Egy újabb gyöngyszeme az Ulpius 18+-os sorozatának. Ismerjük a kategóriát, tobzódunk már egy ideje a témakör nyújtotta újszerűségben, és ezzel párhuzamosan azt is tudjuk már, hogy ez a kaszt meglehetősen kétesélyes. Vagy jó, vagy brutálisan rossz. Jelentem, ezen mű talán a második legjobb lett az én "sikerlistámon", közvetlenül az Élvezd a vaníliát után. Na nem mintha ez a könyv a teljes gyönyör érzetét nyújtotta volna, de legalább olvastatta magát, vagy kétszer sikerült is harsányan kacagnom rajta, és a maga lötyögős módján élvezhetőnek bizonyult. És ezen kategórián belül, ez már marha nagy teljesítménynek minősül.
Lucie Miller, a szétszórt könyvmoly szintén segítségre szorul. Bármire képes lenne, hogy meghódítsa orvos kollégája és titkos szerelme szívét, így kapva kap az alkalmon, amikor Reid csábítási leckéket ajánl cserébe azért, hogy Lucie éjjel-nappal ellenőrizze felkészülését karrierje legfontosabb meccsére.
Reid hamarosan élete legnehezebb küzdelmét vívja Lucie szívéért, mielőtt a lány valaki másnak adná..."
Kiadó: Ulpius
Oldalak száma: 316
Ára: 3499 Ft
Azért merészek az írónők, ha a fantáziák kiötléséről van szó. Az ilyen romantikus könyvekben lassan már nem fogunk egyszerű, hétköznapi pasassal találkozni, aki mondjuk kerttervező, vagy esetleg építőmunkás. Vagy mit tudom én... asztalos. Pedig az de szép szakma! Milyen gyönyörű kis jelenetet lehetne ráépíteni arra, ahogy macsó férfiúnk véres munkájából alkotott, robusztus, kézzel faragott cseresznyefa ágyában hogyan teszi magáévá hősnőnket, miközben kérges tenyerével simogatja annak selymesen lágy bőrét. De nem. A mi kis csalafinta írónőink minden rendkívülit felsorakoztatnak: milliárdosokat, vállalati vezetőket, bűvészeket, katonákat (leszerelt, félig leszerelt, vagy éppen állományban lévőket, néha egyszerre többet is)... Na nem mintha panaszkodnék, csak minél bonyolultabb az alapelképzelés, annál nehezebben hihető a sztori is. Jelen kis szösszenet férfi főhőse MMA harcos. Erről rögtön két dolog ötlött fel bennem. Az egyik már a könyv kinyitása előtt: a Warrior c. film, amit egyszer sikerült végigszenvednem. Nem mondom hogy rossz film lett volna, de mivel dráma így nem is leltem meg benne a felszabadult boldogságot. És ami megmaradt bennem mind a mai napig a moziról, az az hogy a főszereplő pasinak (Tom Hardy) mekkora csukjásizma van. Gusztustalanul kigyúrta magát a forgatásra, annyira hogy az már nem is volt emberi, én pedig ahelyett hogy a történetre fókuszáltam volna, megállás nélkül döbbentből, döbbentbe csapódtam, hogy "te jó Ég, hogy néz ez ki!". Ezek után egy cseppet sem lepett meg, hogy a könyvben is felrémlik a film, az egyik közös, lágy kikapcsolódós este közben. Persze ezek után, én ezen is elkezdtem tökölni. Szóval belebotlasz egy MMA harcosba... Evidens lenne akkor hogy olyan filmet ülj le vele megnézni, ami a munkájáról szól? Akkor már nem is lehet vele megnézni például a Szenvedélyek viharában-t? És miért is van ez így? Akkor ebből egyenesen azt kellene levonni, hogy egy orvossal csak a Vészhelyzetet lehet megnézni? Egy milliárdossal pedig csak és kizárólag majd a jövőre debütáló Szürke ötven árnyalatát? Hát rendben... de az egyszer már biztos, hogyha engem valaki leültetne egy olyan filmet megnézni, amiben az ügyfélszolgálatok vannak fókuszpontban, akkor én tuti hogy a hajam tépve, és sikítozva rohongálnék föl s alá, míg a végefőcím le nem zajlik.
 |
| Hmmm.... |
A másik komoly dolog ami a könyv első pár oldalának átnyálazása után mellbe ütött az volt, hogy a főhősről megállás nélkül Dwayne "The Rock" Johnson jutott eszembe. Oké, Ő pankrátor, és nem MMA-s, de ettől függetlenül mindig sikerült rá asszociálnom. Amikor pedig a könyvben szóba kerülnek a jótündérek, és főhősünk azt mondja hősnőnknek hogy képzelje el tündérjelmezben, és varázspálcával a kezében, akkor pedig egyenesen biztossá vált bennem, hogy írónőnk is minden kétséget kizárólag sziklakeménységű színészünk rabja lehet, méghozzá rajongásig. És nem érdekel, hogy a főhős szőke, és nem sötét hajú, és mohikánosan (jól olvastad Kedves Olvasó! Mohikánosan! Öregem...) viseli a séróját, részemről ez már csak terelés. Főleg ha azt is hozzátesszük, hogy hősünk törzsi tetoválásokkal van díszítve...
 |
| Azért ez vicces... |
Persze ahogy az már lenni szokott tökös faszagyerekünknek, kell hogy legyen érzékeny oldala is, ezért ennek szemléltetéséhez írónőnk beleinjektált a hősbe egy nagyadag művészhajlamot. Szobrászatit... Hah! Kérem szépen Hölgyeim (és természetesen Uraim, kik valamilyen véletlen folytán ide tévedtek), bővült a "milyen pasival szükséges találkoznom halálom előtt" listám. Eddig volt ugyebár a milliárdos cégtulaj, volt katonai szolgálattal a háta mögött, aztán volt még a morcosságosságos skót milliárdos szoknyában, hörgéssel, és akkor itt a következő kötelezendően megbámulandó fajta: a művészi tehetséggel megáldott bármilyen küzdősportot profi szinten űző fazon, aki legalább 190 centi, és piszkosul gazdag, mert a pályafutása már a csúcsok csúcsát döngeti. Remélem azt nem kell kihangsúlyoznom, hogy mindhárom típus esetében előfeltétel a kontúros izomzat, az értelemtől (vágytól, érzelmektől, indulatoktól) csillogó párás tekintet, az állandóan homlokba hulló dús hajkorona, és a komoly felszereltség deréktáj alatt. Ja igen, és minden típusnak csak úgy árasztania kell magából a feromonokat, hogy mágikusan tudjanak hatni a szaglószervemre is. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy csalódottan fogok elpatkolni...
Ami hősnőnket illeti, megint belerobogunk ugyanabba, amibe már tucatszor belerobogtunk. Önbizalomhiány, teljes analfabetizmus öltözködés, és megjelenés terén. Némi szerencsétlenség, megspékelve egy csipetnyi bambasággal. Én pedig még mindig nem értem... Oké, azt értem, hogy miért mindig az ilyenfajta nőt festik le az írónők. Mivel a romantikus irodalom mint olyan, nők által, nőknek íródott eszmefuttatásokat tartalmaz, így persze hogy tele van a nőket foglalkoztató problémákkal. Egyik ilyen pedig a sztereotípia, miszerint a helyes pasik, helyes csajokhoz, a kevésbé vonzók, pedig a kevésbé vonzókhoz húznak. Ennek ellenpéldáival nem egyszer szembesültünk már a realitás talaján, és mivel ezen sztereotípiához mi magunk nők ragaszkodunk leginkább, így csinos fantazmagóriákba csomagolva próbáljuk meg tudatosítani magunkban, hogy vajon mik is lehetnek azok az okok, amik felborítva az általunk elképzelt természeti rendet, totális káoszba taszítanak azzal, hogy keverik a keverhetetlent. A másik ok, hogy mivel mi nők előszeretettel gondoskodunk saját komplexusainkról is, így egy-két bátrabb képviselőnk igyekszik ellenpontozni a saját magunkba beszélt hibáinkat, és előnyként beállítani azt, ami eddig sem volt előnytelen. Istenem, hogy mi nők mennyire agyonkomplikálunk mindent! Ettől függetlenül nekem még mindig problémás annak az elfogadása, hogy miért kell a romantikus szösszenetek hősnőinek minden esetben bénának lenniük. Azért nem egy olyan hölgyemény él ezen a bolygón, aki köszöni szépen remekül elboldogul magával, és úgy en bloc az életével. Nem esik mindenben hasra, tud öltözködni, mi több flörtölni... szexelni. Vagy most rosszul következtetek, és az lenne ennek a sok céltalan irománynak a mondanivalója, hogy a bugyuta nőket jobban kedvelik a férfiak? Lehet hogy én vagyok már évek óta rossz pályán, és ezért nem ismertem fel eddig az ezen könyvekben megbújó titkos bölcsességet? Lehet hogy nekem is sokkal jobb lenne, ha hülye lennék - még ettől is jobban? Amennyiben ezen második feltevés a helyes, akkor bizony én visszaadom a működési engedélyem, és önként és dalolva férfivá operáltatom magam. Ha már nagyon választanom kell a szaporítószerveim, és az eszem közt, akkor én maradok az eszemnél...
És akkor még amit meg kell említeni... a szex. A fullasztó erotika... ami nincs benne a könyvben. De ehelyett kapunk középkategóriás intim jelenetet, aminek sikerült elérnie nálam, hogy forgatni kezdtem miatta a szemem. Mert most sem marad ki a kötelező kör. Főhősünk már az első huncutkodáskor megpaskolja hősnőnk farpofáit. Hát persze hogy férfiúnk, már csak a tesztoszterontúltengésének köszönhetően is, imád irányítani az ágyban. Én kedvelem azon pasik tömegét, akik határozottak amikor megköveteli a haza, de már annyit olvastam a "tudom, hogy mit akarok, és azt kérdezés nélkül el is veszem"-ről, hogy lassan már sikítófrászt fogok kapni tőle. Én! Ez már a vég kezdete... az univerzumé, nem az enyém. Amúgy egy kátyút sikerült kikerülnie az írónőnek. Nem tűzdelte tele a történetet heves vízszintes akciózással. Pont annyi jelenet van a könyvben, ami még gusztusosnak ítélhető, és leszámítva a sablonokat, még élvezhetően is lettek megfogalmazva. Hangulatügyileg a sztori sodrónak mondható, és még helyenként vicces is. Mindent egybevetve "átkötőnek" remek kis kiegészítő olvasmány.
Értékelés: 6 pont
