Suzanne Collins: Futótűz /2012/

Mindenkinek vannak vesszőparipái, megrögzöttségei, és olykor még komoly előítéletei is. Mióta az ifjúsági irodalom berkein belül szárnyra kapott ez a fantasztikumokat kiaknázó, hős romantikus kategória (hála a Könymolyképző Kiadó rengeteg vörös pöttyös könyvének), nekem ez a réteg lett a rettegett mumusom. Két teljesen ellentétes vélemény dolgozik bennem ezekről a produktumokról: 

 1, ha lenne egy tizenéves lányom, akkor azt az álláspontot képviselném, hogy olvassa csak bátran ezeket a regényeket. Még mindig jobb ha ilyen illúziókban éli meg a tinédzseréveit, mint mondjuk egy zűrös, szintén tizenvalahány éves fiú alatt mellett.

2, én elhiszem, hogy a fiatal, lelkes, ifjú hölgyemények, remek kis szócsőnek érzik az írást, és igen, alkalmanként még tudnak is tartalmasat alkotni, de tapasztalataim alapján, ez a ritkább eset. A paci másik oldalára billentünk, és lassan már minden fan könyvét kiadják, amit Robert Pattinson, vagy társai ihlettek. Ez így nem jó. Én vevő vagyok a mesékre, sosem volt bajom velük, de csak és kizárólag abban az esetben ha az az igényesség határain belül zajlik. Ennek a piacnak a grandiózussága nem a fantáziának, vagy a tehetségnek köszönhető, hanem annak a teljesen nyilvánvaló ténynek, hogy egy hormonjaitól megbolondult fiatal bármennyit képes költeni, ha szóba kerül a kedvenc sztárja, írója, énekese... mindegy. Szóval az egész piac kifordult a sarkaiból. Profitorientált lett, ami nem is volna baj, mert hát melyik piac nem az, de tette mindezt úgy, hogy elfelejtkezett arról, hogy tartalmasnak illene maradnia. És ez a tény az ami maximálisan elvette ettől a kategóriától a kedvem, méghozzá olyannyira, hogy amint a fülszövegen azt olvasom, hogy xy főhősünk egy 16 éves lány, engem már ki is ver a víz, és úgy rakom vissza a könyvet a bolt polcára, mintha izzó parázs égette volna meg a kezem. Félreértések elkerülése végett, azt azért elárulom, hogy nem egy ilyen könyvet végigolvastam már, ami ráadásul még tetszett is, de ezek egyike sem a fent említett kiadó nyomdájából került ki.

"Katniss és Peeta megnyerték az Éhezők Viadalát, így ők és a családjaik megmenekültek az éhezéstől, de a fiatalok nem ülhetnek nyugodtan a babérjaikon. Vár rájuk a hosszú Győzelmi Körút, ismét csak a tévénézők árgus szeme előtt. A kötelező udvariaskodás unalmát azonban döbbenet és félelem váltja fel, amikor hírét veszik, hogy lázadás készül a Kapitólium ellen. Snow elnök sosem habozott lesújtani az engedetlenekre, és most is ott csap le, ahol senki sem várja. Emberek halnak meg, családok lesznek földönfutók, Katniss és Peeta pedig újabb küzdelemre kényszerülnek, ahol a tétek még nagyobbak, mint korábban."

Kiadó: Agave

Oldalak száma: 404

Kiadás éve.2012

Ára: 3480 Ft

Suzanne Collins

Az Éhezők Viadala nekem szerelem lett, de csak sokadik látásra. Az első könyvet megkíséreltem elolvasni, de sajnos nem jutottam túl a 95. oldalnál. Majd kijött a film, amit csak jóval később néztem meg, mint ahogy a mozikban vetítették. A lényeg hogy - egy lajhár fürgeségével ugyan, de - megnéztem a könyv adaptációját, és nem voltam elkápráztatva. Közepes szintre soroltam, és nem is foglalkoztatott a továbbiakban. Majd jó pár hónappal később, újból felkerült a mozi a terítékre, édesanyám jóvoltából. Szegény asszony végtelen türelmet tanúsítva, már évek óta nézi, amit mondok neki, egyetlen panaszos nyikkanás nélkül. Kalandfilmhez volt kedve, és amúgy is szociálisan elég érzékeny teremtés (nem sikerült zt örökölnöm tőle), és a trailer felkeltette az érdeklődését. Én vállvonogatva nyugtáztam, hogy rendben, legyen, és leültünk együtt megnézni a filmet. Másodszori filmélményem szöges ellentétét képezte az elsőnek. Ez lehet hogy édesanyám lelkesedésének (ami ragályos), vagy az én hormonális állapotomnak, vagy a holdak és bolygók állásának volt köszönhető - ki tudja - , de egy biztos, rákövültem a képernyőre. Mivel ilyen a legjobb indulattal is csak nagyon ritkán fordul elő velem, másnap reggel elhatároztam, hogy némi pihenőidő után, újra neki fogok veselkedni a mozinak. Így nem egészen egy héttel ezelőtt újból nekifeküdtem a filmnek, most már szigorúan egyedül. A harmadik alkalom hasonló eredménnyel zárult, mint a második, megfejelve a hatást azzal, hogy én bizony nem bírok még ki több hónapnyi tétlen várakozást, tudnom kell mi lesz Katniss és Peeta sorsa. És bár ilyet sem szoktam csinálni, hagytam a fenébe a történet első részét, és rögtön a második kötettel nyitottam. Aki nem olvasta még a történetet, az itt hagyja abba ennek a bejegyzésnek az olvasását, mert innentől meglehetősen sok spoiler fog szerepelni.

Az első 50 oldal elolvasása után, én voltam a legjobban ledöbbenve azon, hogy nekem ez a könyv tetszik. Ilyenkor szoktam elkezdeni félni, merthogy ilyenkor két dolgon szokott bukni a történet:

1, erős felvezetés után, átmegyünk nyavalygósba, és nemes egyszerűséggel beledöglünk az unalomba, vagy

2, az amúgy értelmes történetvezetést elhervasztja az érzelmi vonal, amitől nekem minden esetben sírhatnékom támad. A főhősök oldalakon keresztül ecsetelik belső zavaraikat, a cselekmény belassul, és átmegyünk tinédzser pszichoanalízisbe, nekem pedig ezek után csak egy konklúzió marad: örülök, hogy már egy ideje kinőttem ebből.

Meyer asszony óta nem bírom a szerelmi háromszögeket sem, főleg ha az egész helyzet egy határozatlan ifjú szemszögéből zajlik, aki maga sem tudja, hogy mit akar. Ebben a könyvben adott ugyebár Katniss, Peeta, és az örök jóbarát Gale. Katniss ugyan a körülményei miatt jóval edzettebb, mind testileg, mind lelkileg, egy átlagos tizenévestől, de van amiben Ő sem különbözik annyira: amikor Gale kerül a közelébe, Ő hozzá vonzódik, amikor Peeta, akkor Peetához. Ez a jojóeffektus engem pillanatokon belül képes kifektetni. Meg voltam győződve arról, hogy a jó szokásokhoz híven, a folytatásban Katniss majd rájön, hogy inkább Galebe szerelmes, de mivel a közvélemény úgy tudja, hogy neki Peeta a világ közepe, majd jöhet a haddelhadd, és az igaz szerelem majd jól pellengérre lesz állítva. Szenvedhetünk majd oldalakon keresztül, mert hősnőnk képtelen lesz határozottan fellépni, mert ugyan nem Peeta szíve nagy Ő-je, de azért megbántani sem akarja majd, et cetera, et ecetera...

Itt ért a második meglepetés. Oké, azért kapunk egy kevés ide-oda csalinkázást érzelmek terén, de Katniss leginkább annak a híve, hogy nem kell neki egyik pasi sem, mert a körülményeik, nem éppen alkalmasak egy románchoz, amivel én szépen egyet is értettem. Aztán ahogy haladtam tovább a könyvben, utolért egy harmadik döbbenet is. Mivel azért elég hangsúlyosra sikeredtek eddig is Peeta Katniss iránti érzelmei, és mivel nem egy alkalommal Katniss is bevallja magának, hogy maga sem tudja miként érez Peeta iránt, volt annyi sütnivalóm, hogy lekönyveljem: lesz még itt fellobbanó romantika. És ha a vártak szerint menne tovább a sztori, akkor Galenek kellene a befutónak lennie. Temperamentumát, gondolkozását, körülményeit tekintve is jobban passzol Katnisshez, mint Peeta. Ami gyomorszájon vágott azaz volt, hogy én nem akartam (és most sem akarom), hogy Katniss Gale mellé sodródjon. A könyv végére sikeresen eljutottam odáig, hogy nem is értem, hogyan kerülhetne mellé. Ha a két pasit mérlegre tesszük akkor Peeta magas fölénnyel győz. Higgadt, ha kell határozott, ha kell gyengéd. Árgus szemekkel vigyáz Katnissre, nem csak fizikailag ügyel rá, hanem lelkileg is támogatja. Az első szóra feláldozna mindent a lányért, és tenné ezt olyan egyenes gerinccel, ami becsületére válna minden férfinak. Ezzel szemben Gale, egy forrófejű, helyenként mogorva figura, aki hamarabb járatja a száját, minthogy gondolkozna. Nekem nem lett túl szimpatikus alak, de ennek oka talán abban is kereshető, hogy sokat nem szerepel a könyvben. Katniss szemein keresztül, az Ő visszaemlékezéseiből kapunk csak egyszer-egyszer, egy-két információmorzsát. Ettől függetlenül nekem Peeta lett a favoritom, és esküszöm az égre, ha a harmadik részben Katniss nem mellette fog dönteni, én tüntetni fogok a történet újraírásáért.

Na, ennyit a szerelemről...

Aminek még sikerült csomót kötnie amúgy meglehetősen kritikus nyelvemre, azaz érdekek felsorakoztatása volt. Mindenki motivált a könyvben - hogyne volnának azok, hisz elnyomás alatt élnek - és mindenkinek megvan a saját kis buboréka, hogy mit, miért csinál. Valaki a családjáért küzd, valaki a szerelméért, valaki az elnyomás és a közjó érdekében, valaki a lelkesedése okán, és persze akad olyan is, aki a saját hatalmáért. Ez eddig evidens. Ami egyedi a történetben, az a motivációk ki és felhasználása. Nem is gondoltam volna, hogy Suzanne Collins ilyen profin meg tudja kavarni a trutyit a biliben. Ebben a könyvben, soha nem tudhatod biztosan ki, mit, miért tesz úgy ahogy, és leginkább senkiben sem bízhatsz meg, mert tuti, hogy a legjobb barátod is elhallgat előled valamit, mert ez így mindenki számára biztonságosabb. Az írónő szépen összekuszálja a szálakat, mindaddig, míg el nem éri azt az állapotot az olvasóban, hogy ennek jó vége már nem lehet, aztán egy erős jobb egyenessel, kifordítja az alapokat a helyükről. És teszi mindezt úgy, hogy annak minden perce morbid élvezettel tölti el az olvasót. Hangulatfokozásilag olyan szépen ível, ami mesterinek számít.

Egy dolog volt ami nekem egy kissé zavarosan jött le. Snow elnök egy hatalommániás diktátor, ez eddig teljesen világos. De ettől még nem biztos hogy teljesen hülye is. Ennek ellenére, miután Peeta beköhögi azt a hazugságot Katniss terhességéről, mégsem tesz semmit. Ez pedig nem igazán állja meg a helyét, mivel ezzel gyakorlatilag politikai öngyilkosságot követ el. Egy olyan társadalomról beszélünk, ami hiperszuper eszközökkel van felvértezve, mégsem tesznek a hazugság megcáfolására egy hangyafütyülőnyi lépést sem. De ezt még képes vagyok meg is magyarázni: mivel egy diktatórikus, elnyomásra épülő rendszerről beszélünk, bármilyen cáfolatokat is sorakoztatna fel a média, azokat több mint valószínű, hogy a tömeg erősen kétkedve fogadná, de...Katniss akarva, akaratlanul a felkelés arcává, és szimbólumává vált. Ezzel a bejelentéssel, pedig olyan pozícióba került, ami így is, úgy is kellemetlenséget okoz Snownak. Ha rendhagyó módon kiemelné a viadalról, akkor azzal ugyan kegyet gyakorolna kifelé, de a saját hatalma szilárdságának mondana ellent. De azzal, hogy szó nélkül beengedni Katnisst a Nagy Mészárlásra, azzal egyenesen mártírnak kiáltja ki, amivel még több lendületet ad a felkelők alá. Én ha az Ő helyzetében lettem volna, inkább bevállaltam volna, hogy vénségemre szociálisan elérzékenyültem, minthogy a saját bukásomhoz, még fegyvert is adjak az ellenség kezébe. A legoptimálisabb pedig az a megoldás lett volna, ha kikezdi Katniss szavahihetőségét, akár koholt vádak alapján, és ezáltal megingatja a tömegeknek a lányba vetett hitét. Erre is mozdulhatott volna, hisz nem lett volna túl nehéz bizonyítani, hogy Gale nem az unokatestvére Katnissnek, illetve szerintem ha nagyon akart volna, lett volna bizonyítéka arra a csókra is. Vagy mondjuk nyomást gyakorolhatott volna a 12. körzet néhány lakójára, hogy feketítsék be Katniss hírnevét. Vagy koholt vádakkal, akár ki is végeztethette volna a lányt. Annyi - a történelem során már jól bevált - módszert lehetett volna itt alkalmazni...

Ez az egyetlen negatívum, amit meg tudok említeni, de mivel ezt is el lehet altatni többfajta indoklással, így nem kezelem ezt szarvashibának. Mindenesetre én képtelen vagyok megvárni, amíg a könyvből készült filmek a mozikba kerülnek, ma nekiálltam a harmadik kötetnek is. Erősen hangsúlyoznám, hogy mélységesen csalódott leszek, ha Katniss nem azt a fiút választja, akit én választanék, és aki nem más, mint Peeta. Viccen kívül eret fogok metszeni magamon, ha egy ilyen erős felvezetés után, ez a sorozat is ellátogat kliséfalvára.

    

Értékelés: 9 pont