J. Kenner: Örök rabság (Stark-trilógia 3.) /2014/

Mielőtt belekezdenék a könyv elmés kicsontozásába, néhány mondatban összefoglalnám, mi minden is történt velem az elmúlt néhány napban/hétben. Az első fontosabb szolgálati közlemény az, hogy ettől a hónaptól, reményeim szerint csak átmeneti, és főleg rövid időre, felfüggesztem a munkásságomat a FilmMagazinban. Nagyon élveztem azt a bő egy évet, amíg filmek véleményezésével szórakoztattam magam, a szerkesztőmet, és remélhetőleg az olvasókat is, de sajnos olyan mértékben összesűrűsödtek a fejem felett a tennivalók, mind munka, mind magánélet terén, hogy valamiről le kellett mondanom. És ugyan fájó szívvel teszem le a pennát az újságnál, de máshonnan nem nagyon tudtam volna lefaragni a kötelezettségeimből. Persze amint újra unatkozó időmilliomos leszek, várhatóan visszakönyörgöm majd magam - bízom abban, hogy utánozhatatlan szerkesztőmnek nem lesz ez ellen semmi kifogása.

A másik nagyon fontos tudnivaló, hogy a falkaszellem, és a tömegek vonzásának köszönhetően most már Twitteren is elérhető vagyok, a nagyon fantáziadús @LindaHolhos néven - a Roselyn minden alternatívája már foglalt volt, intő példaként: lásd ez történik, ha minden közösségi oldalra jó pár éves csúszással próbálsz beregelni. Még jó hogy a nevem annyira ritka, hogy ez biztosan nem foglalt sehol. Amennyiben valakinek kedve szottyan ott követni engem, az tegye meg minden szemérmesség nélkül. (Ez most amolyan alig leplezett felszólítás, mivel éltes korom okán, még csak behatárolni sem tudom, mit is szokás a Twitteren közzétenni... Valamiért sosem éreztem kényszert arra, hogy belekiabáljam az éterbe, hogy most az egyik szál hajam jobban keresztbe áll, mint a másik, de nem félek attól, hogy nem fogom magam feltalálni...)

Aztán hogy mi is történt még...

Sok érdekes újdonságról beszámolni nem tudok, azon felül, hogy lassan egy évig olvasok egy könyvet. Lehet hogy az teszi, hogy az éveimnek a száma immár nem kettessel, hanem hármassal kezdődik, de minden éjszaka eljátszom azt, hogy három-négy oldal elolvasása után bebólintok, majd arra riadok, hogy a számból halkan bugyborászik a nyál. Na ez, minden kétséget kizáróan egy igazán nőies kép. Reggel úgy kelek, mint akit agyoncsaptak, délig azt sem tudom mit csinálok, valamikor délután kettő tájban felébredek, amikor is elkap a lelkesedés és a tenni vágyás... Lelombozó, hogy ez az állapot nagyjából csak fél óráig tart. Hazaérvén úgy vonszolom fel magam a lépcsőre, mint egy beteg teve, és hetek óta a kedvenc bútorom a kanapé - már ha vagyok annyira szerencsés, hogy eljutok odáig, hogy le tudok rá heveredni. Kérdem én: ezt nevezi a köznyelv tavaszi fáradtságnak? Mert ha igen, akkor mindenkit arra kérek, tartsa magát távol ettől a nyűtől, mert nagyon nem jó szórakozás... Mondjuk a dolognak lehet ahhoz is köze, hogy már megint olyan olvasmányokat igyekszem feldolgozni, amik enyhén szólva érdekesek... Itt van példának okért rögtön jelen könyvünk is... És akkor vágjunk is bele!

"Egy milliárdos. Egy szépségkirálynő. Sötét szenvedély. Forró rabság.

Az Örök rabság az erotikus világsiker, a Stark-trilógia befejező része. 

Nikki Fairchild, az egykori szépségkirálynő és Damien Stark, a sportolóból lett milliárdos végzetes, szenvedéllyel teli kapcsolata minden eddiginél drámaibb fordulatot vesz. Vajon igazak-e a befolyásos milliárdos ellen felhozott vádak? Tényleg bosszút állt az őt gyermekként kihasználó férfin? Vajon térdre kényszerítik-e Nikki szerelmét, és lesz-e ereje a szépségkirálynőnek idejében nemet mondani, hogy aztán a végén kimondhassa a mindent eldöntő igent?"

Kiadó: Athenaeum

Oldalak száma: 350

Ára: 3490 Ft

J. Kenner Stark-trilógiájának befejező darabja... Komolyan kételkedtem abban, hogy ép ésszel megélem ennek a fondorlatos történetnek a lezárását. A cselekmény komplexitása rendesen próbára tette agyam értelmezésért, és adatfeldolgozásért felelős területét... Hmmm. Most jön az, hogy valaki majd megnyugtat, hogy ez a trilógia, tényleg csak trilógia, és nem fog csirázásnak indulni, mert viccen kívül, ha ez mégis bekövetkezne, akkor én a kardomba fogok dőlni. Mindenek előtt az első óriási problémám ezzel a... ezzel a... khm... kkk...kön...könyvvvv...vel - ugyan már kit akarok átejteni? Ez nem könyv! Ez a valami minden tulajdonságával ellentmond a KÖNYV fogalomnak. Egy könyvnek van tartalma, üzenete, szórakoztat vagy így, vagy úgy... És hát ezen jellemzők teljes hiányára mit is lehetne mondani? Azt hogy Kenner megalkotott ezzel az egész balhéval valamit: az ANTIKÖNYVET. Ha van gravitáció, meg antigravitáció, meg létezik anyag, és antianyag... Akkor én amondó vagyok, létezzen ANTIKÖNYV is. Az "antikönyv" nem összetévesztendő, a SZ.A.R. kategóriás könyvekkel. A SZ.A.R könyvek annyiban térnek el az antikönyvtől, hogy még tekinthetők könyvnek, bár annyira pocsékok, hogy kínszenvedés őket elolvasni. Az "antikönyv" azonban viselkedésében leginkább egy fekete lyukra hasonlít. Beledobhatsz ezt is, meg azt is, de nem látod mi fog azzal a valamivel történni, nem tudni hol a vége a sötétségnek, vagy hogy egyáltalán hol kezdődik, fizikailag nehezen megmagyarázható dolgokat produkál, és minimum Stephen Hawkingnak kell lenned ahhoz hogy kihámozz belőle némi értelmet - és most nem Mr. Hawkingot akartam sértegetni, bár egy oldalon említeni a férfiút egy ilyen könyvvel, egyenesen istenkáromlásnak számít... Ezért utólag is elnézést.

Az a jó az "antikönyvben", hogy lehetetlen behatárolni, mely művek érdemlik meg ezt a fémjelzést. Ez leginkább egy szubjektív fogalom, ami az emberi érzékenységre apellál. Arra a hiányérzetre, ami akkor keletkezik, amikor az utolsó oldal elolvasása után, nem történik semmi. Ahogy persze nem történt semmi az előtte lévő x száz oldalon sem. Amikor tudod hogy befejezted az adott "művet", érzed, hogy ott a mondat végén a pont, mégsem önt el semmi odabent... Nem bizsereg a boldogságtól a szíved, nem könnyezed meg, de  még csak fel sem idegeled magad rajta - ez utóbbi a legsúlyosabb vétség. Mert ha már idegbajosak sem leszünk, akkor mi marad nekünk kényszeresen szenvedni vágyóknak? Hol marad a fordított pszichológia, az "ez már annyira rossz, hogy jó!" életérzés? És legfőképpen: hogy a fenébe fog így jóllakni a mazochista énem? Milyen perverz dolog már az, hogy megvonják tőlem a szellemi táplálékot? Ez a fajta kínzás már nem vicces. Ez egyenesen szegényes, fantáziátlan... Apropó, az unalomba, bizonyítottan halt már meg valaki? Nagyon bízom abban, hogy igen, mert eszem ágában sincs ezzel beírni magam a történelembe...

Ez lett volna az általános nemtetszésem felvezetése... Most jöhet a részletekben való vájkálás, mert mint tudjuk az Ördög ott lakozik...

Hát hogy mi is volt az én egyik legnagyobb bajom...? Tudom hogy most mindenki, aki írónak vallja magát, sorozat centrikusan gondolkozik, mert miért is írjunk meg egy kötetben valamit, amit el lehet nyújtani minimum három kötetig... De kikívánkozik belőlem a kérdés: ki - de tényleg, komolyan - ki volt az a nem teljesen józan valaki, aki engedélyezte ennek a roggyant sztorinak a három részre tördelését? Enném meg a csepp kis zúzáját az illetőnek! Szegény biztos nagyon magányos ember lehet, ha nem volt mellette egy jóbarát sem, aki jól megbúbolta volna, hogy: hé, ember... nem jó az irány! Azt a sok mindent, ami a három kötet leforgása alatt játszódik, leginkább egyszer háromszáz oldalas terjedelemben, jó nagy részletességgel, és alapossággal ki lehetett volna fejteni... szexszel! De neeeeem... Mi a kicsire nem adunk! Ide nekünk nyomban három kötetet! Aztán majd versenyzünk ki vonul hamarabb kolostorba, mert egy életre elmegy a kedve a kamatytól... Nincs az egész könyvben semmi más csak szex. És igen, én szeretem a szexet... olvasni, meg nem csak feltétlenül olvasni... és igen, eddig azt hittem ezt soha nem fogom megunni... Hát de!

Strukturális felépítésügyileg az egész cudar, mihaszna, antikönyv valahogy így fest:

- kamaty

- pár mondatos eszmecsere arról, hogy - fingom sincs miről, nem volt túl meggyőző a dolog, így "blablabla" -nak értékeltem

- kamaty

- kamaty

- felesleges aggódás minden barát iránt - hát semelyik hősnőnek nincs saját magánélete, hogy még a másikéval is állandóan foglalkozni akar?

- kamaty

- anális kamaty

- kamaty fenekeléssel

- monológ 5-6 sorban arról, hogy mennyire elkeserítő is az, ha valaki azzal kompenzálja a nehéz helyzeteket, hogy önmagát bántalmazza - nem túl mélyen, nem túl mélyen

- kamaty

- kamaty

- "jaj, meg vagyok fenyegetve!" - erről később

- kamaty

- kamaty

- összeborulás

- kamaty

- vége

Ember legyen a talpán az, aki ennyi cselekményszálra, egyszerre, egy időben képes odafigyelni!

Tragédia, minden viccet félretéve... TRAGÉDIA.

A szövevényes történetvezetést már csak a banális ökörségek múlják felül. Milliárdos, ex-teniszcsillagunk a kezdet kezdetétől retteg, merthogy valakinek van arról fotója, amin az látható, ahogy gyermekkorában molesztálják. A képeken egy lánnyal van, aki közel egyidős vele, és aki - nem fogjátok kitalálni - annak a férfinak a lánya, aki molesztálta őket... Azt a kóchengeres, rohadt, büdös, göcsörtös, skótkockás nemjóját neki! Belecsöppentünk egy telenovellába! Ha még hozzáteszem, hogy a képeken látható lány hirtelen felszívódik, illetve azt hogy a felszívódásának az idejével párhuzamosan hősnőnk elkezd - a Több, mint testőr c. film után szabadon - újságpapírokból kivágott betűkkel kivitelezett fenyegetéseket kapni, akkor rögtön le is vonhatjuk a következtetést: nem, ez nem egy telenovella! Rosszabb annál! Már csak azért is, mert az író feltételezi azt, rólunk olvasókról, hogy vagyunk annyira buták, hogy nem ismerjük fel azonnal hogy a molesztáló lánya küldi a fenyegető üzenetek hősnőnknek! Próbál ide-oda terelgetni bennünket írónőnk, igyekszik megzavarni minket, de olyan vérszegényen teszi ezt, amin akár már színpadiasan zokogni is lehetne...Aztán, csak azért mert már olyan régen volt deja vu-nk, hosszú mondatokon keresztül vitatkozunk arról, hogy most ki-kit fog megvédeni, illetve hogyan, és hogy egy magánlimuzinnal történő furikázás, illetve egy személyi testőr jelenléte mennyire roncsolja a női önérzetet. Lefordítva a realitás hétköznapi nyelvére: megfenyegetnek, kis túlzással rátörnek az életemre, lovagom belibben a látóterembe és közli: mától nálam fogsz lakni, a limuzinommal fogsz járni, és a személyes testőröm fog rád vigyázni! Erre én: OKÉ! Na majd nem! Az öntudatom köszöni szépen, nagyon jól meg tudna barátkozni egy ilyen helyzettel, mivel - a franc essen bele - az életemről van szó, amihez valamiért nagyon, de nagyon ragaszkodom. Az öntudatom meg amúgy is mindig járatja a száját valamiért... De egy ilyen helyzetben még Ő is csak bőszen bólogatna, mert ha engem megölnek, akkor meghal Ő is... Igen, határozottan rémisztő, hogy magamról beszélek, magamnak... Lapozzunk. Szóval soha ebben az életben nem reagálnám ezt le olyan frázisokkal, mint a "nem kell engem megvédeni", "nem költözöm hozzád, csak azért, mert veszélyben az életem", "nem fogok testőrökkel megjelenni mindenhol", és a többi, és a többi... Persze hősnőnk levágja a műhiszti, megmutatva ezzel kissé már elszottyadt, leszáradt, de azért még szemléltetésre alkalmas lelki péniszét. Nekem meg aztán tök mindegy, aki hülye haljon meg...

A következő felvonás, amin felakadtam, az a fenyegetésekből adódó feszültségkeltés - illetve annak totális hiánya -, majd a sor végén leledző felkiáltójeles: ROHADTUL NEM TÖRTÉNT SEMMI!

Gondolkozzunk pszichopata aggyal tanfolyamunk első fejezetét olvashatják...

Böki a szemed a szerelmed csaja? Mi sem egyszerűbb! Fenyegesd meg a drágát, a Helyszínelők c. sorozatból elesett intelmek figyelembevételével. A fenyegetéseket rád bízzuk, tulajdonképpen bármi jöhet, amit már valamelyik thrillerben korábban ellőttek. A legfontosabb alapszabály: várd ki, míg az áldozatod idegileg összeroppan. Mikor elérted a kívánt hatást a következő alternatívák közül választhatsz:

1, Rituálisan felaprózod az áldozatodat, és éjszakai fürdőt veszel a vérében;

2, Az 1.-es pont annyi kiegészítéssel, hogy bevárod a zsarukat, és hagyod hogy lelőjenek;

3, Az 1.-es pont annyi kiegészítéssel, hogy öngyilkos leszel;

4, Az 1.-es pont annyi kiegészítéssel, hogy bevárod a szerelmed, és őt is megölöd (itt tetszés szerint pluszban választható a 2-es vagy 3-as pont is);

5, Kedélyesen elbeszélgetsz az áldozatoddal, nyomatékosan megkéred arra hogy pattanjon le a szerelmedről, mert az csak a tiéd, és amennyiben ez nem teljesül, úgy éppen azzal ami a kezed ügyében van, megzsarolod...

Értékelés: amennyiben az 5. pontot választottad, csapnivaló pszichopata vagy. Menj szociális munkásnak!

Első lecke vége.

Persze hogy a könyvben az 5. pont teljesül! Hát mi más is teljesülne! Erre egy szó van: FAKE - de rohadt nagybetűkkel ám! Ki az a háborodott, nem normális, aki így vezet le egy fenyegetős, rémisztgetős felvezetést? Felmerül a kérdés: mi a jó francért vesződött ennyit az a szerencsétlen asszony azokkal a fenyegetésekkel? Sokkal egyszerűbben is megoldhatta volna a dolgot annyival, hogy besétál Nikki újdonsült irodájába - na ehhez is lesz még egy-két mondatom - és közli vele: csajos, az ajtó arra, holnap legyél azon kívül, máskülönben megjelentetem a rólam, és Damienről készült molesztálós felvételeket. Pont. Istenem... nők!

És akkor még egy kicsi a női öntudatról, és önérzetességről ha nem ismernénk őket eléggé... Megismersz egy üzleti zsenit, aki milliárdos. Felajánlja neked a segítségét az új üzleted beindításához... Mire a te öntudatod kategorikus NEM-mel válaszol... AZOK UTÁN, HOGY 1 MILLIÓ DOLLÁRÉRT HAGYTAD MAGAD MEGDÖNGETNI, ÉS MODELLT ÁLLTÁL EGY AKTHOZ! Háááát persze! Anyám borogass... 

Én szokás szerint megint nem ebbe a célzónába landolnék. Én nem feküdnék le pénzért - ahogy azt már korábban kifejtettem, vagy ingyen, vagy sehogy -, de elfogadnám a segítséget. Nem a direkt segítséget, hanem inkább a jótanácsokat. Vélhetően egy nagyvállalati mogul többet tud rólam a vállalkozásokról, mint én. Szörnyű némber vagyok ezért... tudom.

Mindezek után jogos a kérdés: volt még egyéb bajom is könyvvel? Hát volt! A nyelvezetbe azért nem mennék bele, most annyira mélyen, mert az első két részben erre már kitértem, és nem változott azóta sem semmi. Minden mocskos, meg pina, meg fasz (elnézést, ahogy szoktam, csak idézgetek), de engedtessék meg nekem egy sarkalatos pont megemlítése, ami miatt úgy durván negyed óráig röhögtem fetrengve a földön...

Nikki a gyönyörtől agonizál épp - ami nem meglepő, mivel a hölgyemény mást sem csinál, csak ezt -, amikor a következő olvasható:

"- Megbaszlak - mondja, miközben izgatja bekrémezett kezével a csókra csücsörödő végbélnyílásomat."

A csókra csücsörödő végbélnyílását... A csókra csücsörödő végbélnyílását...VÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Na ezt elképzeltem másképp... Felhevült állapotban szeretkező pár... Nő pihegve ránéz a férfire...

- Kérlek...

- Mire kérsz?

- Azt akarom...

- Mit akarsz?

- Kérlek... szeress engem análisan...

- Komolyan ezt akarod?

- Igen!

- Akkor mondd ki! Mondd mocskosan!

- Szeresd! Könyörgöm szeresd... ujjazd a csókra csücsörödő végbélnyílásomat!

Na az a pasi, aki itt nem röhögi el magát, az már sehol máshol sem. Ki az a ferde ember aki úgy gondol a saját segglyukára - bocsánat, bocsánat - mint ami csókra csücsörödik? Ezt a kifejezést érzékletesen felvázoltam kedves páromnak is. Hát Ő elröhögte magát...   

A nyelvezetről szerintem ettől többet mondani nem is nagyon kell.

A kegyelemdöfést a könyv vége hozta meg számomra, a szirupos leánykérés... Ennyi kufirc után kifejezetten sablonosan egyszerűen lett ez a jelenet megalkotva, ami még nem is volna baj. A probléma, hogy ez a lezárás úgy kirí a történetből, hogy már csak a piros dudaorr, és a feje tetejéről a sziréna hiányzik róla. Az egész könyv csak azt szajkózza megállás nélkül, hogy bolondjaink - elmeroggyantjaink - milyen fokú rajongással viseltetnek egymás iránt. Ehhez mérten a frigy, csupán lepapírozása annak ami amúgy szavakba nem önthető - kórképbe annál inkább. Javaslatom: beutaló a kettes idegre mindkét szereplőnek.

Összegezve: örülök hogy vége ennek a rémálomnak. J. Kenner nem barátnőm. Kapcsolatunk így is hosszabbra nyúlt, mint szerettem volna. Amennyiben valaki mégis úgy határoz hogy elolvassa ezt az antikönyvet, annak a nyakába fokhagymát, a kezébe pedig fakeresztet javaslok.

Értékelés: SZ.A.R/Antikönyv

Tovább

Julie Kenner: Édes rabság (Stark-trilógia 2.) /2013/

Avagy Sylvia Day 2.0...

Komolyan nem értem mi lelte ezeket az írónőket. Tényleg nem értem. Annyi ötlet van, amit ki lehetne aknázni... Például épp a minap botlottam bele egy autójavító műhely világába. Csak érintőlegesen, éppen elsuhantak mellettem a sziluettjei az épületnek. És hát reggel volt, nem voltam teljesen még eszemnél... mondjuk mikor vagyok? - költői kérdés, lapozzunk... Szóval rögtön agyon is csapott az isteni szikra.

Elképzelés: nő, aki felküzdötte magát véres munkával, és tanulással a felső középosztály - országunkban teljesen ismeretlen rétege a társadalomnak... - köreibe. Üzleti úton van, és tételezzük fel hogy szeret vezetni. Szíve csücske egy 1967-es Mustang GTO - szép széles járgány, úgy fordul az utakon, mint egy anyahajó, de masszív, és az a karosszéria... annyit eszik, mint egy dinoszaurusz, de akkor is... az a karosszéria! -, ami olykor-olykor idegbajt kap, és lerobban. Hősnőnk éppen halkan hallgatja a hangszórókból lágyan kiszűrődő Creedence Clearwater Revival számot... legyen mondjuk a The Midnight Special... A horizonton éppen lebukni készül a nap... És mit ad isten, a járgány fuldokolni kezd - nem, nem a zenétől, a CCR a maga korában orbitálisan jó banda volt! - miközben sűrű füst gomolyog elő a motorháztető alól. Persze a semmi közepén vagyunk, mérföldekre csak az üres országút, térerő sehol a világon... Hősnőnk bősz szitkozódásba kezd, hogy remek ötlet volt magassarkúban, szűkített sötét szoknyában, és ujjatlan selyemblúzban nekivágni a kétségkívül festői, ámde annál kiesebb terepnek. Magad uram, ha szolgád nincs alapon, hősies gyaloglásba kezd. Alig pár órával, két kitört sarokkal, foszladozó harisnyával, és az élet igazságtalanságának keserű ízével a szájában meg is érkezik Ahol Majd Megtalálod a Csődörödet Falvára - ami jobbára egy poros koszfészek, egy főúttal, és rögtön a település szélén egy röhejesen lerobbant kocsmával, amiből csak úgy üvölt kifelé a jókedv. Röviden: hősnőnk rémálma elevenedik meg, mindaz amitől óvták tanár szülei, és könyvelő nagyszülei. És persze az bátyja (Trent), aki jelenleg missziót teljesít valahol a Harmadik Világban. Eme kis család nevelési technikájának köszönhető hogy hősnőnk, a középiskola után felvételt nyert a Berkeley-re, majd a diploma után elhelyezkedett egy nagy múltú californiai vállalatnál, ahol immár hat kemény éve tapossa maga előtt az ösvény - a megfelelési kényszer, mint tudjuk, nagyon kedves barát. Na de visszakanyarodva... Történetünkben a nappalt leváltja az éjszaka, és hősnőnk nem éppen dalos jókedvvel berobban a színvonalasnak egyáltalán nem nevezhető kricsmibe. Rászegeződő kíváncsi tekintetek tüzében a pulthoz robog - ééés felcsendül a háttérben Billy Joel Uptown girl című melódiája, hősnőnk pedig összeráncolt homlokkal fanyarul megjegyzi milyen remek humorom van... Visszatekerés. Hősnő a pultnál. Pont. 

Hirtelen rekedtes, férfias nevetés kúszik keresztül az éteren, zabolázatlanul, és kivágódik a raktár ajtaja. Fehér pólót, egyszerű farmert viselő pasas, kezeiben sörös rekeszeket egyensúlyozva öles léptekkel viharzik be a pult mögé. Csak úgy duzzadnak karján az izmok. Feszülő toppban egy alig húszéves lány toporog körülötte, alig palástolt rajongással a tekintetében. Hősnőnk következtet: a város aktuális szépségkirálynője, és még aktuálisabb bikája... Elhúzott szájjal mustrálja a helyzetet, megerősítve magában a tudatot, miért nem kedvelte eddig sem az ilyen zárt, és fullasztó közegeket. Mindemellett azért legjobb modorát elővéve igyekszik felhívni a figyelmet magára, teljesen feleslegesen. A lába görcsöl, didereg, és amúgy is pocsék napja volt, így alig pár perccel, és vagy féltucat "elnézést uram...", "szabadna egy pillanatra" után, bekövetkezik a detonáció. Paprikásan, büszkén magára, gyorstalpalót ad a pult mögött terpeszkedő hősünknek a minimális udvariasságból, aki az egész kritikus helyzetet letudja annyival, hogy "magának tényleg hiányzik valami... és az biztos, hogy nem a telefon...". Teszi mindezt persze hetyke, semmitmondó pillantásokkal karöltve. Hősnőnk bíborszín arcával kegyesen eltekint a további konfrontációtól - mivel a született tuskókkal nem lehet mit kezdeni - és egyenesen megkérdezi, merre talál olyan autószerelőt, aki be tudná vontatni a kocsiját, majd lehetőleg rekordidő alatt meg is tudná azt javítani. Hát persze, hogy kocsmáros urunk egyszemélyben az autószerelő is! Hősünkről tudni illik, hogy elvált, exfelesége egy ambiciózus, pénzéhes némber, és emiatt az életfilozófiája a következő: azon a napon harapom le saját erőmből a tököm, amikor a volt nejem mentalitásához hasonló mentalitású nőbe dugom... Bár azt meg kell jegyezni, hogy ennek a némbernek, aki dühösen itt toporzékol előtte, meglehetősen olyan fara van, amibe élmény volna a kérdéses szerszámot bedugni... Lényeg, a lényeg, szereplőink temperamentuma megadja az ívét a keretnek. Hősünk megállás nélkül sikamlós megjegyzésekkel próbálja irritálni hősnőnket, mert nem tudja, hogy hősnőnk tudat alatt imád lázadni - emiatt a Mustang GTO (nem csak a pasik kompenzálhatják kényszerképzeteiket az autójukkal...). Persze hősnőnk tudja, hogy hősünk nem tudja, mennyire elevenébe talál kétértelmű, és mellesleg helyenként otromba megjegyzéseivel. Parázs szócsatáik komótosan elvezetik őket a műhely sötét, és csendes sarkába, ahol egyszer csak az indulatok kiszabadulnak, és már jöhet is a "ha ráhajolsz a motorháztetőre, megmutatom neked milyen érzés az, ha egy igazi férfi dolgozza meg a combjaid közt megbújó édes-nedves területet..."  kanyar. Majd románc, aztán szerelem, töprengés a "hogyan tovább"-on, kell-e egyáltalán hogy legyen "hogyan tovább"... És a végen egymás karjaiba omlás, és gyengéd, odaadó szeretkezés... persze csak egy falhoz döntős őrült kamatyolás után. Gyermekáldás, harangok - sorrendiség nem számít.

Kérdem én, egy ilyen sztorit tényleg annyira nehéz lenne összehozni? Oké, ez sem az eredetiség mintaképe. Leginkább olyan mintha összegyúrták volna a Doc Hollywood-ot, a Verdák című mesével... Ennek ellenére szerintem mégsem lenne ez rossz...

"Damien Stark mindössze egyet akar: uralni a testem és lelkem. Kívül-belül megtört, és én boldogan egyeztem bele, hogy kizárólag ennek a gyönyörű, titokzatos férfinak a tulajdona legyek. Én is azt akarom, hogy teljesen az enyém legyen. De hiába az elsöprő szenvedély, mégis van benne valami sötét, megfoghatatlan, ami felébreszti bennem a ragadozót."

Kiadó: Athenaeum

Oldalak száma: 426

Ára: 3490 Ft

Egy ilyen frappáns bevezetés után, gondolom már leszűrődött, hogy máris van egy hatalmas bajom a könyvvel. Mégpedig az, hogy Sylvia Day Crossfire sorozatának a pepitája. Lelövöm a poént: hősünk véletlenül - vagyis inkább nem teljesen akaratlagosan, de azért részben szánt szándékkal - hagyja meghalni azt a férfit, aki gyerekként molesztálta. Emiatt ott lebeg remekbe szabott feje felett az ütő (hősünk teniszcsillag volt, maradjunk már pályán akkor a hasonlatokkal is), hogy elítélhetik gyilkosságért. A jó anyját neki! Teljesen le vagyok döbbenve... Oda vagyok, meg vissza a kétségbeeséstől! Aztán persze ott van Nikki, a hősnőnk is, aki a leghalványabb kifejezéssel élve is, a többszörös személyiségzavar teljes repertoárjával szórakoztatja magát - meg persze minket is - naphosszat. Szegény asszonynak annyi jól elkülöníthető, egymástól jól elszeparált modulja van, ami minden pszichológusnak egyet jelent egy aranybányával. És ezen felül gondolatmenetei is erősen célorientáltak, minden szabad percében Damien Stark komplex voltát, működési elvét fejtegeti. (És akkor itt jegyezném meg hogy a Stark névről nekem állandóan a Vasember jutott az eszembe - nem jó helyre ment, többek közt ez sem...) Belegondoltam, hogy vajon mikor volt olyan, hogy én hosszú órákon keresztül morfondíroztam volna azon, hogy életem szerelme, most vajon azért vett-e fel piros zoknit, mert:

a, szereti a piros színt;

b, ezzel fejezi ki vágyát a vérre;

c, minden zoknija piros színű, mivel ezzel kompenzálja a gyerekkorában kimaradt karácsonyokat;

d, piros színű zokni fétise van - mondjuk akkor nekem kellene felvennem a piros zoknit, vagy nem? Ez az elmélet kicsit sánta, de így marad...;

e, minden más zoknija a szennyesben volt.

Elképzeltem, ahogy órákat agonizálok a téma felett, olyannyira belelovalva magam a dologba, hogy estére egy merő görcs leszek. Lefekvés előtt már nem bírok magammal, és remegve elkiabálom, a tudatomat szüntelenül csiklandozó kérdést: miért vettél fel piros zoknit? Válasz: "Miért, ez piros? Drágám, színtévesztő vagyok. Azt hittem, hogy ez barna."

Azt hiszem világos mit is szerettem volna érzékeltetni. Nem kell minden apróságot leelemezni, mert lehet hogy valami azért van úgy ahogy, mert úgy van ahogy. Szerintem. De nem Nikki szerint. Ő mindent megcsócsál, szűnni nem akaró hévvel. 

Apropó hév... A könyv, egy erotikus bizbasz izé. Emiatt nem szól másról sem, csak a párzásról. A hetvenedik szexjeleneten, szégyen nem szégyen, bealudtam. Amikor már közel századszor szaladtunk bele abba hogy Damien milyen szexi, és hogy a puszta látványa is spontán nedvesedést idéz elő, meg hogy mennyire éhezik, sóvárog Nikki pinája (összeszámoltam, 14 alkalommal használja az író ezt a kifejezést, ellenben egyszer sem használja a "punci"-t, vagy "nuni"-t, de a "vulva" öt ízben (te jó ég, ez még szóviccnek is szar) megjelenik. A leggyakoribb kifejezés a "baszni" ilyen-olyan alakja, ha jól számoltam 46 esetben fordult elő, ezzel szemben a "szeretkezni" csupán csak egyszer), én bevallom férfiasan, kibattyogtam a konyhába, kinyitottam egy sört, és ittam mindenki egészségére, akinek aznap este még lehet hogy lesz orgazmusa, mivel az enyém sikeresen éberkómába zuhant. Még mindig nincs ellenemre, hogy heves, és kissé szélsőséges szexjelenetek olvassak. Sőt, azzal sincs komolyabb bajom, ha nem csak olvasok róla, de... Tíz évente egyszer, csak úgy a változatosság kedvéért, nem lehetne szó arról, hogy szerelmeseink, saját lendületüket kissé visszafogva, normális ember módjára, lágyan, komótosan szerelmeskedjenek egyet? Csak úgy kérdezem... Azért vetődött fel bennem ez a mihaszna kérdés, mert minden toleranciám ellenére, azt mondatja velem a tapasztalat, hogy olykor még a lendületesebb aktust kedvelők is, el szokták küldeni szabadságra ezen oldalukat, és maradnak a szokványos alapoknál. Náluk ez a nem szokványos. És néha még egy vehemensebb természetű egyénnek is lehetnek gyengéd pillanatai. Csak úgy... spontán... minden érzelmi kríziskatasztrófa nélkül. De lehet hogy megint én nem gondolkozom józanul...

Jót derültem rajta - egyes csapó...

Mi az, amit semmi esetre sem akarunk hallani az aktuális szeretőnk szájából üzekedés közben? - tüzes természet ide vagy oda...

Idézet:

"- Mondd, hogy bárhogy beléd hatolhatok, ahogy csak éppen akarok.

Lehunyom a szemem, és szám mosolyra húzódik.

- Ó, igen.

- Rommá zúzlak, Nikki."

Hát ezt! Az egy másik sportág, kedves, és ha abba belelendülünk, akkor én féltéglával fogok ám játszani! "Rommá zúzlak." Zúzd rommá, a kedves, öreg, foghíjas, görbebotos nénikéd... Azt.

Újabb költői kérdés: hol van annak a feneketlen kútnak a mélye, amiből az ilyen frázisok előugrálnak?

Jót derültem rajta - kettes csapó...

Hősünk, ahogy az már lenni szokott, minden porcikájában tökéletes. Profi teniszezőként összeszedte az első millióját, amit addig duzzasztott, amíg személye meghatározó alakja nem lett szinte mindennek. Röviden: a világgazdasági mutatók már csak Damien bélgázmozgásától is kilengenek. Emellett belefért még az is hősünk idejébe, hogy megtanult főzni - meg persze elsajátított mindent, ami ahhoz kell hogy tökéletes szerető legyen. Röhej: egyik reggel Nikki arra botorkál ki a hálóból, hogy Damien egy szál melegítőalsóban, az ügyvédje társaságában tai chi-zik. Akarok, de nem fogok hozzáfűzni ehhez semmit...

Nem is tudom, hogy mindezeken felül van-e még értelme bármit is írnom ide. Az első rész után, ennek a könyvnek is gyengébb lett a kivitelezése. Egyrészt visszhangzik, és nem is kicsit, szinte minden oldal lapozása közben azt hallottam susogni, hogy "Sylvia Day", másrészt pedig ez a domináns, itt meg ott kötlek ki, verlek el, fejellek le, aprítalak fel, húzlak karóba, miközben csúnyán káromkodom - vagyis elnézést... inkább mondjuk úgy, hogy "nyersen fejezem ki a vágyaimat"... Hát jó. Felírjuk a többi közé, elkönyveljük, hogy íme, egy újabb fejezete ennek a témakörnek, és ennyi. Unalmas. Fárasztó, önmagát ismétlő körök már ezek a könyvek, ami azért elkeserítő, mert lehetne ezt másképp is. Biztos hogy van másképp is, csak azt nem feltétlenül a nyomtatott irodalomban lehet megtalálni.

Értékelés: 2 pont    

Tovább

Julie Kenner: Forró rabság /2013/

Akkor megkísérlem a lehetetlen: összeszedni valami értelmeset abból a katyvaszból, amit jelen írónőnknek sikerült összehoznia. Érzem nehéz meló lesz ez, de hát azt mondják a bölcsek hogy az ezer mérföldes út is egyetlen lépéssel kezdődik, és hát mivel az én szócsövem olyan fajta hogy csak egyszer kell megnyitni, és áramlani kezd belőle a lényegi információ - csak az, mint tudjuk - így könnyűszerrel levonható: magas hegy, nem magas hegy, akkor is megmászom ha belegebedek! - megint kezdek túl költői lenni.

Na szóval, akkor a célirány az előre...

"Egy férfi, aki mások szenvedélyével játszik.
Egy nő, aki belemegy a játékba, de nagy árat kér érte.
Damien Stark sportolóból lett milliárdos, akinek nem sokan mernek nemet mondani.
Nikki Fairchild az egyetlen nő, aki felkorbácsolja a szenvedélyét.
Milyen titkokat rejteget Niki, az egykori szépségkirálynő?
És milyen démonok üldözök Starkot?
Ki bírja tovább ezt a kíméletlen játékot?"

Kiadó: Athenaeum

Kiadás éve: 2013

Oldalak száma: 398

Ára: 3490 Ft

Julie Kenner

Az alapok változatlanok: pasi, aki szeret játszadozni, enyhén szériahibás csajszi, szerződés - mert az most már szükségszerű, ha valaki kamatyolni akar -, mély lelki traumák - hogy mehessen a licit, szereplőink közül melyik van jobban elfuserálva -, pénz és elit társaság minden mennyiségben, és persze mindenki szép, vonzó, erotikus, stb., stb...

Először leírnám azt ami tetszett. Volt ilyen, hihetetlen, de TÉNYLEG volt! Kedves főhősnőnk helyenkénti reakciói - nem, nem a szexben - kifejezetten imponálóak voltak. Némi párhuzamot véltem felfedezni a saját lendületem, és hölgyeményünk karaktere közt - gyorsan vág az esze, és nem rest nyersen elküldeni Damient a bús fenébe, ha fel van idegesítve, és ez jó! Mert emberek vagyunk, és olykor dühösek, indulatosak, és ha nálam is szakad a cérna, akkor olykor bizony elmulasztom rátenni a lakatot a számra. És Nikki hasonló...Reprezentatív példa:

Szituáció: Nikki meg van győződve arról, hogy Damiennek köszönheti hogy kirúgták a munkahelyéről... mert a pasi irányításmániás, meg minden...Elég annyi, hogy hölgyikénk dúlva fúlva rohanja le a férfiút annak irodájában.

"- Ezt a csodálatos meglepetést! - mondja míg keresztülvág a szobán hosszú lépéseivel. Olyan szuper, olyan kurvára ártatlannak látszik, hogy ismét a láva forróságával csap ki belőlem a düh, amely már lanyhulóban volt. - Hogy rohadnál meg! - ordítom, és keményen pofon vágom, egyformán meghökkentve őt és magamat."

Na igen kérem, ezt így kell csinálni. De megnéztem volna élőben! De voltak, még sziporkái a lánykának, amik tisztességesnek nevezhetők. Az agyi kacifántjaiban is jól éreztem magam olykor-olykor...

"... Abban a percben tudom, hogy ha most azt mondaná, rázzam le a barátomat, és maradjak bent vele, megtenném. Dögöljön meg, és dögöljek meg én is, de itt maradnék Damien Starkkal."

Hogy nyers? Nem kétséges, de mivel én is hasonlóan szoktam magamban morgolódni, így a szimpátiámat elnyerte. De milyen szép is lett volna az élet, ha a többi jellemző is klappolt volna. De nem. Azt leszámítva, hogy Nikkinek néha vannak meglepően őszinte pillanatai, itt véget is ér a hősnőnk, és a saját személyiségem közti hasonlóság. Amit tudni kell: Nikki egy olyan szépségkirálynő volt, akit az anyja belekényszerített a szakmába kislány korában. Megszabta miket vehet fel, mennyit aludhat, miket ehet...és hősnőnk a felhalmozódott feszültséget kompenzálandó vagdosni kezdte magát. Combjait, csípőjét. Nem butaság, hogy egy olyan ember, aki nem ura a saját életének belemenekül egy ilyen kényszercselekvésbe. Van ilyen az életben is, meglehetősen komoly probléma, és nem is olyan egyszerűen orvosolható - ez is kap tőlem egy pipát, mivel más, mert eltérő... itt végre nem az erőszak a téma (hittem én hülye, de erről majd később). A lényeg, Nikki személyisége erős startot mutatott, ráadásul hőseink nem fekszenek össze csak valahol a 250. oldal magasságában - ergo nincs elsietve a "játék" -, és én már kezdtem elkönyvelni a tényt, hogy talán egy újabb gyöngyszemre leltem. Aztán ezek az ügyefogyottak elhálják, amit el kell, és olyan ívű zuhanás történik, amitől kedvem lett volna apró cafatokra tépni a könyvet.

A problémák:

1, A SZERZŐDÉS - Damien eltökéli, hogy kell neki egy akt Nikkiről, ezzel nem is lenne probléma. A probléma ott kulminál, hogy mindezért 1 millió dollárt ajánl a lánynak, azzal a kikötéssel hogy a festmény elkészülésének ideje alatt Nikki minden fellelhető értelemben az övé lesz. Hogy mi is ezzel a bajom? Azon túl persze, hogy teljesen felesleges volt ez ide...Először is: nálam a pénz, és az észbontó szex nem összeegyeztethető fogalmak (vagy megkapja ingyen tőlem az érintett másik fél, vagy nem kapja meg... lennének, akik erre azt mondanák hogy pocsék az üzleti érzékem, de ez van). Másodszor pedig: könyörgöm, most már csak akkor lehet kufircolni, ha ezt egy ügyvéd is ellenjegyzi?!

2, DOMINANCIA KONTRA VEHEMENCIA - tök jó, hogy minden hiperszuper vonzó pasi olyan formában domináns (NEM DOMINÁNS), az ilyen könyvekben, hogy csak és kizárólag egy cél vezérli: gyönyört adni a kiválasztott kedvesnek. Most már fix, hogy ezen írónők egyikének sincs halvány lila fogalma sem arról, miről is szólna ez az egész. A kontroll, az irányítás nem arról szól, hogy rád parancsolnak: élvezz most! Az egész cécó, az oda vezető útról szól, és az hogy megsimogatnak egy jégkockával, meg kapsz egy mellbimbócsipeszt...nos attól még nem fog a cél a teljesülni. A megadás könnyebbik része a fizikai rész. Ha valaki domináns az a lelki részre fog összpontosítani, amíg nem marad már tiszta gondolata az embernek, és az fogja mámorral eltölteni, ha látja, hogy már tényleg nem bírja a másik fél. Némi könyörgés, hogy ugyan érints már meg, és a mi hős domináns lovagunk már ugrik is? Na persze...Ez szex. Játékos ugyan, és kacérkodó is, de akkor is csak egyszerű szex. Ha odaforraszt az ágyrácshoz, akkor is csak egyszerű szex marad...

3, BIZTONSÁGI SZÓ - véleményem már kifejtve Millernél, azóta nem változott az álláspontom. Röviden: baromság az egész, de úgy néz ki olyan lesz ez is, mint a "szerződés". Ha megjelenik az ember lányának az életében egy multimilliárdos pasi, és mer vetni rád egy pillantást, akkor rögtön célszerű lerohanni a biztonsági szavaddal, és az orra alá dugni egy szerződést, ha akarja, ha nem.

4, PARANCSRA ÉLVEZÉS - egy újabb sarkalatos pont, mi megkerülhetetlen. Nem a parancsba adás tényével van bajom, mert az ilyen jellegű szexnél, ez biza előfordul. Szerény személyemnek, egyetlen problémája ezzel az egésszel, hogy kezdek irigykedni. Hősnőink kivétel nélkül már csak a pasi szemének ködös csillogásától is majd' elélveznek, és ha már az ujjaik is képbe lépnek, a teljes lezajlási idő a starttól a megkönnyebbülésig 30 másodperc, és maximum három perc között mozog. Ja igen, és ebben a könyvben sem illatozik nőiességünk édes kelyhe, hanem egyszerűen csak szaglik. Részemről a nemi testtájaknak meghatározó, vagy jellegzetes illatuk van (amennyiben karba vannak tartva). Ha szaglanak, akkor már régen rossz...

5, ERŐSZAK - na ezt figyeljétek (abszolút mélyrepülés a könyvben):

"Olyan sok minden jut eszembe, ami most támpontnak tűnik. Az arca amikor elmesélte, hogy abba akarta hagyni a teniszezést, de az apja nem hagyta. A hallgatása, amikor a szemétláda új edzőjéről beszélt, és én megkérdeztem, hogy a versenyzés ölte-e ki a teniszből az örömöt. Evelyn célozgatása a szőnyeg alá söpört titkokra. És hogy örökké ő akar irányítani. Az üzletben. A kapcsolataiban. Az ágyban. Természetesen tévedhetek, de nem gondolnám. Damient megerőszakolták gyerekkorában."

Tuti! Basszus, és te ezen még morfondírozol? Hisz irányításmániás, és mint tudjuk ez csak akkor alakulhat ki, ha minimum egyszer akarata ellenére meghágták! Sőt nem is egyszer, és nem is egy ember...Egy egész regiment, öcsém! - Ide azzal a bökővel, hadd szúrjam szíven magam...Elárulok valami egészen meglepőt. Kezeket fel, akiknek olyan munkája van, ami teljes embert, összeszedettséget, komoly koncentrációt, és odafigyelést kíván. Ahol akad stressz dögivel, és ahol minden egyes lépésedet komolyan meg kell fontolni, mert nem csak a te boldogulásod múlik a döntéseiden. Nem is kell ilyen munkakörben dolgozni, elég némi empátia ahhoz, hogy átérezhesse az ember. Nagy nyomás, minden nap egy küzdés, és sokszor a környezeted kiveszi a kezedből a legideálisabb megoldást, és valaki sérül. A felelősségérzeted megsínyli, talán még hibáztatni is kezded magad...Mit teszel? Kompenzálsz. Mindenki úgy, ahogy neki kényelmes. És vannak akik ezt a feszültséget, így kompenzálják. Ettől még nem lesz lelki nyomoronc, nem lesz depressziós, önutálattól szenvedő, világfájdalmat cipelő figura az illető. Egyszerűen csak így oldódik. És igen, vannak akik ezt is képesek kellő intelligenciával lekezelni. Ez volt az a momentuma a történetnek, ami sikeresen lefárasztott annyira, hogy már ne is érdekeljen a folytatás.

6, PEJORATÍV KIFEJEZÉSEK TÖMEGE - szereplőink nem szeretkeznek, nem dugnak, de még csak nem is kefélnek. Basznak - újfent elnézést kérek, csak idézek. A szaporulási tevékenységi stílusok közül, drága hősnőnk csak ezt ismeri - marha irritáló, már csak azért is, mert hőseink a könyv közel feléig magázódnak, illetve elvileg egy diplomázott nőről és egy zseniket megszégyenítő pasiról beszélünk, és igen előfordul olykor, hogy az ember a mocskosabb kifejezések között lavírozik, de nem állandóan. És csak hogy hősünk se maradjon le, előszeretettel ismételgeti a "pina" szót, halvány kísérletet sem téve néha a szinonimák felé fordulásra (pedig van belőlük annyi, hogy Dunát lehet vele rekeszteni). Ezen felül oldalanként minimum kétszer találkozhatunk a lucsok különbözően felhasznált/melléknevesített alakjával, és a folyni igével. Igénytelen, nem erotikus, és meglehetősen nyers, barbár megoldás egy amúgy érzéki jelenetet ily módon ledegradálni. Nem tetszett.

7, ÉRZELMI KATASZTRÓFÁK LEGYINTÉSSEL VALÓ ELINTÉZÉSE - azon kívül, hogy hőseink teljesen ki vannak fordulva a normalitásból, még a fejük felett lebegnek egy haláleset némileg tisztázatlan körülményei is. Fojtogatós szexben lelte halálát Damien exe... - ugyan mi másban is patkolt volna el szerencsétlen asszony? Az árnyékok felvetnek némi bizalmatlansági indexet, de persze ez sem olyan súlyos, hogy álmatlanul kelljen hánykolódni tőle. Ez a fonal lehetett volna érdekfeszítő, de elnagyolt, akárcsak Nikki öncsonkítási szenvedélye. Összekapkodott, "nagyobb a füstje, mint a lángja", hanyag hatást kelt, ergo teljesen felesleges hiszti, mert konkrétan nem épül rá semmi.

8, SMS ÜZENETEK KÉNYSZERES RÖVIDÍTÉSE - csak hogy lopjunk már egy keveset egy másik írótól, lehetőleg olyasmit ami már az eredeti kiötlőnél is csúfos kudarcot vallott (Miller). Kedvenceim: bi - bugyi, mó - melltartó...ehhez inkább már nem is írok semmit.

9, ANÁLIS SZEX AVAGY A TELJES MEGADÁS - bizony hölgyeim. Ha esetleg legyűrtétek volna magatokban a kényszert, hogy eme zónátokat output helyett inputként is kihasználjátok, akkor sajnos rossz hírem van. Nem vagytok elég elkötelezettek. Mert mint kiderült, ez a visszavonhatatlanság jelképe. Amennyiben ilyen formában nem vágtak még gerincre titeket, akkor nem is adtátok oda magatokat igazán. Csak arra lennék kíváncsi, hogy mennyiben változik bármi is ha ez az opció teljesül - a nem teljesül állapothoz képest. Még szerencse hogy (legjobb tudásom és ismereteim szerint), ez a vége a "melyik lukat lehet még bevenni" című játéknak (de persze, lehet hogy tévedek, ezeknél az íróknál sosem lehet tudni).

Szurkoltam azért, hogy tíz pont legyen, de nem jött össze. Ezek volnának nyúlfarknyi gondolataim a "műhöz". Nincs mit összegezni (pocsék lenne ha a fenti kivesézés ellenére, még tudnék hozzáfűzni valamit). Jelen könyvünk felkiáltójeles: NE VEDD MEG!

Értékelés: 2 pont

Tovább