Katee Robert: Rossz ágy, jó pasi /2013/

Kedves olvasóim, beállt a gebasz! Féltem hogy egyszer eljutok idáig, hiába kapaszkodtam minden porcikámmal az idézetbe: "Mondottam ember küzdj, és bízva bízzál!"... de a Sors, ahogy az már lenni szokott, magas ívből tett az én reményeimre, és odairányította a kezem ügyébe ezt a könyvet. Szinte hallani vélem, ahogy kézfeje mögé bújtatott kaján mosolyú ajkaiból felröppen a göndör kacaj, miközben izgatottan várja mit teszek ezzel az irománnyal. A probléma a következő: mínuszba nem lehet pontozni. Az abszolút nullákat feléltem, és mivel a felsorakoztatott "művekhez" mérten Katee Robert könyve szintekkel rosszabb, így kénytelen voltam elgondolkodni azon, hogy elszeparálom, és így egy teljesen külön kasztba irányítom. Na igen ám, de mi legyen ez az új osztály? A pontozásos módszert bevezettem, alkalmazom, és ki is nőttem... Okozott némi fejtörést ennek a bibinek az elhárítása, de azért relatíve hamar ráleltem az orvosságra: úgy döntöttem megalkotom a SZórakoztatásra Alkalmatlan Regények csoportját. Röviden a SZ.A.R.-t. De az ötletek közt volt még a Fintorogva Olvasott Szövegek elnevezés is, mint F.O.S., vagy a Parázva Olvasott CSapnivaló Érzéki Könyvek, mint P.O.CS.É.K. Ez utóbbi azért került le a listáról, mert ki tudja nem fog-e a jövőben olyan könyv elém kerülni, ami szintén értékelhetetlen lesz, és mondjuk nem lesz erotikus. Akkor majd megint vacillálhatok, mi legyen az új kategória elnevezése. Na nem. Így marad a SZ.A.R.

"Elle Walser pedáns és hozzáértő művészeti koordinátor, ám a csábítás nem az erőssége. Már hónapok óta próbálja meghódítani a főnökét, de hiába. Ráadásul az anyja állandóan össze akarja boronálni mindenféle jó partival. Elle kétségbeesésében briliánsnak ígérkező tervet kovácsol: vásárol néhány dögös fehérneműt, és bemászik a főnöke ágyába. A számításába azonban hiba csúszik... véletlenül egy szexi idegent csábít el.

Az éjszaka császárának, Gabe Schultznak nem sok hiányzott, hogy élete legjobb szexuális élményében legyen része. Milyen kár, hogy az izgalmas, forróvérű szőke összetévesztette Gabe-et a bátyjával, és lelépett, mielőtt befejezhették volna, amit elkezdtek. Bár a nő sznobériája igencsak lehangolta, Gabe nem az a fickó, aki feladja, ha valamit el akar érni. És ő Elle-t akarja. A kérdés csak az: van-e esélye rá?"

Kiadó: Ulpius

Oldalak száma: 366

Ára: 3499 Ft

Katee Robert

Szóval az ember elolvassa a fülszöveget. Hmmm... egy hölgyike, aki megkísérli elcsábítani a kiválasztott kedvest, de a Véletlen szerencsétlen közjátékainak köszönhetően, majdnem annak testvérével fekszik össze. Nem rossz az alap. Az ember rögtön elkezd fantáziálni, lehetséges cselekményirányt latolgatni, és összedörzsölt kacsókkal veti bele magát az olvasásba. Katee Robert könyvénél eddig a pillanatig beszélhetünk pozitív élményről. Ami innentől megindul, az a legenyhébb kifejezéssel élve is komoly merénylet az ember intelligenciájára, felfogóképességére, és kulturális alapműveltségére.

A történet:

Maga az elképzelés nem lett volna rossz, de hőseink személyiségei gyakorlatilag egy laza csuklómozdulattal elvágják az egészet. Gabe az agyontetovált rossz fiú, aki már nem is olyan rossz fiú - hogy ebben mennyi potenciál lett volna, de nem. A mi kis hősünk több sebből is vérzik. Egyrészt olyan fásult már mint a fene, mégis első körben nyakig habarodik hősnőnkbe. Úgy bekattan tőle, hogy az csuda... tizenéveseket megszégyenítő gyorsasággal vált érzelmesbe, és alig néhány pillanatnyi ujjazásból már tudja is: neki ez a nő kell! Khm... Hát jó, rendben. Nagyon kemény a fazon! Majdnem rá is tudnék gerjedni ennyi határozottságra. Úgy kell magam visszafogni, de igazán...

Hősnőnk totális katasztrófa. Oké, benézi az ágyban fekvő személyt, és ezzel nemvárt vágányra tereli az elképzelt csábítási hadjáratot, de ez még nem lenne ok egy teljes hisztériás görcsre. Végül is kap Gabe-től alig két perc leforgása alatt egy hüvelyi orgazmust... nem teljesen reménytelen a szitu. Aztán a vágy köde felszáll, és a realitás kecsesen megpofozza Elle-t. Rájön hogy ez a pasi nem az a pasi... És majdnem ott esik össze, mert hogy ez mennyire megalázó, meg hogy szégyenletes, meg bla bla bla... Na már most, én megkíséreltem beleképzelni magam hősnőnk bőrébe. Meglehetősen nehezen ment, mert olyan a büdös e világi életben nem fog előfordulni, hogy én úgy lopózzak be valakinek az ágyába... de igyekeztem ettől elvonatkoztatni, és harminc pontot engedni lefelé az IQ hányadosomból... Íme az alternatívák:

1,

Szóval most élveztem el, és majd meghalok az alattam fekvő pasi érintéséért, és illatáért, de rádöbbenek, hogy nem a megfelelő fickóért rezegnek a hormonoktól túlfűtött párzásra alkalmas szerveim. Elkap a pánik, hogy nagyon nem jó ez így. Mit tennék? Először is rászólnék a srácra, hogy álljon már meg, mert itt valami nagyon nem kerek. Majd felkapcsolnám a hangulatlámpát. Konstatálnám, hogy ez egy vadidegen ember, még ha olyan nagyon erotikusan vonzó is, akkor is egy vadidegen férfi... vennék egy mély levegőt, és a helyzethez mérten a legnagyobb méltósággal magam köré tekerném a takarót, és visszaszolgáltatnám a másik érintett félnek is a ruházatát. Eközben hangosan is kiejteném a legkézenfekvőbb mondatot, miszerint: "Azt hiszem, ezt meg kellene beszélnünk!" Nem tartom valószínűnek, hogy otromba nagy ellenállásba akadnék. Megérdeklődném kedvesen a férfitól, hogy ki a bús fene Ő, és hogy mi a jó fenét keres a főnököm ágyában. Míg Ő regél, én megkeresném a bárszekrényt, amit meg is találnék. Öntenék magamnak egy ujjnyi valamit - tök mindegy csak erős legyen - automatikusan bólogatnék, megerősítendő hogy figyelek. Persze nagy a valószínűsége annak is hogy újsütetű páromnak is lennének kérdései... ki vagyok, mit akarok. Ilyen esetekben már megtanultam, hogy a legcélszerűbb az őszinteség, így kitálalnék, olyan királynői modorban, mintha mindennap ezt csinálnám. Majd szálfaegyenes gerinccel elnézést kérnék az okozott kellemetlenségért, és kifejezném az irányú reményemet, hogy a dolog felnőttekhez méltón, zárt ajtók mögött marad majd. Végezetül angolosan távoznék.

2,

Szóval ráeszmélek arra hogy ez a pasi, nem az a pasi...de éppen ezerrel robogok egy orgazmus felé. Aki ismeri az érzést, az tudja hogy itt a józan ész vajmi keveset ér. Próbálnék kikeveredni a bódulatból, miközben olyan hangzatos mondatkezdemények hagynák el a szám, hogy "te ki...?" vagy "mit keresel Nathan...?" és persze az elengedhetetlen frázisok, mint "ez jó!" vagy "abba ne hagyd!". Optimális esetben a pasi, szájával a mellbimbóim körül keringve hasonlóan értelmesen válaszolna, valahogy így: "Nathan a bátyám..." - ezzel majd' minden meg is lenne magyarázva, de azért még kapnék egy megnyugtató "dehogy hagyom abba...!"-t is, és talán Ő is elrebegne egy "és te ki vagy...?"-ot. Félig nyögve, félig lihegve kipréselném magamból, hogy "Elle vagyok, Nathan asszisztense...", mire párom "oké, Elle...örvendek..." És belemerülnénk a bujaság nedvektől tocsogó világába. Nem állítom, hogy nem volna rendhagyó találkozás, de látott már a történelem, ettől jóval meredekebb dolgokat is. A fejfájás, és a gondolkozás pedig bőven ráér másnap reggelig. Sok bölcs szokta volt mondani: "azon a hídon, majd akkor megyek át..."

Ez a majdnem elájulok, és szégyenemben majd a föld alá süllyedek dolog... Túldramatizált. Ami pedig végképp eszembe nem jutna egy ilyen helyzetben az az, hogy mit fog szólni majd ehhez az anyám... én imádom az anyámat, de szent meggyőződésem, hogy neki erősen hálószobán kívül van a helye. Szép is volna! Szegény pillanatok alatt roskadna össze a nemi életemet körbeölelő információhalmaz alatt. Vagy nem... Ki tudja? Van egy olyan sejtésem, hogy nem nagyon tudnám ledöbbenteni az anyámat. Figyelembe véve, hogy részben az Ő genetikai állományát örököltem, illetve azt, hogy a nevelése - ami rendkívül tudatos volt - milyen eredményekkel zárult, lehet hogy még én pironkodnék... És ezért nem beszélünk mi a vasárnapi ebéd közben ilyen dolgokról. Ugyanolyan rúgóra jár az agyunk, és van egy olyan sanda gyanúm, hogy amit megtettem én már, azt valaha megtette Ő is. Szeretjük szentté avatni a szüleinket, de Ők is ugyanolyan emberek mint mi. De hősnőnk nem olyan, mint példának okért én. Ő egy teljes dilemmát épít az anyja kérdése köré, és olyan vehemensen agonizál ebben a pocsolyában, mint akinek fizetnek érte. Rendületlenül rója az agyában a felesleges köröket, hogy aztán mindent kibeszéljen a legjobb barátnőjével. Én még ennyire együgyű, önmagában döntésképtelen valakit, mint hősnőnk, nem láttam. Vagyis de, valamikor tizenkét éves koromban. És ráadásul még előítéletes is, de valami nagyon betegesen. Korlátolt, és buta, mint a tök. Egy szemernyit sem éreztem magaménak a jellemét. De sajnos hősünk se jobb. Ő meg az az önmarcangolós fajta. "Nem fogok kelleni ennek a nőnek soha, mert én lenni barbár tuskó, Ő pedig lenni finom úrinő..." Ajvé. Komolyan mondom az óvodában érettebben viselkednek a gyerekek. Arról már nem is beszélek, hogy kliséből, klisébe sodródunk végig, hogy az egész történet erőltetett, élvezhetetlen.

A nyelvezet:

Ettől egyenesen kifeküdtem. Oké, értem én hogy az írónő azt akarta éreztetni, hogy a hölgyikénk milyen elit, és kifinomult, és hogy ezzel szemben hősünk mennyire faragatlan, de... Attól, hogy valaki faragatlan még nem feltétlenül kell helytelenül beszélnie, vagy fogalmaznia. Ami legelőször kiverte a biztosítékot az volt, hogy Gabe megállás nélkül "csibézi" a nőket. Ilyen "csibe, olyan "csibe"... EZ NEM SZEXI! Pasik, ha jót akartok, ne csibézzétek le a kedvest, mert nagy valószínűséggel tökön lesztek rúgva. Vagy én vagyok már megint túl öntudatos... 

Ha csak ennyi baj lett volna, akkor be is fognám a szám. De volt ettől jóval kacifántosabb is. Itt van rögtön példának a 78. oldalon felbukkanó szószerkezet: "alsó- kaszafaszai kukoricahercegnő". Vagy az is szép baleset volt, amikor a szülők kerülnek szóba, és mindketten úgy beszélnek a nemzőikről, mint "mutter" és "fater". Nekem ezek után már csak egy kérdésem volna: Hunnan gyüttetek lelkeim? A tanyárul? És végig jelen vannak a könyvben az ehhez hasonló, engem bőszen kiábrándító szövegek. Másik példa: könyv 206. oldala, Gabe és Elle elmennek valamilyen strandra, ahol Gabe fürge ujjai nem lustálkodnak sokat, és munkához is látnak a falatnyi bikini alatt (ami amúgy pink színű...- yeah). Már majdnem letaglózza Elle-t a gyönyör, amikor felbukkan Nathan, így a játék félbeszakad. Elle mélyenszántó gondolatai:

"Nem számított, hogy a férfi megtanította a testét énekelni - nem bizony, hiszen a teste már nemegyszer tanúbizonyságot tett rossz ítélőképességéről. Elég megnézni csak azt, ami most történt - hát nem nekiállt levet ereszteni egy nyavalyás nyilvános strandon?"

Na tudod... levet ereszteni esetleg a lesózott zöldségek szoktak. Én speciel kikérem magamnak ezt a kifejezést, így ebben a formában, alle zusammen úgy ahogy van. Nekem NEM szokásom levet ereszteni.

Mellesleg írónőnk tuti hogy bigottan vallásos, mert oldalanként legalább egy utalás történik az Úrra, vagy közvetett, vagy közvetlen formában. És mivel én a vallással is úgy vagyok, mint ahogy az anyámmal, ezzel sem sikerült nálam osztatlan sikert aratni. Ami még tény: a könyv nincs teletömve szexjelenetekkel, de az a néhány ami van benne, az is borzalmas. Ha már előző kritikáim egyikében felhoztam, hogy kezdünk szaklaposodni, már ami az ágyjeleneteket illeti, akkor célszerű erre itt is ráirányítanom a figyelmet. Jelen könyvünk két véglet közt kalimpál. Vagy mindent kényszeresen körbeír (például: "Gabe a legfinomabb mozdulattal kezdte himbálni a csípőjét" - ezt valaki egyszer mutassa már be nekem, mert őszintén szólva nekem lövésem sincs róla milyen az, amikor valaki misszionárius pózban himbálja felettem/bennem a csípőjét -", ugyanazt a pontot dörzsölgetve közben, amelyet korábban is oly hibátlanul talált meg az ujjaival." - ez volna a könyv egyik részében a csikló meghatározása), vagy biológia órát tart. A túlzott körbeírás sem jó, és a szakszavakkal való dobálózás sem. Valahogy bitang nehezen vagyok képes ráizgulni agyilag arra hogy "klitorisz"... és legalább ilyen nehezen vagyok képes átélni, ha valami 20-30 oldalon keresztül van részletezve.

Röviden összefoglalva ennyi a becses véleményem Katee Robert "alkotásáról". Ezek után már csak az szomorú, hogy visszanézve az értékeléseket, Fawkes és Miller könyvét lassan már tényleg számba kell majd venni, mint pozitívumot, ha ezt a kategóriát akarja majd valaki jellemezni.

Értékelés: SZ.A.R.