Sylvia Day: Hozzád kötve 2012

Úgy látszik, hogy az erotikus árnyalatú könyvpiac, némi újítgatás után, újbóli fénykorát hivatott átélni, legalábbis a könyvkiadási ütemet figyelembe véve. A Szürke ötven árnyalata után, az Ulpius nem sokáig volt tétlen, e hónapban a polcokra parancsolta a konkurenciát is. A Crossfire sorozat nyitókötete, legalább annyira szórakoztató, mint amennyire megdöbbentő... És sajnos az a baj hogy ezeket a jelzőket nem feltétlenül pozitív értelemben értem. A történet annyiban tér el James alkotásától, hogy itt szinte minden stratégiailag fontos szereplőt szexuálisan zaklattak. A főhősnőt, a főhősnő biszex, modellként pénzt kereső lakótársát, és természetesen a főhőst is, bár erről az első könyvben nem tudunk meg sokat, mély fájdalmamra...

A könyvre legjobban a lendületes jelző illik. Míg James esetében (leszámítva a botrányosan lebutított második kötetet) az embernek van ideje elmerülni a cselekményben, beleolvadni a főszereplő bőrébe, addig ebben a könyvben erre esély sincs, mert minden olyan ripsz-ropsz történik. Meglátjuk egymást, aztán újra, némi csetlés-botlás az irodába való belépéskor (ami nekem valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva, valahonnan rettenetesen ismerős volt), aztán már terítéken is a "mikor dugunk" téma...

New York pezsgő hétköznapjai adják a keretét a történetnek, a nyüzsgés, a tömeg... Nem tehetek róla, de nekem megállás nélkül az motoszkált a fejemben olvasás közben, hogy vajon eme város lakossága, a valóságban is ennyit szaladgál? Jótékonysági est, ilyen edzőterem, olyan krav maga óra, egész napos nagytatarozás a szépségszalonban, pszichiáter, családi kerti parti... Az edzés annyi alkalommal szóba kerül a történetben, hogy a könyv végére komoly lelkiismereti dilemmám lett a saját tunyaságom.

A főhősnőnk jobbára egy hisztis, gazdag nőcike, akinek nagy baja, hogy maga sem tudja mit akar. Annál a résznél, amikor a bárban leülnek beszélgetni, és a nő lefekteti a szabályokat, én egyszerűen képtelen voltam rájönni arra hogy mit is akar. Nem akar kapcsolatot, meg érzelmi kötöttséget... bocs ez utóbbit talán mégis, de csak egy keveset, mert nem szeret úgy ágyba bújni senkivel, hogy nincsenek a háttérben megbújva közös, nem reszelésről szóló kétszemélyes programok. De ezeknek a programoknak nem kell feltétlenül randinak minősülniük, mert hát ugye egyikük sem akar kapcsolatot... Szóval akkor most mi van? Komolyan, ilyenkor megértem miért szokták azt mondani a férfiak, hogy a nőkkel nehéz. Szerintem egyszerű. Akarok viszonyt, vagy sem, akarok-e kapcsolatot, vagy sem. Ha viszonyt kezdek, akkor nem várok rózsákat, meg mélyen szántó érzelmes leveleket, és nem kezdek el nyavalyogni ha a tettek mezejére kell lépni, ha meg játszom az érinthetetlent, mert nekem csak x randi után engedi a szervezetem a kamatyolást, akkor nem kezdek el duzzogni, ha nem vágnak gerincre. Nem értem... Na jó... Lapozzunk.

A szexjelenetek... Jamesnél is nagy bajom volt az első szám első személyben történő fogalmazás, és ezzel itt is akadtak problémáim. A helyzet a következő. Amikor E/3-ban van egy könyv megírva, akkor azt úgy látom magam előtt, mintha az egész előttem zajlana. Ha E/1-ben akkor az agyam mindig úgy érzi, mintha bele akarnák erőszakolni valamibe, amiben Ő nem biztos hogy szívesen részt venne. A sok "mondtam", "vettem", "tettem" stb... én pedig szituációtól függően csípőből kontrázok, hogy "határozottan nem tettem", "ilyet még akkor sem mondanék, ha...", a hisztis jeleneteknél, pedig "na persze"... Szóval ez már elve megzavart kicsit, ami azért furcsa, mert Jeaniene Frost esetében semmi bajom nem volt az E/1-el. Lehet azért, mert ott Cat személyisége közelebb állt hozzám, így a gondolataival jobban tudtam azonosulni. Itt ezt sajnos nem sikerült összehoznia az írónőnek. Képtelen voltam a főhősnő agyával gondolkozni, átérezni a zavaros érzelmeit pedig pláne nem. Gideon személyisége akár még fel is csigázhatott volna, ha lett volna benne valamilyen következetesség, linearitás... De a főhősünk is legalább olyan zavaros, mint Eva. A történet elején jobbára egy átlagosan arrogáns, nagyhatalmú, egocentrikus, "ki ha én nem" típusú férfi, aki teljesen tisztában van a saját értékeivel, hátrányaival. És nem is történik nagyon semmi, ami kibillentené az olvasót ebből a képből. Az hogy nyomoz a nő után? Hogy elrendezi, hogy ugyanabba a bárba kerüljenek? Hogy külön szobája van fenntartva a pásztoróráira egy hotelban? Ez leginkább csak azt igazolja, hogy a befolyása, és a vagyona elég nagy ahhoz hogy ezt megtehesse. Ettől még nem válik hatalommániássá, legalábbis egészségtelen kereteken fölül nem. Aztán valamikor a könyv háromnegyedénél, jön a feketeleves... Gideon is szereti a saját dominanciáját érvényesíteni az ágyban. Ez lesz a következő divatbetegség az erotika keretein belül...

Christian Grey-jel szemben azonban Gideon, nem a karabineres, análisan öklözős típus... Konkrétan az első részben nem igazán lehet rájönni arra hogy Ő a dominancia mely árnyalatait részesíti előnyben, mivel szerény véleményem szerint semmi olyan nem történik a főhősök közt, ami a vehemensebb erotika keretein belül ne jöhetne szóba... De lehet hogy ez nem az írónő hibája, hanem az én ízlésvilágomé.

Mindenestre nekem a könyv emiatt kicsit zsúfoltnak hat. Nem feltétlenül állítanám hogy nem racionális...Csak kicsit olyan mintha minden devianciát fel akarna sorakoztatni (biszexualitás/homoszexualitás/dominancia), és mindezt az előzményekre akarná visszavezetni. Mintha csak és kizárólag, akkor lehetne az embernek az átlagtól eltérő szexuális ízlése, ha előtte minimum egyszer megerőszakolták... Nos szerény ismereteim alapján, erőszakot elszenvedő egyének estében a deviancia felbukkanásának az esélye, közel azonos a visszahúzódás, és megtagadás esélyével, és teljesen hétköznapi múlttal rendelkező egyének estében is kialakulhat a szokásostól merőben eltérő szexuális ízlés. Ezért megint csak visszás nekem a könyv. Ami viszont tetszett, hogy eddigi olvasmányaim folyamán nem sok olyan történettel találkoztam, ahol a szexuális zaklatás utáni állapotnak ezt az oldalát tárják fel. A legközkedveltebb forma eddig mindig a visszahúzódott, bezárkózott nő esete volt, akit a főhős kiédesget a gyönyörök földjére, holott sok esetben a bántalmazott úgy reagál, hogy a szélsőségesség felé billen, és vagy a fájdalmat, vagy a dominanciát választja, ezzel is erősítve magában a tudatot, hogy a bántalmazásával ellentétben, ez most a saját döntése. Rajta múlik... Valamiért a közvélemény ezzel a reakcióval eddig nem nagyon mert számot vetni, pedig létező dolog, és az hogy ebben a könyvben ez napvilágot is lát, és megjelentették hazánkban, felcsillantja bennem a reményt, hogy kicsi konzervatív nemzetünk a tolerancia talajára lépett, és talán valamikor az elkövetkező évtizedekben képes lesz megdöbbenés nélkül lereagálni a szokásostól eltérő nemi életet. Összességében a könyv nem volt rossz, egyszer érdemes elolvasni, ha másért nem is, azért mindenképp, hogy a konkurenciát is megismerje az ember. Hasonló témában nem sokára kiadásra fog kerülni a Geopen Könyvkiadó részéről Sara Fawkes: Amit csak ő akar c. könyve, amit én már igazán várok... Bízom abban, hogy a sok ilyen jellegű könyv közt lesz legalább egy olyan, ahol az érzelmi motiváltság, párhuzamot fog mutatni a történtekkel, és nem kell majd fognom a fejem olvasás közben, miközben próbálom összerakni, hogyan s miért is jutottunk el oda, ahol éppen vagyunk.