Brutálisan gyorsan kivégeztem ezt a könyvet. Egész pontosan
tegnap kezdtem el olvasni, és ma be is fejeztem… Ebben alapvetően még nincs is
semmi furcsa – eleve gyorsan olvasok. A dolog pikantériája nem a sebességben,
hanem a sebesség okában rejlik. Általában a nagyon jó könyvek szoktak nálam pár
óra leforgása alatt elfogyni, de itt ennek pont az ellenkezője teljesült.
Mondom, hogy volt…
Tegnap délután, munkaidő vége,
namostmáraztánmindenkihagyjonengembékén életérzés, szobám, én, könyv…
Tökéletes, ugye? Hát én is így gondoltam. A történethez hozzátartozik, hogy
kaptam egy kedves baráti figyelmeztetést, hogy csak óvatosan ezzel a remekkel,
merthogy nem a legjobb, de én azt gondoltam – korábbi tapasztalataimra
hagyatkozva (leszokhatnék már arról, hogy mindig abból indulok ki, hogy azt hiszem
a korábbi tapasztalataim elegek ahhoz, hogy rezzenéstelen arccal tűrjem a
legrosszabbat is…) - hogy bírni fogom a strapát…
Hát nem bírtam…
Ha egy szóval kellene jellemeznem könyvünket, akkor az ez
lenne: agyzsibbasztó.
Van az az agyzsibbadás, ami kifejezetten kellemes (példának
okért: egy fél órás masszázs alatt nyáladzó kelkáposztává válni)… aztán van az
a fajta, ami átfordul öngerjesztő ciklusba, mert már abba is elkezd belezsibbadni
az agyad, hogy zsibbad az agyad, és így tovább, és így tovább…
Na, könyvünk ez utóbbi hatást éri el, de rekordidő alatt.
Ismeritek az érzést, amikor egy nagyon jó könyvet olvastok,
és sutyiban mindig azt figyelitek mennyi van még hátra belőle? (Már előre
rettegve a pillanattól, hogy nemsokára vége az idillnek…?). Tudtátok, hogy van
ennek egy ellentettje is? (Hallottam már róla, hogy van, csak én még személy
szerint nem találkoztam vele…) Az ellentettje az, amikor a kínlódás már olyan
mértékű, hogy legszívesebben ott helyben pusztulnál el, csak ne kelljen tovább
szenvedni.
Egész pontosan a negyedik fejezetnél tartottam, amikor
suttyomban hátra lapoztam a könyv végére meglesni az oldalszámot, hogy ezáltal
meg tudjam saccolni hogy órára átszámítva mennyi ideig fog még ez nekem fájni.
A negyedik fejezetnél…
A könyv harminckét fejezetes!!!! (Plusz az utószó… meg még
néhány gondolat…)
Nem… higgyétek el, lövésetek sincs róla, hogy mit éreztem
akkor. Sápadt voltam. Ez fix. Hullafehér…
És akkor úgy határoztam jön a ragtapasz módszer. Lehet hogy
nem fogom magam rendesen kialudni, még az is lehet, hogy sírni is fogok… nem
számít! Én ezt a könyvet, csak addig fogom olvasni, amíg feltétlenül szükséges,
egy pillanattal sem tovább, mert már a Dalai Láma is megmondta, hogy az idő nem
ad második esélyt, ha elszúrtad, akkor ott vége… amit elpazarolsz az nem jön
vissza már. És ugyan ki vagyok én, hogy nekiálljak egy Nobel-békedíjas bölccsel
vitatkozni?
Így összeszorítottam a fogam, és rendületlenül törtem előre.
"Az olimpiai válogatóra készülő, tizenkilenc éves Kinsley Bryantnek úgy hiányzik Liam Wilder, mint púp a hátára, hiszen fontos lenne, hogy semmi ne vonja el a figyelmét a felkészülésről. Az Amerika kedvenc rosszfiújaként számon tartott Liam profi futballista, és minden megvan benne ahhoz, hogy a lányok szó nélkül ledobják magukról a textilt.
*Észbontóan jóképű – kipipálva.
*Olyan hátsó, amellyel képes összeroppantani egy parmezán sajtot (méghozzá a drágábbik fajtát) – kipipálva.
*Annyi magabiztosság, amennyivel képes lenne kiiktatni a Föld gravitációs vonzását – duplán kipipálva.
Ráadásul Kinsleynek szigorúan tilos Liamhez közelednie, aki maga a tiltott gyümölcs. Az edzője ezt világosan az értésére adta. („Próbáljatok csak meg közel kerülni Wilderhez a focipályán kívül, és olyan gyorsan repültök a csapatból, hogy időtök sem lesz megszámolni a tetoválásait!”) De Kinsley számára ettől csak még vonzóbbá válik a fiú. Sőt, mivel Kinsley már számba vette a látható helyeken lévő tetoválásokat, nem végez félmunkát, ha már belefogott. A saját szabályai szerint próbál közelebb kerülni Liamhez, aki elhatározza, hogy megismerteti a lánnyal a „csapatszellem” egy teljesen más értelmezését."
Kiadás éve: 2016
Kidaó: Könyvmolyképző
Ára: 2800 Ft
Soha nem ítélek meg egy könyvet az első pár oldala alapján.
Hiszek abban, hogy az igazán jó könyvek, már az indításnál komoly ívet írhatnak
le, de ez nem törvényszerű. Bőven találkoztam már olyan könyvvel, ahol a kissé
lagymatag indítás után, olyan hajrá következett, hogy csak pislogtam tőle. Így
jelen estünkben sem akartam súlyos következtetésekbe bonyolódni húsz mondat
után. Nem akartam, és nem is tettem, de ez nem jelenti azt, hogy az első három
bekezdés után nem ülte meg a gyomromat a zsigeri rettegés.
„Hogyan írjunk rossz könyvet?” című haladó kurzusunk
következik…
1, A rossz könyv egyik nélkülözhetetlen alapja az olyan hős
és/vagy hősnő, akivel a bolygó 94%-a képtelen lesz azonosulni.
A 94% komoly statisztikai adat, a népességnek ekkora százaléka
utálja a munkáját, és él az átlag színvonalon, vagy az alatt. (Átlag alatt ha
már a globális egészet nézzük, azt kell érteni, hogy van fedél a fejed felett,
tudsz enni, inni, nem fagysz meg télen, ha beteg vagy akkor van gyógyszer amit
bevehetsz, tehát egy olyan átlagot képzeljünk el, ami inkább hajaz a
keleteurópai színvonalhoz, mint a nagy amerikai álomhoz.)
Tehát, a bolygó 94%-nak a hétköznapi élete tele van nehézségekkel,
komoly döntésekkel, és azok következményeivel, a szüntelen rohanás miatt nem
ér rá átgondolni a mókuskerekét, megállás nélkül csak hajt, hogy létezhessen.
Ha mázlija van, akkor megtalálja a módját, hogy ebben a létezésben élni tudjon,
elkötelezi magát egy szívügye mellett, vagy talál magának egy szenvedélyt,
amiben örömét leli– például könyveket olvas. Adj egy ilyen embernek a kezébe
egy olyan hősnőt, aki a los angeles-i felsőközéposztály (magyar besorolásban: felsőtízezer)
dívája, aki egyenesen éteri szépség, és még ráadásul tehetséges focista is, és
tele van visszatetszést keltő személyiségjegyekkel. Mert az hogy szép,
tehetséges, és gazdag még nem lenne probléma, csakhogy hősnőnk minden olyan
tulajdonsággal rendelkezik, ami miatt a hétköznap embere szívből utálja a
kiváltságos gazdagat. Harsány, beképzelt, anyuci pici elkényeztetett lánya, állandóan
visítozik, feltűnési viszketegségben szenved, meg van győződve arról, hogy
bármit is csinál az jól áll neki, és arról is, hogy neki bármit szabad.
Képtelen viselkedni, bunkó, felszínes, egoista, gyerekes, önbizalom-túltengésben szenvedő
kis cafka, aki meg van győződve arról, hogy ha Ő nem lenne akkor a világ
elfelejteni forogni a saját tengelye körül.
Bevallom őszintén, én azt hittem, hogy ez a jellemrajz csak
egy álca, hogy majd ahogy az lenni szokott, ahogy haladunk a történettel, úgy
mélyül el majd Kinsley személyisége… de nem. Egy jottányit nem mozdul semerre a
karakter, amilyen a könyv elején, olyan a könyv végén, nincs karakterfejlődés,
nincs mélyülés – viszont sekélyesedni sikerül egyszer-egyszer, ami amúgy
bravúros teljesítmény, ha azt vesszük, hogy a csaj természetes mélysége is csak
maximum lézerrel mérhető be pontosan.
Hogyan lehet tökéletesíteni az első pontot? Úgy, hogy a
pocsék természetű, és kiváltságos helyzetben lévő főszereplő mellé, hasonló
kaliberű főhőst, illetve udvartartást kreálunk.
Liam Wilder…
Aki nem más, mint Kelsey, csak punci helyett farokkal,
kevésbé harsány kivitelezésben, egy kis szerénységgel megspékelve,
valamennyivel könnyebben emészthető mint hősnőnk, de semmi tartalmasat nem tud
felmutatni azon kívül, hogy szuperszexi, vannak tetkói, jól focizik, menő a
kérója, meg a kocsija, meg hogy ha leveszed róla a kötelező körítést, akkor Ő a
srác a szomszédból (akarta volna ezt kihozni az írónő, csak helyette egy
égbekiáltó papucsot sikerült neki).
És végül a barátnők és ellenségek…
Ezt nem spiláznám agyon: lásd hősnőnk.
Mit érez az olvasó, ha az első pontot sikerül kitűnően
teljesíteni? Azt fogja érezni, hogy minden oldal olyan mint a táblán csikorduló
köröm, irritálni fogja a karakter, mert nem fogja tudni magát a helyébe
képzelni, sőt… ha igazán mesterien csináltuk akkor sikerül eljuttatni az
olvasónkat oda, hogy egyenesen a hideg fogja rázni a főszereplőtől.
Jelentem, írónőnk csont nélkül eljut idáig.
2, Kell a francnak egy könyvbe konfliktus!
Az a legjobb ha úgy írjuk meg a történetünket, hogy ne történjen
benne semmi. Ha megfelelően gondoskodtunk a főszereplő személyiségének vékonyságáról,
akkor ez a pont már részben előre megírja magát, hiszen ha a karakter olyan
mint a facsipesz, illetve a körülményei is ultrahiperszuperek, akkor már
determináltuk is, hogy nincs is miről írni.
Ez így néz ki:
Íme ez itt Kelsey, aki szép, tehetséges, gazdag, és ezt
tudja is magáról, egy tengerparti nagyvárosban él, mindene megvan amit csak ember
kívánhat magának, sőt még azon felül is. Íme Liam, aki szép, tehetséges,
gazdag, és ezt tudja is magáról, egy tengerparti nagyvárosban él, mindene
megvan, amit csak ember kívánhat magának, sőt még azon felül is. És íme itt
vannak a barátaik, akik szépek, tehetségesek, gazdagok, és ezt tudják is
magukról, egy tengerparti nagyvárosban élnek, mindenük megvan, amit csak ember
kívánhat magának, sőt még azon felül is. Kelsey és Liam megismerkednek. Kelsey
és Liam barátai megismerkednek. Kelsey és Liam egymásba szeretnek. Kelsey és
Liam barátai egymásba szeretnek. Mindenki boldog. Történet vége.
A baj az, hogy ha ez a könyv így került volna nyomtatásba,
akkor az nem lett volna ennyire jövedelmező az írónőnek…
Tehát…
3, Mivel csak kellene egy kis konfliktus, találj ki valamit,
bármit, akármit, és erőltesd bele a történetbe!
Még akkor is, ha emiatt az egész olyan fals lesz, hogy
könnyezni kezd tőle az ember füle.
Kezdünk azzal a mondvacsinált hisztivel, hogy nem lehet
hőseink közt semmi, merthogy Liam az edző, Kelsey meg a csapat egyik tagja.
Nyüglődünk rajta egy sort, azért, hogy aztán egy oldal leforgása alatt
mindenféle komolyabb következmény nélkül megszűnjön az egész probléma. Behozzuk
a féltékeny expasit, csak hogy legyen, meg a gonosz csapatkapitányt, hogy még
húsz oldal ki legyen töltve, meg a sajtót, mert már végképp nem tudunk mit
kitalálni. Jönnek-mennek ezek a történések, de semmi hatásuk, ennyi erővel azt
is le lehetett volna írni, hogy elmentek a boltba, vettek sajtot, felvágottat,
csináltak melegszendvicset, ettek, ittak, büfögtek…
Na ennél a pontnál van az, hogy ha nagyon ügyesek voltunk,
akkor az olvasónk már:
a, sír
b, félúton abbahagyta a történetünket
c, dühöng
e, mindhármat egyszerre csinálja.
Ha igazán profi rossz könyv a cél, akkor még van egy nagyon
ügyes kis praktika ami kelleni fog…
4, Tűzdeld tele a könyvet abszurd helyzetekkel, minél
kínosabb, annál jobb!
(Érzésem szerint ez a pont nagyon hosszú lesz…)
Az ominózus negyedik fejezetnél beláttam, hogy agyi
kapacitásom nem lesz képes mindent bent tartani, amit később szeretnék majd itt
a blogban szóvá tenni, így életemben először jegyzetfüzetet kaptam a kezeim
közé, és elkezdtem leírni azokat az idiótaság határait súroló vad baromságokat
amik fizikai fájdalmat okoztak.
Másfél A4-es oldal jött össze…
Vázlatosan…
Címszavakban…
Kicsi betűkkel írva…
Engedelmetekkel ezt most megosztanám veletek…
4.1, Harry Potter jelmez – gólyaavatás
Emlékszem, hogy lázadó tiniként, amikor még éppen hogy csak
14 éves múltam, nekem is voltak absztrakt álmaim arról, hogy a nagy Ő majd
milyen kínos helyzetekben fog rajtakapni, és hogy az amúgy miért is lesz majd vicces…
14 évesen gondolkoztam ezen… mondom 14 évesen. És akkor sem jutott eszembe az,
hogy rikicssárga tütübe menjek fociedzésre! Értem én, hogy gólyaavatás, meg
társai, na de akkor is… Először is, elvileg ez egy profi egyetemi focicsapat…
erősen kétlem, hogy az edző hagyná, hogy a lányok tütüben edzenek… vagy az edző
lehet hogy soha nem volt munka, és balesetvédelmi tájékoztatáson? Kettő, ez
megalázó, és az amerikai egyetemeken is úgy tiltják már az ilyeneket, ahogy
csak tudják, mert volt olyan hogy a sok idióta amerikai annyira túlzásba vitte
a hülyeséget, hogy belehalt. Szóval lehet hogy ezt viccesnek szánta az írónő,
csakhogy nem lett az. Kínos lett, és erőltetett.
4.2 Részegség, felkínálkozás, és korona
Adjunk példaképet a mai fiataloknak! Tizennyolc évesen a
követendő trend: igyál, amennyit csak bírsz, minden pasi előtt kellesd magad,
menj el egy zsúfolt buliba, és tegyél a fejedre rózsaszín játékkoronát!
Hangoskodj ahogy csak tudsz, lehetőleg minden második szavad legyen a szexre
történő utalás, mert ez az amitől észre fognak venni, és az az ami miatt majd a
jóvágású menő csávó meglátja benned a tartalmat! Uram borogass! Ez most komoly…?
A könyv kezdeténél még az járt a fejemben hogy nem fogom annyira szigorúra venni
a véleményemet, mert lehet hogy csak az a baj, hogy nem az én korosztályom a
könyv célközönsége. A könyv végére eljutottam oda, hogy én holt biztos hogy nem
fogom a mai 16-20 éveseket azzal megsérteni, hogy azt mondom, hogy ez a könyv
nekik íródott.
4.3 Hosszú haj, rövid ész avagy a focistaviccek helye
Hősnőnk megtudja, hogy az éppen aktuális országos
viszonylatban ellenállhatatlannak titulált ulrabrutálszuperpasi lesz a
segédedzője, és ez annyira komolyan megrendíti hogy másnap reggel újra rá kell
csodálkoznia arra, hogy jaaa… hát őt minden nap látni fogja ezt a srácot.
Mikroszkópikus méretű agya képtelen megtartani az információt, egyszerűen
elfelejti, hogy a srác ott lesz aznap a pályán… meg amúgy minden más napon is,
merthogy Ő a segédedző!
Nem tudom ki hogy van vele, de ha velem közölnék, hogy
holnaptól (mit tudom én) Chris Hemsworth lesz a munkatársam, továbbá tételezzük
fel csak a játék kedvéért hogy Chris Hemsworth ebben az univerzumban facér… és
tételezzük fel hogy a kémia is működik kettőnk közt… továbbá tételezzük fel hogy
modell alkattal rendelkezem… (Linda! Bilibe ér a kezed!)
Szóval tételezzük fel, hogy hősnőnk helyében vagyok, akkor én
másra sem tudnék gondolni (persze letagadnám), csak arra, hogy nekem minden nap
együtt kell majd dolgoznom az ultrabrutálszupercsávóval…
4.4 Legszexibb sportolónők
Legszívesebben annyival letudnám ezt a részt, hogy no
komment…
Egy közönségszavazás eredményeként hősnőnk lesz a
legszexibbnek tartott sportoló a mit tudom én már milyen viszonylatban… Ugyan
ki más lenne? Megint csak: állítsunk példát a fiatalok elé! Ha profi sportoló
vagy, akkor nehogy azt hidd, hogy az eredményeid miatt leszel elismert! Nem,
ami fontos lesz, az az hogy a feszes kis segged mennyire mutat jól a címlapon…
4.5 Brazil gyanta…
Megismered az univerzum legjobb pasiját, ugye…? Kapsz tőle
egy masszázsutalványt, ajándékkártyát… nevezd ahogy akarod. (Off: fel nem tudom
fogni hogy miért ad Wilder neki ilyen ajándékot, mikor ezen a ponton még csak
ott tartunk, hogy váltottak vagy három mondatot, azt is úgy hogy a csaj hótkoki
részeg volt…). Elhatározod, hogy a barátnőddel elmentek beváltani az ajándékod
(szigorúan csak a barátnőddel lehet elmenni, mert szimbiózisban éltek, ha
leválik rólad, akkor meghalsz!), mégis milyen szolgáltatást választasz? Hát
brazilgyantát! Ugyan mi mást?
Ha nem négy oldalon keresztül ecseteljük a brazilgyantázást!
Kérdem én: minek? De tényleg! Miért? A kínosságig fokozza az írónő a témát, mert
az hiszi hogy ez humoros. Hát nem az! Beviszi Kelsey a barátnőjét hogy az fogja
a kezét, amíg gyantázzák??? Mi a jó tököm ez? Meg a frissen gyantázott puncit
tükörsima bowlingpályához hasonlítja? Meg amikor kijönnek a szépség szalonból,
akkor Kelsey szétrakott combokkal sétál, mert hogy szokatlan?? Muszáj az egész
utcának tudnia, hogy téged épp most téptek meg frontálisan alul? És ha ez még
nem lenne elég, akkor az esti bulin, a kedves barátnő részegséget imitálva még
az ultrabrutáldögöscsávónak is benyögi, hogy te épp aznap lettél brazil
gyantázva, ráadásul annak az ajándékkártyának a kontójára, amit tőle kaptál! Hát
lehet velem van a baj, de ha velem ezt az otrombaságot megcsinálná valamelyik
nem létező barátném, akkor mi nagyon sokáig nem beszélgetnénk egymással…
4.6 Csapatépítő tréning, ahol a pasasunk bemutathatja
mekkora szuperalfa
Szóval szereplőink elmennek erre a katonai kiképzőterepre
csapatépíteni, és az egyik kötélnél Kelsey majdnem lezuhan, Liam kapja el, és
húzza fel a biztonságot nyújtó palánkra, aztán aztatat mondja neki, hogy „nem
estél volna le, mert nem hagytalak volna leesni.” – és közben égő tekintete
felperzseli körülöttük a nemlétező erdőt…
Tudom, ez lett volna az a pont, ahol illő lett volna
elalélnom.
Nem történt meg.
Helyette felmordultam, hogy „hát kösz… hálás vagyok”, és
beleordítottam a párnámba.
Egy ennyire suta, gagyi, bicsaklott klisét beletenni a
történetbe, már egyenesen gonoszság volt.
4.7 Jegyezd meg: ha leöntöd magad sörrel, egy buliban, ahol
annyian nyomorognak körülötted, hogy még levegőt venni sem tudsz, akkor a helyes
reakció: kezdj el hangosan kiabálni, hogy leöntötted magad, és hogy emiatt most
teljesen rád tapad a felső, és hogy még a mellbimbóid is merevek! Majd jajgass
ezen a barátnőddel még hosszú percekig, nehogy a később érkezők lemaradjanak a
látványodról.
4.8 Ha szex, akkor utaljunk a Szürke ötven árnyalatára…
Evidens. Hisz ha a szexről van szó, akkor az alapmű, olyan,
mint a biblia – nőknek. A pasik a pornóból, a fiatal lányok meg a Szürkéből kell
hogy megtanulják az intimitás alapjait. Mert ez így jó! Hát utaljunk rá, ahol
csak lehet!
4.9 Ha tetkó, akkor legyen sablonos! Az eredti tetkó az
olyan snassz…
Én szeretem a tetoválásokat. És szerintem egy tetoválás
akkor az igaz, ha egyedi, ha személyes, meg persze ha szép, esztétikus, és van
tartalma. Liam tetoválása minden munkájába belefásult tetoválóművész rémálma,
akkora klisé, hogy az már valami hihetetlen: veni, vidi, vici…
Ez vetekszik az olyan feliratokkal, mint a „pain”, vagy „freedom”,
„love”, „hate”, vagy „forever”.
4.10 Leszel a barátnőm?
Na menj a picsába…
Ez most komoly? Gyerekek… Liam egy 26 éves felnőtt férfi aki
a karrierje miatt több élettapasztalattal rendelkezik mint egy átlagos
negyvenes pasi… és megkérdezi Kelsey-t hogy lesz-e a barátnője…???!
Hát hol vagyunk? Általános iskolában? Miezmárdetényleg?
4.11 Bármit csinálsz is, azt a barátnődnek, és a pasid
haverjának utánad kell csinálnia.
Gerlicéink mintha félnének egyedül lenni, állandóan a haverokkal
lógnak, megszervezik egymás randiját, pizsipartit tartanak azért, hogy a szűz
barátnő nehogy egyedül maradjon már a sráccal akiért odáig van meg vissza, mert
az olyan félelmetes. Mindig ott kell lógniuk egymás seggében, nehogy már
magánélet legyen a magánélet… Együtt kell M&M drazsét majszolva kidumálni
mindenki éppen aktuális szerelmi ügyét, mert a pletyka olyan jó, meg a jó barát
akkor a legjobb barát, ha részleteiben ki lehet vesézni vele, hogy kit hogyan
nyaltak ki vagy hogy milyen zsírkirályűberfasza lecummantani a segédedzőt az
irodában a reggeli zöldséglé elfogyasztása közben/után.
Komolyan mondom, öreg vagyok én már az ilyen lelki
traumákhoz…
4.12 Leselkedj a barátod után, mert az olyan cool dolog
Ez a pont kapcsolódik az eggyel fentebbihez, csak itt már
finomkodás nélkül hágjuk meg az intimszféra határát. Itt egyenesen, és bevallottan
kilessük, hogy mit csinálnak a barátaink, mert az olyan muris.
4.13 olvasztott csoki vs. eper
NEM! Ezt csak jótanácsként írom ide: amilyen jól hangzik,
olyan pocsék utána lemosni.
Összegezve: ha a fenti pontokat egytől egyig betartjuk,
akkor nagy valószínűséggel sikerül olyan könyvet írnunk, ami nem hogy tetszeni
nem fog az olvasónak, de még egyenesen utálni is fogja.
Amit még meg kell említenem, de csak azért mert a
perfekcionista énem nem hagy nyugodni, hogy a könyv második fele kevésbé
vitriolos, mint az első, de ott is hozza magát a séma: amikor már kezdenénk azt
hinni, hogy talán, talán haladunk valamerre, hogy csak lesz ennek valami
értelme, akkor az írónő péklapáttal tarkón csap minket, és minden marad a
régiben.
A szex jelenetekhez egy mondatot tennék csak hozzá (tudom,
én is csodálkozom rajta, hogy ennyire szűkszavú vagyok): hősnőnk minden pasi
álma, olyan könnyen kielégíthető, hogy komolyan mondom féltékeny vagyok rá
emiatt. Elég neki ha Liam csak itt-ott egy kicsit megcsikizi, és már készen is
van. Szerencsés leány… (érezd a gúnyt)
Sajnos szűkszavú indoklásom után, azt kell mondjam, hogy ezt
a könyvet nem tudom pozitív méltatásban részesíteni. Ajánlani sem tudom,
legfeljebb csak elrettentő példának, vagy az olyan mazochistáknak mint én, akik
szeretnek szenvedni.
Értékelés: 2 pont
