2014. február 24., hétfő

Tamara Webber: Easy - Egyszeregy /2013/

Egy kis kiegészítésre szorul az előző könyves bejegyzésem. Ami kimaradt a kritikából, az az volt, hogy azért kezdtem bele egy new adult irományba, mert jó könyvet szerettem volna olvasni. Oké, hogy szeretek akkor is fejjel rohanni falnak, ha tudom hogy fáj, de van az az ideggyenge állapot, amikor tényleg képtelen vagyok odafigyelni egy nyilvánvalóan pocsék könyvre. És hát az oldalsávban már jó ideje terpeszkedő Örök rabság c. "könyv" a 70. oldalnál visszavonhatatlanul kifektetett. Ha egyszer befejezem azt a maszlagot, olyan véleményem lesz róla... de olyan... Még saját önnön szabadszájúságomat is felül fogom múlni, ami azért nem kicsit kihívás. Szumma szummárum, félre kellett tennem azt az "alkotást", mert minden lelkesedésem, és bizalmam tovaszállt. Na mondom, ilyen állapotban - a háborgó tenger helyett, inkább menjünk egy pocsolyába pancsikolni alapon -, kezembe kaparintottam A hibátlan játékot... aminek ismerjük a végét. A könyv körülbelül annyira volt jó ötlet, mint öngyilkosnak a nyakára tekerni a kötelet, majd egyik kezébe altatót, másik kezébe kést adni - biztos, ami biztos. Morbid, tudom, ne rójatok meg érte, csak már a humorom is kezd átmenni gyászosba. Szóval végleg elment a kedvem. És ilyenkor jön az isteni sugallat. Mondjuk egy olvasói ajánlás képében. Míg az FB-n morogtam a magamét, egyik kedves olvasóm hozzászólt a hivatkozásomhoz, hogy szerinte ha ebben a kategóriában kívánok vesztegelni, méghozzá színvonalasan, akkor próbáljam meg jelen könyvünket, mert az jó könyv. Illetve javasolta még Rebecca Donovan Elakadó lélegzet c. könyvét is, ami szintén bekerült a listámba. A fülszövegek szemrevételezése után, az Easy mellett döntöttem - férfiasan bevallom - verejtékező homlokkal. Hogy miért izzadtam meg a választást? Hát mert először is, én én vagyok, másodszor pedig mert az Easy piros pöttyös könyv. A Könyvmolyképző Kiadónak voltak merényletei kiadásai, amiket amíg élek képtelen leszek megbocsájtani, és hát ugyan miért én lennék az a kivétel, aki nem előítéletes... És ilyenkor szokott jönni a győzködés, hogy ajánlott könyvről van szó... Valaki elolvasta, értelmezte, feldolgozta, és még a procedúra végén is érdemesnek ítélte, szóval rossz csak nem lehet! Az ajánlott könyvekkel egyébként sok baj nem szokott lenni. A vicc, hogy a környezetem teljesen berendezkedett az én antivélemény-alkotási szisztémámra, ergo soha nem azt szajkózza nekem, hogy mit olvassak, hanem mindig azt, hogy mit ne. Amivel ugyebár nem feltétlenül vagyok előrébb. A világért sem panaszkodásból mondom, mert hiszem hogy az ismeretlen út a legizgalmasabb, hisz arra soha nem járt még senki. Fedezzük fel együtt egy-egy kigyomlálatlan kategória mélységeit, és magasságait! - és itt be is fejeztem a lelkesítést...
Na de visszakanyarodva az Easy-hez... Ott tartottunk, hogy hangyányit remegő kézzel ütöttem fel a könyv elejét... Gondolom ismeritek azt az érzést, amikor a harmincadik oldalnál már tudjátok: ez jó lesz! Ez bitang jó lesz! Még csak be sem indult a cselekmény rendesen, de már bevonzott, megvett, megigézett... Amikor zsigeri szinten agyoncsap a meggyőződés: ez nem lesz elpocsékolt idő! Azt most nagy kegyesen felejtsük el, hogy ugyanezzel a boldogságérzéssel párhuzamosan megszületik a pánik is, miszerint nehogy egy ilyen erős rajt után puskázza már el az író a történet még fennmaradó közel 90%-át! Igen, egy erős kezdés után, szó szerint vérre megy a játék a szerző, és az olvasó közt. A visszacsatolási folyamatok bugyutából átavanzsálnak élesbe, élet-halál kérdésbe... Mert gondoljunk csak bele! Egy eleve pocsék könyvnél, ami már a fejétől bűzlik, nem is nagyon várunk el semmit. Elkezdjük, az amúgy sem túl magas izgalmi görbe lehuppan a nullára, és ott is marad. De a jól indított könyv, az tipikus esete a "magasról szép pofára esni" elvnek, amennyiben a felénél hanyatlásnak indul. Tudok erre példát is: E. L. James. Egy korrekt első rész után, két olyan könyvet dobott piacra, amiktől zokoghatnékom támadt. Én balga nagy lelkesen vetettem bele magam a trilógiájának a második részébe, és taknyoltam akkorát, amitől azóta is zúg a fülem. Az ilyen tízpontos hasra vágódásokat nem csak több köteten belül lehet produkálni. Az igazán rutinosaknak megy ez egy könyvön belül is. Így én már csak akkor vagyok nyugodt minden esetben, ha az utolsó mondatot is elolvastam. Ha akkor is az még a véleményem, hogy a könyv jó volt, akkor a könyv jó volt, és pont. Most azt csak halványan idegondolom, hogy igen, tudjuk... nálam ez meglehetősen ritka.


"Egy ismeretlen megmentő.
Egy nyugtalanító titok.
A szerelem nem mindig sima ügy.
A fiú figyelte a lányt, de nem ismerte őt. Aztán egy váratlan összecsapás jóvoltából a megmentőjévé vált.
Tagadhatatlan vonzerő hatott közöttük. Ám a múlt, amelyen a fiú kemény munkával igyekezett felülkerekedni, és a jövő, amelybe a lány őszinte hitét vetette, azzal fenyegetett, hogy elszakítja őket egymástól.
Csak együtt vehették föl a harcot a fájdalom és a bűntudat ellen, nézhettek szembe az igazsággal, és találhattak rá a szerelem nem várt erejére."

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 334
Ára: 2999 Ft





Szóval az Easy... Kezdjük az alapoknál. Mitől jó egy jó könyv? Na persze, hogy nekem erre is vannak elméleteim, méghozzá szép számmal. Ha komolytalanul közelítjük meg a kérdést, akkor van egy szentháromságom, amivel jobbára bármit el lehet adni manapság: szex, vér, humor. Ezeknek a kombinációira veszettül nyitott a piac, még akkor is ha a könyv klisé. Szomorú tény ez, de igaz. Itt a fordított pszichológia is megjelenik, lásd erotikus katyvaszok. Azokban ritka a humor, de előfordul - ha máskor nem, hát a kritizálási fázisnál -, nyomokban tartalmaznak vért - ide értendő, a "vért izzadva olvastam el" álláspontot is -, és tömve vannak szexszel - ehhez nem tudok mit odabiggyeszteni. Persze a piaci igények boncolgatásánál nem azt értem, hogy mi olvasók mire vágyunk, hanem azt, amire a sok okos gondol, hogy szerintük mire vágyunk. Ha komolyabban kell megközelíteni a "mitől jó egy jó könyv?" kérdést, akkor azt egy alig 100 oldalas esszében ki is tudnám vesézni. Senkit nem akarok halálra rémíteni, így igyekszem rövid lenni...

1, A karakterek
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a karakterek mennyire kulcsfontosságúak. Meg kell teremteni az alapjellemzőiket, aztán következetesen hűnek is kell maradni végig a személyiségeikhez. Nem lehetnek szélsőségesek, mert a szélsőségességgel az olvasók nehezen fognak tudni azonosulni. Kivételt képeznek ez alól a rétegkönyvek, amik ténylegesen arra vannak kiszuperálva, hogy szélsőségeket jelenítenek meg. Az ilyen könyvek, nem a szórakoztató irodalom részét képezik, tehát tekinthetjük őket jelen pillanatban irrelevánsnak. Na már most, ha megvannak a szereplők, akkor kell hozzájuk egy jó nagy adag empátia. Meg kell tanulni a fejükkel gondolkozni, és aszerint kell funkcionálniuk, úgy kell döntéseket hozniuk, hogy az harmóniában maradjon a jellemükkel. Ergo az írónak az egyik feladata az, hogy ne a saját döntéseit, véleményét írja bele az adott könyvbe, hanem azt, ami az adott főhős személyiségébe beleillik. Itt van némi áthajlás, mivel a legtöbb író, akarva akaratlanul beleírja magát a saját könyvébe, vagy legalábbis egy kis részét önmagának. Egy írónak tudnia kell azonosulni a szereplőjével, így szinte kivitelezhetetlen az hogy olyan személyiségről írjon valaki, ami annyira távol áll tőle, hogy szinte nem is látja. Kivételt képeznek ez alól, az olyan "tehetségek", akiknek az empatikus készsége annyira erős, hogy adott felkészülés után, szinte bármire képesek agyilag ráhangolódni. Ez is nem kevés veszélyt hordoz magában, mivel ilyenkor a szerző hajlamos annyira átlényegülni, hogy már azt sem ismeri fel merre van a valóság talaja. Jelentem: ez utóbbi típus vagyok én. Részben. Sajnos nem mindig van lehetőségem nyakig merülni egy általam kreált világba, de amikor elmerülök benne, akkor mellettem akár a ház is összedőlhet. Az pedig már megint más kérdés, hogy fogalmazási készségek terén mennyire vagyok jó. A szándék megvan, a züllött elme adott, a többit pedig majd meglátjuk. Lényeg a lényeg, karakterek jellemábrázolásának a szempontjából, amiknek teljesülnie kell: általánosság - olyan tulajdonságok, amik nagy valószínűséggel majdnem mindenkire jellemzőek, hogy tudjunk azonosulni -, következetesség - ne csapongjon jobbra-balra az illető szereplő, mert a csiki-csukitól agyrázkódást fog kapni az olvasó -, idealizálás - mert ugyebár a "hétköznapi embert" mindenki ismeri, és lássuk be elég unalmas a fazon. Ami még nagyon fontos: az arányosság. Semmiből ne legyen az adott karakterben túl sok, vagy túl kevés. Hogy ki, melyik emberi tulajdonságra fog építkezni, azt mindenki maga dönti el. Sztereotípiák akadnak dögivel. Van a macsó hím, aki mégis érzékeny, van az öltönyös atyaúristen, aki első ránézésre hatalmas, második ránézésre más értelemben véve hatalmas, és akit tuti minimum egyszer megerőszakoltak, aztán van még - régebbi példákban - a kicsit kocka, kicsit szerencsétlen, de azért helyes, izmos srác, akiben csak úgy buzog a jószándék. Van a marcona katona, aki kemény, de minden értelemben... és akinek a szíve aranyból van... Aztán ott van még a művészlélek, az elvont fajta, akinek morcosságát, már csak a szótlansága múlja fölül... És még lehetne sorolni. Nőknél nem feltétlenül ennyire tarka a felhozatal. Van a kicsit elesett, bamba típus, meg van ennek a pepitája, az öntudattól duzzadó fajta. Nekem egyikkel sincs bajom mindaddig, amíg nem szaladunk bele a hisztibe, és az idiotizmusba - amikbe az utóbbi időben rendszeresen beleszaladunk.
Az Easy karakterei - hihetetlen örgem! egyszerűen hihetetlen! - minden elvárásnak eleget tesznek.
Jacqueline jelleme kicsit tipikus. Na de, ha nagyon a felszín alá nézünk, ugyan melyikünk nem az egy kicsit? Három év után dobja a pasija... Úgy érzi magát, mint akinek a lába alól kirántották a szőnyeget. Talán pár szakítás után az ember lányában már kialakul a rutin, hogyan használja a dühöt mint fegyvert, hogy ne fájjon annyira, de ez a képesség az első szerelem esetében még sehol nincs. Hölgyeményünk kicsit el van veszve, össze van zavarodva, és ugyan a barátnői arra akarják ösztönözni, hogy egy vígaszkufircban vezesse le a fölös energiáit, ez neki nem megy. Van még annyira ártatlan érzelmileg, hogy ugyan látja miért lenne előnyös a helyzetének az orvoslására egy viszony, viszont azt is belátja, hogy szívügyileg nem alkalmas rá. Szerencsétlen lánykát pont ebben a helyzetben kezdi el még a sors is szívatni - ahogy az amúgy az életben is lenni szokott -, méghozzá egy rosszindulatú kanos pasas képében, aki abból űz sportot, hogy nőket támad meg. Hölgyeményünkre is ráront, és ekkor robog be a képbe Lucas. Az anyja...! A srác jelleme nagyon komplex. Komoly, korához képest mondhatni hogy kicsit koravén, amin utólag nincs is mit csodálkozni. Külsőre vadócnak tűnik, de nem kirívó módon. Van tetoválása, meg piercing-je, de nem harsogó, inkább az a csendes, kapucnimat a fejembe húzom fajta. Az a típus, akit a közvélemény előszeretettel ítél meg első látásra rosszul. Jól tanul, használja a fejét, nem fél az lenni aki valójában, és olyan szépen tartja egyenesben magát, ami tiszteletet érdemel. Rajzolgat, méghozzá nem is rosszul, és ami lehengerlő, egyáltalán nem csapong. Kis lépésekkel halad előre, megfontolt, átgondolja a tetteit, és igyekszik mindig jól cselekedni. Elhatározza hogy távol tartja magát hősnőnktől, és ezt igyekszik is megvalósítani, csak hát a bolond szív... Ő is össze van zavarodva, mert miért is ne. Neki sem egyszerű, mert a múltja megakadályozza abban, hogy rögtön habzsolva essen neki a "Nagy Szerelem" nevezetű cukormázas fagylaltkehelynek, de van annyira őszinte magával, hogy felismeri hogy bajban van, és elhatározza hogy minden félelme ellenére megpróbálja a helyzetből kihozni a legtöbbet. Nem ígér semmit, sőt nem rest behúzni a kéziféket, amikor olyan pontra jutnak, ami számára hirtelen egyszerre túl sok. És ekkor is úgy teszi ezt, hogy nem sérti vele vérig hősnőnket. Egyenesen kifejti, hogy ehhez bizony még korán van. De ugyanezt a szabadságot hősnőnknek is megadja, nem kéri számon, nem teperi le, hagyja hogy Jacqueline is lefussa a maga kötelező köreit. Hogy tisztába jöjjön az érzelmeivel, mind önmagával szemben, mind a támadását illetően, mind az exe területét érintően. Ezek a szereplők, ezek a fiatalok, egymáshoz érnek, egymással párhuzamosan fejlődnek, egymáson keresztül kapaszkodnak, mindaddig, míg "szabad" nem lesz a pálya előttük, amíg le nem tisztulnak a vonalak. Ha az életben a legtöbb pár venné a fáradtságot, hogy ennyi levegőt hagyjon a másiknak, és olyan tudatosan működnének együtt, mint könyvünk fiataljai, akkor megkockáztatom, hogy a válási statisztikák sem lennének ennyire cudarul rosszak. Én nem egy romantikus könyvet olvastam el idáig, de azt hiszem ez volt az első olyan, ahol tényleg úgy éreztem, hogy ezek a szereplők sikeresen megalapozták maguknak a közös jövőjüket.
Mellékszereplői tekintetben... Nem kevés mellékszereplőt mozgat meg a könyv, ami akár még lehetett volna sok is. De a stratégiailag fontos pontokon olyanok vannak megidézve, akik vagy erre, vagy arra, de befolyásolják a történetet, néha tettekkel, néha verbálisan. Szóval van okuk ott lenni ahol vannak, kihatnak a főszereplőkre, nem úgy mint sok egyéb más könyvben, ahol ugyan ott vannak, de a sztori végéig nem derül ki miért is vannak ott - leszámítva a hisztis bevásárlókörutat, ami majdnem mindig akkor következik be, amikor valami belemagyarázott lelki törést kell kiheverni. Ebben a könyvben a barátok közt zajló párbeszédeknek is van olykor értelmük, mert közölnek olyan információt, amit addig nem tudtunk. Vagy amit esetleg addig hőseinkről nem tudtunk. Elegáns kivitelezés...

2, A történet
Azért nem kell megijedni, jelen könyvünk sem egy sugármeghajtású lopakodó vadászrepülőgép működési, és aerodinamikai jellemzése... Csupán csak egy romantikus sztori, így mint ilyennél, elkerülhetetlenek benne a klisék. Klisé, mint egyetem, és campus, klisé, mint nagy szívfájdalom, és csalódás, és klisé, mint gyenge nő, akit megment az erős pasi. Mit szoktam volt mondani a klisékről? Nem bánjuk őket, ha a kivitelezésben nincs hiba. És mivel írónőnk a karaktereit érzelmileg stabil röppályán tartja, így a történet fordulatai is hitelesek. Nem túlzóak, még a végkifejletben sem tűnnek annak. Ha józan parasztival nem kezdünk agyatlan boncolgatásba - amire amúgy semmi okunk nincs - akkor fel sem merül bennünk semmi kétely a hőseink életében bekövetkezett tragédiákat illetően. Nincs ami kibillentsen minket abból a nyomvonalból, amibe szépen fokozatosan nyakig vagyunk lökve. Gömbölyű. Külön ki kell emelni, hogy new adult kategória ide vagy oda, Tamara Webber volt annyira kegyes, hogy bevisz bennünket a szexbe is, bár csak rózsaszínesen... És mivel volt ennyire nagylelkű, így még ennek a hiánya miatt sem tudok morgolódni. Ami még nagyon aranyos volt szerintem az Lucas "kettős személyisége". Nappal a vagány srác, aki megkörnyékezi Jacqueline-t, este meg az emaileken keresztül kacérkodó Landon nevezetű korrepetitor. Oké, hogy mi olvasók már az első levélnél levágjuk, hogy a két pasas egy és ugyanaz, de akkor sem volt rossz szórakozás.

3, A stílus
Ez is E/1-ben íródott mű, amit még mindig nem szeretek. Viszont itt visszakanyarodnék ahhoz, hogy mellékszereplőink nem csupán dísznek vannak a sztoriban. Amit hősnőnk nem tud, azt majd jól elmondja neki valaki, így nem maradunk le semmiről, legfeljebb nem mindent tudunk meg azonnal. Ez a kis késleltetés pedig remekül fenntartja az érdeklődést. Ami viszont egyenesen lenyűgözött.... Nem tudom, hogy aki olvasta mennyire olvasta szemfülesen a könyvet, de... Ez a történet egy olyan szerelmes történet, amiben sehol, egy alkalommal sem hangzik el az hogy "szeretlek". Na? És ismét azokhoz szólnék, akik olvasták a könyvet: érezte valaki a hiányát ennek? Én bevallom őszintén hogy nem, mert a szereplők közti kommunikáció, mind verbális, mind nem verbális szinten, szinte kiabálja ezt az érzést. És akkor ha már stílus... A könyv címe is nagyon el lett találva, mert az hogy "könnyű", vagy az hogy "egyszeregy" arra utal, hogy Lucas számára soem az volt a kérdés, hogy Jacqueline-nal akar-e lenni, vagy vele akar-e maradni. Erre a kérdésre mindig "könnyű", és egyértelmű volt a válasz. A helyenkénti fennakadásokat mindig a "hogyan" jelentette.
Stílusilag még azért azt is ide illik biggyesztenem, hogy bár ez a mű nem egy humoros iromány, azért van benne az is. Nem minden oldalon, de azért előfordul itt-ott, és amikor felüti a fejét, akkor lehet harsányan kacarászni.

Na csak nem lett ez száz oldal! Mondjuk igyekeztem is nem annyira belemenni a nagy általános fejtegetésbe, hogy vajon mitől is jó, egy jó könyv. Ahhoz hogy egy iromány egyben legyen nagyon sok mindenre kell még odafigyelni. Nem jó ha az ember túlmagyaráz valamit, az sem jó ha nem magyaráz el semmit. Nem jó ha a mű túl párbeszédes, mert akkor felszínes lesz, de az sem jó ha túl monológos, leírós, mert az álomba fullasztja az olvasót. Konkrétan egy könyv megírása olyan, mint pengeélen táncolni. Nagyon ritka az az író, aki ösztönösen érzi, miből mennyi kell ahhoz, hogy az általa megálmodott történet fel legyen töltve élettel, és hogy át lehessen adni. Tamar Webber az a példa, akinek ez sikerült. Persze azért Ő sem tökéletes, korántsem az - méltattam ma már eleget (kis gonosz fricska így a végére, csak hogy hű maradhassak önmagamhoz)-, de a mostani példák közül kiemelkedik. Mindenkinek ajánlom a könyvet.

Értékelés: 9 pont 
Share:

21 megjegyzés:

  1. Szia!

    Még mindig nagyon boldog vagyok, hogy tetszett a könyv! :)
    (Na jó, és annak is örülök, hogy nem rontottál a statisztikámon, miszerint akiknek eddig ajánlottam, azoknak ne tetszett volna maximálisan, vagy legalábbis 9 pontos értékelés szintjéig. :P)
    Úgy hiszem, remekül összefoglaltad a könyv mélységének lényegét. :)
    Tammara Webberhez hasonló íróval még én sem találkoztam, és bár biztosan bele lehet kötni ebbe vagy abba, úgy érzem, ezzel az EGY könyvvel többet adott nekem Ő, mint sokan mások egybevéve. (Legalábbis most már tudom, hogyan is kell helyesen alkalmazni az ágyékba rúgást. :P)
    Valamint (amit nagyon örültem, hogy te is megemlítettél, főleg miután egyik ismerősöm, szerintem butaságból, emiatt pontozta le), én sem hiányolom, hogy nem hangzott el az az elcsépelt szó – ami sokszor már nem is azt jelenti, amit kéne –, hogy „szeretlek”. Mert helyette itt megvolt érzelmileg, tettben és más szavakban mindaz, ami ennek a szónak a jelentését kifejezi. :)
    Azonban azt a fél mondatodat nem teljesen értettem, hogy bár New Adult kategóriás a történet, mégis kegyesen írt bele az írónő egy könnyed kis szexet. Lehet félreértettem, és akkor elnézést, de a New Adult műfaj a tabu témákat feszegető irományok tárháza leginkább. Szex, drog, alkohol, rosszfiúk jóvá tétele, megspékelve lelki sérülésekkel - egyszóval a komoly témákat helyezik előtérbe az ilyen művek, persze a happy end kedvéért romantikával fűszerezve. :)
    Jó, tudom, hogy nem minden könyvben van mindez meg, de hát épp emiatt említettem neked, hogy ha színvonalas művet akarsz olvasni ebben a kategóriában/műfajban, akkor ne egy bizonyos kiadó könyveit lapozgasd. (Mentségemre szóljon, nekem is van jó pár könyvem "ettől" a kiadótól. ^.^ )
    No, de nem fecsegek itt tovább, csak foglalom a helyet, és amúgy is elfogult vagyok ezzel a történettel kapcsolatban, elfogultságomból fakadó csöpögésemre meg senki nem kíváncsi. :P
    Még egyszer örülök, hogy tetszett, és várni fogom a másik könyvről is az őszinte, vesés (nyers) kritikádat. :)

    További jó olvasgatást!
    Krisz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na végre én is becsöppenek már ide... Az élet szebb volna a kötelező, megélhetést biztosító munka nélkül... Perzse sok pénz mellett. De ne panaszkodjunk, amíg dolgozhatunk! Imádom ezt a hozzáállást kicsiny kis társadalmunkban... :D Na de lényeg... A new adult faktor nagy vonalakban fiatal felnőttekről szól /nagyjából 19-25 év közt/, ahol a történetek százalékos felosztása úgy zajlik, hogy az ezt a korosztályt leginkább foglalkoztató kérdéseket lengi körül, kezdve a munkakérdésnél, a nem is tudom ki is vagyok igazán dolgokon keresztül, a szerelemig. Két fajtáját szoktam megkülönböztetni, az egyik a "dráma" - mint akár ez a könyv is. Itt a téma komoly, megerőszakolás, bántalmazás, keserű gyermekkor, zavartság, félelem, de ide tartozik esetenként a halál jelenléte is (pl: Soha határa), vagy akár a drogok, étkezési zavarok, és a többi, és a többi. A másik fajta a vihorászós fajta, pl: Faldöngető. Nincs benne komoly mondanivaló, a viccre épít, és a fiatalok szeleburdiságára - mert én aztán már annyira marhára öreg vagyok... :D Bevallom őszintén, a drámaibb hangvételű könyveket ebben a kategóriában jobban szeretem. De úgy nagy általánosságban elmondható, hogy ezekben a könyvekben ugyan megjelenik a szex, de nem fogja a történet szerves részét képezni. Mivel a kategória eleve inkább romantikus, így sok esetben egy, esetleg két alkalommal megpendítjük a szex kérdését, és ennyi. Sokszor ez az egy-két alkalom is elnagyolt, vagy pocsékul kivitelezett - lásd pl: A hibátlan játék-ban. Attól a szexjelenettől ami abban a könyvben volt, legszívesebben keresztbe martam volna az arcom, egyrészt mert akkor KLISÉ hogy az már nekem is sok, közhelyes, nem érzékletes, annyira szórakoztató, mint egy bevásárlólistát olvasni... Aztán van az Easy, illetve mondjuk a Soha határa. Ezekben a könyvekben ugyan koránt sincs annyira mélyen taglalva a kamaty, mint a 18+-os könyvek esetében, de a szerzők hagytak helyet némi erotikának. Csak úgy finoman. Itt az Easy-ben is az első rajzolásnál lezajló petting azért meglehetősen ízlésesre sikeredett, átérezhető, mi több élvezhető volt. Erre fel írtam azt, hogy Webber még ezt is szépen kikerekítette. Nincs rosszabb, mint amikor egy romantikus könyvben el van szúrva a kamaty. Nem kell oldalakon keresztül részletezni a dolgot, de azért pár óvatos, és jól összerakott sorocska nem árt, mert bárhogy kapálóznak is ellene, a szerelem leginkább a szexben teljesedik ki, és ha ez lemarad a történetből, akkor az olvasóban marad egy kis hiányérzet. Stephenie Meyer Twilight-ja erre a legjobb példa. Végigolvasol két és fél lexikon vastagságú könyvet azért, hogy kapj egy "másnap reggel"-t, egy gyatrán felvázolt csókocska után. Hjah... Ez félmunka, és idegesítő is... Legyen ott pár mondatnyi intimitás, mert azzal lesz teljes a kép. Persze a 18+-os könyvek a ló másik oldala. Ott az történik, hogy megy a kamaty éjjel-nappal, érzelmi és történeti szál meg még nyomokban sem lelhető fel. Webber azért is tetszett, mert érzelmileg szépen épít, és mellette betereli a szereplőit a hálószobába is, ahol egy kicsit még inkább elmerülünk a boldogságukban, teljes egésszé formálja a dolgokat.
      Még folytatom... :D

      Törlés
    2. Itt folytatom... :D
      Elfogultság miatt innen nem fog kidobni senki, ne aggódj... :D Az elakadó lélegzetnek ma fogok nekikezdeni, tegnap már nem jutott rá időm, úgy elkezdeni pedig könyvet olvasni, hogy már félig alszom, nem díjnyertes politika. :D Ha az a könyv is lesz ennyire jó, akkor nagyon boldog emberré tettek az ajánlásaid. :D Maximálisan megértem hogy miért ezt a könyvet ajánlottad. Még egyszer köszi! Ja igen, és ami amúgy fel van vázolva a történetben, önvédelmi fogásként, az amúgy tényleg így van a valóságban is - ezt elfelejtettem a véleményben kihangsúlyozni. Hiteles az önvédelmi tanfolyam is ától cettig. A karnyújtogatós, hogyan dobd le magadról az ellenfelet művelet szakszerű, és részletesen kidolgozott. És tudod én ezt szeretem! Ha valaki beleír valamit a történetébe, akkor az nézzen is utána, hogy az tényleg úgy van-e, mert ki tudja mikor lesz olyan olvasója, aki tényleg érteni fog ahhoz a dologhoz, és majd jól körberöhögi a sok baromság miatt, amit felhalmozott. :D És igen, változatlanul fenntartom, hogy nem hiányzott oda az a "szeretlek". Ahogy te is mondtad, ez sajnos sok esetben nagyon elcsépelt kifejezés már... :)

      Törlés
    3. Szia!

      Először is most már világos, mit is akartál kifejezni azzal a fél mondatoddal, csak kicsit félreértettem az este (mentségemre szóljon, már nagyon fáradt voltam, de el akartam olvasni az értékelésedet), de így már rendben van, én is hasonlóképp szoktam kategorizálni egy műfajon belül. :)
      Másfelől azzal is egyet értek, hogy a szex valamilyen szinten igen is fontos egy történetben is. Talán azért érzem ezt, mert már rég kinőttem a YA műfajból, ugyan szeretem azt a finom, könnyed kis szerelmi történetleírást is, amit azok a művek nyújtanak, de valahol hiányom van velük kapcsolatban. Az NA-tól épp ezért kapok többet, mert bár néha ugyan olyan butuska a cselekmény, maga a történet, és csöpög a szerelemtől, de "felnőttebb". És bár kezd úgy tűnni, hogy csak bólogatok itt minden szavadra, de személy szerint én is inkább a "drámaibb" fajtáját szeretem ennek a műfajnak, mert bár szívemre veszek mindent, de ezek sokkal életszagúbbak, sokkal több a mélység, az izgalom, és talán épp ezért nagyobb is a boldogság a happy end végeztével. Úgyhogy csak ajánlani tudom az Elakadó lélegzetet, mert bár azt nem értékeltem 11 pontosra, mint az Easyt (annak éreztem egy-két hibáját), de tetszett minden durvaságával együttvéve. Ilyen egy kemény, drámai NA könyv úgy érzem.
      Végezetül pedig mint olvasóként, jobban értékelem az olyan írókat, akik igen is utánanéznek, utánajárnak, utánaszámolnak a legapróbb részleteknek is, ha már egyszer beleírják azokat a műveikbe. Nem feltétlenül azért, mert ne tudnám elhinni, hogy valóban így kell valakit szakszerűen ágyékon rúgni, de szeretem ha valaki élethű, ha alapos. Én is napokat vagyok képes eltölteni a google-ön csüngve, ha nincs más forrásom, hogy hitelesen írjak meg valamit, pedig én csak szárnyait próbálgató írópalánta vagyok, akinek valószínűleg nem akkora a tét, mint egy papíralapon megjelenő mű szerzőjének. (Erről mindig Simone Elkeles jut eszembe, aki a hitelesség kedvéért golyóálló mellénybe bújt és a rendőrségnél aláírva egy "senki nem felelős" bizonyítványt, képes volt kísérettel ellátogatni a nem épp veszélytelen gettó környékek egyikére. Őt ezért csak még inkább tisztelem. :) )

      Jó olvasást a továbbiakban is!
      Krisz

      Törlés
    4. Ahogy te bólogatsz, úgy bólogatok én is arra amit te mondasz, szóval egyezzünk meg szerintem abban hogy egyetértünk. :D Ó, azok a google-os esték... :D Ismerős. Én is ha máshol nem találok anyagot ott kutakodom, és hát ez nem kevés idejét elviszi az embernek. Furcsa hogy - ahogy most így belegondolok - az eddig "megmutatott" könyveim - szám szerint egy, és amit éppen most itt írogatok, mindig úgy kezdtek el íródni, hogy külső ösztökélés hatására. Szó se róla, írok én magamtól is, de amit ki mertem engedni a közbe az mind a két esetben külső hatásnak betudható. Az első könyvem esetében a kolleginámat kellett meggyőznöm arról, hogy lehet jobban is írni Meyer-nél - így az a sztori vámpíros lett. Nem kezdek házalásba olyan könyvvel, ami nem eléggé az enyém - remélem érted mit akarok ezzel kifejezni. :D A másik, ami pedig itt íródik, a szörnyű tapasztalatoknak köszönhető a 18+-os kategórián belül... :D Lényeg a lényeg, hogy még ezeknél is nyakig merültem a net bugyraiba. Pl.: Springdale tényleg egy Utah-i kisváros - szó szerint kicsi, pár száz fős lakossal. Sajna olyan képet nem találtam a városkáról a neten, ami elárulná van-e kocsma a szélén. Az első "könyvemben" olyan dolgokra is oda kellett figyelnem, hogy mennyi az időeltolódás a keleti és a nyugati part között, és hogy mennyi idő alatt lehet megtenni az utat x városból y városba autóval... :) Az első könyvemben Manhattan-ben az egyik hotelben játszódik egy rész, a Mondrian soho-ban... Ha nem több ezer kiadó lakásokkal, és szálláslehetőségekkel foglalkozó new york-i oldalt nyálaztam végig, míg megtaláltam ezt, aztán virtuális séta, meg képek özöne, hogy megfelel-e az elvárásaimnak. Kanadai átkelőhelyet kellett találnom, már nem is tudom melyik államban... Jól hangzó ritka férfinevet, vagy fél tucatot, jól hangzó női nevet, ami nem elcsépelt...:D:D:D aki azt mondja, hogy egyszerű könyvet írni, az sosem próbálta még meg. Ja igen, és a neveknél nem mindegy a származás, és a jelentés sem... :D Mondjuk egyszer úgy volna jó kutatómunkát végezni, hogy felrakom magam egy repülőgépre, és tényleg szemrevételezem az adott helyet, amiről írni fogok. Álmok, ti gaz csábítók... :D:D:D Mondjuk ettől függetlenül, én töretlenül bontogatom tovább a saját kis szárnyaimat. :) Folytatom... :D

      Törlés
    5. A YA könyveket nekem nagyon hamar sikerült kinőnöm. Na nem mintha nem lenne jó könyv abban a kategóriában, mert azért akad, de engem már inkább idegesít, mint szórakoztat. Az NA az jöhet, de azért itt is akadtam már bele fals könyvbe... Szépen, magyarán fogalmazva... :D A 18+... vagy pornó... na az nekem egy vesszőparipa. Hiszem hogy lehet olyan erotikus könyvet írni, amiben jól van felépítve az érzelmi rész, csak még nem találkoztam ilyennel. Viszont röhögök néha nagyokat egy-egy mű után, amikor is azt sem tudom melyik hős melyik testrésze, éppen mit és merre kavart. A hősnők botrányosak nagy általánosságban ezekben a könyvekben, a pasik meg nem léteznek, annyira el vannak rugaszkodva a valóságtól - köszönet érte megint csak Meyer-nek, aki miatt E L James fanfic szürkézésbe kezdett, most meg gombamód szaporodnak a koppintások. :D Ezeken felül még a disztópiákat is szeretem, meg a paranormális/romantikus szösszeneteket, meg a thrillereket, a krimiket... konkrétan mindent megeszek, ha jól van felépítve és van stílusa. :) Kár hogy az utóbbi időben nincs annyi időm olvasni mint szeretném. Egy kicsit elhavazódtam még múlt év végén, és még mindig az akkori lemaradásomat nyögöm. :) Akkor is be fogjuk hozni! :D Neked is jó olvasgatást kívánok a továbbiakban is (ha van ötleted, ajánlásod, ne felejts el :)), és most belevetem magam az Elakadó lélegzetbe. :)

      Törlés
    6. Míg szusszansz egy percet olvasás közben (már ha még ébren vagy), elmondom gyorsan, hogy benne vagyok, megegyezhetünk abban hogy egyetértünk. ;)
      Nem régóta követem nyomon a kritikáidat, így az a hír még nem jutott el hozzám, hogy történeteket is írsz, de annak nagyon örülök, hogy ilyen lelkiismeretesen teszed, hogy neked is vannak bőven google-ös napjaid. :)
      Egyébként a kocsmát nem nézted meg Google-térképen? Én folyamatosan sétafikálok az utcaképek segítségével Amerika különböző utcáin. ^^
      De valóban nem egyszerű könyvet írni, de még csak fanficet sem, ha az ember jól akarja csinálni. Vér kell izzadni, és ez nem mindig eltúlzott megfogalmazás. ^^
      Az NA úgy hiszem az én műfajom, a YA kedves számomra, viszont a romantikus-erotikusok nálam a Fiftyvel kifújtak. Azt szeretem, és akartam én szeretni a soron akkor még egyedül következő Crossfire-t is (8000Ft-omba fájt), de nem ment, így a többivel már meg sem próbálkoztam, mert elég volt amit olvastam és hallottam róluk, meg elég nekem, hogy összegezve elolvashatom a nyers, és kacagtató összegzésüket nálad. Nem vágyom rájuk, pedig nem prűdségből. ;)
      A disztópiát pedig csak most kezdem el felfedezni (nekem az első ilyen A Párválasztó), de egyelőre tetszik (jelenleg nagyon is, most kaptam ihletet tőle :D).
      Kívánom, hogy sikerüljön befejezned, amit be akarsz, aztán meg dühöngd csak ki magad nyugodtan a bejegyzésekben, mi élvezzük. :P
      Én pedig ígérem, már csak a következő értékelésedkor írom tele a komment-felületedet, és természetesen nem feledkezem meg rólad, ha akad valami érdemre eléggé méltó olvasmány, amit tiszta szívemből ajánlani merek. :)

      Törlés
    7. Disztópiák esetében, amit én merek Neked ajánlani, ha lehetek ennyire bátor, akkor az A beavatott. Szerintem nagyon egyben van, és nagyon el is lehet benne merülni. Az már más kérdés, hogy a trilógiában (harmadik része még nem jelent meg itthon, én is várom), drága írónk nem egy hagyománnyal szakít - és ezt onnan tudom előre, hogy kotnyeles vagyok. :) Dühöngeni fogok még szerintem nem keveset, de addig nem baj ez, amíg mások tudnak rajta nevetni. :) Sajna Springdale utcáin nem nagyon van olyan kamera, amire rá lehetne csatlakozni, a képeken pedig pont nem látszik egy kocsma sem, a városka szélén... Kerestem, de mivel ez a világ vége után van kilométerekkel, így információ is csak annyi van róla, hogy leginkább semmi. De tudod mit! Ha Meyer megtehette hogy Folks-ba megálmodott egy középiskolát, ami amúgy nincs, akkor én kitalálhatok egy kocsmát egy apró város szélére. Mert szerintem kocsma az tuti van a városkában - törvényszerű hogy lennie kell :) - csak legfeljebb nem a község szélén, és hát azért ez mégsem akkora batár túlzás mint egy középsuli... :D De tény, hogy a szárnyait bontogató íróknak - akik nem utazgathatnak mindenhová el (sajnos, hogy vinné el a fene :)) - az egyik legjobb barátja a google maps, és a wikipedia... :D

      Törlés
  2. Hogy Te ezt eddig nem olvastad?
    Tavalyi év egyik kedves olvasmánya volt. Ééééés, hogy ne legyen ez a kötet magányos, jön majd a folytatása :) (hogy most az folytatás v kiegészítés v pontosan micsoda, azt még nem tudom)
    Én személy szerint kezdek csömört kapni már a NA könyvektől, de Nicole-al mazohisták vagyunk és csak azért is elolvassuk őket- de van olyan, ami nyögvenyelősen csúszik csak le.
    Most már ott tartok, hogy egy NA könyv után kell 2-3 valami teljesen más, szépirodalom, thriller, krimi- bármi, hogy tudjam emészteni a következőt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsu!
      Elnézést, hogy belekotyogok itt. :$
      Igazából az a "folytatás" egy előzetes lesz: Lucas előéletét meséli majd el, és az írónő még azt is hozzábiggyesztette, hogy úgy kívánja megírni, hogy az teljesen függetlenül is olvasható legyen az Easytől. :)

      Törlés
    2. Hát hogy hogy nem olvastam...? Hát fogalmam sincs róla, hogy nem sikerült elolvasnom. :D Úgy kimaradt a látószögemből, ahogy kötelező. Amikor megjelent, akkor rémlik, hogy láttam erre-arra a borítóját, de bevallom őszintén abszolúte nem keltette fel az érdeklődésem. Ez az én szegénységi bizonyítványom... :D De most pótoltuk! Jaj ne is mondd... a sok kamatyos könyv miatt teljesen rojtosak már az idegeim... Már én is eljutottam oda hogy meg kell szakítanom a folyamataimat, be kell iktatnom a párzós könyvek közé valami mást is, mert komolyan mondom az életkedvemmel játszanak azok a könyvek. Most is... belekiabálok az éterbe: valaki magyarázza meg nekem mi értelme van az Örök rabság c. könyvnek????!!!! De tényleg. Elvergődtem magam ma a századik oldalig, és nem tudom összefoglalni hogy miről is olvastam. Dühöngeni persze, azt tudnék... De 30 oldal alatt sem történt semmi! De tényleg semmi, csak kefélés gyöngysorral, anélkül, kikötözve, fehérneműben, anélkül, ízléstelenül, olyan kifejezéstárat használva, amitől csak úgy kerekedik az ember szeme... :D Szóval igen, lesz róla olyan véleményem... Nicole olyan gyorsan olvas, hogy képtelen vagyok lépést tartani vele. :D Neked sikerül? Mi a recepted? Úgy látom, hogy akkor itt sem vagyunk kevesen mi mazochista, keményvonalas olvasók. :) De azért keményvonalasság ide vagy oda, néha nem árt azért megpihenni. :D

      Törlés
    3. Na idekeveredtem végre. A receptem? Hm egyelőre itthon vagyok a gyerekekkel- van belőle 3 :D Igaz, hogy napközben azért nem unatkozom, de este 8 után , ameddig bírom, olvasok :D

      Törlés
  3. Nekem ez egyszer olvasós könyv volt, de a jobbik fajtából.
    Betervezted az Elakadó lélegzetet? Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit szólsz majd hozzá. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már el is kezdem ma az Elakadó lélegzetet... :D Te olvastad már? Erről a könyvről hallottam már hideget, meleget is. Majd kisül belőle valami. :) Nem vagyunk egyformák csajszi. Én a mai napig nem tudtam rávenni magam Moning-ra. :D Röstellem is... :D

      Törlés
    2. Igen olvastam, egyik recikönyvem ez volt, de nem jött be. A csajnak a sok között volt egy olyan döntése, amit máig nem tudok megérteni. Ezért is mondtam, hogy nagyon kíváncsi vagyok a véleményedre. :)
      Áh én már több könyvet nem ajánlok neked, látom letojod, pedig a Moning könyvekre se ma hívtam fel a figyelmed... megvan már vagy fél éve, ha nem több. :P

      Törlés
    3. Csajszi... Beszereztem a könyveket. El is kezdtem olvasni őket. Tényleg igyekeztem a magamévá tenni őket, de a procedúra félúton elakadt. Meg nem tudom neked mondani miért. Lehet hogy még egy kicsit érnem kell Moning-hoz. Nah, ezt a véleményt pedig majd meglátjuk... Azért volt hogy egyetértettünk. Nem is egyszer. :) Apropó Ward-dal hogy is állasz? :D

      Törlés
    4. Rossz a hozzáállásod. Miért hagyod félbe a könyveket? Jó, oké, leszívják az energiádat azok amik nem fognak meg, inkább foglalkozol olyannal ami jobban tetszik... de akkor is. Na, én az Elakadó lélegzetet akartam félbehagyni, de mégsem tettem.
      Bizony, sokszor egyetértettünk már, ezért is görcsölök, hogy mit fogsz szólni a mostani olvasmányodhoz. :)
      Kérlek szépen, büszkén jelentem, Rhage is megvolt... legalábbis a sztorija. :D Két könyv nem sok, de haladok, csak még mindig van pár elkezdett, vagyis bejelölt könyvem a Molyon, amit még az idén elakarok olvasni. De van egy ajánlatom. Ha elolvasod Moning könyveit, akkor én magamévá teszem az FTT összes kötetét... vagy mondj olyan sorozatot, amitől enném a kefét, nehogy már csak a te oldaladról legyen áldozat. Öööö ott az a Stark trilógia vagy mi a rosseb, ha te bevállalod Moningot, akkor én bevállalom azt. Nem most, de a közeljövőben. Na? O.O

      Törlés
  4. Ugye, hogy ugye?
    Nekem is nagyon tetszett. Felüdülés és menekülés volt a Fallen Angels 1. részétől.
    Szupi kis könyv, és én is pont így tettem le, hogy megállapítottam, hogy bár kimaradt, nem hiányzott belőle a "szeretlek".
    Valahogy annyira megértettem Jacqueline érzéseit, mikor Kennedy dobta. Én is így estem pofára másodéves fősulisként egy három és fél éves kapcsolat után amikor az első nagy szerelmemmel szakítottunk. Szerintem a legtöbben átéltük ezt, és átérezzük Jacqueline elveszettségét.
    Lucas meg olyan kiválóan lett megalkotva, a tipikus rosszfiú sztereotípia megtestesítője (bírtam, mikor J. korrepetálást ajánlott neki, mert sose figyel az órákon). Tetszett, hogy az írónő kitartott a személyisége mellett, nem omlott J. karjaiba happily-ever-after módra, hanem igenis kiizzadta ezt a kapcsolatot. Az is tetszett, milyen intenzíven reagált a nők bántalmazására, ettől (is) egészen hiteles karakter lett.
    Nem tudom, hogy egy előzmény-könyvre mennyire lennék vevő...
    Annie érdekes amit írsz, nekem ez volt az, amit rögtön elkezdtem újraolvasni, amint befejeztem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudok mit hozzáfűzni, nagyon jól érzed, látod te is azt, amit én is éreztem/láttam ebben a könyvben. :) Igen, J. veszteségével szerintem minden nő képes azonosulni, bár én ilyen formában még nem szakítottam, de estem már pofára... Kicsit fiatalabb koromban, mint illene... :D Hát na, soha nem arról voltam híres hogy türelmes típus lennék... :D Kicsit zavaros volt a fiatalságom... :D Na de a lényeg, hogy teljesen mindegy ki hogyan lett szerelemes az élete folyamán, egyszer mindenkinek kellett azt éreznie, hogy visszaéltek a bizalmával, hogy rútul becsapták. Aztán ez jól meg is marad az emberben, emiatt pedig könnyű azonosulni azokkal, akik szintén átesnek ezen az érzésen. Lucas remek főszereplő, és mint pasas is nagyon megnyerő. Nekem nagyon tetszett a jelleme, vonzó, könnyen megkedvelhető. Ismerjük el rajongásig bele lehetne bolondulni. :D az előzménykönyv nálam is kérdőjeles. ismét egy előítélet, de én az ilyenektől már előre félek... valamiért rögtön a "több bőrt lenyúzni róla" elv jut az eszembe... :)

      Törlés
    2. Cilee, nekem meg az érdekes, nektek mennyire tetszett ez a könyv. :) Kilógok a sorból. :)

      Törlés
    3. Persze, mindenki más, lehet, hogy egy jó élethelyzetben találkoztam vele, vagy csak a megjelenő ismerős helyzetek miatt...
      Van úgy, hogy én is rácsodálkozok, hogy más vajon mit látott benne? Ilyen nekem a Bukott Angyalok sorozat. Túléltem a másodikat is, de még nem jöttem rá, mit szeretnek benne...
      Én nagyon szerettem, kedves történet volt, Lucas külön helyes volt, és igen, Roselyn, belebolondultam, nem úgy, mint a hatalmas, dögös vámpírokba, de magam is kreatív/rajzolgató-alkotó ember lévén rögtön olvadoztam tőle.

      Törlés