A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Levia Anne. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Levia Anne. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. január 25., vasárnap

Levia Anne: A múlt ára /2014/

Azzal nyitnám a soraimat, hogy sűrű elnézéskérésemet tolmácsolnám felétek Kedves Olvasóim! Mind magánéleti, mind egyéb fronton bekövetkezett kisebb, nagyobb zökkenőim eredményeként az utóbbi hónapokban nem volt lehetőségem foglalkozni a bloggal, illetve a könyvolvasással, és az írással sem. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, és azon vagyok, hogy mihamarabb újra csatasorba állhassak. Csak bízni tudok abban, hogy az erőfeszítéseimet megkoronázandó, nagyon hamar újra itt leszek majd Veletek, és hogy sikerül majd újabb szórakoztató véleményekkel megszépítenem a napjaitokat. A folyamatban lévő Addison és Tanner sztori sincs elfelejtve, amint az agyam helyrebillen, és újra képes leszek elmerülni kis romantikus kalandjukban, be is fogom fejezni. Hiszem, hogy erre sem kell majd újabb hónapokat várni.
Addig is, amíg én szorgalmasan azzal szórakoztatom magam, hogy kiskanállal lapátolom az élet produkálta trutyit magam körül (de lett volna más kifejezés is a trutyi helyett, ami alkalmazni tudtam volna...), lenne itt egy könyv, amit ajánlanék figyelmetekbe.
Abban a szerencsében részesültem, még tavaly év végén, hogy egy hazai író első könyvének értékelésére fel lettem kérve. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy mély hálámat fejezzem ki Levia Anne felé, aki birkatürelemmel viseltetett irántam, és minden zokszó nélkül kivárta, hogy alig két hónap alatt elolvassam a könyvét, és megírjam róla a véleményemet. Nagyon köszönöm  a kedvességedet, és a kitartásodat! Nem tudom szavakba önteni, mennyire hálás vagyok Neked!
Az írónővel interjú is készült, amit itt olvashattok.
És akkor térjünk is rá jelen bejegyzés lényegi részére.




"Mit tennél, ha egy nap arra ébrednél, hogy mindent elvesztettél?
Ködbe vesztek az emlékek, oda lett a múltad. Nem tudod kik a barátaid és kik az ellenségeid.
Carolinát, az ismert újságírót, súlyos autóbalesete után cserbenhagyjak. A kórházban emlékek nélkül ébred – mostantól csak az ösztöneire hallgathat. Üldözik, élete veszélyben van, és csak egy valakire számíthat. Vajon visszaszerezhető minden, vagy a szerelem is az emlékekkel együtt veszett el örökre?
Minden feltörő emléke keserédes, és veszelyes irányba űzi. A remény hajtja, hogy mindez a küzdelem megéri.
Levia Anne páratlanul izgalmas romantikus krimije az újrakezdésről, a kitartásról, a reményről, a hűségről, a szerelemről és az igaz barátságról szól, egy olyan korban, amikor ezek a szavak már nem sokat jelentenek."

Kiadó: Álomgyár kiadó
Oldalak száma: 224
Ára: 2790 Ft


Gondolom vannak köztetek olyanok, akik szoktak sorozatokat nézni. Na nem az olyan brazil szappanoperás, agyrémes, "Ricardo, így meg úgy szeretlek, de a testvéred apjának, a fivérének az unokaöccse a férjem, és bár a gyermekem az nem az övé, hanem a tiéd, a család miatt nem lehetünk egymáséi... mert megölted a nagyanyám fivérének gyermekének az unokahúgát" típusra gondolok itt, hanem az igényesebb fajta CBS, NBC, AMC és társaik által forgalmazott sorozatokra. Aki figyelemmel kíséri az amerikai csatornák termését, az tudhatja, hogy ezen adók nagyon széles spektrumon termelnek. Vannak családi drámáik, politikai drámáik, sci-fi, horror és egyéb termékeik, és igen nagyon nagy a verseny is köztük. Ami majd minden csatorna esetében előfordul az a krimi. Mert a krimi jó, a krimi majd mindenkinek elnyeri a tetszését, és meg lehet közelíteni ezt a kategóriát kismillió szemszögből. Lehet komoly életszagú krimit forgatni, lehet kicsit viccesebb krimit készíteni, és lehet olyan krimit is alkotni, ami egy kicsit természetfeletti. Részemről teljesen mindegy melyik témakörben történik az adott sorozat realizálása, én mindegyikre vevő vagyok. És hogy ez most hogy is jön ide...
Ha A múlt árát valamelyik sorozathoz hasonlítanom kellene, akkor azt mondanám, hogy kicsit olyan mint a Mentalista, vagy mondjuk a Forever - ami amúgy egy éppen első évadját élő kis szösszenet, és nekem nagyon elnyerte a tetszésemet. Ezekre a sorozatokra nagyjából az jellemző, hogy lendületesek, nem lelkiznek mindent agyon - bár néha azért egy kis lelki válságot belecsempésznek a szálakba -, és hogy mindegyikben van romantika - mert mint tudjuk anélkül nem történet egy történet. Kikapcsolódásnak mindegyik tökéletes, mert maximálisan ellátja azt a feladatot, amire rendeltetett - kirángat a hétköznapok világából, és amíg nézzük őket, addig maximális szórakozást is nyújtanak. Nem lehet őket abbahagyni, mert amikor kell viccesek, amikor kell érzelmesek, és van bennük vér. Ergo, az én kis szentháromságomat csont nélkül teljesítik.
Levis Anne története ugyanezt az elméletet követi.
Carolina, az újságíró, úgy ébred egy kórházban, hogy nincsenek emlékei, nem tudja mi történt vele, és egy biztos kiindulási pontja van, méghozzá az, hogy marha zűrös egy életet élhetett, mert olyan alvilági figurák keresik fel, akiktől józan ember sikítva menekül. Nem tudja ki a barát, ki az ellenség, és seperc alatt fenyegetések tömegével kell megbirkóznia. Aztán innentől a dolgok lavinaszerű sebességgel beindulnak, esély sincs a mély lelki traumák feldolgozására, mert az információk peregve cserélik egymást, csak győzze főhősünk az agyával követni is őket. Megjelenik Rossz Fiú NO.1, majd alig pár oldallal később megjelenik Részben Rossz Fiú NO.1, akinek leghűbb barátja Rossz Fiú NO.2 - és akiről a sztori végére kiderül, hogy inkább csak Részben Rossz Fiú NO.2. Dilemmák hadával kell szembesülnünk párkapcsolati fronton is, hiszen már az első pár oldal után teljes a zavar, hogy hősnőnk a sok hím közül melyiknek mikor adta oda magát, ha egyáltalán odaadta magát - mivel Carolina sem tudja mi a helyzet, így mi sem, ha tisztán akarunk látni, akkor hölgyikénk tempóját követve kell a történeti gubancokat szépen, lépésről lépésre kioldanunk. És míg a cselekmények a maguk természeti rendjét követve haladnak amerre haladnak, vissza-visszatekintéseket is kapunk, amikor főszereplőnk elméje életre kel, és felszabadít néhány emléket. És akkor még nem esett szó, a szélvészkisasszony hugicáról, aki egy hurrikán kecsességével robban be a történetbe...
Szóval mit nem lehet a sztori olvasása közben tenni? Unatkozni. Számomra nagyon kellemes élményt nyújtott a könyv olvasása, mert nem a drámára épít, egy céliránya van csupán, szórakoztatni, és ezt teljesíti is. Van benne románc, a karakterek vonzóak - főleg a férfiak -, van benne izgalom, vannak benne banditák, és van benne humor... És ettől több nem is kell. Nem közvetít véresen komoly konklúziókat, nem késztet végtelen ciklusú agymenésbe, egyszerűen csak ott van, és kikapcsol. És ez az én kicsit jelenleg háborgó elmémnek így tökéletes is volt.
De még mielőtt azt hinnénk, hogy a nagy válságomban agylágyulást kaptam, azért lenne egy-két, nem túl drasztikus, ám de mégis észrevételem.
A történet elején hirtelen túl sok szereplő kerül megmozgatásra, és ettől helyenként zsúfoltnak hat (Adam, Michael a két Ortega az ügyész az FBI-os)... Pocsék névmemóriámnak köszönhetően rendre össze akartam keverni Adamet meg Michaelt - két átlagos név, és amikor Michael megjelenik, hirtelen összezavarodtam, hogy akkor most ki is az aki már (kicsi spoiler) meghalt? Ez az átmeneti zűrzavar persze a a történet előrehaladtával feloszlik, és a kép lassan letisztul, de az első információhullám számomra egy kicsit tempósra sikeredett. Elgondolkoztam azon, hogy lehet hogy ez tudatos volt az írónő részéről, hisz csak egy amnéziás hősnő a főszereplő, és hát belegondolva magunkat egy hasonló szituációba, azt kell mondjam, vélhetően mi is csak kapkodnánk a fejünket, hogy akkor most mi is van...
Carolina személyisége kedvelhető, karakán mivolta ellensúlyozza a történet lendületét, ettől függetlenül helyenként egy kicsivel több dráma el fért volna a sztoriban... Mondjuk itt feszül némi ellentmondás, mert ha megkapta volna azt a leheletnyivel több lelki nyavalygást a történet íve, kétségbeesést, és összezavarodottságot, akkor azáltal Carolina rengeteget vesztett volna az erejéből, szóval ezért úgy vagyok vele, hogy így is rendben valónak találom a művet.
Ettől több "problémát" felsorakoztatni nem tudok.
A stílus jó, ahol kell humoros, a karakterek kedvelhetők (főleg a húg, meg a gaz bérgyilkos - róluk annyit kell tudni, hogy nem fognak eltűnni, tervben van a folytatás is, de erről többet megtudhattok az interjúból), a visszamerengések/emlékképek/felvillanások ábrázolása jól beintegrált.
Összességében kijelenthető, hogy alapvetően jó könyvről beszélünk. Ha figyelembe vesszük, hogy ez az első könyve az írónőnek, akkor pedig pláne. Azon napokra javasolt, amikor egyszerű kikapcsolódásra vágyunk, semmi másra csak szórakozásra.

Értékelés: 7 pont
Share: