Megmondom mit csináltam a könyv olvasása közben…
Röhögtem… de valami kegyetlenül…
És ilyen még nem nagyon volt…
Voltam már dühös, meg fogtam már a fejem kínomban, untam már
magam halálra, de hogy szüntelen göndör kacajra fakadjak, na olyan még nem
nagyon volt…
Nem tudom, hogy most ez vajon a legmagasabb, vagy a
legmélyebb pontja-e az ilyen jellegű könyvekkel szerzett tapasztalataimnak…
Viszont rájöttem (ismét) arra, hogy mi a legnagyobb
problémám ezekkel a könyvekkel – most jön a kitekintgetős rész.
"Az érintésed felszabadít, a csókod megköt. Három fivér, egy nagy hatalmú család. Connor Donovan mindössze 27 éves, amikor átveszi a cég irányítását. Lara Bertrand céltudatos nő, aki eléri, amit akar. A fiatal milliárdos erőt sugárzó grafitszürke szemei, és forró éjszakákat sejtető hangja azonban leveszi a lábáról. Lara tudja, a két család nemcsak üzleti vetélytárs, de generációkra visszamenőleg gyűlöli egymást. Mégis, hogy megmentse apja cégét a biztos csődtől, sorsdöntő lépésre szánja el magát, és felajánlkozik a Donovan-fiúnak. A kíváncsiságod űz hozzám. Mitől félsz? Attól, amit most kérni fogsz tőlem. Connor nem csak az üzleti életben, de az ágyban is domináns. Felelősséget vállal, a korlátlan hatalomért cserébe. Nem feleséget keres, nem is szerelmet, hanem játszótársat, de a játék néha véresen komolyra fordul…
Sierra Cartwright bestseller sorozatában mesterien vezeti olvasóit a hatalmi játszmák világába, ahol a test is üzlet, ha az érdek úgy kívánja. Texas sosem volt még ilyen forró."
Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2016
Ára: 3599 Ft
Beszélgessünk a csábításról…
Szinte már rémisztő, hogy ezek a könyvek mennyire azonos
séma mentén íródnak meg. Elkiabáltam múltkor azt a szerződéses dolgot is, meg
az ütlek-váglak dominanciát is. Végre találtam egy könyvet, amiben sem egyik,
sem másik nem szerepelt, erre fel, ebben a jelen alkotásunkban visszarepülünk a
startvonalra, és már megint ott tartunk, hogy BDSM, meg szerződés. Ez a szerződéses
fixáció, ami abban a rengeteg írónőben kialakult, kik ezeket a könyveket ontják
magukból, már-már klinikai mérteteket kezd ölteni – várom azt a pillanatot,
amikor a „szerződés”-ből mint szóból, pavlovi reflex lesz, nyáladzással meg
mindennel, csak nem a gyönyör, és az izgatottság fogja majd kísérni, hanem az
idegbaj. (Nekem már szokott tikkelni a szemöldököm, ha írva meglátom ezt a
kifejezést, úgyhogy szerintem csak idő kérdése a habzó száj is…)
Na de hogy mi is már megint a bajom… Nagyjából x tucat ilyen
témájú könyv elolvasása után, most jutottam el oda, hogy be kell látnom: az én
szexuális kultúrám, a könyvekben demonstrált „kultúrához” viszonyítva ijesztően
más. Olyannyira más, hogy közös dimenzióban se lehet említeni a kettőt, de akár
fogalmazhatnék úgy is, hogy nekem van szexuális kultúrám, a szóban forgó
könyveknek viszont nincs. Most lehet hogy ez így nagyon dölyfösen, vagy
pofátlanul hangzik, de a helyzet az, hogy meg vagyok győződve arról, hogy a
több tucat írónő közül, nagyjából a hetvenöt százaléknak semmi gyakorlati
tapasztalata nincs abban amiről ír, és most még csak nem is BDSM-re gondolok,
hanem csak a szimpla szexre, a tartalmas szexre, arra a fajtára, aminek a végén
elnehezült végtagokkal, csak annyi telik az ember lányától, hogy bevackolja
magát kényelmesen a másik karjába, hogy aztán zsibbadt aggyal beájulhasson. Sihederkorom
hajnala óta vallom azt, hogy a szex nem annyira bonyolult dolog, tény hogy kell
hozzá némi tapasztalat, illetve nyitottság, de a megfelelő kommunikációval
nagyon szépen ki lehet alakítani már az első pár percben azt a harmóniát, ami
ahhoz kell hogy olajozottan menjenek a dolgok. Én – tudom nehéz lesz elhinni -,
de ezen a téren is egy veszettül egyenes típus vagyok. Ha arra vágyom, hogy
fenekeljenek el, akkor megmondom kerek-perec, hogy ezt szeretném, ha éppen azt
akarom hogy megdöngessenek, akkor teszek róla hogy meg legyek döngetve (ugyan
már! hisz nekünk nőknek kismillió praktikánk van amivel be lehet pörgetni a
pasikat…), ha pedig éppen édes szerelmeskedésre vágyom, akkor azt is
kifejezésre juttatom. Nem állítom, hogy soha senkit nem sikerült még eddig meghökkentenem,
mert de, de olyan sem volt még soha, hogy a pasasom ijedtében elinalt volna,
mert nagy hirtelen nem tudta mihez kezdjen a helyzettel.
Na igen ám… csak az a bökkenő, hogy én hiszek a csábításban.
Azért az embernek huszoniksz éves korára már lesz annyi tapasztalata, hogy
rájöjjön ki az akinek tetszik, akinek bejön, és ki az akinek nem. És ha esetleg
ez a vonzalom még kölcsönös is, akkor jön a rengeteg klisé a gyomrokba rekedt
pillangókról, meg pirulásról, meg felszökött pulzusról, satöbbi, satöbbi… És
ez… pont ez a rész, ez a násztánc a kapcsolatok egyik legizgalmasabb része.
Most mindegy, hogy viszonyról, vagy nagy szerelemről beszélünk, a csábítás
mindkettőnek az elején ott kell hogy legyen. Igen, a nagy romantikus
elképzelések szerint, a nő és/vagy a férfi mindig szinte azonnal a másik
személyiségébe habarodik bele, ami az idealizálás mezsgyéjén teljesen korrekt
elképzelés is, csak a valóságban ez marhára nem így van. Lehet hogy én gondolom
rosszul, és bennem van a hiba, de én soha ebben az életben nem pasiztam még be
úgy, hogy „na add nekem a lelkedet, de azonnal, mert az a tíz másodperc míg
néztelek elég volt ahhoz, hogy rájöjjek nekem Te vagy az igazi!”. Ellenben
olyan már volt, hogy „hmmm… ó… igen…”. Én a szerelemben csak hosszútávon vagyok
képes hinni, és ez vélhetően azért van, mert nagyon nem vagyok egyszerű eset
még magamnak sem, ha érzelmi kötődésről van szó, akkor az egy lajhár
gyorsaságával épül ki bennem, és mivel állandó fáziskésésben vagyok ezen a
téren, a páromtól sem várom el már rögtön az elején a mély szerelmes szónoklatokat.
Sőt, ha valaki nekem egy kapcsolat elején rögtön a nagy szerelemmel jön, akkor
én angolosan le is lépek, mert számomra kifejezetten rémisztő, ha pár hétnyi
ismerkedés után már meg akarnak gyűrűzni. Visszakanyarodva a csábításhoz… Az én
realitásomban, a történet úgy indul, hogy ott van a szikra mindkét fél
esetében. És itt a felnőttek világában ez a szikra tudatos is, tehát a férfi
tudja, hogy a nő vonzódik, és viszont. És megindul a hadművelet. Első körben jön
a puhatolózás, megerősítendő önmagunkban hogy a másik fél szikrája, az tényleg
valós szikra, és nem csak félreértelmezett. Ez a fázis nálam úgy nagy átlagban
a megismerkedéstől számított pár órán belül lezajlik, lévén itt sem szoktam
finomkodni, valahogy mindig sikerül olyan témára fordítanom/fordítanunk a
társalgást, amiből egyenesen lejön, hogy mi a helyzet. Megjegyzés: én a
veszedelmes egyenesség híve vagyok, ha egy pasast vonzónak találok, akkor ezt a
legegyszerűbb módon a tudtára is adom, ha közli velem, hogy fantasztikusan
nézek ki, és a testbeszéde is azt sugallja, hogy kisanyám én el akarlak kapni,
akkor nekem erre a reakcióm nagyjából annyi szokott lenni, hogy közlöm vele,
hogy rendben van babám, játszhatunk. És itt kezdődik a kerülgetős szakasz, ami
a legédesebb és legpikánsabb része egy bimbózó románcnak. Én pedig egyenesen
perverznek érzem már magam amiatt, amiért ezt az agyi síkon játszódó hergeléses
fázist annyira kedvelem, mert ez a szakasz majd minden ilyen témájú könyvből
kimarad. És ez az én legnagyobb bánatom. Mert mi is szokott történni? A pasi
nagy és morcos, a nő ettől a könyv harmadik oldalán készen van, elolvad mint
vaj a napon, aztán a harmincadik oldalon már megy a kamaty, meg az
elfenekellek, meg az „aztteszedamitmondoknekedmerténegydomvagyok”, én meg
borzalmas hiányérzettel küszködöm, mert a kiindulási „A” pont, és a „Z” végpont
közt, nekem még ott lenne egy egész ABC, de az írónők szerint nem. Nincs játék,
nincsenek fricskák, kerülgetések, verbális izgatás, nincsenek lopott érintések,
csak az van, hogy egyik pillanatban még kávézgatunk, a másikban meg erősen
csipkedjük a csaj mellbimbóját, aki ekkorra már agyilag teljesen zokni, már csak
pihegni képes, meg könyörögni, mert annyira le lett nyűgözve, hogy már világát
sem tudja. Én meg még mindig ott tartok, hogy de miért…? Mivel? Hogyan? Mégis
mit csinált ez a faszi ami miatt ennyire össze kell omlani tőle? Oké, jól néz
ki… és akkor mi van? Sok ember van aki jól néz ki… Ettől még én nem fogok
berosálni a gyönyörtől. Ezek a könyvek a násztáncot nemes egyszerűséggel
leredukálják egy bemutatkozásra, meg egy helyzetjelentésre, amikor is a
fazonunk nagy elánnal benyögi, hogy Ő mekkora nagy
irányításmániás-domináns-megverlek-megkötözlek típus, amit persze nekünk
készséggel el is kell hinni, mert ha Ő azt mondja hogy ez BDSM, akkor az BDSM.
És én ezen a ponton szoktam elkezdeni kínlódni, vagy mint jelen könyvünknél is
történt, fetrengeni a röhögéstől. Mert ez így, egyik kedvenc kifejezésemmel
élve nem más mint bullshit.
És csak hogy tovább fokozzuk…
Komplex történetünk pár mondatos felvázolása következik…
Szeretem amikor valaki úgy ír könyvet az üzleti világról,
hogy semmi köze nincs az üzleti világhoz, vagy a nagyvállalati politikához. Én
soha nem vezettem nagyvállalatot, maximum hobbi szinten foglalkozom a
világpiaccal, és milliárdos sem voltam soha, ebből nekem az következik, hogy
nem fogok olyan történetet írni, ahol kőgazdag vállalati mogul vagyok, aki
annyira hatalmas, hogy egyetlenegy reggeli böffentésébe beleremeg a tőzsde. Nem
fogok ilyen könyvet írni, mert nem értek hozzá annyira, hogy hitelesen tudjam
azt visszaadni a történetemben. Jelen írónőnk nem ennyire maximalista mint én,
ha nem is nagy mélységekig, de belemegy az üzletbe, ami azért rossz, mert
annyira nem merül el benne, hogy legyen értelme a dolognak, de mégis mélyebbre
merül mint kellene, mert ezen a szinten még a laikus is messziről kiszúrja,
hogy drága alkotónk legjobb esetben is csak amatőr, ha üzletről van szó,
merthogy…
Van egy vállalatod, amit Te építettél fel, évek kínkeserves
munkájával, ez a mindened, mert már elváltál, megöregedtél, meg amúgy is… és
nem tudsz arról, hogy van egy olyan záradék a cég vállalatvezetési
szabályzatában, hogy ha a lányod férjhez megy akkor a férje azonnal
igazgatótanács-tag is lesz?
Kérdéseim:
Hogy hogy nem tudsz róla?
Hogyan lehetett a záradékot a tudtod, és a hozzájárulásod
nélkül beletenni a szabályzatba, amikor te vagy az igazgatótanács feje?
Hogyan engedhettél egy ilyen záradékot a szabályzatba, mikor
semmi garancia nincs arra, hogy a lányod egy üzleti zsenihez megy majd hozzá?
A fenti kérdések megválaszolását követően, biztosan
alkalmasnak érzed magad a munkakörre amit betöltesz?
Amiben én teljesen biztos vagyok, laikusként, mindenféle
vállalatvezetési tapasztalat nélkül, hogy soha ebben az életben nem engednék a
saját vállalatom vezetésébe egy olyan záradékot, ami házasság alapján
igazgatótanács-tagi széket pakol akárki alá is. Nem engedném ezt meg, nagyon
egyszerű és logikus ok miatt: az üzlet az üzlet, a magánélet az meg magánélet,
nem minden esetben tanácsos ötvözni a kettőt, már csak azért sem, mert attól,
hogy valaki a rokonod még lehet léhűtő és/vagy ostoba, vagy lehet csak szimplán
olyan típus akinek semmi üzleti érzéke nincs. Az én cégembe, vállalatomba nem
vérségi alapon lehetne bekerülni, hanem kemény munka árán, és tehetséggel,
amiből az következik, hogy a lányom férje maximum akkor kerülne be a tanácsba,
ha agyondolgozva magát bebizonyítaná nekem azt, hogy alkalmas a pozícióra.
De mivel jelen irományunk nem az én tollamból szabadult ki,
így a könyv egyik alapja az, hogy drága hősnőnk úgy akarja apja őskövületi
üzleti filozófiáját megbombázni, hogy gerillamódszerek alkalmazásával a rivális
vállalat vezetőjét férjéül kéri, mert így a frigy után a pasas automatikusan igazgatótanácstag
lenne, amivel el tudnának érni bizonyos vállalati részek és szabadalmak
értékesítését, és/vagy a két nagyvállalat egyesítését.
Csúcs…
Amit nem értek… Hősnőnk, és hősünk is nagyágyú, ha üzletről
van szó… Hogyan, de tényleg hogyan lehet az hogy ezek a zsenik egy
dollármilliárdokat érő üzleti kérdést kefélési feltételhez kötnek?
Merthogy a helyzet a következő…
Üzletasszonykánk bejelentés nélkül meglepi hősünket annak
irodájában, és egy pár mondatos felvezető után vázolja neki a házassági, és
egyéb terveit. Ezen amúgy még annyira nem akadtam fent, mert szinte
ezerszázalékig biztos vagyok abban, hogy a nagyvilágban már nem egy üzlet lett megpecsételve
házassággal, ami kiborított az az, hogy a fazon ahelyett, hogy profi
üzletemberhez méltón átböngészte volna a kimutatásokat, és a tervezetet, még
csak bele sem kukkant azokba, még csak a fáradtságot sem veszi, hogy úgy
viselkedjen mint ahogy azt egy nagyfőnöktől elvárná az ember, főleg ha az
milliárdos… nem… leragad ott, hogy ha házasság, akkor az valódi lesz, és dugni
fogunk, és lesz itt csinnadratta, meg bimbum, meg BDSM, mert őt uramnak kell
szólítani, és jön a házassági szerződés…
Na meg a jó fenét!
Ha én lettem volna a pasi helyében, akkor fel sem hozom a
szex kérdést – legalábbis az elején tuti hogy nem, mert nem profikhoz méltó a
dolog. A nő üzleti ajánlattal keresett meg, amit én üzleti ajánlatként is fogok
kezelni, és eszemben sincs milliókat kockáztatni csak azért mert éppen áll a
farkam. Ez mit üzen a kívülállónak? Hát biztosan nem azt, hogy higgadt fejű
üzleti zseni vagyok…
A nő helyében… na ez vicces volt, itt kezdtem el először
kegyetlen röhögésbe fulladni.
Pókerarccal bemegyek a rivális céghez, egy olyan ajánlattal,
ami enyhén szólva rendkívüli, fel vagyok készülve mindenféle adattal, agyamban
minden lehetséges forgatókönyvet lejátszottam már, van bennem bizonytalanság
persze, hisz nem a szokott mederben akarok játszani, de eddig elért sikereimre
támaszkodva meggyőzöm magam arról, hogy menni fog ez…
Leghűvösebb, tökélyre fejlesztett távolságtartó és
magabiztosságot sugárzó modorommal előadom amit elő kell, aztán szinte
lélegzetemet visszafojtva várom a másik fél reakcióját…
Mindenre, de mindenre fel vagyok készülve, arra is, hogy
elfogadják az ajánlatomat, és arra is hogy kidobnak az épületből…
És akkor a velem szemben ülő férfi, mint aki meg sem
hallotta amit szónokoltam neki, tőmondatokban azzal reflektál, hogy meg akar
dugni, és még ugyanabban a mondatban megkérdezi, hogy lenne-e ez ellen bármi
kifogásom, meg hogy tudom-e hogy mi az a BDSM…
És még mindig lehet hogy bennem van a hiba, de… most már
megint mi van?
Uram bocsá’, de én ebben az abszurdnak is csak jóindulattal
nevezhető helyzetben, maximum csak arra lettem volna képes, hogy egyik
szemöldökömet lassan felvonva, megkérem a tárgyalópartneremet, hogy tagoltan
ismételje el újra, amit mondott, mert lehet hogy süket vagyok vagy nehéz
felfogású, de nekem nagyon úgy hangzott amit korábban mondott, mintha egy
millió dolláros üzletet egy laza csuklómozdulattal ledegradált volna egy kefélési
megállapodás szintjére – plusz az ütlek-váglak rész -, amit nem igazán tudok
így nagy hirtelen hová tenni.
Majd kifejtettem volna úrinői modorban, hogy a híre után
mekkora csalódásként élem meg, hogy zseni mivoltja ellenére az a legtöbb ami
tőle telik, hogy ürügynek használ egy nagyon jól jövedelmező üzleti ajánlatot
arra hogy bejusson a bugyimba… Majd némi gúnnyal hozzá tenném azt is, hogy jobb
napjaimon biztos még bóknak is érezném ezt az egészet, ha azt nézzük mekkora
pénzt kaszálnánk ezzel az egésszel, legalább olcsónak nem kell éreznem magam…
Mindezek után pedig még azt is hozzá tenném, ha esetleg eddig
még nem jött volna rá magától, hogy igen, akadnak fenntartásaim az elméletével
kapcsolatban, és kifejezném abbéli reményemet, hogy reakcióm nem azt fogja
belőle előhozni, hogy add uram de máris, az asztalhoz kötöz, és megfenyít…
lévén nem úgy vagyok felöltözve, meg amúgy is, lelkileg nem készültem fel arra,
hogy a következő tárgyalásom, és esetleges üzleti ebédem előtt el legyek
fenekelve…
Majd az ajánlatomat tartalmazó mappát az asztalára helyezném
a névjegykártyámmal, és elérhetőségeimmel együtt, megköszönném az idejét, és
hogy soron kívül fogadott, majd biztosítanám arról, hogy természetesen ha
felszállt a dominanciás köd az agyáról, és elkapja a pénzkeresési inger, állok
szolgálatára, csak nem úgy, hanem ahogy felnőtt sikeres üzletemberekhez illik.
Végül egyenes tartással távoznék.
Persze innen még tovább lehet gondolni a dolgot, és némi
cicaharc után még mindig jöhetne a hancúr a paskolókkal, meg minden mással… így
is ki lehetett volna lyukadni ugyanoda a történetben… és még racionálisnak is
lehetett volna nevezni a cselekményt… csak nyomorultul nem ez történik! (Mint
ahogy soha nem az történik ami csak egy kicsit is logikus lenne!)
A könyvben a hölgyeményünk, a pasas azon felvetésére, hogy
van-e kifogása a kufirc ellen, automatikusan rávágja, hogy nincs, aztán egy
gőzölgő kávé felett kibeszélik a BDSM alapjait, meg azt hogy a csajnak milyen
idevágó tapasztalatai vannak, és ha ez még nem lenne elég, némi izgatott
pihegést követően a pasas még demonstrálásba is kezd, hogy megmutathassa milyen
is lenne vele a nagy domináns szex.
Tételezzük fel, hogy hősnőnk helyét ismét átveszem, azon
sarkalatos pontnál, amikor nekiáll piruló, gondolkodásra képtelen hústömeggé
válni… (ki van zárva, ennyire még én sem vagyok képes beleélni magam a hősnő
szerepébe… fogalmazzuk át egy kicsit… tételezzük fel, hogy a pasas ajánlatát
valamilyen elmeroggyant lázas állapotomban megmagyarázhatatlan okok miatt vonzónak
tekintem az adott helyzetben, és tudatosan belemegyek a játékába, hagyom, hogy
azt mutogasson nekem, amit akar – ez is ki van zárva, na de hagyjuk is, mert ha
ezen a ponton állandóan leragadok, akkor sose fogok eljutni oda, ahová akarok…)
Átengedem férfiúnknak az irányítást, utasítására bezárom az
ajtót, majd a szoba közepére sétálok, és a hátam mögött összekulcsolt kezemmel
remegve (hah!) várom hogy mit fog velem csinálni…
Ő odajön, kicsit megmarkolássza a melleimet, kis
bimbócsipkedés, majd kapok egy csókot, és ennyi…
Hősnőnk ezen a ponton már azt sem tudja hová folyjon…
Én ha a helyében lennék…?
Maradjunk annyiban, hogy ennyi nekem édeskevés lenne, ezzel
engem lenyűgözni nem nagyon lehetett volna… Ismerve magam két lehetséges
folytatás realizálódhatott volna:
1, Ha már úgyis ott tartunk, hogy szabadon engedjük a
játékos természetünket, akkor én úgy lettem volna vele, hogy akkor csináljuk vagy
tisztességesen, vagy sehogy. Uramnak kell szólítanom téged? Redben uram, akkor
mutassa meg mit kell tennem… Úgy érzem, hogy nagyon tapasztalatlan vagyok uram,
de nagyon szorgalmas diák vagyok, és csak úgy ég bennem a tudásvágy… Jajj, uram
nagyon jól esik amit tesz velem, kérem ne hagyja abba… Igen uram, követelőzöm,
mert már nem bírom visszafojtani a vágyamat, és belepusztulok, ha most így itt
hagy engem, uram… Kérem uram, markolja meg a… khm… satöbbi, satöbbi, satöbbi…
Tudom, ez perverz. De könyörgöm, a BDSM is az, vagy nem?
(Tudom, a Szürke után már nem számít perverziónak… ez manapság már csak látókörtágítás…)
2, Az első adandó alkalommal csinálnék valamit, ami büntit
érdemel. És jelezném is hogy nagyon rossz kislány voltam, aki meg is érdemli
hogy megbüntessék. Aztán jöhetne egy rövid fenékpacsis epizód a kanapén, majd
egy orgazmus itt is, meg ott is, még csak petting szinten, hisz még a történet
elején vagyunk.
A vicc az, hogy a fenti két lehetőség a mai rohanó, és
deviáns világban, nem vicc. Hamarabb elhiszem az általam vázolt két lehetőség
megtörténtét, mint azt amit a könyv felvázol.
Egyrészt a könyv még mindig csak a játékról szól - igen
előjött a régi vesszőparipám…
Akinek van egy kicsi rugalmassága a szex terén, egy
hangyányit vállalkozóbb kedvű, és van egy jó partnere, az a könyvben szereplő
aktusok mindegyikével találkozott már szerintem az életben…
Vagy már megint én vagyok perverz… esküszöm nem tudom
megítélni…
Kikötöznek… és akkor ugyan mi van? Amíg nem csinálnak
belőled húsvéti sonkát, nem érzem akkor nagy valaminek…
Ezzel, azzal pirosra verik a combod, feneked… Nem véresre,
csak eléggé ahhoz, hogy pozsgás legyen… Jelzésértékű pacsi… Mi ebben a
szélsőséges?
Uramnak kell szólítani a partnert… Hát ez felfogás kérdése…
Ha az ember szerepjátékként fogj fel, akkor lehet igazán izgató is…
Anális szex… Tudom, megint én vagyok a perverz, de szerintem
élete folyamán legalább egyszer mindenki megpróbálja…
Szexuális segédeszközök… A mai világban? Most már komolyan
azon agyalok, hogy tuti perverz vagyok, amiért vannak ilyen-olyan játékaim…
Kész, eldöntöttem… hivatalosan is elfogadom, hogy perverz
vagyok… ezek szerint…
Na de visszakanyarodva a könyvhöz…
Innentől a végéig, nagyjából nem szól semmiről, csak arról,
hogy ne vegyél bugyit, meg fogom ütlegelni a feneked, most itt foglak meghágni,
aztán meg ott foglak meghágni, meg hogy csattog az ostor, én meg csak
nyugtáztam egyik jelenetet a másik után, a szokásos 76/perces pulzusszámmal,
majszolva a szendvicsemet, néha homlokomat az asztallaphoz ütlegelve, mert az
egész annyira sótlan volt, hogy esküszöm jobban jártam volna, ha kimegyek a
konyhába mosogatni…
A pasas viselkedése azon túl, hogy verbálisan nagyon adja az
ívet, egyáltalán nem domináns, a szexben olyan amilyen, ha nekem kellett volna
a partnerének lennem, lehet hogy egyszer-egyszer elröhögtem volna magam…
A csajos meg…
Mint az összes többi hősnő, már a könyv elején sem
rendelkezik normális személyiséggel, de még azt a keveset is feladja amikor
először ránéz a pasi azzal az irányításmániás tekintetével… Onnantól nem
történik más, csak az hogy jajj hozzámért, én már rögtön nedves vagyok,
remegek, nem bírok magammal, összeomlok, jajj végem van, és már szerelmes is
vagyok…
NEM ÉRTEM!
Először is: mi ez az „el kell élveznem de azonnal” idegbaj
ezeknél a csajoknál? Van önuralom is a világon, vagy nem? Vagy az is csak nekem
van? Ahogy a kapcsolat elején kedvelem a násztáncot, meg a becserkészést, úgy
kedvelem a szexben azt, ha nyújtva van az élvezet. Hogy az most pacsizós
formában van, vagy édesgetve, nagyjából tökmindegy, ahogy hozza a hangulat…
Minek rohanni? Nem az a jó a szexben, ha a határon van tartva egy jó ideig az
ember lánya/fia? Nem azok a legédesebb percei egy együttlétnek, amikor már zuhanhatnátok
is, mert csak egy leheletnyire van előttetek a gyönyör, de nem billentek át már
csak azért se? Amikor már ki vagy melegedve, mert annyira jó, hogy már tombolnak
az érzelmeid, és minden procikádban remegsz már, de tartod magad még egy kicsit…
csak még egy kicsit… aztán amikor elsodor a megkönnyebbülés szinte a lelkedig
hatol? Nem tudom ki hogy van vele, de ha szexről van szó, én addig hozzá sem
kezdek, amíg nincs fölös legalább két-három órám. (Leszámítva azokat a
rendkívüli helyzeteket, amik a kiéhezett, tépdlerólamaruhátdeazonnal fohász
égisze alatt zajlanak… vannak esetek, amikor nincs idő finomkodni, de ezek
ritkák, és általában spontánok… tehát nem olyanok, mint amik a könyvben vannak).
Aztán homály számomra az is, hogy miért szeretnek egymásba a
szerepelők. Tudom, megint én vagyok az igényes, de nekem ahhoz hogy szerethető
legyen egy karakter, két dolog kell:
1, Olyan viselkedés, ami vonzóvá teszi, és nem csak az
ágyban. A lepedőakrobatika jó dolog, de nem elég, nem árt ha azon felül is tud
produkálni valamit a szerepelő, mondjuk lehetne humora, vagy példának okáért
lehetne kedves, csinálhatna néha olyan dolgokat, amivel fellobbantja bennem az
érdeklődést, az sem rossz, ha a verbális kifejező eszköztára nem csak arra
korlátozódik, hogy „elverlek”, „meg foglak dugni", „meg fogom dugni a fenekedet”,
„számold az ütéseket”, és így tovább, és így tovább… Egyenesen le lennék
hengerelve ha ezek a hősök nagy ritkán mondjuk arról adnának kisértekezést elő,
hogy miért az a kedvenc filmjük, ételük, zenéjük, akármijük ami.
2, Jó ha a karakternek van egy története, amiről be lehet
számolni, csak hogy világosak legyenek a motivációik, a reakcióik, érzéseik.
Nekem valahogy nagyon szegényes az a történeti sablon hogy:
Nő Férfi =>
Találkozás => Szex
=> Mozgalmasabb szex =>
Megpróbájuk pirulásra kényszeríteni a jónépet szex =>
Szerelem (valamiért, valahogy, valamikor beüt a ménkü, csak ez nincs
részletezve) => Két oldalnyi problémázás a „mi legyen most a
szerelemmel?” témában => Boldog egymásra találás =>
Újabb pirulásra sarkalló szexkísérlet, csak most már a szerelem égisze
alatt => Vége
Christian Grey és James esetében legalább annyi teljesül,
hogy Christian karaktere egész jól fel van építve. Őt legalább meg tudja
kedvelni az olvasó. Ezekben a tucatkönyvekben már csak a fáradtságot sem veszik
az alkotók, hogy személyiséget adjanak a karaktereikhez. Dugni tudnak (jobb
estben), aztán jónapot…!
Amit még nem értek…
Hölgyeményünk a pasas húgát középiskolás kora óta ismeri,
mégis csak egy héttel korábban ismeri meg a férfit. Kérdem én: miért? Mennyiben
életszerű az a helyzet, hogy a középiskolás barátnőm bátyját, csak jó tíz évvel
később (saccolva) ismerem meg? Hát ennyire nagyon el volt bújva a fiú?
A könyv nyelvezetét tekintve, kevésbé brutális, mint a
kettővel ezelőtti könyv volt. Szexuális téren nem hoz semmi újat, se jó, se
rossz értelemben, viszont megjelennek olyan kifejezések, mint a profitábilis –
szakszónak ható nem szakszó… gondolom ez lett volna a könyv komolysági indexe…
nem jött össze a dolog.
Futó gondolat: drága írónőnk szerintem az életben hobbikertész. Ha az összes utalást, és leírást ami kertekre, virágokra, szoba növényekre vonatkozik összesűrítenénk, közel egy fejezetnyi terjedelmet kapnánk.
Összefoglalva: semmi más csak a humorom mentett meg attól,
hogy ne hagyjam félbe a könyvet. A szexjeleneteknek mindig volt egy olyan
pontja, ahol felnyiharásztam, vagy azért mert annyira komolytalan volt a dolog,
vagy azért mert beleképzeltem magam a helyzetbe, és a saját elképzelt
reakciómon kacarásztam magamban. Ebből a szempontból a maga nyakatekert módján
szórakoztató volt a könyv. Kár hogy nem ezen a síkon kellene ennek a könyvnek
szórakoztatónak lennie.
A befejezése után, azon kezdtem el agyalni, hogy a nevetési
problémám nem a lassan kiütköző hisztériám jele-e… Mivel nem tudtam ezt a
felvetést egyértelműen cáfolni, így nagy gyorsan úgy döntöttem, értelmes könyv
kell a kezembe, így elolvastam Karen Rose Közelebb mint hinnéd c. könyvét,
erről szeretnék majd legközelebb nyilatkozni. Majd ezek után elővettem a
gyökereket, J. R. Ward FTT sorozatát… A Testvériség mindig fix pont ha kezdek
elveszni a rengetegben. Valamiért nekik mindig sikerül rádöbbenteniük engem arra,
hogy minden viszontagság ellenére, még mindig az olvasás szerelmese vagyok.
Értékelés: 3 pont
