Katee Robert: Rossz ágy, jó pasi /2013/

Kedves olvasóim, beállt a gebasz! Féltem hogy egyszer eljutok idáig, hiába kapaszkodtam minden porcikámmal az idézetbe: "Mondottam ember küzdj, és bízva bízzál!"... de a Sors, ahogy az már lenni szokott, magas ívből tett az én reményeimre, és odairányította a kezem ügyébe ezt a könyvet. Szinte hallani vélem, ahogy kézfeje mögé bújtatott kaján mosolyú ajkaiból felröppen a göndör kacaj, miközben izgatottan várja mit teszek ezzel az irománnyal. A probléma a következő: mínuszba nem lehet pontozni. Az abszolút nullákat feléltem, és mivel a felsorakoztatott "művekhez" mérten Katee Robert könyve szintekkel rosszabb, így kénytelen voltam elgondolkodni azon, hogy elszeparálom, és így egy teljesen külön kasztba irányítom. Na igen ám, de mi legyen ez az új osztály? A pontozásos módszert bevezettem, alkalmazom, és ki is nőttem... Okozott némi fejtörést ennek a bibinek az elhárítása, de azért relatíve hamar ráleltem az orvosságra: úgy döntöttem megalkotom a SZórakoztatásra Alkalmatlan Regények csoportját. Röviden a SZ.A.R.-t. De az ötletek közt volt még a Fintorogva Olvasott Szövegek elnevezés is, mint F.O.S., vagy a Parázva Olvasott CSapnivaló Érzéki Könyvek, mint P.O.CS.É.K. Ez utóbbi azért került le a listáról, mert ki tudja nem fog-e a jövőben olyan könyv elém kerülni, ami szintén értékelhetetlen lesz, és mondjuk nem lesz erotikus. Akkor majd megint vacillálhatok, mi legyen az új kategória elnevezése. Na nem. Így marad a SZ.A.R.

"Elle Walser pedáns és hozzáértő művészeti koordinátor, ám a csábítás nem az erőssége. Már hónapok óta próbálja meghódítani a főnökét, de hiába. Ráadásul az anyja állandóan össze akarja boronálni mindenféle jó partival. Elle kétségbeesésében briliánsnak ígérkező tervet kovácsol: vásárol néhány dögös fehérneműt, és bemászik a főnöke ágyába. A számításába azonban hiba csúszik... véletlenül egy szexi idegent csábít el.

Az éjszaka császárának, Gabe Schultznak nem sok hiányzott, hogy élete legjobb szexuális élményében legyen része. Milyen kár, hogy az izgalmas, forróvérű szőke összetévesztette Gabe-et a bátyjával, és lelépett, mielőtt befejezhették volna, amit elkezdtek. Bár a nő sznobériája igencsak lehangolta, Gabe nem az a fickó, aki feladja, ha valamit el akar érni. És ő Elle-t akarja. A kérdés csak az: van-e esélye rá?"

Kiadó: Ulpius

Oldalak száma: 366

Ára: 3499 Ft

Katee Robert

Szóval az ember elolvassa a fülszöveget. Hmmm... egy hölgyike, aki megkísérli elcsábítani a kiválasztott kedvest, de a Véletlen szerencsétlen közjátékainak köszönhetően, majdnem annak testvérével fekszik össze. Nem rossz az alap. Az ember rögtön elkezd fantáziálni, lehetséges cselekményirányt latolgatni, és összedörzsölt kacsókkal veti bele magát az olvasásba. Katee Robert könyvénél eddig a pillanatig beszélhetünk pozitív élményről. Ami innentől megindul, az a legenyhébb kifejezéssel élve is komoly merénylet az ember intelligenciájára, felfogóképességére, és kulturális alapműveltségére.

A történet:

Maga az elképzelés nem lett volna rossz, de hőseink személyiségei gyakorlatilag egy laza csuklómozdulattal elvágják az egészet. Gabe az agyontetovált rossz fiú, aki már nem is olyan rossz fiú - hogy ebben mennyi potenciál lett volna, de nem. A mi kis hősünk több sebből is vérzik. Egyrészt olyan fásult már mint a fene, mégis első körben nyakig habarodik hősnőnkbe. Úgy bekattan tőle, hogy az csuda... tizenéveseket megszégyenítő gyorsasággal vált érzelmesbe, és alig néhány pillanatnyi ujjazásból már tudja is: neki ez a nő kell! Khm... Hát jó, rendben. Nagyon kemény a fazon! Majdnem rá is tudnék gerjedni ennyi határozottságra. Úgy kell magam visszafogni, de igazán...

Hősnőnk totális katasztrófa. Oké, benézi az ágyban fekvő személyt, és ezzel nemvárt vágányra tereli az elképzelt csábítási hadjáratot, de ez még nem lenne ok egy teljes hisztériás görcsre. Végül is kap Gabe-től alig két perc leforgása alatt egy hüvelyi orgazmust... nem teljesen reménytelen a szitu. Aztán a vágy köde felszáll, és a realitás kecsesen megpofozza Elle-t. Rájön hogy ez a pasi nem az a pasi... És majdnem ott esik össze, mert hogy ez mennyire megalázó, meg hogy szégyenletes, meg bla bla bla... Na már most, én megkíséreltem beleképzelni magam hősnőnk bőrébe. Meglehetősen nehezen ment, mert olyan a büdös e világi életben nem fog előfordulni, hogy én úgy lopózzak be valakinek az ágyába... de igyekeztem ettől elvonatkoztatni, és harminc pontot engedni lefelé az IQ hányadosomból... Íme az alternatívák:

1,

Szóval most élveztem el, és majd meghalok az alattam fekvő pasi érintéséért, és illatáért, de rádöbbenek, hogy nem a megfelelő fickóért rezegnek a hormonoktól túlfűtött párzásra alkalmas szerveim. Elkap a pánik, hogy nagyon nem jó ez így. Mit tennék? Először is rászólnék a srácra, hogy álljon már meg, mert itt valami nagyon nem kerek. Majd felkapcsolnám a hangulatlámpát. Konstatálnám, hogy ez egy vadidegen ember, még ha olyan nagyon erotikusan vonzó is, akkor is egy vadidegen férfi... vennék egy mély levegőt, és a helyzethez mérten a legnagyobb méltósággal magam köré tekerném a takarót, és visszaszolgáltatnám a másik érintett félnek is a ruházatát. Eközben hangosan is kiejteném a legkézenfekvőbb mondatot, miszerint: "Azt hiszem, ezt meg kellene beszélnünk!" Nem tartom valószínűnek, hogy otromba nagy ellenállásba akadnék. Megérdeklődném kedvesen a férfitól, hogy ki a bús fene Ő, és hogy mi a jó fenét keres a főnököm ágyában. Míg Ő regél, én megkeresném a bárszekrényt, amit meg is találnék. Öntenék magamnak egy ujjnyi valamit - tök mindegy csak erős legyen - automatikusan bólogatnék, megerősítendő hogy figyelek. Persze nagy a valószínűsége annak is hogy újsütetű páromnak is lennének kérdései... ki vagyok, mit akarok. Ilyen esetekben már megtanultam, hogy a legcélszerűbb az őszinteség, így kitálalnék, olyan királynői modorban, mintha mindennap ezt csinálnám. Majd szálfaegyenes gerinccel elnézést kérnék az okozott kellemetlenségért, és kifejezném az irányú reményemet, hogy a dolog felnőttekhez méltón, zárt ajtók mögött marad majd. Végezetül angolosan távoznék.

2,

Szóval ráeszmélek arra hogy ez a pasi, nem az a pasi...de éppen ezerrel robogok egy orgazmus felé. Aki ismeri az érzést, az tudja hogy itt a józan ész vajmi keveset ér. Próbálnék kikeveredni a bódulatból, miközben olyan hangzatos mondatkezdemények hagynák el a szám, hogy "te ki...?" vagy "mit keresel Nathan...?" és persze az elengedhetetlen frázisok, mint "ez jó!" vagy "abba ne hagyd!". Optimális esetben a pasi, szájával a mellbimbóim körül keringve hasonlóan értelmesen válaszolna, valahogy így: "Nathan a bátyám..." - ezzel majd' minden meg is lenne magyarázva, de azért még kapnék egy megnyugtató "dehogy hagyom abba...!"-t is, és talán Ő is elrebegne egy "és te ki vagy...?"-ot. Félig nyögve, félig lihegve kipréselném magamból, hogy "Elle vagyok, Nathan asszisztense...", mire párom "oké, Elle...örvendek..." És belemerülnénk a bujaság nedvektől tocsogó világába. Nem állítom, hogy nem volna rendhagyó találkozás, de látott már a történelem, ettől jóval meredekebb dolgokat is. A fejfájás, és a gondolkozás pedig bőven ráér másnap reggelig. Sok bölcs szokta volt mondani: "azon a hídon, majd akkor megyek át..."

Ez a majdnem elájulok, és szégyenemben majd a föld alá süllyedek dolog... Túldramatizált. Ami pedig végképp eszembe nem jutna egy ilyen helyzetben az az, hogy mit fog szólni majd ehhez az anyám... én imádom az anyámat, de szent meggyőződésem, hogy neki erősen hálószobán kívül van a helye. Szép is volna! Szegény pillanatok alatt roskadna össze a nemi életemet körbeölelő információhalmaz alatt. Vagy nem... Ki tudja? Van egy olyan sejtésem, hogy nem nagyon tudnám ledöbbenteni az anyámat. Figyelembe véve, hogy részben az Ő genetikai állományát örököltem, illetve azt, hogy a nevelése - ami rendkívül tudatos volt - milyen eredményekkel zárult, lehet hogy még én pironkodnék... És ezért nem beszélünk mi a vasárnapi ebéd közben ilyen dolgokról. Ugyanolyan rúgóra jár az agyunk, és van egy olyan sanda gyanúm, hogy amit megtettem én már, azt valaha megtette Ő is. Szeretjük szentté avatni a szüleinket, de Ők is ugyanolyan emberek mint mi. De hősnőnk nem olyan, mint példának okért én. Ő egy teljes dilemmát épít az anyja kérdése köré, és olyan vehemensen agonizál ebben a pocsolyában, mint akinek fizetnek érte. Rendületlenül rója az agyában a felesleges köröket, hogy aztán mindent kibeszéljen a legjobb barátnőjével. Én még ennyire együgyű, önmagában döntésképtelen valakit, mint hősnőnk, nem láttam. Vagyis de, valamikor tizenkét éves koromban. És ráadásul még előítéletes is, de valami nagyon betegesen. Korlátolt, és buta, mint a tök. Egy szemernyit sem éreztem magaménak a jellemét. De sajnos hősünk se jobb. Ő meg az az önmarcangolós fajta. "Nem fogok kelleni ennek a nőnek soha, mert én lenni barbár tuskó, Ő pedig lenni finom úrinő..." Ajvé. Komolyan mondom az óvodában érettebben viselkednek a gyerekek. Arról már nem is beszélek, hogy kliséből, klisébe sodródunk végig, hogy az egész történet erőltetett, élvezhetetlen.

A nyelvezet:

Ettől egyenesen kifeküdtem. Oké, értem én hogy az írónő azt akarta éreztetni, hogy a hölgyikénk milyen elit, és kifinomult, és hogy ezzel szemben hősünk mennyire faragatlan, de... Attól, hogy valaki faragatlan még nem feltétlenül kell helytelenül beszélnie, vagy fogalmaznia. Ami legelőször kiverte a biztosítékot az volt, hogy Gabe megállás nélkül "csibézi" a nőket. Ilyen "csibe, olyan "csibe"... EZ NEM SZEXI! Pasik, ha jót akartok, ne csibézzétek le a kedvest, mert nagy valószínűséggel tökön lesztek rúgva. Vagy én vagyok már megint túl öntudatos... 

Ha csak ennyi baj lett volna, akkor be is fognám a szám. De volt ettől jóval kacifántosabb is. Itt van rögtön példának a 78. oldalon felbukkanó szószerkezet: "alsó- kaszafaszai kukoricahercegnő". Vagy az is szép baleset volt, amikor a szülők kerülnek szóba, és mindketten úgy beszélnek a nemzőikről, mint "mutter" és "fater". Nekem ezek után már csak egy kérdésem volna: Hunnan gyüttetek lelkeim? A tanyárul? És végig jelen vannak a könyvben az ehhez hasonló, engem bőszen kiábrándító szövegek. Másik példa: könyv 206. oldala, Gabe és Elle elmennek valamilyen strandra, ahol Gabe fürge ujjai nem lustálkodnak sokat, és munkához is látnak a falatnyi bikini alatt (ami amúgy pink színű...- yeah). Már majdnem letaglózza Elle-t a gyönyör, amikor felbukkan Nathan, így a játék félbeszakad. Elle mélyenszántó gondolatai:

"Nem számított, hogy a férfi megtanította a testét énekelni - nem bizony, hiszen a teste már nemegyszer tanúbizonyságot tett rossz ítélőképességéről. Elég megnézni csak azt, ami most történt - hát nem nekiállt levet ereszteni egy nyavalyás nyilvános strandon?"

Na tudod... levet ereszteni esetleg a lesózott zöldségek szoktak. Én speciel kikérem magamnak ezt a kifejezést, így ebben a formában, alle zusammen úgy ahogy van. Nekem NEM szokásom levet ereszteni.

Mellesleg írónőnk tuti hogy bigottan vallásos, mert oldalanként legalább egy utalás történik az Úrra, vagy közvetett, vagy közvetlen formában. És mivel én a vallással is úgy vagyok, mint ahogy az anyámmal, ezzel sem sikerült nálam osztatlan sikert aratni. Ami még tény: a könyv nincs teletömve szexjelenetekkel, de az a néhány ami van benne, az is borzalmas. Ha már előző kritikáim egyikében felhoztam, hogy kezdünk szaklaposodni, már ami az ágyjeleneteket illeti, akkor célszerű erre itt is ráirányítanom a figyelmet. Jelen könyvünk két véglet közt kalimpál. Vagy mindent kényszeresen körbeír (például: "Gabe a legfinomabb mozdulattal kezdte himbálni a csípőjét" - ezt valaki egyszer mutassa már be nekem, mert őszintén szólva nekem lövésem sincs róla milyen az, amikor valaki misszionárius pózban himbálja felettem/bennem a csípőjét -", ugyanazt a pontot dörzsölgetve közben, amelyet korábban is oly hibátlanul talált meg az ujjaival." - ez volna a könyv egyik részében a csikló meghatározása), vagy biológia órát tart. A túlzott körbeírás sem jó, és a szakszavakkal való dobálózás sem. Valahogy bitang nehezen vagyok képes ráizgulni agyilag arra hogy "klitorisz"... és legalább ilyen nehezen vagyok képes átélni, ha valami 20-30 oldalon keresztül van részletezve.

Röviden összefoglalva ennyi a becses véleményem Katee Robert "alkotásáról". Ezek után már csak az szomorú, hogy visszanézve az értékeléseket, Fawkes és Miller könyvét lassan már tényleg számba kell majd venni, mint pozitívumot, ha ezt a kategóriát akarja majd valaki jellemezni.

Értékelés: SZ.A.R.

Tovább

C.J. Ellisson: Élvezd a vaníliát /2013/

Lehet hogy első ránézésre - kiindulva a nagyméretű számból - nem szűrődik le, de ha valami nem áll közel hozzám, akkor az a dominancia - női oldalról. Megharapni valakit, vagy a vágy hevében összekaristolni a szeretőm hátát és egyéb testrészét azzal nincs semmi bajom. De hogy én egy ostorral ütlegeljek valakit...oké megostorozok én bárkit, ha kéri, de nem fogok attól begerjedni. Az arcomra kiülő elégedettség, és sátáni mosoly egy ilyen manőver közben, teljesen más érzelmeknek lesz köszönhető. Életem elég sok területén kell komolyan összpontosítva helytállnom, semmi szükségem arra, hogy még az ágyban is én legyek az irányító fél. Ha már játékok, akkor inkább én legyek az akit irányítanak, vagy ha nagyon elkap a romantikus hév, akkor jöhet a fifty-fifty, de abszolúte semmi hajlamom nincs a megkötözésre, vagy a náspángolásra. Nekem úgy kerek a világ, ha a férfi az erő, én meg a zavar a biliben, amivel nem képes mit kezdeni. Hiszem hogy bárminemű kapcsolat az emberek közt komoly agymunkát igénylő meló, és szeretem ha verbális síkon én vagyok nyerésben, de az ilyenfajta ellenállásomat rendszerint a hálószobán kívül hagyom. Emiatt mindig van bennem némi fenntartás, amikor olyan könyv kerül a kezem ügyébe, amiben bőrszerkóba bújtatott, körömcipős "nyald meg a csizmám" típusú hölgyemények, bilinccsel a kezükben, teljes harci díszben igyekeznek leigázni a FÉRFIT. A fülszöveg után be is kapcsolt nálam a riasztó, és nem állítom hogy nem ugrott görcsbe már előre a gyomrom.

"Fedezd fel a benned rejlő rossz kislányt, és engedd szabadjára...

Heather Pierce unja, hogy szakmai és magánéletében is a háttérbe szorul. Egyetlen éjszakára kétségbeesetten szeretne más bőrébe bújni, ezért részt vesz egy villámrandin. Talán itt, névtelenségbe burkolózva, új emberré válhat, amíg másként nem dönt. Amikor egy férfi, akinél esélye sem lehetne, az asztalához ül, Heather összeszedi minden bátorságát, és átveszi az irányítást, titokban attól félve, hogy elrejteni kívánt valódi énje elutasításra talál.

Tony Carmine, beszerzési igazgató és nemzetközi hírű nőcsábász, élete legfontosabb üzletét készül megkötni. Azonban egy villámrandin megismerkedik Heatherrel... és felfedezi, hogy talán éppen alárendelt szerepre van szüksége. Heather buja érzékisége megszállja minden gondolatát, égető vágy ébred benne, hogy magáénak mondhassa a legizgalmasabb szeretőt, akivel valaha találkozott. Egészen addig, amíg egy nap be nem sétál a konferenciaterembe, és meg nem látja Heathert az asztal túloldalán."

Kiadó: Ulpius

Oldalak száma: 364

Ára: 3499 Ft

C.J Ellisson

Na de azért kevés ennyi információ ahhoz hogy elrettentsen, így lendületesen elkezdtem olvasni a könyvet. Két dolog rögtön meg is fogott:

1, Mindkét fél szemszögét megismerhetjük, ráadásul mindkettőt E/1-ben. Találkozhatunk a FÉRFI belső gondolati foszlányaival is. Hogy ez most mégis mennyire hiteles, lévén hogy az író az nő, abba nem mennék bele. Ha tucatnyi szexuálpszichológus, és párkapcsolati kutató sem bírt dűlőre jutni a női és a férfi agyban lezajló folyamatok különbözőségeit illetően, akkor nem leszek annyira naiv hogy elhiggyem, hogy egy romantikus erotikus könyv lesz majd az áttörés. Biztos van olyan pasi aki gond nélkül képes lenne azonosulni Tonyval, és biztos lenne legalább ugyanennyi aki nem. Főhősünk személyisége nem a legbonyolultabb, mondhatni teljesen átlagos, de a maga egyszerűségében megnyerő. Bizalomgerjesztő. Számomra egy kicsit lapos - nekem a harsány, rossz fiús alkatok a gyengéim (ki hitte volna, mi?) - de ezzel párhuzamosan szimpatikus is. Szinte már magam előtt látom, ahogy bimbózó szerelme elmélyül, ahogy megszilárdul, és kiteljesedik, megnősül, majd megnemzi a maga kettő egész akárhány tizednyi gyermekét, és leül mint az iszap. Kellemes. De az legyen a legnagyobb bajom egy ilyen könyvnél, hogy a főhős jelleme "kellemes".

2, Főhősünk neve egyenesen páratlan. Tony. Semmi tupír... Sehol egy Cade, vagy Dominic, vagy Damon, vagy Damien, vagy mit tudom én. Erről rögtön eszembe is jutott egy tanulmány, miszerint nekünk nőknek a név is olyan tényező, ami számít. Persze mi nők előszeretettel szónokolunk arról, hogy a belső értékek a legfontosabbak, és tény hogy emocionálisabb félként, sokunk komolyan is gondolja ezt, és ha a nagy szerelemről van szó, akkor az érzelmi beállítottságunk szépen felül is írja az értékelésünkben a kisebb hibákat, de... azért az érdekes statisztika, hogy egy Dávidot vonzóbbnak ítélünk meg, mint mondjuk egy Bélát. Persze ez csak első benyomás szintjén működik, de ott bizony működik. És persze ebbe a statisztikába azon hölgyemények rétege sem fér bele, akik a kiválasztott kedvest bankszámla, vagy autótípus alapján ítélik meg. Ilyen is előfordul, és meggyőződésem, hogy az ilyen elvárásokat támasztó nőknek, majdnem teljesen mindegy, hogy most az a pasi Dávid, vagy Béla. Meg aztán persze ott vannak az átmulatott éjszakák esetei is, amikor minden halk sóhaj után, a legtöbb ami kiszállingózik az ember ajkai közül az az "édes", meg a "jesszus" - ami legalább részben klappol, mert itt-ott kapcsolódik egy férfinévhez. Én például az a fajta vagyok, akinek rém pocsék a névmemóriája. Olyan emberektől is meg szoktam kérdezni, hogy hogyan is hívják, akikkel már évek óta együtt dolgozom, mert éppen rövidzárlatot kap az agyam. Még mázli hogy a Sors ezt figyelembe vette, mert engem kísért egy férfinév, méghozzá az Attila. Az első csókom, és az első kamatyom is "Attilához" fűződik - nem, nem ugyanahhoz az emberhez. Az úgy unalmas lett volna. Majd jött egy kis színesedés ezen a téren az életem ezen szakaszán. Volt itt minden az ábécé betűi közül. Talán a legmeredekebb a Rudolf volt. A rénszarvas. Vagy a "rudi"... - ez utóbbiból lehetetlen volt nem kihozni több tucat szexuális célzást. De a barátaim körében is előfordultak ám humoros nevek - hihetetlen, de azért nem mindenkivel feküdtem le... Ilyen volt egyik kedves volt osztálytársam/barátom családneve is. Czövek. Ó, hogy mit nem hallgatott tőlem szegény jó hosszú időn keresztül. És a slusszpoén. Ahogy az már lenni szokott, engem is kobakon talált a Végzet - vagy egyéb fertályon, ez a mai napig nem tisztázott - és belehabarodtam a mostani páromba. És nem fogjátok kitalálni hogy hívják. Hát Attilának! Oké gyakori név, meg minden, de ennyi "Isten ostorát" besűríteni egy életbe, ráadásul mindig a stratégiailag fontos helyekre... Elhatároztam, hogy ha a Sors egyik vértelen tréfájának köszönhetően, egyszer újra a piacon találom magam, én olyan sebesen fogok rükvercbe kapcsolni a következő Attilánál, mint Superman. Na de megint elkanyarodtam a könyvtől...

Szóval a technikai felépítés az tetszett. Mellesleg az érzelmi felépítés sem volt rossz. És a vártakkal ellentétben, ez az egész "ki is itt a domináns" játék, olyan finoman és ízlésesen lett megalkotva, ami nem feküdte meg a gyomromat. Tony vevő Heather játékaira, élvezi a számára még ismeretlen terepet, módfelett fel is izgatja, de azért szépen fokozatosan elkezd átlátni a szitán, és a hatalmi kérdések valahol a könyv utolsó  harmadában visszazökkennek a megszokott kerékvágásba. És nem, a megszokott kerékvágás alatt nem azt értem hogy férfiúnk játszószobává alakítja a nappalit, és a csillárról lelógatva döngeti kedvesünket, miközben paskolóval üti hurkásra a fenekét. Itt szeretkezünk kérem szépen. Szokatlan a többfütykösös játékok után, de mindenképpen felemelő. De azért nem maradunk le az újdonságról sem. Már akinek ez újdonság. A 179. oldalon az általam eddig olyan nagyon hiányolt rektális izgatás is helyet kap - Heather kacér ujjacskája bizony befeszül Tony farpofái közé. De nem kell agyérgörcsöt kapni. Csak kis ideig fickándozik ott, nem száguldunk bele a fisting szó szerint mély örömeibe - nem is értem hogyan is gondolhatta az Ulpius erről a könyvről, hogy erotikus, miután sikeresen ránk zúdította a blogban már előzőleg bemutatott remekeket. Semmi giant méretkategóriás pénisz, semmi kikötözés, és foltosra ütlegelés, még Heather orális tevékenysége is csak érintőleges...Úgyhogy én úgy is döntöttem, hogy jelen könyvünk nem is képezi a romantikus erotikus irodalom részét tevőlegesen. Vagy - és azt hiszem ez lenne az inkább helytálló - ez volna a romantikus erotikus kategória, merthogy van benne ROMANTIKA is, és nem csak pornó jelentek százával, kicsi a rakást játszva, amitől heveny agybajt lehet kapni. Csak mivel a kategóriát már ellepték a horrorisztikus, sekélyes, csak és kizárólag reszelésről szóló könyvek, így sajnos ennek a műnek új kategóriát kellene keríteni. Azon túl persze, hogy bőven az "olvasható", és "élvezetes" listákon szerepel.

Ami talán egy kicsit hagyott bennem némi tüskét, az a barátok felvonultatása volt. Nem a pasik részéről. Az világos, átlátható, némi sör, és sport...Na de a lányok. Rémálmaim egyike, amikor nőkkel kell szót értenem. Olyan nőkkel, akik tipikus NŐK. "Jó a hajam? Jó a rucim? Nézd már ezt a retikült! És amúgy is, miért is nézel ki te most ennyire jól? Nem lehetsz feltűnőbb nálam... bla bla bla..." Remek. Ez a versenykényszer a női berkekben nemes egyszerűséggel a pillanat tört része alatt hozza ki belőlem a hárpiát. Letojom, de igazán magas ívből, hogyan néz ki a barátnőm...Csinos? Örülünk neki! Bepasizott? Meghágták? Vége a hosszú frusztrált napoknak? Na ide annak a pasinak a kezét, akinek ez köszönhető, hadd rázzam meg. A hiszti, és a féltékenység, kell a fenének. Igazán széles terepen lehet vadászni, van még ott ahonnan ez jött. De nem. Vannak nők, akikből csak úgy harsog az hogy "az enyém", amivel nem is volna baj, ha ezt csak egy pasira értenék. De az a fajta nő, akire én gondolok, az általánosítja ezt minden férfira. Vannak nők, akik belehalnak a figyelem hiányába, és kedves hősnőnk barátnője eleinte ilyen. Aztán felenged, de a történet elején nagyon nem volt a lelkemnek kedves.

Ezen felül nem nagyon van mit mondanom. C.J. Ellisson bebizonyította hogy ügyes író. Könyve harmonikus, idilli, szórakoztató, egyenletes. Nem összecsapta a történetet, hanem felépítette, szépen fokozatosan. Helyenként kellően vicces, máskor egyenes. És ami megnyert engem véglegesen, hogy ennek a könyvnek a végén lemarad a minden ilyen történetre annyira jellemző nagy szerelmetes vallomás. Itt JÓZANOK a szereplőink, és BELÁTJÁK (azt a mindenit!), hogy két remek hét után, még egy kicsit gyors volna az "sz" betűs szóval dobálózni. Nem hittem volna, hogy valaha meg fogom élni ezt a pillanatot. Szóval a könyv aranyos, a világ újra kerek, én pedig elégedett vagyok... mi kell még?

Értékelés: 7 pont

Tovább

Shayla Black és Lexi Blake: A rabul ejtett szűz /2013/

Nálam mindig van könyv. Mindig ott lapul a táskám mélyén, hogyha akad némi szabadidőm, akkor legyen azt mire elpazarolni. Persze ez a pazarlás, nem mindig pazarlás, de az ilyen öt-hat csődörös irományok nem nevezhetők éppen művészeti csúcsnak. Na de a lényeg. Kollégáimat is szoktam odabent a munkahelyemen fárasztani. Annál ha valaki olyan személyiséggel rendelkezik mint én, csak egy rémisztőbb dolog van, ha ennek a személyiségnek a társasága fogékony arra a sok hasznos információra amit ez az illető mond. Munkahelyi körülmények közt azért illik komolynak lenni, de tudjátok hogy van ez... kávészünet, ebédszünet, "elegemvanmárebbőlamainapból"-szünet. És ilyenkor valamivel ki kell szakadni a mókuskerékből. Mások a munkahelyükön recepteket cserélnek. Én alkalmanként benyögök egy-egy frappáns, és szűk jellemzést, vagy színpadiasan agonizálok, vagy felolvasok egy olyan részletet az éppen aktuális könyvből, ami gyomorszájon vágott. Nem állítom hogy nem születtek már érdekes szituációk ebből a közléskényszerből... Még szerencse hogy sem a közvetlen feletteseim sem a férfi munkatársaim nem a pironkodásukról híresek. Szóval amire ki akartam lyukadni... a mai napon a munkahelyemre érkezésem után odahajítottam az asztalomra ezt a könyvet - bízva abban, hátha lesz egy lélegzetvételnyi időm...nem volt. Aztán van nekem ez a kollégám, és mellesleg nagyon kedves barátom, akinek a facsart világnézete, és nem teljesen komplett, de annál komplexebb személyisége már hosszú évek óta piszkálja a szürkeállományomat. A maga lezserségében, odabattyog hozzám, én nyakig merülve a munkában... játszik egy kicsit azzal a szivárványszínű spirális készségfejlesztő bizbasszal, amivel a lépcsőkön olyan jókat lehet mókázni, feltéve ha az ember három éves, és ami ugyan az én asztalomat díszíti, de nem az enyém. Technikailag. Gyakorlatilag a kolléganőm vette, behozta, én pedig azóta is vigyázok rá... De már megint elkalandoztam. Szóval megbizgerálja a játékomat - most hagyjuk hogy nekem ilyenkor már milyen kétértelmű frázisok kacsáznak keresztül az agyamon - kecsesen visszateszi a helyére, majd végigsimít a mutatóujjával a könyv gerincén, kicsit arrébb tolva azt, hogy félrebiccentett  fejével elolvashassa a címet. Szemöldökét kissé összevonja, aztán rám néz, és azzal a kellemes hangfekvésével azt mondja: " Te mazochista vagy. Én alapból nem olvasnék el olyan könyvet, amit egy Lexi és egy Sahyla nevezetű nő írt..." Hát most erre mit lehet mondani? Okos, és kétségkívül bölcs. Ráadásul még a testre simuló fekete póló is úgy áll rajta, hogy attól minden nő szeme könnybe lábad...Hmmm. Mivel sem a hely, sem az idő nem volt alkalmas arra, hogy hosszan kivesézzem neki ennek a könyvnek a mélységeit, így egy komisz fintort vágva visszahessegettem dolgozni. Akkor még csak a történet felénél jártam, de már akkor is nagyon jól tudtam, hogy kollégám - már csak így első ránézésre is - sikeresen rátapintott a lényegre.

"Gavin és fivérei, Slade és Dex beleszeret a férfi új titkárnőjébe, a gyönyörű Hannah Craigbe. Az olajvállalat vezetői tudják, időt kell adniuk a lánynak, hogy jobban megismerhesse őket, mielőtt kiválasztja közülük azt, aki elcsábítja.

Egy veszélyes alak zaklatni kezdi a kisvárosi szépséget, és a testvérek összefognak, hogy megvédjék a lányt - elrejtik egy világtól elzárt helyen. És a fiúk képtelenek elfojtani izzó vágyukat. Míg Slade és Dex szívesen megosztoznának Hannah-n, Gavint tragikus múltja elszakítja a testvéreitől, akik remélik, hogy lány nem csupán viszontszereti őket, de talán a fivérük is visszatalál hozzájuk.

Miután legyőzik a lány kezdeti aggodalmait, a három férfi földöntúli gyönyörökben részesíti Hannah-t, rajongásuk feloldja minden gátlását. Ám a boldogságot rettegés váltja fel, amikor a zaklató a lányra talál."

Kiadó: Ulpius

Oldalak száma: 348

Ára: 3499 Ft

Előző könyvünkben két kan... Ebben a mostaniban már három kan. Ejj, de kis telhetetlenek ezek az írónők! Szeretném azt hinni hogy ez nem függ össze a nemi élet karcsúságával, de ha nem a frusztráltság, akkor mégis mi az ami arra motivál valakit, hogy ilyet írjon? Részemről már ott tartok, hogy legközelebb már csak egy swinger klubról vagyok hajlandó olvasni, mert három fő még társaság, négy pedig már tömeg, és ha már tömeg, akkor miért ne legyen ez a lúd kövér? Félek nem kell olyan nagyon sokat várnom egy ilyen könyvre...

Szóval "A rabul ejtett szűz"... sokatmondó cím. Kapásból levágható belőle, hogy ebben a történetben bezony egy érintetlen, ártatlan hölgyeményt fognak majd megrontani. A fülszöveg után pedig nem marad kétség afelől sem, hogy ez a megrontás expresszsebességű lesz. Nem tudom ki hogy van vele, de valamikor én is voltam ártatlan. Az már más kérdés, hogy nem is emlékszem már arra hogy ez mikor volt, de az tisztán megmaradt bennem, hogy hamvas piciny testem illetve lelkecském ez idő tájt még hajlamos volt a szemérmességre, és a pirulásra. Még szerencse, hogy ezeket a meglehetősen rossz szokásaimat ritka rövid időn belül sikerült levetkőznöm. Visszakanyarodva, igen egykoron engem is fel kellett avatni, de azért álljunk már meg egy pillanatra... Mire én eljutottam odáig, addigra már minden saját kezűleg elsajátítható módon kitapasztaltam mire is jó ez az egész felhajtás - hihetetlen, de a tinikre oly jellemző magányos hancúrkodást én sem vetettem meg (azért lássuk be, egész szépen sikerült körülmagyaráznom a maszturbálást). És akkor adott hősnőnk, a 25 éves Hannah, aki ellentmondva a mai kor vehemens üzekedési statisztikáinak még mindig szűz. Jó van ilyen, ezen nem akadunk fenn, de azért nem is nyaljuk be kötelező jelleggel, főleg nem úgy, hogy hölgyeményünknek soha nem volt még orgazmusa... Tapasztalataim szerint a kettő nem zárja ki egymást, legalábbis nálam nagyon jól megfért a szüzességem az orgazmusaim mellett. De Hannah esetében ez nem így van. Ő 25 éves koráig csukott szemmel, betapasztott fülekkel járt-kelt a nagyvilágban, és egyszerűen lemaradt arról, hogyan is szaporodik az emberiség. És hogy ez miért is olyan élvezetes. De ezzel szemben alig egy-két nappal később már oda az ártatlansága, két bika ölelő karjai közt, a harmadikat pedig másnap délelőtt profikat megszégyenítő technikával lecummantja a szalonban - egy análtágítóval a farában. Komoly. Öregem, nekem ahhoz hogy idáig jussak, évekre volt szükségem...És akkor rögtön van is itt két sarkalatos pont, amit kénytelen leszek kivesézni.

1, Mint tudjuk ezekben a könyvekben nem holmi átlagos szerszámok szerepelnek. Itt mindig a "monster" kategória jelenik meg. Kinek a pap, kinek a papné... szerintem aki komolyan arról fantáziál, hogy felökleli egy 25 centi hosszú, 6 centi vastag répa, azt még sosem öklelte fel egy ilyen. A kedvencem ilyenkor mindig az orális szex. Pasi tarkón csapja a csajt, és kezdetben "finoman", majd a szenvedély exponenciális növekedésével párhuzamosan, egyre vehemensebben szeretgeti a hölgyemény ajkait - könyvekből idézve: szájba b@%%@ (bocsánat), vagy szájba dugja. Ilyenkor kapunk mi kis kezdők is instrukciókat bőven, például "nyeld ahogy nyomom", vagy "lazítsd el az állkapcsod", és "az orrodon vedd a levegőt" (kösz a tanácsot haver, mivel a seggemben is dugó van, így kénytelen leszek megpróbálni...). Kéretik kedves írónőnk arra, hogy legközelebb ha közértbe megy, akkor legyen kedves venni egy méretügyileg megegyező nagyságú kígyóuborkát - lehetőleg a göcsörtösebb fajtából, csak a még realisztikusabb hatás kedvéért -majd miután hazaért, próbálja meg egy szuszra benyelni. És próbáljon meg közben levegőt venni az orrán. Elárulom: nem fog menni. Ha ekkora kígyóuborka simogatja a nyelőcsöved, az már gyomortükrözés. A gégereflexbe már bele sem megyek. Nem fogja tudni senki bemesélni nekem, hogy egy olyan ártatlan nő, aki még magát sem simogatta soha, az a szüzességének az elvesztését követően, alig pár órával később már úgy simogatja a srác nadrágjából előbújó veszedelmet a nyelvével és a manduláival, mintha világ életében ezt csinálta volna. Öklendezés, vagy kényelmetlenség érzése nélkül. Okééééé... lehet hogy nekem sikerült valamit nagyon eltolni tinikoromban...

2, Az análtágító remek dolgod, de tudod ki volna az a hülye idióta aki naphosszat magában őrizné, csak azért mert két dúvad, csupa izom pasi ezt követelné. Dugja a seggébe Ő maga, és járkáljon vele napestig. És ha már itt tartunk, az miért nem került még szóba eddig ezekben a könyvekben hogy a férfiak ezen nyílása legalább olyan érzékeny? Domináns pasik akik tudják mit akarnak, és még egyik sem noszogattatta meg a prosztatáját egy huncut kis női újjal sem...De mellbimbócsipesz, meg össznépi gruppen elfenekeléssel, az bezzeg jöhet vakulásig. Totálisan reális.

A slusszpoén pedig az volt a könyvben, hogy itt már nincs "segglyuk" sem. Helyette jön az anatómiailag helyes kifejezés, a "végbélnyílás". Meg voltam róla győződve, hogy a "segglyuk", mint kifejezés, olvasva eddig a legrombolóbb az emberi libidóra, de tévedtem. A "végbélnyílás" rosszabb, főleg ha a "hüvely" kifejezéssel társul. Mintha egy egészségügyi szaklapot olvasna az ember... És akkor a végére még egy nagy kedvencem. Könyv 312. oldala:

"Gavin újabb adag síkosítót csöpögtetett a végbélnyílása köré, a bőrét masszírozta. Hannah soha nem hitte, hogy ez ennyire jó érzés lehet. Gavin nyalogatta a nyílását, hogy felkészítse a farka befogadására..."

Vagány. Nincs is finomabb egy nagyadag síkosító lenyalásánál...Minden profi így csinálja...Na jó, egyesek csak köpnek egyet... de ez már pornó. Ez így az igazi. Figyelem fiúk! Ha bekenitek kedvesetek még szűz hátsó kapuját, akkor ne hezitáljatok, hajoljatok le, nyaljátok le a síkosítót, aztán lendületesen hatoljatok tövig. Rendesen húzni fog, de ez nem gáz, mert mint látjátok, a sokat tapasztaltak is így tesznek. Majd hajoljatok kedveseitek ajkaira, és csókoljátok meg azokat... csak úgy siklani fog egymáson a nyelvetek.

Így felelevenítve ezeket a dolgokat egyszerűen nem hiszem el, hogy elolvastam ezt a könyvet. Annyi technikai bakit halmoz egymásra, ami már elismerést érdemel. Főhőseink pedig... pasik a javából, három tesztoszteronagyú milliárdos, de mégis érzékeny lelkivilágú alak - ó, hát persze - akiknek csupán egy álmuk van: megosztani egymás közt a szeretett nőt. Az egyik srác a "jókedélyű", a másik a "faszagyerek", a harmadik a "morgó" - ez utóbbiban (Gavin) még lett is volna fantázia, de aztán Ő is beállt a sorba. A történet lapos, érzelmileg egyáltalán nem kidolgozott, in medias res rögtön a sűrűjében vagyunk... Pocsék. És mellesleg ezek a nagyon kemény legények, mind komoly gyomorpanaszokkal küzdhetnek, mert oldalanként legalább egyszer felbukkan a "felfordult a gyomra" szószerkezet ilyen-olyan formája. Mindenkinek mindig hányingere van, kivéve Hannaht, az egyetlen személyt, akinek még helyenként oka is lett volna rá. Eme remek részemről csatlakozik az Asztal három főre mellé. Két egyformán értékelhetetlen könyv, mindössze annyi különbséggel, hogy a péniszek száma az egyikben egyel több.

Értékelés: 0 pont

Tovább

Lainey Reese: Asztal három főre /2013/

Van egy olyan sanda gyanúm, hogy lesz még olyan alkalom e világi létem során, amikor kész leszek kijelenteni azt, hogy Sara Fawkes, és Raine Miller gyenge kispályás kezdők, már ami az erotikus romantikus irodalom meggyalázását illeti. Én balga ütődött barom, meg voltam győződve arról, hogy eme két írónő könyvnek is alig-alig nevezhető valamije sikeresen megfeneklésig taszította ezt a kategóriát. Voltam olyan merész kiindulni abból a feltételezésből, hogy a Meztelenül, és az Amit csak Ő akar c. könyvek stílustalan, történettelen, felszínes - és még lehetne sorolni - mivoltjából adódóan, ezek a könyvek bőven csak a "véletlenül besikeredett" eseményskálán mozognak. Hogy volt valamelyik külföldi neves kiadónál egy pályakezdő lektor, aki a szakmai alkalmatlanságát a szenvedélyével igyekezett pótolni  - mind átvitt, mind szó szerinti értelemben. És bár egy tanult, szakmájában képzett valakiről van szó, mégsem volt képes az objektivitásra, és egy csöppet magával ragadta a hév. Aztán mi, bárgyú közönség ennek végeredményeképpen megvásárolhattuk, olvashattuk, majd jót derülve, vagy éppen zokogva kikritizálhattuk eme remekeket. Igyekeztem ezeket a bukásokat esetiként kezelni, nem általánosítani... Lainey Reese jelen könyve azonban már nem az első, hanem sajnos a sokadik negatív tapasztalat, és így azt kell lassan leszűrnöm konklúzióként, hogy az erotikus irodalomban kialakulóban lévő, kiadott könyvek tekintetében a nagyobb halmazt képző séma becses elnevezése nem más, mint az igénytelenség...

"Riley Ramirez tudta, az egész élete megváltozik, amikor New Yorkba költözik. Arra azonban nem számított, hogy már a városban töltött első éjszakáján bekövetkezik. Első látásra őrjítő vonzalmat érez egy éjszakai klub tulajdonosa, Kincade Marshall iránt, ami a másik fél részéről is azonnali viszonzásra talál. Amikor rájön, hogy a férfi, aki ízig-vérig dom, teljes megadást vár el tőle, még akkor is, ha arról van szó, hogy behódoljon a legjobb barátjának, Trevor Weelingtonnak, készségesen, sőt buzgón veti bele magát a szexuális kalandozásba.

Cade és Trevor a barátságuk kezdete óta megosztottak mindent, beleértve a nőket is. Most viszont egyetlen Riley-val töltött éjszaka elegendő, és rájönnek, ő álmaik hölgye. Teljes érzéki fegyvertárukat bevetik, hogy meggyőzzék, többről van szó holmi alkalmi kalandnál.

Alighogy Cade és Trevor Riley-ra irányítja a figyelmét, valaki a tudtukon kívül támadást intéz a törékeny kapcsolat ellen, és mire rájönnek, már majdnem késő. Az illető célja Riley halála. A barátok, akik az igazi megtartásáért harcoltak, hirtelen kénytelenek a nő életéért küzdeni."

Kiadó: Ulpius

Oldalszám: 300

Ára: 3499 Ft

Elszúrtam az előző kritikáimat, vagy az ingerküszöböm - már ami a totális idegbajt illeti - túl alacsony. Ha Fawkes és Miller esetében azt írtam, hogy felszínesek, és úgy en bloc pocsékok, akkor jelen könyvünkre nincs olyan mérvű negatív jelző, ami ráillene. Igen le lehetne írni róla, hogy igénytelen, borzalmas, leginkább blőd marhaság az egész, de mivel voltam olyan idióta hogy ezt már leírtam az elődeire is, így most kérem szépen, meg vagyok lőve. Egész nap azon agyaltam, hogyan, milyen módon, milyen nyakatekert formában tudnám átadni, mindazt a tömény, emberi emésztésre teljesen alkalmatlan, nulla információt, és értelmet tartalmazó élményt, amit ez a könyv számomra nyújtott, és nem jutottam egyről a kettőre. És most itt vagyok... fogalmam sincs mi lesz a mostani kritikámmal, de hogy ki kell dühöngenem magamból a felgyülemlett feszültséget, az is biztos. 

Mielőtt belerobognánk az én kedvenc, spéci, belőlem idegrohamokat kiváltó szavak együttesének a felsorakoztatásába - merthogy ebben a könyvben nem mondatok vannak, hanem csak egymásra hajigált szavak -, azért volna egy-két keresetlen kijelentésem a "műről". Aki a kezébe veszi, az készüljön fel arra, hogy az érzékletesség teljes hiányába fog ütközni, ami meglehetősen lehangoló, mivel elvileg pont egy olyan könyvről volna szó, amihez pont az érzékletesség, és érzékiség kellene hogy alapul szolgáljon. De nem. Írónőnk bepróbálkozott a lehetetlennel, és tőmondatokra szorítkozva tálalta számunkra ez elképzeléseit. Mindezt tette ráadásul úgy, hogy az esetek többségében még az is nehezen elképzelhető, melyik szereplőnek, melyik testrésze éppen hol, mit csinál. Volt olyan rész, ahol az aktus leírásából, alig csak a lényeget, a behatolás mindent felemésztő pillanatát felejtette ki. Az egyik mondatban még az előjáték ködös mezsgyéjén tyúklépésben tapogatózva, teljes bizonytalanságban bandukolunk, aztán pedig a férfiúk egyike már kifelé húzza valamelyik lyukból - ez sem volt teljesen letisztázott - a legnemesebbik részét. Őszintén megmondom, fogalmam sincs hányadik szexjelenet volt ez a könyvben - merthogy más sincs a könyvben csak szexjelenetek -, az biztos, hogy valahol a könyv második felében lelhető fel. És erre is csak azért emlékszem mert kénytelen voltam háromszor is átolvasni ezt az egy jelenetet, ahhoz hogy egyszer értelmezni tudjam. Mire leesett a tantusz, hogy hogyan is fekszik hősnőnk, és hogy Trevor szája éppen hol van, és hogy Cade acélkeménységű vesszeje mégis merre bökdös, addigra sikeresen leizzadtam, és az agyam pépessé vált a kínlódástól. 

Abba már bele sem merek menni nagyon, hogy a sztori úgy ahogy van egy eszetlen baromság. Csak erről képes volnék oldalakon keresztül regélni...Adott egy kisvárosi lány, aki felköltözik a gonosz nagyvárosba, ahol egy jóindulatú taxis - némi verbális figyelmeztetés kíséretében - elviszi egy olyan zárt klubba, ahol híres-neves emberek élik ki hétköznapi perverziójukat. A klub persze álcából olyan, mint minden más klub, ahová - ahogy ez a realitás tág talaján minden áldott nap elő is fordul - minden fennakadás nélkül beengednek, egy középosztálybeli, kisvárosból szabadult ártatlan kis virágszálat. Mert ez a kis vidéki árvácska annyira romlatlan, hogy a gardróbszekrények paramétereit csípőből leelőző kidobóembert azonnal meg is hatja. És persze emiatt ez a smasszer ahelyett hogy üvöltve elkotródásra kényszerítené a hölgyeményt, óvva annak harmatos, és alig használt kelyhét, betessékeli a szórakozóhelyre, ahol IQ bajnok hősnőnk rögtön abba boxba ül le diétás kólát szopogatni, amit üzekedésre tartanak fenn. És még csak le sem esik neki a helyzet! Majd megjelenik aktuális klubtulaj Adoniszunk, és már jön is a biztonsági szavas mizéria, meg a kamatyolás... És mindez az első 30 oldalon belül! Hah...Tételezzük fel hogy nem akadtam fenn a biztonsági szót körülölelő kötelező körön - amúgy de, fennakadtam ismét, újra, és még mindig -, és tételezzük fel hogy nem akartam az alkaromat harapdálni kínomban - nemcsak hogy akartam, de meg is tettem, mert a másik alternatíva a sikítás lett volna, és nem szerettem volna ha a szomszédok rám hívják a rohammentőt... Tételezzük fel továbbá azt is, hogy az analizálás kényszeres agyam sem füstölt el a sok általános iskolai éveimet idéző rövid mondatok, és szókapcsolatok miatt... Röviden tételezzük fel azt, hogy eddig a pontig még nem kaptam idegbajt... Szóval, akkor vajon minek is sikerült mégis visszavonhatatlanul kifektetnie? A biztonsági szónak öregem... "Spenót". Na ne, de most igazán, de komolyan, de tényleg...? Asszociációkban is jó vagyok, így nekem azonnal eszembe jutott Pepeye, majd éles váltásban rögtön az anyám összevont szemöldöke, ahogy kiselőadást tart nekem az ésszerű táplálkozásról. Két olyan dolog, amihez elengedhetetlenül szükségem van, ha el akarok merülni egy paráználkodásról szóló könyvben... De lépjünk tovább. Hölgyikénk megadja magát ellenállhatatlan, mind deréktáj alatt, mind személyiségileg kemény hősünknek, aki miután jól végezte dolgát, ősemberesen magával ragadja már elejtett prédáját, elvonszolja magával férfiasan naturalisztikus barlangjába, ahol újból érvényesíti akaratát, majd még egyszer. Hölgyikénk orgazmuskómába esik. Ezt kihasználva hősünk szól a legjobb barátjának - másik hősünknek (más egy élet alatt nem találkozik egy ilyen alfa hímmel, ennek a kis ártatlanságnak pedig rögtön kettő is jut... aztaaaa), és már jöhet is a szendvics, ahogy a lukon ki, illetve jelen esetünkben inkább befér.

Abba már bele sem akartam gondolni józan parasztival, hogy mennyire ferde a realitás talaján egy ilyen helyzet. Hipotetikus alapon elmész egy totálisan vadidegen pasival, miután engeded hogy egy asztalon meghágjon. Rendben, elfogadjuk, van ilyen. Majd elalszol a pasi ágyában és arra ébredsz, hogy egy teljesen ismeretlen férfi is ott van az ágyban, és egy röpke bemutatkozás után már a torkodon van az úriember vaskos vesszeje, aztán meg jól meg is bökdös. Te pedig mindvégig csak azon álmélkodsz hogy de jó is ez így! És hogy milyen biztonságban is vagy, mert ahogy hozzád érnek az milyen megnyugtató. ÖSZTÖNÖSEN érzed, hogy itt vigyázni fognak rád. HÁT PERSZE! Megint csak hipotetikusan...Felébredek arra hogy egy vadidegen férfi áll felettem, és az alig pár órával ezelőtt megismert kamatypartnerem pedig azt susmutolja a fülembe, hogy "nézd már ez itt a haverom! Na kedves, tedd szét neki is, mert ezzel fogadsz el bennünket!". Hát biz' Isten, én ebben a helyzetben ÖSZTÖNÖSEN úgy tökön rúgnám a szeretőmet, akármilyen alfa hím is... Ha pedig kedves barátja odalógatná botor módon a férfiasságát a szám elé... Hát magára vessen, ha kórházi kezelés, és szopránkarrier lesz a vége. Nem hiszem el, hogy ennek az írónőnek nem merült fel abban az enyhén ködös agyában, hogy a nagyvilág, odakint - írónőnk realitáselméletétől rohadtul messze -, tele van beteg, megbízhatatlan, és olykor akár még veszélyes emberekkel is. Lehet hogy én vagyok túl paranoiás, de amikor egyéjszakás futó románcot és szórakozást keresve vigadtam egykoron, nálam annak is megvoltak a szabályai. Amik közül az első: mindig legyen egy barát/ismerős, aki tudja merre kóborolsz! Ha baj van legyen kinek szólni, illetve ha sokáig nem hallatnál magadról, akkor legyen aki tudja merre kell keresni! Józan ítélőképességű ember nem megy fel ismeretlen emberek lakására, csak úgy heccből. Vagy ha meg is teszi, akkor azt elővigyázatosan teszi.

És ha ennyi nem volna elég...

Az ominózus, végtelen ciklusú erotikai jellemzővel bíró hármas, egy éjszaka után úgy is marad. Mert egy éjszaka alatt nyilvánvalóvá válik, hogy hölgyikénk a tökéletes, a non plus ultra... Főhősnőnk pedig ráébred, hogy mindennemű élettel kapcsolatos hiányérzetére orvosság két túlméretezett farok. Mély... Feneketlenül mély.

Aztán itt volt némi képszakadás nálam (valahol 50 és 200 oldal közt), merthogy a sok kufircon kívül nem történik semmi. Sokkot viszont így is sikerült kapnom. Amikor pár bejegyzéssel korábban, azt említettem, hogy az egyik ilyen tartományban leledző könyvből kimaradt az orrba, és fülbe dugás, akkor még nem gondoltam, hogy lesz olyan alkalom amikor ezeket a szóösszetételeket gúny nélkül is használnom kell majd. Újabb mérföldkő jelen könyvünk, mivel itt (pontosan a 116. oldalon) Cade az ujjával belekotor a nő orrába. Nem bír ellenállni a késztetésnek. Hát, mit tudom én... Voltam én is már nemegyszer érzelmileg motivált egy pasi iránt, de soha ebben a büdös életben nem éreztem kényszert arra hogy az orrába kotorásszak. De sebaj, én nyitott maradok, elfogadom ezt is: orrturkálási fétis. Végül is, amíg nem nyalogatni akarják egymás szaglószervéből a trutyit, addig határesetként belefér...Mondjuk azért vicces elképzelni, ahogy az aktuális, még alig ismert "páromat" azzal ébresztgetem - alsó fertályi masszázs helyett -, hogy benyomom a mutatóujjamat a második ujjpercemig az orrába...

A következő kisebb döbbenet a 196. oldalon ért utol, amikor Trevor magasan stílusosan így fogalmazott: "Ry? Szeretnél most elélvezni? He, bébi?" - HE... Ezt, ebben a formában, drága, jó középiskolai irodalom tanárnőm, az imádott piros tollával, legalább tucatszor aláhúzva, és felkiáltó-jelezve, akkora karóval dobta volna vissza, ami nem fért volna el a naplóban. Nem mellesleg bőszen egyet is értettem volna vele. A "HE" kifejezést - mint amúgy teljesen értelmezhetetlen, és elfogadhatatlan megszólítási vagy kötőszó formát - alkalmazó tömeget nevezem én TAHÓ-nak. És ezzel bele is lendültünk másik kedvenc témakörömbe: a fogalmazási hiányosságokba. A SZAKSZAVAK (mint pina, fasz, baszás), természetesen itt is megkerülhetetlenek voltak. Amin jót derültem: az anális szexnél eddig igyekeztek az írók kíméletesen fogalmazni, mint pl.: ánuszrózsa, gyűrött, redős, erősen szorító, sosem használt nyílás...na ennek ennél a könyvnél vége. Megjelenik helyettük a kevésbé fantáziadús, de annál nyersebb, és egyenesebb kifejezés, a "segglyuk". És ami még a halálom volt, az aktus közben a két pasi a csaj feje fölött, lába közt, vagy éppen átlósan kibeszéli, hogy a nő melyik nyílása mennyire édes, szűk, szorító, esetenként instrukciókat cserélnek, és néha kurjongató tizenévesek értelmi szintjén oda-odaszólongatnak egymásnak, hogy "ezt nézd már!". Érett...

Aztán, csak hogy kellően széles legyen a repertoár, kiderül hogy van ezeknek a bikáknak még egy haverjuk, Brice, aki tevékenyen ugyan sosem vesz részt a fiúk játékaiban, de szereti azt kukkolni. Így a végén gyorsan lezavarunk még egy 3+1-et is.

A könyv zárása pedig...maradjunk annyiban hogy páratlan. Egy enyhén pszichopata hajlamokat mutató nő, aki a pasik megszállottja megkísérli legyilkolászni hősnőnket. Előkap egy mini nyílpuskát és lelövi, Brice-al együtt. Alig két oldallal később pedig két áldozatunk minden egészségi probléma nélkül cseverészik, merthogy a fegyver feltételezhetően nem egy nyílpuska hanem egy altatópisztoly volt. Kár hogy ezt az olvasónak kell kibogarásznia, mivel egyértelműen ez is idióta módon van megfogalmazva. Majd miután elülnek a felhevült ingerek, mindenki mindenkinek szerelmet vall. A nő szülei egyenesen repesnek az örömtől, hogy a lányukat egyszerre ketten is kielégítik, a férfiak szüleinek semmi ellenvetésük - mert ugyan mindkettő gazdag famíliából származik, amiknek van némi renoméja, még sincs egy bugris rokon sem aki szeretné ezt megvédeni... hát persze -, és még az utódlás kérdése is letárgyalásra kerül...

Ezek után nekem már csak egyetlen kérdésem volna: ez az írónő normális? Vagy célirányosabban: honnan a fenéből szabadult ez a csaj? Ez komolyan azt vette célkitűzésbe, hogy a szerelem égisze alatt megkísérli morálisan elfogadtatni a többférjűséget? Könyörgöm a szerelem egy kisajátító érzelem, amibe még az is nehezen fér bele a közvélemény idilli megítélése alapján, hogy olykor, a határokat feszegetve, beengedjenek a párok egy harmadik felet is az intim szférába. Nem állítom, hogy a könyvben megjelenő felállás, plusz az érzelmi elkötelezettség soha nem jöhet így létre... Annyit mondok csupán, hogy marha ritka ha kialakul, és még ritkábban marad tartós. Ezt Maya Banks egyszer már előtte, ehhez képest sokkal józanabb formában. Ott be kellett volna fejezni, mert ez a könyv... nincsenek rá szavak mennyire borzalmas.

nyílpuska - ha ezzel lőnek mellkason, az bizony BAJ

Értékelés: 0 pont

Tovább

Tiffany Reisz: A szirén /2013/

Ez a könyv egy igazi hullámvasút volt számomra. Szeretem ha egy könyv képes érzelmeket generálni bennem, ha hat rám - végül is ez lenne minden könyv rendeltetése, nem igaz? Az hogy manapság a boltokba kerülő ponyvák tizede ha képes erre... nos, az nem a legkedvezőbb statisztika. Így minden olyan irományt ami kimozdít a hétköznapok zsibbadtságából megbecsülök. Dédelgetem őket, elzárom őket a lelkem egy olyan szintjére, ami ezeket a képletes ékköveket gyűjti, és vissza-visszakanyarodok hozzájuk, amikor szükségét érzem. A könyv utolsó oldaláig nem voltam tisztában azzal milyen kritikát is fogok róla írni. Az első száz oldal után meg voltam győződve arról, hogy a véleményem pozitív lesz, és könnyed. A háromszázadik oldalnál ott tartottam, hogy megint elővehetem majd a vicces vénámat és pocskondiázhatok majd kedvemre, olyan kifejezőeszközöket használva, mint a ripacs, a polgárpukkasztó, vagy totális idiotizmus. És most a könyv végén, döbbenten, elszorult torokkal, és mellkassal, azon morfondírozom, hogy vajon mit is érzek. Szomorú vagyok. Dühös. Sajnálok valakit vagy valamit - szánalmam tárgya nehezen behatárolható. Konkrétan sírhatnékom van, ami egyenesen rémisztő, figyelembe véve mennyire nem kenyerem az egerek itatása. Tiffany Reisz vitathatatlanul egy zseni. Provokatív - nem a szexjeleneteiben, hanem szereplői érzelmi világában, és a történések megcsavarásában -, szellemes, és habár a könyv felénél meg voltam győződve arról, hogy halványlila fogalma sincs miről is ír, kiderült hogy ez a feltételezés abszolúte nem állja meg a helyét. Vitathatatlanul manipulatív az írónő, ha arról van szó, hogyan kell az olvasót szépen fokozatosan beterelni egy olyan érzelmi kutyulékba, amiből még a tapasztaltabbak sem képesek egykönnyen kivándorolni.

"Nora Sutherlin erotikus regényeiről híres és hírhedt és van egy titka, amelyet túl sokan tudnak ahhoz, hogy ne kerüljön napvilágra.
Nora legújabb kézirata más, mint az eddigiek: komolyabb, mélyebb, személyesebb és Nora biztos benne, hogy meghozza számára az áttörést.
De vajon lehet-e együtt dolgozni a kimért, karót nyelt angol szerkesztővel, Zachary Eastonnal? Hiszen ő mondja ki az utolsó szót, de maximalizmusa felháborítja Norát. Zach-et Nora szabados életmódja kergeti az őrületbe és a tény, hogy egyre inkább vonzódik ehhez a nyílt, mégis titokzatos nőhöz.
Nora azt hitte, mindent tud arról, milyen, amikor az ember a saját határait feszegeti. De abban a világban, ahol a szenvedély maga a fájdalom, soha semmi sem ilyen egyszerű.
Ki lehet az a férfi, aki öt év távlatából is irányítani képes a nő minden gondolatát? És egyáltalán: ki is Nora Sutherlin valójában? Képes lesz-e valaha önmagának megválaszolni ezt a kérdést?"

Kiadó: Egmont

Oldalak száma: 486

Ára: 3999 Ft

Tiffany Reisz

Szadizmus. A nagy kedvenc, amire most egy egész könyvpiac épül. Tudjuk, ismerjük. De amit már kevésbé tudunk az az, hogy ennek a domináns világnak is vannak árnyalatai. Mint ahogy már az előzményekben kifejeztem az alávetettség inkább lelki megtörést, mint fizikai bántalmazást jelent, és jelen könyvünk ezen a téren pipásnak is mondható. A hősnő Nora, egy alávetettből előlépett domina, aki tizeniksz éven keresztül volt egy szadista férfi játékszere. Nagyon fiatalon került a tapasztalt domináns hím kezei közé... és hát, kedves olvasóm, példaértékű a könyvnek azon üzenete, hogy mit is jelent megtörni valakit. Norának leginkább semmi önbecsülése nincs. Rémisztő a szemszögén keresztül nézni a világot. Az Ő valóságában az a természetes, ha vagy Ő ver valakit, vagy őt verik. A fájdalomban találja meg a feloldozást, és mindenek felett imádja azt a férfit, aki bántja. Aki veri. De aki, nem okoz kárt. Ellentmondásos, mi? Merthogy ennek az egész hajcihőnek az volna az értelme, hogy ugyan fizikailag, és lelkileg/érzelmileg is alárendelt az egyik fél, és hogy lehet ütni-vágni a másikat vakulásig, érzelmileg nem szabad kárt tenni egymásban. Na igen. Csak a baj ott kezdődik, hogy Nora azt nem veszi észre hogy imádottja, azalatt az egy-két évtized alatt míg "támogatta", sikeresen megfosztotta mindentől. A nő 15 évesen találkozik az amúgy katolikus papként dolgozó férfival, majd 20 éves amikor kapcsolatuk kiteljesedik. És ugyan a könyv egész idő alatt azt próbálja belesulykolni az olvasóba, hogy Norának eleve hajlama volt az efféle bánásmódra, a globális egészet figyelembe véve, ez egy oltári baromság. És ezért lehet majd a folytatás izgalmas kis játszótér. Mert miért is nem lehet Nora eredendően elfuserált? Először is, nem stimmel a kora. Szemben azzal hogy a nő váltig állítja hogy neki szüksége volt Sorenre, és hogy ennyire brutális módon volt rá szüksége, mindössze 15 éves amikor a férfi elkezdi tágítani a tudatát. Ez nem tudattágítás, hanem kiképzés. Egy teljesen tiszta, előítéletektől mentes, még alig használt elme célirányos terelése. Norának esélye sincs eldönteni szeretne-e a normalitáshoz kapcsolódni, mert Soren idő előtt elkezdi lökdösni az ellenkező irányba. Majd a saját terepén tartja hosszú évekig. Mire Nora észbe kap, és lelép, addigra megtörtént már a pusztítás, és a helyzet megszilárdult. Nora ezt ismeri, ezt tartja természetesnek, és kitűnően funkcionál is benne. És akkor belép a képbe Wesley, a 19 éves srác, az ártatlanság zászlaját lebegtetve, az Együttérzés nevezetű paripán, és összekuszálja a dolgokat. Majd megjelenik Zach is, a szerkesztő, aki a tipikus középmezőny, és nős. Nora pedig mint a pingponglabda vergődik hármójuk közt. Soren az ismert út, a megrögzöttség, ha úgy tetszik a pavlovi reflex. Zach a korban és gondolkodásmódban is közel álló, karót nyeltsége mellett mégis rugalmas átlag, akiben van potenciál, de aki érezhetően nem lesz szerves része Nora valóságának. Ő képviseli a játékot, amivel gondolatban könnyen lehet azonosulni, de aminek az elrendelt szerepe nem más, mint a kontraszt. Nem tesz egyebet, mint érzékelteti mennyire is áll távol Nora világa a normalitástól. Soren pedig a teljes, és totális káosz, Wesley ellenpólusa, ami azonban még mindig biztonságosabb, mint fiatalos párja, mivel már ismert. Nora tragédiája pedig abban rejlik, hogy fél, és emiatt gyáva, képtelennek tartja magát a szokványosra, mert soha nem is próbálkozott vele - mert nem ez lett belenevelve -, és vak, mert fel sem merül benne, hogy ebben az egész cécóban Ő is lehet éppúgy áldozat. Az elve világos, hogy Nora sosem lesz képes már a normalitás szerint működni, mert a vérévé vált ez a létforma, de még annak a lehetőségét is eltaszítja magától, hogy megpróbáljon valami hétköznapi felé lépni. Annak ellenére, hogy szíve ezt diktálná, a programozása ennek az ellenkezőjét követeli. A könyv zsenialitása pedig abban rejlik, hogy ez az egész nem csúcsosodik ki csak a történet végére. Tulajdonképpen a mondanivaló a régi: képes lesz-e Nora a sorozat záró kötetére átlépni saját magán? Az első kötet befejezése alapján a dolog meglehetősen kétesélyes. De ha addig élek is el fogom olvasni a folytatást, mert megöl a kíváncsiság. Egyrészt nem bánnám ha belefulladna a végkifejlet a szokásos klisébe, mert Wesley személyisége szerelemre termett, és Noráé is. Másrészt ha az volna a végső konklúzió, hogy van akit nem lehet, és van aki nem akarja hogy megmentsék...nos az is bravúros befejezés volna, bár szívfájdító.

A könyv abból a szempontból is remek, hogy újraértelmezi az emberi gyarlóságot, illetve erkölcsösséget. Olyan kérdésekbe beleszalad, ami sokak számára felháborító lehet. Egy szadista katolikus pap? Lássuk be, nem álszenteskedik kedves írónőnk egy pillanatig sem. Sőt még van annyira merész, hogy megpróbálja legyömöszölni azt is a torkukon, hogy ez rendjén is van így, és hogy ennek a káosznak is megvan a maga morális rendszere. Én még mindig a "ne ítélj, hogy ne ítéltess!" rendszerben hiszek, így eszem ágában sincs belemenni ennek a kétélű pengének az elemzésébe. Maradjunk annyiban, hogy merész.

Az írónő másutt sem finomkodik sokat. Ennek a szado-mazo világnak a legharsányabb rétegét kapja el. A kirakati részt. Azt ami a legtöbb embernek eszébe jut, amikor erről a valóságról hall. Latex, bőrcuccok, csettintésre térdelés, orgiák, szolgacsere, megalázás, "nyald meg a csizmám!"... persze ilyen is van. Ezt nevezem én ripacsnak. Olyan ez mint a homoszexuálisok esetében. Ott is van olyan, akiről meg nem mondanád hogy az, mivel sem az öltözéke, sem a viselkedése nem utal erre. Nem affektál, nem bújik női rucikba... és aztán ott vannak a kiplakátolós típusok, akiknek már az első mondatából, vagy csupán a megjelenésükből leszűrhető melyik pályán is játszik. Én személy szerint a csendes pszichopatákra bukom. A harsányság, ripacskodás nem az én világom. Túl teátrálisnak tartom, túl hangosnak, és mindig az az érzésem, hogy aki ennyire kifelé vetít annak komoly mondanivalója és bizonyítanivalója van leginkább saját maga számára. A belső megerősítés kifelé vetülő eszköze. Ezen okból kifolyólag marha nehezen tudtam azonosulni ezzel a világgal a történetben is. De a könyv szempontjából kellett ez ide. Ezzel lett hangsúlyosabb, ezáltal vált felkiáltójelessé, és jobban értelmezhetővé a cselekmény, így elfogadtam.

A megfogalmazás igényes, a fricskák remekbe szabottak, és eltekintve néhány kisebb dialógushibától, nem található kivetnivaló benne. A fülszöveg félrevezető, mert ha valaki elolvassa, azt fogja gondolni, hogy egy hétköznapi szerelmi gabalyodással áll szemben, ezért a könyv kimenetele nem fogja megelégedettséggel eltölteni.

Zárógondolatom pedig... a könyv utolsó része megrendítő, és akiben van egy csepp emberség, azt meg fogja viselni. Minden porcikám vágyja a boldog befejezést, annak ellenére hogy hősnőnk személyisége a kezdetekben nem nyűgözött le. A végére megláttam én is benne azt a fajta sérülékenységet, amiről igyekszik nem tudomást venni. Most először érzem úgy, hogyha választanom kellene a befejezések tekintetében a megszokott romantikus klisé, és az eredetiség közt, én bizony a klisét választanám.

Értékelés: 8 pont 

Tovább