Úgy kellett már nekem ez a könyv, mint fuldoklónak egy korty levegő. Az utóbbi időben olvasgattam ugyan, de az élményeimből kimaradt a katarzis. Eddig. De most...
Aki már olvasott az eddigi bejegyzéseimből, az tudja, hogy Nalini Singh a személyes toplistám élén üldögél, és még a legrosszabb könyvére sem vagyok képes azt mondani, hogy olvashatatlan (nem mintha előfordult volna már ilyen - neki minden könyve zseniális). Az angyali vadász sorozattal kezdtem, és annyira elvarázsolt hogy képtelen voltam a bűvköréből szabadulni. Ez érvényes a psy changeling sorozatra is, bár az angyaloktól merőben éltérő, de annál fantáziadúsabb világot tár elénk.
A negyedik részben miközben az alakváltók és a mentálok közt tovább dúl a hidegháború, Talin az egyszerű emberi származású nő segítségért fordul Clayhez a DarkRiver falka egyik őrszeméhez, aki nem mellesleg egy alakváltó leopárd. Talin a Shine Alapítvány egyik gyermekvédelmise, és sorra tűnnek el a felügyeletére bízott fiatalok. A rendfenntartó szervek erői a mentál tanács kezeiben összpontosulnak, és mivel ők állnak az eltűnések hátterében, érthető módon, nem ösztönzik a gyermekek utáni kutatást. Még azután sem hogy a fiatalok holtteste megcsonkítva, összeverve előkerül. Talinnak nem marad más választása, mint a férfi segítségét kérni. Főhőseink rövid ideig együtt nevelkedtek, és már fiatal korukban igen erős kötelék alakult ki köztük, ami megszakadt amikor Clay brutálisan megölte Talin nevelőapját. A fiút javítóintézetbe zárják, Talin pedig új családhoz kerül, ahol átmenetileg békére talál. Claynek a szabadulása után azt mondják: a lány autóbalesetben meghalt. Érthető tehát a döbbenete, amikor a nő egészségesen pirulva felbukkan.
Nagy hibám az hogy ha valami borzalmas, arról órákig képes vagyok csacsorászni, nevetgélni. De ha valami jó... Nos az befogja a számat. Lehetne oldalakon keresztül dicsőíteni az írónőt a fantáziavilága, az érzékletes kifejezőeszközei miatt. Zenghetnék ódákat a lelkembe kapó érzelmek hevessége miatt, amik átjárták a testem, miközben olvastam, de lássuk be... az nem én lennék. Aki ismer az tudja hogy értem ezt, aki nem, az érezze magát szerencsésnek, mert hozzám képest egy hurrikán, lágy esti szellőnek tűnik csupán.
Szóval nem leszek képes hosszú mondatokon keresztül áradozni, de van néhány tényem, ami talán meggyőzőbb is, mint szinonimákat felsorakoztatni a ragyogó és a briliáns kifejezések mellé.
Tény: a könyvet cirka egy nap alatt kiolvastam úgy, hogy közben aludtam, dolgoztam, takarítottam, főztem és neveltem a szemem fényét.
Tény: a könyv négyszáz oldal.
Tény: felállt tőle a karomon a szőr (gondolom mindenkinek volt már ilyen élménye, amikor mondjuk egy szép zenét hallgatott).
Tény: annyira beleéltem magam, hogy majdnem terápiára kellett járnom, hogy elfeledhessem a soha nem létező nevelőapám ellenem elkövetett gonoszságait.
Tény: majdnem elkezdtem megírni az ötödik részt, csak hogy ne kelljen kiszakadnom az írónő által kreált világból (Dorianra vannak igazán komoly elképzeléseim).
Tény: a mentálhálóra kapcsolódom minden éjszaka lefekvés előtt.
ÉS...
Tény: a gondolatolvasás, és telekinézis tényleg lehetséges! (Vagy ezt csak álmodtam?)
Azt hiszem ebből egyértelmű, hogy a könyv magába szippantott, szervesen beépült a tudatomba, és mostantól semmi nem valóság...
Hittem ezt addig, míg másnap el nem mentem dolgozni, és kedves régi jó barátom, a realitás arcon nem köpött. De ne legyünk hálátlanok! Már az is csoda, hogy néhány órára el tudtam a valóság kemény talajáról rugaszkodni, és ezért örök hálával fogok gondolni Nalini Singhre. Reméljük sok könyvet fog még írni.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése