A paranormális romantika eme fejezete, ahogy a címből is kiderül, a démonvilág berkei közt zajlik. A könyv főhősei: Eidolon a száz éves seminius démon, és Tayla az aegis vadász. Eidolon ahogy az már lenni szokott a nők álma, orvosi köpenyben. Ugyanis a férfi egy alvilági kórházat üzemeltet, ahol tekintet nélkül fajra, és származásra, minden pokoli lény ellátásban részesül. Tayla pedig foglalkozását tekintve azt igyekszik elérni, hogy Eidolon rendesen el legyen látva munkával. A kezdeti feszültség tehát adott, ellentétek akadnak dögivel...
Larissa Ione írói stílusa, mondhatni nem finomkodó. Az első oldalon kinyílik a démonvilág, és magába szippantja az olvasót. Minden szereplő ingerült, dühös, szenved, és a legtapintatosabb fogalmazással élve is kissé túl van pörögve... Nem cécózunk mély lelki kínlódással! Főhősünk az első fejezetekben megdöngeti főhősnőnket, teljes erőbedobással, sutba dobva a romantikai alapszabályokat. A szex felülkerekedik az érzelmeken, és inkább az erotika érvényesül. Nincs sorokon át tartó, szemekbe könnyet csaló szerelmi vallomás... Persze elköteleződnek egymás mellett, és szerelem is a kapcsolatuk a javából, csak a többi hasonló témában tevékenykedő írónővel szemben, Larissa Ione nem merül el az érzelmek cafatokra tépésében. A történet végig lendületes, érzékletes, humoros. Folyik benne a vér a rendesen, mindenki ki akar nyírni valakit, aki pedig nem gyilkol az tép, harap, vagy szikével a kezében démoni belsőszerveket metsz ki ismerős, és ismeretlen lények hasüregéből. Mindenki elárul, mindenkit, és mindenkinek van érdekellentétbe ütköző hátsószándéka. Vámpírok, vérfarkasok, hosszú karmú, és/vagy cápafogú, lélektépő, és szexuális vágyakból táplálkozó démonok világa ez, a Grace klinika morbid keresztezésével. A morális és erkölcsi szabályok kifordulnak, a jó és a rossz közti határvonal elmosódik.
Tetszett-e a könyv? Lekötött, mulattatott ez tény, de nem rántott magával a teljes elragadtatás. Szeretem ha egy ilyen témájú könyvben kellő hangsúlyt kap az egymásra utaltság... ha a főhős igaz szerelme, a megváltásának a kulcsa. Tudom hogy ez kissé érzelgős megfogalmazás, de részemről helytálló. Ez a fajta végzetes, túlhangsúlyozott szerelem ugyan jelen van a könyvben, de valahogy nem kerekedik ki. Nem kap elég teret. Valószínűleg ez abból adódik, hogy maga a történet sem lassú... Néhol olyan érzésem volt, hogy csak kapkodom a fejem a történések közt. Hogy szeretnék levegőt venni, de nem megy. Zsúfolt, túl sok az információ, amit nincs idő feldolgozni. Ez persze nem vette el a kedvem az olvasástól, de akkor sem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy valami hiányzik.
A könyv iránti lelkesedésemet, még az is rontotta, hogy elég gyakoriak a fordításban a hibák. Minden könyvben előfordul néhol egy-egy kisebb nagyobb baki, de sajnos ebben a könyvben szinte minden oldalra jutott egy (lány helyett lény, "el kellett elengednie", és társai). A századik ilyen hiba után, egy hangyányit zabos lettem. Szomorú de akaratlanul is felmerült bennem a kérdés, annak ellenére hogy nem vagyok anyagias természetű: ha már ennyi pénzt elkérnek egy könyvért, olyan nagy elvárás az, hogy a kiadó a részletekre is figyeljen? Hogy ilyen szarvashibákat ne engedjen? Legalább is ne tucatszám?
Mindent egybe vetve, azt kell mondanom, hogy Larissa Ione-nak nem sikerült letaszítania a személyes best of listám első helyéről Wardot, és a második helyen csücsülő Nalini Singhet sem. Valahol az erős középmezőnyben vetette meg a lábait, karöltve Kenyonnal és Showalterral.
Természetesen a sorozat második kötetét is el fogom olvasni, semmi kétség. Túl figyelemfelkeltő a története ahhoz, hogy veszni hagyjam...
Ha már megunja az ember a vámpírokat, változatosságnak kitűnő választás.
