Szóval voltak itt már vámpírok, angyalok, démonok és sok minden más is, de a Halál angyaláról még nem nagyon regéltek nekünk kedves íróink (regéltek már, csak legfeljebb nem így, nem ebben a formában...), és nem is én lennék én, ha nem cuppannék rá egy ilyen jellegű irományra. A könyv már megjelent egy ideje, én mégis hosszú hónapokig kerülgettem. Vonakodásom oka abban keresendő, hogy habár imádom a pararomantikus irodalmat, ott is voltak ám kisiklások szép számmal, és egy-két jól irányzott pofára esés után már óvatos lesz az ember... Átfogalmazva: gyáva voltam. Bevártam míg beérkezik néhány értékelés a könyvről, mert kezdtem már egy kicsit bosszús lenni amiatt, hogy komoly ezreseket dobálok ki az ablakon, emészthetetlen, minden ízében rossz, és komolytalan könyvekre. Meglepő módon ez a könyv a legtöbb helyen jó kritikát kapott, én pedig nagyon hamar eljutottam odáig, hogy ellentmondva a fenntartásaimnak, fejest ugrottam ennek a remeknek a megszerzésébe. És de jól is tettem ezt!
"Charley Davidson nyomozónő már 5 évesen beszélt a halottakkal. Sőt, az is megesett, hogy a halottak kértek tőle egy-egy apró szívességet, mint például igazságszolgáltatást a gyilkosaiknak. Charley azonban nagy árat fizet a képességéért, álmában ugyanis egy titokzatos idegen akarja megkaparintani magának a testét.
Szexi és fordulatos, humoros és kemény, paranormális-romantikus detektívregény, J.R. Ward, a Megsebzett szerető sorozat írónőjének ajánlásával, Cresley Cole és Sherrilyn Kenyon rajongóinak."
Kiadó: Athenaeum
Oldalak száma: 424
Ára: 3490 Ft
A történetet leginkább úgy lehetne jellemezni, hogy egyszerűségében nagyszerű. Főhősnőnk a Halál angyala. Rajta keresztül jutnak át a holtak a fentebbi síkba... És ha már klisék. Szeretem boncolgatni mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás. Soha nem olvastam a Vámpírnaplók c. sorozatot, viszont a képernyőn megjelenő változatának lelkes rajongója vagyok - többek közt Ian Somerhalder miatt. Nem szép ember, és olyan az állkapcsa, hogy ihaj... De ez a macsó, nagyon gonosz vagyok, de kenyérre lehet ám kenni, mint a vajat típusú karakter nagyon el lett neki találva, rólam meg tudvalevő, hogy elfüstöl az agyam ha tesztoszteronkipárolgást érzékelek... Tehát minden világos, nem hazudtoltam meg önmagam. Na de, ami miatt ebbe most itt szépen belefolytam... Aki nézi a sorozatot, az tudja, hogy a legifjabb Bennett boszihölgyemény, feltámadása után, "a horgony" lesz, ami annyit tesz, hogy a paranormális lények, az Ő testén keresztül jutnak el a szörnypurgatóriumba - ami amúgy most összeomlásnak indult. Érződik a párhuzam, ugye? És nem tudtam szabadulni a Szellemekkel suttogótól sem, ami azért volt rémesen idegesítő, mert állandóan felrémlett előttem emiatt Jennifer Love Hewitt sziluettje, akitől - nem tudom megindokolni miért - de rendszerint kiver a hideg verejték. Az a nőcike annyira tipikusan babás, hogy kedvem lenne emiatt lefejelni. Alakja mint egy kólásüveg, a haja dús is, meg hullámos is, meg hosszú is, alacsony a drága, ringó, körzővel tervezett csípővel, és még vannak cicijei is. Ó, hogy utálom én ezek miatt! Az összes karmom elővillan amikor meglátom, mert szinte mindent képvisel amit a társadalmi sztereotípiák elvárnak egy nőies nőtől. Én pedig, mint tudjuk, egyenesen rühellem a sztereotípiákat, szóval ebből egyenesen következik, hogy Jennifer Love Hewitt és én sosem leszünk barátnők - figyelembe véve, hogy annak az esélye, hogy a személyét megismerjem a nullával határos, így ez tényként el is fogadható, sosem fogok abba a helyzetbe kerülni, hogy amiatt kelljen aggódnom, hogy megkedvelném, mert amúgy tartalmas ember. De szép is, amikor az ember már látatlanul ítélkezik! Na de mindegy is... És tényleg... alig-alig tudtam csak megindokolni, hogy miért is nem a szívem csücske a hölgyemény.
Kanyarodjunk csak vissza...
Szóval vannak azért a történetben áthallások más történetekre, de ezt egy percig sem bánjuk akkor, ha a stílus kifogástalannak minősül. És kérem szépen, ha van valami, amit el lehet mondani erről a könyvről, akkor az az, hogy stílusilag remekbe van szabva.
Minden fejezet elején van egy innen-onnan szalajtott bölcsesség (lökhárítómatrica, pólófelirat), amiket esküszöm ki fogok gyűjteni, mert szellemesek, aranyosak, jól passzolnak a sztorihoz. Főhősnőnk Charley nagyon szimpatikus karakter, nem az a saját lelki nyomorában agonizáló fajta - legnagyobb megkönnyebbülésemre. E/1-ben íródott műről beszélünk, ami továbbra sem a kedvencem, de itt nem panaszkodtam egy pillanatig sem, mert végre egy olyan agyba szuszakolt be az írónő, amiben kifejezetten komfortosan elvoltam, sőt, amiben meglehetősen otthonosan is mozogtam. A gúny, a szarkazmus, a cinizmus mind jó barátaim, és mivel Charley ezeket az eszközöket pofátlanul rendszeresen használja is, karöltve a lezserséggel, így okom nincs ebbe a jellemzőbe belekötni. Hölgyikénk megállás nélkül sziporkázik, gyorsan tud reagálni az őt ért atrocitásokra, méghozzá intelligens humorral. Nincsenek önismereti kérdései, ilyen jellegű krízis nem gyötri - ami azért érdekesen pihentető, mert hát mégiscsak egy olyan nőről beszélünk aki látja az eltávozott lelkek szellemeit... De ez nem képez akadályt egy pillanatra sem... Charley gond nélkül diskurál akkor is a halottakkal, amikor ott vannak mellette az élők is. Nem érdekli, ha fenntartással kezelik a tehetségét, magas ívből tesz mindenki véleményére, és ez azt eredményezi, hogy bár kitalált karakterről van szó, aki nem kicsit flúgos, én fogadott nővéremmé tettem a hölgyeményt - lévén én szellemek nélkül is szoktam magamban beszélni.
Másik nagyon ragyogó szála a sztorinak, az a szerelmi... Charleynak van egy fekete leples, kaszás jóakarója (amolyan old school féle szellemszerű halálfigura), akit Nagygonosznak becéz, és aki rendszeresen megmenti az életét. És van egy pasas, Reyes, aki az álmaiban kísérti, és akivel ezáltal valamilyen morbidnak nevezhető kapcsolatot is ápol. Tudja hogy Reyes élő személy, mert tinédzserként már találkozott vele egyszer, de azóta nem találta meg, egészen mostanáig. Nem túl nagy csavart képez a történetben, hogy kiderül, hogy Nagygonosz és Reyes, egy és ugyanaz a személy... De itt még nincs mindennek vége! A sztori végén kapunk még egy fordulatot, ami váratlan is, meg jópofa is... És ami felvezeti a következő részben várható konfliktusokat. Meg kell mondjam, nagyon szeretném olvasni a folytatást!
Darynda Jones arról is gyönyörűen gondoskodik, hogy ne érezzük laposnak a művét. Mind ismerjük azt az érzést, amikor úgy olvasunk egy könyvet, hogy érezzük rajta az erőlködésnek a szagát. Hát itt ilyenről sincs szó. Hősnőnk magánnyomozó, és in medias res belefarolunk egy ügyébe, ami szépen végig is lesz vezetve. Ezáltal kapunk egy jól szerkesztett, és kivitelezett krimi vonalat is. Esélyünk nincs olvasás közben unatkozni, többek közt azért sem, mert a mellékszereplők karakterei is vonzóan lettek megalkotva, illetve vonzóvá teszi őket számunkra Charley. Szinte majd minden oldalra jut egy sziporka, egy érdekesség, valami, ami miatt a lendület, és a lelkesedés szinten marad, és ezáltal folyamatosan pozitív az olvasási élmény. Kimarad a szirup, a sok enyelgés, az ömlengés, de mégis közvetíti az érzelmeket annyira amennyire kell, és ahol kell. Szerettem belemerülni, mert olyan érzés volt, mintha filmet néznék, egy krimi/vígjátékot, egy csipetnyi románccal. Teljesen egyben volt.
De csak hogy mondjak valamit, ami egy kicsit bosszússá tett... Mert nem is én lennék én...
Reyes/Nagygonosz olyan erőteljes töltésű karakter, hogy az ember szeretne a bőre alá bújni, és kiszippantani mindent, ami vele kapcsolatos. Feszültségkeltésből megint csak csillagos ötöst érdemel az írónő, mert a romantikus szálat nem kapkodja el. Ez a kijelentés úgy a könyv feléig meg is állja a helyét... Aztán várna az olvasó valamire... Arra a bizonyos átlendülésre, amikor az a románc elkezd kiteljesedni. Amikor a sok "nem lehet" után, egy ködös pillanatban már nem is látszanak annyira súlyosnak a kétségek, és szerelmeseink ifjonti hévvel fejest ugranak abba az érzelmi szakadékba, aminek az alján majd szépen össze is törik magukat... De sebaj, mert kell a törés, kell a konfliktus, kell a szenvedés - csak egy kicsit - hogy aztán jöjjön a megvilágosodás, a "nem tudok élni nélküled". Mivel ez is egy sorozat, így nem nagyon rovom fel, de azért mégis... Reyes szinte meg sem szólal a könyv végéig! A könyv felénél, amikor végre méltóztatik egyáltalán megmutatni magát, én kacsóimat tördelve vártam már azt a bizonyos fordulatot... mindhiába. Egy nyamvadt mondatot pöccint csak oda férfiúnk, aztán "huss!", már ott sincs... Szegény románcra éhes lelkem, már minden létező történeti alternatívát végigkóstolt az elmémben, mert a könyv fizikai valója annyira kiéheztette, hogy kénytelen lett elméletgyártásba kezdeni. De mint említettem ez egy sorozat... Szóval várjuk epedve a folytatást! Ha a többi részben Reyes egy kicsit aktívabbá válik, akkor egy rossz szavam nem lesz erre az irományra.
Szóval igen, egész remekül szórakoztam Darynda Jones ezen művén. Aki vevő a könnyed, kicsit krimis, kicsit ilyen, kicsit olyan - mindenből egy kicsit - típusú könyvekre, az semmi esetre se hagyja ki.
Értékelés: 8 pont
