Nagy Nathan Fillion, és Castle rajongóként sosem az volt a kérdés el fogom-e olvasni a sorozat népszerűsítésére íródott könyvet, hanem az, hogy mikor. Könyvek terén elég hektikus ízlésem van, szinte mindent elolvasok a drámától, az erotikusig, a romantikustól a horrorig... de csak a megfelelő hangulatban. Ha éppen csöpögős romantikára vágyom, akkor esélytelen egy horrornak elnyernie a tetszésem, így mindig kellő odafigyeléssel kell kezelnem az érzékenységemet.
A könyv már lassan egy éve kint lesz a piacon magyarul, de nekem valamiért nem volt egy cseppnyi késztetésem sem az elolvasására. Nem tudom miért. Lehet hogy tartottam attól, hogy nem lesz olyan jó, mint a sorozat... Lehet hogy pont az ellenkezőjétől féltem, hogy jobb lesz, mint a sorozat. Aztán a hétvégi muffinsütögetés után (igen, szoktam muffint sütni!), belebotlottam a sorozat negyedik szériájának évadzáró epizódjába. Amit persze már vagy tucatszor láttam, de valamit sosem lehet megunni...
Ücsörögtem a kanapén, a fiammal nyammogtuk a sütit, és amikor vége lett a résznek, annyira elkenődtem, hogy elhatároztam: ma lesz a napja, hogy elkezdem a könyvet!
Így aztán, amikor kellően elcsendesedett a ház, bekucorodtam az ágyamba, és kinyitva elmém, igyekeztem elmerülni a történetben...
Sikerült-e? Hát nem. Valamikor a hetvenedik oldal környékén az volt a kibontakozó gondolatom, hogy ha Amerikában egy ilyen könyv bestseller lehet, akkor én nagyon gyorsan szeretnék ott íróvá válni, mert ez a mű... jobb kifejezés híján: lapos. De mint egy úthengerrel megsimogatott mókus.
Két dolog zavart igazán. Az egyik, hogy minden ötödik lapon úgy kellett visszakergetnem a figyelmem az eseményekre. A másik, Nikki Heat acélos lelki, és egyéb területeken mutatott keménysége. Konkrétan másról sem szól a könyv, minthogy Nikki milyen vagány, meg fantasztikus, meg erős, meg stb., stb., stb. Na az én lelkesedésem ettől végképp kiveszett. Vágytam a jellemfejlődést látni... vágytam megismerni a szereplőket... De ez nem történt meg. Naná hogy nem! - mondhatnánk, hisz a könyv is sorozatnak készül, és ha már mindent lelövünk az elején, akkor hogyan tovább? Nem bontakozhat ki az igaz szerelem, a boncterem árnyékában, röpke két-három nap alatt! Egy ilyen idős ismeretség után maximum az együtt tequilázás, és a hajnalig tartó huncut szex jöhet szóba! Ami után persze úgy csinálunk, fél könyvön keresztül, mintha semmi nem történt volna...
Na milyen jelző illik rá egy ilyen könyvre? Persze az unalmas, vontatott, száraz, felszínes, színvonaltalan (és még sorolhatnám) jelzőkön kívül? Hát az életszagú! Mert minden további nélkül el tudom hinni, hogy egy női zsaru, aki már-már megszállottan hajszolja az igazságot, random időzítéssel rendelkezik a saját nemi életét illetően...
De hol marad a romantika? Olyan nincs hogy egy ilyen könyvben ne legyen romantika! A szereplőknek kötelező jelleggel, mindig meg kell állni egy-két pillanatra a történetben, és elmélyedni. Ezt minden író tudja. Csak az nem aki ezt a könyvet írta. A jó krimikből kihagyhatatlan a románc! Kész, pont.
Végül is ha nagyon górcső alá akarom venni a dolgot, a romantikát itt is megkaptam. Csak egy kicsit diétáztatva. Kicsit sekélyesebben. Mondhatni, körvonalazva, sejtetve... Na nekem nem kell a sejtetés. Nekem legyen egyértelmű. Elég a való világban ismerni a játékszabályokat, egy könyveben semmi szükség a praktikázásra. A könyv szerelmi része legyen nehézségekkel teli, de túlidealizált, hogy az olvasó elhiggye, ilyen igenis létezhet! Nem elég csak annyi hogy ágyba bújunk, aztán csapó, és majd talán az ötvenedik könyvben össze is melegedünk. Ettől több kell érzelmileg. Legyen rendesen felfokozva. Akár még a szexet is ki lehet hagyni az elején a játékból... Megvannak az írói praktikák, az ilyen jellegű feszültségkeltéshez, csak ebben a könyvben nemigazán találkozunk velük. Bezzeg a gyilkosságokat, meg a kelet-európai származású hegyomlás küzdőtechnikáját, kényes részletességgel leírva megkapjuk.
A humor: so-so... Nem vigadtam sírósra a szemeimet, de volt két alkalom, amikor tisztán emlékszem arra, hogy elmosolyodtam.
Nagy bajban vagyok a könyv olvasói rétegének a megcélzásával is. Hisz a sorozatot kedvelőknek nem feltétlenül ajánlanám a figyelmükbe, hacsak nem akarnak csalódni... A krimi olvasóknak, csak azt tudom üzenni, hogy vannak ettől sokkal jobb krimik is, de ha már végképp nincs mit olvasni...
Mindenki másnak pedig azt ajánlanám, hogy szeptember 24-én, hétfőn este, irányítsák figyelmüket az ABC-re, mert indul a Castle ötödik évada.
Megjegyzés: Nathan Fillion, még mindig nem rossz.
