2012. december 2., vasárnap

Elizabeth Haynes: A lélek legsötétje 2012

Előző könyvélményem után szükségem volt valami maradandóan hatásos, és lehetőleg pozitív tapasztalatra. Végleg megcsömörlöttem a romantikától, és bárgyún mustrálva a könyvesbolt polcait, valami olyasvalamit kerestem, ami még csak véletlenül sem az érzelgős így szeretlek, úgy szeretlek kategóriába tartozik. Gondolkoztam a skandináv krimik sorai előtt, de valahogy úgy éreztem nem ez az amit keresek. Átvándoroltam a fantasztikus könyvek tömegéhez, de minden felvett könyvet automatikusan vissza is tettem, mert semmi hangulatot nem éreztem most az idegen bolygók, lények, robotok, és/vagy tündérek világához. Már majdnem lehangoltan kifelé vettem az irányt, amikor a sikerek közt rábukkantam erre a könyvre. Nem kellett sokat hezitálnom a fülszöveg után, azonnal a kasszához mentem, fizettem, és lelkesen indultam hazafelé. A szokásos teendők után este bekucorodtam az ágyamba, és hangulatvilágítás mellett, hallgatva a halkan kint süvítő szelet olvasni kezdtem. Ez volt tegnap előtt.



Véleményem röviden: na így kell könyvet írni!

Történetünk főhőse Cathy, egy londoni huszonéves szingli, aki a fiatalok megszokott, tomboló életét éli, addig a napig, amíg nem találkozik Lee-vel, és bele nem habarodik. A férfi magas, jóképű, határozott, tudja mit akar, remekül főz, rajong főhősnőnkért, és ráadásul nyomozó. A megtestesült álom, gondolnánk...És gondolja Cathy is addig, míg a dolgok el nem kezdenek megváltozni. Mit tesz egy nő, amikor imádottja, először csak apróságokkal kezdi megfélemlíteni? Amikor elkezdi előírni mit viseljen, hogyan tűzze fel a haját? Amikor szisztematikusan elszeparálja a barátaitól? A munkájától? Tényleg van ok a rettegésre, vagy csak a képzelet morbid szüleménye a félelem? Mi történik, ha már teljesen egyedül vagy, és kiszolgáltatottá válsz egy vadállat kényének-kedvének, aki a végén már attól sem riad vissza, hogy megerőszakoljon, megverjen, és késsel kaszaboljon árkokat a bőrödbe? Mit tennél, ha a rendőrség sem hinne neked, mert akiről a legrosszabbat állítod, a törvény embere? Ha a pszichológusok, és a barátaid egyöntetűen azt állítanák, hogy te vagy érzelmileg labilis? Te okozod magadnak a sérüléseidet? Mit tennél, ha az életedért kellene küzdened, egy olyan helyzetben ahol minden ellened dolgozik?
A könyv remekül vezeti végig a jellemtorzulás, a félelem, a kilátástalanság, a reményvesztettség folyamatát. Két fonalon fut a cselekmény. A 2003-as idősíkon megismerhetjük Cathyt, a fiatal lendületes, és boldog lányt, a maga felszabadultságában, bolondságában. Ahogy megismerkedik Lee-vel, megtapasztalja a szerelemet, majd lassú iramban a rettegést, majd a halálfélelmet. A 2007-es idővonalon pedig megismerhetjük Cathyt a történtek után, ahogy poszttraumás stresszben szenved, és kényszerbetegségben. Kényszerei uralják a mindennapjait, az ajtók, ablakok mániás ellenőrzése, megmagyarázhatatlan félelme a vörös ruháktól, a tömegtől. Furcsa szabályai nélkül összeomlana az élete, csak páros napon mehet bevásárolni, csak esősre álló időben mehet kocogni, és ha csak egyszer vét az ajtók ellenőrzésén, és nem tudja hibátlanul végigcsinálni, akkor kezdheti előröl az egészet. Nem alszik, nem eszik, és a végkimerülés határán egyensúlyoz, miközben mindenhol Lee-t látja, pedig tudja hogy a férfi a börtönbüntetését tölti. Segítségére a felső emeletre beköltöző pszichológus siet, Stuart, aki lépésről, lépésre próbálja kibillenteni ebből az állapotból, miközben óhatatlanul is fellobban kettejük közt a vonzalom. Megindító, és megdöbbentőt történet az újrakezdés fájdalmasan hosszú folyamatáról, az önmagunkba vetetett bizalom visszaszerzéséről, és az erőről, kitartásról. Mindez egy feszültségekkel tarkított környezetben, ahol soha nem tudhatod, mikor támadnak rád, és törnek újból az életedre.
A jellemábrázolás annyira jól sikerült az írónőnek, hogy Cathy minden érzelme visszhangra talált bennem. Annyira el tudtam merülni a félelmeiben, reményeiben, mintha minden velem történt volna, és nem vele. Persze, sajnos sokszor hallunk történeteket a családon belüli erőszakról, és nem először találkoztam már ebben a témában könyvvel, vagy filmmel, de ilyennel még soha. Annyira intenzíven továbbítja az érzelmeket, és a gondolatokat, hogy néha olyan indulatos, vagy letört lettem miközben olvastam, hogy kellet néhány perc míg újra a saját valóságom talaján éreztem magam. Annyi düh, és elkeseredettség halmozódott fel bennem a könyv végére, hogy majdnem én kerestem meg Lee-t hogy úgy tökön rúgjam, amitől guvadni kezdenek a szemei. Minimum. Szerencsére a végkifejlet, jelen estünkben pozitív, és az írónő lépcsőzetesen fel is oldja az előzményekben generált feszültséget. A romantika, a bizalom, és Stuart megértése küzdelemre sarkallja Cathyt, aki mire a könyv végén újra találkozik Lee-vel, bátran ki meri jelenteni: már nem félek tőled!
Soha nem voltam ilyen helyzetben, szerencsére. De sajnos azt kell mondjam, a környezetemben nem mindenkinek volt ekkora szerencséje. Igen vannak olyan eltorzult esetek, amikor a kapcsolat szabályai az erőszakon belül is működőképesek maradnak. Amikor a felek jobbára nem akarnak lépni, vagy ilyen, vagy olyan okokból kifolyólag. Amikor kényszerszerű, hogy olyan ember mellett tartsunk ki, aki az egyik kezével ad, a másikkal elvesz. Annak hogy egy ilyen kapcsolat mellett kitartunk, a legtöbb esetben előzményei vannak, és valószínűleg az érintett fél aki megmarad ebben a kapcsolatban, dacára a fájdalmaknak, biztos hogy valamilyen önértékelési zavarral küzd, lehet hogy korábbi tapasztalatai miatt. Azért mondom, hogy felek, és nem csak a nők, mert ugyan szereti a közvélemény elfelejteni, de nem mindig a nő a bántalmazott. Szóval igen, vannak olyan esetek, amikor az ember megreked egy ilyen kapcsolatban, magának jól megindokolható módon. Ahol az erőszakosságnak, idétlen megfogalmazás, de vannak határai. Aztán vannak a teljes szélsőségek, mint Cathy esetében. Ahol a bántalmazó nem riad vissza semmitől. Ahol a szexuális erőszaktól kezdve, a bántalmazáson át, a lelki terrorig, az elbizonytalanításig minden előfordul, míg meg nem kérdőjelezed a saját épelméjűséged. Vagy míg teljesen fel nem adod, és vérbe fagyva azért nem imádkozol vendégszobád szürke szőnyegén hasalva, hogy inkább öljön már meg...
Bár a könyv végén minden pozitívan alakul, képtelen vagyok szabadulni saját indulataimtól. Csonka családban nevelkedtem, édesanyám mellett, a legnagyobb lelki nyugalomban, és világ életemben férfiak közt voltam. Olyan középiskolában tanultam, ahol a tanulók 90%-a fiú volt. Olyan végzettségem van, amiben ha el akartam volna helyezkedni, akkor jobbára csak férfiak vennének körül. Mindig is az ellenkező nem volt a mentsváram. Szeretem a férfiak linearitását, gondolkodásmódját. A racionalitásukat. Könnyen megértem őket, mert hozzám hasonlóan gondolkodnak, és bármikor segítségre volt szükségem, sosem hagytak cserben. Mindig rálapátoltak az önbizalmamra, és minden lehetetlen tulajdonságommal együtt elfogadtak kérdés nélkül. Figyeltek rám, a véleményemre, megvédtek ha az kellett... Mindez arra sarkall, hogy nektek - életemben megfordult, és szerves részévé vált - férfiaknak, ezúton is megköszönjem. Megköszönjem, hogy vagytok nekem, megköszönjem néha durva, és kendőzetlen véleményeteket, amit mindig csak az én boldogulásom érdekében vágtatok a fejemhez. Köszönöm a sok cinizmust, szarkazmust, és arroganciát, mert ezek nélkül én sem lennék sehol. Köszönöm azt a rengeteg borozással, és vitatkozással átvirrasztott éjszakát, amikor mindig nekem lett igazam! Köszönöm azt a sok segítőkész vállat, amin mindig kibőghettem magam, ha kellett, és azt hogy valamelyikőtök mindig rohant, amikor szükségem volt rá. És amit feltétlenül ki kell hangsúlyoznom: köszönöm neked, kedves férjem, mert te mindezt megteszed egy személyben, és ráadásul még együtt is élsz velem. És nem panaszkodsz! Soha... Züllött vagy ugye tudod?
Szóval köszönöm neked/nektek, hogy nekem soha az életben nem kellett azt megtapasztalnom, amit Cathynek. 
Share:

10 megjegyzés:

  1. Mi köszönjük, hogy táplálod bennünk a lángját annak a feltételezésnek, hogy nem csak olyan nők vannak a világon, akiket rajtad (és pár kivételt eltekintve) megismertem... Az nagyon kiábrándító lenne. Úgyhogy köszönjük a kontrasztot :P
    És így szeretünk ahogy vagy :)

    HATÓDJ!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól van na... túl sok lesz az érzelmekből! Vegyél vissza. :D És hidd el régen rossz volna a világnak, ha több olyan lenne, mint én. Tudom, hogy nem tudlak meggyőzni, de azért igyekszem. :) Még egyszer nem köszöntgetem meg, hogy többek közt te is itt vagy nekem. Érd be jó ideig a fenti sorokkal. :D

      Törlés
    2. értettem... kinyaltam a tepsi alját is :)

      Törlés
  2. Ejha, ez a könyv aztán nagyon megfogott téged. :)
    Nagyon szeretem az olyan történeteket, amik napokig, hetekig beisszák magukat a tudatomba, és nem csak azt tudom rájuk mondani, hogy jó volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csajszi olvasd el... Nagyon komoly, de tényleg. :) Felvegyük a listára a démonkirály és a szukkubusz mellé? :)

      Törlés
  3. Uhh... Elolvastam, kicsit még kótyagos vagyok, eléggé tarkón vágott. Saját bőrömön nem tapasztaltam még szerencsére ezt, viszont egy számomra nagyon kedves személy átment ilyen szörnyűségeken. Ha nem is durvult el ennyire, mint a könyvben, mindenképpen elgondolkodtató, fájdalmas emlék. Látni azt, hogy egy olyan nő akire mindig felnéztem amióta az eszemet tudom, csodáltam a tartását, a büszkeségét, hogy képes dobbantani egy olyan élethelyzetből is amire nem sokan lennének képesek, aki anyám helyett is anyám volt, mint megy tönkre és csúszik egyre mélyebbre. Tudtam mi történik, próbáltam segíteni de mindig azt mondta majd ő elrendezi, egy egy durva éjszaka után kisebb nagyobb szünetek következtek, de aztán mindig visszatért hozzá. Én mindig azt mondtam, hogy ez lehetetlen, egyszerűen nem tudtam elképzelni hogy lehet szeretni egy ilyen embert, aki bánt, megaláz. Annyira függővé vált tőle, mint egy rossz drogos, a szünetek alatt egyszerűen az alapvető feladatait sem sem volt képes ellátni, aztán amikor visszatért hozzá, jobban lett, aztán mindig ugyanott kötöttek ki, egy darabig jól ment minden, utána jöttek a kék zöld foltok, szünet, depresszió és így tovább... Ördögi kör. Szerencsére már vége, sztem ott szakadt el dolog amikor az élete forgott kockán, vagyis rájött hogy ennek az lesz a vége, hogy vagy ő vagy a másik nem éli túl ezt az egészet.

    Timi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez meglehetősen szomorú dolog, és sajnos nem példa nélküli. Sőt. Gyakrabban előfordul, mint gondolnánk. Én is néztem már ezt végig, annyi plusszal, hogy ott gyerek is volt. Nem szép látvány, de kívülállóként nem tudunk mit tenni. Ezt a könyvet pont azért szeretem, mert hitelesen írja le ezt a folyamatot. Az önismeret csorbulását, az önbizalom elvesztését. Így talán kicsit jobban meg tudjuk érteni, mi is zajlik a háttérben. Egy biztos, átélni nem akarom, soha.

      Törlés
  4. Az ajánlód olvasása után döntöttem úgy, hogy elolvasom. Tegnap.
    Nem tudtam letenni. A pulzusom az egekben volt, megrázott, felkavart.
    Sokmindent megtudtam a kényszerbetegségekről, és másként látom a pánikrohamokat is, amit pedig a férjem révén közelről ismerek.
    A családon belüli erőszak amúgy is vesszőparipám,még a főiskolán egy ezzel foglalkozó szemináriumon kerültem közelebb a témához.
    Meggyőződésem, hogy ez a könyv azok kezébe is kerülhetne, akik az áldozatokat szapulják, hogy miért nem léptek ki. Talán kicsit elgondolkodnának.
    Szóval köszönöm az ajánlódat, még emésztem az élményeket.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon örülök, ha jó élményt nyújtott a könyv. Így utólag visszagondolva is azt tudom mondani, hogy remekbe van szabva. Hiteles, nincs túltupírozva, épp annyira érzelgős, amennyire kell ahhoz hogy megfogjon. És igen, nagyon szépen ráirányítja a figyelmet arra, hogy ilyen helyzet nem csak a kevésbé karakteres jellemekkel fordulhat elő, és hogy mennyire lehet komplikált kimenekülni egy ilyen kapcsolatból. Azon morfondíroztam emiatt tegnap este, hogy illene néha értelmes dolgokat is olvasnom... :D Rájöttem, hogy szeretek elismerően nyilatkozni egy könyvről, és hogy szeretnék - a sok hablaty után - ismét pozitívan véleményezni valamit. Szerintem megyek és keresek magamnak egy thrillert. :D Köszönöm, hogy megosztottad velem a tapasztalatodat, és hogy figyelmet szenteltél a véleményemre. Az pedig külön öröm számomra, hogy a könyv sem okozott csalódást.:)

    VálaszTörlés