Ó, igen. A régi, jól megszokott terepen ismét. Amikor először olvastam Lora Leigh-től, akkor kiegyeztem annyival magamban, hogy a történetei egy cseppet felszínesek. Majd megdorgáltam magam, hogy erotikus könyv lévén ne itt várjak már Shakespeare-t is megszégyenítő érzelmi drámát... Így a végső konklúzió ez lett: ugyan érzelmileg kicsit sekélyes, de erotika szempontjából elfogadhatóan érzékletes, tehát középmezőny, karöltve egy olyan pikáns utóhatással, ami csak "zs" kategóriás filmek nézésé közben kapja el az embert. És mivel én az a fajta mazochista vagyok, aki a "zs" kategóriás filmeket is képes a megfelelő hangulatban pozitívan diszkriminálni, így bőven a tűréshatáromon belüli a hölgyemény bármely irománya.
"Natches Mackaynek évek óta nincs kapcsolata a családjával, kivéve két unokatestvérét. Ők voltak azok, akik a családiasság érzését biztosították neki. Most azonban akaratán kívül belerángatták az apja életébe, ami végzetes lehet számára.
Amikor Chaya Dane ügynököt Kentuckyba küldi a kormány, hogy ellopott fegyverek után nyomozzon, a nő sok mindenre számít, kivéve azt, hogy a vonzó Natches álmaiban szerepeljen."
Kiadó: Ulpius
Oldalak száma: 332
Ára: 3499 Ft
Vártam már hogy megjelenjen a sorozat ezen darabja. Szó szerint tűkön ültem, amit annak a sok, és remek könyvnek köszönhetek, amiket az erotika műfaján belül az elmúlt hónapok során sikerült elfogyasztanom. Bámulatos hogyan képes az ember ítélőképessége módosulni. Amikor Rowdy történetét olvastam, nem voltam túlságosan elragadtatva a gyönyörtől. Dawg sztorijának a hatásait, már sikerült itt is kiharsognom magamból, jót vihorászva azon a tényen, hogy a három unokatestvér kisvárosa, a fegyverkereskedelem, és a hazaárulás melegágya. Ezen mind a mai napig képes vagyok göndör kacajra fakadni. És most itt lennénk... Natches Mackay. A volt katonai mesterlövész, aki egymaga sikeresen megnyerte volna hazájának az iraki háborút, ha véletlenül nem lövik vállon. A sebesülése azóta is közszájon forgó rejtély, mivel a srác Chuck Norrist megszégyenítően képes a két szemével álló helyzetben is 360°-ban látni. Így nem tudni hogy nem szúrta ki azt a lesben álló gyilkost, aki golyót röpített a karjába, és ezzel derékba is törte hősünk karrierjét. De ekkor már mindegy volt. A baseballban ütésátlagok vannak, a profi katonai mesterlövészeknél lövésátlagok, és Natches mire leszerelt, már élő legendává avanzsált. Csak egyet nem értek. Még pedig az írónő névválasztását. Szülőként tudom milyen fontos a név. Célszerű úgy megválasztani, hogy szegény gyereknek ne legyenek komplexusai miatta. Legyen dallamos, könnyen megjegyezhető, és lehetőleg rövid - mert csóri gyerek belekerülhet abba a csapdába, hogy még akkor is a nevét fogja körmölni egy dolgozaton, amikor a többi gyerek már javában kint öli egymást az udvaron. Na már most, hősünk egy faszagyerek - nincs ezen mit szépíteni. Kemény kívül, belül... alul, felül... Katonás, precíz, olyan az ágyban, mint egy faltörő kos. Kérdem én: muszáj volt olyan becenevet aggatni szerencsétlenre, amiről kapásból egy fűszeres, mártogatós rágcsálnivaló jut az eszembe? Ahányszor elolvastam a pasas nevét, annyiszor támadt ehetnékem.
Történetvezetésileg enyhén szólva meglepett a könyv. Az előző két rész alapján arra számítottam, hogy egy elbagatellizált akciót fogok kapni, sok szexszel, normál pozícióban szemtől-szemben, majd orálisan, végül a mostanság egyre nagyobb teret hódító anális módon. De nem. Ez utóbbi egyenesen kimarad a történetből, és a vehemens erotika is oly mértékben megszelídül, ami már-már rémisztő, ha Lora Leigh stílusát vesszük alapul. Ha a közízlést, akkor jóval emészthetőbbé, lassúbbá, gyengédebbé minősül, ami megjegyzem, csak használt a könyvnek. És a sztori első felében nem beszélhetünk összecsapottságról sem. Oké, még mindig a fegyverkereskedelemnél tartunk, és volt katonák piszkos ügyeiről, sőt még kiegészül az alapszituáció Irakkal is - amitől én nem csak hogy féltem eleinte, hanem egyenesen rettegtem - de nagy megkönnyebbülésemre, egész kereken, elfogadhatóan, és olvasmányosan tálalta a fordulatokat az írónő. Sőt továbbmegyek: hitelesen, és élvezhetően. Végre képes voltam beleélni magam a főszereplők bőrébe, és átérezni az emocionális állapotukat, merthogy végre valahára volt nekik ilyen. Természetesen ebből azt vonhatjuk le statisztikailag, amit már eddig is nem egyszer elmondtam: ha a sztori épületes, akkor az erotika visszafogottabbá válik. Mert milyen is lenne már az, hogy a legelemibb szerelmi vallomást követően, szendvicsbe vágják a hősnőt. Így részemről Lora Leigh ezen könyve is kisétált az erotikus/romantikus kategóriából, és az egyszerű romantika polcán csüccsent le. Hangsúlyozandó ismét: nem bánom hogy ez így alakult. Ez lett volna a véleményem, úgy a történet feléig. És akkor jöjjön a feketeleves.
Szóval hősünk, és hősnőnk kapcsolata évekkel korábbra nyúlik vissza, és megannyi keserűség, és fájdalom tarkítja. Egy biztos kiindulási pontjuk van, kellenek egymásnak. Ezt megspékelve a mindenkori visszaszoríthatatlan vággyal, eljutunk a detonációs pontig, amikor is tovább nem képesek magukba fojtani egymás iránti mély, és még hevesebb érzelmeiket, és egymásnak esnek. Naná! És szépen el is bukdácsolunk a színvallásig. Amitől erős és kényszeres kapaszkodhatnékom támadt, hogy Natches egy két lábon járó terhességi barométer. Látatlanul megmondja, hogy teherbe ejtette Chaya-t, és ezt tényként tálalja is az unokatestvéreinek, pár nappal az első ominózus együtt hálásuk után. Mert persze ez így megy. Jó, rendben, nem nehéz összehozni egy gyereket, de azért nem is olyan könnyű. Az hogy az elélvezés pillanatában, vagy pár másodperccel utána a férfiú azt morogja, hogy "most már biztos terhes vagy, érzem", nem abszurd, hanem egyenesen félelmetes. És onnantól állandóan az megy, hogy "most már nemcsak rólad van szó", "nem kockáztathatod a gyermeked, és a magad épségét", "vigyáznod kell magatokra"... Észrevétel: egy pár napos megtermékenyített petesejt, még nem magzat, hanem sejtcsoportosulás. És a hiedelmekkel ellentétben, ha minden rendben van, akkor az úgy oda van ragadva a helyére, hogy nem lehet csak úgy ugrándozással elhagyni. És a hiedelmekkel ellentétben hamarabb fel lehet ismerni a pocaklakót, mint ahogy elkezdődnek a rosszullétek, de azért olyan 3-4 hétnek el kell telni ahhoz, hogy az első "tünetek" megjelenjenek. Persze ez minden nőnél más, és más... Én például hulla fáradt voltam. Reggel, 10 óra intenzív alvást követően, relatíve kipihenten felébredtem, a szokásos rutin után elindultam a munkába, de mire kiértem a megállóig újra el akartam aludni. Rosszabb voltam, mint egy mormota. Mégsem ez volt, ami felébresztette bennem a gyanút, hogy valami van... hanem az, hogy impulzív személyiségem ellenére, szinte egyik napról a másikra átmentem mosolygósba. Békésbe. Csicseregtek a madarak, kacarásztam egész nap, minden olyan bájos volt, és szép... édesanyám, és kedves párom sápadtan, aggódva figyelt. Aztán imádkoztak, hogy ez a felhőtlenség a szülés után is jellemző maradjon rám. Hát szerencsétleneknek ezen a fronton pechük volt. És már megint elkanyarodtam... Szóval ez a terhességesdi a könyvben nem kicsit volt irritáló, és túlzó. Még ha össze is hoznak egy babát, attól még nem sántul le valaki deréktól lefelé, és ugyan nagyon szívmelengető ha a pasas aggódik az asszonyért, de ez is lehet idegörlő ha a fickón nincs fék. És kedves fűszeres rágcsálnivalóról elkeresztelt hősünkön nemhogy fék nincs, de még plusz lendületet is merít innen-onnan. Ami miatt nagyon bosszús vagyok: ha ezt nem hangsúlyozta volna ki ennyire betegesen az írónő, akkor egy remek történetet zárhattam volna le az utolsó oldal elolvasása után. Másik nagyobb baj amit képtelen voltam megkerülni... nyakig merülünk Natches családi drámájába, rendesen meg is utáljuk az apját, kéztördelve várjuk a végkifejletet bízva abban, hogy a kedves papa aprólékos felkoncolásra kerül. Hát nem. Egy kis csihi-puhi, némi morcos morgás, és ennyi. Aztán mindenki balra el. Grrrr... Rendben, értjük az erkölcsi mondanivalót, de nem kaphattunk volna egy kicsivel több vért? Igazán nem ártott volna, főleg mivel a drága papa kezéhez nemcsak hősünk, hanem közvetve hősnőnk vére is tapad. Méghozzá gyomorfekélyt előidéző komolysággal. Nem akarom agyon spoilerezni eme bejegyzésemet, ezért csak annyit fűznék még hozzá: ha én lettem volna Chaya helyében, én nemcsak kinyírtam volna az öreget, hanem a heréinél fogva akasztottam volna fel, és nyúztam volna meg. Szigorúan azután, hogy kerékbe töröm, és karóba húzom. Még a spanyolcsizma alkalmazásán is elmerengtem volna...
Fogalmazás tekintetében Lora Leigh egyáltalán nem nevezhető színvonaltalannak, csak ha a három kötetet egymás után olvassuk el, akkor feltűnően sok ismétlést fedezhetünk fel bennük. Példának okáért, mind a három hősnőnek olyan íze van, mint a nyárnak... Most vagy túl sokat duhajkodott együtt a három kan, egy nőn osztozva természetesen, és emiatt mindháromnak beszűkült a szótára, már ami a jelzőket, és hasonlatokat illeti, vagy mindhárom nő hormonálisan ugyanúgy van felépítve, hasonló tisztálkodószereket használnak, és úgy illatoznak, mint egy virágágyás... a többibe nem vagyok hajlandó belegondolni. Tesztoszteronágyúink hasonlóan - leginkább ugyanúgy - fogalmazzák meg az instrukciókat is szex közben, és némi kisebb kilengéstől eltekintve majdnem ugyanazokat is mondják. Csak a mértékek változnak. Natches a másik kettőhöz mérten kevésbé szófosó. Rowdy mindig mondja a magáét, de inkább teszi azt stílusosan, mint otrombán. A trágársági versenyben viszont Dawg az, aki fejhosszal győz. Mindemellett, akkor is erősen érezhető az alapsablon, ami pedig villogó piros nyíllal mutogat a fantáziátlanságra, ami pedig egyenes úton vezet az unalomhoz. Tanulság: ne olvassuk el egymás után a három részt.
Egy mondatot mindenképpen fel kell még emlegetnem itt. Méghozzá egy olyat, amitől az amúgy nem ráncos homlokom is mélyen árkossá barázdásodott. Idézem:
"A lány a csíkká szűkült zöld íriszbe nézett."
Most mi van? Csíkká szűkült zöld írisz... Én meg nem tudom mondani mire is gondolhatott itt az író (vagy a fordító), de nekem rögtön két dolog jutott eszembe:
1, Natches nem is volt katona, és kemény legény, hanem Lara Adrian egyik elveszett vámpírja...
2, Natches egy méretes gekkó.
Tájékoztatásul közölném az érintettek felé (értsd írónő, vagy fordító), hogy az emberi pupilla, és az írisz is kör alakú, a pupilla kör alakban tágul, illetve szűkül (ellentétben az írisszel, ami lusta disznó), és nem szokása csíkká változni, legalábbis idegen génállomány befolyásolása nélkül. Maximum pontnyira tud összehúzódni, vagy ha teátrálisak akarunk lenni, tányérnyira tud kitágulni. Nem kell itt variálni a csíkokkal, mert szegény értelmes olvasó, még lehet hogy belezavarodik.
Tömören ennyi észrevételt tudok megosztani eme könyvről. Bevallom őszintén, sokkal rosszabbat vártam, mint amit végül is kaptam, így relatíve elégedett vagyok. Lora Leigh részben bebizonyította nekem, hogy tud írni. Nem kell nagyon megijedni, hangsúly a "részben"-en. Nem állíthatom hogy rongyosra fogom olvasni a sorozatát, de az erotikus/romantikus kategória kedvelőinek ajánlani merem. Mivel ebben a műfajban többnyire inkább a horrorisztikus élmények a mérvadóak, Lora Leigh a maga középszerűségével hatalmasat emel a színvonalon. Nagyságrendekkel hamarabb fogom őt kézbe venni, mint Miller-t vagy Fawkes-t.
Értékelés: 6 pont