2013. július 5., péntek

Liebster Blog Award

Egyik kedves és rendszeres olvasóm, aki szintén hódol a blogírás szépségeinek, bizonyos Kaposznyák Viktória (a Lélekbuborék néven szereplő blog büszke tulajdonosa), a mai napon azzal lepett meg hogy eme szép díjjal jutalmazta eddigi munkámat:



A gesztus nagyon jól esett, mert ugyan nem vagyok az a mindent ünneplő típus, de ha az ember munkáját elismerik, az mindig jó. Nagyon jó. Sőt fantasztikus, lelkesítő, kebleket melengető, bizsergető... egy szó mint száz, remek. És nagyon szépen köszönöm, hogy megtiszteltél eme kitüntetéssel, és a figyelmeddel. Természetesen minden más olvasóm kitüntető figyelméért is nagyon hálás vagyok, hisz ha ti nem lennétek, akkor én sem írogatnék. Na de a lényeg. Mint minden díj, ez is jár kötelességekkel is, nemcsak jogokkal. A díj nem áll meg egy embernél, hanem továbblép, méghozzá úgy, hogy a díjazott (jelen esetben én), továbbadja tíz másik blognak, amiket követ, amiket szeret, és amiket olvasni szokott. Azt hihetnénk hogy eddig egyszerű - merthogy az is, de van még tovább. A díjazó (jelen esetben én) feltesz tíz kérdést, amire az általa díjazott blogtulajoknak válaszolni illik (egyszerűbben: Vikinek volt tíz kérdése, amit én most itt meg fogok válaszolni, és nekem is lesz tíz kérdésem, amit az általam díjazott bloggereknek kell majd megválaszolniuk). Ami még fontos! A díjazott blogok követőinek a száma 200 alatt kell hogy legyen, illetve a jelölteket mindig értesíteni szükségeltetik a saját blogjukon arról hogy jelölték őket (merthogy tudniuk kell arról, hogy mit is kell majd nekik is tenniük). Ha esetleg nem lettem volna világos, akkor a "Lélekbuborék" feliratú linken, elolvashatjátok a dolgot Viktória honlapján is. Ő egyszerűbben pontokba szedte a teendőket.

És akkor íme Viktória kérdései, illetve azokra a válaszok.

1.Melyik az a hely, ahol akár egyedül is eltöltenél hosszabb időt?
Fogós kérdés, merthogy leginkább mindenhol szeretek egyedül lenni, kivéve amikor nem. Ha csak egy választásom lehetne, akkor talán két eshetőséget tudnék mondani (jellemzően saját magam egyszerűségére):
a, víz alatt, búvárkodva - még sosem csináltam, de van egy komoly ábrándozásom, ami bálnákkal kapcsolatos (a rokonság...). Bár az ember tűrőképessége erősen korlátozott ha a vízben lévő pancsikolásokról van szó, mégis, ide nekem egy kopoltyút, és éveken keresztül boldogan elúszkálgatok.
b, hegyi kunyhó, hatalmas masszív gerendákból, akkora kandallóval, amiben állva elférek, közel s távol senki emberfia... imádnám! Kérdés mit értünk hosszabb idő alatt, mert szerintem azt a csendet, ami ezt a környezetet jellemezné, maximum olyan két héten belül elunnám, és utána sikítva menekülnék vissza a városba.

2.Mi volt a jeled az óvodában?
Halacska. Tudom, tudom... anyámnak is ferde a humorérzéke.

3.Melyik kedvenc édességed?
Inkább melyik édességet nem szeretem. Ha nagyon priorizálni kellene, akkor a belga csokit tenném az első helyre. De a mogyorókrém is belefér minden gond nélkül, nagyobb lelki gubanc esetén evőkanállal.

4.Miért vezetsz blogot?
Isten segítse meg azt, aki fel meri tenni nekem ezt a kérdést. Sok oka van. A legnyomósabb: rengeteg a mondanivalóm. A második legnyomósabb: akik körülöttem élnek, kezdtek már besokallni. Ha a komoly megközelítést vesszük: szeretek írni, szeretek ismerkedni, nevetni, és olykor sírni. Ez egyedül kevésbé szórakoztató. De ha adott egy jó társaság... Ha pedig a mély filozofikus részt vesszük: nem hiszek nagyon a materiális dolgokban, szerintem az életet a szép pillanatok teszik kerekké, és a szép pillanatokat pedig egymásnak köszönhetjük. Keresem a szép pillanataimat.

5.A családod tudja hogy blogot vezetsz?
Ó igen. És a barátaim is, és a kollégáim is. Maradjunk annyiban, hogy nehezen megkerülhető a személyiségem. Egyszer kötelező jelleggel mindenkinek fel kell esnie bennem, és ha én egyszer kinyitom a számat...!

6.Ha lenne egy kívánságod, mi lenne az?
Világbéke? Khm... komolyan? Nem tudom. Sosem gondolkoztam el ezen a kérdésen igazán. Talán egy kis nyugalom az jó volna, leginkább saját magamtól. De akkor megint változna a mostani kép, és ez a kép jelenleg, úgy kerek ahogy van. Nem vennék el belőle semmit, és nem tennék hozzá semmit.

7.Mi az utolsó könyv amit olvastál?
Julia Quinn: Sir Philipnek szeretettel - Day után kellett valami, ami visszaállítja az emberiségbe vetett, nemlétező hitemet.

8.Van-e fóbiád?
Ááááá... nincs! Soha nem is volt! Nekem?
Iszonyúan rettegek a magasságtól. Egyszer másztam fára életemben, akkor is majdnem a tűzoltókat kellett kihívni, hogy leszedjenek. Még a mély vízben is rosszul vagyok, ha nem látom hol az alja. Ezenkívül mindent utálok, aminek ízelt lábai vannak, és abból is több mint egy pár, ami zümmög, csíp, harap, sziszeg. Érdekes módon azonban a denevérekkel semmi bajom. Ha valami szőrös, az is jöhet. Bírom a tevéket is (mókás állatok), és rajongok a lovakért (ha most elkezd valaki röhögni azt leütöm! :D)...

9.Milyen hangszeren játszanál a legszívesebben?
Nem a furulyát fogom mondani... hahaha...
Imádnék zongorázni, de túl rövidek hozzá az ujjaim. Ahogy a gitárhoz is, pedig az még volna is itthon.

10.Képes vagy-e felnevelni növényeket? (Én nem :D )
Egy időben ment a dolog, de úgy az elmúlt tíz évben minden zöld megadta magát a környezetemben. Még a kaktuszaim is. De a gyermekem jól van! Szerintem a dolog nyitja abban rejlik, hogy őt nem kell locsolni.

És akkor íme az én kérdéseim a jelöltjeimnek:
1. Ha állat lehetnél, milyen állat lennél, és miért?
2, Melyik tulajdonságod tartod a legrosszabbnak?
3, Elégedett vagy-e a mostani helyeddel a világban, illetve saját magaddal? Ha változtathatnál, min változtatnál?
4, Allergiás vagy-e valamire? És ha igen, mire?
5, Melyik a kedvenc könyves vagy filmes karaktered? Miért?
6, Milyen lenne számodra a tökéletes nap?
7, Vannak-e bakancslistád? Ha van, akkor mi szerepel az első három helyen?
8, Melyik a legkedvesebb női, illetve férfi neved?
9, A pohár szerinted félig üres, vagy félig teli?
10, Mi volt életedben eddig a legnagyobb teljesítményed, amire büszke vagy?

És akkor akikre én gondoltam (ja igen, a díjazottakat linkelni szükséges!):

Remélem mindenkinek sikerül ezzel a kis kedveskedéssel szép perceket lopnom a napjába!


Share:

2013. július 1., hétfő

Sylvia Day: Egymásba fonódva /2013/

"Eva és Gideon nem menekülhet a múlt démonai elől - viselniük kell birtoklási vágyuk következményeit.
Megismertem Gideon Crosst, és abban a pillanatban éreztem, hogy van benne valami, amire szomjazom, aminek képtelen vagyok ellenállni. Veszélyt jelent, jól tudom, és hozzám hasonlóan az ő lelke is sérült. Ám ellenállhatatlanul vonz, s az élet nélküle elképzelhetetlen számomra.
Senki nem tudja, mi mindent kockáztatott értem. Ijesztő, hogy múltunk sötét árnyai elől nincs menekvés - felfalhatnak minket. Súlyos titkainktól nem szabadulhatunk, mégis megpróbáltunk dacolni a sorssal, és megadtuk magunkat leküzdhetetlen vágyunk elsöprő erejének."

Kiadó: Ulpius
Oldalak száma: 444
Ára: 3999 Ft

Milyen férfi is Gideon Cross?
1, Magas - fontos momentum, mertha liliputi lenne, akkor nem lenne olyan izgalmas a történet...
2, Izmos - jha kérem, nehogy már a tökéletes pasinak pocakja legyen. Oké, szeretjük a szálkás izmokat (bár mondjuk én a masszivitásra esküszöm), na de hogy minden bekezdésben legalább hat jelző irányuljon férfiúnk megismételhetetlenül fantasztikus, és hiperszuper tapintású, kinézetű, ízű és egyéb (természetesen csak és kizárólag pozitív) jellemzővel bíró kontúrjaira, az talán egy cseppet már túlzás. 
3, Dús sötét haj keretezi angyalokat megszégyenítő szépségű arcát, és (ahogy az csak milliószor van kihangsúlyozva a történetben) világítóan kék szemeit - nem is tudom hol kezdjem, annyi ebben a képben a baki. Én szeretem a sötét hajú férfiakat, aztán hozzámentem egy szőkéhez. Imádom a mogyoróbarna szemeket, a férjemé kék. Leginkább ennyit számít ez az egész. De nekünk bugyuta olvasóknak, a biztonság kedvéért másfél oldalanként az agyunkba kell verni, hogy Gideon dús fürtjei hogyan hullanak, állandóan érzelmektől bepárásodott szemei elé, amik természetesen mindig csillognak, könnyeznek, vagy hűvösek, vagy szikrákat szórnak, de leginkább a nap 24 órájából 23 órában vágytól tüzelnek. Valaki lőjön le.
4, Míg mások kígyót melengetnek a keblükön, addig Gideon boát táncoltat a nadrágjában... fáradhatatlanul ráadásul. Amennyiszer elsült a fazon a könyv folyamán, már kiszáradással kórházba kellett volna kerülnie. Vagy végelgyengülésben meghalnia. De a kis huncut kitart, az írónő tervei szerint, még legalább két kötet erejéig. Nem tudtam mi hiányzott!
5, Mindig jó az illata. De mindig. Ha edzésről jön, ha munkából, ha reggel felkel, ha tíz órán keresztül kamatyol, még akkor is! Palackozni kellene a pasit, és elkezdeni árusítani.
6, Tekintélye van! Hangsúlyozom: TEKINTÉLYE!!!! Ha belép egy helységbe, akkor öt mérföldes körzeten belül elszégyellik magukat a virágok, minden fajú hím szerszáma visszahúzódik a hasüregbe (nem, nem csak a golyók), és minden nőnemű lény parancsra nedvesedni kezd. Ezt komolyan át szeretném élni. Lehet hogy bennem van a hiba, de amikor én eddig jó pasival találkoztam, akkor két dolog történt:
a, nem bírtam magamba fojtani kissé vulgáris oldalamat, és kerek perec közöltem az illetővel, hogyha tapintásra is olyan kemény a feneke, mint ránézésre, én bizony megharapom (nem mindenki volt képes felvenni ezt a gyors iramot, de aki felvette...)
b, nyugtáztam, hogy nem rossz, és mentem a dolgomra. Soha nem volt pillangóhad beszorulva a rekeszizmaimba, nem kezdtem el kapkodni a levegőt, meg remegni, és elpirulni.
De most már hajt a kíváncsiság! Nem lehet olyan igazságtalan az élet, hogy úgy enged majd elpatkolni, hogy nem tudom milyen érzés az, ha valakinek a puszta látásától, majdnem orgazmusom van! Annyian írtak már erről, olyan sok HITELES női író! Ha nekik szabad ilyet érezni, nekem miért nem? Toporzékolok a kíntól, és attól, hogy nekem (mint amúgy szerintem teljesen épeszű valakinek), soha de soha, de soha az életben nem lesz alkalmam átélni mindezt! - remélem érezhető volt az alig-alig eltúlzott gúny a szavaim mögött.
7, A pasi maratonista, ha dugásról van szó. Kedvenc témám. Nekem van állóképességem, de tényleg. Igazán. Nem vagyok az a fajta, akit nagyon sokáig győzködni kell, ha hancúrkodásról van szó, de... basszus, azon kívül lehet néha mást is csinálni! Oké, friss kapcsolat, meg miegymás...de akkor is! Összeszámolni nem tudom mennyi szexjelenet volt a könyvben. És minden egyes alkalommal részletesen megkapjuk hogy Evát mennyire szétfeszíti Gideon betonkeménységű férfiassága, hogy milyen szorosan tapad rá, hogy ugyan néha fáj, de az is kéjesen fáj... Kedves Slyvia Day, elsőre is megértettük. Felfogtuk, hogy Eva alkalmanként majdnem felbüfögi Gideon szerszámát. És bár az ismétlés a tudás anyja, egy könyvben marha lehangoló tud lenni, ha három oldalanként ugyanoda lyukadunk ki.
8, A pasi zűrös, de határozottan az. Mindig tudja mit akar, nem tűr ellentmondást. Soha. Ha Ő elhatároz valamit, akkor azt úgy elhatározza, hogy még az univerzum is elfelejt a törvényeinek megfelelőlen működni. Persze ezen felül ha olyanja van akkor gyengéd, mint egy bolyhos kiscica, és a legfontosabb, minden gondolata Eva. Csak és kizárólag Eva. Vele kel, vele fekszik, még a szendvicsének a majszolásáról is a legutóbbi nyalásos aktus jut eszébe, és olyan szinten elkötelezett, ami már nem párkapcsolatokra jellemző, hanem a sziámi ikerségre. Én szeretem ha jogot formálnak rám. Tobzódom abban az érzésben hogy kellek valakinek, hogy nem bír úgy funkcionálni nélkülem az illető, mint velem. Ugyan kinek ne volna hízelgő, ha akarják? Mégis... lehet hogy megint én vagyok elfuserálva, de ezen felül azért még van egy fontos tényező. A személyiség. Nem a másik által vagy az aki vagy, vele csak kiteljesedhetsz. Attól még lehetnek önálló gondolataid, érzelmeid, reakcióid, mert van valakid. Lehet hogy én vagyok túl erős személyiség, de az ennyire beteges rajongás, ami ebben a könyvben már fellelhető:
1, nem természetes,
2, túl színpadias,
3, hisztérikus - egyik sem túl vonzó tulajdonság.
Day az első két kötetben remekül felvázolta, miért is olyan facsarodottak a szereplőink, és el kell ismerni remekül csinálta. Szomorú, hogy azt a nem kevés munkát, amivel ezt felépítette, milyen szépen rombolta le ebben a könyvben. Annyi potenciál volt az első két könyvben, annyi lehetőséget lehetett volna kiaknázni. És mindebből semmi nem lett. Átmásztunk a Melrose Place gyomorforgató keretei köré, és olyan silánnyá varázsoltuk a történetet, ami az olvasó minden kedvét elveszi. Mély gratulációm ezért az írónőnek. Ja, és folytatni fogja! De hogy mivel? Már a harmadik rész sem a főhősökről szólt! Nem is tudott mit tenni Day Gideonnal, és Evával. Amire építeni lehetett volna (a gyilkosság, és következményei), azt két legyintéssel elsöpörtük a szőnyeg alá, de mivel kell a komplikáció, így behoztunk majdnem minden oldalra valamilyen felfoghatatlan baromságot. Minden klisé, ami csak fellelhető a földön, felvonultatásra kerül! Vagy ez lesz terhes, vagy az, vagy ennek van szerelmi kínja, vagy annak... szülők akik félredugnak, barátok, akik félredugnak, volt szeretők - híres rockénekesek, vagy riporterek - akik éppen dugni kívánnak - nem egymással, hanem a főhősökkel. Eltitkolt szexvideó... röhejes, banális, rémisztően buta, és agyilag feldolgozhatatlanul idióta eszközök ezek. És miért? Csak azért, hogy menjen már valamerre a történet. Nekem két dolog jutott erről eszembe:
1, rohadtul unom, annyira, hogy az már viháncolásra fakaszt,
2, mégis, mi a jó fene köze van mindehhez Gideonnak, és Evának? Én még két ennyire nárcisztikus, egoista, önmagát a középpontba helyező személlyel, mint hőseink, soha ebben a büdös életben nem találkoztam! (Magamon kívül persze - de még én sem vagyok ennyire klinikai eset) Elegük van mindenből? Akkor húzzanak el a jó fenébe! A pasi úgyis milliárdos... üljenek fel a magángépükre, és menjenek el síelni, vagy cápahorgászatra a Karib-szigetkre egy évre. Úgy csinál mindkettő, mintha az egész világ összeomlana, ha ők nem tartanák azt óvó kezeik közt. Egyszerűen képtelen vagyok ésszel felfogni, hogy végigszenvedtem annyi hülyeséget, mint ami ebben a könyvben van. Na de visszakanyarodva Gideonhoz...
9, A pasi gazdag. Olyannyira hogy Salamon hozzá képest kispályás kezdő. Elhiszitek, hogy ezt is meguntam már? Oké, jó ha tehetős emberekről olvas az ember. De nagy elvárás az, hogy ez az egész ne kapjon még egy jó nagy külön hangsúlyt is? Cipőmárkák, ruhamárkák, táska, és óramárkák, platina, gyémánt, és arany mindenhol, amerre az ember ellát. Mintha egy stílusmagazint olvasna az ember. Zsibbasztja az agyat, ráadásul, olyan rágós, mint a cipőtalp. Ki a tököm nem szarja le - már elnézést - hogy hány karátos, és gyémántberakásos órát vett Gideon Evának? Részletkérdés. De persze Eva egy cseppet sem anyagias... nem a hócipőmet! Csak képtelen egy egyszerű melegítőnadrágban, és felsőben kilépni az utcára. Marha mély itt is a mondanivaló... És nem mellesleg marha untató volt az is, hogy minden ruháról külön értekezést tart az írónő. Szegény fák tucatjai, akiknek ezért kellett meghalniuk.
10, Gideon egy terminátor, vagy egy perpetuum mobile. Egy percre nem pihen le, ahogy hősnőnk se. Mindketten edzenek. Hősünknek persze muszáj, ha olyan szexi akar maradni, mint amilyen... de hősnőnk sikeresen kifektetett. Egyenesen elegem van Eva fenéktáji elégedetlenkedéséből. Ugyanúgy, ahogy a ciklusából is. Már a második könyvben is halhattunk erről épp eleget, de ezek szerint mégsem eleget, mert most is szépen kivesézzük mindkét témát. Nem érdekel! Hangsúlyozom: NEM ÉRDEKEL!
11, Gideon érzékeny. Kell hogy ellentmondásos legyen, de szegényt már nagyon sajnálom, és csodálom is egyben. Ilyen mérvű személyiségzavarral, mint ami neki van - és természetesen hősnőnknek - csoda hogy még nem bolondult meg. Ami viszont tényleg viszi a prímet, az a türelme. Ha a helyében lennék én már megtéptem volna Evát. Ahányszor egy másik punci színre kerül, a csaj rögtön idegrohamokat kap. Kellene a fenének egy ilyen hisztis picsa! - újfent elnézést.
12, Gideon a dominánsnak csúfolt vehemens szerető - aki leginkább a biztonsági szóval vall szerelmet. Remek. Én kedvelem, ha valami ízlésesen érzelmes, de... minden oldalon eljátszani, hogy "jól vagy?", majd "de biztos hogy jól vagy?", aztán "de tuti, hogy biztos, de tényleg, hogy jól vagy?". Azt hihetnénk hogy ezzel talán vége, de csak ezután jön a java, miszerint "ugye tudod, hogy szeretlek!", majd "de én igazán szeretlek!", aztán "nem bírnék élni nélküled, nem kapok levegőt nélküled, megállna a szívem ha nem lennél, képtelen lennék elviselni az elvesztésedet - szeretlek!". És ha ez nem volna még elég, akkor jön a kontra "én jobban szeretlek!"... Ugyan vesszetek már ezen is össze! És mikor kezditek összemérni a farkatokat? Könyörgöm, mi ez? Verseny? Ki tud magasabbra licitálni? A könyvet fürdőkádban ajánlott olvasni, mert annyira csöpög, hogy gond nélkül eláztat maga körül mindent. Ha nem az érzelmi részek vannak feltupírozva, akkor Eva nedvei áradnak mindenfelé... szóval garantált a fulladásos halál.

Nagy hirtelen ennyi ötlött eszembe erről a műről. Mély csalódás, mondhatom. A legrosszabb, hogy Day nagyobbat zuhant ezzel a résszel, mint James a "szürkéivel". James estében a hanyatlás fokozatosan következett be, itt azonban úgy érzem, mintha minden gátlást nélkülözve, jó erősen kupán vágtak volna egy méretes lexikonnal. Gideon eddig szimpatikus ürge volt, és talán még Evát is sikerült itt-ott megértenem eddig. De most... Eva leminősült egy természetileg erősen kifogásolható hisztérikává, Gideon pedig mérhetetlenül ostobává. Egy kérdés nyugtalanít csupán: miért van minden írónőnek kényszere kiölni a férfi szereplőiből a keménységet? Az acélosságot? Miért kell őket minden áron betörni? Nem azt szeretjük meg a férfiakban, ha zabolátlanok? Ha kicsit nehezen kezelhetők? Miért kell kényszeresen mindent az átlagos és feltételezett női ízléshez igazítani? Költői kérdések ezek, tudom én jól. Csak nem értem, még mindig, és ez elkeserít. Az én nézőpontom szerint, azt az oroszlánt élmény nézni, aki szabadon őrzi a felségterületét, és aki ugyan nem hagyja hogy bármikor megsimogasd, de odajön hozzád, ha igényli, és akkor elementáris erővel taglóz le téged a gyengédsége. Aki megelőlegezi feléd a bizalmat, de túl büszke ahhoz, hogy ezt lépten-nyomon az orrodra is kösse. Akiről tudod, hogy néha talán morcos, olykor talán mogorva is, de ha csak egy kisebb veszély is fenyegetne Ő volna az első, aki átharapná a fenyegetés torkát. Akiben nincs hajlam a hazudozásra, mert az egyenességével is képes elérni mindazt, amit szeretne. Akit tisztelni lehet ezekért a tulajdonságokért. Az ilyen típus nem fog elkezdeni olvadozni, és kifordulni önmagából. De pont ez a lényeg! Mert ha elkezdene, akkor pont a legpikánsabb, legvonzóbb része veszne oda. Az ilyet akaratlanul értékeli az ember, akaratlanul ragaszkodik hozzá, akaratlanul vonzódik az erejéhez... Ha ez eltűnne, akkor nem maradna más, csak a szürkeség, és sehol nem volna a romantika.

Értékelés: 3 pont
Share:

2013. június 30., vasárnap

Cora Carmack: Szakítópróba /2013/

Elöljáróban néhány mondat a blog kinézetét érintő közvélemény kutatás eredményéről. A szavazók zöme úgy döntött, hogy gúny nélkül szépnek ítéli az új külsőt, ami enyhén szólva meglepett, figyelembe véve saját személyiségem önmagára irányuló gúnyos hajlamát. Ezúton is köszönöm azoknak, akik nem olyan látásmóddal rendelkeznek, mint én, és ha valamit szépnek tartanak, akkor azt egyszerűen csak szépnek tartják. Második helyen végzett azon szavazók népes tábora, akik azt értékelték hogy ezentúl ép retinával távozhatnak az oldalról. Nekik is köszönöm a szavazást, és mélyen sajnálom, hogy hosszú hónapokon keresztül azzal háláltam meg szorgalmas követésüket, hogy látáskárosodásban részesítettem őket. Mentségemre legyen mondva, egyszerűen hülye vagyok, ha design-ról, vagy ha színekről van szó. Ugyanannyi szavazat érkezett a "so-so túl lila, túl kék, egyebek" és a "régi jobb volt" kategóriákra. Azon szavazóknak is, akik eme lehetőségek mellett döntöttek, köszönöm az értékelést. Aminek nagyon örültem, hogy a ronda kategóriákra senki nem nyomott. Ezek szerint a régi külső ugyan bántotta a szemeket, de nem volt csúf, ahogy a mostani sem az. Ez hihetetlenül megnyugtató számomra. Így legalább már most tisztában lehetek azzal, hogyha valaha esni fog a blog látogatottsága, az nem a megjelenésnek lesz betudható, hanem inkább fogalmazási tehetségtelenségemnek. Száz szónak is egy a vége, mindenkinek köszönöm, aki szavazott, és mivel a többség akarata szent, így a blog külseje - hacsak nem csinálok valamilyen orbitális baromságot - marad jó ideig olyan, mint most. Illetve volnék olyan bátor, hogy egy mondat erejéig visszakanyarodnék a google reader-hez is, ha esetleg az előző bejegyzésem elkerülte volna néhány olvasó figyelmét. Mivel ez a szolgáltatás megszűnik július elejétől, így a továbbiakban ne regeljetek az oldalsó sáv alján lévő rendszeres olvasókhoz, mert nem fogtok tudni ezen az úton követni. Mostantól a bloglovin'-on keresztül értesülhettek a legfrissebb bejegyzésekről, vagy Facebook-on keresztül (a dolog marha jó, merthogy a bloglovin'-ra be tudtok lépni a már meglévő FB-s profilotokkal, illetve alig három órányi szentségelést követően sikerült beállítanom úgy a bloglovin' profilomat, hogy automatikusan továbbítsa a friss blogbejegyzéseimet a blog FB-s oldalára. Így ha én itt valamit lementek, akkor az azonnal látszik a bloglovin'-on, majd onnan továbbfut a blog FB-s oldalára. Ja igen, és ezen felül a moly is érzékeli, amikor új bejegyzés születik, ami pedig jelzi a saját privát FB-s oldalamra, hogy mi történt. Szóval, úgy körbe van már lőve a blog közösségi site-okkal, hogy leginkább már megkerülni sem lehet... hát na, szeretek biztosra menni). Ennyi szolgálati közlemény után, most már célszerű volna írnom valamit a könyvről is...

"Szüzesség. Bliss Edwards hamarosan végez a főiskolán, de még nem veszítette el. Mivel megelégelte, hogy már csak ő szűz a barátai közül, elhatározza, hogy a lehető leggyorsabb és legegyszerűbb módon fogja orvosolni a problémát: egy egyéjszakás kalanddal. A dolog azonban nem úgy sül el, ahogy tervezte. Pánikba esik, és faképnél hagy egy elképesztően helyes srácot meztelenül az ágyában, ráadásul olyan indokkal, amit senki sem venne be.És ha ez még nem lenne elég kínos, amikor megérkezik az utolsó félévének első órájára, döbbenten ismeri fel az új tanárát. Őt hagyta ott nyolc órával korábban meztelenül az ágyban..."

Kiadó: Content to Connect
Oldalak száma: 219
Ára: 2990 Ft


Kezdem a legrosszabbal... csak egy ilyen volt, de az viszont meglehetősen idegesített, és majdnem tönkre is vágta az amúgy minden gúny nélkül színvonalasnak nevezhető élményt. A betűméret. Míg egyes kiadók azzal kompenzálnak egy nyúlfarknyi hosszúságú könyvet, hogy szépen szétnyújtják, és 48-as betűméretet használnak, úgy a Content to Connect kiadó ennek fordítottját alkalmazta. Gondolom gazdasági megfontolásból született meg azon döntés, hogy minibetűkkel nyomtatják ki ezt a könyvet (mert hogy sok kicsi kevesebb helyen elfér), de azért jó lett volna némi ésszerűség is a dologba. Én egyhuzamban több száz oldalt elolvasok, és ebből adódóan a szemem szereti értékelni, ha mindenféle kiszáradás, vagy pont ellenkezőleg, folyamatos nedvesedés nélkül átvészeli azon órák hosszú sorát, amíg munkába van fogva. Hát jelen könyvünk esetében sem a kiszáradást, sem a könnyek záporát nem sikerült a látószerveimnek megúszniuk. Meg is hálálták nekem a kiszipolyozást, ma reggel olyan ödémás kukkerekkel keltem, hogy az valami csuda. Nem volt jó. De ezzel ellentétben meg kell említeni azt is, hogy a lapok és a borító minősége tapintásügyileg kifogástalan. Olyan kellemesen selymesen simul az ember kezébe a mű, ami majdnem spontán orgazmust okoz. Kár hogy nem a kézfejünkkel olvasunk... Na de erről ennyi elég is.
A történet... Mit is lehet erről elmondani? Romantikus könyvről beszélünk, szóval előfordulhat, hogy ismétlődő momentumokba ütközünk, és elkezd felsejleni előttünk a gondolat "mintha valami hasonlót olvastam volna már". Ha nem is olvastuk, akkor biztos hogy láttuk már egy sorozatban, vagy egy filmben. Szóval történetileg nem nagyon tud újat nyújtani, de talán most ere nincs is szükség. Mivel írónőnk stílusa - mindenki kapaszkodjon meg, mert olyat fogok írni, ami egyáltalán nem jellemző rám - bámulatos. A könyv két alapjellemzője a humor, és a kedvesség. Kedvesség alatt értsd: aranyos. Profi módon van megszerkesztve, olyannyira, hogy még én is képes voltam együtt érezni a hősnővel, annak ellenére, hogy egy 22 éves, szűz, egyetemi hallgatóról beszélünk. Hősnőnk kissé szét van szórva... olyan hebehurgya módon, ami egyszerre mulatságos, és egyszerre megnyerő. Megkedveltem, mert dilis, mert szerencsétlen, mert túlkomplikál mindent (itt véltem felfedezni némi párhuzamot saját magammal is), és mert megiszik legalább hat feles tequila-t zsinórban egymás után, és nem dől ki! Le a kalappal a hölgyemény előtt. Én pont a héten kerültem hasonló helyzetbe, csak ott nem tequila volt, hanem jó kis bikaerős házi pálinka... megittam én is a magam közel hat felesét. Sörrel. Khm... Mindenki fantáziájára bízom, vajon hogyan is alakulhatott az éjszakám. És persze reggel úgy ébredtem, mint akit elütött egy vonat, majd ledaráltak, de csak szigorúan azután, hogy a számon keresztül kitépték a belsőszerveimet, miközben valaki egy üllőhöz csapdosta a fejemet. Még szerencse, hogy csak évente-kétévente egyszer engedem el magam ennyire. Lényeg a lényeg, átérezzük főhősnőnk tettei mögött megbújó kusza érzelmeit, és gondolatait. Főhősünk karaktere egyszerű, de egyszerűségében nagyszerű. Bevallom őszintén, ilyenkor - amikor könnyen megkedvelhető figurával találkozom - szokott elkapni az az érzés, hogy sajnálom, hogy az életemben mindenki bonyolult. Nem mintha panaszkodnék, csak érdekes élmény volna olyan személyiséget is ismerni, aki gondolkodásában olyan mint egy facsipesz, de mégis egyenes, érzelmes, kedves... nem arrogáns, nem ismeri a szarkazmust, és a gúnyt. Röviden imádnivaló, könnyed, és relatíve egyszerűen lekövethető. Mivel főhőseink olyanok amilyenek, így nagy komplikációkat sem lehet elvárni tőlük, de ebben a könyvben nem is az a lényeg, hogy mi történik, hanem az hogy hogyan. Minden történés nevetésre fakasztja az embert, minden gondolati foszlány humoros, és persze ott van még az ártatlanság is, a félelem, az ismeretlentől. Megint csak egy olyan szerves rész, amihez sok közöm abban a formában nem volt ahogy hősnőnknek, de így utólag visszagondolva szeretném azt mondani, hogy bár lett volna. Az elsőt senki nem felejti el ez tény - ahogy ez a borítón is olvasható -, de részemről ez sem volt ekkora hajcihő. Az első szex ritkán sikerül ennyire szépre, idealizáltra, mint ebben a fantazmagóriában. Az első együttlét majdnem mindig szolgáltatásjellegű, függetlenül attól mennyi érzelmi motiváció bújik meg mögötte. Olyan mérvű zavartság, és ijedtség kíséri, hogy pasi legyen a talpán, aki ezt ki tudja küszöbölni. Nálam egyszerűen lehetetlen volt megkerülni az idegbajt - és természetesen az idegbajból eredő kényszeres szófosást is -, így én eme első alkalomra nem túl szívesen emlékszem vissza. Hacsak nem röhögni akarok. És ha még belegondolok abba is, hogy hány évvel ezelőtt is történt... maradjunk annyiban, hogy én még csak hírből sem voltam annyira türelmes, mint hősnőnk. Mert nekem már akkor is, mindent azonnal, de rögtön, de máris tudnom kellett. Így fuccs a romantikus elképzeléseknek. Azért azt jó volna tudni, hogy alapvetően elferdült személyiségem okozta-e a sietségre való hajlamomat, vagy a sietségemből adódóan ferdült el később a személyiségem. Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Soha nem fogok már rálelni ennek a kérdésnek a válaszára, de nem is igazán akarok. A helyzet az, hogy függetlenül attól, mit is olvasok, és hogy mennyire is ragad magával a történet, a saját életemben, semmit nem tennék másként, mint ahogy tettem. Ezeknek a döntéseknek köszönhetően lettem az aki, és elégedett vagyok azzal aki vagyok. De amikor ilyen könyvet olvasok, elkap az ábrándozási kín. Hogy vajon lehetett volna másként? Vajon romantikusabb, érzelmesebb típus lennék, ha nem azt teszem, vagy nem úgy teszem, amit tettem, és ahogy tettem? Vajon mennyi beleszólásom volt abba, hogy olyanná váljak, amilyen vagyok? És akkor most röhögöm ki magam... egy egyszerű hétköznapi romantikus könyv, filozófiai, és önismereti kérdésekbe üldöz. Jó vicc. A lényeg, hogy minden romantikus hajlamom hiányának ellenére (ez de szép megfogalmazás), azt kívánom, bárcsak minden úgy alakulna az életben is, ahogy az a történetben alakul - olyan viccesen, kedvesen, és tökéletesen -, és bárcsak az emberek többsége is olyan volna mint Bliss és Garrick. Ezzel a kijelentésemmel ugyan sikeresen kimínuszolom magam a társadalomból, de bánja a fene. Olvastam egy jó romantikus könyvet, és elkapott a lendület. Bárkivel előfordulhat az ilyesmi. Külön idézeteket nem gyűjtöttem ki, mert nem volna sok értelme. Majd minden oldalon volt valami, ami vagy szórakoztató volt, vagy egy kicsit megható. Szerintem Cora Carmack története, pont az a fajta történet, amit korosztálytól, vagy akár gondolkodásmódtól függetlenül, mindenki képes volna megszeretni. Lágysága, könnyedsége, mindenkiben megtalálja azt az eldugott kis ártatlanságot, amihez szólni kíván, és ebben rejlik az egyedisége. Nem kívánok rosszat szólni róla, mert nem lenne semmi értelme. Ez a történet úgy jó, ahogy van, úgy van egyben ahogy van, nem lehet sem elvenni belőle, sem hozzárakni semmit. Kikapcsolódásnak tökéletes.

Értékelés: 8 pont        
Share:

2013. június 28., péntek

Google Reader megszűnése körüli kalamajkák...

Follow my blog with Bloglovin
Kedves Olvasóim!

Biztos sokan hallottatok már róla, hogy a google reader (ami lehetővé teszi, hogy azokat a blogokat amiket követtek, szépen egy helyen csoportosítva lássátok) július elejével megszűnik. Ez részemről mérhetetlen nagy sorscsapás, mivel kényelmes ember lévén, vajmi kevés lelkesedés ösztönöz arra, hogy még egy plusz oldalt (az amúgy állandóan futó alig 72 oldal mellé) megnyissak minden induláskor, de mivel követni kell (mert bele is halnék, ha a kedvenc bloggereim legfrissebb irományairól lemaradnék), így összeszorított állkapoccsal, és heves bólogatások közepette átavanzsáltam a bloglovin'-ra. Amennyiben vannak olyan vállalkozó szellemű követőim, akik hasonló módon kedveznek ennek a site-nak, és még szeretnének is követni, azok vehemens mutatóujjmunkával kattintsanak az oldalsávban fellelhető, alig-alig észrevehető fehér színű négyzetre, amiben az a szép babakék plusz jel van. De ha ez a megoldás nem a legkényelmesebb, akkor természetesen továbbra is követhető maradok a Facebook-on (szintén az oldalsósávban lehet bőszen a like-ot nyomogatni). Remélem senki lelkesedését nem veszi el ez a kis malőr a blogkövetés szépségeitől - bevallom, nekem egy rövid ideig emésztgetnem kellett - és remélem mindannyian, akik eddig feliratkoztatok hozzám, továbbra is hűséges figyelőim maradtok.
  
Share:

2013. június 23., vasárnap

Julia Quinn: Micsoda éjszaka! (Smythe-Smith Kvartett 2.) /2013/

Megkésve bár, de törve nem...
Rám nem igazán jellemző módon, úgy határoztam, hogy nem kerülgetem a forró kását, és nyakig merülök egy minden szempontból romantikusnak nevezhető könyvben. Hogy miért? Szerintem mindenkinél, aki rendszeresen olvasni szokott bekövetkezik olykor-olykor az a pillanat, amikor ott tornyosulnak a feldolgozásra váró irományok az asztalon, és egyszerűen nincs az az isten ami rávehetné az embert az olvasásra. Már érzed, tudod, hogy mi fog történni ha a szokásos "kedvenc" típusokból föllapozol egyet. Ismered mi fog lezajlani a történetben - ha nem is részletekbe menő pontossággal. És tudod hogy nagyon nincs most erre szükséged. Ez a csömör fázisa. De a jó könyvmoly ilyenkor is csak ideig-óráig képes ellenni az írott szó varázsa nélkül. Kell valami, szükség van valamire, ami kissé más, de ami ugyanúgy hatni képes. Jelenleg belekezdtem egy thrillerbe, ami jó, és egy ifjúsági könyvbe amivel szintén nincs semmi baj, mégis képtelen voltam az első 5-10 oldalnál továbbjutni velük. És aztán megláttam ezt a könyvet, ott pihengetett már jó pár hónapja  a polcomon, de eddig nem igazán volt hangulatom hozzá. Annak ellenére sem, hogy nem mellesleg imádom Julia Quinnt. Szellemessége, remek írói stílusa mindig magával ragad, és mindig a legmélyebb tisztelettel gondolok arra a tehetségre, amivel ilyen gyönyörűen és korhűen képes megalkotni a történeteit. De mivel rólam van szó, így az ilyen tényleg igazán romantikus dolgokat csak szépen, módjával lehet részemre adagolni. Ha zsinórban három ilyen könyvet felfalnék, annak az lenne a vége, hogy a negyediknél már tépném a hajam. De ilyen szakaszokban, mint ez a mostani is, remek kikapcsolódást nyújtanak, mert kiterelnek a megszokottból, a komfortzónából, és olyan idegpályáimat stimulálják, amik vélhetően már hónapok óta porosodnak. És egy ilyen könyv elolvasása után, én mindig bizton állítom, hogy imádom a romantikát, mi több képtelen lennék meglenni ilyen jellegű táptalaj nélkül... csak ne lenne ez a lelkesedésem limitálva. De még csak a tűrőképességem elején járunk, így merem remélni hogy a mostani rohamba bele fog még férni Lisa Kleypas Bűvölj el alkonyatkor c. műve is, merthogy az is ott porosodik a polcon már egy ideje. Karen Hawkins MacLean átok sorozatával párhuzamosan...




"1824 nagyon jó év volt Daniel Smythe-Smith számára:
- három év száműzetés után visszatért Angliába
- részt vett a világ legrosszabb koncertjén
- megcsókolt egy teljesen ismeretlen hölgyet
- elhárított egy rablótámadást egy londoni utcán
- főszerepet játszott egy tízfelvonásos melodrámában
- szerencsésen túlélt egy balesetet
- ártalmatlanná tett egy őrültet
- szerelmes lett
És még csak áprilist írunk..."

Kiadó: Gabo
Oldalak száma: 340
Ára: 2290 Ft





Szóval Julia Quinn és bájos, imádnivaló szereplői. Ha nem lennék személyiségileg olyan kanyargós, mint amilyen vagyok, akkor biztos hogy fanatikus rajongója lennék az írónőnek. Minden könyve szórakoztató, a sziporkái lehengerlően intelligensek, lágyak, humora pedig egyenesen a könnycsorgásig kergeti az olvasót. Karakterei szépen felépítettek, érzelmi vonala mindig meggyőző, könnyen követhető, épp annyira megható vagy felbőszítő, amennyire annak kell lennie. Oké néha kicsit sok az "így szeretlek úgy szeretlek", de egy vérbeli romantikus könyvnél, ezt ugyan minek felróni. Persze ennek az ágazatnak is megvannak a sajátosságai:
1, A hős férfiú mindig minimum vikomt vagy gróf, olykor-olykor herceg - nem, nem koronaherceg (ennyire még sosem mertünk előreszaladni) -, tehát ebből kiindulva gazdag, befolyásos, és minimum a top 5-ben van ha a partiképességet kell mérlegre tenni.
2, A legtöbb esetben ez a férfiú közel áll már a harminchoz, vagy el is múlt már annyi, és esze ágában sincs megnősülni - legalábbis addig nincs, amíg a kötelességtudat az egyetlen, ami erre ösztönzi.
3, Hősünk (vagy hősnőnk) biztosra vehetően minimum hat testvérrel büszkélkedik, ha nem tizenhárommal - valahogyan folytatni kell ugyebár a sorozatot.
4, Egyenesen rajongok azért, hogy szinte az utolsó oldalig magázzák egymást a főszereplők. Mindig rémesen jó érzés fog el (amolyan kellemesen borzongós), amikor az egyik ilyen típusú könyvből sem kimaradható ténymegállapító mondat elhangzik: "Kívánom magát!" - És ilyenkor rögtön ki is tör belőlem a durcás gyerek. Nekem miért nem fogják soha azt mondani hogy "kívánom magát"? Miért vagyok azon szerencsések egyike, akik olyan korba születtek, ahol a maximum amit udvarlás címszó alatt kaphat az ember lánya (leszámítva azt a kevés kivételt), az a "hú bébi", vagy a "jó vagy gyönyörűm". (Na nem mintha ennek nem volna meg a maga szépsége, de nem lehetne mondjuk úgy tíz évente egyszer megélni a másik pólust is? Csak egy rövid időre... Hadd jöhessek már egy kicsit zavarba, amikor nemhogy nőként, de hölgyként kellene viselkednem - halkan megsúgom, valószínűleg az első ilyen jellegű formai megszólításnál lenne egy fél percnyi reakcióidős csúszásom, amíg az agyam a megfelelő sebességbe kapcsol. Egy biztos, tuti nem hebegnék, habognék - ahhoz azért kevés volna egy ilyen szituáció, de mindenképpen üdítő változatosságot jelentene kipróbálni.) És ami még művészet: magázva, az etikett szabályainak megfelelően, virágnyelven elküldeni valaki a bús fenébe... Itt nincsenek ronda kötőszavak, még az "Istenem!" is káromlásnak számít. Felüdülés minden tekintetben a most divatos könyvek után.  
5, Hősnőnk a legtöbb esetben szűz, ami miatt hősünk vagy azonnal komplikáltnak ítéli, vagy prédának - a barbáros könyvekben az utóbbi, Qiunn esetében inkább az előbbi a jellemző. Mindig jót derülök (minden gúny nélkül), az első orgazmuson - amikor hősnőnk szeme elnyílik, és halkan csodálkozva, pihegve ráérez a dolog pikantériájára -, és az első szexen is - amikor hősünk dorongját (ami persze óriási - csak tudnám honnan van mindig a hölgyikéknek összehasonlítási alapjuk) meglátva hősnőnk szívszélhűdést kap. Hát amikor még meg is fogja...  
6, Valami kacifánt mindig van a háttérben - gyilkosság árnyéka, elvesztett ártatlanság -, valami ami azt eredményezi, hogy valakire a társaság ferde szemmel néz. Szeretjük ezt az eszközt is, sőt ezt szeretjük csak igazán! A bús fekete herceg, aki elvonultan él, száműzve a magányba... emiatt mogorva, keserű, frusztrált, csalódott (kész pszichológiai korkép). A lány pedig ártatlan, üde, friss, fiatal, még remél, és bízik. A megrontásra, mint lehetőségre, csak úgy záporoznak a nagy, piros, villogó nyilacskák... de a szerelem persze mindent szentesít. Millió egyszer megírták már. Én is millió egyszer olvastam már. De akkor is el fogom olvasni a millió plusz egyediket is, mert megunhatatlan...
7, A történet folyamán legalább egyszer valakinek, valaki büszkeségéért, becsületéért párbajoznia kell. Kötelező. Nem maradhat ki! - Ha ezt a szokást visszaültetnénk a gyakorlatba, akkor tömegeket lehetne a fal elé állítani, majd össztűz... valahol ez azért szomorú.
8, Hősnőnk az esetek többségében alacsonyabb rangú, de sosem parasztos, mindig jól nevelt, és illedelmes, de mégsem alázatos, és helyén van az öntudata. Szegény nőket néha komolyan sajnálni szoktam. Még amikor robbanás közeli állapotban vannak, akkor is türelmet kell tanúsítaniuk. Bevallom egyben le is nyűgöz ez, mert ha kicsit is őszinte akarnék lenni magamhoz, be kellene látnom, hogy ilyen merev szabályok mellett, én biza csúfosan megbuknék.
9, "Legyen a szeretőm" - "legyen a felségem" lépcsőfokok. Kiindulási pont az előbbi, befejezés az utóbbi. És ami közte van az a meggyőzés, elutasítás, civakodás, és a "magam sem tudom hogy mit is akarok" fázisai. Veszettül szórakoztató.
10, Valahol, valakinek a könyv vége felé könnyeznie, sírnia kell. Vagy a boldogságtól, vagy a kétségbeeséstől. Ez is kötelező, mint a párbaj.

Hogy Quinn jelen könyvében benne vannak-e ezek a jellemzők? Benne bizony, mind egy szálig. Cirka egy délután alatt kiolvastam, mert lehetetlen letenni. Mert annyira szépen harmonizál az átlagos emberi lélekkel. Nem kell kifacsarodnom agyilag azért, hogy beleképzeljem magam a női főszereplő bőrébe, és elsőre megértem miért is vonzó a férfi főszereplő, minden kérdés, vagy kötözködés nélkül. Tetszik a tartás, ami ezekben a történetekben van, a gerincesség, és az idealizálás. És ugyan nincs lányom, de ha lenne, akkor hamarabb biztatnám egy ilyen könyv elolvasására, mint a most teret hódító romantikus zagyvaságokra. Nagyon egyszerű annak a magyarázata, hogy miért: mert tartalmas, mert megfogalmaz alapvető emberi udvariassági, és viselkedésbeli szabályokat is, nem beszélve az érzelmi erkölcsösségről, amit felvázol. Oké mese, és annak a kornak a merevsége sem volt egy kicsit sem természetes. Nem is azt mondom ezzel, hogy az a jó, ez pedig a rossz. De szerintem egy nőnek legyen meg az "úri modora". Legyen tartása. Ellentmondásos tudom, de szerintem annak a nőnek is lehet egyenes gerince, aki már nem egy szeretőt elfogyasztott élete folyamán. Ez nem ettől függ. Soha nem a "mit", mindig a "hogyan" a lényeg...

Zárásul, amit még szükséges megjegyezni: a borító színvilága, és úgy leginkább az egész, gyönyörűen lett kivitelezve.

Értékelés: 8 pont 
Share: