Sylvia Day: Megigézve 2014/

Hát jaj... Döbbenetem olyan hangos, hogy leginkább csak néma csenddel, és meg-megránduló szemöldökkel tudnám igazán szemléltetni. Ami pech, mivel elvileg eléggé szófosó vagyok, illetve ebben a blogban az írott szó a nyerő, és hát úgy sem jártam még soha eddig, hogy ne tudtam volna jó bő lére eresztett körmondatok özönével kifejezésre juttatni a nemtetszésemet vagy éppen a tetszésemet... De most ez a helyzet. Sokkot kaptam, másra nem tudok gondolni... Dermedten, arcomra fagyott mosollyal várom hogy az ihlet, a pozitív és kedves ihlet, ledöntsön a virgácsaimról... Várhatok szerintem amíg meg nem vakulok, így inkább előveszem indulatos, maró gúnytól fröcsögő, kevésbé kulturált oldalamat, és leveszem róla a szájkosarat. Előre is elnézést kérek a következőkben felvezetett mondatokért, mert ugyan a legjobb tudásom szerint meg fogom próbálni visszafogni magam, de ígérni nem merek semmit.

"Max Westin maga volt a megtestesült szexualitás. A lány már a közelségéből, a szagából érezte. Benne minden nyers volt és érdes. Egy őseredeti lény. Akárcsak Victoria.

Max túl hosszan fogta a kezét, sűrű pillákkal keretezett szeme leplezetlenül elárulta a szándékát: magának akarta, meg akarta szelídíteni a nőt.

Victoria. 

Egy szó csupán, de ahogy a férfi szájából hangzott, abból olyannyira sugárzott a birtoklás, hogy Victoria már-már magán érezte a nyakörvet.

Ez hozzátartozik a természetedhez - morogta a férfi. - A vágy arra, hogy valaki megszerezzen.

Ebben a macska-egér játékban minden csak illúzió, ám a szenvedély valóságosabb már nem is lehetne."

Kiadó: Ulpius

Oldalak száma: 284

Ára: 3499

Van egy nagyon kedves felvezetésem a könyvhöz. Említettem már, hogy a munkahelyi kollégák, ha akarják, ha nem figyelemmel kísérik mindennapi idegösszeroppanásaim, amiket ezen kategória becses könyvei okoznak. Persze több alkalommal felmerült a kérdés, hogy teljesen eszemnél vagyok-e, hogy ilyen könyveket olvasok... A válasz: evidens, hogy nem vagyok teljesen eszemnél, olyannyira nem, hogy most már én is kezdem megkérdőjelezni a saját értelmi képességeimet. De mielőtt még önismereti krízisbe hajszolnám magam, kanyarodjunk vissza a kedves kis felvezetéshez. Épp kétrét görnyedtem a megrázkódtatástól, az egyik csavarosan kivitelezett teljességgel igénytelen tőmondaton, amikor az egyik kedves barátom és munkatársam, rákérdezett agóniám okára. Félig röhögve, félig zokogva felvázoltam neki ezt a förmedvényt. Amikor odáig jutottam a mesélésben, hogy a főhősnőnk egy macska - ez amúgy még a beszámoló első egy-két mondatán belül volt - akkor eme kedves barátom (aki mellesleg pasi) szemöldöke enyhén megemelkedett. "Mármint ezt átvitt értelemben gondolod, ugye?" - kérdezte, szerintem abban bízva, hogy azt fogom mondani, hogy "hát persze!", vagy azt, hogy "természetesen!". Fapofával egy szó volt csupán a válaszom: nem. Néhány percnyi "most csak viccelsz!", "nem", "komolyan mondod?", "igen", "ááá, csak viccelsz", "nem" stílusú bájcsevej után sikerült is meggyőznöm drága barátomat, hogy itt szó sincs tréfáról, a főhősnő bezony bagzik. Erre drága barátom csak annyit reflektált, hogy "és ezt megveszik emberek? Mármint pénzért?" Halovány bólintásom után drága barátom pár pillanat erejéig eljátszott annak a gondolatával, hogy pályát módosít, és ír egy hasonlóan igénytelen valamit, mivel úgy néz ki ma már minden idióta könyvelhet el sikert, illetve profitot a piacon.

Egy szóval képes vagyok Day eme remekét leírni: BULLSHIT. De nem a jófajta, amin talán még röhögni is lehet. Nem, ez a teljesen értelmetlen, tartalmatlan, fárasztó, idegölő, buta, agyzsibbasztó fajta, aminek se eleje, se vége. Teljességgel értékelhetetlen, még arra is alkalmatlan, hogy SZ.A.R. kategóriás legyen. Még ANTIKÖNYV-nek nevezni is sértés a kategóriára nézve. Ettől a borzadálytól gyomorfekélyt lehet kapni... Sőt! Azt mondom, hogy egy ízes szalmonellát hamarabb bevállalok, minthogy még egyszer a kezembe vegyem ezt a rémséget. Meg voltam győződve arról, hogy azoktól a ritka nagy baromságoktól, amiket eddig olvastam, nem lehet lentebb csúszni. Tényleg meg voltam győződve róla. Na de ez a... az a... pfffffff... Hát ez viszi a prímet.

Néhány gondolat a történetről...

Adott egy világ, amikben varázslók vannak. Varázslómesterek... Ezeknek a nagyhatalmú mestereknek - istenem, még leírni is fáj - olykor-olykor van familiárisuk. Hogy mik is ezek a familiárisok, azt nem tudjuk meg, mert csak egyet ismerünk meg közülük: hősnőnket. Hogy most a familiárisok állatok-e, vagy emberek-e, vagy gnómok, alakváltók, földönkívüliek, gizmók, karácsonyfadíszek, kaspók, vagy a tököm tudja mik, na arra nem derül fény. Annyit tudunk meg csupán, hogy Victoria egy macska, aki képes emberi alakot ölteni, avagy egy ember, aki képes macskaformába bújni. Illetve azt tudjuk még meg, hogy már nem familiáris, vagyis de, mégis az, mert hatalom ide vagy oda, eredetünket, és természetünket nem tudjuk megtagadni... Visszakanyarodva, és nagyon tömören: Victoria már nem áll senkinek a szolgálatában, meg van vadulva - nem vicc, veszett a lelkem a Tanács szemszögét nézve -, nyakörve immáron nem látható, és eddig senkinek nem sikerült betörnie. Hatalmát régvolt szerelmének köszönheti, Dariusnak, aki utolsó lélegzetével nem csak hogy felszabadította, de még minden erejét át is adta neki. A varázslóközösség atyjai - a bölcs és megismételhetetlen Tanács (eredeti, azt a rohadt mindenit neki, de eredeti!) tagjai - ezt a fejleményt nem tudják nem észrevenni, és elkezdi csípni mindent látó szemeiket a dolog. Annyira ráizgulnak Victoria kivételes pozíciójára, hogy csőstül küldik veszett és tüzelő szukánk után a Vadászokat (hagyjuk... kedvem volna tökön szúrni magam). A Vadászok azok a varázslók, akik szökött familiárisok, és fekete mágiát űző boszik után vetik magukat, amikor meghallják hogy csettintenek nekik. Amin tótágast lehet állni... Max Westin-nek, a Vadásznak, úgy kell doromboló kiscicát varázsolnia Victoriából, hogy minden módon leigázza, ahogy az csak lehetséges. Érzelmileg, agyilag, és szexuálisan is behódolásra kell köteleznie a csajt, hogy annak nyakában megjelenjen a nyakörve, aminek a segítségével újra egy varázslóhoz köthető. Mi van? MI VAN?!!! Ez most komoly? Pornót írtunk a Harry Potter-ből? Hát beszarok...

Minden komolyságomat latba vetettem hogy elkerüljem a sikítással egybekötött göndör kacajt, de nem jött össze a dolog. Persze alig egy perc alatt sikerült nem egy embert magammal rántanom a hülyeségbe, és alig negyedóra múlva már se vége se hossza nem volt, a varázspálcás vicceknek a baráti körünkben... A természetfeletti pálca, mely a megfelelő bánásmód mellett, és a megfelelő ember kezében, szó szerint csodákra képes. A fa, aminek a nektárja függőséget okoz... A jogar, aminek a hatalma oly széles spektrumú, hogy ihaj... ha kell gyönyörrel halmoz el, ha kell megbüntet, magához láncol, és ezt kapd ki, de még vizelésre is alkalmas. Univerzális! SÍROK!

Visszakanyarodva a Harry Potter-hez... Akkor hasadtam meg végleg, amikor kiderül hogy az egyik rossz boszi neve az, hogy Sirius... ARE YOU SERIOUS? BULLSHIT!!!

Ez a macskás, alakváltós, megyek utánad, mint az élő lelkiismereted dolog meg, olyan mintha egyenesen Az arany iránytű-ből szalajtották volna.

Amúgy meg az egész könyv olyan, mintha a Mágus szerepjátékot keresztezték volna Kovi egyik díjnyertesen mély mondanivalóval rendelkező filmjével. Plusz a pálca... És most vérig sértettem a Mágus szerepjátékot, és hazánk koronázatlan pornócsászárát...

Na de haladjunk, lássuk min akadtam még ki...

Azt hinné az ember, hogy a felvázolt trutyi elég is lesz a történetnek, hogy majd kezdhetjük csikorgatni a fogunk a hosszú és fárasztó macska-egér harc (hahaha) közben... De nem! Day alkotott... Összerakta a szereplőket, akik seperc alatt már egybe is kelnek, és függöny le, csapó, zárás, nekünk kedves olvasóknak meg kiülhet a homlokunkra a kérdőjel, hogy: most mi van? Hát az az! Semmi! A második felvonásban Victoria Max segítségével bosszút áll a volt szerelmét meggyilkoló Triumvirátuson (csikarodom, konkrétan csikarodom), majdnem meghal, aztán mégsem. A harmadik felvonásban gonosz boszikat kell kinyírnia Max-nak, amihez a fekete mágiát hívja segítségül, amibe aztán Victoria rokkan bele... Kicsi cicánk abszolút jóból átmegy átlagosba, lesz benn egy kicsi ez is, meg egy kicsi az is. Meg minden más is, amit Westin beletesz... Komplex sztori, húúú de nagyon az.

Nyelvtan... Fogalmazási készségek... Istenem, miket is beszélek...

Idézet:

"Milyen csinos kis punci - (...) -Puha, és szűk, és nedves. Én pedig keményen megdugom, és legcsodálatosabb orgazmust adom neki. Telenyomlak sűrű, síkos gecivel. "

Meg anyádat, azt... Ha elültetnélek kivirágoznál, te gyökér! Az erdőben sikoltoznod kell, hogy ki ne vágjanak, te tuskó! Ezmiez? Igénytelenség, Sylvia Day a neved! 

Idézet:

"Max a nyelvével körzött Victoria mellbimbója körül, s lassan mozgatta csípőjét és farkát Victoria spermával teli hüvelyében. A lány miákolt egyet..."

Miákolt. Nem térek napirendre... A hölgyeményünk miákolt. Így, ezzel a szóval. Miákol. És a mi kis cicusunk itt nem is hagyja abba. A kedves lábfetisiszta. Vagy háromszor érez kényszert a történet csavaros szálai közt arra, hogy férfiúnk szexi lábszárához dörgölőzzön... macskaalakban. Vérben forognak a szemeim...

Idézet:

"- Oóóó, Max! - dorombolta Victoria, és az ablaknak dörgölőzött, miközben a férfi levette a nadrágját. - És nagymama, miért olyan nagy a farkad?

Max kajánul elvigyorodott. Élvezte, hogy Victoria még így kiszolgáltatva is megőrizte a játékosságát.

- Hogy jobban megdughassalak, kedveském."

"És nagymama, miért olyan nagy a farkad?" Nagymama miért olyan nagy a farkad? Remek. Egy meseszerű fantasy bdsm pornó, garantáltan kis költségvetéssel, lábfétissel... Az gáz, ha a lelki szemeim előtt megállás nélkül az NDK pornók elevenedtek meg...? Ja..ja..schneller, schneller... Bitte... Óóóó... És akkor most már a teljes pornóipart is sértegetem...

Van nekem egy nagyon jó barátom, aki előszeretettel hív cicának, főleg ha szalonspicces. Szeretem ha becéznek, így majd minden barátom berendezkedett már arra, hogy mindenhogy szólít, csak a nevemen nem. És én imádom ezt. A cicát is nagyon imádom, mert aranyosan mondja az a valaki, és már annyira megszoktam tőle. És mert mást nem szokása lecicázni. Az ilyen privilégiumok pedig kellenek nekem. Köszönöm kedves Sylvia Day, hogy új értelmet adtál a "cica" kifejezésnek! Mostantól kemény önfegyelemre lesz szükségem, hogy ne kérjem ki magamnak, ha valaki így fog nevezni. Hogy ne éljem meg sértésként! Nakapdbeafaszomat...

Volt egy elmés kis eszmecserém is ezzel a könyvvel kapcsolatban, egyik kedves olvasómmal Nicole-lal. Remélem nem fogsz megorrolni rám, de kénytelen vagyok beollózni ide néhány mondatodat, amik megmosolyogtattak:

Fantáziadús, milliószor felvetett "ezmiez?" kérdésemre adott válasza Nicole-nak (Ő hamarabb kivégezte a könyvet, mint én):

"CICA!! Röhögök rajta,jó nagyokat. Mostantól kezdve ostorozni fogom a makkákat, és mellbimbó csipeszt teszek rájuk, hátha megjelenik rajtuk a nyakörv. :DDD Paranormalis BDSM Cica -Vadász (varázsló) módra. Nagyon süllyed a színvonal."

Kiegészítés: a színvonal a béka segge alatt leledzik...

Hmmm... Kérdésem: ezek után kell még írnom ide bármit is? Kell még ettől jobban ecsetelnem, hogy mennyire igénytelen, mennyire visszataszító, mennyire szavakba nem önthetően szar - és ezt most teljes komolysággal mondom, mindenféle vicces felhang nélkül - ez a könyv? 284 oldal... 284 oldal undort keltő pornó, mindenféle színvonal nélkül. Életem leghosszabb 284 oldala volt ez a valami... mert hogy ezt sem nevezném a legjobb indulattal se könyvnek, na az is biztos. Égetnivaló, máglyára vele...! Bár félő, hogy ettől a műtől, még a tűz is sikítva menekülne. Lehet hogy még a Pokol is kiköpné magából... Ennyi volt, nem tudom tovább fokozni. Hallgassatok rám, ennek ne feküdjetek neki, még akkor se, ha meg vagytok győződve arról, hogy keményvonalasok vagytok. Ez a könyv, nem az a könyv, aminek a hiányosságain jót lehet derülni, ha van az embernek humorérzéke. Ez a könyv maga a két lábon járó "hiányosság"! Abból épül föl, hogy mi nincs benne. Nincs benne normális történet, nincs benne jellemábrázolás, nincs benne értékelhető fogalmazás, és szóhasználat. Nincs benne semmi, de semmi, ami megfogna egy értelmes olvasót.

Értékelés: Bullshit 

Tovább

Sylvia Day: Egymásba fonódva /2013/

"Eva és Gideon nem menekülhet a múlt démonai elől - viselniük kell birtoklási vágyuk következményeit.

Megismertem Gideon Crosst, és abban a pillanatban éreztem, hogy van benne valami, amire szomjazom, aminek képtelen vagyok ellenállni. Veszélyt jelent, jól tudom, és hozzám hasonlóan az ő lelke is sérült. Ám ellenállhatatlanul vonz, s az élet nélküle elképzelhetetlen számomra.

Senki nem tudja, mi mindent kockáztatott értem. Ijesztő, hogy múltunk sötét árnyai elől nincs menekvés - felfalhatnak minket. Súlyos titkainktól nem szabadulhatunk, mégis megpróbáltunk dacolni a sorssal, és megadtuk magunkat leküzdhetetlen vágyunk elsöprő erejének."

Kiadó: Ulpius

Oldalak száma: 444

Ára: 3999 Ft

Milyen férfi is Gideon Cross?

1, Magas - fontos momentum, mertha liliputi lenne, akkor nem lenne olyan izgalmas a történet...

2, Izmos - jha kérem, nehogy már a tökéletes pasinak pocakja legyen. Oké, szeretjük a szálkás izmokat (bár mondjuk én a masszivitásra esküszöm), na de hogy minden bekezdésben legalább hat jelző irányuljon férfiúnk megismételhetetlenül fantasztikus, és hiperszuper tapintású, kinézetű, ízű és egyéb (természetesen csak és kizárólag pozitív) jellemzővel bíró kontúrjaira, az talán egy cseppet már túlzás. 

3, Dús sötét haj keretezi angyalokat megszégyenítő szépségű arcát, és (ahogy az csak milliószor van kihangsúlyozva a történetben) világítóan kék szemeit - nem is tudom hol kezdjem, annyi ebben a képben a baki. Én szeretem a sötét hajú férfiakat, aztán hozzámentem egy szőkéhez. Imádom a mogyoróbarna szemeket, a férjemé kék. Leginkább ennyit számít ez az egész. De nekünk bugyuta olvasóknak, a biztonság kedvéért másfél oldalanként az agyunkba kell verni, hogy Gideon dús fürtjei hogyan hullanak, állandóan érzelmektől bepárásodott szemei elé, amik természetesen mindig csillognak, könnyeznek, vagy hűvösek, vagy szikrákat szórnak, de leginkább a nap 24 órájából 23 órában vágytól tüzelnek. Valaki lőjön le.

4, Míg mások kígyót melengetnek a keblükön, addig Gideon boát táncoltat a nadrágjában... fáradhatatlanul ráadásul. Amennyiszer elsült a fazon a könyv folyamán, már kiszáradással kórházba kellett volna kerülnie. Vagy végelgyengülésben meghalnia. De a kis huncut kitart, az írónő tervei szerint, még legalább két kötet erejéig. Nem tudtam mi hiányzott!

5, Mindig jó az illata. De mindig. Ha edzésről jön, ha munkából, ha reggel felkel, ha tíz órán keresztül kamatyol, még akkor is! Palackozni kellene a pasit, és elkezdeni árusítani.

6, Tekintélye van! Hangsúlyozom: TEKINTÉLYE!!!! Ha belép egy helységbe, akkor öt mérföldes körzeten belül elszégyellik magukat a virágok, minden fajú hím szerszáma visszahúzódik a hasüregbe (nem, nem csak a golyók), és minden nőnemű lény parancsra nedvesedni kezd. Ezt komolyan át szeretném élni. Lehet hogy bennem van a hiba, de amikor én eddig jó pasival találkoztam, akkor két dolog történt:

a, nem bírtam magamba fojtani kissé vulgáris oldalamat, és kerek perec közöltem az illetővel, hogyha tapintásra is olyan kemény a feneke, mint ránézésre, én bizony megharapom (nem mindenki volt képes felvenni ezt a gyors iramot, de aki felvette...)

b, nyugtáztam, hogy nem rossz, és mentem a dolgomra. Soha nem volt pillangóhad beszorulva a rekeszizmaimba, nem kezdtem el kapkodni a levegőt, meg remegni, és elpirulni.

De most már hajt a kíváncsiság! Nem lehet olyan igazságtalan az élet, hogy úgy enged majd elpatkolni, hogy nem tudom milyen érzés az, ha valakinek a puszta látásától, majdnem orgazmusom van! Annyian írtak már erről, olyan sok HITELES női író! Ha nekik szabad ilyet érezni, nekem miért nem? Toporzékolok a kíntól, és attól, hogy nekem (mint amúgy szerintem teljesen épeszű valakinek), soha de soha, de soha az életben nem lesz alkalmam átélni mindezt! - remélem érezhető volt az alig-alig eltúlzott gúny a szavaim mögött.

7, A pasi maratonista, ha dugásról van szó. Kedvenc témám. Nekem van állóképességem, de tényleg. Igazán. Nem vagyok az a fajta, akit nagyon sokáig győzködni kell, ha hancúrkodásról van szó, de... basszus, azon kívül lehet néha mást is csinálni! Oké, friss kapcsolat, meg miegymás...de akkor is! Összeszámolni nem tudom mennyi szexjelenet volt a könyvben. És minden egyes alkalommal részletesen megkapjuk hogy Evát mennyire szétfeszíti Gideon betonkeménységű férfiassága, hogy milyen szorosan tapad rá, hogy ugyan néha fáj, de az is kéjesen fáj... Kedves Slyvia Day, elsőre is megértettük. Felfogtuk, hogy Eva alkalmanként majdnem felbüfögi Gideon szerszámát. És bár az ismétlés a tudás anyja, egy könyvben marha lehangoló tud lenni, ha három oldalanként ugyanoda lyukadunk ki.

8, A pasi zűrös, de határozottan az. Mindig tudja mit akar, nem tűr ellentmondást. Soha. Ha Ő elhatároz valamit, akkor azt úgy elhatározza, hogy még az univerzum is elfelejt a törvényeinek megfelelőlen működni. Persze ezen felül ha olyanja van akkor gyengéd, mint egy bolyhos kiscica, és a legfontosabb, minden gondolata Eva. Csak és kizárólag Eva. Vele kel, vele fekszik, még a szendvicsének a majszolásáról is a legutóbbi nyalásos aktus jut eszébe, és olyan szinten elkötelezett, ami már nem párkapcsolatokra jellemző, hanem a sziámi ikerségre. Én szeretem ha jogot formálnak rám. Tobzódom abban az érzésben hogy kellek valakinek, hogy nem bír úgy funkcionálni nélkülem az illető, mint velem. Ugyan kinek ne volna hízelgő, ha akarják? Mégis... lehet hogy megint én vagyok elfuserálva, de ezen felül azért még van egy fontos tényező. A személyiség. Nem a másik által vagy az aki vagy, vele csak kiteljesedhetsz. Attól még lehetnek önálló gondolataid, érzelmeid, reakcióid, mert van valakid. Lehet hogy én vagyok túl erős személyiség, de az ennyire beteges rajongás, ami ebben a könyvben már fellelhető:

1, nem természetes,

2, túl színpadias,

3, hisztérikus - egyik sem túl vonzó tulajdonság.

Day az első két kötetben remekül felvázolta, miért is olyan facsarodottak a szereplőink, és el kell ismerni remekül csinálta. Szomorú, hogy azt a nem kevés munkát, amivel ezt felépítette, milyen szépen rombolta le ebben a könyvben. Annyi potenciál volt az első két könyvben, annyi lehetőséget lehetett volna kiaknázni. És mindebből semmi nem lett. Átmásztunk a Melrose Place gyomorforgató keretei köré, és olyan silánnyá varázsoltuk a történetet, ami az olvasó minden kedvét elveszi. Mély gratulációm ezért az írónőnek. Ja, és folytatni fogja! De hogy mivel? Már a harmadik rész sem a főhősökről szólt! Nem is tudott mit tenni Day Gideonnal, és Evával. Amire építeni lehetett volna (a gyilkosság, és következményei), azt két legyintéssel elsöpörtük a szőnyeg alá, de mivel kell a komplikáció, így behoztunk majdnem minden oldalra valamilyen felfoghatatlan baromságot. Minden klisé, ami csak fellelhető a földön, felvonultatásra kerül! Vagy ez lesz terhes, vagy az, vagy ennek van szerelmi kínja, vagy annak... szülők akik félredugnak, barátok, akik félredugnak, volt szeretők - híres rockénekesek, vagy riporterek - akik éppen dugni kívánnak - nem egymással, hanem a főhősökkel. Eltitkolt szexvideó... röhejes, banális, rémisztően buta, és agyilag feldolgozhatatlanul idióta eszközök ezek. És miért? Csak azért, hogy menjen már valamerre a történet. Nekem két dolog jutott erről eszembe:

1, rohadtul unom, annyira, hogy az már viháncolásra fakaszt,

2, mégis, mi a jó fene köze van mindehhez Gideonnak, és Evának? Én még két ennyire nárcisztikus, egoista, önmagát a középpontba helyező személlyel, mint hőseink, soha ebben a büdös életben nem találkoztam! (Magamon kívül persze - de még én sem vagyok ennyire klinikai eset) Elegük van mindenből? Akkor húzzanak el a jó fenébe! A pasi úgyis milliárdos... üljenek fel a magángépükre, és menjenek el síelni, vagy cápahorgászatra a Karib-szigetkre egy évre. Úgy csinál mindkettő, mintha az egész világ összeomlana, ha ők nem tartanák azt óvó kezeik közt. Egyszerűen képtelen vagyok ésszel felfogni, hogy végigszenvedtem annyi hülyeséget, mint ami ebben a könyvben van. Na de visszakanyarodva Gideonhoz...

9, A pasi gazdag. Olyannyira hogy Salamon hozzá képest kispályás kezdő. Elhiszitek, hogy ezt is meguntam már? Oké, jó ha tehetős emberekről olvas az ember. De nagy elvárás az, hogy ez az egész ne kapjon még egy jó nagy külön hangsúlyt is? Cipőmárkák, ruhamárkák, táska, és óramárkák, platina, gyémánt, és arany mindenhol, amerre az ember ellát. Mintha egy stílusmagazint olvasna az ember. Zsibbasztja az agyat, ráadásul, olyan rágós, mint a cipőtalp. Ki a tököm nem szarja le - már elnézést - hogy hány karátos, és gyémántberakásos órát vett Gideon Evának? Részletkérdés. De persze Eva egy cseppet sem anyagias... nem a hócipőmet! Csak képtelen egy egyszerű melegítőnadrágban, és felsőben kilépni az utcára. Marha mély itt is a mondanivaló... És nem mellesleg marha untató volt az is, hogy minden ruháról külön értekezést tart az írónő. Szegény fák tucatjai, akiknek ezért kellett meghalniuk.

10, Gideon egy terminátor, vagy egy perpetuum mobile. Egy percre nem pihen le, ahogy hősnőnk se. Mindketten edzenek. Hősünknek persze muszáj, ha olyan szexi akar maradni, mint amilyen... de hősnőnk sikeresen kifektetett. Egyenesen elegem van Eva fenéktáji elégedetlenkedéséből. Ugyanúgy, ahogy a ciklusából is. Már a második könyvben is halhattunk erről épp eleget, de ezek szerint mégsem eleget, mert most is szépen kivesézzük mindkét témát. Nem érdekel! Hangsúlyozom: NEM ÉRDEKEL!

11, Gideon érzékeny. Kell hogy ellentmondásos legyen, de szegényt már nagyon sajnálom, és csodálom is egyben. Ilyen mérvű személyiségzavarral, mint ami neki van - és természetesen hősnőnknek - csoda hogy még nem bolondult meg. Ami viszont tényleg viszi a prímet, az a türelme. Ha a helyében lennék én már megtéptem volna Evát. Ahányszor egy másik punci színre kerül, a csaj rögtön idegrohamokat kap. Kellene a fenének egy ilyen hisztis picsa! - újfent elnézést.

12, Gideon a dominánsnak csúfolt vehemens szerető - aki leginkább a biztonsági szóval vall szerelmet. Remek. Én kedvelem, ha valami ízlésesen érzelmes, de... minden oldalon eljátszani, hogy "jól vagy?", majd "de biztos hogy jól vagy?", aztán "de tuti, hogy biztos, de tényleg, hogy jól vagy?". Azt hihetnénk hogy ezzel talán vége, de csak ezután jön a java, miszerint "ugye tudod, hogy szeretlek!", majd "de én igazán szeretlek!", aztán "nem bírnék élni nélküled, nem kapok levegőt nélküled, megállna a szívem ha nem lennél, képtelen lennék elviselni az elvesztésedet - szeretlek!". És ha ez nem volna még elég, akkor jön a kontra "én jobban szeretlek!"... Ugyan vesszetek már ezen is össze! És mikor kezditek összemérni a farkatokat? Könyörgöm, mi ez? Verseny? Ki tud magasabbra licitálni? A könyvet fürdőkádban ajánlott olvasni, mert annyira csöpög, hogy gond nélkül eláztat maga körül mindent. Ha nem az érzelmi részek vannak feltupírozva, akkor Eva nedvei áradnak mindenfelé... szóval garantált a fulladásos halál.

Nagy hirtelen ennyi ötlött eszembe erről a műről. Mély csalódás, mondhatom. A legrosszabb, hogy Day nagyobbat zuhant ezzel a résszel, mint James a "szürkéivel". James estében a hanyatlás fokozatosan következett be, itt azonban úgy érzem, mintha minden gátlást nélkülözve, jó erősen kupán vágtak volna egy méretes lexikonnal. Gideon eddig szimpatikus ürge volt, és talán még Evát is sikerült itt-ott megértenem eddig. De most... Eva leminősült egy természetileg erősen kifogásolható hisztérikává, Gideon pedig mérhetetlenül ostobává. Egy kérdés nyugtalanít csupán: miért van minden írónőnek kényszere kiölni a férfi szereplőiből a keménységet? Az acélosságot? Miért kell őket minden áron betörni? Nem azt szeretjük meg a férfiakban, ha zabolátlanok? Ha kicsit nehezen kezelhetők? Miért kell kényszeresen mindent az átlagos és feltételezett női ízléshez igazítani? Költői kérdések ezek, tudom én jól. Csak nem értem, még mindig, és ez elkeserít. Az én nézőpontom szerint, azt az oroszlánt élmény nézni, aki szabadon őrzi a felségterületét, és aki ugyan nem hagyja hogy bármikor megsimogasd, de odajön hozzád, ha igényli, és akkor elementáris erővel taglóz le téged a gyengédsége. Aki megelőlegezi feléd a bizalmat, de túl büszke ahhoz, hogy ezt lépten-nyomon az orrodra is kösse. Akiről tudod, hogy néha talán morcos, olykor talán mogorva is, de ha csak egy kisebb veszély is fenyegetne Ő volna az első, aki átharapná a fenyegetés torkát. Akiben nincs hajlam a hazudozásra, mert az egyenességével is képes elérni mindazt, amit szeretne. Akit tisztelni lehet ezekért a tulajdonságokért. Az ilyen típus nem fog elkezdeni olvadozni, és kifordulni önmagából. De pont ez a lényeg! Mert ha elkezdene, akkor pont a legpikánsabb, legvonzóbb része veszne oda. Az ilyet akaratlanul értékeli az ember, akaratlanul ragaszkodik hozzá, akaratlanul vonzódik az erejéhez... Ha ez eltűnne, akkor nem maradna más, csak a szürkeség, és sehol nem volna a romantika.

Értékelés: 3 pont

Tovább

Sylvia Day - Melléd Láncolva /2012/

Aki olvasta előző bejegyzéseimet, az tudja, milyen vehemenciával kerestem azt a romantikus/erotikus könyvet, ami minden elvárásomnak eleget tesz. És mielőtt azt hinnéd, kedves olvasó, hogy a mostani bejegyzésem is arról fog szólni, hogy jelen könyvünk sem kivétel a már megszokott tucatidegesítő könyv közül, előre leszögezném, hogy ez nem így van. Történelmi jelentőségű pillanatot fogok felavatni ezzel a kritikámmal, mert saját magam is meglepve, azt kell mondjam: Sylvia Day Crossfire sorozatának második kötete, minden szempontból, sikeresen és visszavonhatatlanul megugrotta a lécet. Ha szentimentális típus lennék, akkor most ugrálva kiabálnám a Világba, hogy: igen, ez az! De mivel nem vagyok, így a magam halk, és szűkszavú módján (remélem áthallani az iróniát) fogok lelkesedni.

Az első könyv elolvasása után, bár nem húztam le a történetet, volt némi fenntartásom a második részről. Az első könyv összecsapottnak, ziláltnak tűnt, és nem igazán értettem mit is akar kihozni belőle az írónő (szerintem ezt még Ő maga sem tudta), így nem is tudtam mit is várhatnék a folytatástól. 

Eva az első könyvben egy kicsit dezoriántáltnak, hisztisnek tűnő női figura volt, akiről annyit tudni, hogy szexuálisan bántalmazta a mostohatestvére. Természetesen, ahogy az ilyen könyveknél ez lenni szokott, ehhez a problémához vezette vissza az írónő a szexuális szélsőségességet (amivel akkor sem, és azóta sem tudok egyetérteni, de mivel ezt már párszor kifejtettem, most nem fogom), és mivel az érzelmi vonalak nem voltak szakszerűen felépítve, így az egész történet félkésznek érződött. Eddig. A második kötet profi módon magyarázza meg a miérteket. Eva most is ugyanolyan hisztis, mint az első részben, de most olyan szépen és elegánsan levezeti saját érzéseit, hogy minden nehézség nélkül meg lehet érteni, sőt együtt is lehet érezni vele. Gyönyörűen összegzi, miért betegesen féltékeny, miért fél elveszteni amit Gideontól

kapott, és mindezek mellett a tipikus női gondolkodásmódot is felvázolja. Ami olykor tudatos, olykor viszont teljesen ösztönszerű, és Eva esetében még hangsúlyosnak is mondható. Emellett nagyon szép életszerű képet kapunk - mindkét fél részéről - arról a küzdeni akarásról, aminek a célja kapcsolatuk fenntartása, és megóvása. A ragaszkodni akarásról, arról, hogyan igyekeznek a saját kis boldogságukat mindenekfelett megőrizni, a józan eszükkel párhuzamosan. Problémák akadnak dögivel, mind lelkileg, mind a környezetbeli hatásokat illetően, és a bizalom magasiskolájának profizmusát szükséges szereplőinknek elsajátítani ahhoz, hogy kapcsolatuk működőképes maradjon. És ez utóbbi a buktató, mivel két olyan emberről van szó, akiknek a bizalom, nem több egy üres frázisnál. Van egy jelenet a könyvben, amikor az első párkapcsolati tanácsadásukra mennek a főhősök. Ez volt ez első olyan momentum, amikor elkezdtem azon tanakodni, hogy talán mégsem elpazarolt idő lesz ez a könyv. Ez a jelenet tele volt tökéletesen megírt frappáns párbeszédekkel, és nem volt elhanyagolható a helyzetkomikum sem. Néhány szösszenet:

"-Miről szoktak beszélgetni? - kérdezte dr. Petersen, mindkettőnkhöz intézve a kérdést.

 -Én főleg mentegetőzni szoktam. - morogta Gideon. Dr. Petersen felpillantott.

 -Mi miatt?

 -Minden miatt..."

Hát nem életszagú? De igazán!

"-...Hetente hányszor szexelnek? Átlagban.

Elvörösödtem. Gideonra pillantottam, aki elvigyorodott.

-Hmmm....- húztam el a számat. - Rengetegszer.

-Naponta?...Naponta többször?

Gideon közbeszólt:

-Átlagban."

"- A kapcsolatuk kezdettől fogva erősen szexulaizált? - érdeklődött.

Bólintottam, bár nem nézett rám.

- Roppantmód vonzódunk egymáshoz.

- Ez nyilvánvaló. - pillantott fel a doktor, és kedvesen elmosolyodott. - Mindazonáltal szeretném önökkel megbeszélni az absztinencia lehetőségét, amíg...

- Szó sem lehet róla. - vágott közbe Gideon. - Esélytelen. Szerintem inkább úgy koncentráljunk azokra a dolgokra, amik nem működnek, hogy közben nem szüntetjük meg azokat, amik viszont működnek.

- Nem vagyok biztos benne, hogy valóban működnek, Gideon. - felelte dr. Petersen nyugodtan. - Vagy legalábbis nem úgy, ahogyan kellene.

- Kedves doktor - dőlt hátra Gideon. Maga volt a megtestesült hajthatatlanság -, csak akkor tudnám megállni, hogy ne érjek hozzá Evához, ha halott lennék. Találjon valami más megoldást."

Gideon elzárkózása azonban teljesen felesleges, mert a Sors úgy hozza, hogy kényszerűségből, pontosan ebbe a távolságtartásba sétálnak bele. Nathannak, Eva mostohatestvérének a felbukkanása, nem tervezett fodrokat indukál, nem csak Eva és Gideon, hanem a könyv összes szereplőjének az életébe, és a könyv vége egy szépen felépített thrillerbe csap át (és itt nincs gunyoros mellékzönge). Élvezet volt olvasni, hatottak rám a kétségek, a félelmek, és a történet végére sikeresen megrendültem. Mivel nem szeretném agyon spoilerezni a bejegyzésemet, erről többet nem írnék. Jelen könyvünk esetében tényleg nem éri meg lelőni a poént előre.

Volt egy másik meghatározó jelenete a könyvnek, ami szintén maga mellé állított. Gideon találkozik a volt menyasszonyával, ami miatt Eva vérszemet kap, és azzal kompenzál, hogy nyilvánosan megcsókolja a volt szeretőjét, aminek persze Gideon is a tanúja. 

A felhalmozódott feszültséget az egyetlen kommunikációs csatornán vezetik le, amit ismernek, és ami működik is kettejük közt, a szexen. Gideon elég agresszívan visszatartja Evat a beteljesüléstől, és arra követel választ, hogy miért is tette Eva azt, amit tett. Még a nő számára sem tudatos a reakciója, így először nem tudja mit is vár tőle a férfi, de aztán a kimerültség, és a düh miatt elveszti a kontrollt és a következő zajlik le köztük:

"- Gyűlöllek - zokogtam, és csupa könny lett az arcom, meg előttem a bőrülés.

Rám hajolt és a fülembe lihegte:

- Mondd meg, miért, Eva!

Felkavarodott és kifröccsent belőlem a düh.

- Mert megérdemelted! Mert meg kell tudnod, hogy milyen érzés! Hogy mennyire fáj, te énközpontú seggfej!

...

- Angyalka!... Az én makacs, gyönyörű angyalkám. Végre eljutottunk, az igazsághoz."

Olyan szépen ívelte ezt a jelenetet is az írónő, hogy azelőtt emelem a kalapom. Itt nincs megadás, meg félbehagyott jelenet, mint James esetében volt. Itt eljutunk a konklúzióig, ahogy annak rendje és módja szerint kell. Nagyon tetszett végig a könyvben, hogy két erős akaratú ember küzdelmét láthatjuk, ahol egyikük sem hajlandó feladni saját magát (többek közt azért sem, mert komolyan megküzdöttek azért a kevésért is ami van nekik), és mégis olyan mérvű gondoskodást (sok esetben szélsőséges odafigyelést) tapasztalhatunk a szereplők közt, ami kikristályosítja azt a mély valamit, amit a köznyelv előszeretettel titulál szerelemnek. Komoly pszichológiai, és viselkedésbeli problémákat taglal a történet, és nem lebutítva, hanem nyersen, realisztikusan. Még azzal is sikerült megbarátkoznom, hogy hőseink a felső tízezer tagjai, annak minden előnyével, hátrányával együtt. Most először nem éreztem kényszeredettnek ezt a kontextust. És hát a könyv befejezése, nemes egyszerűséggel: páratlan. Olyan dzsungelbe vezeti be az olvasót, ami sok kérdésre választ ad ugyan, de azért felvet jó pár másikat is, és már előre várom, milyen hasadásokat fog okozni ez a trilógia záró epizódjában. Összegezve: James elmehet a süllyesztőbe, mindenki mással együtt. A romantikus/erotikus irodalom koronázatlan királynője számomra: Sylvia Day. Nagyon merem remélni, hogy a harmadik könyv is hasonló színvonalon lesz megírva, és hogy ezáltal vége a hanyatlási tendenciának.

/A képeken, leszámítva a csókosat, Henry Cavill, és Amanda Seyfried szerepel, valami miatt megállás nélkül ők jelentek meg előttem, miközben olvastam. Christian Grey szerepére valamiért nekem nem passzol Henry, viszont Gideon szerepére tökéletesnek tartom./

Tovább

Sylvia Day: Hozzád kötve 2012

Úgy látszik, hogy az erotikus árnyalatú könyvpiac, némi újítgatás után, újbóli fénykorát hivatott átélni, legalábbis a könyvkiadási ütemet figyelembe véve. A Szürke ötven árnyalata után, az Ulpius nem sokáig volt tétlen, e hónapban a polcokra parancsolta a konkurenciát is. A Crossfire sorozat nyitókötete, legalább annyira szórakoztató, mint amennyire megdöbbentő... És sajnos az a baj hogy ezeket a jelzőket nem feltétlenül pozitív értelemben értem. A történet annyiban tér el James alkotásától, hogy itt szinte minden stratégiailag fontos szereplőt szexuálisan zaklattak. A főhősnőt, a főhősnő biszex, modellként pénzt kereső lakótársát, és természetesen a főhőst is, bár erről az első könyvben nem tudunk meg sokat, mély fájdalmamra...

A könyvre legjobban a lendületes jelző illik. Míg James esetében (leszámítva a botrányosan lebutított második kötetet) az embernek van ideje elmerülni a cselekményben, beleolvadni a főszereplő bőrébe, addig ebben a könyvben erre esély sincs, mert minden olyan ripsz-ropsz történik. Meglátjuk egymást, aztán újra, némi csetlés-botlás az irodába való belépéskor (ami nekem valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva, valahonnan rettenetesen ismerős volt), aztán már terítéken is a "mikor dugunk" téma...

New York pezsgő hétköznapjai adják a keretét a történetnek, a nyüzsgés, a tömeg... Nem tehetek róla, de nekem megállás nélkül az motoszkált a fejemben olvasás közben, hogy vajon eme város lakossága, a valóságban is ennyit szaladgál? Jótékonysági est, ilyen edzőterem, olyan krav maga óra, egész napos nagytatarozás a szépségszalonban, pszichiáter, családi kerti parti... Az edzés annyi alkalommal szóba kerül a történetben, hogy a könyv végére komoly lelkiismereti dilemmám lett a saját tunyaságom.

A főhősnőnk jobbára egy hisztis, gazdag nőcike, akinek nagy baja, hogy maga sem tudja mit akar. Annál a résznél, amikor a bárban leülnek beszélgetni, és a nő lefekteti a szabályokat, én egyszerűen képtelen voltam rájönni arra hogy mit is akar. Nem akar kapcsolatot, meg érzelmi kötöttséget... bocs ez utóbbit talán mégis, de csak egy keveset, mert nem szeret úgy ágyba bújni senkivel, hogy nincsenek a háttérben megbújva közös, nem reszelésről szóló kétszemélyes programok. De ezeknek a programoknak nem kell feltétlenül randinak minősülniük, mert hát ugye egyikük sem akar kapcsolatot... Szóval akkor most mi van? Komolyan, ilyenkor megértem miért szokták azt mondani a férfiak, hogy a nőkkel nehéz. Szerintem egyszerű. Akarok viszonyt, vagy sem, akarok-e kapcsolatot, vagy sem. Ha viszonyt kezdek, akkor nem várok rózsákat, meg mélyen szántó érzelmes leveleket, és nem kezdek el nyavalyogni ha a tettek mezejére kell lépni, ha meg játszom az érinthetetlent, mert nekem csak x randi után engedi a szervezetem a kamatyolást, akkor nem kezdek el duzzogni, ha nem vágnak gerincre. Nem értem... Na jó... Lapozzunk.

A szexjelenetek... Jamesnél is nagy bajom volt az első szám első személyben történő fogalmazás, és ezzel itt is akadtak problémáim. A helyzet a következő. Amikor E/3-ban van egy könyv megírva, akkor azt úgy látom magam előtt, mintha az egész előttem zajlana. Ha E/1-ben akkor az agyam mindig úgy érzi, mintha bele akarnák erőszakolni valamibe, amiben Ő nem biztos hogy szívesen részt venne. A sok "mondtam", "vettem", "tettem" stb... én pedig szituációtól függően csípőből kontrázok, hogy "határozottan nem tettem", "ilyet még akkor sem mondanék, ha...", a hisztis jeleneteknél, pedig "na persze"... Szóval ez már elve megzavart kicsit, ami azért furcsa, mert Jeaniene Frost esetében semmi bajom nem volt az E/1-el. Lehet azért, mert ott Cat személyisége közelebb állt hozzám, így a gondolataival jobban tudtam azonosulni. Itt ezt sajnos nem sikerült összehoznia az írónőnek. Képtelen voltam a főhősnő agyával gondolkozni, átérezni a zavaros érzelmeit pedig pláne nem. Gideon személyisége akár még fel is csigázhatott volna, ha lett volna benne valamilyen következetesség, linearitás... De a főhősünk is legalább olyan zavaros, mint Eva. A történet elején jobbára egy átlagosan arrogáns, nagyhatalmú, egocentrikus, "ki ha én nem" típusú férfi, aki teljesen tisztában van a saját értékeivel, hátrányaival. És nem is történik nagyon semmi, ami kibillentené az olvasót ebből a képből. Az hogy nyomoz a nő után? Hogy elrendezi, hogy ugyanabba a bárba kerüljenek? Hogy külön szobája van fenntartva a pásztoróráira egy hotelban? Ez leginkább csak azt igazolja, hogy a befolyása, és a vagyona elég nagy ahhoz hogy ezt megtehesse. Ettől még nem válik hatalommániássá, legalábbis egészségtelen kereteken fölül nem. Aztán valamikor a könyv háromnegyedénél, jön a feketeleves... Gideon is szereti a saját dominanciáját érvényesíteni az ágyban. Ez lesz a következő divatbetegség az erotika keretein belül...

Christian Grey-jel szemben azonban Gideon, nem a karabineres, análisan öklözős típus... Konkrétan az első részben nem igazán lehet rájönni arra hogy Ő a dominancia mely árnyalatait részesíti előnyben, mivel szerény véleményem szerint semmi olyan nem történik a főhősök közt, ami a vehemensebb erotika keretein belül ne jöhetne szóba... De lehet hogy ez nem az írónő hibája, hanem az én ízlésvilágomé.

Mindenestre nekem a könyv emiatt kicsit zsúfoltnak hat. Nem feltétlenül állítanám hogy nem racionális...Csak kicsit olyan mintha minden devianciát fel akarna sorakoztatni (biszexualitás/homoszexualitás/dominancia), és mindezt az előzményekre akarná visszavezetni. Mintha csak és kizárólag, akkor lehetne az embernek az átlagtól eltérő szexuális ízlése, ha előtte minimum egyszer megerőszakolták... Nos szerény ismereteim alapján, erőszakot elszenvedő egyének estében a deviancia felbukkanásának az esélye, közel azonos a visszahúzódás, és megtagadás esélyével, és teljesen hétköznapi múlttal rendelkező egyének estében is kialakulhat a szokásostól merőben eltérő szexuális ízlés. Ezért megint csak visszás nekem a könyv. Ami viszont tetszett, hogy eddigi olvasmányaim folyamán nem sok olyan történettel találkoztam, ahol a szexuális zaklatás utáni állapotnak ezt az oldalát tárják fel. A legközkedveltebb forma eddig mindig a visszahúzódott, bezárkózott nő esete volt, akit a főhős kiédesget a gyönyörök földjére, holott sok esetben a bántalmazott úgy reagál, hogy a szélsőségesség felé billen, és vagy a fájdalmat, vagy a dominanciát választja, ezzel is erősítve magában a tudatot, hogy a bántalmazásával ellentétben, ez most a saját döntése. Rajta múlik... Valamiért a közvélemény ezzel a reakcióval eddig nem nagyon mert számot vetni, pedig létező dolog, és az hogy ebben a könyvben ez napvilágot is lát, és megjelentették hazánkban, felcsillantja bennem a reményt, hogy kicsi konzervatív nemzetünk a tolerancia talajára lépett, és talán valamikor az elkövetkező évtizedekben képes lesz megdöbbenés nélkül lereagálni a szokásostól eltérő nemi életet. Összességében a könyv nem volt rossz, egyszer érdemes elolvasni, ha másért nem is, azért mindenképp, hogy a konkurenciát is megismerje az ember. Hasonló témában nem sokára kiadásra fog kerülni a Geopen Könyvkiadó részéről Sara Fawkes: Amit csak ő akar c. könyve, amit én már igazán várok... Bízom abban, hogy a sok ilyen jellegű könyv közt lesz legalább egy olyan, ahol az érzelmi motiváltság, párhuzamot fog mutatni a történtekkel, és nem kell majd fognom a fejem olvasás közben, miközben próbálom összerakni, hogyan s miért is jutottunk el oda, ahol éppen vagyunk.

Tovább