Cora Carmack: Szakítópróba /2013/

Elöljáróban néhány mondat a blog kinézetét érintő közvélemény kutatás eredményéről. A szavazók zöme úgy döntött, hogy gúny nélkül szépnek ítéli az új külsőt, ami enyhén szólva meglepett, figyelembe véve saját személyiségem önmagára irányuló gúnyos hajlamát. Ezúton is köszönöm azoknak, akik nem olyan látásmóddal rendelkeznek, mint én, és ha valamit szépnek tartanak, akkor azt egyszerűen csak szépnek tartják. Második helyen végzett azon szavazók népes tábora, akik azt értékelték hogy ezentúl ép retinával távozhatnak az oldalról. Nekik is köszönöm a szavazást, és mélyen sajnálom, hogy hosszú hónapokon keresztül azzal háláltam meg szorgalmas követésüket, hogy látáskárosodásban részesítettem őket. Mentségemre legyen mondva, egyszerűen hülye vagyok, ha design-ról, vagy ha színekről van szó. Ugyanannyi szavazat érkezett a "so-so túl lila, túl kék, egyebek" és a "régi jobb volt" kategóriákra. Azon szavazóknak is, akik eme lehetőségek mellett döntöttek, köszönöm az értékelést. Aminek nagyon örültem, hogy a ronda kategóriákra senki nem nyomott. Ezek szerint a régi külső ugyan bántotta a szemeket, de nem volt csúf, ahogy a mostani sem az. Ez hihetetlenül megnyugtató számomra. Így legalább már most tisztában lehetek azzal, hogyha valaha esni fog a blog látogatottsága, az nem a megjelenésnek lesz betudható, hanem inkább fogalmazási tehetségtelenségemnek. Száz szónak is egy a vége, mindenkinek köszönöm, aki szavazott, és mivel a többség akarata szent, így a blog külseje - hacsak nem csinálok valamilyen orbitális baromságot - marad jó ideig olyan, mint most. Illetve volnék olyan bátor, hogy egy mondat erejéig visszakanyarodnék a google reader-hez is, ha esetleg az előző bejegyzésem elkerülte volna néhány olvasó figyelmét. Mivel ez a szolgáltatás megszűnik július elejétől, így a továbbiakban ne regeljetek az oldalsó sáv alján lévő rendszeres olvasókhoz, mert nem fogtok tudni ezen az úton követni. Mostantól a bloglovin'-on keresztül értesülhettek a legfrissebb bejegyzésekről, vagy Facebook-on keresztül (a dolog marha jó, merthogy a bloglovin'-ra be tudtok lépni a már meglévő FB-s profilotokkal, illetve alig három órányi szentségelést követően sikerült beállítanom úgy a bloglovin' profilomat, hogy automatikusan továbbítsa a friss blogbejegyzéseimet a blog FB-s oldalára. Így ha én itt valamit lementek, akkor az azonnal látszik a bloglovin'-on, majd onnan továbbfut a blog FB-s oldalára. Ja igen, és ezen felül a moly is érzékeli, amikor új bejegyzés születik, ami pedig jelzi a saját privát FB-s oldalamra, hogy mi történt. Szóval, úgy körbe van már lőve a blog közösségi site-okkal, hogy leginkább már megkerülni sem lehet... hát na, szeretek biztosra menni). Ennyi szolgálati közlemény után, most már célszerű volna írnom valamit a könyvről is...

"Szüzesség. Bliss Edwards hamarosan végez a főiskolán, de még nem veszítette el. Mivel megelégelte, hogy már csak ő szűz a barátai közül, elhatározza, hogy a lehető leggyorsabb és legegyszerűbb módon fogja orvosolni a problémát: egy egyéjszakás kalanddal. A dolog azonban nem úgy sül el, ahogy tervezte. Pánikba esik, és faképnél hagy egy elképesztően helyes srácot meztelenül az ágyában, ráadásul olyan indokkal, amit senki sem venne be.És ha ez még nem lenne elég kínos, amikor megérkezik az utolsó félévének első órájára, döbbenten ismeri fel az új tanárát. Őt hagyta ott nyolc órával korábban meztelenül az ágyban..."

Kiadó: Content to Connect

Oldalak száma: 219

Ára: 2990 Ft

Kezdem a legrosszabbal... csak egy ilyen volt, de az viszont meglehetősen idegesített, és majdnem tönkre is vágta az amúgy minden gúny nélkül színvonalasnak nevezhető élményt. A betűméret. Míg egyes kiadók azzal kompenzálnak egy nyúlfarknyi hosszúságú könyvet, hogy szépen szétnyújtják, és 48-as betűméretet használnak, úgy a Content to Connect kiadó ennek fordítottját alkalmazta. Gondolom gazdasági megfontolásból született meg azon döntés, hogy minibetűkkel nyomtatják ki ezt a könyvet (mert hogy sok kicsi kevesebb helyen elfér), de azért jó lett volna némi ésszerűség is a dologba. Én egyhuzamban több száz oldalt elolvasok, és ebből adódóan a szemem szereti értékelni, ha mindenféle kiszáradás, vagy pont ellenkezőleg, folyamatos nedvesedés nélkül átvészeli azon órák hosszú sorát, amíg munkába van fogva. Hát jelen könyvünk esetében sem a kiszáradást, sem a könnyek záporát nem sikerült a látószerveimnek megúszniuk. Meg is hálálták nekem a kiszipolyozást, ma reggel olyan ödémás kukkerekkel keltem, hogy az valami csuda. Nem volt jó. De ezzel ellentétben meg kell említeni azt is, hogy a lapok és a borító minősége tapintásügyileg kifogástalan. Olyan kellemesen selymesen simul az ember kezébe a mű, ami majdnem spontán orgazmust okoz. Kár hogy nem a kézfejünkkel olvasunk... Na de erről ennyi elég is.

A történet... Mit is lehet erről elmondani? Romantikus könyvről beszélünk, szóval előfordulhat, hogy ismétlődő momentumokba ütközünk, és elkezd felsejleni előttünk a gondolat "mintha valami hasonlót olvastam volna már". Ha nem is olvastuk, akkor biztos hogy láttuk már egy sorozatban, vagy egy filmben. Szóval történetileg nem nagyon tud újat nyújtani, de talán most ere nincs is szükség. Mivel írónőnk stílusa - mindenki kapaszkodjon meg, mert olyat fogok írni, ami egyáltalán nem jellemző rám - bámulatos. A könyv két alapjellemzője a humor, és a kedvesség. Kedvesség alatt értsd: aranyos. Profi módon van megszerkesztve, olyannyira, hogy még én is képes voltam együtt érezni a hősnővel, annak ellenére, hogy egy 22 éves, szűz, egyetemi hallgatóról beszélünk. Hősnőnk kissé szét van szórva... olyan hebehurgya módon, ami egyszerre mulatságos, és egyszerre megnyerő. Megkedveltem, mert dilis, mert szerencsétlen, mert túlkomplikál mindent (itt véltem felfedezni némi párhuzamot saját magammal is), és mert megiszik legalább hat feles tequila-t zsinórban egymás után, és nem dől ki! Le a kalappal a hölgyemény előtt. Én pont a héten kerültem hasonló helyzetbe, csak ott nem tequila volt, hanem jó kis bikaerős házi pálinka... megittam én is a magam közel hat felesét. Sörrel. Khm... Mindenki fantáziájára bízom, vajon hogyan is alakulhatott az éjszakám. És persze reggel úgy ébredtem, mint akit elütött egy vonat, majd ledaráltak, de csak szigorúan azután, hogy a számon keresztül kitépték a belsőszerveimet, miközben valaki egy üllőhöz csapdosta a fejemet. Még szerencse, hogy csak évente-kétévente egyszer engedem el magam ennyire. Lényeg a lényeg, átérezzük főhősnőnk tettei mögött megbújó kusza érzelmeit, és gondolatait. Főhősünk karaktere egyszerű, de egyszerűségében nagyszerű. Bevallom őszintén, ilyenkor - amikor könnyen megkedvelhető figurával találkozom - szokott elkapni az az érzés, hogy sajnálom, hogy az életemben mindenki bonyolult. Nem mintha panaszkodnék, csak érdekes élmény volna olyan személyiséget is ismerni, aki gondolkodásában olyan mint egy facsipesz, de mégis egyenes, érzelmes, kedves... nem arrogáns, nem ismeri a szarkazmust, és a gúnyt. Röviden imádnivaló, könnyed, és relatíve egyszerűen lekövethető. Mivel főhőseink olyanok amilyenek, így nagy komplikációkat sem lehet elvárni tőlük, de ebben a könyvben nem is az a lényeg, hogy mi történik, hanem az hogy hogyan. Minden történés nevetésre fakasztja az embert, minden gondolati foszlány humoros, és persze ott van még az ártatlanság is, a félelem, az ismeretlentől. Megint csak egy olyan szerves rész, amihez sok közöm abban a formában nem volt ahogy hősnőnknek, de így utólag visszagondolva szeretném azt mondani, hogy bár lett volna. Az elsőt senki nem felejti el ez tény - ahogy ez a borítón is olvasható -, de részemről ez sem volt ekkora hajcihő. Az első szex ritkán sikerül ennyire szépre, idealizáltra, mint ebben a fantazmagóriában. Az első együttlét majdnem mindig szolgáltatásjellegű, függetlenül attól mennyi érzelmi motiváció bújik meg mögötte. Olyan mérvű zavartság, és ijedtség kíséri, hogy pasi legyen a talpán, aki ezt ki tudja küszöbölni. Nálam egyszerűen lehetetlen volt megkerülni az idegbajt - és természetesen az idegbajból eredő kényszeres szófosást is -, így én eme első alkalomra nem túl szívesen emlékszem vissza. Hacsak nem röhögni akarok. És ha még belegondolok abba is, hogy hány évvel ezelőtt is történt... maradjunk annyiban, hogy én még csak hírből sem voltam annyira türelmes, mint hősnőnk. Mert nekem már akkor is, mindent azonnal, de rögtön, de máris tudnom kellett. Így fuccs a romantikus elképzeléseknek. Azért azt jó volna tudni, hogy alapvetően elferdült személyiségem okozta-e a sietségre való hajlamomat, vagy a sietségemből adódóan ferdült el később a személyiségem. Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Soha nem fogok már rálelni ennek a kérdésnek a válaszára, de nem is igazán akarok. A helyzet az, hogy függetlenül attól, mit is olvasok, és hogy mennyire is ragad magával a történet, a saját életemben, semmit nem tennék másként, mint ahogy tettem. Ezeknek a döntéseknek köszönhetően lettem az aki, és elégedett vagyok azzal aki vagyok. De amikor ilyen könyvet olvasok, elkap az ábrándozási kín. Hogy vajon lehetett volna másként? Vajon romantikusabb, érzelmesebb típus lennék, ha nem azt teszem, vagy nem úgy teszem, amit tettem, és ahogy tettem? Vajon mennyi beleszólásom volt abba, hogy olyanná váljak, amilyen vagyok? És akkor most röhögöm ki magam... egy egyszerű hétköznapi romantikus könyv, filozófiai, és önismereti kérdésekbe üldöz. Jó vicc. A lényeg, hogy minden romantikus hajlamom hiányának ellenére (ez de szép megfogalmazás), azt kívánom, bárcsak minden úgy alakulna az életben is, ahogy az a történetben alakul - olyan viccesen, kedvesen, és tökéletesen -, és bárcsak az emberek többsége is olyan volna mint Bliss és Garrick. Ezzel a kijelentésemmel ugyan sikeresen kimínuszolom magam a társadalomból, de bánja a fene. Olvastam egy jó romantikus könyvet, és elkapott a lendület. Bárkivel előfordulhat az ilyesmi. Külön idézeteket nem gyűjtöttem ki, mert nem volna sok értelme. Majd minden oldalon volt valami, ami vagy szórakoztató volt, vagy egy kicsit megható. Szerintem Cora Carmack története, pont az a fajta történet, amit korosztálytól, vagy akár gondolkodásmódtól függetlenül, mindenki képes volna megszeretni. Lágysága, könnyedsége, mindenkiben megtalálja azt az eldugott kis ártatlanságot, amihez szólni kíván, és ebben rejlik az egyedisége. Nem kívánok rosszat szólni róla, mert nem lenne semmi értelme. Ez a történet úgy jó, ahogy van, úgy van egyben ahogy van, nem lehet sem elvenni belőle, sem hozzárakni semmit. Kikapcsolódásnak tökéletes.

Értékelés: 8 pont