetesen tévedhetek, de nem gondolnám. Damient megerőszakolták gyerekkorában."

Tuti! Basszus, és te ezen még morfondírozol? Hisz irányításmániás, és mint tudjuk ez csak akkor alakulhat ki, ha minimum egyszer akarata ellenére meghágták! Sőt nem is egyszer, és nem is egy ember...Egy egész regiment, öcsém! - Ide azzal a bökővel, hadd szúrjam szíven magam...Elárulok valami egészen meglepőt. Kezeket fel, akiknek olyan munkája van, ami teljes embert, összeszedettséget, komoly koncentrációt, és odafigyelést kíván. Ahol akad stressz dögivel, és ahol minden egyes lépésedet komolyan meg kell fontolni, mert nem csak a te boldogulásod múlik a döntéseiden. Nem is kell ilyen munkakörben dolgozni, elég némi empátia ahhoz, hogy átérezhesse az ember. Nagy nyomás, minden nap egy küzdés, és sokszor a környezeted kiveszi a kezedből a legideálisabb megoldást, és valaki sérül. A felelősségérzeted megsínyli, talán még hibáztatni is kezded magad...Mit teszel? Kompenzálsz. Mindenki úgy, ahogy neki kényelmes. És vannak akik ezt a feszültséget, így kompenzálják. Ettől még nem lesz lelki nyomoronc, nem lesz depressziós, önutálattól szenvedő, világfájdalmat cipelő figura az illető. Egyszerűen csak így oldódik. És igen, vannak akik ezt is képesek kellő intelligenciával lekezelni. Ez volt az a momentuma a történetnek, ami sikeresen lefárasztott annyira, hogy már ne is érdekeljen a folytatás.

6, PEJORATÍV KIFEJEZÉSEK TÖMEGE - szereplőink nem szeretkeznek, nem dugnak, de még csak nem is kefélnek. Basznak - újfent elnézést kérek, csak idézek. A szaporulási tevékenységi stílusok közül, drága hősnőnk csak ezt ismeri - marha irritáló, már csak azért is, mert hőseink a könyv közel feléig magázódnak, illetve elvileg egy diplomázott nőről és egy zseniket megszégyenítő pasiról beszélünk, és igen előfordul olykor, hogy az ember a mocskosabb kifejezések között lavírozik, de nem állandóan. És csak hogy hősünk se maradjon le, előszeretettel ismételgeti a "pina" szót, halvány kísérletet sem téve néha a szinonimák felé fordulásra (pedig van belőlük annyi, hogy Dunát lehet vele rekeszteni). Ezen felül oldalanként minimum kétszer találkozhatunk a lucsok különbözően felhasznált/melléknevesített alakjával, és a folyni igével. Igénytelen, nem erotikus, és meglehetősen nyers, barbár megoldás egy amúgy érzéki jelenetet ily módon ledegradálni. Nem tetszett.

7, ÉRZELMI KATASZTRÓFÁK LEGYINTÉSSEL VALÓ ELINTÉZÉSE - azon kívül, hogy hőseink teljesen ki vannak fordulva a normalitásból, még a fejük felett lebegnek egy haláleset némileg tisztázatlan körülményei is. Fojtogatós szexben lelte halálát Damien exe... - ugyan mi másban is patkolt volna el szerencsétlen asszony? Az árnyékok felvetnek némi bizalmatlansági indexet, de persze ez sem olyan súlyos, hogy álmatlanul kelljen hánykolódni tőle. Ez a fonal lehetett volna érdekfeszítő, de elnagyolt, akárcsak Nikki öncsonkítási szenvedélye. Összekapkodott, "nagyobb a füstje, mint a lángja", hanyag hatást kelt, ergo teljesen felesleges hiszti, mert konkrétan nem épül rá semmi.

8, SMS ÜZENETEK KÉNYSZERES RÖVIDÍTÉSE - csak hogy lopjunk már egy keveset egy másik írótól, lehetőleg olyasmit ami már az eredeti kiötlőnél is csúfos kudarcot vallott (Miller). Kedvenceim: bi - bugyi, mó - melltartó...ehhez inkább már nem is írok semmit.

9, ANÁLIS SZEX AVAGY A TELJES MEGADÁS - bizony hölgyeim. Ha esetleg legyűrtétek volna magatokban a kényszert, hogy eme zónátokat output helyett inputként is kihasználjátok, akkor sajnos rossz hírem van. Nem vagytok elég elkötelezettek. Mert mint kiderült, ez a visszavonhatatlanság jelképe. Amennyiben ilyen formában nem vágtak még gerincre titeket, akkor nem is adtátok oda magatokat igazán. Csak arra lennék kíváncsi, hogy mennyiben változik bármi is ha ez az opció teljesül - a nem teljesül állapothoz képest. Még szerencse hogy (legjobb tudásom és ismereteim szerint), ez a vége a "melyik lukat lehet még bevenni" című játéknak (de persze, lehet hogy tévedek, ezeknél az íróknál sosem lehet tudni).

Szurkoltam azért, hogy tíz pont legyen, de nem jött össze. Ezek volnának nyúlfarknyi gondolataim a "műhöz". Nincs mit összegezni (pocsék lenne ha a fenti kivesézés ellenére, még tudnék hozzáfűzni valamit). Jelen könyvünk felkiáltójeles: NE VEDD MEG!

Értékelés: 2 pont

Tovább

Jessica Bird (J.R. Ward): Egy felejthetetlen hölgy /2013/

Egyik legkedvesebb írónőm, a klasszikus romantikus irodalom irányába tévedt. Klasszikus alatt értsd: az a klisé, amit még nem untunk meg. Merthogy jelen művünk sem az eredetiségével fog csatákat nyerni, az is biztos. Mert miről is szól a történet? Adott egy grófné, az amerikai felső tízezerből, aki éppen válik, és akinek egy sorozatgyilkos pályázik a fejére. És adott egy olyan titkos, hiperszuper testőr, aki elválalja a hölgyemény védelmét. Tiszta "Több, mint testőr", mínusz afroamerikai énekesnő, mínusz Kevin Costner, plusz egy alapítvány és egy törékeny hősnő annak tetején, és plusz egy morcos, "akkor sem" típusú főhős.

"Grace Hall, az előkelő társaság szépséges tagja, a vagyona miatt egy őrült célpontjává válik. A gyilkos Manhattan legbefolyásosabb nőit öldösi. Grace új testőre, John Smith, egy kompromisszumokat nem ismerő, kemény férfi, a legkevésbé sem szeretne beköltözni Grace-hez a tetőtéri luxuslakásba, de nem tud nemet mondani neki. Miközben közli a szabályokat új ügyfelével, dühös szikrák pattognak közöttük, és lángra lobban a vágy. Az éjszakák lassan egyre forróbbakká válnak, a gyilkos egyre nagyobb veszélyt jelent, így Grace-nek és Smithnek választania kell: a szabályokat követik, vagy a szívük parancsát."

Kiadó: Ulpius

Kiadás éve: 2013

Oldalak száma:414

Ára: 3999 Ft

Még mielőtt azt gondolnád, kedves olvasó, hogy önmagamhoz hűen, ezt a könyvet is le fogom húzni, kéretik megállni egy pillanatra, és tisztázni az alapokat. Ward jó író, és ez jelen könyvnél sincs másként. Abszolút szépen felépíti a történetet, szereplői eladhatók, mi több, szimpatikusak, de...ez nem a Fekete Tőr Testvériség. És ez a tény ugyebár, már előre is vetít néhány dolgot. Például azt, hogy nem lesznek ebben a könyvben kolosszális izomzattal rendelkező, erotikus illatokat kipárologtató, szexuális félisten-vámpírok. Ez lemarad, bizony. És mivel jelen könyvünk földhözragadtan reális, így helyzetkomikumok sem fognak előfordulni tucatszám. Mindkét főhősünk ember, szimplán emberi érzésekkel, nem csócsálják meg senki nyakát, hogy szomjukat oltsák...Összegezve: ez a fajta húsleves, az a fajta húsleves, amibe cupák helyett Maggi leveskocka került - a történet fondorlatossági indexét tekintve.

De Wardnak azért itt is sikerül ívet hajlítania az egyenesbe, mivel eme irodalmi tartomány minden eszközét beveti, és remekül is alkalmazza.

Ilyen eszközök például:

1, Sose ugorj fejest a szerelembe! - egy romantikus könyv csúcsának, mindig azt tekintjük, amikor a szereplők remegő pillákkal szerelmet vallanak, és a háttérben megszólalnak az esküvői harangok (esetenként csak képletesen). Nos ez a jellemző ebben a könyvben pipásra sikeredett. Konkrétan a történet utolsó öt oldalán belül zajlik le ama felemelő élmény, hogy szerelmeseink egymás karjába omlanak.

2, Mindig ügyelj a feszültségfokozásra! - minden romantikus könyv ugyanazokból a szintekből épül fel:

a, találkozás - általában valamilyen félreértés, vagy antipátia kíséri, főhőseink ilyenkor erősen a "nem kedvelem" állapotban leledzenek;

b, szócsaták, véleménykülönbségek - adott szituáción belül kifejezésre kerül a szereplők közti teljes egyet nem értés, vagy humoros, vagy könnycseppes formában;

c, a "b" ponttal párhuzamosan megjelenik a vonzódás. Hősnőnk ugyan idegesítő némber, de emellett pokoli szexi is, amiért hősünk úgy kívánja, hogy majd megveszik kínjában tőle. (Olykor ez már az "a" ponton kikristályosodik);

d, további vehemens sziporkák, majd elszabadulnak az indulatok - megtörténik az első csók. Némi meglepődés, cifra káromkodásokkal tarkítva, mindkét fél részéről;

e, némi huzavona, miszerint a "d" pont többet elő nem fordulhat;

f, szenvedés, mert a szereplőink égnek a vágytól, hogy a "d" pont megismétlődjön;

g, belátás, amikor is a főhősök rájönnek, hogy nincs mit tenni, ennek fix hogy hancúrkodás lesz a vége;

h, elemi erővel elszabadul a vágy - szex;

i, ugyan már megvan a vonzódás, megtörtént már a nagy légyott, még akkor is akad egy baki, ami miatt a szerelem nem teljesülhet be - ennek oka abban is kereshető, hogy hőseink, vagy egyikük, vagy másikuk, esetenként mindketten bőszen tagadják, hogy amit éreznek az a szerelem;

j, komoly konfliktus, bősz vitatkozás, aminek látszólag az a vége hogy hőseink istenhozzádot mondanak egymásnak;

k, sorsfordító esemény, ami rádöbbenti hőseinket egymás iránt érzett ragaszkodásuk mélységére;

l, tisztázás, miszerint persze hogy ez a SZERELEM, majd némi pironkodós ki kit szeret jobban dialógus, majd esetleg gyermekáldás a prológusban.

Az a jó író, aki ezeket a szakaszokat úgy hidalja át, hogy közben képes fenntartani az érdeklődést. Ilyenkor fontos a jellemábrázolás, mert mivel érzelmekről van szó, jó ha tisztában vagyunk azzal, melyik hősünk miért is érez úgy, ahogy. Nos Wardnak ezt sikerült is keresztülvinnie ebben a könyvben. John Smith karaktere a tipikus kemény, hidegfejű, erős férfit testesíti meg, ezzel szemben Grace a női törékenység mintaképe. Mindketten tapasztaltak már épp eleget ahhoz, hogy páncél mögé rejtsék magukat, és mindketten képesek a másik páncélja mögé látni. Mivel itt a normál keretek győzedelmeskednek, így nem kapunk ablakpárásító lepedőakrobatikát sem, csak egy kedveskedő alig pár oldalas szeretkezős jelenetet, amiben semmilyen durva kifejezés nem kap helyet. Ez kész felüdülés volt számomra, mert Miller erotikus könyve után, valamiért allergiás lettem a nemi szervek és a kamatyolás szinonimáira. És bár Ward jelen könyvünknél meglehetősen visszafogta magát, azért itt is fel-fel bukkan a rá jellemző humor.

Összegezve: hozza a vártat, vevő vagyok a folytatásra. Most már csak a megfelelő hangulatot kell majd elkapnom hozzá magamban, amikor is képes hatni rám a tiszta (bujaságtól és paranormális lényektől mentes) romantika.

Értékelés: 7 pont

Tovább