Virna DePaul: Rossz testvérrel ágyba bújni /2013/

Az előzményekben tapasztalt mélyrepülések megtanítottak már arra, hogy az acélidegzeteimet teljes fegyverzetbe állítva álljak neki egy ilyen könyvnek. Az ilyen típusú könyveket körülburkoló problémák halmaza meglehetősen komplex, kezdve az áruknál, folytatva a tartalmukon át, a kivitelezés gyatra mivoltáig. Amin legelőször elmerengtem miután a kezembe vettem eme irományt az volt, hogy lassan már rá sem ismerek az Ulpiusra. Oké, értem én hogy most az erotikát körbetáncoló divathullámot igyekeznek minden erejükkel meglovagolni, csak a mikéntjükkel vannak komoly gondok. Két véglet közt csaponganak a kiadványaik. Vagy értékelhetetlenül borzalmasak, bármely kritériumot is figyeljük, vagy egyáltalán nem illenek a kategóriába, és egyedül csak töltelékként funkcionálnak. Helyesbítenék: az egész műfaj töltelékként kezd funkcionálni, hol rémes, hol pocsék módon. Jelen történet hosszát figyelembe véve (198 oldal), a legkomolyabban kijelenthető, hogy ez nem könyv. Inkább novella, vagy füzet - mint mondjuk a Harlequin gondozásában megjelenő Romanák, Júliák, és Tiffanyk. Megjegyzem mind történetileg, mind kivitelezésügyileg is beleférne eme mű az előbb említett kiadó repertoárjába. Így nem értem, hogy:

1, miért is vásárolta meg az Ulpius a jogát ennek a könyvnek - mivel sehogy nem illik az arculatukhoz;

2, miért is adja olyan horribilis áron, ahogy adja - a Harlequin által piacra dobott "irodalom" fele annyiba kerül, mint ez;

3, és a legfontosabb: mi a fenéért is gondolkozom már megint ilyeneken?

"Melina Parker-t ismét dobják, így az ágyban tapasztalatlan lány gyerekkori barátjához, Max-hez fordul segítségért, hogy megtanulja, miként lehet vadmacska a hálószobában.

Ám egy éjszaka más ágyába téved, és véletlenül Max ikertestvérétől, Rhys-től vesz szenvedélyes leckét."

Kiadó: Ulpius

Oldalak száma: 198 - ha nem számítjuk a reklámokat

Ára: 3499 Ft

Lényeg a lényeg: Virna DePaul könyve még a legjobb indulattal sem nevezhető egy átlagos romantikus irodalmi alkotásnál többnek, és semmivel sem erotikusabb, mint az ebben a kategóriában megszokottak. Így nem értem a 18-as karikát a borítón, és a könyv ára a legkisebb összhangot sem mutatja a tartalommal, és a kivitelezéssel. A megdöbbentő ezen felül már csak annyi, hogy annyi elolvasott erotikusnak csúfolt remek után, még mindig nem tudok határozottan megnevezni egyet sem, amiben minden a megfelelő arányban teljesült volna számomra. Ahol voltak érzelmek, ott vagy a történetvezetés lett elszúrva, vagy a fogalmazásnak voltak otromba nagy hiányosságai. Ahol a szexjelenetek hozták volna az elvártat, ott az érzelmi rész borult, és volt amikor ezzel párhuzamosan az előbb említett másik kettő is. Jelen "könyvünknél" a történetvezetés egészen stabilnak mondható, a fogalmazásba nem nagyon lehet belekötni, az érzelmi rész... na erről majd egy kicsit később. De ami a legfeltűnőbb: alig van benne szex. Így könnyűszerrel levonható a következtetés: ha egy könyv ebben a kategóriában mutat némi értelmet, ott nem fog teljesülni az "ereszd el a hajamat" típusú hancúrkodás, és fordítva, ha teljesülni fog a ház oldalfalát lebontó kamatyolás, akkor tuti hogy két káposzta érzelmi készségeit fogjuk emellett párhuzamosan megélni. A kérdésem pedig: ennyire nehéz ötvözni a kettőt? Kerek érzelmi háttér mellett, ennyire problémás eget rengető szexet produkálni? Ha egy nőt úgy megkettyintenek, hogy a térde csuklik miatta össze, akkor azt már meg kell indokolni, nemi erőszakkal, miegymással? És ez normális? És ha egy nő szerelmes, akkor az csak és kizárólag szeretkezhet? Lassan, komótosan... mindenféle enyhén perverz mutatvány nélkül? Még jó hogy az életben ez nem így működik, mert akkor komoly bajban lennék. A romantikától nagy általánosságban, rekord rövid idő alatt kapok rángógörcsöt... a szex pedig... nos... maradjunk annyiban, hogy nem szeretek unatkozni, és hogy közhelyes legyek: a változatosság gyönyörködtet.

Ahogy elkezdtem olvasni a könyvet, már az első pár oldalon megkönnyebbüléssel vettem tudomásul, hogy attól nem kell majd remegve tartanom, hogy fogalmazási bakik tömkelegével leszek kénytelen harcolni. Már egy jó pont, de ezzel párhuzamosan, azt is el kellett könyvelnem, hogy nem is fog annyira felcsigázni a dolog mint szeretném. Egy kis egyediséget is sikerült felfedeznem, mivel főhősünk a megszokottakkal szemben nem vállalati mogul, és nem exkatona, hanem bűvész. Írónőnk Copperfield David párti lehetett valamikor egykoron, de ebbe azért nem kötünk bele, mert végre valami más. Végre nem fordulunk ki teljesen a világ normalitásának talajáról, csak egy kicsit fölötte lebegünk, de nem kényelmetlen módon. Mindazonáltal azt is szükségszerű megjegyezni, hogy maga a történet nem kevés infantilizmust hordoz, karöltve az általam olyan nagyon kevéssé preferált túlromantikával, amikor is az érzelmek mélysége és hevessége szinte minden második mondatban hangsúlyt kap. És akkor még ott van a kedvenc körkérdés is: nők kontra önbizalomhiány. Ezt a témát azért kedvelem, mert meggyőződésem, hogy a nők saját maguknak okozzák ezt a bajt. A sok divatlap, meg a rengeteg csokira szolizott, gyantázott, hetyke cicikkel, és hosszú fényes hajjal rendelkező "tökéletes nő", megteszik a hatásukat. A vicces az egészben az, hogy a pasik nagy része nem ennyire bonyolult. Persze mindegyiknek van egy alapvető elképzelése, de az még csak nagy vonalakban sem fedi azt amit a nők gondolnak, vagy hisznek. Szóval röviden: a nők generálják saját maguknak a teljes arzenálját a komplexusaiknak, ami olyan mérvű feszültséget is eredményezhet, hogy a kritikus pillanatban a kérdéses hölgyemény, ahelyett hogy a kedvese acélos izmaira fókuszálna, és csodákat előidéző nyelvére és kezére, azon morfondírozik, hogy akkor most vajon nagynak tartja-e a csípőjét az illető férfiú, vagy lógónak-e a melleit - és gondolja mindezt akkor is, ha a csípője úgy jó ahogy van, és 75B-s melltartót hord. Ha ez nem butaság, akkor nem tudom hogy mi lenne az. Ha egy pasi kijelenti, hogy vonzónak talál egy nőt, akkor azt vonzónak találja, és kész, pont. Amikor le fogja vetkőztetni a kérdéses hölgyet, akkor pont nem az fog járni a fejében, hogy "né'má' ennek 1,176 %-kal szélesebb a csípője, mint az előírt, és kicsit szögletesebb is, mint kellene... nem is beszélve a derekáról, ami nincs is... szóval már el is ment a kedvem, erre a látványra képtelen leszek felizgulni...". Inkább - eddigi tapasztalataim alapján - valami olyasmi fog az érintett férfiú agyán átkackiázni, hogy "Jesszus... bimbó... nedves... meleg... húúúú, ez igen... de jó... ha nem engedi el azonnal... " és a többi, és a többi... Mint ahogy szerintem jó esetben senkinek nincsenek túl összetett gondolatai, amikor felhevült testtel éppen kielégülni készül. Az már sokkal hervasztóbb lehet a libidóra nézve, ha a felek közül bármelyik, látványosan nem élvezi a dolgot. Elmereng, fekszik mint egy darab fa, nyűglődik, kifogásol ezt vagy azt, nem bírja elengedni magát, vagy éppen túl színpadiasan engedi el magát, túljátssza a szerepét, kompenzálandó a benne dúló bizonytalansági faktort. A szex egyik nagy lényege a nem gondolkozás, az ösztönösség, ahol nem igazán szabad helyet hagyni a kontrollnak, és aki még itt is saját magával van elfoglalva, az ne csodálkozzon ha a végén az aktus kárba vész. Bárki képes oltári jót szexelni szerelemmel, vagy akár anélkül is, mint a legtöbb dolog estében, itt is minden agyban dől el. És szerintem buta az a nő, aki arra építi saját maga megítélését, hogy az aktuális szeretője, vagy párja milyen véleménnyel van róla. A dolog szerintem fordítva lenne helyes. Egy nő legyen tisztában saját magával, előnyeivel, hátrányaival, értékelje magát eszerint, és soha ne mások tükrén keresztül sorolja be magát valahová, mert akkor fals lesz a kép, és minden nemű belső vívódása Murphy törvényei szerint majd a legalkalmatlanabb pillanatban fog a fejére visszaszállni. Ugyanezen "tükrös" megállapítás szerves részét képezik a barátnők is. Ismerjük a nőket, főleg a jóindulatukat. Soha nem voltam képes megérteni, miért kell egyes típusoknak az, hogy olyan udvartartást gyűjtsön maga köré, ami a saját feltételezett fényét erősíti. Ez csak egyvalamire jó: a kérdéses típusú hölgyemény egója bősz szárnyalásba kezd, míg az udvartartás egója megbarátkozik a "beosztott" titulussal, ezáltal csorbul. Részemről az igazság: minden nő értékelhető, mindenki máshogy, mert ugyebár nem vagyunk egyformák, és a vonzalom úgyis kialakul, ha ki kell neki. Én sem vagyok tökéletes, mint ahogy senki más sem az, de soha nem is akartam az lenni, és ugyan vannak tőlem sokkal "szebbek" - szép számmal méghozzá - mégsem érzek kényszert arra, hogy leálljak versenyezni velük, mert nekem egyszerűen nem kell az, ami nekik van. Nem dilemmáztam soha a szerelem, és szex kérdésein. Tettem azt amit tettem, úgy ahogy jónak ítéltem, és vállaltam a következményeket minden döntésem után. Nem kavartam be senki magánéletébe, nem ácsingóztam olyan pasi után, aki semmi érdeklődést nem mutatott irántam... akivel pedig jelentkezett az a bizonyos plusz, meg vonzalom, meg vágy, meg az isten tudja még mi minden más... nos azzal előbb-utóbb mindig sikerült szintet lépnem. Aztán a többi pedig történelem. Nem gondolkoztam egy heves éjszaka után azon, hogy most mennyire voltam jó, vagy rossz. Nem csikartam ki senkiből szerelmi vallomást kötelező jelleggel, és ha valami nem úgy alakult, mint ahogy vártam, akkor elkönyveltem a félresiklást, és éltem tovább az életem. Nem vagyok az a nagyon hősszerelmes fajta, így nem is nagyon sikerült eddig komolyan megborulnom egy kapcsolat nem kialakulása, vagy éppen kihűlése miatt. Egy kezemen meg tudom számolni azokat a férfiakat, akiknek a véleménye olyan befolyással van, vagy volt rám, hogy egyáltalán vettem arra a fáradtságot, hogy elgondolkozzak a dolgon. Ha nekem valaki azt mondta volna valamikor a múltban, hogy "drágám, pocsék szerető vagy", akkor én ezt nemes egyszerűséggel válaszra sem méltatom. Mert tudom, hogy nem igaz, mert ismerem magam, és a határaimat, és tudom mire vagyok alkalmatlan, mire vagyok alkalmas. Történetesen a szex pedig egy olyan szakasza az életnek, ami:

1, nem vetekszik az atomfizikával;

2, nem megtanulni kell, hanem átérezni, és hagyni hogy az ösztöneid vezéreljenek - ergo erre bárki képes, ha engedi az agyát kikapcsolni.

És szent meggyőződésem, hogy nem arra kell szex közben fókuszálni, hogyan igázd le a másikat, és kápráztasd el, hanem arra hogy mindenkinek, minden jól essen. Ha nem tudod kiismerni a párod reakcióit, akkor kérdezz! A szex nem néma játék, lehet közben beszélgetni... elmondani mit kívánsz, rákérdezni, hogy amit csinálsz az éppen jó-e, vagy sem. Itt is múlhat sok minden a kommunikáción, akár verbális, akár másfajta. Szóval még mindig nem értem, miért is kell ezt ennyire agyonbonyolítani. És a legjobb, hogy a könyvben a hősnő, azért kéri meg a gyerekkori barátját, hogy feküdjön le vele, hogy  megerősítse az önbizalmát, és a felmérje a technikai készségeit. Ezzel két komoly baj van:

1, házi nyúlra lövöldözni, csak abban az estben szabad, ha biztos, hogy az általa kapott nyereség magasabb, mint a bonyodalmak okozta veszteség. Fel kell mérni az ár/érték arányt, méghozzá komolyan. Ezt bőven a tapasztalat mondatja velem, mert az én házi nyulaim előbb-utóbb vagy így, vagy úgy, de sortűz alá kerültek. Még szerencse, hogy az én állományom már ismer, és tud kezelni, és viszont, így maradandó károsodás nélkül ki is lett heverve, minden ilyen jellegű, nem feltétlenül minden esetben átgondolt kanyar az életemben.

2, csak és azért lefeküdni valakivel, hogy lássuk milyen is az, és kísérleti szempontból vizsgálni az egészet, mint egy folyamatot - már megbocsásson az ég, de ez egy marhaság. Aki így megy neki egy heves éjszakának, az ne csodálkozzon azon, ha dugába dől az egész. Hogy ez egyáltalán megfordul a hősnőnk fejében így, közel harminc évesen, diplomásan... hadd ne mondjak rá semmit.

Ezekből az okokból kifolyólag, ugyan szórakoztatott a könyv, de a hitelességét, mint olyat nem tudtam nem megkérdőjelezni. És ezért nem egyszer el is fordultam a lényegi mondanivalótól, és olyan kevésbé lényegi dolgokon kezdtem el  tökölni, mint: mi értelme van az ízesített óvszernek? Komolyan mondom, szerintem az ízesített gumi a világ egyik legnagyobb ellentmondása. Oké, ízlések és pofonok, de... ha nagyon mérlegre kellene tenni egy eperízű latexdarabot, amin olajos állagú síkosító van (aki nyalogatott már vazelint az szerintem tudja mire akarok kilyukadni), és a naturalisztikus valóságot, hát akkor én maradok a "back to the nature" elmélet mellett. Másrészt pedig... ha pasi volnék és azt mondaná nekem a kedves, hogy csak óvszerrel hajlandó lecummantani, nézzétek el nekem, de olyan harsányan röhögném ki, hogy tuti faképnél is lennék hagyva. A pasiknak sincs semmi "védőszerkezet", amikor orálisan kényeztetnek egy nőt. Ahogy kell, mindent megkapnak tőlünk, miközben élvezetet okoznak, mégsem hallottam egy pasitól sem eddig sosem, hogy "fúj, ez milyen undorító". Nem is tudom hogyan reagálnék arra, ha egyszer egy pasi azt mondaná nekem, hogy csak bugyin keresztül hajlandó szeretgetni, merthogy ott nedvek vannak, amiket visszataszítónak talál... Hát lehet hogy egyszerűen csak lesápadnék... és hogy nem esne jól a dolog, az is biztos. Szóval megértem azon férfiak tömegét, akik homlokukon a kérdőjellel kezelik az ízesített óvszer kérdését, mivel én sem értem benne a rációt. Oké, szélsőséges esetekben bizonyos betegségek megelőzése érdekében, lehet hogy van haszna, de erre meg csak annyit tudok mondani, hogy aki aggódik az egészségéért, az ne keféljen mindenkivel eszetlenül. 

A következő hasonlóan lényegi kérdés, ami megragadott, az a szeméremszőrzet gyantázására irányuló pármondatos kitekintés volt a könyvben. Hölgyeményünk szív alakúra gyantáztatja szeméremdombján a bundát. Aucs. Hát akkor sem tudom mit csinálnék férfiként, ha egy szív alakú fazonnal találnám szemben magam. Valószínűleg akkor is harsányan kacagnék. De nem is ez a lényeg, hanem ez:

"... aztán lassan egyre lejjebb haladt az ágyékáig. - De be kell vallanom ez a szív átkozottul szexi.

- Akkor megér egy kis kellemetlenséget."

A gyantázás, mint "kis kellemetlenség"... ebből is tisztán leszűrhető, hogy írónőnket tuti, hogy soha ebben az életben nem gyantázták még le érzékeny helyeken. Az nem "kis kellemetlenség". Az egyenesen borzalmasan fáj, és utána órákig ég tőle a bőröd, és még két nappal később is csak bajosan bírod viselni a bugyit... de legyen. Elfogadjuk. "Kis kellemetlenség". Azért nem egészen arról van szó, hogy kiritkítják a szemöldököd...

Nem túl meglepő módon az érzelmi sokkot sem sikerült megkerülnöm. A biztosítékaimat kiverő párbeszéd, idézem:

"- Szóval szeretsz? (hogy ezt a mondatot soha nem tudjuk megkerülni...)

Melina bólintott.

- Már évek óta.

- Szerelemmel szeretsz, szerelmem?

- Szerelemmel, szerelemem. - visszhangozta a lány."

"Szerelemmel szeretsz, szerelmem?" - hah! Na ilyen nincs. Egyszerűen nincs olyan pasi a földön, aki ezt így ebben a formában kérdezné meg. Legalábbis olyan pasi biztos nincs, akinek az ereiben tesztoszteron csörgedezik. Meg is ijednék, ha egyszer az ellenkező nemből valaki ezt kérdezné tőlem. Rögtön az futna át a fejemen, hogy ez most vagy sorozatgyilkos, vagy csak technikailag férfi. Egy biztos, sikítva menekülnék az ellenkező irányba.

Amúgy sikerült kiakasztania a szópárbajos játéknak is. Azért ne akarjuk már bemesélni az olvasóknak, hogy egy majdnem harminc éves felnőtt nő, képtelen obszcén kifejezéseket kiejteni a száján pirulás nélkül. De ezzel szemben alig pár oldallal később lovaglóostorral a kezében, és középen felsliccelt bőrszerkóban nyomja a dominát. Persze minden nehézség nélkül. Ekkor már nem is pirul. Hááááát hogyne...

Összegezve, a könyv egy egyszeri romantikus história, térképvázlattal mellékelten a nőket leginkább foglalkoztató kérdések halmazáról, és a szokásos önértékelési problémákról. Megspékelve a már megszokott "hogyan beszéljük meg mindennemű kínjainkat a barátnős klikkünkkel" klisével, és a határozott hozzáállású, tökéletes megjelenésű, tökéletes szexuális teljesítményt nyújtó, tökéletes főhőssel - aki ugyan nem volt idegromboló, de akinek a személyisége nem is volt annyira felcsigázó, hogy rajongásba tudjak tőle fordulni. Abból a szempontból langymeleg élmény a mű, hogy annyira nem rossz, hogy most oldalakon keresztül pocskondiázzam, de annyira nem is jó, hogy dicsérni kezdjem. Egynek elmegy.

Értékelés: 5 pont

Tovább

Jennifer Ashley: Lord Cameron bűnei (Mackenzie fivérek 3.) /2013/

Gondolom mindenkinek az életében vannak szakaszok. Alapjából vagyunk, akik vagyunk, de az események befolyásolják a természetünket, jellemünket, és bár az alapvető tulajdonságaink változatlanok maradnak, a helyzetekhez való hozzáállásunk, a gondolkodásmódunk idővel változik. Lehet hogy észre sem vesszük, hogy milyen nagy mértékben, mivel a változás lassú. Aztán történik valami. Meghallunk egy zenét a régmúltból, megérzünk egy illatot, megtalálunk egy már elfeledett tárgyat... és szó szerint letaglóz bennünket a felismerés, hogy már nem azok vagyunk, akik évekkel ezelőtt voltunk. Ha mázlink van, akkor a visszatekintés után, játszi mosollyal az ajkunkon nyugtázzuk, hogy igen volt ilyen is, de ami most van az sem éppen rossz. Ha nincs mázlink, akkor döbbenten ébredünk rá arra, hogy régi valónkhoz mérten mennyit vesztettünk. Az ártatlanságunkból, a reményeinkből, a csodákba vetett hitünkből. Mindenkinek az életében előfordulnak mélyrepülések. Nem lehetünk statikusan, és állandóan boldogok, kiegyensúlyozottak, és bizony amikor kemény helyzet elé állít bennünket a sors, akkor kellenek azok az emlékek, amik felhívják a figyelmünket arra, hogy bármi is történjék, egy dolog kikezdhetetlen kell hogy legyen: az önmagunkba vetett hitünk, és a tiszteletünk saját elveinkkel szemben. Talán erről is szól leginkább az élet, nem? Problémamegoldás, körültekintéssel. Hogy a körültekintésben csak magunk vagyunk, vagy a környezetünkben található fontos személyek is... hát ez mindenkinek a saját személyiségétől, morális-erkölcsi rendszerétől függ. Szeretnék bízni abban a gondolatban, hogy az emberek többsége nem önző, de sajnos a gyakorlat rendre rám cáfol. A remény pedig a leghálátlanabb dolog az univerzumban. Nem ad semmilyen biztosítékot, leginkább csak van, de minek, sokszor okoz felesleges fájdalmat... és mégsem tud leszokni róla egyikünk se. De a legnagyobb fegyver is egyben, hisz voltak emberek, akiknek a kezében a legerősebb motivációként funkcionált, és olyan haladást sikerült ezáltal eszközölniük, aminek következtében én most egy kényelmes ágyban pihengetve, egy notebook-on írogathatok, a hűtőmben étel, a fürdőszobámban víz, és jóval több mint két ruhám van. Ehetek csokit, ha kedvem szottyan, elmehetek moziba, vagy éppen olvasgathatok. Ha lebetegszem, akkor van gyógyszer, ami meggyógyít (persze akadnak kivételek, de azért lássuk be, az orvostudomány ma már csodákra képes), szülhetek, méghozzá úgy, hogy statisztikailag a valószínűsége annak, hogy vagy nekem vagy a gyermekemnek baja esik, meglehetősen alacsony. Oltások vannak szinte már mindenre. És - a reggeli tömegközlekedésen fellelhető illatállomány ellenére - tiszták vagyunk, mosakodhatunk, ha akarunk naponta többször, nem peregnek ki a szánkból a fogaink a skorbuttól, és az átlag életkorunk is már dupla annyi, mint az ókori egyiptomiaknak volt. Ez a kényelem sok előttünk élt ember reményének, és izzadságos, véres munkájának köszönhető. Hogy ennek mi köze van a könyvhöz? Közvetlenül leginkább semmi, de... Ma elém került, egy régi, általam kedvelt fiúbanda (nem találgat, hogy melyik, nem röhög, és főleg nem kezd el fintorogni) első albuma. Nem bírtam megállni a késztetést, és elkezdtem meghallgatni. Ez közvetlenül Jennifer Ashley könyvével, veszélyes elegyet alkotott, mélységesen elvarázsolt, és egy már nagyon régen elfeledett önmagamhoz vezetett vissza, amitől először nevethetnékem támadt. Majd kirázott a hideg. Aztán elkezdtem élvezni, és egy kicsit sajnálni is... Sajnálni, hogy bizony én is elfelejtettem dolgokat. Elfelejtettem milyen egyszerűen csak hinni, biztonsági háló és pesszimizmus nélkül. Milyen előítéletek nélkül rácsodálkozni a világra. Hogy milyen is voltam, amikor még vágytam a romantikára. Amikor még a mesék éltek bennem. Csalódtam volna? Persze, hogy volt olyan is, de ez olyan mérvű lett volna, ami megkeserített? Ami miatt megfásultam? Nem érzem fásultnak magam, csak realistábbnak, mint a kezdetekkor. Nem is ez volt, ami végül is elgondolkodtatott. Nem érzek zavart a rendszeremben, saját magamnak tökéletesen lekövethető módon működöm, és nem érzem hogy bármilyen veszteség ért volna. Változtam, ahogy mindenki más is. Lekoptak mellőlem dolgok, emberek, kapcsolatok. Jöttek helyettük újak. Asszimiláltam a környezetem, ahogy az is asszimilált engem. Tisztességes üzlet. Addig míg fel nem teszi az ember a kérdést: biztos hogy jó az út amin vagyok? Biztos hogy törvényszerű a változás? Az teszi jól, aki idomul a környezetéhez, vagy az aki elvárja hogy a környezete idomuljon hozzá? Mi a jobb, a kompromisszum, vagy a merev eltökéltség? Amikor én belemerülök egy ilyen végtelen ciklusú gondolatmenetbe, akkor szokott mindenki pánikszerűen elmenekülni mellőlem. Nem tehetek róla, analizáláskényszeres vagyok. Számomra nincs olyan válasz, hogy "erre nincs válasz". Nem az egyetemleges igazságokat keresem, hanem a saját indoklásaimat. A saját jól körülírható válaszaimat. Teljesen felesleges játék ez, mert ami egyszer már megtörtént, bekövetkezett, azt könyveljük, és ennyi. Nem lehet megváltoztatni, és már mit sem számít, hogy "mi lett volna, ha"... És mégis, tényleg értelmetlen volna ilyeneken merengeni? És a válaszom a saját kérdésemre: nincs olyan, hogy valami értelmetlen. Olyan van hogy nem találjuk meg benne az értelmet, vagy hogy nem tetszik az értelem, amit benne találunk. És hogy miért olvasok romantikus könyveket? Miért hallgatok régen elmúlt fiúbandákat olykor-olykor? Mert a célom az, hogy sose feledjem el azt az egykor volt lányt, aki naiv volt, és hitt, bízott, remélt. Nem veszíteni akarok az évek során, hanem gazdagodni. Szimbiózisban élni az ellentéteimmel, mert ezek határoznak meg, és ha csak egy tapasztalatot elfelejtek, ha jó, ha rossz, akkor már szegényebbé válok, és már nem jelenthetem ki, hogy olyan vagyok, amilyen lenni akarok. Senki ne kapjon agybajt, ritkán merülök ennyire mélyre... és általában ritkán bukkanok fel bölcsesség nélkül. És akkor a könyv...

Lord Cameron férfiasan szép arcát azóta csúfítja sebhely, amióta gyönyörű felesége titokzatos körülmények között életét vesztette. A férfi magára maradt néhány hónapos fiával, akiből az évek során jóvágású fiatalember lett, aki már maga is asszonyok körül legyeskedik. Mert az eltelt évek során Lord Cameron életét a jól megfizetett szeretők, a whisky és a versenylovak edzése töltötték ki. Még maga Viktória királynő is tőle kér tanácsot, ha lovakról van szó, mert Lord Cameronnál jobban nem ért hozzájuk senki. Ahogy fantáziadús szakértője a testi szerelemnek is, bármikor és bárhol - csak ágyban nem. A királynő talpraesett udvarhölgye, Ainsley - miközben hatalmas botránytól menti meg az uralkodónőt -, megkísérli megfejteni Lord Cameron sötét titkait, elnyerni a férfi őszinte szerelmét, és megszerezni neki a lovat, amelyre majdnem annyira vágyik, mint a boldogságra.

Az eddig megjelent részek közül, nekem ez volt a legjobb. Persze, nem volt kikezdhetetlen, de erről majd kicsit később. Elsődleges konklúzió: bővült a bakancslistám. Eddig csak a milliárdos, hiperszuper izmos, nagy farkú, izzószemű, csődört szerettem volna élőben is megpillantani, karöltve a kihagyhatatlan spontán orgazmussal, amit eme csődör látványa okoz. De most már szeretnék egy keménykötésű skótot is, szoknyában. Persze nincs semmi ellenvetésem az ellen sem, ha a kettő egyszerre teljesül be, és instant gyönyörrel teli rohamot kapok, egy sudár, izmos, érzékeny tekintetű, milliárdos skóttól, szexi akcentussal, akit a katonain múltján felül, már csak a gazdasághoz való érzéke tesz nélkülözhetetlenebbé. És aki természetesen szoknyában lejt mindenhová. Még a zuhany alá is. Érzem én, hogy ez lenne a tökéletes boldogság. Pech, hogy milliárdosból is kevés van, hát még skót milliárdosból... Ennek ellenére, ha magadra ismersz a leírásból, akkor kérlek jelentkezz! Megöl a kíváncsiság, és hidd el, ha nem látlak élőben csak egyszer halálomig, akkor morcosan addig fogok kísérteni, míg meg nem születsz... vagy mit tudom én. Nem fog tudni a sors megfosztani, egy ilyen kötelezően előírt élménytől!

De már megint csapongok...

Cameron személyisége remek volt, főhősnőnk is bőven belefér az átlag emberi tűréshatárba. A könyv felépítése is tankönyv szerinti. Fokozatosan épül ki, lépcsőzetesen mélyülnek az érzelmek, és nagyon könnyű belefeledkezni kettejük történetébe. A könyv közel kétharmadáig szárnyaltam a boldogságtól, mert igazán élveztem minden fordulatot, minden kitekintést. Nem volt sem túlbonyolítva, sem lebutítva... megérintette az empatikus oldalamat, sikeresen kiléptetett a hétköznapok szürkeségéből, és végre nem éreztem, hogy idegrohamokat akarnék kapni. Erre fel, a végére csak belépett egy olyan momentum, aminél összecsaptam a kötetet, és egy este erejéig hagytam pihenni. Magamat is kímélve ezzel, és a könyv becses lapjait is. Árulja már el nekem valaki... minden írónő perverz valamilyen módon? Miért muszáj mindegyiknek a szélsőségesség végéig szaladnia, a minél hatásvadászabb érzékletesség kedvéért?

Spiler következik!

És akkor a bővebb kifejtése annak, hogy mi is volt az a sarkalatos pont, ami felidegelt. Nem tudom körülírni, így nézzétek el, egyenes leszek:

Cameront megerőszakolta a volt felesége... egy piszkavassal!!! Könyörgöm! Ez... mi ez? Basszus a csaj, és eleve az egész házasságuk is elég rehabos volt enélkül is. De sebaj... Írónőnk inkább a biztosra óhajtott menni, és halmozni kezdte a problémákat. Egy volt feleség, aki nemcsak hogy hűtlen volt, de még meg akarta ölni a saját gyermekét is, majd mikor ez nem jött össze a férjébe kezdte oltani a szivarokat, és megbirizgálta végbéltájt egy piszkavassal. Ezen felül adott még egy agresszív apa is ugyebár, aki pedig abból űzött sportot, hogy agyba-főbe verte Cameront és a testvéreit. Ja igen, és emellett megölte még az anyjukat is... Nem mondom, nem éppen átlagos problémákkal küzdő família. És ezek után még sajnálnom illene Christian Greyt? Második számú konklúzió: Mr. Ötven Árnyalatban Szürke, egy pipogya, nyámnyila, gyenge alak. Ha Cameronnak mindezek után sikerült, minden nehézség nélkül közösülnie tucatszám, és még több nővel az életben, ráadásul a jól megszokott formában, mindenféle deviáns viselkedési jellemző nélkül, akkor Christiannak nem értem a baját.

A szex mint olyan a könyvben... stílusilag nem találtam sok kivetnivalót a jelenetekben. Nem süt minden oldalról az erotika, ami kész felüdülés volt az agyamnak. Egy apró pici észrevételem, azonban még volna... egy olyan, amit már az első könyvnél is felvetettem. Egy kosztümös romantikus könyvben, rémesen harsány, amikor a szakszavak (pina, fasz, szopás), teljes kendőzetlenséggel megjelennek. Némi árnyalás, finomítás sokkal simulékonyabbá teszi a kérdéses jelenetet. Ha belerobog az író a dolog közepébe, és egyenes, az olyan mint amikor az ember kicsiny buksíját erőteljesen megsimogatják egy szívlapáttal. Meglehetősen kényelmetlen.

Ezen túl más kifogásom nem akadt jelen irománnyal szemben. Értékelhető, olvasható, szórakoztató. És már alig várom Hart mit fog alkotni a következő részben.

Értékelés: 7 pont

Ér akkor milliárdos skótok, csak az érzékletesség kedvéért, korunkból, így a végére...

Lord Irvine Laidlaw, aki éltes kora ellenére, 2008-ban azzal bolygatta meg a főrendi ház nyugalmát, hogy szexelvonókúrára ment. Mondjuk a felháborodás okát nem értem... csak hű maradt népe elhíresült természetéhez.

Sir Tom Hunter... ő valamivel csendesebb...

Tovább

Raine Miller: All In (Blackstone-affér 2.) /2013/

A könyv pocsék, de ezt szerintem lassan már mindenki tudni fogja. Természetesen bőven kivesézem majd, mi volt ami engem kicsit felhúzott. A lényeg. A bejegyzés spoileres, de valami nagyon. És ami még fontos, bőven túllépi a 18-as karikát, méghozzá úgy, hogy nem én káromkodom végig! (Ha még én is nekikezdtem volna, akkor egyszerűen leközölhetetlen lett volna a véleményem.) Szóval, mindenki csak saját felelősségére folytassa az olvasást!

"Ethan Blackstone-nak komoly problémája akadt. Brynne bizalma megingott benne, ezért elhagyta. Ethan azonban nem hajlandó nélküle élni, mindent megtesz azért, hogy visszakapja szépséges amerikai barátnőjét. A szenvedély kettejük között kirobbanó, azonban a múlt dermesztő árnyai tönkretehetik közös életüket. A politikai fenyegetés eléri Brynne-t, Ethannak pedig minden erejére és ügyességére szüksége lesz, hogy még időben meg tudja védeni szíve hölgyét a veszélytől, amely akár örökre elválaszthatja egymástól hőseinket. Vajon képes lesz Ethan kitépni Brynne-t múltja félelmetes szorításából? Érezheti még a lány testének melegségét, élvezheti valaha teljes bizalmát? Szerelmi bánatában Ethan mindent megtesz azért, hogy elnyerje Brynne szívét. Bármit vállal, hogy megmenthesse. Mindent föltesz egy lapra."

Kiadó: Ulpius

Ára: 3499 Ft (Hah!!!)

Gyorstalpaló nyelvi továbbképzés Ethan Blackstone segédletével...

Az alapvető irány (könyv első fejezetének második bekezdése): Gondolkozzunk csak! - ez már önmagában is vicces, de nem vagyok hajlandó előre lelőni a poént.

Útmutatások:

1, A komplex gondolkozás első és elengedhetetlen kelléke 1 üveg szesz, jelen esetünkben vodka. Második elengedhetetlen pont: meg kell várni míg az alkohol beüt. Muszáj, mivel csak ilyenkor léphetünk sikerrel az önsajnálat magas iskolájának tetőpontjára, amikor is bekezdésenként minimum egy tartalmas gondolatfoszlány ezt alá is tudja támasztani.

"Nincs már melletted! Mindent elbasztál!"

"Rámenősködtem, és keményen bepróbálkoztam nála. Hogy lehettem ekkora önző pöcs!"

"Fájt a szívem a lányért, aki elhagyott!"

Ennivaló, gondolhatnánk... hisz nem érzelmes? Hát de! Akkor mégis mi a baj? Ugyanebben a módosult tudatállapotban a fentebbiek mellett párhuzamosan futó gondolatok:

"Tenyerembe temettem az arcomat, könyökömet az asztalra támasztva. Ugyanarra az asztalra, amelyiken alig pár órával ezelőtt végignyújtóztam, és megbasztam Brynne-t. Igazi, hamisítatlan baszás volt, és olyan jólesett, hogy csípte a szememet." -ejha! Mély.

"A távirányítóval beüzemeltem a tévét. Európa-bajnokság, az kurvajó!" - khm... igen... vonzó. El bírom képzelni mennyire mély lehet az a szerelem, ha a foci eltereli róla a figyelmét Mr. Blackstone! Nincs is annál nagyobb öröm, ha egy nő azt hallja, egy majdnem szakítás után, hogy: "Alig bírtam magammal édes, képzeld még sírtam is (itt elhallgatható hogy az a könnyezés annak volt betudható hogy az emlékezetes baszás csípni kezdte a látóidegét)! Az egyetlen, aminek sikerült az agóniából (túl komoly kifejezés, törekedni kéne az egyszerűségre, így inkább: "szarból") kivonszolnia az a Német - Portugál meccs volt.

Az abszolút kedvenc:

"... És szabadon sírhatok apának!"

Kedves Mr. Balckstone! Engedjen meg nekem egy megjegyzést. Mi nők nem kedveljük az olyan afganisztáni  háborúból, illetve fogságból menekült kemény volt katonákat, jelenleg menő testőrcéggel a hátuk mögött, akik az apjukhoz szaladnak haza, mindennemű nőkkel kapcsolatos problémájukat kisírni. Főleg nem, ha a folyamat közben tucatszám fogynak a sörök, és a tévében az EB megy! Ezek után ne csodálkozzon, ha kedvese egy laza karlegyintéssel melegebb éghajlatra száműzi. 

2, Tiszteld a nőt! Mindig úgy gondolj szíved választottjára, mint egy felbecsülhetetlen kincsre!

"Te jó ég, de isteni volt, amikor a farkammal odaszögeztem a falhoz! Úgy szeretem azt a kikúrt falat! Ez vicces. Belül nevettem is egyet saját kis viccemen."

"Csá Tom! Már megint a lányodat töcskölöm..."

"Éreztem, ahogy a szívem dobog odabent, és a farkam még ráng egy utolsót Brynne puncijának feszes falai között. Bazmeg, de jó volt!"

"Pont így állhatott az előző pasas előtt is. Ez világos. Próbáltam nem belegondolni, hogy egy olyan reggelen csomózgatta az illető faszszopó nyakkendőjét, amelynek előestéjén talán épp az említett faszszopó faszát szopta."

Drága Mr. Blackstone! Így közeledve lassan a negyvenhez, illő volna már tudni eldönteni, hogy akkor most szerelmes-e a kiválasztott hölgybe, vagy elítéli a múltja miatt. Amennyiben az előbbi a tényállás, akkor célszerű volna megfontolni, hogy megkísérel átlépni a kínos előzményeken. Értem én, hogy Ön egy egoista, irányításmániás, meglehetősen mocskos szájú tuskó, tohonya bunkó, de rugalmas ember lévén ezen tulajdonságai felett igyekszem szemet hunyni. De ezzel párhuzamosan arra kérném, amennyiben megoldható, némi önkontroll gyakorlása mellett, igyekezzen magasröptű gondolataiban arra törekedni, hogy hangos, és harsány soviniszta meggyőződései, kicsit halkuljanak. Higgye el, ha mondom, hogy nők ezrei szeretnék megpofozni azután a kirándulás után, amit volt szerencsék az elméjében megejteni.

3, Alkoss új kifejezéseket!

"Strébibébi"

Mr. Blackstone! Ezzel alátámasztotta, hogy nem csak korlátolt, fafejű idióta, de még fantáziátlan is.

4, Csak célratörően!

"Az enyém vagy... - suttogtam. Csak pár centire voltam az arcától. - Ez a punci is az enyém...mindig... akár az ujjam van benne, akár a nyelvem... akár a farkam."

"Feltartottam a farkam, és felharsantam.

- Itt van! És jól basszál meg!"

"Addig baszlak, amíg újra el nem élvezel!"

"Ez a mézédes punci is az enyém, amikor telitöltöm a faszommal, és belespriccelek egy adag gecit."

Ethan! Én minden toleranciára, és empátiára hajlamos készségemet bevetve, gyöngyöző homlokkal kínlódva, próbáltam megkedvelni Önt. Nem vagyunk azonos hullámhosszon - előfordul az ilyen. Csak egy apró észrevételem volna. Kedvese legalább annyira el van fuserálva, mint Ön. Szerencsétlen párát sajnálhatjuk vakulásig, mert volt olyan hülye tinédzser korában, hogy tekintet nélkül a józan paraszti észre, és testi épségére, boldog-boldogtalannak széttette a lábát. Majd önnön hülyesége miatt, néhány kevésbé jóindulatú pasi ezzel visszaélve meggyalázta, levideózta, és pofátlanul még teherbe is ejtette. Kompenzálásként szíve hölgye ebből kifolyólag még öngyilkos is akart lenni. És ugyan meghalnia nem, de elvetélnie sikerült. Oké, a szerelem öl, butít és nyomorba dönt, ezt eddig is tudtuk. De ezen háttérinformációk birtokában, biztos Ön abban, hogy az a legjobb megoldás, ha minden együttlétüket "baszásnak" titulálja? Van ettől nemesebb formája is a testi együttlétnek, név szerint a "szeretkezés". Ez utóbbi tevékenység szerves részét képezi a gyengédség, a babusgatás, a finom erotika... Feltételezhetően ezek mind ismeretlen fogalmak az Ön számára, így javasolnám egy vaskos értelmezési kéziszótár fellapozását, illetve ha már úgyis megbeszéli az édesapjával az érzelmi ügyeit, akkor némi véleményegyeztetést az öreggel, ezen témakörön belül. Ne feledje, az Ön édesapja is minimum kétszer kellett hogy közösüljön élete folyamán, és az idősebb generáció állásfoglalása sem lebecsülendő, főleg ha az életnek olyan területéről van szó, amihez Önnek még csak érintőlegesen sem volt eddig soha semmi köze. Mellesleg a "telitöltöm" nem helyes kifejezés, nyelvtanilag erősen kikezdhető. Helyesen: teletöltöm. És ugyan ismerem én is az orgazmus közeli állapotot - meglehetősen alaposan, annak ellenére, hogy az én bikám nem a pejoratív kifejezések szótárából válogatja ki a szavakat, amiket menet közben a fülembe suttog -, legyen elnéző, amikor azt mondom: lője forró magját oda, ahová akarja, csak lehetőleg tőlem a legtávolabb. Amennyiben a legutolsó mondatot nekem címezte volna, én valószínűsíthetően a golyóival együtt csavarom le a fa... khm... szerszámát, majd ugyanazzal a lendülettel az Ön szájába tömöm a maradványokat. Így a ge... khm... spermája oda került volna, ahová igénytelensége alapján való.

És akkor végezetül néhány észrevétel a szerzőnek...

Tisztelt Raine Miller!

Szerettem volna meglelni szerzeményének a célját, de minden igyekeztem ellenére, sajnos csúfos kudarcot vallottam. Kíváncsi ember lévén, kedvem lenne arra kérni önt, hogy pár mondatban összegezze nekem mit is óhajtott elérni eme irományával. Nem megbántásként, de a története minden eredetiséget nélkülöz, ami még nem is volna akkora hiba, ha a kivitelezés színvonala megütötte volna az elvárt mércét. De a történetnél már csak a kivitelezés volt rosszabb. Nem tudom honnan merítette Ethan Blackstone karakteréhez az információkat, de mély fájdalommal kell tájékoztatnom: az alanyai erősen nem voltak megfelelőek. Persze más a kép, amennyiben az alanyokat valamelyik neves fegyház dupla y kromoszómás, halálsoron veszteglő állományából, vagy egy kevésbé neves elmegyógyintézet mélyen tisztelt tagjai közül válogatta ki. Abban az esetben ha ez a helyzet, akkor arra kérném, legközelebb ne legyen ennyire lelkes! Elég ha csak lemegy az utcára, és ott megkérdezi a legelső járókelő helyes pasit miről mit gondol. Rendben, készséggel belátom, hogy ez utóbbi helyzetben a főhőse nem lesz vélhetően egy irányításmániás lepedőakrobata, viszont jóval megkedvelhetőbb figura lesz, akivel mindenféle sorozatgyilkosság elkövetése nélkül, relatíve egyszerűen képes lesz a tömeg azonosulni. Női karakterének fondorlatos gondolatait most nem sikerült nyomon követnünk, ami vagy nyereség, vagy veszteség - én teljes bizonyossággal állíthatom, hogy nekem nyereség -, viszont azt mindenképp szükségszerű megjegyeznem, hogy szegény lány, még így távolról is buta mint a tök, és olyan önigazolási kényszere van, ami brutális. A nem létező önbizalmáról már nem is beszélve. Ha csak egy hajszálnyival több volna az öntudata, akkor kettejük története is jóval színesebben alakulhatott volna. Nem mellesleg sikerült ugyanazt a hibát elkövetnie, mint a többi hasonszőrű szerzőnek. Hölgyeményünk beadja a derekát, és a dolog itt meg is hanyatlik. Nincs tovább. Bekerülnek a képbe a mellékszereplők - teljesen feleslegesen, olyan mérhetetlenül unalmassá varázsolva, ezt az amúgy sem túl szárnyaló remeket, ami rekordidő alatt az érfelmetszésig kergeti az olvasót. És nézze el nekem, de... nagyon nem szeretem, ha ostobának néznek. Mi ez a gyomorfelfordulásos, hányásos kitérő a fináléban? Most nagy kegyesen arra vagyunk terelve, hogy Brynne vélhetően terhessé válik? Ha igen, akkor máris jelezném, hogy már most csomóstól tépem a hajam. Hogy miért? A terhességi rosszullét nagy általánosságban a 6.-8. hét környékén kezdődik, és ha minden tankönyv szerint alakul, akkor a 12. hét után megszűnik, vagy mérséklődik. Meglehetősen ritka (nem állítom hogy nem fordult elő soha), ha valaki már az első pár hétben elkezd émelyegni. És ugyan hősnőnk olyan ritka, mint az élő dinoszaurusz, mégis... a statisztikák szerint, inkább az átlagos rosszullét kellene hogy jellemezze nem az extrém. Ez pedig azért vicces, mert akárhogyan is számolom Ethan és Ő még csak árnyaltan sincsenek együtt, mély nagy szerelmi mámorukban hat egész hete! Persze lehet hogy én tévedek, és Ethan varázsspermája csodákra képes... Mély megdöbbenéssel tapasztaltam továbbá azt is, hogy a szakszerű felvezetés után, végül is mélyen pofára kellett esnem, az anális közösülés terén. A keménytökű főhős megtorpan, pont a célegyenesben? Mind átvitt, mind szó szerinti értelemben... Kizárt. Ethan-hez képest egy faltörő kos, doromboló kiscicának tűnhet. Csak én érzek ebben ellentmondást? Na de talán elég is ennyi szócséplés. Egyetlen kérésem volna már csak Önhöz. Kérem, tegye meg azt a szívességet, hogy nem próbálkozik többet az írással. Két komoly okom is van ezt kérni Öntől. Az első, hogy szeretnék még bízni a férfiakban, és Ethan agyával gondolkozni majdnem egy teljes napig, olyan mérvű rombolást okozott, ami még engem is meglepett. De ami még fontosabb, szeretnék a továbbiakban is bízni a nőkben. Az Ön gondolatai egyenesen rémisztőek. Egy költőinek szánt kérdés: ha többen is ilyen tükröt kezdenek tartani felénk, akkor hogyan várhatnánk el, hogy az ellenkező nem értelmesnek találjon bennünket? Szóval, szépen kérem, ne tegye. Inkább cserélje le a pennáját combfixre, és újítson be magának egy épeszű férfit (már ha talál ilyet - nem a férfiak értelmi készségét kívánom ezzel kétségbe vonni).

Üdvözlettel:

Holhós Linda

Értékelés: SZ.A.R

Tovább

Liebster Blog Award

Egyik kedves és rendszeres olvasóm, aki szintén hódol a blogírás szépségeinek, bizonyos Kaposznyák Viktória (a Lélekbuborék néven szereplő blog büszke tulajdonosa), a mai napon azzal lepett meg hogy eme szép díjjal jutalmazta eddigi munkámat:

A gesztus nagyon jól esett, mert ugyan nem vagyok az a mindent ünneplő típus, de ha az ember munkáját elismerik, az mindig jó. Nagyon jó. Sőt fantasztikus, lelkesítő, kebleket melengető, bizsergető... egy szó mint száz, remek. És nagyon szépen köszönöm, hogy megtiszteltél eme kitüntetéssel, és a figyelmeddel. Természetesen minden más olvasóm kitüntető figyelméért is nagyon hálás vagyok, hisz ha ti nem lennétek, akkor én sem írogatnék. Na de a lényeg. Mint minden díj, ez is jár kötelességekkel is, nemcsak jogokkal. A díj nem áll meg egy embernél, hanem továbblép, méghozzá úgy, hogy a díjazott (jelen esetben én), továbbadja tíz másik blognak, amiket követ, amiket szeret, és amiket olvasni szokott. Azt hihetnénk hogy eddig egyszerű - merthogy az is, de van még tovább. A díjazó (jelen esetben én) feltesz tíz kérdést, amire az általa díjazott blogtulajoknak válaszolni illik (egyszerűbben: Vikinek volt tíz kérdése, amit én most itt meg fogok válaszolni, és nekem is lesz tíz kérdésem, amit az általam díjazott bloggereknek kell majd megválaszolniuk). Ami még fontos! A díjazott blogok követőinek a száma 200 alatt kell hogy legyen, illetve a jelölteket mindig értesíteni szükségeltetik a saját blogjukon arról hogy jelölték őket (merthogy tudniuk kell arról, hogy mit is kell majd nekik is tenniük). Ha esetleg nem lettem volna világos, akkor a "Lélekbuborék" feliratú linken, elolvashatjátok a dolgot Viktória honlapján is. Ő egyszerűbben pontokba szedte a teendőket.

És akkor íme Viktória kérdései, illetve azokra a válaszok.

1.Melyik az a hely, ahol akár egyedül is eltöltenél hosszabb időt?

Fogós kérdés, merthogy leginkább mindenhol szeretek egyedül lenni, kivéve amikor nem. Ha csak egy választásom lehetne, akkor talán két eshetőséget tudnék mondani (jellemzően saját magam egyszerűségére):

a, víz alatt, búvárkodva - még sosem csináltam, de van egy komoly ábrándozásom, ami bálnákkal kapcsolatos (a rokonság...). Bár az ember tűrőképessége erősen korlátozott ha a vízben lévő pancsikolásokról van szó, mégis, ide nekem egy kopoltyút, és éveken keresztül boldogan elúszkálgatok.

b, hegyi kunyhó, hatalmas masszív gerendákból, akkora kandallóval, amiben állva elférek, közel s távol senki emberfia... imádnám! Kérdés mit értünk hosszabb idő alatt, mert szerintem azt a csendet, ami ezt a környezetet jellemezné, maximum olyan két héten belül elunnám, és utána sikítva menekülnék vissza a városba.

2.Mi volt a jeled az óvodában?

Halacska. Tudom, tudom... anyámnak is ferde a humorérzéke.

3.Melyik kedvenc édességed?

Inkább melyik édességet nem szeretem. Ha nagyon priorizálni kellene, akkor a belga csokit tenném az első helyre. De a mogyorókrém is belefér minden gond nélkül, nagyobb lelki gubanc esetén evőkanállal.

4.Miért vezetsz blogot?

Isten segítse meg azt, aki fel meri tenni nekem ezt a kérdést. Sok oka van. A legnyomósabb: rengeteg a mondanivalóm. A második legnyomósabb: akik körülöttem élnek, kezdtek már besokallni. Ha a komoly megközelítést vesszük: szeretek írni, szeretek ismerkedni, nevetni, és olykor sírni. Ez egyedül kevésbé szórakoztató. De ha adott egy jó társaság... Ha pedig a mély filozofikus részt vesszük: nem hiszek nagyon a materiális dolgokban, szerintem az életet a szép pillanatok teszik kerekké, és a szép pillanatokat pedig egymásnak köszönhetjük. Keresem a szép pillanataimat.

5.A családod tudja hogy blogot vezetsz?

Ó igen. És a barátaim is, és a kollégáim is. Maradjunk annyiban, hogy nehezen megkerülhető a személyiségem. Egyszer kötelező jelleggel mindenkinek fel kell esnie bennem, és ha én egyszer kinyitom a számat...!

6.Ha lenne egy kívánságod, mi lenne az?

Világbéke? Khm... komolyan? Nem tudom. Sosem gondolkoztam el ezen a kérdésen igazán. Talán egy kis nyugalom az jó volna, leginkább saját magamtól. De akkor megint változna a mostani kép, és ez a kép jelenleg, úgy kerek ahogy van. Nem vennék el belőle semmit, és nem tennék hozzá semmit.

7.Mi az utolsó könyv amit olvastál?

Julia Quinn: Sir Philipnek szeretettel - Day után kellett valami, ami visszaállítja az emberiségbe vetett, nemlétező hitemet.

8.Van-e fóbiád?

Ááááá... nincs! Soha nem is volt! Nekem?

Iszonyúan rettegek a magasságtól. Egyszer másztam fára életemben, akkor is majdnem a tűzoltókat kellett kihívni, hogy leszedjenek. Még a mély vízben is rosszul vagyok, ha nem látom hol az alja. Ezenkívül mindent utálok, aminek ízelt lábai vannak, és abból is több mint egy pár, ami zümmög, csíp, harap, sziszeg. Érdekes módon azonban a denevérekkel semmi bajom. Ha valami szőrös, az is jöhet. Bírom a tevéket is (mókás állatok), és rajongok a lovakért (ha most elkezd valaki röhögni azt leütöm! :D)...

9.Milyen hangszeren játszanál a legszívesebben?

Nem a furulyát fogom mondani... hahaha...

Imádnék zongorázni, de túl rövidek hozzá az ujjaim. Ahogy a gitárhoz is, pedig az még volna is itthon.

10.Képes vagy-e felnevelni növényeket? (Én nem :D )

Egy időben ment a dolog, de úgy az elmúlt tíz évben minden zöld megadta magát a környezetemben. Még a kaktuszaim is. De a gyermekem jól van! Szerintem a dolog nyitja abban rejlik, hogy őt nem kell locsolni.

És akkor íme az én kérdéseim a jelöltjeimnek:

1. Ha állat lehetnél, milyen állat lennél, és miért?

2, Melyik tulajdonságod tartod a legrosszabbnak?

3, Elégedett vagy-e a mostani helyeddel a világban, illetve saját magaddal? Ha változtathatnál, min változtatnál?

4, Allergiás vagy-e valamire? És ha igen, mire?

5, Melyik a kedvenc könyves vagy filmes karaktered? Miért?

6, Milyen lenne számodra a tökéletes nap?

7, Vannak-e bakancslistád? Ha van, akkor mi szerepel az első három helyen?

8, Melyik a legkedvesebb női, illetve férfi neved?

9, A pohár szerinted félig üres, vagy félig teli?

10, Mi volt életedben eddig a legnagyobb teljesítményed, amire büszke vagy?

És akkor akikre én gondoltam (ja igen, a díjazottakat linkelni szükséges!):

Annie mindenes blogja

CBooks

Adri könyvmoly

Ariadne olvasmányai

Avely

Francica blogja

Stigabiga

Anna blogja

Yvanna blogja

Katica olvasmányai

Remélem mindenkinek sikerül ezzel a kis kedveskedéssel szép perceket lopnom a napjába!

Tovább

Sylvia Day: Egymásba fonódva /2013/

"Eva és Gideon nem menekülhet a múlt démonai elől - viselniük kell birtoklási vágyuk következményeit.

Megismertem Gideon Crosst, és abban a pillanatban éreztem, hogy van benne valami, amire szomjazom, aminek képtelen vagyok ellenállni. Veszélyt jelent, jól tudom, és hozzám hasonlóan az ő lelke is sérült. Ám ellenállhatatlanul vonz, s az élet nélküle elképzelhetetlen számomra.

Senki nem tudja, mi mindent kockáztatott értem. Ijesztő, hogy múltunk sötét árnyai elől nincs menekvés - felfalhatnak minket. Súlyos titkainktól nem szabadulhatunk, mégis megpróbáltunk dacolni a sorssal, és megadtuk magunkat leküzdhetetlen vágyunk elsöprő erejének."

Kiadó: Ulpius

Oldalak száma: 444

Ára: 3999 Ft

Milyen férfi is Gideon Cross?

1, Magas - fontos momentum, mertha liliputi lenne, akkor nem lenne olyan izgalmas a történet...

2, Izmos - jha kérem, nehogy már a tökéletes pasinak pocakja legyen. Oké, szeretjük a szálkás izmokat (bár mondjuk én a masszivitásra esküszöm), na de hogy minden bekezdésben legalább hat jelző irányuljon férfiúnk megismételhetetlenül fantasztikus, és hiperszuper tapintású, kinézetű, ízű és egyéb (természetesen csak és kizárólag pozitív) jellemzővel bíró kontúrjaira, az talán egy cseppet már túlzás. 

3, Dús sötét haj keretezi angyalokat megszégyenítő szépségű arcát, és (ahogy az csak milliószor van kihangsúlyozva a történetben) világítóan kék szemeit - nem is tudom hol kezdjem, annyi ebben a képben a baki. Én szeretem a sötét hajú férfiakat, aztán hozzámentem egy szőkéhez. Imádom a mogyoróbarna szemeket, a férjemé kék. Leginkább ennyit számít ez az egész. De nekünk bugyuta olvasóknak, a biztonság kedvéért másfél oldalanként az agyunkba kell verni, hogy Gideon dús fürtjei hogyan hullanak, állandóan érzelmektől bepárásodott szemei elé, amik természetesen mindig csillognak, könnyeznek, vagy hűvösek, vagy szikrákat szórnak, de leginkább a nap 24 órájából 23 órában vágytól tüzelnek. Valaki lőjön le.

4, Míg mások kígyót melengetnek a keblükön, addig Gideon boát táncoltat a nadrágjában... fáradhatatlanul ráadásul. Amennyiszer elsült a fazon a könyv folyamán, már kiszáradással kórházba kellett volna kerülnie. Vagy végelgyengülésben meghalnia. De a kis huncut kitart, az írónő tervei szerint, még legalább két kötet erejéig. Nem tudtam mi hiányzott!

5, Mindig jó az illata. De mindig. Ha edzésről jön, ha munkából, ha reggel felkel, ha tíz órán keresztül kamatyol, még akkor is! Palackozni kellene a pasit, és elkezdeni árusítani.

6, Tekintélye van! Hangsúlyozom: TEKINTÉLYE!!!! Ha belép egy helységbe, akkor öt mérföldes körzeten belül elszégyellik magukat a virágok, minden fajú hím szerszáma visszahúzódik a hasüregbe (nem, nem csak a golyók), és minden nőnemű lény parancsra nedvesedni kezd. Ezt komolyan át szeretném élni. Lehet hogy bennem van a hiba, de amikor én eddig jó pasival találkoztam, akkor két dolog történt:

a, nem bírtam magamba fojtani kissé vulgáris oldalamat, és kerek perec közöltem az illetővel, hogyha tapintásra is olyan kemény a feneke, mint ránézésre, én bizony megharapom (nem mindenki volt képes felvenni ezt a gyors iramot, de aki felvette...)

b, nyugtáztam, hogy nem rossz, és mentem a dolgomra. Soha nem volt pillangóhad beszorulva a rekeszizmaimba, nem kezdtem el kapkodni a levegőt, meg remegni, és elpirulni.

De most már hajt a kíváncsiság! Nem lehet olyan igazságtalan az élet, hogy úgy enged majd elpatkolni, hogy nem tudom milyen érzés az, ha valakinek a puszta látásától, majdnem orgazmusom van! Annyian írtak már erről, olyan sok HITELES női író! Ha nekik szabad ilyet érezni, nekem miért nem? Toporzékolok a kíntól, és attól, hogy nekem (mint amúgy szerintem teljesen épeszű valakinek), soha de soha, de soha az életben nem lesz alkalmam átélni mindezt! - remélem érezhető volt az alig-alig eltúlzott gúny a szavaim mögött.

7, A pasi maratonista, ha dugásról van szó. Kedvenc témám. Nekem van állóképességem, de tényleg. Igazán. Nem vagyok az a fajta, akit nagyon sokáig győzködni kell, ha hancúrkodásról van szó, de... basszus, azon kívül lehet néha mást is csinálni! Oké, friss kapcsolat, meg miegymás...de akkor is! Összeszámolni nem tudom mennyi szexjelenet volt a könyvben. És minden egyes alkalommal részletesen megkapjuk hogy Evát mennyire szétfeszíti Gideon betonkeménységű férfiassága, hogy milyen szorosan tapad rá, hogy ugyan néha fáj, de az is kéjesen fáj... Kedves Slyvia Day, elsőre is megértettük. Felfogtuk, hogy Eva alkalmanként majdnem felbüfögi Gideon szerszámát. És bár az ismétlés a tudás anyja, egy könyvben marha lehangoló tud lenni, ha három oldalanként ugyanoda lyukadunk ki.

8, A pasi zűrös, de határozottan az. Mindig tudja mit akar, nem tűr ellentmondást. Soha. Ha Ő elhatároz valamit, akkor azt úgy elhatározza, hogy még az univerzum is elfelejt a törvényeinek megfelelőlen működni. Persze ezen felül ha olyanja van akkor gyengéd, mint egy bolyhos kiscica, és a legfontosabb, minden gondolata Eva. Csak és kizárólag Eva. Vele kel, vele fekszik, még a szendvicsének a majszolásáról is a legutóbbi nyalásos aktus jut eszébe, és olyan szinten elkötelezett, ami már nem párkapcsolatokra jellemző, hanem a sziámi ikerségre. Én szeretem ha jogot formálnak rám. Tobzódom abban az érzésben hogy kellek valakinek, hogy nem bír úgy funkcionálni nélkülem az illető, mint velem. Ugyan kinek ne volna hízelgő, ha akarják? Mégis... lehet hogy megint én vagyok elfuserálva, de ezen felül azért még van egy fontos tényező. A személyiség. Nem a másik által vagy az aki vagy, vele csak kiteljesedhetsz. Attól még lehetnek önálló gondolataid, érzelmeid, reakcióid, mert van valakid. Lehet hogy én vagyok túl erős személyiség, de az ennyire beteges rajongás, ami ebben a könyvben már fellelhető:

1, nem természetes,

2, túl színpadias,

3, hisztérikus - egyik sem túl vonzó tulajdonság.

Day az első két kötetben remekül felvázolta, miért is olyan facsarodottak a szereplőink, és el kell ismerni remekül csinálta. Szomorú, hogy azt a nem kevés munkát, amivel ezt felépítette, milyen szépen rombolta le ebben a könyvben. Annyi potenciál volt az első két könyvben, annyi lehetőséget lehetett volna kiaknázni. És mindebből semmi nem lett. Átmásztunk a Melrose Place gyomorforgató keretei köré, és olyan silánnyá varázsoltuk a történetet, ami az olvasó minden kedvét elveszi. Mély gratulációm ezért az írónőnek. Ja, és folytatni fogja! De hogy mivel? Már a harmadik rész sem a főhősökről szólt! Nem is tudott mit tenni Day Gideonnal, és Evával. Amire építeni lehetett volna (a gyilkosság, és következményei), azt két legyintéssel elsöpörtük a szőnyeg alá, de mivel kell a komplikáció, így behoztunk majdnem minden oldalra valamilyen felfoghatatlan baromságot. Minden klisé, ami csak fellelhető a földön, felvonultatásra kerül! Vagy ez lesz terhes, vagy az, vagy ennek van szerelmi kínja, vagy annak... szülők akik félredugnak, barátok, akik félredugnak, volt szeretők - híres rockénekesek, vagy riporterek - akik éppen dugni kívánnak - nem egymással, hanem a főhősökkel. Eltitkolt szexvideó... röhejes, banális, rémisztően buta, és agyilag feldolgozhatatlanul idióta eszközök ezek. És miért? Csak azért, hogy menjen már valamerre a történet. Nekem két dolog jutott erről eszembe:

1, rohadtul unom, annyira, hogy az már viháncolásra fakaszt,

2, mégis, mi a jó fene köze van mindehhez Gideonnak, és Evának? Én még két ennyire nárcisztikus, egoista, önmagát a középpontba helyező személlyel, mint hőseink, soha ebben a büdös életben nem találkoztam! (Magamon kívül persze - de még én sem vagyok ennyire klinikai eset) Elegük van mindenből? Akkor húzzanak el a jó fenébe! A pasi úgyis milliárdos... üljenek fel a magángépükre, és menjenek el síelni, vagy cápahorgászatra a Karib-szigetkre egy évre. Úgy csinál mindkettő, mintha az egész világ összeomlana, ha ők nem tartanák azt óvó kezeik közt. Egyszerűen képtelen vagyok ésszel felfogni, hogy végigszenvedtem annyi hülyeséget, mint ami ebben a könyvben van. Na de visszakanyarodva Gideonhoz...

9, A pasi gazdag. Olyannyira hogy Salamon hozzá képest kispályás kezdő. Elhiszitek, hogy ezt is meguntam már? Oké, jó ha tehetős emberekről olvas az ember. De nagy elvárás az, hogy ez az egész ne kapjon még egy jó nagy külön hangsúlyt is? Cipőmárkák, ruhamárkák, táska, és óramárkák, platina, gyémánt, és arany mindenhol, amerre az ember ellát. Mintha egy stílusmagazint olvasna az ember. Zsibbasztja az agyat, ráadásul, olyan rágós, mint a cipőtalp. Ki a tököm nem szarja le - már elnézést - hogy hány karátos, és gyémántberakásos órát vett Gideon Evának? Részletkérdés. De persze Eva egy cseppet sem anyagias... nem a hócipőmet! Csak képtelen egy egyszerű melegítőnadrágban, és felsőben kilépni az utcára. Marha mély itt is a mondanivaló... És nem mellesleg marha untató volt az is, hogy minden ruháról külön értekezést tart az írónő. Szegény fák tucatjai, akiknek ezért kellett meghalniuk.

10, Gideon egy terminátor, vagy egy perpetuum mobile. Egy percre nem pihen le, ahogy hősnőnk se. Mindketten edzenek. Hősünknek persze muszáj, ha olyan szexi akar maradni, mint amilyen... de hősnőnk sikeresen kifektetett. Egyenesen elegem van Eva fenéktáji elégedetlenkedéséből. Ugyanúgy, ahogy a ciklusából is. Már a második könyvben is halhattunk erről épp eleget, de ezek szerint mégsem eleget, mert most is szépen kivesézzük mindkét témát. Nem érdekel! Hangsúlyozom: NEM ÉRDEKEL!

11, Gideon érzékeny. Kell hogy ellentmondásos legyen, de szegényt már nagyon sajnálom, és csodálom is egyben. Ilyen mérvű személyiségzavarral, mint ami neki van - és természetesen hősnőnknek - csoda hogy még nem bolondult meg. Ami viszont tényleg viszi a prímet, az a türelme. Ha a helyében lennék én már megtéptem volna Evát. Ahányszor egy másik punci színre kerül, a csaj rögtön idegrohamokat kap. Kellene a fenének egy ilyen hisztis picsa! - újfent elnézést.

12, Gideon a dominánsnak csúfolt vehemens szerető - aki leginkább a biztonsági szóval vall szerelmet. Remek. Én kedvelem, ha valami ízlésesen érzelmes, de... minden oldalon eljátszani, hogy "jól vagy?", majd "de biztos hogy jól vagy?", aztán "de tuti, hogy biztos, de tényleg, hogy jól vagy?". Azt hihetnénk hogy ezzel talán vége, de csak ezután jön a java, miszerint "ugye tudod, hogy szeretlek!", majd "de én igazán szeretlek!", aztán "nem bírnék élni nélküled, nem kapok levegőt nélküled, megállna a szívem ha nem lennél, képtelen lennék elviselni az elvesztésedet - szeretlek!". És ha ez nem volna még elég, akkor jön a kontra "én jobban szeretlek!"... Ugyan vesszetek már ezen is össze! És mikor kezditek összemérni a farkatokat? Könyörgöm, mi ez? Verseny? Ki tud magasabbra licitálni? A könyvet fürdőkádban ajánlott olvasni, mert annyira csöpög, hogy gond nélkül eláztat maga körül mindent. Ha nem az érzelmi részek vannak feltupírozva, akkor Eva nedvei áradnak mindenfelé... szóval garantált a fulladásos halál.

Nagy hirtelen ennyi ötlött eszembe erről a műről. Mély csalódás, mondhatom. A legrosszabb, hogy Day nagyobbat zuhant ezzel a résszel, mint James a "szürkéivel". James estében a hanyatlás fokozatosan következett be, itt azonban úgy érzem, mintha minden gátlást nélkülözve, jó erősen kupán vágtak volna egy méretes lexikonnal. Gideon eddig szimpatikus ürge volt, és talán még Evát is sikerült itt-ott megértenem eddig. De most... Eva leminősült egy természetileg erősen kifogásolható hisztérikává, Gideon pedig mérhetetlenül ostobává. Egy kérdés nyugtalanít csupán: miért van minden írónőnek kényszere kiölni a férfi szereplőiből a keménységet? Az acélosságot? Miért kell őket minden áron betörni? Nem azt szeretjük meg a férfiakban, ha zabolátlanok? Ha kicsit nehezen kezelhetők? Miért kell kényszeresen mindent az átlagos és feltételezett női ízléshez igazítani? Költői kérdések ezek, tudom én jól. Csak nem értem, még mindig, és ez elkeserít. Az én nézőpontom szerint, azt az oroszlánt élmény nézni, aki szabadon őrzi a felségterületét, és aki ugyan nem hagyja hogy bármikor megsimogasd, de odajön hozzád, ha igényli, és akkor elementáris erővel taglóz le téged a gyengédsége. Aki megelőlegezi feléd a bizalmat, de túl büszke ahhoz, hogy ezt lépten-nyomon az orrodra is kösse. Akiről tudod, hogy néha talán morcos, olykor talán mogorva is, de ha csak egy kisebb veszély is fenyegetne Ő volna az első, aki átharapná a fenyegetés torkát. Akiben nincs hajlam a hazudozásra, mert az egyenességével is képes elérni mindazt, amit szeretne. Akit tisztelni lehet ezekért a tulajdonságokért. Az ilyen típus nem fog elkezdeni olvadozni, és kifordulni önmagából. De pont ez a lényeg! Mert ha elkezdene, akkor pont a legpikánsabb, legvonzóbb része veszne oda. Az ilyet akaratlanul értékeli az ember, akaratlanul ragaszkodik hozzá, akaratlanul vonzódik az erejéhez... Ha ez eltűnne, akkor nem maradna más, csak a szürkeség, és sehol nem volna a romantika.

Értékelés: 3 pont

Tovább