Lora Leigh: Buja éjszakák /2012/

Tényleg kellene már nekem egy jó vaskos enciklopédia. Vagy minimum egy Dean R. Koontz, vagy Stephen King, mert a romantikus irodalom kezd az agyamra menni. Soha az életben nem olvastam ennyit a szexről, mint ebben az évben. "Ha szeretnénk megtenni valamit, akkor tegyük" elv híve vagyok, és soha nem értettem miért is jók ezek a könyvek. Aztán elolvastam egyet, a következmény pedig itt olvasható a blogomban. Hogy miért csinálom? Keresek. Annyira szeretném leírni egyszer azt a mondatot, hogy: ez igen! Hogy ugyan erotikus, romantikus könyvről van szó, de bevonzott. Megvett, és teljesen maga mellé állított. Előző bejegyzéseimből nyíltan látható, hogy ilyen még nem volt. Sőt a közelében sem jártam soha ennek az érzésnek, ha a szórakoztató irodalom eme tartományáról van szó. De mint tudjuk, a remény - hogy a fene essen belé - hal meg utoljára, és nekem van egy olyan lényegi részem, ami képtelen elfogadni azt a kifejezést, hogy "nem". Nincs olyan könyv a piacon ebben a témakörben, ami megfelelne minden elvárt kritériumnak? Dehogyis nincs! Olyan nincs hogy ne legyen! Csak meg kell találni! És én gőzerővel keresem... Persze, milyen egyszerű is volna az élet, ha mondjuk a tizedik ilyen könyvnél, már felkiabálhattam volna, hogy "megvan"! Mondanom sem kell, hogy jelen könyvünk is a "jó-jó, de otthonra nem kéne" kategóriát erősíti...

Szedjük csak össze az alapokat:

Adott egy kisváros, és adott ebben a városkában három tesztoszteronágyú, akik történetesen unokatestvérek. Mit ad Isten, ezek a fiúk hobbiszinten paráználkodnak. Egyszerre. Nem, nem egymással. Csak egy nő, meg ők hárman, és megverekszenek a testnyílásokért. Teszik mindezt olyan csendben és halkan, hogy minden lánnyal rendelkező szülő áttereli a túloldalra a gyermekét az utcán, ha ezek a fiúk megjelennek. Főhőseink - természetesen - magasak, izmosak, katonák voltak (ugyan mi mások is lehettek volna?), és olyan kemények - minden értelemben - hogy egy teljes sebességgel haladó kamion játszi könnyedséggel pattan vissza a mellkasukról... Képességeik minden szinten emberfelettiek, és ebben a könyvben végre újraboncolhatjuk a "méret most lényeg vagy nem lényeg" kérdését. Merthogy főhőseink derék alatt is jócskán meghaladják az átlagot. Nem, nem a lábukról beszélek...

Történetünk középpontjában Dawg "Dog" Mackay, és Crista Jensen áll (és ne érezzük úgy magunkat, mintha egy huszadrangú pornót néznénk...). Előbbi egy beépített rendőr, aki annyira be van építve, hogy azt csak a hároméves gyerekek nem következtetik ki, utóbbi pedig egy pincérnő... Azt a karrierista jó Úristenit neki! Na már most, ezek ketten úgy nyolc évvel ezelőtt egymásba gabalyodtak - Dawg szüleinek temetése után. Ugyan mikor máskor? Crista ártatlansága olyan sebesen vész oda, hogy az már csodálatra méltó. A kisasszony a férfi két szép szeméért, mindent - na jó majdnem mindent, a fülbe, orrba, szemüregbe való töcskölés lemarad - megenged, aztán halálra váltan, és mint utóbb kiderül terhesen, lelép a hajnal első sugarai előtt. Dawg másnap úgy éli tovább az éltét, ahogy eddig, mivel az ominózus éjszakán olyan merev részeg volt, hogy az a röpke pár óra keretek nélküli erotika, csak úgy kisuhan az elméjéből. Telnek a hetek, Crista elvetél, kétségbeesik, majd úgy dönt képtelen egy városban maradni a férfival - aki még ekkor sem sejt semmit - és elköltözik. Természetesen egy homoszexuális párhoz, akik éjszaka, amikor rossz álmai vannak, magukhoz vonják, és babusgatják, ahogy jó testvérek közt szokás (nem röhög, együtt érez!). De a honvágy nagy úr, így Crista hét évvel később úgy dönt visszaköltözik a kisvárosba. Dawg olyan, mint aki felett megállt az idő. Crista érettebb, komolyabb, meg amúgy is, de Dawg nem! Ő még mindig a régi, a buja fiú, meg minden... Azt hiszem érezhető a nagy érzelmi mélység. És ha ennyi konfliktus nem volna még elég, azzal nyit a könyv, hogy a Fort Knox-ból származó atomtöltetek hordására is alkalmas sidewinder rakétákat chipestől meglovasítják. (Még mindig nem röhög!) És ugyan hol máshol is akarnának a gonosz csempészek nyélbe ütni egy üzletet, ha nem ebben a kisvárosban? (Persze csavarosan a miért is meg lesz magyarázva) Crista pechére (majd később kiderül, hogy készakarva) éppen akkor éppen abban a raktárban tartózkodik, ahol a közellenség cserekereskedelme zajlik, és csak hogy kerek legyen a kép Dawg is ott van, vagy két tucat S.W.A.T.- os rohamosztagossal kísérve. És vajon mi kedves főhősünk első gondolata? Igen, közvetlenül AZ után... Hogy Crista lehet hogy áruló. Terrorista... (Nem bánom, röhögj!) Törvényeink vehemens hőse, ahelyett hogy tenné a dolgát, és letartóztatná Cristát, ha már ennyire egyértelmű, hogy a nő bajos, inkább úgy dönt megzsarolja. Vagy a kedvére tesz főhősnőnk, és engedi magát meghágni, vagy mehet a börtönbe. Micsoda komoly konfliktus! (Személyes megjegyzés: én holt biztosan tökön rúgtam volna Dawgot, majd kértem volna a bilincsét (nem, nem azért), majd miután kecsesen magamra pattintottam volna, önként besétáltam volna az őrsre. Na majd nem!) Főhősnőnk sikeresen összeadja az egyet meg az egyet, alkot belőle valamit, majd habozva (!) igent mond (mert az túl lapos lett volna ha nemet mondott volna). És megkezdődik végtelenül hosszú utazásunk az erotika birodalmába.

Egyetlen egy szempontból tetszett a könyv. Christian Grey férfiasságának halála után, jó volt egy olyan pasival találkozni, aki nem adja fel önmagát, csak azért mert szerelmes lesz. Tetszett Dawg karaktere, attól függetlenül, hogy a pasi nem a legmélyebb, és több mint akaratos. Kellett már nekem némi masszív megrendíthetetlenség, miután Ana Grey agyával gondolkoztam közel egy hétig. És erre Dawg tökéletes volt. Most megint kerek a világ.

És akkor jöjjön ami nem tetszett...(persze a fantáziátlan, és lapos háttértörténetet nem számítva)

Ha szex akkor egyértelműen BDSM. Ugyan mi más lehetne? Az már nem is erotikus, ha csak úgy snassz egymásnak esünk! Kell fenékdugasz, meg több liternyi síkosító, popsi csapkodás, és mocskos beszéd. Orális szexnél hajmarkolászás, és ami kihagyhatatlan: anális szex! Ha valaki eddig nem tudta volna, annak most már teljesen világossá válhatott: igen, oda is be lehet dugni! Ha ennek az erotikai vonalnak ekkora lesz a kereslete a jövőben, akkor nemsokára már az lesz az újdonság, ha valaki arról fog írni, hogyan is lehet ezt a dolgot rendeltetésszerűen végezni. Tudjátok a jól megszokott, és bejáratott testüregben... Nem, nem a szájra gondolok...

És naná hogy megint beköszön a szeméremszőrzet létének/nem létének a kérdése is! És most már kikérem magamnak! Crista gyapjas. De csak egy ideig, mert Dawg beutasítja egy gyantázásra (itt ragadnám meg az alkalmat, hogy felhívjam mindenki figyelmét arra, hogy a szőrtelenítés ezen formája a középkorban kínzóeszköznek minősült...). Ami felbőszít: tisztán emlékszem, hogy duhaj ifjúságom kezdete óta volt vagy két teljes hónapom, amikor nem volt mellettem férfi. Semmilyen formában. Mégsem tollasodtam ki! Könyörgöm, szerintem az igényesség, és higiénia része az, hogy az ember így is odafigyel magára. Mi ez a mindig felbukkanó őrültség, miszerint a hetvenes évek bubifrizurája nőknél deréktáj alatt kötelező jellegű, hacsak nincs mellette egy acélmarkú hím, aki meg nem kopasztja! Kiábrándító...Fordítva belegondolva, nem is tudom. Valószínűleg megrémülnék, ha az első éjszakán a kedves letolt gatyája mögül egy egész barikasereg köszönne vissza. Nem hiszem el hogy manapság van olyan férfi, akit ne sokkolna le, ha a teljes beindultság állapotában egy vidrával fogna kezet, miután lágyan a tanga anyaga alá tolja az ujjait...

Összegezve: a könyv tanulságos volt. Nem, nem a szexhelyzetek miatt. Kipipáltam, csak mert megtehettem, hogy kipipálom. És még nincs vége ennél a könyvnél a piacnak. És ha addig élek is el fogom olvasni mindegyiket. És igen, mindegyikről írni is fogok pár mondatot. Aztán, ha már meguntam, és kellően felbőszültem, írok egyet. Hátha... Ha ezeknek a nőknek sikerült ebből meggazdagodniuk, akkor nekem miért ne lehetne szerencsém?

Végül egy idézettel zárnám a mai bejegyzésemet. Humor szintjén ez volt a plafon a könyvben (majdnem el is mosolyodtam), de nem ezért írom ide, hanem mert így a legkönnyebb demonstrálnom eme mű mélységeit:

"- Megjelöltem a puncidat nyolc éve, és megjelöltem ma is. És higgy nekem, édesem, senki más nem kapott a magomból. Halálbiztosra mentem.

A lány szeme elkerekedett az örömujjongást parodizálva, amely elfedte a feltámadó haragját.- Tyűha. Dawg adott nekem a magjából , már háromszor. - Megrebegtette a szempilláját. - Milyen szerencsés is vagyok. Na, akkor most engedj felállni, hogy ugrálhassak örömömben, és a világba kiálthassam vágyam beteljesedését..."

Tovább

E L James: A szabadság ötven árnyalata /2012/

És igen. Hivatalossá vált mit szeretnék kérni idén a Jézuskától. Amennyiben úgy alakulna, hogy következő életemben férfinak születek, nos akkor az volna a tiszteletteljes kérésem az illetékesek felé, hadd legyek homokos. Tudom hogy azon a piacon sem egyszerű boldogulni, de legalább ott van némi százalékos esélyem arra, hogy találok valakit, aki racionális. 

Ebben az egész "szürke" hisztériában nem az a megdöbbentő, hogy Anastasia Steel/Grey olyan amilyen (ezt bővebben ki fogom fejteni, nincs ok az aggodalomra), hanem az hogy aki ezt a könyvet megírta, az vajon milyen ember lehet. És bár mondhatnám azt, hogy most viccelek. De nem. A filmes blogomban Stephanie Meyer, és a Twilight kapcsán már sikeresen kifejtettem a véleményemet, az írók első szabályáról: arról írj, amit ismersz! Másképp nem leszel hiteles. És ez jelen írásunkra is áll. 

Ha belegondolok, hogy mennyien óvtak a trilógia befejező részétől! Akiknek csak egy hangyafütyülőnyi rálátásuk van a Linda-féle absztrakt agyi működésre az ismerősi körömben, azok mind egyöntetűen kántálták: ne tedd! De persze nekem tennem kellett! Mert én tökös vagyok! Meg amúgy is... keményvonalas vagyok, és nehogy már egy erotikus-romantikus könyv fogjon ki rajtam! Pfff... Nem is én lennék én, ha nem akarnám bebizonyítani, hogy árral szemben nemcsak hogy úszni, de még járni is lehet! Alábecsültem írónőnket, és be kell látnom túlbecsültem magam. (Ejj de fáj ezt így leírni!) Csatát vesztettem, és romjaim felett színpadiasan zokogok.

Remegek az indulatoktól. Alig két perce tettem le a könyvet, és mészárolni volna kedvem! Szegény drága jó emberem a mai karácsonyi ajándékkereső, és favásárló túránkon, cirka háromnegyed órán át hallgatta tőlem, hogy Anastasia Steel milyen egy idegesítő némber. Le vagyok döbbenve, és csak hogy megérts kedves olvasó, pár lépésben/mondatban elmondanám a könyvhöz, de legfőképpen főhősnőnk személyiségéhez fűződő legnagyobb problémáimat. Amolyan kigyomlált, csokorba szedett formában...

Szóval belecsöppenünk a könyv elején a nászútba, és minden rózsás, meg pompás, meg idilli. Jaj de jó! A szirupos még csak meg sem közelíti azt az állapotot, ami a könyv első kétszáz oldalát jellemzi. A mi hatalommániás Christianünk fájdalmasan aprólékosan, és gyötrelmesen lassan, végérvényesen kasztráltatott. Sírok. Minden, de tényleg minden elveszett a figurában, ahogy annak rendje és módja szerint lenni kell: beállt a sorba. És miért? Mert a mi csupaszív érzelem, és együttérzés Anacskánk kimángorolta belőle. A helyzet a következő: Christian nem tűnt el. Ott van, ahogy mindig is ott volt, csak egy olyan szituációban találja magát, amihez eddig jobbára semmi köze nem volt. Több dolgot is biztosan tud: szereti ezt az ostoba libát (istenem van ilyen az életben is, ott sem értem, itt sem értem); beengedte őt a jól elszeparált, és kordában tartott sáncai mögé, aminek egyértelmű következménye, hogy tart a lelki sérüléstől; és végül: még mindig nem szereti magát, amitől kész rejtély számára, hogy Ana hogyan is szeretheti őt. Összegezve: Christian számára ez az egész "kapcsolat" egyetlen jó szóval körülírható: kompromisszum. Hihetetlen! Mint általában a párkapcsolatok zömében, itt is ez a kulcskérdés. És drága hatalom és irányításmániás főhősünk ezt teljesen tisztán át is látja, és enged annyit a korlátaiból, amennyit első lépésben engedni képes. Bizalmatlan. Érthető. De igyekszik. Ja, kérem szépen hogy ez nem elég? Valaki odanyújtja neked a kisujjad, de neked azonnal, rögtön, de máris, az egész karja kéne? Kiábrándító, hogy az egész könyv e köré a gondolatmenet köré épül. Ötszáz oldal tömény hiszti, egoizmus, és mártíromság...

Ananak minden baj, és nem használja a hülyeségen kívül semmire sem a két füle közti fekete lyukat. Sötét, mint az éjszaka. A kis szemérmes a hecc kedvéért ledobja magáról a bikini felsőjét, egy közkedvelt strandon...Ez még nem is volna baj, de könyörgöm te buta liba, egy milliárdoshoz mentél hozzá! Nem létezik, hogy nem fordul meg a fejedben, hogy ha lefényképez egy lesifotós, az a férjednek a következő tárgyalásán lehet hogy kényelmetlen lesz! És ez a nő okos? Mihez képest? Nem engedsz jet-skizni? Merészelsz a három hetes nászutunk alatt több mint két órára magamra hagyni? (Sejtésem szerint a dolognak lehet hogy van némi köze ahhoz, hogy a férjed egy nagyvállalati mogul, aki milliárdos...nem állt meg az élet azért, mert ráhúztak egy x karátos gyűrűt az ujjadra,teee...) Sebaj majd, én megmutatom neked! Elkötöm a jet-skit, és lelépek, csak mert nekem így jó! Benned meg álljon csak meg nyugodtan az ütő! Aggódj vakulásig, mit számít! Fogd már fel azzal az elsorvadt agyaddal, Mr. Grey, hogy én a magam erejéből akarok karriert építeni. Nem tartok igényt sem a nevedre, sem a pénzedre. Apropó név... Ezen okból kifolyólag, úgy döntöttem a munkahelyemen maradok Steel... (Logikus. Csupán csak az egész világ tudja rólad, hogy hozzámentél Christian Greyhez... Könyörgöm bemondták a gazdasági hírek, és minden bulvárújság fotóján te vagy! De nem.... A munkahelyeden, minderről meg fognak feledkezni, mert a neved nem Grey, hanem Steel. Istenem! És Christiannak majdhogynem egy folyamatábrán kell levezetnie, miért is olyan nagyon fontos számára, hogy Ana felvegye a nevét. Mert egy hatalommániás, és irányításmániás ember esetében, akiben annyi lelki ellentmondás feszül, hogy attól meg lehet csömörleni, képtelenség kikövetkeztetni a miérteket.)

Rám telepszel! Nem hagysz mozgásteret! (Könyörgöm egy irányításmániáshoz mentél hozzá, mire számítottál? Simulékonyságra? Meg te beszélsz telepedésről? Minden mondatodból süt a kritika, levegőhöz sem hagyod jutni azt a szerencsétlen faszit. Semmi nem elég jó... A dacolás még rendben is volna, de ez nem dac. Ana konkrétan sportot űz abból, hogy állandóan keresztbe tesz Christiannak.)

Látni akarom a barátnőmet! Mert már nem láttam vagy öt egész hete! A lelkemre kötöd (miután kiderül hogy a volt főnököm - akit te rúgattál ki - tehet a helikopter szabotázsról amiben majdnem meghaltál, és miután végigüldöznek minket az autópályán), hogy a biztonság kedvéért maradjunk inkább otthon. Én megígérem neked, mert szeretlek. Majd olyan magas ívből teszek az ígéretemre, amennyire csak telik az erőmből erőlködés nélkül, és naná hogy beülünk koktélt iszogatni egy hangulatos bárba! És ezek után még neked áll feljebb? Mit képzelsz, mégis ki vagy te? Aztán jól belefolyok a barátnőm szerelmi életébe is, mert az olyan sikkes, és még szerencse hogy tartom azt a lepcses számat! Pedig de szépen meg lehetett volna ott is kavarni teljesen feleslegesen a trutyit! Aztán persze vagyok annyira bamba, hogy elfelejtem, hogy a fogamzásgátláshoz fogamzásgátlóra is szükség van, és véletlenül (és nem is azért mert olyan lyukas a fejem, mint egy szita - személyi titkárnő mellett! Ó, ugyan már! Könyörgöm!) teherbe esem. Ja hogy te ezt dühöngve fogadod? Mi az hogy nem örülsz? Térden állva kellene hálát rebegned az ég felé, hogy itt vagyok neked, két lábon járó megváltásként, és szeretlek! Erre te pofátlanul berúgsz, és még a volt szeretőddel is találkozol! Na bízd csak ide! Júdásnak titulállak, majd elolvasom a személyes levelezésed, és nyakig kotrok a magánszférádba. De áldozatot hozok, mert még így is szeretlek! (Na az ilyen szerelemtől óvjon meg az a Magasságos!) 

Hosszú napokon keresztül nyavalygok, mert nem akarok tudni az alávetettjeidről, meg arról, hogy melyiket hogyan támogatod... Aztán még neked áll feljebb, és gondoskodni mersz arról, hogy ne tudják felvenni velem a kapcsolatot?! Hogy képzeled!

Nyílj meg nekem, bízz meg bennem! De tedd ezt úgy, hogy én persze nem bízom benned. Az amit teszel (az apám autóbalesete miatt végig ott rostokolsz mellettem; meghívod a barátaimat Aspenbe, mert azon is nyűglődöm egy sort, hogy ritkán látom őket; rögtönzöl egy szülinapi bulit, ahová elhozod az anyámat is, a magánrepülődön, átszelve így a fél Államokat), az csak egy dolog! Az hogy szinte mindent feladsz, csak hogy melletted maradjak, ez nem számít. Mondd is ki! A gyengébbek kedvéért, akár le is rajzolhatnád, vagy kottába is fűzhetnéd! Mert én ugyan váltig állítom, hogy ismerlek, meg tudom hogy milyen vagy, de ha te egyértelműen a fejemhez nem vágod a tényállást, akkor mégsem értem. Ó, Ötven, Ötven, Ötven...

Spirálisan (na ez volt az a jelző, amivel ha nem ezerszer találkozni a könyvben, akkor egyszer sem) süllyedve kaptam szép fokozatosan idegösszeroppanást a könyv végére. Nem kicsit dühített, és/vagy háborított fel. Azaz érzelmi mélység ami végigkíséri Anát, annyira sivatagos, hogy nincs az a kaktusz ami megélne rajta. De megint esélyt kapunk a szexuális illemtanunk fejlesztésére. Aki eddig nem tudta volna, annak most nyilvánvalóvá válhat, hogy a női orgazmus telt hólyaggal sokkal intenzívebb. Nem mondod! Ez csak valami tréfa lehet... Kapunk egy kis ízelítőt a "hogyan borotváljuk meg egymás intim és kevésbé intim területeit" témakör tananyagából is, és lelepleződik a nagy titok: terhesen is lehet huncutkodni! Azta... (Személyes megjegyzés: a dolog a 38. hét után igényel némi fantáziát...)

Ami pedig egyenesen letaglózott, rá kellett ébrednem arra hogy perverz/deviáns (ahogy tetszik) vagyok. Mert a könyvben felsorolt összes szélsőség, számomra nem szélsőség. Ez van. Én eddig meg voltam győződve arról, hogy megfelelő szexuális intelligenciával rendelkezem. Hogy ez leginkább, és a legerősebb jelzővel élve is, nem más mint pikantéria. Soha ebbe a jó életbe nem gondoltam volna, hogy az hogy bekötik a szemed, vagy rásóznak a hátsódra, esetleg kicsit illetlenebbül ragadnak meg itt-ott, az már perverzió. Vagy ha késleltetik az orgazmusod. (Hát hogy az írónővel sem játszottak el komolyabban soha, az is biztos.) A perverzióról, mint kifejezésről, nekem olyan dolgok jutnak az eszembe, mint mondjuk a nekrofília, vagy a gyomor, és béltartalom (és más testnedvek) nem rendeltetésszerű cseréje. De még akkor is. Ki vagyok én hogy ítélkezzem? Mindenki tegye azt, ami neki jól esik, és úgy ahogy neki jólesik, feltéve ha ezzel nem bánt sem lelkileg, sem fizikailag másokat. Felfordul a gyomrom a könyv üzenetétől: javulj meg, légy standard gyártósori tucattermék! Ne funkcionálj soha másként, mint az átlag. Mintha ez választható opció volna. Ha Anának csak egy kis esze lett volna, nem belekergeti Christiant a saját igazába, és valóságába, hanem kivárja, míg Christian magától billen. Ami fix, ha ez az egész az életben játszódott volna le, akkor Anácska szája már rég ki volna peckelve, és csak úgy csattogna a hátsóján az ostor. Egy kiadós verés után, talán megtanulta volna hogy hamarabb járjon az esze, mint a szája, és így mindannyiunkat megkímélhetett volna csavaros gondolataitól, és összeférhetetlen természetétől.

Tovább

Sara Fawkes: Amit csak Ő akar /2012/

Nagyon vártam már ennek a könyvnek a megjelenését. De minek! Édes Krisztusom, lesz még ebben az életben olyan könyv, ami képes lesz magával ragadni? Mert kérem szépen, kedves férfiak, eddig is bizonyos volt, hogy mi nők szeretünk elrugaszkodni a valóság talajáról amikor a tökéletes férfit megálmodjuk (már aki, én büszkén vállalom, hogy sosem tettem ilyet!), de mostani írónőnk messze túlszárnyal mindenkit a képzelgésével. Így kedves teremtés koronái, halljátok/olvassátok az igét, milyennek kell lennetek, ha meg akartok fogni magatoknak egy bamba, végtelenül irritáló, és valami rémisztően sekélyes nőt...

1, Légy milliárdos! Alapfeltétel. Ha nincs minimum egy jól jövedelmező vállalatcsoport a tulajdonodban, akkor szóba sem állnak veled. Ezt már E L James is megírta.

2, A "légy határozott" már nem elég... Most már minimum öt éves tapasztalattal kell rendelkezned elit kommandósként, lehetőség szerint valamelyik nagyhatalom kötelékén belül. Mesterlövészi kiképzés előny, és jó ha minimum dandárparancsnok voltál, de nem feltétel.

3, Az átlagos magasság lejárt téma... 200 centi alatt nem férfi a férfi! (Mondjuk ezt komolyan nem értem. Mert oké, legyen magas egy pasi, de belegondolt már bármelyik írónő is abba, hogy egy magas pasinak, mondjuk nagy a... lába? Viccen kívül. Mi szexi van egy 48-as csónakban?)

4, Drótszőrűek előnyben! Ha kezelhetetlen, és vékony szálú a hajad, cseréld le a fejed! Kész. Nincs apelláta.

5, A lehengerlő jóképűség elengedhetetlen. De csak alap! Az hogy helyes vagy, rendben, de ezen felül karizmatikusnak is lenned kell! Meg kell tanulnod, hogyan nézz, hogy szikrákat szórjon a szemed, és pillantásod erejével trollokat szelídíts meg. Majd ugyanezzel a marcona tekintettel, tanulj meg elgyengült is lenni. Olykor nem árt ha egy-két könnycsepp ott csillog a szemedben, de ne sírj! Soha! Ehhez szigorúan tartsd magad! Ne feledd: bármennyire is meghatott vagy, és elérzékenyült, te FÉRFI vagy!

(Na kinek kezd már elege lenni?)

6, A szex. Az fontos. Kritériumok: ha fáradt vagy, ha beteg, akár haldokolhatsz is, 30 másodpercen belül erekciót kell produkálnod! De nem ám olyan félárbócosat! Igazi, betonfúrásra is alkalmas keménységet. Még akkor is, ha ehhez nincs semmi motivációd. Ha a párod reggel, kialvatlan fejjel, gyűrötten, és szájszagúan kibotorkál a szobából, és úgy hörög, mint egy zombi... nos neked akkor is tisztelegned kell! Nem igaz hogy mi nők kielégíthetetlenek vagyunk! Nem is tudom honnan ered ez a légből kapott butaság! Hiszen cirka 5-6 órányi intenzív dugattyúzás után, képesek vagyunk akár egy óra szünetet is tartani. Persze ennek is megvannak a szabályai. A legfontosabb: ne élvezz el! Ha már lilul a a fütykösöd, mert megalvadt benne a vér, nos akkor se! Vagy de, de akkor életbe lép a 30 másodperces szabály, közvetlenül a megkönnyebbülés után.

7, Ami még elengedhetetlen: humor, sárm, udvariasság, és költői szónoklatokra való hajlam, de persze ennek ellentettje is elengedhetetlen: a mocskos beszéd. Kufirc közben fogalmazz úgy mint egy kocsis. Mint kiderült, mi erre gerjedünk...

8, Testalkat területén nincsenek nagy elvárások. Egyszerű: minden izomcsoportod legyen kontúros, acélos. Ha lapos a feneked, vagy példának okáért kicsit párnásabb vagy... Hát akkor rácsesztél. Menj papnak!

Ha a fenti elvárásoknak eleget teszel, kérlek nekem is jelezz! Nem akarlak lerohanni, de nagyon kíváncsi lennék rád!

Még egy fontos alapszabály. Amennyiben beleillesz a tökéletes férfi leírásába, akkor egy pontot mindig tarts szem előtt. Csak és kizárólag, az átlagos megjelenésű, suta, bárgyú, nőt szeresd meg! Ne ringasd magad álmokba, a jó nők csak kihasználnak, és nem értékelnek... Mert aki jól néz ki, az biztos hogy önző, és felszínes. Ez egyenes irányú következmény. Szóval keresd a szénnek álcázott gyémántot, több tonnányi szén közt. Jó mulatást!

Valamit viszont írnom kéne a könyvről is, ha már könyves blogot vezetek.

Annyi bajom volt ezzel a remekkel, hogy azt sem tudom hol kezdjem. Főhősnőnk Lucy egy teljes érzelmi analfabéta. Semmi, de tényleg semmi nem borítja meg. Sehol az öröm, vagy a kétségbeesés. Olyan statikus érzelmileg, mint egy kiegyenesedett EKG görbe. El fogom veszteni az állásomat... de itt ez a remek férfi, aki tegnap szó nélkül megujjazott a liftben, majd akit én csőröztem le ugyanaznap délután a parkolóban, és azt mondja, legyek a személyi asszisztense, igen úgy is... Nem is tudom, nem is tudom. Majd fél perc merengéssel később, persze hogy igen a válasz. Aztán egy laza csuklómozdulattal átmegyünk pornósba, és jön a "hajolj az asztalra!", meg a "lábakat szét!", és csak hogy hű legyek pejoratív önmagamhoz a "de basznivalóan gyönyörű lány vagy te!"...És még nem vagyunk túl a könyv első harminc oldalán!

Persze minden ínyencség felvonultatásra kerül. Lesz itt anális szex, kikötözés, dildók, bilincsek, fellógatás, korbács... Elfáradtam amíg olvastam. Agyilag amortizálódtam le. A stílustalan fogalmazás elvette minden kedvem. Főhősünk jobbára egész könyvben meg sem szólal, de mindig jelentőségteljesen néz...Halvány lila gőze nincs az olvasónak, hogy most akkor ez egy modortalan bunkó, vagy egy szociopata seggfej. Hogy beteg ember, az biztos. Ahogy főhősnőnk is. Ez a könyv elvileg egy romantikus, erotikus iromány lenne. A második még csak oké, na de az első jelzővel, még nyomokban sem találkozni.

Túl lapos lett volna a történet, ha csak két érzelmi tuskó szexuális afférjait jeleníti meg, így írónőnk volt olyan kegyes, és a könyv második felét amatőr thrillerré varázsolta. Van itt kérem szépen minden! Mérgezés, bérgyilkos, lövöldözés, robbantgatás, emberrablás, verekedés...Valami szörnyen sablonosan felépítve. A teljes hihetetlenség, és az ízléstelen túlzás kereteit tágítgatva, addig, ami már fáj, mind idegileg, mind érzelmileg, mind stílusilag.

Ezek után már nem reménykedem. James első könyve jó volt, egyben volt. Day másképp ugyan, de azért értelemszerűen ragadta meg a témát, és benne van az esélyesekben, James-szel ellentétben aki a második könyvnél már kipergett nálam. És most ez... Ha nem fájna a kiadott pénz miatt a szívem esküszöm elégetném, vagy apró cafatokra tépném. De mivel arra tanítottak, hogy az írott szó érték (ezt ennek a könyvnek az esetében erősen kétségbe vonom), így nagyon mélyen eldugtam a polcom aljára, és terveim szerint soha elő sem veszem. 

Tovább

Elizabeth Haynes: A lélek legsötétje 2012

Előző könyvélményem után szükségem volt valami maradandóan hatásos, és lehetőleg pozitív tapasztalatra. Végleg megcsömörlöttem a romantikától, és bárgyún mustrálva a könyvesbolt polcait, valami olyasvalamit kerestem, ami még csak véletlenül sem az érzelgős így szeretlek, úgy szeretlek kategóriába tartozik. Gondolkoztam a skandináv krimik sorai előtt, de valahogy úgy éreztem nem ez az amit keresek. Átvándoroltam a fantasztikus könyvek tömegéhez, de minden felvett könyvet automatikusan vissza is tettem, mert semmi hangulatot nem éreztem most az idegen bolygók, lények, robotok, és/vagy tündérek világához. Már majdnem lehangoltan kifelé vettem az irányt, amikor a sikerek közt rábukkantam erre a könyvre. Nem kellett sokat hezitálnom a fülszöveg után, azonnal a kasszához mentem, fizettem, és lelkesen indultam hazafelé. A szokásos teendők után este bekucorodtam az ágyamba, és hangulatvilágítás mellett, hallgatva a halkan kint süvítő szelet olvasni kezdtem. Ez volt tegnap előtt.

Véleményem röviden: na így kell könyvet írni!

Történetünk főhőse Cathy, egy londoni huszonéves szingli, aki a fiatalok megszokott, tomboló életét éli, addig a napig, amíg nem találkozik Lee-vel, és bele nem habarodik. A férfi magas, jóképű, határozott, tudja mit akar, remekül főz, rajong főhősnőnkért, és ráadásul nyomozó. A megtestesült álom, gondolnánk...És gondolja Cathy is addig, míg a dolgok el nem kezdenek megváltozni. Mit tesz egy nő, amikor imádottja, először csak apróságokkal kezdi megfélemlíteni? Amikor elkezdi előírni mit viseljen, hogyan tűzze fel a haját? Amikor szisztematikusan elszeparálja a barátaitól? A munkájától? Tényleg van ok a rettegésre, vagy csak a képzelet morbid szüleménye a félelem? Mi történik, ha már teljesen egyedül vagy, és kiszolgáltatottá válsz egy vadállat kényének-kedvének, aki a végén már attól sem riad vissza, hogy megerőszakoljon, megverjen, és késsel kaszaboljon árkokat a bőrödbe? Mit tennél, ha a rendőrség sem hinne neked, mert akiről a legrosszabbat állítod, a törvény embere? Ha a pszichológusok, és a barátaid egyöntetűen azt állítanák, hogy te vagy érzelmileg labilis? Te okozod magadnak a sérüléseidet? Mit tennél, ha az életedért kellene küzdened, egy olyan helyzetben ahol minden ellened dolgozik?

A könyv remekül vezeti végig a jellemtorzulás, a félelem, a kilátástalanság, a reményvesztettség folyamatát. Két fonalon fut a cselekmény. A 2003-as idősíkon megismerhetjük Cathyt, a fiatal lendületes, és boldog lányt, a maga felszabadultságában, bolondságában. Ahogy megismerkedik Lee-vel, megtapasztalja a szerelemet, majd lassú iramban a rettegést, majd a halálfélelmet. A 2007-es idővonalon pedig megismerhetjük Cathyt a történtek után, ahogy poszttraumás stresszben szenved, és kényszerbetegségben. Kényszerei uralják a mindennapjait, az ajtók, ablakok mániás ellenőrzése, megmagyarázhatatlan félelme a vörös ruháktól, a tömegtől. Furcsa szabályai nélkül összeomlana az élete, csak páros napon mehet bevásárolni, csak esősre álló időben mehet kocogni, és ha csak egyszer vét az ajtók ellenőrzésén, és nem tudja hibátlanul végigcsinálni, akkor kezdheti előröl az egészet. Nem alszik, nem eszik, és a végkimerülés határán egyensúlyoz, miközben mindenhol Lee-t látja, pedig tudja hogy a férfi a börtönbüntetését tölti. Segítségére a felső emeletre beköltöző pszichológus siet, Stuart, aki lépésről, lépésre próbálja kibillenteni ebből az állapotból, miközben óhatatlanul is fellobban kettejük közt a vonzalom. Megindító, és megdöbbentőt történet az újrakezdés fájdalmasan hosszú folyamatáról, az önmagunkba vetetett bizalom visszaszerzéséről, és az erőről, kitartásról. Mindez egy feszültségekkel tarkított környezetben, ahol soha nem tudhatod, mikor támadnak rád, és törnek újból az életedre.

A jellemábrázolás annyira jól sikerült az írónőnek, hogy Cathy minden érzelme visszhangra talált bennem. Annyira el tudtam merülni a félelmeiben, reményeiben, mintha minden velem történt volna, és nem vele. Persze, sajnos sokszor hallunk történeteket a családon belüli erőszakról, és nem először találkoztam már ebben a témában könyvvel, vagy filmmel, de ilyennel még soha. Annyira intenzíven továbbítja az érzelmeket, és a gondolatokat, hogy néha olyan indulatos, vagy letört lettem miközben olvastam, hogy kellet néhány perc míg újra a saját valóságom talaján éreztem magam. Annyi düh, és elkeseredettség halmozódott fel bennem a könyv végére, hogy majdnem én kerestem meg Lee-t hogy úgy tökön rúgjam, amitől guvadni kezdenek a szemei. Minimum. Szerencsére a végkifejlet, jelen estünkben pozitív, és az írónő lépcsőzetesen fel is oldja az előzményekben generált feszültséget. A romantika, a bizalom, és Stuart megértése küzdelemre sarkallja Cathyt, aki mire a könyv végén újra találkozik Lee-vel, bátran ki meri jelenteni: már nem félek tőled!

Soha nem voltam ilyen helyzetben, szerencsére. De sajnos azt kell mondjam, a környezetemben nem mindenkinek volt ekkora szerencséje. Igen vannak olyan eltorzult esetek, amikor a kapcsolat szabályai az erőszakon belül is működőképesek maradnak. Amikor a felek jobbára nem akarnak lépni, vagy ilyen, vagy olyan okokból kifolyólag. Amikor kényszerszerű, hogy olyan ember mellett tartsunk ki, aki az egyik kezével ad, a másikkal elvesz. Annak hogy egy ilyen kapcsolat mellett kitartunk, a legtöbb esetben előzményei vannak, és valószínűleg az érintett fél aki megmarad ebben a kapcsolatban, dacára a fájdalmaknak, biztos hogy valamilyen önértékelési zavarral küzd, lehet hogy korábbi tapasztalatai miatt. Azért mondom, hogy felek, és nem csak a nők, mert ugyan szereti a közvélemény elfelejteni, de nem mindig a nő a bántalmazott. Szóval igen, vannak olyan esetek, amikor az ember megreked egy ilyen kapcsolatban, magának jól megindokolható módon. Ahol az erőszakosságnak, idétlen megfogalmazás, de vannak határai. Aztán vannak a teljes szélsőségek, mint Cathy esetében. Ahol a bántalmazó nem riad vissza semmitől. Ahol a szexuális erőszaktól kezdve, a bántalmazáson át, a lelki terrorig, az elbizonytalanításig minden előfordul, míg meg nem kérdőjelezed a saját épelméjűséged. Vagy míg teljesen fel nem adod, és vérbe fagyva azért nem imádkozol vendégszobád szürke szőnyegén hasalva, hogy inkább öljön már meg...

Bár a könyv végén minden pozitívan alakul, képtelen vagyok szabadulni saját indulataimtól. Csonka családban nevelkedtem, édesanyám mellett, a legnagyobb lelki nyugalomban, és világ életemben férfiak közt voltam. Olyan középiskolában tanultam, ahol a tanulók 90%-a fiú volt. Olyan végzettségem van, amiben ha el akartam volna helyezkedni, akkor jobbára csak férfiak vennének körül. Mindig is az ellenkező nem volt a mentsváram. Szeretem a férfiak linearitását, gondolkodásmódját. A racionalitásukat. Könnyen megértem őket, mert hozzám hasonlóan gondolkodnak, és bármikor segítségre volt szükségem, sosem hagytak cserben. Mindig rálapátoltak az önbizalmamra, és minden lehetetlen tulajdonságommal együtt elfogadtak kérdés nélkül. Figyeltek rám, a véleményemre, megvédtek ha az kellett... Mindez arra sarkall, hogy nektek - életemben megfordult, és szerves részévé vált - férfiaknak, ezúton is megköszönjem. Megköszönjem, hogy vagytok nekem, megköszönjem néha durva, és kendőzetlen véleményeteket, amit mindig csak az én boldogulásom érdekében vágtatok a fejemhez. Köszönöm a sok cinizmust, szarkazmust, és arroganciát, mert ezek nélkül én sem lennék sehol. Köszönöm azt a rengeteg borozással, és vitatkozással átvirrasztott éjszakát, amikor mindig nekem lett igazam! Köszönöm azt a sok segítőkész vállat, amin mindig kibőghettem magam, ha kellett, és azt hogy valamelyikőtök mindig rohant, amikor szükségem volt rá. És amit feltétlenül ki kell hangsúlyoznom: köszönöm neked, kedves férjem, mert te mindezt megteszed egy személyben, és ráadásul még együtt is élsz velem. És nem panaszkodsz! Soha... Züllött vagy ugye tudod?

Szóval köszönöm neked/nektek, hogy nekem soha az életben nem kellett azt megtapasztalnom, amit Cathynek. 

Tovább

A vágy 12 árnyalata (1) 2012

Jaj de nem kellett volna. Nem mind arany, jelen esetünkben nem minden szürke, ahogy arra nagyon kedves blogger barátném Annie is rávilágított. Innen üzenem csajszi: igazad volt! És még mindig: jaj de nem kellett volna! Eddig is voltak problémáim a Harlequin kiadásaival, de ezek után, Isten őrizz attól hogy még egyszer a kezembe vegyem valamelyik könyvüket. Az addig rendben van, hogy a kiadványaik a lineáris romantikát követik. Vagyis nem. Ez sincs rendben. Az egész nincs rendben. Könyörgöm valaki mondja már meg nekem, ki olvas ilyeneket? Tudom hogy a romantika vonalait nem egészen az én tudatomra szabták, és tudom hogy valószínűleg soha nem leszek képes megérteni a lágy nyári szellőben, párás szemekkel elsuttogott, teljesen tartalmatlan, és klisé, bókoknak meg érzelmi megnyilvánulásoknak titulált valamiket... De azért igyekszem. A könyv elolvasása után azonban a teljes csőd szélén leledzem. Tényleg ekkora szakadék volna az átlagos női ízlés és az enyém közt? Tényleg ennyire messze volnék a női elme megfejtésétől? Na nem mintha arra vágynék hogy más nők agyával gondolkozzam, tökéletesen komfortosan elvagyok én a sajátomban is... Egyszerűen csak nem értem és ez zavar.

Íme egy példa:

Helyzet:

Karácsony, giccs minden mennyiségben, főhőseink VÉLETLENÜL a fagyöngy alatt találják magukat, aztán persze forrósodik a hangulat bla bla bla...

Férfi:

"- Tudja hogy aranyló pöttyök vannak a szép barna szemében?"

MI VAN???? Jézusom! És kedves főhősnőnk csak piheg.

Az én értelmezésem:

Ekkora egy fatökű barmot! És elnézést...

Részemről kedves ellenállhatatlan (!) hősünk már két hatalmas baklövést is elkövetett.

1, Ne dumáljon az aranyló pöttyökről, amikor mindenre gondol, csak a csaj szemére nem. Tudom hogy van ilyen az életben is, amit nem vagyok képes elhinni hogy van aki ezt elhiszi! Ha valaki egész éjjel a melleimmel társalog, az hagyja ki a szemeimet a játékból! Őszinteség! Részemről ez a nyerő. A kulturáltan, pajkos vigyorral, egyértelműen odavetett tényállás amire lehet frappánsan felelni. Az aranyló pöttyökkel mi a jó nyavalyát kezdjen az ember? Meg amúgy is, miért is kell ilyenkor elolvadni?

2, Ha már bók, nagy kérés lenne, hogy ne legyen ennyire KLISÉ???

Aztán alig két sorral lentebb a könyvben:

Nő:

"- Tudnia kell, hogy én soha nem hagyom kihasználatlanul a fagyöngy alatti csók lehetőségét." (Egészségedre!)

Férfi:

"- Magának meg azt kell tudnia, hogy állok elébe minden kihívásnak..."

Ja, hogy EZ kihívás! Tévedsz öregem! A kihívás az volna, ha engem akarnál elkapni a fagyöngy alatt.

Másik, amit nagyon szeretek:

Nő:

"-...én nem is tudom mit mondjak." (Hát hihetetlen hogy ilyen is van.)

Férfi:

"- Mondd hogy te is szeretsz!" (Auuu)

Nő nagy szemeket meresztve:

"- Te szeretsz engem?" (Ide azzal a rozsdás bökővel hadd szúrjam szíven magam!)

Másik...

Nő:

"- Én nem vettem neked ilyen szép és különleges dolgot. Csak levélpapírt meg egy töltőtollat a neveddel gravírozva, hogy ne felejts el írni nekem..."

Férfi:

"- Arra fogom használni, hogy kis szerelmes leveleket írjak neked, minden reggel életünk hátralévő részében."

Akkor már inkább használd budipapírnak, a töltőtollat meg nyugodtan döfjétek a szemembe!

És egy újabb gyöngyszem:

"- Szeretlek! Kedvellek is, de már akkor szerettelek, mielőtt még megkedveltelek volna..."

Teljes képzavar. Most ugyan nem látjátok de a fejem fogva kényszeredetten kuncogok. Hölgyeim! Mit tennétek ha valami ilyesmit hallanátok? Én tudom: hátra arc, és futás. 

Aztán alig egy oldallal később kedves főhősünk bevallja, hogy azért csókolta meg a volt barátnőjét, mert le akarta ellenőrizni, hogy tényleg szereti-e főhősnőnket. Persze tette mindezt hősnőnk szeme láttára. Logikus. Én is mindig így ellenőriztem le az aktuális valakim iránt érzett érzelmeimet. Hát hogyan is tehettem volna máshogy? Mondjuk belenézek a tükörbe, tartok magammal néhány önismereti leckét, és talán, ha mázlim van FELISMEREM hogy szerelmes vagyok? Ó, nem... Ez túl bonyolult. Inkább smacizzunk le valakit!

Másik nagy kedvencem az ilyen könyvekben, a "mindörökké"-vel való dobálózás, a végkifejletnél minimum oldalanként ötször. Mindörökké szeretni foglak! Mindörökké a tiéd vagyok! Kérdésem: honnan a jó fenéből tudod? Éppen nyakig csücsültök az áthatolhatatlan rózsaszín gőzben, olyannyira hogy a saját fejedet nem találod, te...! Miből gondolod, hogy ha kijózanodsz, akkor is ilyen varázslatos lesz minden? Tudom, tudom, az lesz, mert ti mások vagytok! Ez az IGAZ SZERELEM, nem csak holmi románc! Ti vagytok a kivételek. Csak egy észrevétel: senki nem úgy megy esküdni, hogy úgyis válás lesz a vége! A statisztika viszont magáért beszél. Következtetésem: nem azért van ennyi csődbe ment házasság, mert a felek nem jönnek ki jól egymással, hanem azért, mert az emberek többsége nem jut el a szociális fejlettség csúcsára: képtelen az önismeret gyakorlására, és nem ismeri az önkritikát. Hát igen, nehéz is úgy felelősséget vállalni valamiért, amiben ketten vagytok, hogy fingod sincs arról mit is akarsz. Meg arról sem hogy ki is vagy te igazán.

Hangsúlyoznám hogy nem a romantikával van bajom. A romantika gyönyörű, amikor őszinte. Amikor reggel kinyitod a szemed, és Ő feléd hajol, és csillog a szeme, majd gyengéden megsimogatja az arcod. Ad egy puszit, és megkérdezi hogy főzzön-e kávét. Egyszerű, semmi snassz, de az a pillantás, mindent elmesél amit kell. Nem kell virág meg csoki, ha az a pillantás őszinte. Ja igen: és ennek a pillantásnak nem kell mindig gyengédséget tükröznie. Mesélhet vágyról is, és az is lehet romantikus ha épp azt súgják a füledbe, hogy annyira kívánatos vagy, és hogy most úgy meg fognak döngetni, hogy győzz talpra állni másnap. A lényeg az őszinteség! Abban nincs semmi szép, amikor a pasi csorgó nyállal legelteti a szemét a testeden, de arról hablatyol milyen értékes is vagy. És hogy milyen szép aranyló pöttyök vannak a szemedben. Meg ez a szeretlek kérdés... Könyörgöm nem kell ezt agyonbonyolítani, meg ragozni. Sosem értettem miért is kell ebből akkora felhajtást csinálni. Ismered a kapcsolatod. Benne vagy. Ismered a korlátait, a ritmusát, ha úgy érzed kötődsz, majd szeretsz, akkor mondd meg, amennyiben olyan a kapcsolat. Ha nincs visszacsatolás, az viszony, nem kapcsolat és akkor a képlet egyszerű: hülye vagy ha szerelmes leszel az organikus vibrátorodba.

Na jó ezt ki kellett adnom. 

A könyvről:

Kritikán aluli, csak olyannak ajánlom, akinek semmi köze nincs a valósághoz. Nem lehet többet hozzáfűzni. Fáj minden egyes szava, mintha szikékkel simogatnák a bőröm. Ja igen, és a címmel ellentétben semmivel sem erotikusabb a könyv mint a kiadóból szabadult társai. Na nem mintha ez hiányzott volna. Csak azon kezdtem el töprengeni miután letettem ezt a remeket, hogy akkor most minden olyan könyv amiben egyszer leírják a pénisz, és csikló kifejezéseket, meg fogja kapni a szenvedélyes, és erotikus jelzőket? Szépen nézünk akkor ki...        

Tovább