Fel kellene vezetnem valahogy ezt a bejegyzést…
És nem tudom hogyan csináljam!
(Ez enyhén szólva is kétségbeeséssel tölt el…)
Ugyebár, mint tudjuk, általában majd minden véleményem előtt
valamilyen pár mondatos eszmecserét tartok valamivel kapcsolatban, ami a
könyvet is érinti… Mert általában majd minden könyvnek van legalább egy olyan
sarkalatos pontja, amihez hozzá lehet fűzni egy-két olyan szót, amit a
személyes tapasztalat, és/vagy a realitás ihletett.
Kedves olvasóim, drága barátaim!
Jelentem, ebben a könyvben semmi, de abszolúte semmi nincs,
amihez bármit is hozzá tudnék fűzni felvezetésképpen…
Hazudok…
Volt egy-két ötletem, csak sajnos azok nem igazán illettek
volna a blog profiljába – mert egy könyves blogban, csak ne indítsunk már úgy
egy véleményt, hogy: akkor most beszélgessünk egy kicsit a pornóról… nem… nem
az igényesebb fajtáról… hanem az interneten fellelhető freeporn videókról,
amatőr stílusban, ahol kásás a kép, a pasasnak pocakja van, a környezet
életszagú, és asszonykánk teste is olyan természetes ahogy azt a Mindenható
megalkotta (én most tényleg egy mondatban használtam a freeporn, és Mindenható
szavakat???) – még mielőtt azt hiszitek, hogy minden napomat a web előtt
töltöm, ilyen videókat „tanulmányozva”, szeretném ha tudnátok, hogy ez nem így
van… csak hát 33 életév, az 33 életév… az emberre, itt-ott ráragad ez-az (úgy tudtam,
hogy ebbe a témába nem kellene belemenni! – kínosan feszeng… csodálkozik azon
hogy kínosan feszeng…)
(Amúgy azok miatt a kifejezések miatt amiket egy mondattal
fentebb használtam, úgy fog rám mutogatni a google, hogy attól már előre
borogatni kell magam… előre sajnálom azokat a szerencsétleneket, aki ide fognak
tévedni, és rájönnek arra, hogy ez nem az ami…)
Na… megy ez mint az ágyba karika csapkodás…
Már mennyi mindent írtam, és egy mondaton kívül még szó sem
esett a könyvről!
De csak hogy hű legyek önmagamhoz, azért ideírnék valamit,
ami talán megadja a kezdő löketet.
A minap együtt tanultam szemem fényével a csalimese
definícióját. A csali mese olyan mese, ami nem szól semmiről… Egész pontosan, a
csali mese olyan mese, ami átveri hallgatóit. Ugyanúgy kezdődik mint minden más
mese, azok eszköztárát használja, de a mesemondó egy pillanatban hirtelen
lezárja a történetet, ezzel megviccelve hallgatóit.
Oké, tudom, hogy ez a sztori egy trilógia (fel nem tudom
fogni miért lett belőle trilógia! – erről később), de az első kötet tartalmát,
végét, lezárását tekintve maximálisan kimeríti a fenti meghatározást.
És még egy gondolat…
Szeretném megköszönni Goitein Veronikának (nagyon szép név),
a fordításra szánt idejét, és a munkáját. És ezt most minden vicc, illetve gúny
nélkül mondom… Nagyon ritkán elő szokott fordulni, hogy nekem is kell ezt-azt
fordítanom (amatőr módon, semmi komoly), és így tudom, hogy egy ilyen munka
mennyire izzadságos, és fárasztó lehet. Saját tapasztalatom alapján tudom azt
is, hogy könnyebb olyan szöveget fordítani, ami érdekli az embert, mint egy
olyat, ami még csak a legcsekélyebb mértékben sem köti le. Ha az ember azt
akarja, hogy a fordítás magyar nyelvi környezetben is megállja a helyét, az
pedig kifejezetten nehéz, és fáradtságos munka. Ezért feltételezem, hogy
fordítónk nem volt egyszerű helyzetben. Megkockáztatom, hogy hölgyeményünk egy
kedves, tanult, értelmes ember, aki csont nélkül megfelel az emberi alapműködés
normáinak, és ezért arra kell következtetnem, hogy olykor-olykor biztos
eljutott oda munkája folyamán, hogy ennyi, nincs több, eddig bírtam, kész, vége,
feladom…
Ezért én maximálisan tisztelem, és becsülöm Goitein Veronikát a könyvbe fektetett energiájáért, és kitartásáért.
(Ha esetleg tévednék, és nem lenne igazam, akkor azért
elnézését kérek, mentségemre csak annyit tudok felhozni, hogy az ember alapvető
jellemzője, hogy magából indul ki, és ha én mint olvasó agyi kapacitásomat
tekintve sivatagokat megszégyenítő módon szikkadtam ki a „történet” végére,
akkor el nem tudom képzelni, milyen lehetett annak az élmény, aki hivatalból
több napot kellett hogy foglalkozzon ezzel a remekkel.)
És akkor… kezdjük!
"Tömött a pénztárcám és jó nagy a férfiasságom. Ennyit az önéletrajzomról. Azt hiszem, nem is kell többet mondanom, a nők 99 százalékának ennyi elég, hogy megkapjam őket.
Hogy seggfej vagyok?
Hát igen.
És tudod, mit? Jól is érzem így magam.
Vagyis jól éreztem…
Amíg nem találkoztam Vele.
A könyvekben szikrákról meg kémiáról szoktak írni. Faszság. Kettőnk közt inkább tűzijáték volt, sőt tűzhányó. Vagy atombomba.
Csakhogy van egy kis baj.
Nem tudom a nevét, nem adta meg a telefonszámát, csak úgy lelépett a szállodából életem legforróbb kibaszott éjszakája után. Megkóstoltam a világon a legédesebb, legkülönlegesebb kis pinát… ritka, mint az unikornis, és újra akarom!
Mit tehet ilyenkor egy ilyen seggfej, mint én?
Utcára vittem a problémát. Olyan nincs, hogy nem kapom meg.
És hogy mi lesz, ha megtalálom? Megtartom!
Meghan March erős, érzéki nőkről ír és mocskos szájú alfahímekről, akiket térdre kényszerítenek. Impulzív és kedélyes, és senkitől nem kér bocsánatot, amiért imád pikáns dolgokat írni. Erotikus regényei Amerikában hatalmas sikert aratnak, és minden bizonnyal a hazai olvasók kedvence is lesz."
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2017
Ára: 3499 Ft
A csúnya szavak miatt...
A dolog rémisztő, és azért rémisztő, mert analizáláskényszeres
vagyok, ráadásul szófosó is, így egyik rémálmom az amikor a tanácstalanság mély
hullámai elöntenek, és nem tudom mit is kellene írnom arról a valamiről, amiről
írnom kellene.
Felmerült bennem, hogy meglepve önmagamat, és mindenki mást
is, megalkotom eddigi legrövidebb bejegyzésemet, ami valahogy így nézett volna
ki:
Sziasztok!
Elolvastam.
SZ.A.R.
Köszönöm a figyelmet!
Üdv.
(Tényleg eljátszottam a gondolattal… nem vicc…)
De ez nem lett volna méltó hozzám, így megpróbáltam
összekaparni a gondolataimat, mert hát na… csak én vagyok én, ez meg csak egy
könyv… ezért na… csak kell hogy legyen valami amit mondhatok róla… bármi,
akármi!
Ééééés fél nappal később még mindig ott tartottam, hogy
sehol az ihlet, illetve, gondolatban visszasírtam a kezdet kezdetén megjelent
hasonló könyveket, amikről akkor azt hittem hogy rosszak, aztán most meg
kiderül, hogy amúgy meg annyira nem is.
Azt szokták mondani a bölcsek, hogy a több kilométeres út is
az első lépéssel kezdődik, így most megpróbálom megtenni az első lépést, hátha
sikerül kilyukadnom valahova – ami azért lesz nagy teljesítmény, mert ha ez sikerül,
akkor jelen véleményem már többet nyújt mint maga a könyv amiről íródik.
Kezdjük azzal, hogy felütöttem a könyvet… majd becsuktam a
könyvet. Kb. mint ez a mondat, nagyjából annyi volt az olvasási idő is amit a
könyvre fordítottam. Az hogy a könyv rövid, nem kifejezés. Az hogy nincs benne
történet, így jelen estünkben tiszta előny, mert ha lett volna benne egy
cseppnyi kis mondanivaló, vagy tartalom akkor a rövidsége ezt egy laza
csuklómozdulattal gyilkolta volna meg, esélyt nem adva arra, hogy bele lehessen
mélyedni a sztoriba. De így, hogy tulajdonképpen nem szól semmiről a könyv,
legalább annyi teljesül, hogy a nagy csodálkozáson kívül a történet végén mást nem érzünk,
elmarad a csalódottság érzése, hogy még úgy olvasnánk, csak már nincs mit.
(És ebben a pillanatban döbbentem rá arra hogy képes vagyok
én az optimizmusra, mert megtaláltam a könyv egyetlen előnyét! A
tartalmatlansága szinkronban van a hosszúságával… Azért gondoljunk bele,
mennyivel idegőrlőbb lenne, ha a tartalmatlansága mellett még hosszú is lenne!)
Amit nem értek, pont a hosszúsága miatt, hogy ugyan, de
tényleg… és komolyan… mi a jó francért kellett ebből is trilógiát csinálni?
Mert azt megértem, hogy A gyűrűk urából trilógiát kell csinálni… Azt is
megértem hogy a Trónok harcából muszáj sorozatot csinálni… de valaki legyen már
olyan kedves, és árulja el nekem, hogy egy bruttó 200 oldalas könyvből minek
kell folytatásos sorozatot csinálni? Ha a három könyv teljes terjedelmét nézzük
az hatszáz oldal… Az Európa kiadó gondozásában megjelent 2012-es Bűn és
Bűnhődés is hosszabb! (És még sok tucat más könyv…)
Szóval miért???
(Most eltekintenék attól, hogy megválaszolom saját kérdésem,
kiselőadást tartva a szabadpiacról, a marketingről, és a vásárlói ösztönzésről…
Maradjunk annyiban, hogy marhára elkeserít az, hogy olyan világot élünk, ahol a
józanság legkisebb szikráját is megöli a maximalizálandó profit árnyéka.)
A szereplők…
Hát először is, ott van a fülszöveg…
A fülszöveg elolvasása kötelező lenne, ha nem ismétlődne meg
rögtön a könyv első oldalán. De így hogy megismétlődik, mindenkire rábízom hogy
most a fülszöveget olvassa el, majd átlapozza az első oldalt, vagy fordítva, a
lényeg hogy azt a tartalmat amit ezek a sorok hordoznak kincsként kell őrizni,
és nagyon meg kell becsülni, mert ettől többet nem tudunk meg hősünkről.
Hazudok…
Megtudjuk, hogy kapós agglegény, meg hogy van egy húga, meg
hogy van neki egy elnökhelyettese, meg hogy olyan mocskos a szája, amit még az
óceánokon megvénülő tengerészek is elirigyelhetnének, de ennyi… itt vége is van
az információáradatnak. Viszont a könyv felépítése miatt néha bekukucskálhatunk
alfahímünk merészen mély gondolataiba, szemezgetnék ezekből, ha nem bánjátok
(csak hogy érzékeltessem mit is értek „merészen mély gondolatokon”)…
„Arra várok hogy felálljon a farkam, de egyelőre hiába.
Valami baj van a pöcsömmel…” – ha még csak azzal lenne haver…
„Teljesen felpörögtem, ezért simán nyomnék még pár menetet…
Úgy Látom álomba merült, de a szája kicsit nyitva maradt. Elég kanos vagyok,
ezért rögtön arra gondolok, milyen jó lenne a szájába dugni a farkamat, és
lenyeletni vele az anyagot…” – öregem… mély vagy mint egy pocsolya…
Egy egész fejezet, ami csak csupán egy mondat (ilyet se
láttam még, de tény, hogy remek módja a helykitöltésnek):
„Enyém a nő. A teste, a szíve, és a kibaszott lelke.” –
igen, én is hallom ahogy a mellét veregetve hörög mellé, és még meg is
bocsátanám ezt neki, ha nem lenne annyira sekély hogy szinte már átlátszik….
„Holly a kanapéba süpped, végtagjai mozdulatlanok. Ha nem
nyögött volna az élvezettől, azt hinném sikerült ájulásig dugnom. Persze az sem
lenne rossz.” – milyen jó, hogy egy mámoros pillanat után az az első gondolatod, hogy mekkora egy etalon vagy, és hogy milyen fantasztikus a teljesítményed…
oké, tudjuk, ott van egy nő is alattad, vélhetően ki is van facsarva szegény,
de ezzel nem kell foglalkozni! Nyugodtan elmélkedj tovább azon hogy mekkora egy
überhím vagy, majd fokozd tovább az eddig kialakult amúgy is lesújtó olvasói
véleményt azzal, hogy a gondolataidat így folyatod:
„Seggdugó nélkül is feszes a pinája… Emiatt az átkozott
adottsága miatt nem hiszem, hogy más nőt akarnék magamnak.” – készbmg! Csajok
elszúrtuk, de nagyon! Minden nő egy idióta, aki igyekszik a legtöbbet kihozni
magából, aki képezi magát, aki odafigyel magára, aki próbál törekedni arra hogy
vonzó legyen, és értelmes, és önálló, mert a fő tényező ami után az alfákalfája
eldönti hogy kit választ partneréül (és gondolom én hogy a trilógia végére a
szerelméül is) azaz, hogy seggdugó mellett, illetve nélkül mennyire szoros egy
pina! Hátezkészbzdmeg!!!
„Hű micsoda egy perverz alak vagyok!” – és az komoly, hogy
erre még rá is kell csodálkoznod??? Ülj le fiam, önismeretből egyes!
Szerettem volna még több hasonlóan komplex gondolatot
beollózni ide, de sajnos nem fogok tudni, mivel bikánk összes többi gondolata
olyan szóvirágokkal van tele, mint a „pina”, „segglyuk”, „seggdugó”, „farkam, „faszom”,
„pöcsöm” (nem vagyok teljesen elégedetlen… azt belátom, hogy a férfi nemi szerv
durván kétszáz darab szinonimájából legalább hármat ismer… ezzel amúgy
túlszárnyalta minden elvárásomat…), és azoknak akik elolvassák ezt a könyvet,
épp elég büntetés lesz az élmény maga, nem akarnám hogy még a véleményem is rátegyen
nekik egy lapáttal…
Lényeg a lényeg, az alfánk minden jóérzésű nőt kiakasztana,
merthogy nincs benne abszolúte semmi vonzó, vagy ha van is benne valami, bármi,
akármi, arról mi olvasók nem értesülünk. Bennem meg felmerül a kérdés, hogy
tényleg annyira hiánycikk a realitás talaján a maszkulin hím, az igazánigazi
férfi, hogy mi nők már annyira leadtuk a színvonalat, hogy nincsenek is már
elvárásaink azon túl, hogy jól keféljen az ipse? Mert igen, ez csak egy könyv,
de ezt a könyvet valaki kiadta egyszer, majd toplistára került, majd több
nyelvre lefordították, és most itt is megjelent, tehát van keletje… Vagy csak
nekem nagyok az elvárásaim? Ez amúgy még mindig dilemmát képez bennem… Vajon
tényleg én vagyok a hülye, amiért a szexuális életemben is csak az izgat fel,
ha a másik fél valamennyire tartalmas is? Nem kell itt rögtön szerelemre
gondolni, meg tökéletesentökéletes pasira, csak könyörgöm… legyen már kicsit
bonyolultabb mint a vibrátorom. Mert ha nem bonyolultabb tőle, akkor én meg nem
értem miért kéne a játékszerem helyett pont vele eltöltenem az időmet…
Főhősnőnkről annyit tudok elmondani, hogy róla többet tudunk
meg. Nem lesz a több információtól sem tartalmas, sem szimpatikus, sőt
helyenként kifejezetten elutasító érzelmeket vált ki. (Nagyon kidolgozatlan a
karakter, több esetben utalva van arra, hogy nem volt könnyű fiatalsága – ugyan
kinek volt? –, és hogy vannak nehézségei – ugyan kinek nincsenek? -, és hogy
ezért mindent elkövet, csak ne kelljen visszamennie a szülővárosába – és itt a
mindent alatt tényleg mindent értünk. Ami miatt az egész disszonáns, hogy az
indoklások, és a nehézségek nincsenek arányban azzal, amit a csaj megtesz a
karrierje érdekében. Azoknak a nőknek, akiknek még van tartásuk, nem az lenne
az első gondolatuk, hogy keféljék ki magukat egy adott szituációból, de mindegy
is, hagyjuk is…).
Vannak barátok a történetben, nagyjából két mondat erejéig…
Egy megjegyzésem volna csak csupán ehhez: milyen jó, hogy a
rengeteg képtelenség mellett amit ez a könyv egymásra halmoz, még a barátnősdi
kialakulása is egy bullshit – mert ugyan mondja már meg nekem valaki, hogy mennyi
esély van arra, hogy te mint újonnan felfedezett sztárocska, pont abba a
közértbe menj be már mit tudom én mit venni, ahol mit ad isten pont ott van
az egyik leghíresebb country énekes felesége, akit persze te nem ismersz fel
azonnal, de ő téged igen, és már mentek is borozni a vityillóba, mert ez
mekkora nagy szuperség már…
Aham…
Oké…
De ha már így felhoztam a történet abszurditását, akkor
röviden, engedjétek meg, hogy kifejtsem a sztorit magát is.
Történet: van egy feltörekvőben lévő country énekes hölgyeményünk,
aki megismerkedik a milliárdos pasassal, akiről nem tudjuk hogy amúgy mit is
csinál (önmaga bálványozásán kívül). Karácsony este gerlepárunk összefekszik, a
csaj másnap eltűnik, a csávó nagyon hatalommániás, meg amúgy is, ha neki kell
valami, akkor azt megszerzi ez ilyen egyszerű, így nagy gonosz ördögi tervvel a
médiában felszólítja a csajt, hogy szilveszter éjszakán legyen a hotelben ahol
korábban duhajkodtak, mert házassági ajánlattal várja, persze ne legyenek
illúzióink, ez nem szerelem, csak szimpla szex, a holtomiglan holtáiglan alapja
pedig nem más mint: azt akarom hogy legyél mindig mellettem, mert kell a pinád.
(Elnézést a nyersségért, csak igyekszem hű maradni a könyv hangulatához.) Van
némi bonyodalomnak nem nevezhető izé akörül, hogy a csajnak van egy álpasija a
közönség felé, de ez a kis ficak hamar megoldódik. Szóval megint egy olyan
történetben vagyunk, ahol nincs konfliktus. Aztán a maradék 180 oldalon
kefélünk – na jó csak 170, mert egyszer elmennek vacsorázni egy olyan helyre,
ahol van egy műbika, amit tehenészkisasszony főszereplőnknek kényszeresen meg
is kell lovagolni. (SZANASZÉJJEL TUDNÁM MARNI AZ ARCOMAT!!!!!)
(Na szerintem így már értitek, hogy miért akartam én azzal
kezdeni a bejegyzést először, hogy beszélgessünk a pornóról…)
Ha már abszurd történetek…
Valamikor régebben a kezem ügyébe került Maya Banks Mámor
trilógiája. A trilógia második kötetében a csaj egy hajléktan, a srác egy
építésekkel, szállodákkal foglalkozó iparmágnás, aki három társával együtt vezeti
a saját vállalatát. A sztori azzal kezdődik, hogy hősnőnk a három vezérigazgatóból
kettővel eltölt egy édeshármast, majd másnap lefalcol. A két szerencsés kan
közül az egyik annyira el lesz varázsolva hölgyikénktől, hogy elhatározza, hogy
megkeresi, és megszerzi magának. Persze jön a döbbenet, amikor kiderül, hogy a
csajnak milyenek a körülményei, meg jön az összes lelki nyomor ami egy ilyen
szituációban jöhet, meg természetesen ott van az is, hogy hősünk egy
irányításmániás domináns (úgy látom, hogy ettől a momentumtól már nem fogunk
soha elszakadni) faszi, úgyhogy jön a szex is, ahogy a csövön ki, illetve befér.
Mondok én valamit… Minden teljesen nyílt abszurditása, képtelensége, és kliséje
mellett, az a történet ehhez viszonyítva kultikus műnek tekinthető. Minden
viccet félretéve, Banks Mámor trilógiájának második illetve harmadik része az
effajta erotikus irodalom egyik legmagasabb pontja – mondom ezt úgy, hogy amúgy
azokat a könyveket is képes lennék ám atomjaira bontani, és úgy véleményezni.
Nyelvezet…
Hah!
Első gondolat ami átfutott az agyamon: örömmel nyugtázom,
hogy kicsi kezdeményezésünk a trágár beszéd terén szépen felnőtté érett. Már
nyoma sincs a finomkodásnak… Eltűntek a süllyesztőben azok az idők, amikor még
ánuszrózsa volt, meg szemérem, meg vessző, meg amikor pirult még az ember lánya
a „kúrni” kifejezés miatt is. Most már mindent nevén nevezünk, pőrén, nem
túlgondolva a dolgokat. A hősnek fasza van, a hősnőnek édes, és szűk pinája,
hőseink basznak, a hős a nőt szájba bassza, vagy szopatja… Jó ez így!
Csak tudnám honnan az az idea, hogy a szavakkal történő
felizgatás alapja a mindenféle körítés nélkül egymásra hajigált csúnya szavak
tömege?
Mert amúgy ez így önmagában édeskevés… Szépen is néznénk ki,
ha mindenki beindulna a baszni ige hallatán (ami amúgy pont az egyik olyan
igénk, ami minden igekötővel értelmes szót alkot). Figyelembe véve hogy mennyit
káromkodik a magyar, ha az elmélet helyes lenne, akkor mindenkinek vagy nagyon
kielégültnek, vagy nagyon frusztráltnak kéne lennie ebben az országban… Csak az
a baj, hogy ha valakit odaállítasz magad elé, és mindenféle kontextus nélkül
elkezdesz olyanokat sorolni az arcába, hogy „fasz”, „pina”, „szopja”, attól az
illető még nem fog felizgulni. Hogy hülyének fog nézni az tuti, vagy esetleg
Tourette-szindrómásnak, de más egyéb nem nagyon fog történni… Sajnos…
Szóval szerintem igazán itt lenne már az ideje annak, hogy
olyan könyvek kezdjenek el megjelenni ezen a piacon, amik végre helyt állnak az
elvárásokkal szemben, és azon felül, hogy erotikusok, még olvashatóak is maradnak.
Ja igen! És van bennük történet, és konfliktus! (Tudom sokat akarok…
Egyszerűsítem: nekem már az is elég lenne, ha egyszer egy olyan könyvet kapnék
a kezembe, ahol a szexjelenet közben nem kínlódom, vagy röhögök…)
Van két olyan idézetem a könyvből, amit mindenképpen
szeretnék megosztani itt veletek, alátámasztandó a fentebb leírtakat.
Helyzet: hőseink egy limuzinban utazgatnak hazafelé
rögtönzött vegasi esküvőjükről, amikor épp azt taglalja hősünk hogy mennyi
időbe fog telni neki megtanítani, hogy hősnőnknek hogyan kell bánnia a
férfiasságával… (nem akaroooom!!!!) Persze hősnőnk tekintete elködösül, meg kis
híján majd szétfolyik ott az ülésen, annyira le van hengerelve, és ez az
állapot arra sarkallja, hogy lecummantsa hősünket.
„Domináns természete valahogy helyre tette a szexhez való
viszonyomat. Érezni akarom. Most. Lecsúszom a székről és térdre ereszkedem.
Creighton lenéz rám és felhúzza a szemöldökét.
- Imádkozol Holly?”
Pardon… bocsáss meg, de mit is mondtál????
Totálisan egyértelmű mit is akar a csaj, és ennek a bunkó pöcsnek
csak annyira telik, hogy gúnyosan megkérdezze, hogy imádkozás miatt térdelt-e
le? És ez szexi? Ugyan ki szerint? Most tényleg el fogunk jutni oda, hogy a
megalázásból is divatot csinálunk? Csak mert eddig ez nem nagyon volt jellemző.
Bárhogy nézem is, eddig azért tartotta magát az a tendencia, hogy a férfi főhős
valamennyi tiszteletet mutatott a leigázott virágszállal szemben, de ez az elv
itt kőkeményen ledarálásra kerül.
És ha ez még nem volna elég, még tetézi is az írónő.
„Egyszer csak lelassul, és magömlése a számban landol.
Nyelem, ahogy tudom, de képtelen vagyok lépést tartani. Egy része lecsorog az
államon. Amikor végül kihúzza farkát a számból, hüvelykujjával letöröl néhány
cseppet, és a szám szélére keni.
- A feleségem nem szenvedhet hiányt semmiben.”
Erre nemes egyszerűséggel csak annyi a reakcióm, hogy: anyád…
az…
Én tényleg sok mindent képes vagyok elviselni, könyvek terén
is, meg egyéb területeken is, de nem vagyok az a típus, aki képes elviselni a
megalázást. A szexben történő megalázás az egy szélsőségesség, és nem
összetévesztendő az irányítási kényszerrel, vagy a játékossággal. Mivel itt ez
a határvonal ha nem is brutálisan de átlépésre kerül, így ez a könyv az én
gyomromat sajnos megülte. Ezekkel a mozzanatokkal sikerült még a maradék
kedvemet is elvenni a sztoritól. Bárhogyan is nézem, az erotikus-romantikus
irodalom a szimpla romantikus irodalomból nőtte ki magát, és azért volt
lehetősége megszületni, mert megjelenésével betömött egy olyan lyukat a piacon,
amiről nem is tudtuk hogy létezik. Én örülök annak, hogy megjelent ez az ágazat,
mert nem érzem azt hogy bármi szégyellnivaló lenne abban, hogy nekünk nőknek is
vannak fantáziáink, amiket ki szeretnénk élni, még ha csak mentálisan is. Nem
hiszem hogy a szexuális forradalmon túl, és a női egyenjogúság kivívása után
oka lenne a világnak hüledezni amiatt, hogy mi nők is szeretjük a jó szexet, a
minőségi szexet. Igen, a romantikus-erotikus irodalom jobbára nőknek szól, de
ennek oka az, hogy nekünk nőknek teljesen más izgató, mint a férfiaknak, nekünk
csak a külsőség nem elég ahhoz hogy beinduljon a fantáziánk – ezzel nem azt
mondom hogy nem nézzük meg a jó pasikat, mert persze hogy megnézzük, csak a
látványuktól még nem fogunk összeroskadni a gyönyör súlya alatt. Mi a pasas
egészére reagálunk, és ha működik a kémia, és olyan a partner is, akkor
csodálatosan ki tudunk bontakozni, de ehhez kell a bizalom, vagy legalább a
bizalomnak az illúziója. Az a pasas aki megalázza a partnerét nem érdemes
semmilyen bizalomra, és ha nincs bizalom akkor bukik a romantikus jelző. Akkor
a dolog átfordul a realitás egyik szélsőségességébe, amivel nekem teljesen
addig a pontig nincs bajom, amíg nem kezdünk széles körben könyveket
terjeszteni róla. Egy pszicho thrillerben semmi kifogásom nem lenne egy ilyen
mozzanat ellen. A bajom az, hogy egy romantikus-erotikus szösszenet kapott
ilyen felhangot, aminek nem igazán örülök, mert innen felvetül a kérdés: hol
lesz a határ? Lesz egyáltalán határ? Vagy mire feleszmélünk, addigra már
tényleg semmi de semmi nem lesz szent, és minden elfogadhatóvá fog válni?
Akarjuk mi azt hogy eljusson idáig ez az egész? És mik lesznek a hosszabb távú
következmények? Teljesen ki fogjuk irtani az intimitást, és az igazi
szenvedélyt?
Egy valamiben tudok reménykedni, méghozzá abban, hogy a
piacot az igények határozzák meg. És hiszek abban, hogy az igények sokkal magasabban
vannak, mint ahogy azt jelen könyvünk tükrözi. És így hiszek abban is, hogy
ennek a könyvnek a népszerűsége nem más mint a piacnak egy anomáliája, ami
ritkán ugyan de előfordul.
Még egy kiegészítést engedjetek meg...
Az első kötet lezárása tragikus. Én még ennyire rossz technikai lezárással soha eddigi pályafutásom során nem találkoztam. (Függővég akarna lenni, de ennek így ebben a formában, ennél a trilógiánál leginkább semmi értelme.) Mivel nem nagyon van kiélezve semmi konfliktus, és mivel tartalom sem nagyon akad, így az írónő fogja és elvágja a történetet egy ponton... valahol... ahol éppen puffan. Én komolyan azt hittem a végén, hogy jön a következő fejezet, aztán forgattam a kezemben a könyvet mint valami hülye gyerek, hogy most akkor mi van... elsétáltak a lapok, vagy kiejtettem valahol néhány oldalt? De mint pár pillanattal később kiderült, semmi paranormális dolog nem történt, ez a könyv így ér véget, és kész. Szóval ne essetek az én csapdámba, ne kezdjetek el plusz oldalak után kutakodni.
(Ha esetleg ezek után még lenne kedvetek, elpazarolandó időtök, energiátok, idegzetetek elolvasni ezt a művet.)
Értékelés: SZ.A.R
