Veronica Roth: A beavatott /2012/

Hogy miért olvastam el? Mert egyrészt szeretem a disztópiákat, másrészt pedig film lesz belőle. És erről a tényről én nemes egyszerűséggel lemaradtam. Aztán a minap FB-n megosztottam egy cikket, amiben az egyik női magazin 10 olyan pasasra hívja fel a figyelmünket, akik kellemes bizsergésbe fognak bennünket lökni idén. Megnéztem a listát, és rájöttem arra, hogy még mindig nehezen azonosulok a közízléssel, ha a szexi férfiakról van szó (a kérdéses cikk linkje, amennyiben valaki szeretné szemrevételezni itt olvasható). De lényeg a lényeg, egyik kedves rendszeres olvasóm, Theo James személyére azt nyilatkozta, hogy lát benne fantáziát, de csak azért mert a film előzetesében a srác hátán lévő tetoválások sora megragadta a figyelmét. Én annyit tudtam erre reflektálni, hogy halvány segédfogalmam sincs arról, hogy miről is van szó. Így jutottam el a mozi előzeteséhez...

És ekkor esett le a tantusz, hogy ez a film nem más, mint a Divergent adaptációja. Azé a könyvé, amivel úgy nagyjából egy éve szemezek. És a film előzetese annyira felbolygatott, hogy neki is álltam a könyvnek. És gyerekek, egy mondat sikít bennem amióta leraktam az első kötetet... Kérem szépen, így kell könyvet írni! Nem is tudom hová legyek a boldogságtól... És tényleg! Ha tehetném azonnal olvasnám a második részt, de az még nincs meg, és a beszerzése egy kis időt igényel... Én pedig kínomban a türelmetlenségtől az asztal szélét rágcsálom.

"Beatrice Prior a távoli jövő Chicagójában él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e - vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent - még önmagának is."

Kiadó: Ciceró

Oldalak száma: 430

Ára: 2990 Ft

Szóval... Hogy mi is nyerte el ennyire a tetszésem?

1, A történet

Nem is tudom már hányszor morogtam amiatt, hogy nem találok eredetiséget a jelenleg megjelent könyvek körében. A beavatott egy disztópia, egy eltorzult jövőkép, és mint ilyennél, ennél is lehet tartani a klisék tömegétől. Az éhezők viadalának a világa meggyőzött, mert részben a saját történelmünkből merített ihletet, és mert ámulatba ejtő, hogy Collins mi mindent ki tudott hozni a sztoriból a trilógia végére. A disztópiák esetében is beszélhetünk egy jelenkori divathullámról. Korábban is volt már a műfajnak nem egy jeles képviselője, de az utóbbi években ez a műfaj is elkezdte újkori fénykorát élni. Ilyenkor lehet elkezdeni attól tartani, hogy gomba módjára elszaporodnak az ugyanazon csontot rágó regények - remek példaként rögtön ide lehetne sorolni az erotikus/romantikus műfajt, ahol jobbára már hónapok óta rendületlenül csak ugyanazt a sztorit adják ki a kiadók, legfeljebb a könyvek címe, és a szereplők neve más. Jelentem, Veronica Roth világképe ragyogóan van felépítve. Annyira egyedi, amennyire annak kell lennie. Társadalmi felépítése fantáziadús. Öt nagy csoportra építkezik, az Őszintékre, az Önzetlenekre, a Bátrakra, a Műveltekre, és a Barátságosakra. Minden 16 évet betöltött gyermeket letesztelnek, hogy melyik csoporthoz klappol a leginkább, aztán a fiataloknak dönteniük kell, hogy melyik kasztot választják. Persze ez lehet az a csoport, amiben nevelkedtek, ahová születtek, de válthatnak csoportot is, és nem kötelező azt a csoportot választaniuk, amire elvileg a teszt szerint a legalkalmasabbak. Miután kiválasztották hogy hová is csatlakoznak, jól kiképzik, és vizsgáztatják őket. Aki nem felel meg, mehet isten hírével, csoportnélkülivé válik, a társadalom peremére szorul, nem kap munkát, kitagadottá lesz. Aztán vannak még az Elfajzottak. Ők azok a fiatalok, akiket nem lehet egyértelműen besorolni, mivel az agyuk működése több csoport jellemzőjét is képes produkálni, így nehezebben irányíthatók, leginkább semennyire sem. Ebből egyenesen következik, hogy ezen egyedeket a társadalom előszeretettel likvidálja. Történetünk főhőse, Tris is Elfajzott. Egy Önzetlennek született lány, aki merészen csoportot vált, és beáll a Bátrakhoz. A csoportfelépítéses elmélet nekem nagyon tetszett. Minden csoport más-más feladatot lát el a társadalmon belül. Az Önzetlenek a politikai réteg urai, mivel elvileg ők azok akik képesek úgy döntéseket hozni, hogy minden esetben a közjót veszik figyelembe. A Bátrak képezik az idézőjeles katonaságot. A Műveltek jelentik az agyat, ők azok akik a fejlődésért felelősek, és így tovább és így tovább... A csavart pedig az képezi, hogy nem minden csoport elégedett ezzel a társadalmi struktúrával, van amelyik hatalomra vágyik, szóval küszöbön a háború. Nem is tudom hová sikoltozzam az elégedettségemet, mivel ezek az alapok olyan kitűnő kis játszóteret képeznek, amiben öröm tobzódni.

2, A karakterek

Csak hogy hívek maradjunk a szokásokhoz, jelen könyvünk is E/1-ben íródott. Még mindig nem a kedvencem ez a fajta megközelítés, mivel így csak egy szereplő gondolatait ismerjük meg, a többiek motivációira csak úgy derülhet fény, ha vagy kikövetkeztetjük azokat, vagy ha a mellékszereplő szófosó görcsöt kap, és szájbarágósan a tudtunkra adja a miértjeit. Mondanom sem kell, hogy itt is küszködtem némi hiányérzettel. Egyfelől Tris teljes könyvön átívelő önismereti krízise reális volt, mi több, szórakoztató, másfelől viszont Négyes (igen, Ő az a srác akivel majd romantikázni fogunk, és aki nem mellesleg Tris kiképzőtisztje) jellemfejlődése egy az egyben kimarad. Már csak azért is, mert az Ő karaktere már egyenesben van. De azért annyira jó lett volna belelátni a fejébe. Hogyan élte meg a fiatalságát? Mi hajtja előre? Miért pont Tris-t választja? Mit lát benne? Nem beszélve az apja és közte húzódó feszültségről, amit éppen hogy csak érintünk. De ne legyünk telhetetlenek! Vannak itt folytatások is... Abban is kell lennie olyan információnak, ami új és friss, így nem lőhetünk le minden poént az első kötetben... De akkor is hiányérzetem volt! Tudjuk be ezt önnön idiótaságomnak...

A mellékszereplők felépítése is tetszett. Mindegyik beteljesíti a rendeltetését. Van amelyiket sajnálhatjuk, van amelyik sorsán ledöbbenhetünk, és van amelyiknek élete tragikus fordulatot vesz. Annyira vannak árnyékoltan ábrázolva, amennyire kell ahhoz, hogy jelentsenek nekünk valamit. Hogy át tudjuk rajtuk keresztül érezni Tris veszteségeit.

3, A hangulat

Mivel a történet zöme a Bátrak központjában játszódik, így hangulatilag elég egyértelmű löketet kapunk. Minden akörül mozog, hogyan tudják a frissen belépett fiatalok legyőzni a saját félelmeiket. A kiképzés három fő részre oszlik. A fizikai erőpróbákon megtanulják a fegyverhasználatot, és a közelharcot - itt megy a csihipuhi vérzésig, hangsúlyozandó mennyire barbár is az ember ha arra kényszerítik -, a pszichikai gyakorlatokon hallucinációkon keresztül mindenki szembesül a saját félelmével, amit meg kell tanulnia uralni, a harmadik fázisban pedig ötvöződik a kettő - győzzük le önmagunkat, uraljuk a pánikot, a fizikai módszerek segítségével. Nekem a második, és a harmadik szakasz nyerte el leginkább a tetszésem. Félelmekben nincs hiány, kezdve a szokványostól - magasság, fulladás, bogarak -, az egyedi szorongásokig bezárólag - szülők, szerelem, kiszolgáltatottság. Van egy olyan rész a könyvben, amikor egy 100 emelet magas épületről egy kifeszített drótkötélen kell egy hevederbe szíjazva lesiklania Trisnek... Amíg olvastam ezt a részt, szédültem. Az ágyamon feküdve szédültem. Na jó, tériszonyos is vagyok, nem is kicsit. Nekem már egy létra kihívásnak számít... De akkor is! Marhára élveztem! Szóval hangulatilag is le lettem nyűgözve.

4, A romantika

Ami nélkül nem könyv egy könyv. Mivel mindkettő főhősünk Bátor, így egy valamit már a legelején lemínuszolhatunk - itt nem lesz nyavalygás, hogy jaj, most tetszem-e neki, vagy sem, meg gyomorideg, ha meg akarnak csókolni. Persze Tris-ben lesz egy csöppnyi feszültség, mert - láss csodát! - itt legalább verbálisan megjelenik a szex lehetősége... és hát ne várjunk már feszültségmentességet egy 16 éves szűztől... Na de, ahogy az írónő ezt a témát lerendezi! Én egyrészt görnyedtem a nevetéstől, másrészt olyan büszke voltam a fiataljainkra, mint még soha könyvszereplőkre! Úgy nagyjából két-három bekezdés alatt letudják ennek a krízisnek a megvitatását. Mindenféle nagyobb érzelmi zűr nélkül, és mindemellett aranyosan. Imádtam! Még így felnőtt fejjel is megkedveltem Négyest, sőt még Trist is. Görcsösen szurkoltam is nekik, hogy kibimbózzon a románcuk.

Ami még nagyon megnyerő volt, hogy annak ellenére, hogy konkrétan egy katonai kiképzést nézünk végig, nem egy helyen az írónő betesz a történetbe olyan elemeket, amiken keresztül tisztán érezhető, hogy a szereplők mégiscsak 16 éves tinik. Nem felnőttek, és sok esetben össze is vannak zavarodva. Csaponganak az elvárásaik, és a vágyaik közt. Ezek az elemek nem olyan hangsúlyosak, hogy átfordítsák a teljes történetet száraz drámába, de elég hangsúlyosak ahhoz, hogy amikor kell, akkor megborzongjunk miattuk.

Megkockáztatom, hogy ez a könyv van annyira jó - ha nem jobb (csak egy hajszállal) -, mint Az éhezők viadala. Az előzetes alapján talán már azt is le lehet szűrni, hogy a filmkészítők igyekeztek a legnagyobb pontossággal hűek lenni a könyvhöz. Ha a film, csak feleannyira lesz meggyőző, mint a könyv, akkor én máris elégedett leszek. Mindenképp el fogok pocsékolni annyi pénzt, hogy moziban nézzem meg az adaptációt. És kicsit ugyan fanyalogva, de még azt is elismerem hogy Theo James nem rossz választás Négyesnek... Tris személyét illetően még vannak kétségeim. De filmtől függetlenül, a könyvet minden disztópiákat kedvelőnek, csak ajánlani tudom.

Értékelés: 9 pont