2013. november 19., kedd

Ahol Megtalálod a Csődörödet Falva kontra kékharisnya 3.



 - Szóval ez lenne az… - nyitotta ki Tanner a műhely feletti kis szobácskának az ajtaját. Hiába próbálta, képtelen volt kikapcsolni magában a kényszert, hogy ne a nő szemén keresztül vizslassa ezt a jobbára lyuknak is alig nevezhető valamit. Hirtelen a helyiség minden kisebb bakija, ordibálva követelni kezdte a figyelmét. Az ócska hangulatlámpán el volt rojtosodva az ernyő, a falak a sarkokban pókhálókkal voltak kidekorálva, nem beszélve az enyhe sárga foltokról, itt-ott. A függöny, ha lett volna olyan bátor, hogy lecsipeszelje a karnisról, valószínűleg megállt volna a saját lábán, annyi kosz telepedett le rá, és ráadásul mindenhol ujjnyi vastagon állt a por. Minden normális lakásban vázák, és szobrocskák képezik a díszítést... Hát ebben a szobában nem. Itt keréktárcsák, tömítőgyűrűk, és mindenféle autóalkatrészek igyekeztek emelni a nem létező pompát. És igen, meglehetősen dohos volt még a levegő is. – Nem egy ötcsillagos szállodaszoba, de a funkcióját ellátja.
- Megvan a hangulata, az már biztos. – motyogta a totális döbbenet jegyében Addison, miközben azon tanakodott magában hogy vajon mégis milyen funkciója lehet ennek a szobának. Raktár… éléskamra – mivel az egyik polc tele volt különböző befőttekkel -, garázs… feketelyuk.
- Ne felejtse szem elől a lényeget – lépett el a nő mellett Tanner – van ágy! – mutatott megjátszott lelkesedéssel a szoba közepén árválkodó egyszemélyes, kockás huzatú kanapéra, majd kétszer jó erősen rá is vágott a háttámlára. Természetesen jókora porfelhő távozott a huzatból a ténykedése nyomán.
- Máris lelkesebb vagyok… - morogta fojtottan Addison, de mivel nem akart hálátlannak tűnni igyekezett kipréselni magából egy mosolyt. A legjobb indulattal is csak egy savanyú grimasz lett a végeredmény.
- Azért remélem nincs porallergiája… - merengett félhangosan Tanner, ahogy próbálta a legészrevétlenebbül megszabadítani a kézfejét valami ragacsos trutymótól. Még csak belegondolni sem volt hajlandó abba, hogy vajon milyen szerves, vagy szervetlen anyagba tenyerelhetett bele.
- Hát ha eddig nem volt, most majd lesz. – dünnyögte az orra alatt a nő, olyan idegesítő helytelenítő fintorral az arcán, amitől Tanner zsebében azonnal kinyílt a bicska.
- Tőlem aludhat a kocsijában is, ha akar… - vetette oda foghegyről – Ha gondolja, még az autópályára is visszavontatom.
- Nem, nem… arra nem lesz semmi szükség. –rázta meg Addison a fejét. Lassan már térden állva fohászkodott gondolatban a diplomatikus oldalának, hogy csak most ne hagyja cserben… Teljesen feleslegesen.  A mihaszna még csak életjelet sem adott magáról.  Egy bölcs nő, mindig észreveszi mikor gyalogol bele egy hím büszkeségébe… Ha már a diplomatikusságnak lőttek, legalább az értelme legyen kéznél. - Így is nagyon hálás – krákogott – vagyok, amiért ennyit fáradozott értem. – krákogott újra.
- Azért túlzásokba nem kell esni. – felelte Tanner fapofával, majd ledobta a kanapéra a tiszta ágyneműt, amiért korábban beszaladt a főépületbe. – Ha bármire szüksége van – indult el az ajtó felé – akkor oldja meg egyedül. Amennyiben életveszélybe kerül, akkor a másik épületben megtalál… Életveszély alatt pedig az olyanokat értem, mint szívroham, agyvérzés, tűzvész, földrengés, meteor becsapódás, és társai. Holmi bogárfóbia, meg fürdőszobában talált kígyó miatt ne merészeljen felverni, mert akkor nagyon dühös leszek.
- Megleszek, Tanner, és köszönöm… - préselte ki a formalitás szabályainak megfelelően a leginkább ideklappoló mondatot Addison. Akaratlanul is megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor sikerült teljesen gúnymentesen egymás mellét tennie, a „Tanner”, és a „köszönöm” kifejezéseket.
- Nincs mit. - ingatta a fejét a férfi. Olyan könnyű volt átlátni a nőn, mint egy szitán. Szinte gyöngyözött a homloka az erőlködéstől, hogy lenyelje a szájára toluló, több mint valószínű, hogy sértő szavak özönét. Szinte már látni vélte ahogy Addison feje fölött, a visszafojtott energiától elkezd egyre jobban összesűrűsödni a levegő, mígnem egyöntetű fekete felleget nem alkot, hogy aztán abból indulhassanak portyára a rosszindulat kövér villámjai. Úgy határozott, hogy ezt a kifejletet már inkább nem várja meg. Szótlanul folytatta az útját kifelé. Már majdnem sikerült lelécelnie, amikor a nő hangja utolérte.
- Várjon!
- Igen? – fordult vissza lemondóan az ajtóból. Túl szép is lett volna, hogy igaz legyen.
Addison egy kis lépéssel közelebb húzódott felé.
- Lenne még egy aprócska problémám… - makogta jól láthatóan zavarban. Kézfejét tördelte, és a tekintete ide-oda cikázott a padló, Tanner lába, és mellkasa közt. Mindenfelé nézett, csak a szemébe nem.
- Nem megbántásként mondom Addison, de amióta belépett a kocsmámnak az ajtaján, magának nincs is mása, csak problémája.
A nő feje kicsit visszakozva ugyan, de egy elfogadható biccentésbe bicsaklott.
- Nos, ez a probléma egy kicsit más keletű…
- Éspedig? – vonta fel kérdőn a szemöldökét Tanner. Majd megölte a kíváncsiság, hogy megtudja, vajon mégis milyen probléma lehet az, ami Addison méretesen nagy egóját ilyen rövid idő alatt képes pórázra kötni.
- Nem tudom egyedül kikapcsolni a ruhámat. – suttogta lángoló fejjel a nő.
- Elnézést, de mit is mondott? – fordította még inkább a nő felé a fülét Tanner. Kizárt, hogy jól hallotta, amit hallott.
Addison vett egy mély levegőt, és egy pillanat erejéig úgy tűnt az égiekhez fohászkodik türelemért.
- Nem tudom egyedül kikapcsolni a ruhámat! – ismételte meg egy idő múlva jóval magabiztosabban, majd lendületesen megfordult. – Látja ezt a rengeteg gombot?
Ó igen… Tanner már jó pár alkalommal megfigyelte azokat a gombokat az este folyamán.
- Arra kér, hogy gomboljam ki a ruháját?
- Nahát, hogy magának milyen éles elméje van! – csattant fel a nő most már türelmetlenül.
- Nincs az én elmémmel semmi gond! Ha azt akarja, hogy segítsek magának levetkőzni, akkor miért nem azt mondja? – vigyorgott Tanner, miközben Addison háta mögé lépett – Ne feceregjen! – pirított rá a nőre, amikor az megpróbált megfordulni. Tenyere a keskeny vállakra siklott. Hirtelen mintha nehezebbé vált volna a szoba levegője.
Addison egy szemvillanásnyi időre azt is elfelejtette, hogy hol van, és kivel. Vagy hogy éppen melyik évszázadban… Mitől olyan forró ennek a pasasnak a keze? És miért érzi úgy, mintha nem is lenne ruha közöttük? És már megint az a fűszeresen fanyar illat… A pulzusa érezhetően megugrott, ahogy Tanner ujjai elmozdultak a nyaka irányába. Most csak képzelte, vagy a férfi tényleg finoman megsimogatta a füle alatt? Te jó ég, csukódott le a szemhéja… Nem, nem csak képzelte…
Tanner minden akarata ellenére sem volt képes a „kéjes” szócskát kikergetni az elméjéből. Csak össze akarta fogni a nő haját… Semmi több. Nem olyan bonyolult ez! A homloktól indulva minden kósza hajszálat hátraseper az ember, aztán összefogja az egész zuhatagot a tarkón, majd teker rajta egyet, és feltornyozza az egész gubancot az illető fejetetejére. Világos. Akkor mégis mi a francot keresett az ujjbegye Addison nyakának a hajlatán? És mit keres ott még most is? A nő ütőere csak úgy kalapált az érintése alatt. Vajon a dühtől, vagy valami mástól? Lassan úgyis teljesen mindegy lenne… Keserédes örömmel nyugtázta magában, hogy már megint feszülni kezd rajta a nadrág. Elhúzta a kezét a selymes tapintású bőrfelületről, majd minden finomkodást nélkülözve két-három mozdulattal lófarokba fogta a nő haját. A vastag varkocsot szorongatva, rá kellett ébrednie arra, hogy ettől hülyébb ötlete is ritkán volt eddig… Ha csak egy kicsit hátrébb vonná a nő fejét, és ha csak egy kicsit jobban kidomborodna az a fenék. Jesszus… El fog durranni…
- Fogja meg! – mordult rá nem túl szívélyesen a nőre.
Addison szemei tüstént kipattantak. Fogja meg?! Mit fogjon meg? Annyira ezért még nem ment el az esze…! Megpróbált nagy harciasan előrébb lépni, de rögtön érezte hogy megfeszül a fejbőre.
- Engedjen el! – sziszegte a fogai közt. Egyáltalán mikor fogta meg Tanner a haját?
- És akkor hogyan fog megszabadulni a ruhájától? Nem tűnik egy kényelmes éjszakai viseletnek… - mutatott rá a tényekre laza hangsúllyal a férfi. Addison már nyitott szájjal kapkodta a levegőt dühében…
- Inkább alszom ebben a… ebben a… - próbált kitalálni valami frappánsat.
- Ruhában? – segítette ki a férfi.
- Ha nagyon tudni akarja, Mr. Crawford – jött egyre jobban indulatba Addison – hamarabb fekszem egy áspisokkal teli verem fenekére meztelenül, minthogy bármelyik testrészét is megfogjam!
Tanner olyan hirtelen engedte el a haját, hogy majdnem előrebukott. Még mindig szaporán emelkedő mellkassal, szemében csillogtatva az összes dühét, fordult a férfi felé. A pasas tekintetéből csak úgy sütött a szemrehányás…
- Fogja. Meg. A. Haját! – nyomatékosított külön mindegy egyes szót, kiváltképp az utolsót. – A haját, Addison… A haját…
- Ne mondja ki még egyszer, ha kérhetem. – emelte fel Addison kimerülten a kezét. A megkönnyebbüléstől majdnem összecsuklott a lába. – Félreértettem…
- Nem mondja? – nézett rá lesújtóan a férfi. – Nem semmi fazonok rohangálhatnak a nagyvárosok utcáin, ha rögvest képes a legrosszabbat feltételezni.
- Nem csak én tehetek róla! – tiltakozott hevesen. – Ismerje el, hogy nem volt a legszerencsésebb megfogalmazás!
- Milyen megfogalmazás? Szó sincs itt semmiféle megfogalmazásról… Csupán két szót tettem egymás mellé, miközben a haját szorongattam. Árulja már el nekem, mégis mit lehetett volna ezen rosszul megfogalmazni?
Addison kedvetlenül lehajtotta a fejét. Próbálta a fapadló rostjaiban megtalálni az igazságot, vagy legalábbis azt a választ, amivel rekordidő alatt kikecmereghetne ebből az egész helyzetből – a „helyzet” alatt mindent értett, ami a kocsija lerobbanása óta történt -, de sajnos a simára csiszolt felület rá se hederített.
- Sajnálom. – préselte ki végül magából. – Én csak azt gondoltam…
- Az a baj, hogy nagyon is jól el tudom képzelni, hogy mit is gondolt. – vágott nyersen a szavaiba a férfi. – És a legdühítőbb az egészben az, hogy képtelen vagyok eldönteni, hogy most magát becsülte-e túl, ami figyelembe véve azt a nagy száját könnyűszerrel feltételezhető is, vagy pedig engem becsült ennyire alá… Mindenesetre, ha nem csalnak az emlékeim, akkor ezt a fajta táncot még mindig ketten járják, aranyom…
- És nem is én kezdtem el simogatni a saját nyakam! – vesztette el most már Addison is a türelmét.
- Én nem is simogattam a nyakát! – hördült fel Tanner nem túl meggyőzően – Vagyis – helyesbítette aztán morogva magát, amikor Addison szúrósan kétkedő pillantásai mélyrehatóan vizslatni kezdték – nem azért, és főleg nem úgy simogattam meg a nyakát… Egyszerűen csak útban volt a haja. – legyintett. – Akarja, hogy kivadásszam ebből a nyomorult göncből, vagy sem? Megfelel a kisasszonynak így megfogalmazva a kérdés, vagy esetleg kívánja, hogy újragondoljam…?
- Az attól függ… Most is elkezd majd tolakodóan simogatni?
- Tolakodóan… Hah! Tudja Addison, ami önnek egy áspisokkal teli verem, az nekem a kasztráció… Így már elégedett?
- Maradéktalanul.
- Remek. Akkor lesz szíves idetipegni a virgácsain, amíg még van türelmem tötyörészni azokkal a nyamvadt gombokkal?
Addison magában morogva lépett közelebb a férfihez, majd nagy kedvetlenül megfordult, és még mielőtt Tanner-nek esélye lett volna újra szekírozásba kezdeni, a jobb válla elé seperte azt a fején lévő kazalt, ami reggel még frizura volt. Csupán az anyag helyenként feszülése jelezte, hogy a férfi munkához látott. Nem érezte sem a testéből kiáramlót hőt, sem az illatát, de még csak a lehelete sem csiklandozta a tarkóját... A legnagyobb távolságból ügyködött, amit csak a jelen helyzet fizikai törvényszerűségei engedélyeztek. Ettől sterilebb már csak akkor lehetett volna, ha csipesszel nyúl hozzá. De miért is bőszíti ez fel? A ruha megfeszült rajta deréktájt, aztán egy arasznyival lentebb, majd még egy kicsit lentebb. Amikor az enyhe húzó érzés a csípőjét érte, akaratlanul is benntartotta a levegőt.
Oké… fújta ki Tanner a levegőt hangtalanul. Valaki igazán megmagyarázhatná a világ férfijainak, miért kell apró, helyes kis gombokat varrni, egy felfoghatatlanul szűk ruhának a felső fenékdomborulatot érintő területére… Mi értelme van? Praktikai szempontból, semmi jelentősége nincs a dolognak, erre a nyakát merte volna tenni. Viszont annál sejtelmesebb, izgatóbb. Incselkedő… Mintha kacéran azt kiabálnák azok a kis borsószemnyi, szövettel bevont műanyagdarabok, hogy „nézd csak… már majdnem ott vagyunk… de mégsem”. A kezét kéne eltörni annak a ruhatervezőnek, aki ezt így, ebben a formában a piacra merte szabadítani. Még három kötözködő szövettel bevont műanyagdarab szemezett vele kibontatlanul, amiből mind a három a barackok közt húzódó, rendesen elképzelt árkocska felett pihent. Díjnyertes popsi… Akaratlanul felmordult, aztán próbálta az önkéntelen reakciót egy marha béna torokköszörülés mögé bújtatni. Pancser… Szorosan összezárta a szemét, és megrázta a fejét. Csak három rohadt gomb… Nem téma. Összeszorítod a fogad, és menni fog. Serényen, mint akit kergetnek! Mert ha még tovább tökölsz, akkor nem marad elég vér a fejedben… Csak ne nyúlj a fenekéhez! Nem, még csak az újbegyeddel sem… Mondom nem! A francba…
Csak a mutatóujjának a hegye. Csak az siklott végig, alig pár centit az egyik halom tetején, és mégis annyira letaglózta a vágy, hogy azt hitte menten összecsuklik. Lehet hogy Addisonnak fel sem tűnt semmi ebből az apró mozdulatból, hisz tényleg alig ért hozzá… De a tudat, és ahogy a tekintete végigkövette saját teljesen illetlen, és minden józan intelemre fittyet hányó tettét, úgy begerjesztette, mint még soha semmi. Volt valami pikánsan perverz abban, hogy a nőnek még csak sejtelme sem volt arról mi zajlik a háta mögött. Legszívesebben kicsatolta volna az övét, és bokáig tolta volna a nadrágját. Nem vacillált volna a gombokkal, egyenesen szétszakította volna ezt a fránya ruhát, félrehúzta volna a bugyit, és egy hangos nyögéssel tövig merült volna ebben a kívánatos testben. Vajon Addison milyen az ágyban? Vajon ott is karattyol megállás nélkül? Vajon mocskosan karattyol, ha már karattyol? Valószínűleg ott sem fogja vissza magát… Tanner visszakényszerítette a kezét a legfelső gombhoz, és finoman átbújtatta azt a lyukon… Majd a következőt is. Mire az utolsóhoz ért, már szakadt róla a víz. Pattanásig feszültek az idegei. Nem volt már mai tacskó, de mégsem tudott visszaemlékezni arra, mikor érzett utoljára ennyire elementáris valamit. Vibrált a testében a feszültség, mintha minden egyes sejtcsoportját vonzotta, ingerelte volna az előtte álló nő. A nadrágjában egyre jobban elhatalmasodó, lüktető érzésen túl, minden szerve fájdalmasan érzékennyé kezdett válni. Az orrát csiklandozta a lány édeskés illata, a szeme szinte falta bőrének gyöngyházfényét, az apró pihéket a nyakán… Minden, de kivétel nélkül minden elsüllyedt körülötte, nem hagyva más fókuszpontot a figyelmének, csak Addisont. Még mielőtt kapitálisan nagy baromságot követett volna el, sebesen kioldotta az utolsó gombot is, és olyan gyorsan lépett hátra, mintha megégette volna magát. Csak most vette észre, hogy olyan hangosan fújtat, mintha legalábbis lefutotta volna a maratont. Ha ez nem tűnik fel Addison-nak, akkor már semmi sem…
- Cipzár. – fordította félig felé az arcát a nő, tekintetét lesütötte, és jól láthatóan kipirult.
Ó, igen… bizony feltűnt neki… és feltételezhetően nem csak a lihegés…
Tanner kíváncsian lépett vissza Addison hátához, direkt jóval közelebb, mint ahol korábban volt. A nő kiszúrta, hogy mi zajlik mögötte. Mondjuk nem volt nehéz dolga, ha azt vesszük, hogy hajszál híja volt csak annak, hogy bele ne markoljon a fenekébe… Addison tudta, mégsem csinált semmit. Miért? Ha nem a nőről lett volna szó, Tanner ezt a passzív-agresszív semmilyen viselkedést, elfogadásnak könyvelte volna el. De ha valamit megtudott eddig Addison-ról, akkor az az volt, hogy nála soha nem lehetett tudni… Megragadta a cipzár végét, miközben kicsit közelebb hajolt, és mélyen magába szívta a nő hajának az illatát. Nem kerülte el a figyelmét, hogy amikor kifújta a levegőt, akkor a lány nyaka lúdbőrös lett. Mint ahogy az sem, hogy enyhén megremegett. Őrjítő lassúsággal elkezdte lefelé húzni a cipzárt. Amikor már a nő hátának a közepénél járt lepillantott. A szétnyíló ruha fokozatosan látni engedte a kecses lapockák csücskeit, a gerinc ívét… a fekete csipkés melltartó kapcsát. Rendben, fújta ki lassan a levegőt, ennek már a fele sem tréfa. Egyre csak az zakatolt az agyában, hogy le kell hajolnia, és végig kell futtatnia a nyelvét a csigolyák vonalán. Csak finoman… érzéssel. Annyira elkalandoztak a gondolatai, hogy még a keze is megtorpant. Addison szaggatott levegővételei miatt – ami szintén nem kerülte el a figyelmét -, egy röpke pillanatra az ujja vége beszorult a nő háta, és a ruha közé. Nem bírta tovább. Megrántotta a cipzárt, és lendületesen lehúzta. Végig. A gömbölyded tomport a melltartóhoz passzoló sötét csipkecsoda takarta, aminek olyan szellős volt a kivitelezése, hogy többet engedett látni, mint amennyit elrejtett. Annak ellenére, hogy nem tanga volt. Tanner amúgy sem kedvelte túlzottan a tangákat. Sokkal jobban szerette azokat a fehérneműket, amik engedték a képzeletet játszani. Ebből a szempontból ez a bugyi csillagos ötösre vizsgázott. Rögtön kiszáradt tőle a szája. Nem bírta parancsolni a kezeinek. Óvatosan félrehajtotta a ruha két oldalát, és pillekönnyen megsimogatta a feltárult bőrfelületet, majd óvatosan lentebbsiklott, és a bugyi felső szegélyénél is végigtáncoltatta az ujjait. Addison összerezzent, ő pedig majdnem felüvöltött a kínlódástól. Minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy a tenyerét a nő szemérme helyett, annak vállaira tegye.
- Ha nem lennék meggyőződve arról – szólalt meg rekedten – hogy maga is azon nők egyike, akiknek a szépség csupán csak egy eszköz a kezükben, akkor most elmondanám, hogy mennyire csodálatosnak tartom a bőrét… Hogy mennyire gyönyörű… Szinte követeli, hogy megérintse az ember… – tenyere önmagától csúszott fel Addison nyakára - Hogy megízlelje… - suttogta a fülébe. Legszívesebben megfordította volna, és a nyelvével tört volna utat a szájába. Ehelyett azonban, mellőzve minden udvariasságot ellépett a nőtől, majd egy szó nélkül megfordult, és otthagyta. Kénytelen volt otthagyni, mert ha csak még egy percig maradt volna, akkor olyat tett volna, amit biztos hogy azonnal meg is bánt volna. A történtek után be kellett látnia, hogy nemcsak szimplán vonzódik Addisonhoz, hanem a szó legállatiasabb értelmében gerjed rá. Legutóbb, amikor hasonló habitusú nőbe botlott, az oltárnál találta magát. Majd két évvel később elváltan. És akkor a negyedét sem érezte annak, amit most. Esze ágában sem volt ugyanazt a hibát még egyszer elkövetni. Ha az allergiások képesek magukat távol tartani a rohamaikat kiváltó dolgaiktól, akkor neki is kutya kötelessége megtanulni, hogyan maradjon távol Addison-tól.
Addison még mindig a szoba közepén állt kezeivel tartva magán a ruháját, miközben minden porcikájában reszketett. Mi a jó nyavalya volt ez? Úgy érezte, hogy elkocsonyásodtak a térdei. Nem mert megmozdulni, mert attól félt, hogy kiszaladnak alóla a lábai. A hűvös nyári levegő kellemesen cirógatta a hátát, mégis úgy érezte, hogy pillanatokon belül spontán öngyulladást fog produkálni. Hallotta, ahogy Tanner elhagyta a helységet. Tudta, hogy már nincs ott… És mégis, még mindig ott volt minden érintésének a visszhangja a bőrén. Megrémült a testének a reakciójától. Persze, máskor is volt már felizgulva, de nem ennyire, és főleg nem ennyitől. Hisz akár le is tagadhatta volna az egészet! Annyira nem történt konkrétan semmi… És mégis szinte minden történt. Halkan felnyögött ahogy a kanapéhoz botorkált, és lerogyott rá. Életében nem volt még ettől erotikusabb, fullasztóbb, kínzóbb, édesebb élménye… Felbolydultak a zsigerei, a lába köze lüktetett, a szája kiszáradt, a fejét mintha vattába csomagolták volna. Ilyen körülmények közt nem lehet logikusan gondolkodni! Lefejtette a vállairól a ruhát, aztán megemelte a fenekét, és gyorsan kibújt a szoknyarészből is. Mint egy alvajáró terítette le a lepedőt, majd tehetetlen tömegként csapódott be az ágyba. A teljes ágyneműgarnitúra fehér volt. Fehér párna, fehér takaró, fehér lepedő… piszkosul jó illatú párna, takaró, és lepedő. Vajon most a tisztán mosott vásznon is tényleg csak Tanner illatát érzi, vagy csak az agya űz gúnyt belőle? Arcát a párnába temette, és fojtottan elsikította magát. Nedves volt, frusztrált, és cseppet sem örült ennek az egésznek. Ha nem feszéjezte volna az idegen környezet, már rég feloldotta volna magában ezt az édes, fájdalmas görcsöt… Isten volt a tanúja rá, hogy nem kellett volna sok hozzá! Igaz, hogy az is csak legfeljebb tűzoltásnak lett volna jó, de legalább egy ideig jó lett volna. Mégis mi ütött belé, hogy ennyire elvesztette a kontrollt? Ennyire fáradt lenne? Vagy ennyire hülye? Egyik sincs kizárva… De egy biztos. Amint visszanyeri az önuralmát, el fogja felejteni ezt az egészet. Amire végképp nem volt szüksége az egy futó románc, egy teljesen kezelhetetlen férfival. Aki ráadásul még veszélyesen jól is néz ki, és olyan hangja van, amikor suttog, hogy attól minden bugyi nedvesedni kezd tíz mérföldön belül. Mindig is büszke volt a helyzet, és emberítéletére. Itt az alkalom, újra bizonyítani azt, hogy nem ejtették teljesen a fejére. A probléma csak az volt ezzel az egésszel, hogy most először életében, az ösztönei homlokegyenest mást súgtak, mint amit az esze…
Share:

21 megjegyzés:

  1. A helyzet fokozódik! :) Nagyon izgi!

    VálaszTörlés
  2. A "Cipzár" felszólításnál komolyan azt hittem, hogy a saját cipzárját húzza le a fickó, mert ő is félreérti! :D De az már bohózat lett volna :)
    Alig várom a folytatást.

    Adri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ilyen helyzetfricskákat sosem képzelem el előre, csak úgy jönnek maguktól. :) Bevallom őszintén, nem is gondoltam arra, hogy a pasas is félreérthette volna. :D Folytatom... folytatom... :D

      Törlés
  3. Abba ne hagyd! egyre jobban élvezem! :)
    Noémi

    VálaszTörlés
  4. Sikítok mindjárt! :D Pont itt abbahagyni? Lehet nem most kellett volna elolvasnom. Most azon fog járni az agyam, hogy te hogy fogod tovább kanyarintani a szálakat. :D És hogy mikor és hogy és .... :D Tudod. Egyre jobb és jobb. Felnevettem a vetkőztetős részen, a szüleim meg néztek, hogy miért törölgetem a szemem. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem akkor jó egy történet, ha elkezdi felpörgetni az agyad? :D Képzeld azt, hogy nagyon fáradt voltál éjszaka, és elaludtál felette... aztán képzeld el azt, hogy pár napig nem fogsz tudni belőle olvasni a milliónyi tennivalód miatt. :D Szóval csak serényen gondolkozz, aztán majd kivesézzük, hogy mennyire klappol a Te elképzelésed az enyémmel. :) :*

      Törlés
  5. Bravó! Eszméletlen jó! *.* Minden fejezettel egyre jobb és jobb! Nagyon remélem, hogy ezt a sztorit olvassa valamelyik kiadó embere, és elgondolkozik azon, hogy ezt bizony ki kellene adni nyomtatásban. Megérdemelnéd, mert igazi író vagy! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na ne szaladjunk ennyire előre. Hobbiíró vagyok... :D Egy lektor lehet hogy a falat kaparná kínjában tőle. Én már annak is nagyon örülök, ha Te/ti örültök. :) :*

      Törlés
    2. Ne röhögtess. Hobbiíró... meg hogy egy lektor ettől kaparná a falat... rossz poén. :) Miller könyveitől nem bírta valamelyik illetékes kaparni a falat?
      Mi meg annak, hogy Te örülsz, amiért mi örülünk a sztoridnak. :) A Jó sztoridnak! ^_^ :*

      Törlés
    3. Mondjuk az egy tényleg nagyon jó kérdés, hogy miért nem kaparta egy lektor sem a falat Miller, Kenner, és a többi csoda történetei közben... :):):):):*:*:*

      Törlés
  6. Basszus a barátnőm mondta hogy nézzek be és olvassam el. Elkezdtem olvasni és nem tudtam abbahagyni hihetetlenül jó és tetszenek a párbeszédek élek-halok az ilyen riposztokért. Remélem minél hamarabb folytatni fogod. :) Üdv Linda

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Linda! - na ilyen sem volt még... :) Linda a Lindának... :)

      Hétvégén várható a következő epizód, remélem fogok olyan lendületesen haladni vele, mint ahogy tervezem :) Nagyon örülök, ha jól szórakozol rajta, én is jókat röhögök néha magamban, magamon. :D Remélem figyelemmel fogod kísérni a teljes történetet. Nagyon bízok abban hogy csak nem tolom el, bár ki tudja. :)

      Üdv,
      Linda

      Törlés
  7. Már alig várom a frisset :D Üdv Linda

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. egy kis türelmedet kérném, és minden más olvasó türelmét is. Sajnos egy előre nem látott utazásos dolog jött közbe, így csütörtökig biztos nem fogok tudni írni hozzá új epizódot, de a hét második felében már biztos hogy haladni fogok vele. :) Annyira irritáló, amikor az emberben ott van már hogyan folytatódjon a történet, kialakult a konkrét kép, csak nincs idő papírra vetni. Már én is tűkön ülök... :D:D:D

      Törlés
  8. Szia

    Gratulálok az íráshoz és kíváncsian várom a folytatást.
    Csilla

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Örülök, hogy elolvastad. :) Köszönöm, hogy ilyen szorgosan olvasgatsz még mindig. Remélem nem fogok csalódást okozni. :)

      Törlés
    2. Ez természetes mindig felnézek az oldalra csak mostanában az irodalom más vizein lavírozok és az általad ajánlott könyveket
      nem olvastam de itt vannak a mínuszok és jól fog esni a lelkemnek
      egy vérpezsdítő történet.

      Törlés
  9. Kedves Linda! Itt a druszád, csak kérdezném, hogy mikor lesz friss? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Linda! :) Már folyamatban, íródik, remélem legkésőbb hétvégén fel tudom majd tenni ide. :) Gőzerővel igyekszem csinálni, de mindig belekotyog valami hétköznapi kötelezettség... :D Fene. De legkésőbb hétvégén már a hozzászólásaitokat szeretném olvasni. :)

      Törlés