2014. február 24., hétfő

Tamara Webber: Easy - Egyszeregy /2013/

Egy kis kiegészítésre szorul az előző könyves bejegyzésem. Ami kimaradt a kritikából, az az volt, hogy azért kezdtem bele egy new adult irományba, mert jó könyvet szerettem volna olvasni. Oké, hogy szeretek akkor is fejjel rohanni falnak, ha tudom hogy fáj, de van az az ideggyenge állapot, amikor tényleg képtelen vagyok odafigyelni egy nyilvánvalóan pocsék könyvre. És hát az oldalsávban már jó ideje terpeszkedő Örök rabság c. "könyv" a 70. oldalnál visszavonhatatlanul kifektetett. Ha egyszer befejezem azt a maszlagot, olyan véleményem lesz róla... de olyan... Még saját önnön szabadszájúságomat is felül fogom múlni, ami azért nem kicsit kihívás. Szumma szummárum, félre kellett tennem azt az "alkotást", mert minden lelkesedésem, és bizalmam tovaszállt. Na mondom, ilyen állapotban - a háborgó tenger helyett, inkább menjünk egy pocsolyába pancsikolni alapon -, kezembe kaparintottam A hibátlan játékot... aminek ismerjük a végét. A könyv körülbelül annyira volt jó ötlet, mint öngyilkosnak a nyakára tekerni a kötelet, majd egyik kezébe altatót, másik kezébe kést adni - biztos, ami biztos. Morbid, tudom, ne rójatok meg érte, csak már a humorom is kezd átmenni gyászosba. Szóval végleg elment a kedvem. És ilyenkor jön az isteni sugallat. Mondjuk egy olvasói ajánlás képében. Míg az FB-n morogtam a magamét, egyik kedves olvasóm hozzászólt a hivatkozásomhoz, hogy szerinte ha ebben a kategóriában kívánok vesztegelni, méghozzá színvonalasan, akkor próbáljam meg jelen könyvünket, mert az jó könyv. Illetve javasolta még Rebecca Donovan Elakadó lélegzet c. könyvét is, ami szintén bekerült a listámba. A fülszövegek szemrevételezése után, az Easy mellett döntöttem - férfiasan bevallom - verejtékező homlokkal. Hogy miért izzadtam meg a választást? Hát mert először is, én én vagyok, másodszor pedig mert az Easy piros pöttyös könyv. A Könyvmolyképző Kiadónak voltak merényletei kiadásai, amiket amíg élek képtelen leszek megbocsájtani, és hát ugyan miért én lennék az a kivétel, aki nem előítéletes... És ilyenkor szokott jönni a győzködés, hogy ajánlott könyvről van szó... Valaki elolvasta, értelmezte, feldolgozta, és még a procedúra végén is érdemesnek ítélte, szóval rossz csak nem lehet! Az ajánlott könyvekkel egyébként sok baj nem szokott lenni. A vicc, hogy a környezetem teljesen berendezkedett az én antivélemény-alkotási szisztémámra, ergo soha nem azt szajkózza nekem, hogy mit olvassak, hanem mindig azt, hogy mit ne. Amivel ugyebár nem feltétlenül vagyok előrébb. A világért sem panaszkodásból mondom, mert hiszem hogy az ismeretlen út a legizgalmasabb, hisz arra soha nem járt még senki. Fedezzük fel együtt egy-egy kigyomlálatlan kategória mélységeit, és magasságait! - és itt be is fejeztem a lelkesítést...
Na de visszakanyarodva az Easy-hez... Ott tartottunk, hogy hangyányit remegő kézzel ütöttem fel a könyv elejét... Gondolom ismeritek azt az érzést, amikor a harmincadik oldalnál már tudjátok: ez jó lesz! Ez bitang jó lesz! Még csak be sem indult a cselekmény rendesen, de már bevonzott, megvett, megigézett... Amikor zsigeri szinten agyoncsap a meggyőződés: ez nem lesz elpocsékolt idő! Azt most nagy kegyesen felejtsük el, hogy ugyanezzel a boldogságérzéssel párhuzamosan megszületik a pánik is, miszerint nehogy egy ilyen erős rajt után puskázza már el az író a történet még fennmaradó közel 90%-át! Igen, egy erős kezdés után, szó szerint vérre megy a játék a szerző, és az olvasó közt. A visszacsatolási folyamatok bugyutából átavanzsálnak élesbe, élet-halál kérdésbe... Mert gondoljunk csak bele! Egy eleve pocsék könyvnél, ami már a fejétől bűzlik, nem is nagyon várunk el semmit. Elkezdjük, az amúgy sem túl magas izgalmi görbe lehuppan a nullára, és ott is marad. De a jól indított könyv, az tipikus esete a "magasról szép pofára esni" elvnek, amennyiben a felénél hanyatlásnak indul. Tudok erre példát is: E. L. James. Egy korrekt első rész után, két olyan könyvet dobott piacra, amiktől zokoghatnékom támadt. Én balga nagy lelkesen vetettem bele magam a trilógiájának a második részébe, és taknyoltam akkorát, amitől azóta is zúg a fülem. Az ilyen tízpontos hasra vágódásokat nem csak több köteten belül lehet produkálni. Az igazán rutinosaknak megy ez egy könyvön belül is. Így én már csak akkor vagyok nyugodt minden esetben, ha az utolsó mondatot is elolvastam. Ha akkor is az még a véleményem, hogy a könyv jó volt, akkor a könyv jó volt, és pont. Most azt csak halványan idegondolom, hogy igen, tudjuk... nálam ez meglehetősen ritka.


"Egy ismeretlen megmentő.
Egy nyugtalanító titok.
A szerelem nem mindig sima ügy.
A fiú figyelte a lányt, de nem ismerte őt. Aztán egy váratlan összecsapás jóvoltából a megmentőjévé vált.
Tagadhatatlan vonzerő hatott közöttük. Ám a múlt, amelyen a fiú kemény munkával igyekezett felülkerekedni, és a jövő, amelybe a lány őszinte hitét vetette, azzal fenyegetett, hogy elszakítja őket egymástól.
Csak együtt vehették föl a harcot a fájdalom és a bűntudat ellen, nézhettek szembe az igazsággal, és találhattak rá a szerelem nem várt erejére."

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 334
Ára: 2999 Ft





Szóval az Easy... Kezdjük az alapoknál. Mitől jó egy jó könyv? Na persze, hogy nekem erre is vannak elméleteim, méghozzá szép számmal. Ha komolytalanul közelítjük meg a kérdést, akkor van egy szentháromságom, amivel jobbára bármit el lehet adni manapság: szex, vér, humor. Ezeknek a kombinációira veszettül nyitott a piac, még akkor is ha a könyv klisé. Szomorú tény ez, de igaz. Itt a fordított pszichológia is megjelenik, lásd erotikus katyvaszok. Azokban ritka a humor, de előfordul - ha máskor nem, hát a kritizálási fázisnál -, nyomokban tartalmaznak vért - ide értendő, a "vért izzadva olvastam el" álláspontot is -, és tömve vannak szexszel - ehhez nem tudok mit odabiggyeszteni. Persze a piaci igények boncolgatásánál nem azt értem, hogy mi olvasók mire vágyunk, hanem azt, amire a sok okos gondol, hogy szerintük mire vágyunk. Ha komolyabban kell megközelíteni a "mitől jó egy jó könyv?" kérdést, akkor azt egy alig 100 oldalas esszében ki is tudnám vesézni. Senkit nem akarok halálra rémíteni, így igyekszem rövid lenni...

1, A karakterek
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a karakterek mennyire kulcsfontosságúak. Meg kell teremteni az alapjellemzőiket, aztán következetesen hűnek is kell maradni végig a személyiségeikhez. Nem lehetnek szélsőségesek, mert a szélsőségességgel az olvasók nehezen fognak tudni azonosulni. Kivételt képeznek ez alól a rétegkönyvek, amik ténylegesen arra vannak kiszuperálva, hogy szélsőségeket jelenítenek meg. Az ilyen könyvek, nem a szórakoztató irodalom részét képezik, tehát tekinthetjük őket jelen pillanatban irrelevánsnak. Na már most, ha megvannak a szereplők, akkor kell hozzájuk egy jó nagy adag empátia. Meg kell tanulni a fejükkel gondolkozni, és aszerint kell funkcionálniuk, úgy kell döntéseket hozniuk, hogy az harmóniában maradjon a jellemükkel. Ergo az írónak az egyik feladata az, hogy ne a saját döntéseit, véleményét írja bele az adott könyvbe, hanem azt, ami az adott főhős személyiségébe beleillik. Itt van némi áthajlás, mivel a legtöbb író, akarva akaratlanul beleírja magát a saját könyvébe, vagy legalábbis egy kis részét önmagának. Egy írónak tudnia kell azonosulni a szereplőjével, így szinte kivitelezhetetlen az hogy olyan személyiségről írjon valaki, ami annyira távol áll tőle, hogy szinte nem is látja. Kivételt képeznek ez alól, az olyan "tehetségek", akiknek az empatikus készsége annyira erős, hogy adott felkészülés után, szinte bármire képesek agyilag ráhangolódni. Ez is nem kevés veszélyt hordoz magában, mivel ilyenkor a szerző hajlamos annyira átlényegülni, hogy már azt sem ismeri fel merre van a valóság talaja. Jelentem: ez utóbbi típus vagyok én. Részben. Sajnos nem mindig van lehetőségem nyakig merülni egy általam kreált világba, de amikor elmerülök benne, akkor mellettem akár a ház is összedőlhet. Az pedig már megint más kérdés, hogy fogalmazási készségek terén mennyire vagyok jó. A szándék megvan, a züllött elme adott, a többit pedig majd meglátjuk. Lényeg a lényeg, karakterek jellemábrázolásának a szempontjából, amiknek teljesülnie kell: általánosság - olyan tulajdonságok, amik nagy valószínűséggel majdnem mindenkire jellemzőek, hogy tudjunk azonosulni -, következetesség - ne csapongjon jobbra-balra az illető szereplő, mert a csiki-csukitól agyrázkódást fog kapni az olvasó -, idealizálás - mert ugyebár a "hétköznapi embert" mindenki ismeri, és lássuk be elég unalmas a fazon. Ami még nagyon fontos: az arányosság. Semmiből ne legyen az adott karakterben túl sok, vagy túl kevés. Hogy ki, melyik emberi tulajdonságra fog építkezni, azt mindenki maga dönti el. Sztereotípiák akadnak dögivel. Van a macsó hím, aki mégis érzékeny, van az öltönyös atyaúristen, aki első ránézésre hatalmas, második ránézésre más értelemben véve hatalmas, és akit tuti minimum egyszer megerőszakoltak, aztán van még - régebbi példákban - a kicsit kocka, kicsit szerencsétlen, de azért helyes, izmos srác, akiben csak úgy buzog a jószándék. Van a marcona katona, aki kemény, de minden értelemben... és akinek a szíve aranyból van... Aztán ott van még a művészlélek, az elvont fajta, akinek morcosságát, már csak a szótlansága múlja fölül... És még lehetne sorolni. Nőknél nem feltétlenül ennyire tarka a felhozatal. Van a kicsit elesett, bamba típus, meg van ennek a pepitája, az öntudattól duzzadó fajta. Nekem egyikkel sincs bajom mindaddig, amíg nem szaladunk bele a hisztibe, és az idiotizmusba - amikbe az utóbbi időben rendszeresen beleszaladunk.
Az Easy karakterei - hihetetlen örgem! egyszerűen hihetetlen! - minden elvárásnak eleget tesznek.
Jacqueline jelleme kicsit tipikus. Na de, ha nagyon a felszín alá nézünk, ugyan melyikünk nem az egy kicsit? Három év után dobja a pasija... Úgy érzi magát, mint akinek a lába alól kirántották a szőnyeget. Talán pár szakítás után az ember lányában már kialakul a rutin, hogyan használja a dühöt mint fegyvert, hogy ne fájjon annyira, de ez a képesség az első szerelem esetében még sehol nincs. Hölgyeményünk kicsit el van veszve, össze van zavarodva, és ugyan a barátnői arra akarják ösztönözni, hogy egy vígaszkufircban vezesse le a fölös energiáit, ez neki nem megy. Van még annyira ártatlan érzelmileg, hogy ugyan látja miért lenne előnyös a helyzetének az orvoslására egy viszony, viszont azt is belátja, hogy szívügyileg nem alkalmas rá. Szerencsétlen lánykát pont ebben a helyzetben kezdi el még a sors is szívatni - ahogy az amúgy az életben is lenni szokott -, méghozzá egy rosszindulatú kanos pasas képében, aki abból űz sportot, hogy nőket támad meg. Hölgyeményünkre is ráront, és ekkor robog be a képbe Lucas. Az anyja...! A srác jelleme nagyon komplex. Komoly, korához képest mondhatni hogy kicsit koravén, amin utólag nincs is mit csodálkozni. Külsőre vadócnak tűnik, de nem kirívó módon. Van tetoválása, meg piercing-je, de nem harsogó, inkább az a csendes, kapucnimat a fejembe húzom fajta. Az a típus, akit a közvélemény előszeretettel ítél meg első látásra rosszul. Jól tanul, használja a fejét, nem fél az lenni aki valójában, és olyan szépen tartja egyenesben magát, ami tiszteletet érdemel. Rajzolgat, méghozzá nem is rosszul, és ami lehengerlő, egyáltalán nem csapong. Kis lépésekkel halad előre, megfontolt, átgondolja a tetteit, és igyekszik mindig jól cselekedni. Elhatározza hogy távol tartja magát hősnőnktől, és ezt igyekszik is megvalósítani, csak hát a bolond szív... Ő is össze van zavarodva, mert miért is ne. Neki sem egyszerű, mert a múltja megakadályozza abban, hogy rögtön habzsolva essen neki a "Nagy Szerelem" nevezetű cukormázas fagylaltkehelynek, de van annyira őszinte magával, hogy felismeri hogy bajban van, és elhatározza hogy minden félelme ellenére megpróbálja a helyzetből kihozni a legtöbbet. Nem ígér semmit, sőt nem rest behúzni a kéziféket, amikor olyan pontra jutnak, ami számára hirtelen egyszerre túl sok. És ekkor is úgy teszi ezt, hogy nem sérti vele vérig hősnőnket. Egyenesen kifejti, hogy ehhez bizony még korán van. De ugyanezt a szabadságot hősnőnknek is megadja, nem kéri számon, nem teperi le, hagyja hogy Jacqueline is lefussa a maga kötelező köreit. Hogy tisztába jöjjön az érzelmeivel, mind önmagával szemben, mind a támadását illetően, mind az exe területét érintően. Ezek a szereplők, ezek a fiatalok, egymáshoz érnek, egymással párhuzamosan fejlődnek, egymáson keresztül kapaszkodnak, mindaddig, míg "szabad" nem lesz a pálya előttük, amíg le nem tisztulnak a vonalak. Ha az életben a legtöbb pár venné a fáradtságot, hogy ennyi levegőt hagyjon a másiknak, és olyan tudatosan működnének együtt, mint könyvünk fiataljai, akkor megkockáztatom, hogy a válási statisztikák sem lennének ennyire cudarul rosszak. Én nem egy romantikus könyvet olvastam el idáig, de azt hiszem ez volt az első olyan, ahol tényleg úgy éreztem, hogy ezek a szereplők sikeresen megalapozták maguknak a közös jövőjüket.
Mellékszereplői tekintetben... Nem kevés mellékszereplőt mozgat meg a könyv, ami akár még lehetett volna sok is. De a stratégiailag fontos pontokon olyanok vannak megidézve, akik vagy erre, vagy arra, de befolyásolják a történetet, néha tettekkel, néha verbálisan. Szóval van okuk ott lenni ahol vannak, kihatnak a főszereplőkre, nem úgy mint sok egyéb más könyvben, ahol ugyan ott vannak, de a sztori végéig nem derül ki miért is vannak ott - leszámítva a hisztis bevásárlókörutat, ami majdnem mindig akkor következik be, amikor valami belemagyarázott lelki törést kell kiheverni. Ebben a könyvben a barátok közt zajló párbeszédeknek is van olykor értelmük, mert közölnek olyan információt, amit addig nem tudtunk. Vagy amit esetleg addig hőseinkről nem tudtunk. Elegáns kivitelezés...

2, A történet
Azért nem kell megijedni, jelen könyvünk sem egy sugármeghajtású lopakodó vadászrepülőgép működési, és aerodinamikai jellemzése... Csupán csak egy romantikus sztori, így mint ilyennél, elkerülhetetlenek benne a klisék. Klisé, mint egyetem, és campus, klisé, mint nagy szívfájdalom, és csalódás, és klisé, mint gyenge nő, akit megment az erős pasi. Mit szoktam volt mondani a klisékről? Nem bánjuk őket, ha a kivitelezésben nincs hiba. És mivel írónőnk a karaktereit érzelmileg stabil röppályán tartja, így a történet fordulatai is hitelesek. Nem túlzóak, még a végkifejletben sem tűnnek annak. Ha józan parasztival nem kezdünk agyatlan boncolgatásba - amire amúgy semmi okunk nincs - akkor fel sem merül bennünk semmi kétely a hőseink életében bekövetkezett tragédiákat illetően. Nincs ami kibillentsen minket abból a nyomvonalból, amibe szépen fokozatosan nyakig vagyunk lökve. Gömbölyű. Külön ki kell emelni, hogy new adult kategória ide vagy oda, Tamara Webber volt annyira kegyes, hogy bevisz bennünket a szexbe is, bár csak rózsaszínesen... És mivel volt ennyire nagylelkű, így még ennek a hiánya miatt sem tudok morgolódni. Ami még nagyon aranyos volt szerintem az Lucas "kettős személyisége". Nappal a vagány srác, aki megkörnyékezi Jacqueline-t, este meg az emaileken keresztül kacérkodó Landon nevezetű korrepetitor. Oké, hogy mi olvasók már az első levélnél levágjuk, hogy a két pasas egy és ugyanaz, de akkor sem volt rossz szórakozás.

3, A stílus
Ez is E/1-ben íródott mű, amit még mindig nem szeretek. Viszont itt visszakanyarodnék ahhoz, hogy mellékszereplőink nem csupán dísznek vannak a sztoriban. Amit hősnőnk nem tud, azt majd jól elmondja neki valaki, így nem maradunk le semmiről, legfeljebb nem mindent tudunk meg azonnal. Ez a kis késleltetés pedig remekül fenntartja az érdeklődést. Ami viszont egyenesen lenyűgözött.... Nem tudom, hogy aki olvasta mennyire olvasta szemfülesen a könyvet, de... Ez a történet egy olyan szerelmes történet, amiben sehol, egy alkalommal sem hangzik el az hogy "szeretlek". Na? És ismét azokhoz szólnék, akik olvasták a könyvet: érezte valaki a hiányát ennek? Én bevallom őszintén hogy nem, mert a szereplők közti kommunikáció, mind verbális, mind nem verbális szinten, szinte kiabálja ezt az érzést. És akkor ha már stílus... A könyv címe is nagyon el lett találva, mert az hogy "könnyű", vagy az hogy "egyszeregy" arra utal, hogy Lucas számára soem az volt a kérdés, hogy Jacqueline-nal akar-e lenni, vagy vele akar-e maradni. Erre a kérdésre mindig "könnyű", és egyértelmű volt a válasz. A helyenkénti fennakadásokat mindig a "hogyan" jelentette.
Stílusilag még azért azt is ide illik biggyesztenem, hogy bár ez a mű nem egy humoros iromány, azért van benne az is. Nem minden oldalon, de azért előfordul itt-ott, és amikor felüti a fejét, akkor lehet harsányan kacarászni.

Na csak nem lett ez száz oldal! Mondjuk igyekeztem is nem annyira belemenni a nagy általános fejtegetésbe, hogy vajon mitől is jó, egy jó könyv. Ahhoz hogy egy iromány egyben legyen nagyon sok mindenre kell még odafigyelni. Nem jó ha az ember túlmagyaráz valamit, az sem jó ha nem magyaráz el semmit. Nem jó ha a mű túl párbeszédes, mert akkor felszínes lesz, de az sem jó ha túl monológos, leírós, mert az álomba fullasztja az olvasót. Konkrétan egy könyv megírása olyan, mint pengeélen táncolni. Nagyon ritka az az író, aki ösztönösen érzi, miből mennyi kell ahhoz, hogy az általa megálmodott történet fel legyen töltve élettel, és hogy át lehessen adni. Tamar Webber az a példa, akinek ez sikerült. Persze azért Ő sem tökéletes, korántsem az - méltattam ma már eleget (kis gonosz fricska így a végére, csak hogy hű maradhassak önmagamhoz)-, de a mostani példák közül kiemelkedik. Mindenkinek ajánlom a könyvet.

Értékelés: 9 pont 
Share:

2014. február 22., szombat

J. Sterling: A hibátlan játék - The Perfect Game /2013/

Jelen bejegyzésem erősen spoileres lesz, mivel csak úgy tudom a véleményemet a magamra oly jellemző lendülettel megfogalmazni, ha lelövöm a történet legnagyobb poénját. Így aki el kívánja olvasni a sztorit, az csak komoly megfontolás után essen neki ennek a kritikának.


"Nem így és nem ezt akarták.
És mégis.
Két fiatal, Cassie Andrews és Jack Carter kezdi meg tanulmányait a főiskolai előkészítőn. Amikor Cassie megismeri az emelkedő csillagú baseballreménységet, Jacket, határozott szándéka, hogy nagy ívben elkerüli ezt a beképzelt fölényes alakot. Ám Jack egészen másképp képzeli: randizni akar a lánnyal.
Mindketten sérült lelkűek, tele bizalmatlansággal, félnek kitárulkozni a másik (és önmaguk) előtt, és így vágnak bele ebbe az érzelmi utazásba, amely a szerelemről és a megbocsátásról szól. De a hosszú út végén talán meg lehet ragasztgatni az összetört szíveket."

Kiadó: Ulpius
Oldalak száma: 332
Ára: 3499 Ft


Egy újabb new adult remekről beszélhetünk. Kezdek komoly bajba kerülni ezzel a kategóriával. A soha határa, és a Szakítópróba után valamiért az maradt meg bennem, hogy ugyan ez a kategória nem fog csöpögni a szextől - amit nem bánunk, amennyiben a történet jól van felépítve -, de a jellemábrázolást tekintve, és a mondanivalót figyelembe véve egész elfogadhatónak, egyes esetekben színvonalasnak mondható rétegről beszélhetünk. Aztán jött a Szeretni valakit én pedig teljesen összezavarodtam. Na jó, a zavar már a Faldöngetőnél elkezdődött, bár azon legalább jókat tudtam nevetni itt-ott. Most pedig itt lennénk... A hibátlan játéknál. A fülszöveg elolvasása után, arra számítottam, hogy egy olyan oda-vissza játéknak leszek a tanúja, ahol a főszereplők akarják egymást, de belső dilemmáik, és félelmeik miatt nem tudnak, nem mernek elmerülni az egymás iránti érzelmeikben. Merthogy sérültek a lelkeim, és nem hisznek sem egymásban, sem a nagy boldogságban, sem a nagy szerelemben. Vagy ha hisznek is benne, meg vannak győződve arról, hogy nem lesz hozzá soha, semmi közük. Hát rendesen elszámítottam magam. Először is, ami a legnagyobb bajom volt a történettel, hogy unalmas. Én azt szeretem, amikor egy könyv annyira megragad, hogy képtelen vagyok letenni. Amikor beáll a "csak még egy oldalt" szitu, amikor vérben forgó szemekkel, még hajnal háromkor is falom a fejezeteket, annak ellenére, hogy tudom, nemsokára dolgozni kell mennem... Amikor ezt átélem, akkor tudok jó könyvről beszélni. Ennek az az ellentettje, amikor legszívesebben előre lapoznék, mert már bicsaklik le a fejem, alszom el a sorok felett, és csak kínszenvedek az adott monológon, mert sem az értelmét nem látom, sem nem érdekel a dolog. Bevallom őszintén ettől az állapottól még az is jobb, ha idegesít az adott könyv. Mert az idegbaj felnyomja a pulzusszámot, és a vérnyomást, ergo legalább ébren vagyok olvasás közben. Sajnos jelen irományunk esetében, nem egyszer kapott el a kényszer, hogy előrébb ugorjak a történetben.
Két írófajtát szoktam megkülönböztetni. Az egyik, miután kiötölte, hogy miről is szóljon a története, szorgalmas vázlatírásba kezd. Pontokba szedi, mikor milyen fordulatok fognak megesni, és elejétől a végéig levezeti a sztorit. Aztán ha a vázlat megvan, akkor ahhoz tartja is magát. A másik fajta, az ennyire nem végiggondolós. Az csak elkezdi a sztorit, aztán majd megy a dolog amerre megy. Én személy szerint valahol a két típus közt csücsülök. Nem szeretek vázlatot írni, mert képtelen vagyok magam mereven tartani hozzá, és ugyan mi értelme van egy vázlatnak, ha a könyv negyedénél akár ki is lehetne dobni, mert már semmi értelme odafigyelni rá. Ettől függetlenül nekem a cselekményről határozott elképzelésem van. Olyan ez, mint az a pontokat összekötögetős rajzolós játék. Az elmémben a pontok fixek, ezeknek teljesülniük kell, ha a fene fenét eszik is. De hogy mi történik a pontok közti szakaszokon, az mindig képlékeny. Nekem rendszerint a szereplőimen múlik a dolog. A kis csalafintáknak adott a személyiségük, és hát hagyni kell őket kibontakozni. Amennyiben hűek maradunk az általunk teremtett főszereplők természetéhez, addig a történet is hiteles fog maradni. Ami a lényeg ebben az írásformában, hogy olyan helyzeteket kell generálni, amik hitelesek, nem rínak ki az elképzelt környezetből. A baj akkor kezdődik, ha az ihlet félúton elfogy, és nem tudjuk, miként is lehetne újabb adag lendületet csöpögtetni a sztoriba. Bevallom őszintén, én még ide soha nem jutottam el. J. Sterling-nek viszont minden valószínűség szerint sikerült. Írónk feldobja a labdát, egy tucatszor megrágott klisé képében - menő baseball csapatjátékos, nagy reménységű sportoló, kontra kissé hétköznapi lányka -ami nem lenne feltétlenül baj. Csődöröm, és kékharisnyám után én lennék az utolsó, aki leszól egy klisékre épülő történetet. Az ilyen irományok esetében a tálalás az ami nem mindegy. Ha már nincs benne túl sok eredetiség, akkor legalább a stílus legyen olyan, ami felülmúlja a hétköznapokon megszokottakat. Ami jelen könyvünk esetén baj, hogy stílusában sem meggyőző. Jellemábrázolás tekintetében nem túl következetes. Fiatal szereplőink egy-egy sztereotípiát képviselnek. Férfi oldalról a macsó, a körülrajongott, a vagány kép jelenik meg, női oldalról pedig a dac. Ez akár még lehetne kitűnő játszótér is, de nem teljesedik ki, mert már az elején elfogy belőle az üzemanyag. Kifut a szereplők minden potenciálja, és nem marad más csak a szakadék, hogy na akkor most hogyan tovább. És emiatt a szakadék miatt mondtam én azt alig pár sorral fentebb, hogy írónk sem az a vázlatolgatós fajta. Elkezdte a sztorit egy alapelképzeléssel, és el is vitte a dolgot az első randiig, amikor is szépen belefutott abba a csapdába, hogy a karakterek jelleme egyáltalán nem zárja ki az azonnali boldog egymásra találást. És itt született meg a baj is, mert ha már az elején egymásba habarodunk, akkor mégis miről fog szólni a fennmaradó közel 250 oldal? És akkor itt indul az ötletelés, az alkalmazkodás. Első próbálkozásképpen szólaltassuk meg végre a férfi főszereplőt is... Ez azért fals, mert ha kétszereplős E/1-es könyvet írunk, akkor azt már a könyv elejétől így kell vinnünk. Az nem állapot, hogy a krízispontig csak az egyik főhősre koncentrálunk, aztán amikor elvész a lendület, akkor hirtelen váltunk. Emiatt a kacifánt miatt a kezdeti férfi szemszögből leginkább semmit nem ismerünk meg. A másik hatalmas baki az volt, hogy az adok-kapok játék teljes mellőzését kapjuk meg, relatíve teljesen kimaradunk abból, hogy miért és hogyan, illetve hogy mivel is hódítják meg egymást a fiataljaink. Az első randi után rögtön egy hónapot ugrunk, amikor már teljes virágzásában pompázik a románcunk. És ez engem nem kicsit felhúzott. Egy romantikus történet legizgalmasabb része az, amikor a szereplőink összejönnek. Amikor azt élhetjük át, ahogy vívódnak, csaponganak, bizonytalanok, fogják a fejüket önnön hülyeségeik miatt, és a másik miatt is. Hát kérem szépen, ebből itt totálisan kimaradunk.
Az első szex... A másik izgalmas pillére a romantikus sztoriknak. Amikor a vágy felülkerekedik a józan észen, és robban a kéj. És amit a legtöbb esetben megint a teljes kétségbeesés kísér. Na, ebben a könyvben ilyenről szó sincs. Rohadt romantikátlanra sikerült az első légyott ebben a remekben. Egy szóval le tudom jellemezni: tipikus. Hölgyeményünk váltig állítja hogy még nincs kész erre a lépésre. Főhősünk a megértés magas szobraként megnyugtatja hősnőnket, hogy nincs semmi baj, Ő acélkitartású férfi, addig vár, amíg kell. Én már itt fintorogtam. Oké, nagyon kedves az amikor egy pasas türelmes, de azért azt fogadjuk már el, hogy egy férfi is ember, és mint ilyen nem feltétlenül fogja hosszú hetekig bírni az ágyékát feszítő kényszert. És nem feltétlenül jó politika ezzel a türelemmel játszani. Amúgy sem értettem soha, hogy miért is kell itt várakozni. Ha egy nő vonzódik egy pasihoz, és beindul a kémia, az már eleve megszab egy ritmust, ami majd szépen megold mindent. Azon agonizálni hetekig, hogy most akkor mikor is adjam oda magam az illetőnek, akiért amúgy majd meg vagyok bolondulva, részemről egyenértékű az ostobasággal. Ebben a helyzetben lehet mindent szépen túlagyalni, ami egy jól fejlett kis görcsösséghez vezethet, ami jobbik esetben viccessé, rosszabbik esetben kínossá fogja varázsolni az első kamatyot. Meg szerintem bőven pocsék az már, ha ezen a szex kérdésen elkezd az ember agyalni. Akkor ott már nem klappol valami a kémiával, vagy túl nagy befolyása van az agynak, ami megint csak azt jelenti hogy valami nagyon nem klappol a kémiával. Mondjuk én a teljes erőbedobás híve vagyok. Azon típusok közé tartozom, akik a legtöbb esetben tudják mit akarnak. Ha van egy körülrajongott faszi, aki jól néz ki, és még vonzódom is hozzá, akkor nem leszek őszintétlen magammal, sem vele. El fogom ismerni hogy vonzónak találom, aztán majd mérlegelek magamban, hogy akarok-e valamit kezdeni ezzel a vonzalommal, vagy sem. Ha éppen nincs párom, és van elég elfoglaltságom, amivel foglalkoznom kell, de mégis piszkálja a fantáziám a srác, akkor részemről biztos az lenne az álláspont, hogy "ugyan miét ne?". De én itt sem azon kezdenék el rögtön morfondírozni, hogy milyen mély szerelmet akarok kisajtolni a helyzetből. Kéz kezet mos alapon, berángatnám a férfiút a hálószobámba, és kiélvezném minden percét a dolognak. Aztán élném tovább a hétköznapokat. Nem csak azzal lehet tüntetőleg valakit figyelmen kívül hagyni, hogy állandóan csípős riposztok, és mondvacsinált hisztik özönét zúdítjuk a szerencsétlenre. És annál nagyobb sztereotípia is ritkán született még, hogy a körülrajongott pasik, azokat a nőket kedvelik, akiket meg kell hódítani. Mint minden pasi, a tömegek által imádott pasi is, abba fog belehabarodni, akibe bele fog habarodni. Aki felkelti valamivel a figyelmét - és az a figyelemfelkeltés közel sem biztos, hogy a távolságtartás lesz. Ez nagyon személyfüggő. Lehet hogy az érintett faszi azért fog belebolondulni a kiválasztott hölgyeménybe, mert az olyan csenevész virágszál típus. De lehet hogy azért, mert erős a jelleme, és egy futó kamatyot is a helyén tud kezelni. De lehet hogy az illető hölgy humora lesz a meggyőző... Ugyan legyen már meg bennünk annyi, hogy hagyjuk, hogy egy férfi maga döntse el, mi az ami vonzóvá tesz a számára egy nőt. És ha már vagyunk annyira oktondiak, hogy a távolságtartásra építjük fel a történetünk alapjait, akkor azt vigyük is végig tisztességgel. Ne kezdjünk homlokegyenest ellenkező irányba avanzsálni egy randi után. De visszakanyarodva a szexhez. Szóval csak úgy potyognak az oldalakon a határozott "nem" szócskák  női részről, de ebből a nemből azonnal hatalmas "igen" lesz, csak mert a pasi kimondja a bűvös szót: szeretlek. Ó, kérlek, nem már! De most komolyan... Két hozzáfűznivalóm van ehhez az egészhez. Egy: klisé - jelen sztorinkban immár a sokadik. Lehet elkezdeni fulladozni a sok, minden eredetiséget nélkülöző gondolat közt, amikre én alapból allergiás vagyok. Kettő: szuggesztió - amit megint csak élből utálok. Az üzenet, amit ez a jelenet hordoz, állandóan bősz horkantásokra ösztökél. Kislányok, csak akkor adjátok oda magatokat valakinek, ha az a valaki tényleg, komolyan, visszavonhatatlanul, és igazán szeret benneteket! Erre én mindig azt szoktam mondani, hogy a "szeretlek" az csak egy szó, és mindig a tettek mutatják meg hogy mennyire mély tartalommal bíró szó is valójában. És vannak akik nem szeretnek dobálózni vele. Akiknél hónapokba kerül ennek a kimondása, de akik a cselekvéseikkel sokkal hamarabb kifejezésre juttatják ezt az érzést. Minő meglepetés, én is ilyen típus vagyok. Akkor mondom csak, amikor eljutok arra a pontra, hogy bármennyire is ágálok ellene, nyakig merültem benne, de olyan mértékig, hogy onnan már az Isten se rángat ki. Rühellem, amikor valaki keretek közé akarja szorítani azt, amit az ember csak a szívében képes megélni. Egy párkapcsolaton belül pedig egyáltalán nem biztos az, hogy pont a "szeretlek" szó lesz az, ami arra fogja ösztökélni a párocskát, hogy lefeküdjenek egymással. Lehet hogy csak egy pillantás lesz az, vagy egy halkan elsuttogott fájó pillanat a régmúltból, vagy ki tudja hogy mi. Szerintem annak megítélését ki miért fekszik le valakivel, bízzuk már rá magára az egyénre, és ne kezdjünk már kampányolni egy könyvön keresztül, szabályszerűen sulykolva azt, hogy csak akkor van gerinced, ha kibekkeled a vallomást - ami amúgy vagy igaz, vagy nem az életben. Amúgy a szuggesztió legnagyobb írója szerintem Stpehenie Meyer - ezt egyszer majd jó bőven ki is fogom fejteni, de nem most. Röviden, én az első kamatynál is csak vakarásztam a fejem, és morogtam magamban, hogy már megint mennyire nem volt jó ötlet belekezdeni ebbe a könyvbe. Aztán itt megint megélünk egy szakadékot. Megint belekerülünk abba, hogy na vajon innen hogyan tovább. És hogy ne legyen túl uncsi a történet, előkapunk a klisébőröndből egy újabb klisét. Főhősnőnket megtámadják az utcán, jól elverik, és ellopják a fényképezőgépét, amire persze főhősünk szünet nélküli fújtatásba kezd, idegrohamokkal tarkítva, mert milyen már az, hogy az Ő kis virágszálát megtámadják! Csúcspont ebben a jelenetben, hogy főhősünk csapattársai jól otthagyják hősnőnket a pácban, amikor a támadó pisztolyt ránt, ami miatt marcona szuperjátékosunk dühös lesz - merthogy mi az hogy nem teperték le a barátai a támadót, és mentették meg hősnőnket szorult helyzetéből. Tapasztalat: egy fegyver jelenléte már önmagában rémületet kelt, zsigeri félelmet, még akkor is ha nem támadásra akarják használni. Egy fegyvernek súlya van, hideg, és hordozza magában az ölés lehetőségét. Izgalmas dolog érezni az erejét, de akkor is pánikot ébreszt. Az ember pedig soha nem tudhatja előre, hogyan reagálna egy életét veszélyeztető helyzetben. Akit sosem képeztek ki arra, hogyan őrizze meg a higgadtságát egy ilyen szituációban, az szégyen, nem szégyen leginkább futásba fog kezdeni. Egy ilyen ösztönös reakció miatt pedig butaság elkezdeni hibáztatni valakit. Nagyon ritka az az ember, aki ilyen helyzetben mindenféle előzetes felkészítés nélkül önfeláldozó üzemmódba lép. Még az is ritka ha valaki ilyen helyzetben összeszedett marad. Az a leggyakoribb, hogy kiütközik a hiszti, és mindent lerombol a pánik. Ami ezek után még inkább elvette a kedvem a könyvtől, az az edző kisebb monológja a történtekre, ahol arra ösztönzi a csapatot, hogy legközelebb ilyen helyzetben össze kell tartani, és nem elfutni a kihívás elől, hanem egymás hátát védve kiállni a másik mellet, pont úgy, ahogy az a pályán szokás. Hát én nem is tudom. Ha a fiam nevelését veszem alapul, akkor a legjobb tanács, amit adni fogok a gyermekemnek az az, hogyha egyszer ilyen helyzetbe kerül, vegyen sok mély levegőt, győzze le a félelmét, és tegye azt, ami a legésszerűbb: hívja a rendőrséget. Ne hősködjön, ne akarja megváltani a világot, mert lehet hogy a jószándéka nagyobb bajt fog okozni, mint hasznot. Legyen eszénél, őrizze meg a nyugodtságát, és gondolkozzon. Nem mindenki születik John MccLane-nek. Szóval ez lett volna a szuggesztió második felvonása, ami homlokegyenest eltér az én álláspontomtól, így ez sem nyerte el igazán a tetszésem.
Aztán megint jön egy szakadék, amikor nem érezni hogy merre fog továbbhaladni a történet. És mivel a klisék közül jobbára már minden el lett lőve, írónk úgy határozott, hogy szakít a megszokásokkal, és bevonja azt a lépést a könyvbe, ami minden romantikus könyvnek olyan mint bikának a vörös posztó: a hűtlenséget. Nekem itt lett végleg elegem az egészből. Értem én, hogy mi lenne a történet alapkoncepciója. Még a könyv legelején Cassie felsorolja mik az elvárásai. Négy pontban összeszedi, mi az ami nála megbuktathat egy kapcsolatot. Persze Jack mind a négy pontot megszegi. És az volna a nagy mondanivaló, hogy mindezek ellenére, az igaz szerelem, még így is képes megtartani a csodát. Meg a jó nagy büdös francot! Nagy szerelem ide vagy oda, van ami nem az emberen múlik. Ilyen a bizalom is. Egy jó párkapcsolat legerősebb alapja a bizalom, és ha ezzel a mélyen szeretett másik fél otromba módon visszaél, az olyan mértékű töréshez vezethet, ahonnan már nincs visszaút. Mondja ezt persze egy olyan valaki, akinek a bizalomhoz való viszonyulása is érdekes. Én sok mindent meg tudok bocsájtani, de azt nem, ha valaki a bizalmammal játszadozik. És nem azért mert én annyira kemény vagyok, és büszke, hanem egyszerűen csak azért, mert ha valaki egyszer eljátssza a bizalmamat, abban a későbbiekben már nem fogok tudni megbízni. Ez nem választás kérdése részemről, hanem működési anomália. Így ha a nagy szerelmem egyszer hátba támad, akkor hiába mindennemű mély érzés, nem leszek képes undorodás nélkül nézni rá. A hűtlenség pedig... Na ahhoz is érdekesen viszonyulok. Amíg nem párkapcsolatról beszélünk, meg szerelemről, meg ragaszkodásról, addig szerintem hülyeség hűségről beszélni. De ha már kész tény a ragaszkodás, és belép a képbe az elköteleződés, akkor viszont már nincs helye a tréfának. Akkor a maximális odaadás híve vagyok, és jaj annak aki félrelép ilyenkor mellettem - megjegyzés: soha nem kellett átélnem, milyen az ha megcsalnak. Az őszinteségben hiszek, így amikor egy kapcsolatom elkezdett kifutni, akkor azt mindig sikerült békésen megtárgyalni, és relatíve fájdalommentesen lezárni, mielőtt még a hazugságok a maradék tiszteletet is megölték volna. Ezért van az hogy a volt pasijaim közül nem eggyel a mai napig rendszeresen tartom a kapcsolatot. Persze ehhez olyannak kell lennie a másik félnek is, és amit mindig szajkózni szoktam, ismerni kell az adott kapcsolat korlátait is. Nekem volt őrülten szerelmetes kapcsolatom, és kevésbé őrülten szerelmetes is. Mindkettőnél nyílt titok volt, hogy egyik sem fog örökké tartani, vagy ezért, vagy azért, így nem is készültünk a halálig tartó boldogságra. de amíg tartott, mindkét esetben stabil volt, megbízható, tiszteletteljes, és a lecsengése után mindkettő meg is maradt baráti szinten. Természetesen én sem voltam minden kapcsolatomban ennyire szerencsés, volt hogy zajos ajtócsapkodás lett a vége, de sosem egy másik punci miatt. Viszont azt így látatlanul is meg tudom mondani, hogyha egyszer valaki megcsalna, akihez komoly érzelmek fűznek, azt először rituálisan kiherélném, majd többet az életben nem állnék vele szóba. Vélhetően két-három napig nyalogatnám a sebeimet, aztán lerendezném magamban, hogy ettől én sokkal értelmesebb vagyok, aztán riasztva minden forródrótot kihasználnám hogy fiatal vagyok. Miután pedig kitomboltam magamból minden dühömet, lehiggadtam, és újra helyreállt bennem minden bizalmi készségem, akkor elkezdenék komolyabban nézelődni a piacon. Könyvünk nem ezen a gondolatsíkon mozog. Itt hősünk rútul beseggel, és megdönt egy cuki barnát, aztán rágja a kefét. Nem akarja elmondani a botlását hősnőnknek, de végül rákényszerül, amikor a cuki barna azt hazudja, hogy terhes lett. Beleképzeltem magam hősnőnk bőrébe. Felhív életem szerelme, hogy képtelen volt a gatyájában tartani a farkát részegen, és hogy az afférnak még gyümölcse is lesz. Ez nálam erősen kimeríti a bizalommal való visszaélést. Két héttel később pedig az álszent köcsögje, még el is újságolja hogy megkérte a lány kezét. Húúúú gyerekek... Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni. Amit tettem volna ebben a helyzetben, hogy jó sok boldogságot kívánok neki, és rácsapom a kagylót, aztán telefonszámot cserélek. Nehogy már a másik hülyeségének az összes súlyát is én cipeljem! Idióta voltál? Félrementél? Teherbe ejtettél egy másik nőt? Most pedig megértésre vágysz? Na nem! A nem gondolkodásodnak köszönhetően négy ember élete borult föl teljesen, nehogy már nekem kelljen támaszt nyújtanom neked! Mikor az egyik a négy ember közül pont én vagyok! Az egész jövőképemet romba döntötted cirka néhány óra alatt, mert képtelen voltál arra hogy kimondj egy olyan egyszerű szót, mint a "nem". Tételezzük fel, hogy megbocsájtok... Mi a garancia arra, hogy legközelebb ha részeg leszel, nem teszed meg újra ugyanezt? És a legfontosabb kérdés: hogyan bízzak meg ezután benned? Nem kevesebbet, mint a teljes szívemet tettem a kezeidbe, és te csak arra voltál képes hogy lábbal összetipord...
Kizárt hogy én egy hasonló affért  meg tudnék bocsájtani. Aztán belegondoltam hősünk helyzetébe is magam. Menő baseballjátékos vagyok, a ligák ligájában, és úgy tapadnak rám a nők, mint méhecskék a mézre. Feltűnik egy nő, akiről első látásra lejön, hogy egy kis ribanc a lelkem. Hülye vagyok, lefektetem. Aztán ez a nő nemsokkal később odaáll elém, hogy terhes. Hát hogyne! Lelkem, ragadd csak meg a kezem! Menjünk csak el együtt a doktor bácsihoz! Nem, nem jövőhéten, és nem, nem a saját nőgyógyászodhoz. Most megyünk, méghozzá a körzetileg illetékes rendelésre. Nem, teljesen jól látod, egyáltalán nem bízok meg benned. Ó, hogy megsértődtél? Kis szívem, leszarom, mennyire sértődtél meg. Akkor, és csak akkor fogok hinni neked, ha független bizonyítékot kapok a terhességedről, és ha a szülés után a genetikai teszt bebizonyítja hogy tényleg én vagyok az apja a gyereknek. Akkor majd beszélhetünk gyerektartásról. És nem, akkor sem foglak elvenni ha a fene fenét eszik is, mert nem szeretlek. Ahogy te sem szeretsz engem, és nem fogom engedni hogy a gyermekem olyan környezetben nőjön fel, ahol a szülei sportot űznek egymás sértegetéséből. Gondoskodni fogok rólatok minden tőlem telhető módon, ha tényleg én ejtettelek teherbe, de ennyi.
Az hogy ennek az idiótának meg sem fordul a fejében, hogy a csaj hazudhat is... Hát ez nélkülöz minden realitást. Az meg hogy még a kezét is megkéri! Na ezt meg hagyjuk... És még el is veszi... Komolyan mondom, ennyi meggondolatlanságot egy könyvön belül felhalmozni, ehhez is tehetség kell. Persze nem sokkal a boldogító igen után kiderül a turpisság, és Jack azonnal kérvényezi is a házasság érvénytelenítését. Aztán eltelik sok hosszú hónap, majd férfiúnk betoppan hölgyeményünknek a lakásán, és csak úgy dúl a szerelem. A végszóban már Cassie kezén a gyűrű, és mindenki boldog. Természetesen a lánykérésből is kimaradunk, már csak a kész tények elé vagyunk állítva. Hát jó, rendben, legyen. Mondhatom, nem lettem lenyűgözve.
A fogalmazás miatt helyenként majdnem hisztériás zokogógörcsöt kaptam. A sok rövidítés (asszem, nemtom, és társai), és a rendszeresen vissza-visszatérő "vazze"...  - mély sóhaj. Mivel, de tényleg, mivel érdemeltem én ezt ki? Cassie karaktere annyira idegesítően tipikus nő, hogy képtelen voltam azonosulni vele. És majdnem az utolsó oldalig meg voltam arról győződve hogy a legjobb barátnő, Melissa, és Jack öccse Dean, majd szépen össze fognak jönni, de nem. Pedig esküszöm, bennük sokkal több potenciált láttam, mint a főszereplőinkben. Agyilag sokkal inkább ott vannak, mint Cassie, és Jack. Így nekik nagyon tudtam volna örülni, de huncut kis írónőnk még ezt is elmarta előlem. Szóval röviden, tömören, velősen, nekem ez a könyv egy kicsit sem nyerte el a tetszésem. akkor már sokkal inkább újraolvasom az Örökké a csajomat, pedig azzal is voltak problémáim.

Értékelés: 4 pont
Share:

2014. február 16., vasárnap

Veronica Roth: A beavatott /2012/

Hogy miért olvastam el? Mert egyrészt szeretem a disztópiákat, másrészt pedig film lesz belőle. És erről a tényről én nemes egyszerűséggel lemaradtam. Aztán a minap FB-n megosztottam egy cikket, amiben az egyik női magazin 10 olyan pasasra hívja fel a figyelmünket, akik kellemes bizsergésbe fognak bennünket lökni idén. Megnéztem a listát, és rájöttem arra, hogy még mindig nehezen azonosulok a közízléssel, ha a szexi férfiakról van szó (a kérdéses cikk linkje, amennyiben valaki szeretné szemrevételezni itt olvasható). De lényeg a lényeg, egyik kedves rendszeres olvasóm, Theo James személyére azt nyilatkozta, hogy lát benne fantáziát, de csak azért mert a film előzetesében a srác hátán lévő tetoválások sora megragadta a figyelmét. Én annyit tudtam erre reflektálni, hogy halvány segédfogalmam sincs arról, hogy miről is van szó. Így jutottam el a mozi előzeteséhez...



És ekkor esett le a tantusz, hogy ez a film nem más, mint a Divergent adaptációja. Azé a könyvé, amivel úgy nagyjából egy éve szemezek. És a film előzetese annyira felbolygatott, hogy neki is álltam a könyvnek. És gyerekek, egy mondat sikít bennem amióta leraktam az első kötetet... Kérem szépen, így kell könyvet írni! Nem is tudom hová legyek a boldogságtól... És tényleg! Ha tehetném azonnal olvasnám a második részt, de az még nincs meg, és a beszerzése egy kis időt igényel... Én pedig kínomban a türelmetlenségtől az asztal szélét rágcsálom.

"Beatrice Prior a távoli jövő Chicagójában él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e - vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent - még önmagának is."

Kiadó: Ciceró
Oldalak száma: 430
Ára: 2990 Ft




Szóval... Hogy mi is nyerte el ennyire a tetszésem?

1, A történet
Nem is tudom már hányszor morogtam amiatt, hogy nem találok eredetiséget a jelenleg megjelent könyvek körében. A beavatott egy disztópia, egy eltorzult jövőkép, és mint ilyennél, ennél is lehet tartani a klisék tömegétől. Az éhezők viadalának a világa meggyőzött, mert részben a saját történelmünkből merített ihletet, és mert ámulatba ejtő, hogy Collins mi mindent ki tudott hozni a sztoriból a trilógia végére. A disztópiák esetében is beszélhetünk egy jelenkori divathullámról. Korábban is volt már a műfajnak nem egy jeles képviselője, de az utóbbi években ez a műfaj is elkezdte újkori fénykorát élni. Ilyenkor lehet elkezdeni attól tartani, hogy gomba módjára elszaporodnak az ugyanazon csontot rágó regények - remek példaként rögtön ide lehetne sorolni az erotikus/romantikus műfajt, ahol jobbára már hónapok óta rendületlenül csak ugyanazt a sztorit adják ki a kiadók, legfeljebb a könyvek címe, és a szereplők neve más. Jelentem, Veronica Roth világképe ragyogóan van felépítve. Annyira egyedi, amennyire annak kell lennie. Társadalmi felépítése fantáziadús. Öt nagy csoportra építkezik, az Őszintékre, az Önzetlenekre, a Bátrakra, a Műveltekre, és a Barátságosakra. Minden 16 évet betöltött gyermeket letesztelnek, hogy melyik csoporthoz klappol a leginkább, aztán a fiataloknak dönteniük kell, hogy melyik kasztot választják. Persze ez lehet az a csoport, amiben nevelkedtek, ahová születtek, de válthatnak csoportot is, és nem kötelező azt a csoportot választaniuk, amire elvileg a teszt szerint a legalkalmasabbak. Miután kiválasztották hogy hová is csatlakoznak, jól kiképzik, és vizsgáztatják őket. Aki nem felel meg, mehet isten hírével, csoportnélkülivé válik, a társadalom peremére szorul, nem kap munkát, kitagadottá lesz. Aztán vannak még az Elfajzottak. Ők azok a fiatalok, akiket nem lehet egyértelműen besorolni, mivel az agyuk működése több csoport jellemzőjét is képes produkálni, így nehezebben irányíthatók, leginkább semennyire sem. Ebből egyenesen következik, hogy ezen egyedeket a társadalom előszeretettel likvidálja. Történetünk főhőse, Tris is Elfajzott. Egy Önzetlennek született lány, aki merészen csoportot vált, és beáll a Bátrakhoz. A csoportfelépítéses elmélet nekem nagyon tetszett. Minden csoport más-más feladatot lát el a társadalmon belül. Az Önzetlenek a politikai réteg urai, mivel elvileg ők azok akik képesek úgy döntéseket hozni, hogy minden esetben a közjót veszik figyelembe. A Bátrak képezik az idézőjeles katonaságot. A Műveltek jelentik az agyat, ők azok akik a fejlődésért felelősek, és így tovább és így tovább... A csavart pedig az képezi, hogy nem minden csoport elégedett ezzel a társadalmi struktúrával, van amelyik hatalomra vágyik, szóval küszöbön a háború. Nem is tudom hová sikoltozzam az elégedettségemet, mivel ezek az alapok olyan kitűnő kis játszóteret képeznek, amiben öröm tobzódni.

2, A karakterek
Csak hogy hívek maradjunk a szokásokhoz, jelen könyvünk is E/1-ben íródott. Még mindig nem a kedvencem ez a fajta megközelítés, mivel így csak egy szereplő gondolatait ismerjük meg, a többiek motivációira csak úgy derülhet fény, ha vagy kikövetkeztetjük azokat, vagy ha a mellékszereplő szófosó görcsöt kap, és szájbarágósan a tudtunkra adja a miértjeit. Mondanom sem kell, hogy itt is küszködtem némi hiányérzettel. Egyfelől Tris teljes könyvön átívelő önismereti krízise reális volt, mi több, szórakoztató, másfelől viszont Négyes (igen, Ő az a srác akivel majd romantikázni fogunk, és aki nem mellesleg Tris kiképzőtisztje) jellemfejlődése egy az egyben kimarad. Már csak azért is, mert az Ő karaktere már egyenesben van. De azért annyira jó lett volna belelátni a fejébe. Hogyan élte meg a fiatalságát? Mi hajtja előre? Miért pont Tris-t választja? Mit lát benne? Nem beszélve az apja és közte húzódó feszültségről, amit éppen hogy csak érintünk. De ne legyünk telhetetlenek! Vannak itt folytatások is... Abban is kell lennie olyan információnak, ami új és friss, így nem lőhetünk le minden poént az első kötetben... De akkor is hiányérzetem volt! Tudjuk be ezt önnön idiótaságomnak...
A mellékszereplők felépítése is tetszett. Mindegyik beteljesíti a rendeltetését. Van amelyiket sajnálhatjuk, van amelyik sorsán ledöbbenhetünk, és van amelyiknek élete tragikus fordulatot vesz. Annyira vannak árnyékoltan ábrázolva, amennyire kell ahhoz, hogy jelentsenek nekünk valamit. Hogy át tudjuk rajtuk keresztül érezni Tris veszteségeit.

3, A hangulat
Mivel a történet zöme a Bátrak központjában játszódik, így hangulatilag elég egyértelmű löketet kapunk. Minden akörül mozog, hogyan tudják a frissen belépett fiatalok legyőzni a saját félelmeiket. A kiképzés három fő részre oszlik. A fizikai erőpróbákon megtanulják a fegyverhasználatot, és a közelharcot - itt megy a csihipuhi vérzésig, hangsúlyozandó mennyire barbár is az ember ha arra kényszerítik -, a pszichikai gyakorlatokon hallucinációkon keresztül mindenki szembesül a saját félelmével, amit meg kell tanulnia uralni, a harmadik fázisban pedig ötvöződik a kettő - győzzük le önmagunkat, uraljuk a pánikot, a fizikai módszerek segítségével. Nekem a második, és a harmadik szakasz nyerte el leginkább a tetszésem. Félelmekben nincs hiány, kezdve a szokványostól - magasság, fulladás, bogarak -, az egyedi szorongásokig bezárólag - szülők, szerelem, kiszolgáltatottság. Van egy olyan rész a könyvben, amikor egy 100 emelet magas épületről egy kifeszített drótkötélen kell egy hevederbe szíjazva lesiklania Trisnek... Amíg olvastam ezt a részt, szédültem. Az ágyamon feküdve szédültem. Na jó, tériszonyos is vagyok, nem is kicsit. Nekem már egy létra kihívásnak számít... De akkor is! Marhára élveztem! Szóval hangulatilag is le lettem nyűgözve.

4, A romantika
Ami nélkül nem könyv egy könyv. Mivel mindkettő főhősünk Bátor, így egy valamit már a legelején lemínuszolhatunk - itt nem lesz nyavalygás, hogy jaj, most tetszem-e neki, vagy sem, meg gyomorideg, ha meg akarnak csókolni. Persze Tris-ben lesz egy csöppnyi feszültség, mert - láss csodát! - itt legalább verbálisan megjelenik a szex lehetősége... és hát ne várjunk már feszültségmentességet egy 16 éves szűztől... Na de, ahogy az írónő ezt a témát lerendezi! Én egyrészt görnyedtem a nevetéstől, másrészt olyan büszke voltam a fiataljainkra, mint még soha könyvszereplőkre! Úgy nagyjából két-három bekezdés alatt letudják ennek a krízisnek a megvitatását. Mindenféle nagyobb érzelmi zűr nélkül, és mindemellett aranyosan. Imádtam! Még így felnőtt fejjel is megkedveltem Négyest, sőt még Trist is. Görcsösen szurkoltam is nekik, hogy kibimbózzon a románcuk.

Ami még nagyon megnyerő volt, hogy annak ellenére, hogy konkrétan egy katonai kiképzést nézünk végig, nem egy helyen az írónő betesz a történetbe olyan elemeket, amiken keresztül tisztán érezhető, hogy a szereplők mégiscsak 16 éves tinik. Nem felnőttek, és sok esetben össze is vannak zavarodva. Csaponganak az elvárásaik, és a vágyaik közt. Ezek az elemek nem olyan hangsúlyosak, hogy átfordítsák a teljes történetet száraz drámába, de elég hangsúlyosak ahhoz, hogy amikor kell, akkor megborzongjunk miattuk.
Megkockáztatom, hogy ez a könyv van annyira jó - ha nem jobb (csak egy hajszállal) -, mint Az éhezők viadala. Az előzetes alapján talán már azt is le lehet szűrni, hogy a filmkészítők igyekeztek a legnagyobb pontossággal hűek lenni a könyvhöz. Ha a film, csak feleannyira lesz meggyőző, mint a könyv, akkor én máris elégedett leszek. Mindenképp el fogok pocsékolni annyi pénzt, hogy moziban nézzem meg az adaptációt. És kicsit ugyan fanyalogva, de még azt is elismerem hogy Theo James nem rossz választás Négyesnek... Tris személyét illetően még vannak kétségeim. De filmtől függetlenül, a könyvet minden disztópiákat kedvelőnek, csak ajánlani tudom.

Értékelés: 9 pont
Share:

2014. február 6., csütörtök

Ahol Megtalálod a Csődörödet Falva kontra kékharisnya 7.



5. Fejezet

Vetkőzz!
Vetkőzz?
Vetkőzz…
Addison elméjében megállás nélkül kattogott ez az egy szó. Szája kiszáradt, de úgy hogy alig bírt nyelni. Megszólalni pedig még annyira sem. Tanner szinte vészjóslónak tűnt, ahogy ott állt az ajtóban, tekintetével pásztázva a testét. Kétség sem férhetett ahhoz, hogy a férfi nem viccelt. Arca feszült volt, égszínkék írisze sötétebb árnyalatot öltött, tartása mint egy támadásra kész ragadozóé… Volt benne valami félelmetes, valami elemi, amit eddig nem mutatott meg magából, és ez a lényegi, meghatározó része, szinte betöltötte az egész helységet, majdhogynem a levegőt is kiszorítva.
- Gyerünk, gyönyörűm! – dörmögte sejtelmesen mosolyogva. – Bizonyítsd be nekem, hogy alulmúlt a képzeletem…
Addison újra megpróbálkozott a nyeléssel. Sikertelenül. Kezdte a hétfrász kerülgetni. Biztos hogy eszénél volt, amikor vállalkozott erre az egészre? Hülye kérdés, hát persze hogy nem volt az eszénél. Most pedig nem tudott szabadulni a gyomrát megülő érzéstől, miszerint Tanner nem kispályás, mi több jóval nagyobb falat, mint azt eddig hitte.
- Azt akarod, hogy vetkőzzek le? – hebegte, igyekezvén nem tudomást venni hangja egércincogás jellegéről. – Mármint itt? Most?
Tanner komótosan bólintott.
- Ebben a szent percben, és igen itt.
- De…
- Nincs itt senki, csak mi, – lépett közelebb a férfi – nekem pedig elfogyott a türelmem. Hidd el, neked is jobb lesz, ha a saját kezeddel szabadulsz meg a ruháidtól, amíg még megfelelő távolságban vagyok…
- De… - gyűrögette Addison az ingének a szélét az ujjai közt. – Én… hm… Nem szoktam vetkőzni… Vagyis szoktam, minden nap, de sosem közönség előtt…
Tanner ajkai megrándultak, feje kissé oldalra biccent.
- Csak csináld, ahogy szoktad. Nem az a feladat, hogy felizgass. Azon már nagyon régen túl vagyunk… - vigyorodott el kéjesen. – Gombold ki az inged!
Na jó. Egyszerű, nap mint nap csinálni szoktad. Addison remegő kézzel nyúlt az inge legfelső gombjához. Nem is az volt ebben az idézőjeles feladatban a nehéz, hogy meg kellett szabadulnia a ruháitól, hanem az ahogy Tanner sóváran figyelte közben, leplezetlenül, nyíltan felszólítva, hogy engedje szabadjára a szexualitását. És a szexualitása szinte égett a vágytól, hogy bizonyíthasson, annak ellenére, hogy az agya még működőképes volt, és ott tett keresztbe az elhatározásának, ahol csak lehetett. Szorosan behunyta a szemét, hátha akkor becsaphatja magát, és nem fogja a szokatlanság fojtogatni a torkát, de ez sem segített sokat. Már a harmadik gombnál tartott, amikor újra felpillantott. Tanner szemeiből szikrák pattogtak, hömpölygött felé a férfiból sugárzó, alig visszafogott erő, a hatalom, amitől megroggyant a térde. Már minden porcikájában remegett, amikor az utolsó gombot is átbújtatta a lukon.
- Vedd le! – kaffantotta Tanner.
- Te nem vetkőzöl le? – kérdezte Addison suttogva, amire csak egy halvány, mindentudó mosolyt kapott, és egy enyhe fejrázást.
- Ez most az én szórakozásom. – süllyesztette a zsebébe a kezét a férfi. – A tiednek is eljön majd az ideje. Most pedig vedd le az inged.
Addison hagyta hogy az ing lassan lecsússzon a válláról, végig a karjain, hogy aztán hangtalanul a padlóra eshessen. Erotikusnak egyáltalán nem nevezhető mozdulattal nyúlt hátra a melltartója kapcsához.
- Azt hagyd magadon. – instruálta ércesen Tanner. – A nadrágot.
Szívverése az egekbe szökött, de minden ellenkezés nélkül bontotta ki magán a farmert. Kilépett a vászoncipőiből, majd az övtartóba kapaszkodva elkezdte lecsúsztatni magáról a ruhadarabot. Lehajolt, és lehúzta a lábfejeiről a szárakat. Didergett, de nem a hidegtől, hanem a testét egyre jobban eluraló vágytól. Bimbói kavicsokká keményedve böködték a melltartója csipkéjét. Remegve egyenesedett fel, vállait büszkén hátrahúzta.
- Lélegzetelállító vagy. – dünnyögte Tanner néhány gyötrelmesen hosszú pillanattal később, szinte gyengéden.
Addison rémülten vette észre, hogy az arcát egy meglehetősen idétlen vigyor önti el. Kész, az ép eszének annyi. Ha már egy ilyen bóktól átmegy bugyutába, akkor a dolog eldöntetett. Teljesen és visszavonhatatlanul elment üdülni a realitása, és a józansága.
- És most? – kérdezte feszengve, megmaradt erejét arra összpontosítva nehogy eltakarja magát a karjaival.
Tanner huncut mosollyal az arcán, lépett egy kicsit közelebb.
- Most hezitálok… - sóhajtotta. – Két elképzelés vitatkozik bennem. Az egyik az, hogy nem kínozlak tovább, és hűen a férfimentalitáshoz egyszerűen csak leteperlek. Ami kétségkívül nagyon csábító elgondolás… - lépett előre ismét. – De ezzel félő hogy elsietném ezt a pikáns pillanatot, amit pedig nagyon nem szeretnék. Túl sok lehetőség vár itt még kiaknázásra…
- Mint például? – vonta fel Addison a szemöldökét.
- Hmm… - szaladt végig a férfi tekintete a lábujjaitól a feje búbjáig. – Szeretsz játszani, Addison?
Jó kérdés…
- Az attól függ milyen játékról van szó. – válaszolta hangjában a magabiztosság teljes hiányával.
Tanner kisfiúsan elvigyorodott.
- Kész rejtély vagy nekem. – csóválta meg a fejét. – Első ránézésre csak úgy burjánzik benned az önbizalom. Azt hinné az ember, hogy egy igazi vadmacska vagy az ágyban, aki kertelés nélkül elmondja mi kell neki… És mégis. Zavarban vagy, pirulsz – amitől egyébként az egekbe szökik a vérnyomásom -, és a sebezhetőséged olyan mértékű, hogy vén kéjencnek érzem magam tőle. Hát senki nem játszadozott még el veled? Senki nem kérte még soha tőled, hogy veszítsd el a fejed, és nyílj meg teljesen?
- Hát nem. – mordult fel Addison bosszúsan. – Vélhetőleg ennek az az oka, hogy nem vagyok az a nagyon játszadozós típus, és ez messziről sikít is rólam.
Tanner jóízű kacagása rosszabb volt, mint egy gúnyos megjegyzés.
- Ebben óriásit tévedsz, gyönyörűm. – felelte a férfi egy újabb lépést követően. – Zavarban vagy, ez világos, de ezen nincs mit csodálkozni. Nem ismersz, idegen helyen vagy, egy nem szokványos helyzetben. Ki ne lenne zavarban? De ezzel szemben szaporán is lélegzel, a pupilláid kitágultak, és le merem fogadni, hogy izgalmasan bizseregsz a tested minden pontján… Nem vagy te annyira elveszett, mint amennyire hiszed.
- Mondd csak, te az a fajta pasi vagy, aki megállás nélkül szövegel az ágyban? – érdeklődött kedélyeskedve Addison, hátha ezzel előrébb mozdítja a cselekménysorozatot ami vár rájuk, de nem járt szerencsével. Tisztán látszott, hogy Tanner úgy keresztüllátott a mesterkedésén, mint a szitán.
- És ha olyan vagyok? – kérdezett vissza a férfi kajánul. – Zavarna? Nem tartod élvezetesnek ha valaki szavakkal is kifejezi mekkora gyönyört okozol neki?
- Mit tudom én! – csattant fel Addison. – Soha senki nem karattyolta még végig az együttlétünket…
 Tanner elgondolkozva tett egy újabb lépést előre. Lassan már csak karnyújtásnyira álltak egymástól.
- Akkor számodra ez friss élmény lesz, mert én szeretek beszélni az ágyban. Sőt, azt még jobban szeretem ha a nő beszél, miközben alattam vonaglik a kéjtől…
- Hah! – húzta össze Addison szemeit ennek a megjegyzésnek a pofátlansága. – És természetesen, szerinted én is vonaglani fogok alattad…
- Semmi kétségem nincs efelől… - vigyorodott el újra Tanner.
- Ó, te önelégült….! – kezdett bele Addison, de a férfi ajkai ahogy keményen az ajkainak préselődtek megállították a szitokáradatot. Átmeneti bódultságában már csak Tanner nyelvét érezte ahogy befurakszik a szájába, és olyan kegyetlenséggel csókolja, amitől még jobban elszédült. Kemény kar fonódott a derekára, egy másik pedig a tarkóját fogta, miközben a csók vehemensen hódította meg az érzékeit. Automatikusan kezdett táncba a nyelve a férfiével, és olyan görcsösen kapaszkodott Tanner pólójának a szélébe, amibe belesajdultak az ujjpercei. Megkönnyebbülés, vágy, zavarodottság viaskodott a belsőjében, és az egyetlen mondat ami átsuhant a tudatán az egy halvány „ó, igen!” volt… Vagy valami ehhez hasonló. Amilyen hirtelen letámadta Tanner, olyan gyorsan húzódott is hátrébb. Szabálytalanul kapkodta a levegőt, és kutató tekintete előtt szinte meztelennek érezte magát, amin nem is volt mit csodálkozni, hisz majdnem meztelen is volt. Annyi volt csupán a baj, hogy a csupaszságát most nem fizikai síkon érezte hangsúlyosabbnak. Szóra nyitotta a száját, bár fogalma sem volt mit is akar mondani, de valamilyen belső kényszer arra hajtotta, hogy mondjon már valamit… bármit… de nem volt ideje egy suta, közhelyes mondattal lebőgetnie magát, mert Tanner lehajolt, elkapta a térdeinél, és mintha csak egy krumpliszsák lenne, a vállára hajította. Addison a váratlan fordulatot egy szerencsétlenül kivitelezett nyikantással kommentálta. Mire feleszmélt, a feje egy inga kecsességével himbálózott jobbra-balra Tanner hátának a közepénél, miközben a férfi öles léptekkel haladt a kocsma raktárhelysége felé.
- Mégis mi a jó fenét csinálsz? – kiáltott fel ahogy ráhúzott Tanner formás fenekére. A férfi más testrésze nem igazán állt a kezére.
Tanner rekedten nevetve paskolta meg a combja felső részét.
- Ne mocorogj, mert ledoblak.
- Ez nem vicces!
- Nem, ez tényleg nem vicces. – felelte a férfi elnyújtva. – Ez nagyon is komoly. Ez az a rész, amikor a barbár hím a barlangjába cipeli a gyenge asszonyt...
- Barbár hím? – horkantott fel Addison. – Gyenge asszony? Ó, csak jussak le innen… És milyen barlang? Ez egy raktár, essen beléd a fene! – emelete fel a fejét, hogy körbehordozza a tekintetét a gyéren megvilágított, üvegekkel telepakolt kis szobán. – Most komolyan? Egy raktárban…?
- Jaj, Addison, ne legyél már ilyen merev! – fedte meg Tanner játszott szigorral. – Hát nincs benned egy cseppnyi romantika sem? És hol van a vállalkozó szellem…?
- Romantika? Mióta számít romantikusnak egy kocsma raktárában lerendezett gyors numera? – fújtatott tovább Addison, de mire elhagyta az ajkát a kérdés már megkapta a választ is. Tanner a raktár túloldalán kiment egy másik ajtón, amin keresztül a belső udvarra jutottak.
- Mondták már neked valaha, hogyha csendben maradtál volna, bölcs maradtál volna? – ingerkedett tovább a férfi. – Amúgy meg, mi számít romantikusnak? Nem ti nők szoktatok előszeretettel egy zokniból is a romantikára asszociálni?
- Hát én határozottan nem látok semmi romantikusat egy zokniban!
- Ez megnyugtató…
- De abban sem látok semmi romantikusat, hogy a válladra vetve cipelsz!
- Még jó hogy nem! Addison, neked fogalomzavaraid vannak… Ha valaki bókol neked, vagy virágot ad, vagy esetleg andalog veled a naplementében, na az romantikus. Ez – csapott egyet Tanner a fenekének az alsó ívére -, férfias… Amolyan erőfitogtató módon. Tudod hörgés, mellütögetés… ilyesmi. És egy ilyen helyzetben neked kutya kötelességed behódolni a megismételhetetlenségem, és hatalmasságom előtt…
- Neked elment az eszed…
- Gyatra szeretőid lehettek, ha még ezt sem tanították meg neked. – heccelte tovább Tanner, miközben benyitott a háza ajtaján, majd belépett a konyhába, ahol alig néhány órával ezelőtt, még a reggelijüket költötték. A férfi nem kapcsolt villanyt, hanem határozott léptekkel keresztülment a helységen, majd a nappalin is, aztán kinyitott egy újabb ajtót. Nyúlós sötétség szippantotta magukba őket. Tanner megállt, és ugyanolyan óvatosan ahogy felkapta, lendületesen ledobta a válláról. Még csak megijednie sem volt ideje, mert a feneke rögtön egy puha matracon landolt, panaszosan megnyikorduló rúgók zajával kísérve.
- Íme a barlangom! – apró kattanás, és halványsárga meleg fény öntötte el a szobát, Tanner szikár termete pedig ott magasodott előtte. Addison tekintete futva végigszaladt a bútorokon – nem volt túl sok belőlük, néhány polc roskadásig tele könyvekkel, egy kétajtós szekrény sötét fából… -, majd szemrevételezte az ággyal szemben lévő falon terpeszkedő, átmérőre úgy 75 inch-re saccolt hiperszuper TV-t is.
- Maszkulin… - nyögte ki az első jelzőt ami az eszébe ötlött.
- Talán mert egy egyedülálló férfi lakja… - dörmögte az orra alatt válaszul Tanner.
- A konyhádat is, az mégis teljesen más hangulatú. Ez egy kicsit… spártai...
- Mert csak aludni járok ide, és nem szoktam itt vendégeket fogadni…
- Miért, a konyhádban szoktál?
- Addison… – mordult fel Tanner. – Most tényleg a hálószobám berendezéséről akarsz diskurálni velem? Egy szál fehérneműben?
Addison hanyagul megvonta a vállát.
- Te hívtad fel a figyelmemet a „barlangodra”.
- De csak hogy hű maradjak a hasonlatomhoz… - magyarázta nagy komolyan a férfi. – És ha már a hasonlat… Inkább azt áruld el nekem, hogy tetszik a szikla, amin ősemberesen a magamévá foglak tenni?
- Megteszi. – kényszerítette Addison kezével újra recsegő nyögésre a rúgókat. – Kicsit hangos…
- Hogy te milyen elégedetlen egy némber vagy… - ingatta a fejét a férfi.  – Még mindig ideges vagy?
Addison elgondolkozva harapdálni kezdte az ajkát.
- Kicsit. – vallotta be szinte hangtalanul. Viaskodott benne az izgalom, és… hát igen, ha őszinte akart lenni magához, akkor a hála is, mert be kellett látnia, hogy Tanner könnyed kis átvezetője, és pimaszkodásai ideiglenesen elterelték az aktuális idegbajáról a figyelmét. – A legrosszabb oldalamat hozod ki belőlem…
- Nos, ez kölcsönös. – felelte Tanner bólogatva. – És most itt vagyunk… Ha bizonytalan vagy, vagy ha meggondoltad magad, akkor itt az alkalom… Még visszaléphetsz.
- Nem gondoltam meg magam. – válaszolta Addison határozottan. Nem sok mindenben volt biztos, de ebben az volt.
- Akkor ebben az esetben… - dörmögte Tanner – feküdj a hátadra. Csak kényelmesen. – folytatta somolyogva, amikor Addison szemöldökei megugrottak. – Többek közt azt is elképzeltem ma már párszor, hogyan festenél az ágyamban, ledéren felöltözve, szétomló hajjal…
Addison szája kiszáradt. Hiába küzdött ellene, megint úgy érezte hogy kiveszik a kezéből az irányítást, ami enyhén szólva aggasztotta, de egy ilyen egyszerű kérés miatt ellenkezésbe kezdeni, nem tűnt túl ésszerű lépésnek. Előbb lassan a könyökeire támaszkodott, majd fokozatosan leereszkedett, mígnem a vállai és feje el nem érték a matracot. Egy mély sóhajjal ellazította az izmait, és igyekezett a legtermészetesebb helyzetet felvenni. Lábai lazán behajlítva egymás mellett pihentek, nyitott tenyere a hűvös ágyneműt simogatta, és alig kapott levegőt a Tanner tekintetéből felé hullámzó éhes csillogás láttán.
- Gyönyörű vagy. – fújta ki a levegőt a férfi, majd lezserül megragadta a pólója alját, és egy mozdulattal áthúzta a fején, feltárva ezzel azokat a pompázatos izmokat, amikről Addison-nak eddig csak sejtései lehettek. Bőrének kellemesen napsütötte árnyalata szinte itta magába a szoba halvány fényét, és azok a kontúrok… Addison lélegzete elakadt. A férfi mellkasának a vonala ceruzáért kiáltott. Napszítta pihék huncutkodva szemeztek vele, néhány Tanner mellbimbója körül, majd egyre keskenyebb sávban lefelé haladva - éppen csak érintve a köldök környékét -, eltűntek a farmer anyaga alatt. Hasizmának minden kockája szépen domborodott, nem beszélve a lágyéka felé mutató, érzéki „V” betűt formázó oldalsó izmokról. Addison önkéntelenül felnyögött a gondolatra, ahogy nyelvével ezt a területet kényezteti. Órákig képes lett volna ebben a felsőtestben gyönyörködni. Masszív volt, erőt sugárzó, lehengerlő…
- Úgy látom elnyertem a tetszésed. – Tanner kendőzetlen önteltségétől, Addison arca automatikusan pipacspirosra váltott. Ismét rajtakapták…
- Mi tagadás… - hümmögte.
- Minden szót úgy kell majd kihúznom belőled? – ingerkedett tovább a férfi a hím felsőbbségesség biztos tudatával az arcán.
Addison elkapta a tekintetét Tanner varázslatos adottságairól, és a plafont kezdte fixírozni, remélve hogy ezzel néhány pillanat alatt sikerül valamennyit tompítania azon az vonzalmon, ami annyira letaglózta, hogy képtelen volt egy értelmes mondatot kinyögni.
- Soha nem beszéltem még ilyen helyzetben… - krákogta.
- Soha? Mármint semmit?
Addison megrázta a fejét.
- Semmit. – válaszolta. A rúgók ismét felsírtak, miközben a matrac besüppedt Tanner súlya alatt. Addison még mindig a plafont bámulva próbálta megzabolázni a szívverését, teljesen sikertelenül. Képtelennek érezte magát arra, hogy Tanner szemébe nézzen. Nem az volt a baj, hogy nem tetszett neki a férfinak a testére gyakorolt hatása, hanem pont az hogy nagyon is tetszett neki. Bár soha eddig nem akart az ágyban beszélgetni a partnereivel, most csupán egy hajszál választotta el attól, hogy olyan szóáradatba ne kezdjen, ami szinte biztos hogy egyenes úton lökte volna az idiotizmus mélyére. Mindent akart a férfitól, még ha ez a minden ideiglenes volt is, és nem is terjed ki ténylegesen mindenre. Igazán akarta azt ami következni fog, és ez egyenesen halálra rémisztette, hisz összesen két dolog volt biztos ezen a hullámvasúton. Az egyik hogy olyan vonzalomra épült, ami határos az elmebajjal, és a másik hogy nagyon rövid ideig fog csak működni…
Határozott ujjak ragadták meg az állát, és fordították el a fejét addig, amíg tekintete Tanner tekintetébe nem fúródott. A férfi ott feküdt mellette, lazán a könyökére támaszkodva nézett le rá.
- Mondd el mire gondolsz. – kérte halkan, miközben ujjai előbb a nyakára, majd a kulcscsontjára vándoroltak.
- Megijesztesz. – bökte ki Addison, és önmaga számára is meglepő volt, hogy mennyire könnyen ment a beismerés.
- Nem akarlak megijeszteni. – suttogta Tanner lágyan, ahogy ujja a mellének a felső halmára siklott. – Sok mindent akarok veled csinálni, de megijeszteni nem akarlak. Mivel rémisztelek meg?
- Nem ilyennek képzeltem ezt az egészet…
- Milyennek képzelted? – szegezte neki a kérdést szórakozottan a férfi, majd ujjbegyével körberajzolta a mellbimbóját, ami már keményen meredezett felfelé. A gyengéd érintés villámcsapásként visszhangzott a lábai között. Apró nyögés szakadt fel a torkából, és ösztönösen egymáshoz szorította a combjait.
- Ez így túl… - lihegte – túl meghitt.
Tanner fürkészve vizslatta néhány gyötrően hosszú másodpercig.
- Ebben van egy kis igazság. – mosolyodott el végül halványan. – De most ezt hozod ki belőlem, és én nagyon is élvezem ezt a… meghittséget. – dörmögte, majd a mutatóujja, és hüvelykujja közé csippentette végletekig érzékeny bimbóját, és gyengéden meghúzta. – Szeretném megszopogatni ezt kis gombocskát… - lehelte a fülébe. – Megengeded?
Addison szemhéja lecsukódott az érintés nyomán felszabaduló intenzív gyönyörtől, ami pulzálva örvénylett végig a teste minden porcikáján. A hangja elcsuklott, így csak erőtlenül bólintott egyet. Érezte ahogy Tanner ujjai félrehúzzák a melléről a csipkét, és a következő pillanatban már a férfi nyelvének nedves, és meleg simogatása ingerelte a bőrét. Háta ívbefeszült.
- Finom ugye? – halotta a férfi érces kérdését valahonnan távolról. Nyöszörögve próbálta a melleit még közelebb préselni Tanner szájához, követelve a folytatást. Minden öntudata ellenére sem tartotta ezt a fajta felkínálkozást visszataszítónak. Ebben a pillanatban bármit megtett volna azért, hogy ez a játék a végtelenségig tartson.
Tanner reszelősen felnevetett a vágyának eme nyilvánvaló jelére.
- Mohó vagy… - fedte meg gyengéden. Lehelete szinte érintésként izgatta tovább összehúzódott kis csúcsát. – Mit csináljak veled? – tűnődött tovább félhangosan a férfi, majd határozottan lefejtette a másik halmáról is csipkét. – Micsoda cicik… - mormogta ahogy tenyerébe temette kiszabadított mellét, enyhén megszorítva azt. – Mintha csak a kezeimnek teremtették volna őket… Nézz rám! – szólította fel.
Addison kinyitotta a szemét. Tanner tekintete legalább annyira ködös volt, mint amilyennek a sajátját érezte. Ajkai csillogtak, és kissé elnyíltak egymástól. Bicepsze keményen feszült, ahogy továbbra is a felkarján támaszkodva figyelte.
- Mit csináljak veled? – ismételte meg a kérdést. – Mondd el mit szeretnél, mit tegyek…
- Szívd meg a bimbóm… - nyögte ki rekedten Addison igyekezve elfelejteni újraéledő szemérmességét, ami a nyíltságától ismét bíborszínbe öltöztette az arcát.
- Megteszem, de csak egy feltétellel. – markolta meg keményen a férfi újra a mellét. – Nem csukhatod be a szemed. Nézned kell ahogy kényeztetlek. Menni fog?
Addison nem túl határozottan biccentett egyet. Tanner ajkai keskeny vonallá préselődtek, miközben leplezetlenül mustrálgatta fedetlen kebleit.
- Ha félrenézel, vagy lehunyod a szemed, abbahagyom. – fenyegette meg, aztán lehajtotta a fejét, és lágy puszit lehelt a mellének a felső ívére. Addison pulzusa az egekbe szökött, amikor Tanner ajkát nyelvének a hegye követte, ami nedves csíkot hagyva maga után, komótosan csúszott egyre közelebb a lüktető kis csomóhoz. Egyre kisebb köröket leírva, először csak a bimbónak az udvarát ízlelgette a férfi, szándékosan nyújtva a pillanatot, majd mielőtt még ajkaival bekebelezte volna, felnézett rá. Tekintetük egymásba kapcsolódott, amikor Tanner szája körbezárta a már vörösre ingerelt gombot, és erősen megszívta.
- Ó, istnem… - sikoltott fel elkínzottan Addison, ahogy öle görcsösen összerándult. Testét átjárta a forróság, és sikamlós nedvesség öntötte el a szemérmét. Ujjaival kapaszkodót keresve Tanner hajába markolt, még közelebb vonva magához a fejét. Szeme előtt összefolyt minden. – Szívd erősen… - kérlelte önkívületben a férfit, aki ahelyett hogy eleget tett volna a felszólításnak kezével a másik csúcs csipkedésébe kezdett. Addison szeme rémülten nyílt tágra, mert a lábai közt ébredező élvezet, már majdnem felért a megkönnyebbüléssel. – Én… - hebegte zavartan, mert a felismerés, hogy majdnem attól lett orgazmusa, hogy Tanner a mellét nyalogatta, kicsit kitisztította a fejét. – Nem…
A férfi elszakította a száját a bőrétől.
- Ez a csodálkozó tekintet, keményebbé tesz, mint eddig bármi, gyönyörűm… - morogta. – Kár, hogy az agyad megint keresztbe tett neked. És ezzel nekem is… Egyszer – hintett apró csókokat a vállára – ki foglak elégíteni úgy, hogy csak ezeket a formás ciciket fogom szeretgetni.
- Képtelenség… - hanyatlott vissza Addison feje a matracra, még mindig kapkodva a levegőt.
- Mondod ezt azok után, hogy az előbb majdnem itt élveztél el a kezeim közt… Be fogom bizonyítani neked az igazamat nem is olyan sokára, de nem most. – Tanner keze végigsimítva a hasát a combjai közé nyomakodott. – Most egyelőre maradunk a hagyományos módszereknél. – a férfi nem zavartatva magát, félrehúzta elázott bugyiját, ami duzzadt ajkait takarta, és már be is siklott ujjaival a résébe. – Milyen forró… - sóhajtotta Tanner ahogy gyengéden előre-hátra simogatta. Nem nyúlt elég mélyre ahhoz, hogy táplálja a mámort, de mindent megtett azért hogy az alfelében dagadozó, hullámzó kéj egy pillanatra se csökkenjen. – Tett szét a lábaidat! – követelte. 
Addison összerezzent, de automatikusan tette amire utasították. Szégyentelenül szélesre tárta a combjait, medencéjét felfelé billentve, hátha ezzel erősebben dörzsölődik érzékeny nőiessége a férfi tenyerének.
- Sajog, ugye? – kérdezte Tanner kedvesen, szinte gyengéden. – Annyira nedves vagy… - nyalta meg újra a mellbimbóját. – Tudod, már azóta kísért ez punci, amióta megláttalak behajolni annak a nyamvadt kocsinak az ülésére. Az a fekete csipkecsoda amit viseltél, szinte semmit nem takart, és én csak arra tudtam gondolni, hogy kifulladásig tudnám nyalni ezt a szépséget…
Addison nyöszörögve helyezte a saját tenyerét Tanner finoman munkálkodó kézfejére, és erősebben magához húzta. Combjait összepréselve próbálta növelni a nyomást, hátha azzal közelebb lendíti magát a csúcshoz, de Tanner nem engedte magát befolyásolni. Bár kezével teljesen betakarta az ölét, mégsem érintett egy olyan pontot sem, amivel a gyönyör végre kirobbanhatott volna a testéből.
- Miért csinálod ezt? – zihálta Addison kétségbeesetten.
- Mert azt akarom, hogy a legjobb legyen neked. – simogatta meg a férfi az orrával a mellének a külső ívét.
- Kínzol…
- Csak egy kicsit. – lehelt újabb csókot Tanner a bimbójára. – Nyisd szét a combjaidat, hogy rendesen hozzád férjek… - kérte csendesen.
Addison szótlanul tárta szét újra a lábait.
- Vedd el a kezed a kezemről. – hangzott az újabb instrukció.
Addison hezitálva emelte le remegő kezét a férfi kézfejéről.
- Bízz bennem! – nyugtatgatta Tanner látva tétova mozdulatát. Kék szemével nyíltan figyelte arca minden rezdülését. – Be fogom fejezni.
Addison izmai elernyedtek, karja erőtlenül hanyatlott a matracra. Bármit is fog most tenni, vagy nem tenni Tanner, el fogja fogadni. Ki volt szolgáltatva egy férfi akaratának, és ahelyett hogy halálra rémült volna ettől a gondolattól, olyan szinten felszabadultnak érezte magát, mint még soha. Figyelte hogyan verődik vissza a fény Tanner szőke fürtjeiről, ahogy fejével ráhajol vörösre duzzadt mellbimbójára, és nyelvével körkörösen izgatni kezdi azt. Remegés szaladt végig a testén az újabb intenzív kényeztetéstől. Sóhajtozva, nyögdécselve mozgatta a csípőjét, keresve a ritmust, amit a férfi kezének kellett volna diktálnia, de az még mindig csak nyugodtan pihent izzó, rángó nőiessége fölött. Mikor már azt hitte hogy eszét veszti a kielégületlenségtől, Tanner két ujja szétnyitotta a szeméremajkait, harmadik ujja pedig a nyílására siklott. Finoman, gyengéden körözve izgatta, halogatva a behatolást, de Addisonnak elfogyott a türelme. Csípőjét élesen felbillentette, ezzel mintegy felszúrva magát Tanner ujjára. És bár a férfi ujjának csak az első perce jutott be a testébe, az érzés mégis leírhatatlan volt. Feje hátracsuklott, combjai remegtek, és ha képes lett volna könyörögni, szégyentelenül könyörögött volna a folytatásért.
- Jaj, gyönyörűm… - nyögött fel Tanner mellette. – A türelmetlenséged fog egyszer még a sírba vinni… - furakodott ujjával erősen még bentebb.
Addison hüvelye görcsbe rándult.
- Istenem…
- Annyira szorítasz… - húzta kicsit kintebb az ujját a férfi, hogy aztán újra lendületesen mélyre hatolhasson. – Annyira kívánod… - lehelte a fülébe Tanner. – Ez megőrjít. – nyomakodott ismét előre, de most ahelyett hogy visszavonult volna, ujjbegyével körkörös dörzsöléssel izgatta tovább barlangjának érzékeny belső falát.
Addison egész testét elöntötte a forróság. Alhasa megfeszült az eddig ismeretlen, és egyre csillapíthatatlanabb gyönyörtől, ami fokozatosan eluralta minden porcikáját. Medencéje hánykolódott az érzéki izgatás alatt, mintha nem tudná eldönteni, hogy akar-e többet ebből a kínnal vegyes kéjből, vagy sem. Már régen nem volt semmi ráhatása a testében zajló folyamatokra. Combjai saját nedvétől voltak síkosak, puncija remegett a benne munkálkodó ujjtól, és annyira közel volt már a megkönnyebbüléshez, hogy majdnem sírva fakadt.
- Kérlek… - lihegte – Nem bírom tovább…
Tanner szótlanul hajolt vissza a mellére, és minden gyengédséget nélkülözve beszippantotta a szájába. Erősen szívta merev bimbóját, szinte már fájdalmat okozva. Hüvelykujja puncija síkos redőin játszott, míg rá nem talált megduzzadt csiklójára. Az enyhe kis pöckölgetés megadta Addison testének a kegyelemdöfést. Hangosan felkiáltott, ahogy elszabadult érzékei fölött a gyönyör. Izmai megfeszültek, szemei szorosan összezárultak, és nem létezett már semmi más körülötte, csak a nőiességét ostromló kéz, és a mellét szopogató száj. Összerándult a csúcs minden egyes hullámánál, kontrollálhatatlanul, felszabadulva, az eszméletvesztés határán. A lassan csituló megkönnyebbülés teljesen elvette az időérzékét. Képtelen volt behatárolni, hogy vonaglása Tanner ölelésében hosszú percekig, vagy csak pillanatokig tartott-e. Mikor végre képesnek érezte magát arra, hogy kinyissa a szemét, a férfi feszült pillantásainak kereszttüzében találta magát. Tanner ujja még mindig mélyen a testében volt, de már nem mozdult.
- Mit tettél velem? – pihegte összeszorult torokkal.
- Hagytalak helyzeti előnyhöz jutni. – felelte a férfi fájdalmas grimaszt vágva. – És már csak a látvány miatt is megérte. Annyira fel vagyok izgatva, hogy már fáj. – kihúzta az ujját a testéből, megragadta a kezét, a szájához vonta, és megcsókolta a csuklójánál. A levegőben jól érezhető volt izgalmának az illata, mint ahogy a férfi bőrén is ott csillogott orgazmusának a jele, de Tanner-t láthatóan ez egy kicsit sem zavarta. – Nem vagyok önzetlen ember, Addison. – morogta. – El akarok élvezni tőled… A kezedtől… - húzta végig a nyelvének a hegyét a vénája feletti érzékeny bőrfelületen. – Vagy a szádtól… - sóhajtotta. Tenyerét a kézfejére fektette, majd ajkai közé vonta középső ujjaikat, és finoman megszopogatta őket. – Finom vagy. – dörmögte.
Addison megborzongott a kis cuppanó hangoktól. Teljesen le volt döbbenve. Bármit is gondolt eddig az érzékiségről, be kellett látnia, hogy nagyon tévúton járt. Eddigi szeretői még csak meg sem közelítették az intimitásnak azt a fokát, amibe sikerült jelenleg nyakig süppednie. Tanner maga volt a két lábon járó ördögi csábítás. Minden mozdulata, a hangja, a mondatai egyre csak gerjesztették a testében a vágyat. Máris újra lüktetni kezdett, mintha nem is elégült volna ki alig néhány perccel ezelőtt. És kívánta… Jézusom! Kívánta a férfit! Minden sejtje sikoltott Tanner bőrének minden centije után. El akart veszni benne, meg akarta kóstolni, ízlelni akarta… Megfeszült a teste annak a gondolatára, ahogy a szájába fogadja, ahogy a kezével masszírozza…
- Csillog a szemed. – állapította meg Tanner tényszerűen. – Felizgatott a gondolat? – markolta meg ismét a mellét, hüvelykujja alatt görgetve még mindig összehúzódott bimbóját. – Nem kellene sok hozzá, Addison. Annyira fel vagyok húzva, hogy szerintem már az is elég lenne, ha csak végighúznád rajta a nyelvedet… Megteszed nekem? Beengedsz a csinos kis ajkaid közé?
Addison kiszáradt torokkal bólintott.
- Akkor gombold ki a nadrágom. Vetkőztess le! – szólította fel a férfi ércesen.


Tanner sok mindenre számított ezen az éjszakán csak arra nem, ami végül is eddig történt. Azt hitte, hogy addig fognak fejüket vesztve kefélni, míg össze nem csuklanak. Igen, kefélni… Nem szeretkezni, nem gyengéden enyelegni, hanem állatiasan, ösztöneiktől vezérelve dugni. És pont ennek az ellenkezője kezdett kialakulni. Meghittség… Addison ezzel az egy szóval beletrafált a dolgok közepébe. Nem mintha erőszakos szeretőnek tartotta volna magát, de nem kevés tapasztalata volt az egyéjszakás kalandok terén, és ami tény, még egy kalandjánál sem viselkedett ennyire lágyan. A figyelmesség egy dolog volt. Akkor élvezte a szexet, ha a partnere is legalább annyira élvezte azt, mint Ő maga, de soha ebben az életben nem volt annyira…. nos, annyira önzetlen egy futó numeránál, mint most. Egyszerűen nem bírta leállítani magát, annyira felhergelték Addison őszinte reakciói. A nő csodálkozott… Ezt egyenesen hihetetlennek találta. Hisz olyan tapasztaltnak, nagyviláginak tűnt első ránézésre, és tessék. Csodálkozott amikor a mellét ingerelte, meglepődött amikor mélyen a testében dörzsölte ujjával azt az érzékeny kis gócot, ami jobbára minden nőt megadásra kényszerített. És ez felvetett egy nagyon lényegi kérdést. Vajon milyen pasikkal volt eddig dolga Addison-nak? És ami még jobban foglalkoztatta: vajon hány férfi jutott be a nő édes combjai közé? Figyelve Addison zöldes árnyalatú szemeit, amik most párásak voltak a vágytól, le merte volna fogadni, hogy nem túl sok.
Könyökeire támaszkodva a hátára fordult. Erekciója jól láthatóan domborodott a farmerja anyaga alatt, de nem zavartatta magát, hisz reményei szerint nem is olyan sokára végre megszabadul a nadrág kényelmetlen szorításától, és Addison ajkai fogják kényeztetni. Már a gondolattól is megborzongott. Nézte ahogy a nő tétován feltérdel, majd keskeny ujjaival átbújtatja nadrágjának a gombját a lukon. Farka megrándult ahogy az anyag súrlódást képezett a makkján. Csöpögött, annyira vágyott már a kielégülésre, és nem sokat segített az önuralmának a fenntartásában az sem, hogy Addison úgy nézett ki mellette, mint egy kéjvágyó istennő. Mellei kibuggyanva a melltartó kosarából, szabadon mocorogtak a levegőn, bimbói még mindig keményen ágaskodtak. Öntudatlanul hol az ajkait rágcsálta, hol a nyelvével nedvesítette meg azokat. Combjait erősen összeszorította, így legalább édes kis puncija rejtve maradt előtte, ami amúgy leginkább semmit nem segített, mivel már tudta milyen is az amikor az a forró csatorna a gyönyörtől görcsösen összerándulva szorongatja az ujját. Cipzárjának sercenő hangja úszott keresztül a levegőn, és érezte ahogy a farkát érő nyomás enyhülni kezd. Kicsit megemelte a csípőjét, hogy Addison könnyebben le tudja húzni róla a nadrágot. A térdétől már saját maga rúgta le a testéről a zavaró ruhadarabot. Ott feküdt egy szál alsónadrágban, aminek a végén kikandikált a péniszének a feje, nedves nyomot hagyva a bőrén, és várta, hogy mi lesz a nő következő lépése. Addison arcára jól látható csendes kétségbeesés ült ki, ami még lehetett volna szórakoztató is, ha nem abban a helyzetben lettek volna, amiben voltak.
- Gyerünk, gyönyörűm… - bíztatta halkan a nőt. – Csak bátran.
Addison mint aki révületből ébred az arcára emelte a tekintetét, aztán határozottan megragadta az alsóját, és letolta a combjára. Farka ahogy megérezte a szabad levegő érintését peckesen kipattant, majd néhány apró rándulást követően az alhasára simult.
- Ó… - szakadt fel a nő tokáról egy halk sóhaj, ami ugyanúgy lehetett a meglepődésé is, mint bármi másé.
Tanner nem bírta megállni, hogy szája felfelé ne görbüljön.
- Ó, mi? – kérdezte csendesen, mintha attól tartott volna, hogy ez az egész kis világ, amibe begubóztak egy hangosabb szó miatt menten összetörik.
- Semmi… - válaszolta nem túl meggyőzően Addison, miközben kecses ujjaival a combjának a belső felét birizgálta. Tanner agyában kezdett vészesen gyorsan felmenni a pumpa ettől a vélhetően minden tudatosságot nélkülöző játékos érintéstől.
- Hmm… - megköszörülte a torkát. – Úgy bámulod, mintha még sosem láttál volna ilyet. – bökte ki végül kertelés nélkül. - Szóval, mi a baj?
- Nekem még soha nem volt dolgom ekkorával. – jött a hasonló tónusú felelet, egy csipetnyi bosszúsággal fűszerezve.
- Hát, nagyon sajnálom ha csalódást okoztam…
Addison lesújtó pillantására, nem tudott egyebet tenni, mint fülig érő vigyort villantani.
- Tényleg érdekes pasikat szedhettél eddig össze, mert azért annyira nem nagy…
- Hát jóval vastagabb, mint amilyennek képzeltem, és hosszabb is…
- Ennek általában nem örülni szoktak a nők?
- Mit tudom én mit szoktak tenni ilyenkor a nők. Én most jelenleg bajban vagyok… Hogy fog ez beférni a…? – a kérdés itt elakadt, és Addison feje olyan mélyvörös színt öltött, mintha ott helyben ütötte volna agyon a guta.
- Szerintem emiatt nem kellene aggódnod. – szólalt meg elnyújtva Tanner. Ha most arról van szó, amiről gondolja hogy szó van, akkor a nő még attól is tapasztalatlanabb, mint amilyennek eddig hitte. - Hidd el, minden nehézség nélkül beléd fogok férni.
- Ez kedves. – fortyant fel Addison a szemeit forgatva. – Csakhogy én nem erre gondoltam.
Tanner szemöldöke kérdőn futott fel a homlokán.
- Na, most kíváncsivá tettél. Ha nem a csábos kis puncidat félted, akkor mégis midet?
- A számat.  – nyögte ki Addison tenyerébe temetve az arcát.
- Most viccelsz, ugye? – hökkent meg Tanner. Ilyet sem mondott még neki soha senki eddigi pályafutása során, de elég volt csak egy pillantást vetnie a nő arcára ahhoz, hogy tudja, ebben bizony most nincs semmi vicces.
Egyik kezével megragadta Addison csuklóját, és elhúzta a kezét az arca elől.
- Ha ez ennyire kényelmetlenül érint, akkor nem kell megtenned. – nyugtatgatta a nőt. – Csak az előbb úgy láttam, mintha te is kívántad volna…
- Még most is kívánom. – vallotta be halkan Addison. – Csak ebben nem vagyok túl ügyes, és azok után amit te műveltél velem…
- Akkor azt hiszem itt az ideje tiszta vizet önteni a pohárba, galambom. – vágott közbe Tanner határozottan. – Ez nem verseny. Én férfi vagyok, ami azt jelenti hogy a működési elvem feleannyira bonyolult, mint hiszed. És fel vagyok izgulva. – biccentett fejével vágyának tagadhatatlan bizonyítéka felé. – Már csak attól is beindultam, hogy simogattalak, és láttalak elélvezni. Olyan erősen vonzódom hozzád, hogy jelen állapotomban nem merek beléd merülni, mert szinte biztos hogy felsülnék. Alig érnék végig benned, és már végem is lenne… Az egóm ezt a lehetőséget pedig nem hajlandó elfogadni. Hogy rövidre fogjam… Teljesen mindegy mit fogsz csinálni velem a következő percekben, vagy hogy a kezeddel fogod-e csinálni, esetleg a száddal, nekem így is, úgy is jó lesz. Csak tedd meg. – simított végig az ujjbegyével a nő alsó ajkán. – Úgyis a következő menet lesz az igazi.
Addison szája enyhén elnyílt a becézgetéstől, és Tanner nem bírta megállni hogy ne csúsztassa egy kicsit bentebb az ujját az ajkai közé. Amikor a nő nyelve megérintette a bőrét az izgalom végigcikázott a végtagjain. Anélkül hogy a kezét elhúzta volna odahajolt hozzá, és szájába szívta a nő telt alsó ajkát. Édes volt, bűnösen édes. Felmordult és a következő pillanatban lecsapott rá. Éhezve csókolta Addison-t, követelve hogy engedje át magát újra annak a szenvedélynek, ami már azóta kerülgeti őket, amióta meglátták egymást. És nem kellett csalódnia. A nő halkan nyöszörögve fektette törékeny kézfejét a mellkasára. Tétován simogatni kezdte, pillekönnyű érintésekkel rajzolta körül a bimbóit, miközben nyelve követte azt a heves iramot, amit Ő diktált neki. Amikor az érintések már a köldökénél becézték Tanner nem bírta tovább türtőztetni magát. Megragadta Addison kezét, és kemény farkára vonta.
- Ez az… - szisszent fel, ahogy a nő ujjai lüktető rúdja köré fonódtak. A gyengéd ütemes mozgástól majd megbolondult. Fejét Addison vállára hajtotta, és próbált szabályosan lélegezni, hátha ezzel is tovább tudja nyújtani azt a kéjt, ami a becézgetés miatt lesújtott rá. Remegett a karja, és a combjai, és csak dőlt a péniszének a végéből a nedvesség. A nő kezének a látványa a farkán megbabonázta. Figyelte ahogy Addison hüvelykujja a hosszúkás nyílásra siklik a hímtagjának a tetején, majd körkörös mozdulatokkal szétkeni makkján az előváladékot. Amikor már azt hitte menten ordítani fog a szisztematikus simogatástól, a nő rámarkolt férfiasságának a kalapjára, és szorosan masszírozni kezdte. – Bassza meg! – hördült fel, ahogy ettől a furfangos izgatástól végigszáguldott a testén a gyönyör. Golyói felhúzódtak, és úgy megtelt vérrel a farka, hogy azt hitte azonnal el fog élvezni. – Várj! – ragadta meg újra Addison szorgoskodó kezét. – Ha így folytatod semeddig sem fogom bírni…
A nő lassabb ritmusban ugyan, de folytatta a kényeztetést.
- És nem ez volna a cél? – búgta a fülébe.
Tanner érdeklődve vette leltárba Addison vonásait.
- Hová tűnt az a nő, aki az imént még annyit aggodalmaskodott?
- Az a nő most éppen saját hatalmától megmámorosodva gyönyörködik.
- Gyönyörködik? Miben?
- Benned.
Tanner szíve kihagyott egy ütemet.
- Ne mondj ilyeneket, Addison, mert ettől csak még erősebb lesz bennem a kényszer, hogy most azonnal megdugjalak.
A pimasz kis kacsó újabb erőteljes masszírozó mozdulatokba kezdett.
- Miért izgat fel ennyire az, hogy izgatlak? – tűnődött félhangosan a nő.
- Mennyire izgat fel? – kérdezett vissza Tanner lihegve.
- Nagyon…
- Nedvesedsz?
- Ó, igen…
- Lüktetsz értem, Addison? – hajolt Tanner a nő füléhez. – Fel szeretnéd nyársalni magad a farkamra?
- Ez övön aluli volt. – rezzent össze Addison csendesen nyögdécselve.
- Ha te piszkos eszközökkel játszol, akkor én is. – felelte nevetve Tanner, de rögtön kapkodni kezdte a levegőt, amikor válaszul a nő síkos keze lecsúszott a farkának a tövére, majd markába zárta összehúzódott golyóit. – Emelkedj fentebb és add a számba a melled! – parancsolta rá a nőre türelmetlenül.
Addison hangtalanul engedelmeskedett. Kissé oldalra fordulva feljebb nyomta magát, míg peckes apró bimbója egy vonalba nem került a szájával. Tanner úgy vetette rá magát a gyöngyöcskére, mint valami vadállat. Szopogatta, szívogatta, azonos ütemben a farkát verő kézzel. Pillanatok múlva már mindketten remegtek a frusztrációtól. Addison csöndben, visszafojtott nyögésekkel pumpálta a férfiasságát, és Tanner-nek igencsak meg kellett emberelnie magát ahhoz, hogy nem robbanjon ki pillanatokon belül.
- Imádom ezt… - nyöszörögte bódultan – Annyira imádom ezt… - megragadta Addison bugyijának a szélét és örült módjára elkezdte lerángatni róla. Ha volt is türelme valamikor, az már régen elveszett félúton valahol a nő orgazmusa, és a most közt. Az ingerlő kis ruhadarab makacs módon megakadt Addison csípőjén, és az istennek nem akart lentebb csúszni. – A picsába… - morogta Tanner fújtatva. Annyira beindult már, hogy szó szerint remegett a keze a nő sikamlós, tüzelő kis puncija után. – Vedd le! – horkantott egy újabb visszatarthatatlan nyögés után.
Addison fürge keze eleresztette a dákóját, de csak annyi időre, amíg a térdéig csúsztatta a mostanra már jól láthatóan elázott anyagot. A levegő megtelt a nemiség semmivel sem összetéveszthető illatával, ami ha lehet még jobban beindította Tanner-t. Meg sem várta hogy Addison keze újra a farkára kulcsolódjon, már nyúlt is a nő lábai közé. Azok a gyönyörű, hosszú combok szemérmetlenül kitárultak, hogy akadálytalanul közéjük férhessen, és Tanner-nek nem is volt szüksége több bíztatásra. Középső, és gyűrűsujját minden finomkodás nélkül merítette bele a lucskos barlangocskába, ami rögtön minden izmával szorongatni kezdte. Addison felkészült rá, és nem csak a kezére. Bőre kipirult, vékony izzadságréteg fedte a testét, és ösztönösen körzött a csípőjével, kiéhezetten, hátha így hamarabb jut a gyönyörhöz. Látni ezt a nőt ilyen állapotban, ahogy levetkőzve magáról minden gátlását átadja magát a testét érő ingereknek, ahogy teljesen elmerül az élvezetben kéjesen sóhajtozva… A kép szinte beleégett Tanner agyába. Már most tudta, hogy a jövő magányos óráiban nem egy alkalommal fog ehhez az emlékhez visszanyúlni, miközben saját magának okoz megkönnyebbülést. Nézni ahogy az ujjai csillogva újra-és újra meghódítják az ütemesen lüktető csatornát, cuppogva… Annyira lekötötte a figyelmét ez a csodás kilátás, hogy észre sem vette hogy Addison az ölébe hajol, így felkészületlenül érte a sikamlós, meleg érzés, ami hirtelen körülölelte a rúdját. Hörögve mozdította a csípőjét fölfelé, hogy még többet lophasson az érzéki kényeztetés okozta élvezetből. Ritmusából kiesve kapott Addison homlokához, hogy egy kicsit el tudja tolni a fejét, mert még az agyát megülő ködön keresztül is tudta, hogy nem lesz képes visszafogni magát, és nem akart túl mélyre hatolni.
- Óvatosan… - lihegte. – Nyalogasd egy kicsit a végét. – kérte a nőt, és Addison minden ellenkezés nélkül futtatta körbe érdes kis nyelvét a makkján, de olyan lassan, hogy mély levegővételekkel kellett csillapítnia magát. – Igen, így… - dünnyögte arrébb seperve azokat a kósza hajtincseket, amik megakadályozták abban, hogy lássa, amint dorongjának feszülő feje a rózsaszín nyelvecskével hadakozik. – Mindjárt elélvezek tőled, Addison. – suttogta – Éveztek már a szádba? – kérdezte szándékosan nyersen, mert tudta hogy minden fenntartása ellenére a nőt is legalább annyira izgatja ez a fajta egyenesség, mint őt magát. Puncija jobban rászorult az ujjaira, és ha lehet még nedvesebb lett, mint volt alig néhány pillanattal ezelőtt. Tanner tenyerének az élét a csiklójához dörzsölve folytatta tovább a nő ingerlését, míg Addison csípője ritmustalan őrlésbe nem kezdett. Ahogy egyre jobban üldözte az előtte vonagló karcsú testet a beteljesülés felé, úgy lett egyre szaporább a ficánkoló nyelv munkája is a péniszén. Addison szája kinyílt. Először csak a farkának a hegyét fogadta a szájába, majd fokozatosan egyre lentebb csúszva addig engedte, míg a torkának nem ütközött.
- Élveztek már a szádba? – ismételte meg Tanner a kérdést belemarkolva a nő hajzuhatagába. – Mert ha nem, akkor azt javaslom ezt most fejezd be…
De ahogy előzőleg sem, most sem kapott választ. Addison ajkai lecuppantak a farkáról, majd szinte azonnal újra tövig bekapta. Tanner próbálta visszatartani csípőjének döfő mozdulatait, egyre kevesebb sikerrel. Golyói bizseregtek, akárcsak a gerince, és már az alhasában is gyülekezni kezdett közelgő orgazmusának csalhatatlan előjele. Farka egyre jobban megduzzadt, és már gyöngyözött a felsőtestén az izzadtság, annyira igyekezett elodázni csak még egy kicsit a beteljesülést, de szépen fokozatosan cserbenhagyta az akarata.
- A kurva életbe, Addison! – sziszegett – Nem bírom tovább… Érted? Mindjárt bele fogok élvezni a… Azt a rohadt…! – kiáltotta elfúlva, mert Addison még mélyebbre nyelte a farkát, ezzel kirántva a kezéből az irányítást. – Most! – tolta fel a csípőjét ütközésig, Addison fejét mozdulatlanul tartva. A nő halk nyögése végigrezonált a farkán, és már spriccelt is a magja egyenesen Addison torkára. – Bassza meg… - hörögte amikor az első hullámtól összegörnyedt, amit azonnal követett a második, majd a harmadik, majd a negyedik… Sorra terítették le az élvezet görcsei, mintha soha nem akarnának véget érni. Szégyennel vegyes izgalommal nézte az ölében le-föl mozgó fejet, amibe még mindig úgy kapaszkodott, mintha az élete múlt volna rajta. – Istenem… - lökött még egy utolsó a csípőjével, aztán szédülve, teljesen kifacsarodva dőlt hátra az ágyon. – Sajnálom. – dünnyögte öntudatlanul simogatva a nő fejét. – Sajnálom. – ismételte meg lepillantva. Addison lassan kiengedte még mindig rángó farkát a szájából. Élvezetének a nyoma ott csillogott az ágyékán, a szerszámán, de még a combján is. A nő ajka fel volt duzzadva a rohamtól, vörös volt, nedves… és valami észveszejtően kívánatos. Szemei lecsukódtak, és halkan nyögdécselt. Tanner tudata lassan visszatalált a valóságba. Ujjai még mindig Addison hüvelyében voltak, ami csak úgy öntötte már magából a forróságot. Annyira intenzíven élvezett, annyira elmerült saját gyönyörében, hogy elmulasztotta a nőt is a csúcsra juttatni. Mint valami éretlen kamasz… Saját magára bosszúsan finoman újra dörzsölni kezdte az érzékeny kis pontot a nő testében, miközben tenyerét erősen a szemérméhez nyomta. Addison elkerekedett szemekkel nézett rá, a levegőt kapkodva, nyöszörögve. Tanner újra ülő helyzetbe húzta magát, és ráhajolt az egyik összehúzódott apró mellbimbóra. Nyelvével előbb megpöckölgette, aztán erősen a szájába szívta, majd ugyanezt tette a másik gyöngyöcskével is. Addig ingerelte a duzzadt gombocskákat, míg Addison alfele hevesen bele nem toltatott az ujjaiba. Akkor felnézett a nő arcára, és szavak nélkül, szemeivel itta magába Addison agóniájának utolsó rezdüléseit. Az ujjait pulzálva szorongató punci, a halk nyöszörgések, és a nő elrévedő tekintete a csúcson, újraértelmezték benne az érzékiséget. Hagyta, hadd lovagoljon addig Addison a gyönyör hullámain, amíg jól esik neki. Már nem mozgatta az ujjait, rábízta a nőre hogy úgy ringassa magát, ahogy neki a legjobb. A kéj lassan csitult, a szapora levegővételeket apró pihegések váltották fel, a zöldes árnyalatú szemek álmodozó tónust öltöttek… Aztán Addison ajkai lágy mosolyra húzódtak, Tanner szíve pedig hatalmasat dobbant.
- Míg élek nem felejtem ezt el. – csúszott ki a száján mielőtt még átgondolhatta volna. Nem hagyva a nőnek lehetőséget a megszólalásra, magához húzta és gyengéden megcsókolta. Túl gyengéden… Milyen remek találmány is az elme. Amíg az agysejtjei fulladoztak a szenvedélyben egy pillanatig sem gondolt józanul arra, hogy mit is művelnek itt. De most, kis idővel élete egyik legfantasztikusabb orgazmusa után, egy egész másfajta érzés húzta görcsbe a gyomrát. Méghozzá az aggodalom. Bármi is zajlott le közöttük az elmúlt percek, vagy órák folyamán, annak semmi köze nem volt egy rideg viszonyhoz…
Addison kibontakozott az öleléséből, és reszketve pillantott fel rá.
- Fázol? – érdeklődött Tanner halkan, kihúzva ujjait a nőből. 
- Nem… - szisszent fel Addison.
- Fáj?
- Nem.
- Egyszavas válaszok… Hm… Szokatlan.
- Milyen válaszokat vársz egyszavas kérdésekre?
- Jogos. – hintett egy apró csókot Tanner a nő vállára. – Minden rendben?
- Mmm… Igen.
- Ez két szavas kérdés volt…
- Igen, az volt.
- Elégedett vagy?
- Maximálisan…
- Az elégedett Addison, nem közlékeny Addison… - vonta le a kézenfekvő következtetést Tanner halványan mosolyogva. – Mostantól ahányszor leállsz velem vitatkozni, le foglak teperni.
- Akkor van egy olyan sanda gyanúm, hogy sosem fogod megjavítani a kocsimat. – kuncogott fel a nő. – Illő lenne egy kicsit összeszednünk magunkat… - pillantott Addison jelentőségteljesen az ágyékára.
- Hát, igen… - fordult Tanner tekintete is az alteste felé. Élvezetének kézzelfogható bizonyítéka rászáradt a combjára, a dárdájára, de még a hasára is. – Remek szájtechnikád van, csak egy kicsit maszatolós…
- Maszatolós, mi? – váltott vörösbe Addison arca. – Kívánom, hogy legközelebb egy fogatlan vén banya szopjon le!
- Hogy beszélsz? – horkantott fel Tanner túljátszott felháborodással.
- Hogy én hogy beszélek? Én? És ezt pont Szertnédmagadfelnyársalniafarkamra Uraság kérdezi?
- A vágy hevében nem szokatlan hogy durván fogalmaz az ember…
- Neked. De nekem az… Tulajdonképpen nekem minden szokatlan veled kapcsolatban. Könyörgöm… Te magad vagy a szokatlanság személyesen!
- Ezt én is ugyanúgy elmondhatnám rólad, Addison. – kontrázott Tanner teljes komolysággal, amivel sikerült megakadályoznia a nő következő csörtéjét. – Más emberek ilyen helyzetben kedvesen cirógatják egymást, vagy alszanak, de mi nem. Mi itt is sportszerűen hergeljük egymást, és tudod mit Addison, élvezem ha idegesíthetlek! Töredelmesen bevallom, gyakran direkt froclizlak, csak azért, mert felizgat. Kőkemény leszek attól, ahogy látom hogy vérben forognak a szemeid, és gőzt eresztesz ki a füleiden…
- Na jó, abbahagyhatod…
- Teljesen komolyan mondom…
- Tanner…
- Csókolj meg!
És Addison mosolyogva kissé oldalra biccentett fejjel hozzá hajolt, és pihekönnyű csókot nyomott a szájára. Minden ellenkezés nélkül.
- Azt hiszem kezdek rájönni arra, hogyan lehet téged megzabolázni. – morogta Tanner a nő nyakát simogatva.
- Nagyon rosszul hiszed. – nyomott újabb puszit a szájára Addison. – Nagy szerencséd, hogy én is szeretek kötekedni veled.
- Csak kötekedni szeretsz velem? – húzta végig Tanner a nyelvét a nő alsó ajkán.
- Nem ezt mondtam.
- Akkor mit mondtál? Kezdelek egyre nehezebben követni…
- Igazán? – sóhajtott fel színpadiasan a nő, mielőtt finoman az állába harapott volna. – És mivel tudnám visszaterelni a figyelmedet arra amit mondok?
- Ne kísérts, Addison. – hördült fel Tanner, majd elkapta a nő derekát, és egy lendületes mozdulattal maga alá gyűrte csábító testét. – Ezt tetszik… – nyögött fel kéjesen ahogy Addison mellének buja domborulata a mellkasához préselődött. – Szinte szúrnak a bimbóid.
- Össze fogsz kenni…
- Akkor majd lemoslak…
- Vagy az ágyneműt fogod összekenni…
- Azt is ki lehet mosni, Addison.
- De kis házias vagy.
- Muszáj annak lennem. Ha nem tűnt volna föl nem tartok házvezetőnőt…
- Ezt a barbárságot!
- Ugye? Amúgy meg mi ez a kényeskedés? A szádba élvezhetek, de az ágynemű már tabu?
- Nem fogsz leszállni erről a témáról, mi? – húzta el a száját Addison bosszúsan.
Tanner egy hosszú pillanatig csak nézte. Engedte hogy az agya örökre elraktározza a képet, ahogy a nő gesztenyebarna fürtjei szétterülnek a fehér ágyneműn, ahogy arcán megjelenik két apró gödröcske a durcáskodásától, ahogy tekintete mindenfelé rebben csak az arcára nem…  
- Addig nem amíg egy egyszerű kérdésre választ nem kapok… - csúszott lentebb egy kicsit a puha halmokon.
- És mi lenne az az egyszerű kérdés?
- Miért? – nyomott Tanner egy hosszú puszit a nő két melle közti völgybe, közvetlenül a szíve fölé. – Mondtam, hogy nem kell tenned semmit, amit nem akarsz…
- De én akartam. – simogatta végig Addison az arcélét. – Ennyi elég válasznak?
- Miért zárkózol el ettől a témától ennyire?
- És neked miért van kényszered ezt ennyire nyíltan kitárgyalni?
- Mert ellentmondásos vagy, és ez ellentmondásos érzéseket vált ki belőlem. – vonta meg a vállát Tanner. – Nem szeretek olyat kicsikarni a szeretőimből, amit nem adnak szívesen. A mártíromságnak nincs helye a hálószobában, és ha végigpörgetem gondolatban ami történt, akkor nehezen tudok szabadulni attól a benyomástól, hogy sokkal inkább motivált téged a bizonyítani akarás, mint a vágy… Ettől pedig meglehetősen kényelmetlenül érzem magam. Nem tudom hogy most bocsánatot kérjek-e tőled, vagy dühömben megtépjelek…
- Szóval ha valaki csak azért tesz meg neked valamit, mert azt akarja hogy neked jó legyen, akkor az neked már nem is elég jó?
- Nagyjából így van, igen. Részemről a szex akkor a legélvezetesebb ha a partnerem is teljesen bele tud feledkezni abba ami történik vele. Ha elkezd közben gondolkozni, vagy magára erőltet valamit, amit nem akar, akkor az egésznek szolgáltatásjellege lesz, amiből köszönöm szépen, de nem kérek.
- Hát ilyen hozzáállással sem találkoztam még…
- Miért nem lepődök meg ezen…? Nem kell ezt annyira véresen komolyan venni, Addison. A legtöbb nő képes a legnagyobb odaadásra, ha úgy érzi hogy biztonságban van, és megfelelően bánnak vele. Némelyik nő hamarabb nyílik ki, némelyik kicsit lassabban, de előbb-utóbb mindegyik átadja magát a legnyersebb testiségnek, ha azt éreztetik vele hogy amit tesz az természetes, és hogy nincs benne semmi szégyellnivaló.
- Röviden: egy manipulatív disznó vagy…
Tanner karcosan felnevetett.
- Ha szerinted ez a helyes megfogalmazás… Eddig még senki nem panaszkodott arra, ahogy bántam vele. Mindig őszinte vagyok a partnereimmel, ahogy veled is az voltam a kezdetektől fogva. Mindenféle nőhöz volt már közöm, alacsony kerekdedhez, magas vékonyhoz, kicsi aranyoshoz, de az mindnyájukban közös volt, hogy tudták mit akarnak, és ezt nem is rejtették véka alá. Nem vagyok az a fajta, aki olyan nőkre vadászik, akiket úgy kell kibontogatni, kiédesgetni a páncéljukból. De te… Ha nagyon leegyszerűsítjük, akkor be kell látnom, hogy veled kapcsolatban tévedtem. Nem hittem volna, hogy ennyire visszahúzódó vagy, arra pedig végképp nem voltam felkészülve, hogy ez jobban be fog gerjeszteni, mint bármi más eddig… - tekerte az ujjára szórakozottan a nő egyik tincsét – Legközelebb csak akkor engedj a szádba, ha ez téged is legalább annyira felizgat, mint engem.
- Engem is felizgatott…
- Ami téged felizgatott az a kezem volt a puncidban. Én azt akarom, hogy már csak annak a gondolatától is remegni kezdj, hogy a szádba élvezek.
- Vannak elvárásaid… - válaszolta fojtottan Addison. Pirosló orcái, és őszintén csillogó tekintete olyan fiatallá és sebezhetővé varázsolták, amitől Tanner védelmezőösztöne szapora tangóba kezdett. 
- Most mit mondjak erre? Én amolyan mindent vagy semmit típusú ember vagyok… Nézd, szerintem a legtöbb ember a szexet magáért a szexért szereti. A jelentéséért. Egy jó menet felszabadít, kimerít, boldoggá tesz. Az én álláspontom annyiban más, hogy nekem csupán a szex ténye nem elég. Kell hozzá egy olyan nő is, akihez erősen vonzódom, aki felpiszkálja a fantáziám, hogy most mivel, az másodlagos… Lehet hosszú a combja, vagy olyan a mosolya, teljesen mindegy. Az egésznek az a lényege, hogy lássam ahogy ez a nő teljesen elveszti az önuralmát, ahogy remeg, ahogy semmi nem számít már neki, csak a gyönyör. Ez indít be. Ettől vesztem el én is a saját kontrollom. De ez csak akkor működik, ha felismerem mik a másik fél igényei, és ha tiszteletben tartom a határait. Nincs unalmas szex, Addison, és nincs unalmas szerető sem. Csak figyelni kell egymásra, a többit pedig elintézi a kémia.
- Önzetlen önzőség…
- Pontosan. – bólintott Tanner. – És ez csak akkor működőképes, ha őszinte vagy velem. Én nem csak kielégülni akarok benned. Ha csak ez számítana, akkor azt egyedül is elintézhetném. Én beléd akarok veszni, és ezt csak akkor tudom megtenni, ha látom hogy te jól érzed magad a kezeim közt. Ha rád erőszakolok valamit, amit te nem akarsz, akkor feszült leszel, és ez a feszültség ki fogja nyírni az intimitást. Bárkiből ki lehet csikarni a fizikai kielégülést, de ennek semmi köze nem lesz a gyönyörhöz, vagy akár a felszabadultsághoz.
- Szóval ha jól értem, – harapta meg Addison az alsó ajkát, amitől Tanner ágyéka ismét duzzadozni kezdett. – te az a fajta vagy, aki ha édes babusgatás kell, akkor azt adja, de ha arról van szó, hogy jól el kell döngetni valakit, akkor azzal sincs semmi gond.
- Imádom a nőket, aranyom. – szívta be Tanner a nő egyik bimbóját a szájába. – Szenvedélyesen, és fenntartások nélkül. Ebbe pedig rengeteg minden belefér. – pöckölgette tovább a nyelvével az érzékeny kis rügyet.
- Ez kicsit gátlástalanul hangzik… - feszült ívbe Addison háta.
- Mert az is. Nincs a testeden egy olyan pont sem, amit nem kényeztetnék szívesen. És ebbe most azt gondolsz bele, amit csak akarsz.
- De… - köszörülte meg Addison a torkát.
- Ó, igen. – vigyorodott el Tanner a nő jól látható zavarán. – Bármi járjon is most a fejedben, arra csak ennyi a válasz. Egy nagy, és határozott „ó, igen”.
- Azt erősen kétlem… - morogta Addison pirosló arccal.
Tanner továbbra is mosolyogva a nő felé térdelt. Kedvtelve hordozta végig a tekintetét a buja domborulatokon, a félrehúzott melltartón, és a bugyin, ami még mindig Addison térdhajlatáig volt csak letolva.
- Pedig, de bizony, Addison. – fújta ki erősen a levegőt. Farka már megint félig merev állapotban vastagodott közöttük. – Örömmel igáznám le minden hajlatodat, ide értve a körzővel tervezett fenekedet is. Már csak a gondolattól is újra feláll. – és tényleg. Mire az ágyékára tekintett, már ismét teljes harckészültségben volt. Egy-két kósza pillantást még engedélyezett magának a nő fedetlen bájaira, aztán egy lemondó sóhaj kíséretében kikecmergett az ágyból. – Gyere! – nyújtotta a kezét a Adison-nak, aki láss csodát minden ellenkezés nélkül fonta össze az ujjaival az ujjait. – Tegyük rendbe magunkat, mielőtt még kiabálni kezd a tisztaságmániád...


Share: