Larissa Ione: Elszabadult vágyak /Daemonica 2./

A sorozat második kötete jobban meggyőzött, mint az első. Lehet hogy azért, mert rögtön az első után olvastam, és már megszoktam az írónő stílusát, vagy azért mert már hozzátágult az agyam ehhez a világhoz... Őszintén nem tudom, de tény, az Elszabadult vágyakat nem tudtam letenni. Ebben a részben Shade a seminius démon (aki mellesleg az első részből megismert Eidolon testvére), és Runa a vérfarkassá vált egykori emberi nő, kapcsolatát láthatjuk kibontakozni. Főhőseinknek már van egymással történelmük, egy ideig viszonyuk volt amikor Runa még ember volt. Románcuk úgy futott zátonyra, hogy Runa rajtakapta Shade-t egy édeshármasban két vámpírral. Valamiért főhősnőnk nem lelkesedett túlzottam, amikor Shade annyival lereagálta a kínos helyzetet, hogy van-e kedve csatlakozni... Szerencsétlen nőt ugyanezen az éjszakán még nyakon is marja egy vérfarkas. Így talán meg lehet érteni Runát, amiért nem a kitörő öröm jellemzi a hangulatát, amikor a könyv elején egy Shade-del közös cellában ébred, miután a ghoulok foglyul ejtik őket. Innentől zajlanak az események, a maguk medrében, addig a pontig, amíg ki nem derül hogy a démonszerv-kereskedelem vezetője nem más, mint Shade rég halottnak hitt bátyja Roag, akinek az eszét egy kissé elvette majdnem halála, meg az s'genezis. Bosszúra éhesen szeretne minél több kárt okozni testvéreinek, így egy illúzió segítségével összeköti főhőseinket. Innentől megint a szokásos tempót diktálva haladunk előre. Jó sok szex, meg vér, csípős párbeszédek, egy átok ami megnehezíti a szerelem szárba szökkenését...

Nagyon ritkán elő szokott fordulni velem, hogy annyira beleélem magam egy történetbe, hogy ha valami nem úgy alakul, mint kellene, órákig, vagy akár napokig képes vagyok duzzogni miatta. Ilyen volt Jeaniene Frost vámpírvadász sorozatának az első kötete, amikor Cat elhagyja Bones-t, vagy példának okáért Ward Felszabadított szeretőjében amikor V és Jane összekapnak. Ez utóbbinál konkrétan úgy behisztiztem, hogy ha Vishous valóban élő személy lett volna, biz Isten megnyúztam volna. Nos, Larissa Ione-nak is sikerült ebbe a kötetbe becsempésznie egy ilyen fonalat. Igaz mellékszereplőkkel. Kynan, az egykori aegis vadász, akinek a nejét az első részben megölik, és Gem a démon dokinő románca lenne a katalizátor. Közel egy könyvnyi agonizálás után, végre Kynan eltökéli hogy beleugrik a lánnyal egy kapcsolatba. És épp ekkor - mit ad Isten - kiderül, hogy Kynan személyéhez, egy ősi prófécia szerint nem más kötődik, mint az Armageddon kirobbantása... Na szép. Kynan jobbra el, csak egy búcsúüzenet marad utána, amiben arra kéri Gemet, hogy ne várjon rá. Annyira szurkoltam nekik, hogy miután letettem a könyvet, közel egy órán keresztül úgy éreztem magam, mintha épp egy szakítás után lennék, és kénytelen voltam felhívni a férjemet megnyugtatásért, aki nagyon kedvesen biztosított arról, hogy Ő nem ment sehová, és nem is áll szándékában...

Úgyhogy Gem és Kynan miatt kénytelen leszek elolvasni a sorozat többi kötetét is.

Összegezve, Larissa Ione-nak sikerült meggyőznie. A kialakított világa fantáziadús, és nagyon tetszik, hogy keveset szöszmötöl. Olyan hangulataimban, amikor nem a csöpögős romantikára vágyom, a könyvei tökéletes választások. Bár azt is meg kell jegyezzem, hogy még mindig csak az erős középmezőnyt képviseli. Ward és Singh világa annyira magával ragadott, hogy lassan be kell látnom, nincs olyan író, aki megrengethetné stabil első helyüket. Kár hogy nem írnak olyan gyorsan, mint ahogy én olvasok...

Tovább

Larissa Ione: Csábítás /Daemonica 1./

A paranormális romantika eme fejezete, ahogy a címből is kiderül, a démonvilág berkei közt zajlik. A könyv főhősei: Eidolon a száz éves seminius démon, és Tayla az aegis vadász. Eidolon ahogy az már lenni szokott a nők álma, orvosi köpenyben. Ugyanis a férfi egy alvilági kórházat üzemeltet, ahol tekintet nélkül fajra, és származásra, minden pokoli lény ellátásban részesül. Tayla pedig foglalkozását tekintve azt igyekszik elérni, hogy Eidolon rendesen el legyen látva munkával. A kezdeti feszültség tehát adott, ellentétek akadnak dögivel...

Larissa Ione írói stílusa, mondhatni nem finomkodó. Az első oldalon kinyílik a démonvilág, és magába szippantja az olvasót. Minden szereplő ingerült, dühös, szenved, és a legtapintatosabb fogalmazással élve is kissé túl van pörögve... Nem cécózunk mély lelki kínlódással! Főhősünk az első fejezetekben megdöngeti főhősnőnket, teljes erőbedobással, sutba dobva a romantikai alapszabályokat. A szex felülkerekedik az érzelmeken, és inkább az erotika érvényesül. Nincs sorokon át tartó, szemekbe könnyet csaló szerelmi vallomás... Persze elköteleződnek egymás mellett, és szerelem is a kapcsolatuk a javából, csak a többi hasonló témában tevékenykedő írónővel szemben, Larissa Ione nem merül el az érzelmek cafatokra tépésében. A történet végig lendületes, érzékletes, humoros. Folyik benne a vér a rendesen, mindenki ki akar nyírni valakit, aki pedig nem gyilkol az tép, harap, vagy szikével a kezében démoni belsőszerveket metsz ki ismerős, és ismeretlen lények hasüregéből. Mindenki elárul, mindenkit, és mindenkinek van érdekellentétbe ütköző hátsószándéka. Vámpírok, vérfarkasok, hosszú karmú, és/vagy cápafogú, lélektépő, és szexuális vágyakból táplálkozó démonok világa ez, a Grace klinika morbid keresztezésével. A morális és erkölcsi szabályok kifordulnak, a jó és a rossz közti határvonal elmosódik.

Tetszett-e a könyv? Lekötött, mulattatott ez tény, de nem rántott magával a teljes elragadtatás. Szeretem ha egy ilyen témájú könyvben kellő hangsúlyt kap az egymásra utaltság... ha a főhős igaz szerelme, a megváltásának a kulcsa. Tudom hogy ez kissé érzelgős megfogalmazás, de részemről helytálló. Ez a fajta végzetes, túlhangsúlyozott szerelem ugyan jelen van a könyvben, de valahogy nem kerekedik ki. Nem kap elég teret. Valószínűleg ez abból adódik, hogy maga a történet sem lassú... Néhol olyan érzésem volt, hogy csak kapkodom a fejem a történések közt. Hogy szeretnék levegőt venni, de nem megy. Zsúfolt, túl sok az információ, amit nincs idő feldolgozni. Ez persze nem vette el a kedvem az olvasástól, de akkor sem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy valami hiányzik.

A könyv iránti lelkesedésemet, még az is rontotta, hogy elég gyakoriak a fordításban a hibák. Minden könyvben előfordul néhol egy-egy kisebb nagyobb baki, de sajnos ebben a könyvben szinte minden oldalra jutott egy (lány helyett lény, "el kellett elengednie", és társai). A századik ilyen hiba után, egy hangyányit zabos lettem. Szomorú de akaratlanul is felmerült bennem a kérdés, annak ellenére hogy nem vagyok anyagias természetű: ha már ennyi pénzt elkérnek egy könyvért, olyan nagy elvárás az, hogy a kiadó a részletekre is figyeljen? Hogy ilyen szarvashibákat ne engedjen? Legalább is ne tucatszám?

Mindent egybe vetve, azt kell mondanom, hogy Larissa Ione-nak nem sikerült letaszítania a személyes best of listám első helyéről Wardot, és a második helyen csücsülő Nalini Singhet sem. Valahol az erős középmezőnyben vetette meg a lábait, karöltve Kenyonnal és Showalterral.

Természetesen a sorozat második kötetét is el fogom olvasni, semmi kétség. Túl figyelemfelkeltő a története ahhoz, hogy veszni hagyjam...

Ha már megunja az ember a vámpírokat, változatosságnak kitűnő választás.

Tovább