2013. december 21., szombat

J. R. Ward: Végre szeretők /2013/

Így ünnepek előtt mindenkinek kész rohanással telnek a napjai. Legalábbis az én napjaim mindig a fejvesztett készülődéssel telnek. Kinek mit vegyek? - rémálom ez a kérdés, mert ugyan a hülyeségben kreatívnak tartom magam, az ajándékvásárlás más tészta. Kezdjük azzal, hogy az ünneplésre okot adó dátumok felét mindig elfelejtem. Mint mindenkinek az életében, nekem is van sok olyan barátom, akiket már hosszú évek óta ismerek, és akik erős alapját képezik a mindennapjaimnak. Ennek ellenére kész káosz van a fejemben, ha arról van szó, hogy kinek mikor van a születésnapja, vagy a névnapja. A saját születési dátumomat elvileg jól kellene ismernem, de volt már precedens arra, hogy az is akkor jutott az eszembe, amikor édesanyám felhívott, hogy Isten éltessen! Ami megkerülhetetlenül mindig hangsúlyt kap, az a fiamat érintő ünnepek sokasága. Ő róla soha nem felejtkezem el... Így nekem a karácsony mindig jó alkalom arra, hogy akiről szétszórtságom okán év közben "elfelejtkeztem" azt ilyenkor pótoljam. Na de, van egy másik problémám is... Nem szeretek értelmetlen dolgokat vásárolni. Ahhoz pedig semmi érzékem, hogy kitaláljam, kinek mire van szüksége éppen. Ebből a szempontból totálisan maszkulin a gondolkozásom. Leginkább a teljes illúziórombolás égisze alatt, nyílegyenes rá szoktam kérdezni az érintettekre, hogy mi kéne nekik. Nem a legromantikusabb megoldás ez, de legalább hatásos. Az ajándékok megszerzése jóval hamarabb megtörténik, mint ahogy az indokolt lenne - ennek is a rövid agyam az oka. Ha nem veszem meg addig a dolgokat, amíg az eszembe vannak, akkor vélhetően nem is venném meg őket soha. És ez az időszak nekem mindig egy izzadással, és görcsöléssel teli időszak, mert ha a megbeszéltekből valami véletlenül, ne adj isten nem kapható, akkor minden további nélkül eluralkodik rajtam a kétségbeesés. Aztán ehhez jön még az ünnepi menü kérdése, majd a totojázás azon, mit hogyan fogunk kivitelezni, mikor kezdünk főzni, mikor lesz a nagytakarítás - amikor is én mindig bősz káromkodások közepette funkcionálok, mert nem létezik, hogy valakinek annyi kacata legyen, mint nekünk, nem beszélve a könyvek halmazáról, amiket ugyan imádok, de pokollá teszik az életem, amikor le kell őket szedni a polcokról, és szépen letörölgetni őket (ez olyan félnapos meló, főleg mivel nagyon sok szép otthondíszítő nyavalyám van a kagylóktól, mécsestartókig, különböző méretekben...). Ennek ellenére idén nagyon ügyesnek mondhatom magam, mert leszámítva a főzést, jelentem mindent befejeztem, amit be kellett. És ezen felül még olvasni is volt időm! És lesz is még időm olvasni... Röviden: szokásaimmal ellentétben, teljesen optimista lendülettel fogok beleszaladni a jövőhétbe. Szokatlan ez az érzés, de egyáltalán nem mondható kellemetlennek. És ami még nagyon jól esett... A tegnapi postával érkezett egy nagyon kedves üdvözlőlap, amit az egyik Molyos barátné küldött el a részemre. Most lehet nyugodtan nevetni, de az ilyen gesztusoktól rendre elérzékenyülök. Nem boltban vásárolt üdvözlőlap volt, hanem egy kézzel készített nagyon ötletes kis kártya - itt a csodálatomat nehéz volna szavakba önteni. Sajnos az én korlátolt agyamnak eszébe nem ötlene, hogy ilyen kézzel készített üdvözlőlapot készítsen. Pedig milyen jó idea! Molyos barátnémnak nagyon szépen köszönöm, hogy gondolt rám. Üdvözlőlapja a karácsonyi dekorációt képezi, szem előtt van, és ott is fog maradni, évszaktól függetlenül, azon tárgyak közt, amiket tőletek kaptam Kedves Olvasóim. Nem tudom mi módon, de egyszer viszonozni fogom az odafigyeléseteket, és a kedvességeteket.



"Qhuinn – ismeretlen apa fia – hozzászokott, hogy egyedül van. A családja kitagadta, az arisztokrácia hátat fordított neki, ő azonban végül megtalálta az útját: az Alantasok Társasága ellen vívott háború egyik legkegyetlenebb harcosa lett. Az élete mégsem teljes. Lehetősége nyílik rá, hogy saját családot alapítson, mélyen legbelül mégis ürességet érez, mert a szívét valaki másnak adta…
Blay a hosszú éveken át táplált viszonzatlan szerelem után kigyógyult a Qhuinn iránti érzéseiből. Itt volt már az ideje: Qhuinn rátalált a tökéletes párra egy kiválasztott nő személyében, akitől hamarosan gyermeke születik – épp úgy, ahogy mindig is tervezte. Blaynek nagyon fáj együtt látnia őket, de ha egy elérhetetlen álomra építi az életét, biztosan csalódik. Ahogy már meg is tapasztalta.
A sors különböző útra tereli ezt a két vámpír harcost… ám miközben fokozódik a faj trónjáért vívott harc , és új játékosok bukkannak fel Caldwellben, akik halálos veszélyt jelentenek a testvériségre, Qhuinn végre megtapasztalja, mi is az igazi bátorság, és a két szív, amelyet egymásnak szánt a végzet… végül eggyé válik."

Kiadó: Ulpius
Oldalak száma: 626
Ára: 3999 Ft


És akkor visszakanyarodva az olvasáshoz. Szerintem már mindenki tudja, hogy Ward nekem olyan, mint a csoki. Ha elém teszik, akkor nem bírom megállni, hogy ne nyúljak utána, és ne temetkezzem nyakig a történeteibe. Stílusilag még mindig nem sikerült kifogást találnom a hölgyeményben, na nem mintha kerestem volna... Az FTT sorozata a vámpírhistóriák közül mindenképpen egyedi, humora helyenként döglesztő, és a lazasága, ahogy megfogalmazza a dolgokat... Emelem kapalom az írónő előtt. Jelenlegi története egy kicsit még inkább eltér a megszokottól, mivel a fókuszban két férfi, két harcos szerelmi kiteljesedését írja le - sok egyéb más mellett. Qhuinn és Blay macska-egér játékát már több könyv óta kísérhetjük figyelemmel, viszontagságaikat, érzelmi-lelki problémáikat ától cettig lekövethettük az előzményekben. Bevallom, én már tűkön ültem, hogy elolvashassam a boldog befejezésüket is. Annak ellenére, hogy soha eddigi életem folyamán nem olvastam olyan romantikus könyvet, aminek homoszexuális irányultsága lett volna. Volt, hogy olyan erotikus jelenetbe, novellába botlottam, ahol felszínre került ez a téma, de az merőben más megközelítésű volt, leginkább nyersen szexuális, ahol semmi nem szólt a szerelemről... A mostani történet azonban erre a nem elhanyagolható alappillérre épít, és ezáltal kicsit kilökött a komfortzónámból. Attól tartottam a sztori legelején, hogy furcsának, idegennek fogom érezni, amikor a két férfi ölelkezni kezd. Hogy nem fogok tudni úgy azonosulni velük, mint a már jól megszokott alternatíva esetében. Menet közben kiderült, hogy teljesen feleslegesen tartottam ettől. Függetlenül a felállástól, ugyanúgy drukkoltam nekik is, mint mindenki másnak, és nem éreztem semmilyen negatív érzelmi visszhangot, amikor azon oldalakra jutottam, ahol megtörténnek a fizikai aktusok. Nem is nagyon gondolkoztam el ezeken a fejezeteken. Könnyűszerrel elfogadtam őket, és az egyetlen konklúzió, amit lekönyveltem utólag, az volt, hogy a testi szerelem még mindig gyönyörű dolog. Hogy mondhat bárki bármit, a természet egyik legnagyobb csodája az, amikor egy másik emberi lény annyira képes hatni rád, hogy attól reszketni kezdesz, vagy majdhogynem elsírod magad a túláradó érzelmek tömegétől. Teljesen és totálisan mindegy, hogy a szereplők most standard felállásban vannak-e, vagy esetlegesen azonos neműek-e. A kémia ugyanaz. Eddig sem volt bajom a homoszexualitással, és ez ezután sem fog változni. Hiszem, hogy nem az determinálja egy ember személyiségét, hogy milyen a szexuális irányultsága. Az hogy a hálószobán belül ki mit csinál, és kivel, az egy olyan téma, ami nem tartozik senkire. Értem ezalatt persze az olyan kapcsolatokat, amik közös megegyezéssel, és felnőttek közt jönnek létre. Nem győzöm hangsúlyozni az ilyen mondataim után, hogy a szexuális szélsőségekkel én sem tudok egyetérteni, nem pártolom egy pillanatig sem az olyan kapcsolatokat, amiben az egyik vagy esetlegesen mindkét fél sérülhet, akár fizikailag (értem ezalatt a laposra verést és társait), akár érzelmileg, akár lelkileg. Amin viszont elmorfondíroztam az volt, hogy nem értem miért kezeli a társadalom ennyire lesújtóan két férfi kapcsolatát. Pszichológiailag le tudom vezetni a miérteket: konzervatív gondolkozás, patriarchális hozzáállás, szokatlanság, nevelési kérdések, miegymás... A homofóbia egy érdekes területe az életnek. Azoknak akik idegenkednek, csak azt tudom javasolni, hogyha egyszer úgy hozza az élet, akkor üljenek le beszélgetni egy ilyen irányultságú emberrel. Vannak olyanok akiről nem is feltételezné az ember első látásra, hogy hazai pályán játszik. Akik függetlenül ezen irányultságuktól értelmesek, érzékenyek, intelligensek, sőt még helyesek, vonzóak is - vigyázzatok lányok, az ilyen típus az, akinél nagyon kecsesen lehet árnyékra vetődni... Nem tudom azt mondani, hogy taszítónak tartom két férfi kapcsolatát. Vannak a környezetemben is ilyen emberek, de minden fenntartás nélkül kedvelem őket, és velük örülök, ha boldogok. Náluk is ugyanazok az élethelyzetek alakulnak ki, mint mindenki másnál, és ugyanúgy megsínylik, ha egy kapcsolatuk zátonyra fut. Képesek ugyanolyan átéléssel szeretni, ragaszkodni. Szerintem ez a lényeg, és nem az hogy kivel, vagy miért úgy, és főleg hogy hogyan.
Ami egy kicsit furcsa irányba terelte az érzelmeimet, az a könyv legvége volt. Az én ízlésemhez mérten, a történet lezárása egy hangyányit giccsesre sikerült. A felvezetésben Qhuinn és Blay elég karakán karakterek voltak, elég erős jellemekkel. Én már csak tudom milyen egy erős jellem... Saját tapasztalat alapján jelentem ki, hogyha valaki személyiségileg merev, és nem képes egykönnyen feloldódni az érzelmeiben, az két hét alatt nem fog tudni ezen változtatni. Most mindegy, hogy azért nem, mert fél, vagy mert nem tudja kezelni az őt ért heves érzelmi reakciókat. Egyszerűen csak nem fog tudni ennyire könnyen akklimatizálódni. Oké, ha felmerülnek a stratégiailag fontos kérdések, amire megtörténik az őszinte belső, vagy külső válaszadás, a válaszadás minőségétől függetlenül követi azt egy megkönnyebbülés, de ha valaki évekig fékezi magát, az nem fogja tudni ezt a kényszert egyik pillanatról a másikra levetkőzni. Lelövöm a poént, így aki el akarja olvasni a könyvet, az ugorja át a következő bekezdést...

Qhuinn megkéri Blay kezét, gyertyákkal, a testvérek és a király jelenlétében, családostul. Szép gesztus, de figyelembe véve az előzményeket, egy kicsit hirtelennek tűnik a dolog, főleg úgy, hogy Qhuinn alig két héttel korábban képes csak tudatosítani magában, hogy Ő bizony meleg.... Lehet hogy velem van a baj, de láttam már ilyet az életben is, és nem feltétlenül tartom ezt a reakciót helyesnek. Mert felmerül, hogy mi is a motiváció. Míg az érintett váltig fogja állítani, hogy ami hajtja az a mély, és megismételhetetlen szerelem, addig háttérben mozoghat egy kevésbé tudatos dolog is, méghozzá a félelem. Felvállaltam valamit, beleléptem valamibe, amire már egy jó ideje vágyom. Megkaptam amit azt hittem sosem fogok. Na kössük csak le gyorsan ezt magunk mellé, minden módon, ahogyan az csak lehetséges! A lelkesedés érthető egy ilyen helyzetben, és persze Ward könyve ettől fiktívebb már nem is lehetne, így ugyan ne akarjunk már életszagúságot várni tőle, és persze az idealizálási törekvés, amit soha nem lehet megkerülni egy romantikus sztoriban... Értem én, el is fogadom a befejezést így ahogy van, de akkor is az fog maradni a végső álláspontom, hogy túúúúúúl lett lihegve, túúúúúúl érzelmesre, túúúúúúl díszesre, és töményre sikeredett. Sokkal hatásosabb lett volna egy kicsit kevésbé színpadiasan, és hangyányit érzelemmentesebben.

Ami még Wardnál jelenthet a későbbiekben problémát... Az FTT kezdi túlnőni magát. Ward remekül csavarja a szálakat, csak egyre több szereplőt kell emiatt mozgatnia. Az utolsó két-három könyvében megfigyelhető, hogy a fókusz kezd elmozdulni. A figyelemterelés központja ellentétben az első könyvekkel, már nem csak a főhősökre irányul, nem csak az aktuális párra, és szűkebb környezetükre, és problémáikra, hanem párhuzamosan több azonos hangsúlyú szál is fut. Emiatt a figyelem oszlani kezd, és konkrétan egyre nehezebb behatárolni, hogy kik is a történet aktuális főszereplői. Én szerettem volna többet olvasni a jelen alkotásban Qhuinn-ről és Blay-ről. Kicsit szitaeffektus érződött a közös eseményszálukban. Érintettük is őket, meg nem is. Ott voltak, beteljesedtek, mégis hiányérzetem maradt utánuk. A kiábrándultság érzése csak amiatt került el, mert Ward profi, és mint ilyen, képes volt a mellékszálakat is érdekfeszítővé varázsolni. Assail-ba egyenesen belehabarodtam. Egy újabb olyan karakter, aki a maga morcos módján, annyira érdekfeszítő, hogy kedvem volna leültetni, és kifaggatni, hogyan is fog alakulni a kapcsolata Sola-val. Xcor, és Layla... Na ők tuti meg fogják kavarni az állóvizet. Egy várandós kiválasztott, és a király legnagyobb ellensége... Kell ennél nagyobb handicap? Trez... Az árnyék, akit haza akar rángatni a királynő, hogy a lánya mellett tenyészbikaként funkcionálhasson, és akinek a szíve Selena-ért dobog, miközben esze ágában sincs hazamenni. Egyenesen lenyűgöző, amit Ward a szereplőivel művel... Mégis van egy olyan kívánalmam, hogy legközelebb a hangsúly inkább legyen a főhősökön, és kapjanak ezáltal egy kicsit nagyobb teret. Nem baj, ha más szálak is kibontakoznak a történet folyamán, csak az erőviszonyok legyenek jobban balanszban.

Nekem az FTT jelen könyve is remek kikapcsolódást nyújtott. Nekem töretlen a lelkesedésem a fiúkkal szemben. Még mindig fenntartja az érdeklődésemet, és sajnos be kell látnom, hogy emiatt elfogult is vagyok. Nem tudom hány részesre tervezi Ward a teljes sorozatot, de én vevő leszek az összes könyvére, mivel a hangulata - a szereplőktől függetlenül - utánozhatatlan. A stílusa lehengerlő, könnyed, mégis a kellő helyeken alapos. Bár tudnék úgy írni, mint Ward, akkor egész nap mást sem csinálnék, csak írnék, és írnék, és írnék...

Értékelés: 8 pont        
Share:

2 megjegyzés:

  1. Kedves Roselyn!

    Teljesen egyetértek a véleményeddel az egész könyvvel kapcsolatban!Engem is magával ragadott már jó rég Ward világa és várom a következő köteteket amiket biztos hogy egyáltalán nem lehet megunni! Én kissé tartottam ettől a könyvtől de pozitívan csalódtam benne úgy hiszem hogy Ward nagyon is jól oldott meg mindent Quinn és Blay kapcsolatának felvázolásával kapcsolatban mind a lelkit és a fizikait is. Igen ahogy írtad tényleg sok-sok mellékszálon fut a történet és én is kíváncsi vagyok Assail és Sola szálának az alakulására.

    Üdv.: Eve

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nagyon imádtam a két srácot az előzményekben, úgyhogy nagyon vártam már a könyvüket. Nem csalódtam, sőt annak ellenére hogy pasikkal zajlik a nagy szerelem, engem megvett teljesen. De a mellékszereplők nagyon felborzolták az idegeimet...:-) Szóval megint tűkön ülök...:-) Ward nagyon tud. Nem fogom szerintem soha megunni az FTT-t.:-)

      Törlés